Címke: Red Bull Ring

  • Kettő Osztrák Nagydíj jöhet egymás után, nézők és sajtó nélkül?

    Kettő Osztrák Nagydíj jöhet egymás után, nézők és sajtó nélkül?

    Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Red Bull Ringen kezdődhet meg talán a 2020-as Forma-1-es szezon, ami eddig a koronavírus-járvány miatt nem startolt el. Az osztrák Ö3 rádió ugyanis arról számolt be, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy megrendezzék az Osztrák Nagydíjat.

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elmondta a rádiónak, hogy a tervek szerint „két verseny lesz (a Red Bull Ringen), mindkettő vasárnapi napon, július 5-én és július 12-én”.

    Az Ö3 szerint csak az akadályozhatja meg az Osztrák Nagydíj szervezését, ha újabb hullámban jelenik meg a vírus, de alapvetően minden feltétel adott. A versenypálya 400 alkalmazottját már alávetették koronavírus tesztnek.

    Tesztek várnak valószínűleg az F1-es csaptokra is, melyek csak szigurúan ellenőrzött körülmények között léphetnek majd be Ausztria területére. Feltétel az is, hogy tesztjük negatív legyen. Marko szerint a csapatok maguknak intézik majd, hogy embereik már meglévő, negatív tesztről tanúskodó igazolással érkezzenek az országba.

    Viszont állítólag nézőket és a sajtót (kivéve a széria sajtósait) nem engednék a helyszínre.

    Marko azt is hozzátette, hogy más európai helyszínekkel is tárgyalnak az esetleges versenyrendezésről.

  • Napi puzzle: Csodás Red Bull Ring!

    Napi puzzle: Csodás Red Bull Ring!

    Forma-1-es jelenet 2019-ből, a Red Bull Ringről.

    Kellemes időtöltést kívánunk hozzá!

    További unaloműző ötleteinket ide kattintva találjátok!

    Fotó: Kaiser Erika

     

  • Leclerc-t virtuálisan is megetette az egyik Red Bull Ausztriában

    Leclerc-t virtuálisan is megetette az egyik Red Bull Ausztriában

    Charles Leclerc virtuálisan is a Red Bull áldozatává vált Ausztriában, csak épp Max Verstappen helyett, most Alex Albon volt a ludas.

    Már beszámoltunk arról, hogy a versenyzők háromnapos jótékonysági mini-bajnokságot rendeztek, és a befolyt összeget a WHO-nak ajánlják fel,  hogy segítsenek a koronavírus elleni küzdelemben.

    Tegnap az utolsó fordulót közkívánatra (ezúttal eltekintettek a random sorsolástól) a Red Bull Ringen „rendezték meg.” Csak úgy, mint egy éve, minden jól haladt a Ferrari versenyzőjének szempontjából, majd megjelent mögötte az egyik Red Bull és újrajátszották az ikonikus esetet. A brit-thai versenyző, csak úgy, mint holland csapattársa az utolsó körökben előzte meg a monacóit, akiben élénken éltek még annak a bizonyos eseménysorozatnak a történései. Azonnal el is kiáltotta magát amiért, ellenfele, „tolt egy Verstappent.”

    Leclerc: ,,Hé, haver te most toltál egy Verstappent, te, totál egy Verstappant! Még DRS-em sem volt!” -kérte ki magának a 22 éves pilóta.

    Természetesen nevetésben tört ki az elkövető, míg George Russell elővette kommentátori érzékeit és közölte közönségével mi folyik az élen.

    ,,Alex épp most tolt egy Verstappent.”

    https://www.instagram.com/p/B_HlAAkH8jw/?igshid=1d2b3xefgkqhr

    Az egy évvel ezelőtti a manővert, ugyan vizsgálták a stewardok, ám büntetés nem kapott érte a holland. A virtuális világban azonban Albont öt másodperces szankcióval díjazták, így a győzelmet Leclerc söpörte be.

    Korábban is volt már arra példa, hogy a versenyzők saját hibájukkal viccelődtek. A második forduló utolsó futamát Bakuban rendezték, ahol a 22 éves monacói azért szurkolt, hogy  most nehogy „toljon egy Charles-t” (tavaly az időmérőn Leclerc, a falnak ütközött, és így született meg az ‘I am stupid’ idézet, míg az online gyakorlás alatt, szintén sikerült eltalálni a szűk Castle kanyart.

  • Ausztria minden nagyobb sporteseményt betilt nyár végéig

    Ausztria minden nagyobb sporteseményt betilt nyár végéig

    Németország és Belgium után Ausztria is akadályt gördített a nagyobb események elé nyár végéig. Ennek ellenére zártkapus futam még lehet.

    Bár néhány korlátozáson rögzítettek már, sógorainknál most mégis, Marko fogadkozásai ellenére maradhat el az Osztrák Nagydíj. Christian Horner szerint még lehetséges egy nézők nélküli futam megrendezése.

    „A Red Bull Ringen kialudhatnak a rajtlámpák. Nagyon rövid idő alatt kész állapotba lehet hozni, hogy megfeleljen az FIA kritériumainak. Az, hogy zártkapus versenyt rendezzünk, egy teljesen megvalósítható lehetőség.”

    Reménykedik benne, tovább lazulnak majd az előírások, mire a futam időpontja közeledik majd.

    „Reméljük, a szankcióknak is vége lesz, de akkor ki akarna rögtön egy 150 ezres tömegbe beülni? Úgy gondolom, könnyen visszatérhetünk majd a nagydíjak rendezéséhez, sok helyszínen már beszélnek a nézők nélküli lehetőségről, limitált személyzettel, csak azért, hogy elindulhasson a bajnokság.”

    A labdarúgás felől érkeztek olyan hírek, miszerint a rajongók még jó ideig nem mehetnek be a stadionokba, de több játékos és menedzser is kikötötte, amíg minden résztvevőt nem teszteltek le, nem fognak pályára lépni. Hozzátéve, hogy először azok kapjanak tesztet, akik a frontvonalban dolgoznak.

    Hasonlót a Forma-1 vezetőinek is figyelembe kell majd venniük, ha újraindítanák a szezont.

    „A foci és a többi sportág is gondolkozik hasonló megoldásokon. Itt az F1-ben a versenyzők között több távolság van, ráadásul a sisak amúgy is elválasztja őket egymástól.” – folytatta Horner.

    „Ez is olyan dolog, amit Ausztria és a Red Bull meg fognak vizsgálni. Persze egytt kell majd dolgozni a helyi hatóságokkal, és a kormánnyal is, jelen pillanatban csak megbeszélések folynak.”

  • Micsoda F1-es tájkép! Meghoztuk a mai puzzle-t!

    Micsoda F1-es tájkép! Meghoztuk a mai puzzle-t!

    A képen egy F1-es autót „rejtettünk el”. 😀

    Kellemes időtöltést kívánunk hozzá!

    További unaloműző ötleteinket ide kattintva találjátok!

    Fotó: Kaiser Erika

  • Ausztria versenyre készül, Marko egyáltalán nem fél

    Ausztria versenyre készül, Marko egyáltalán nem fél

    Dr Helmut Marko elmondása szerint az Osztrák Nagydíj szervezői szeretnék megtartani a versenyt júliusban.

    A szezon első hét futama már törlésre, vagy halasztásra került a koronavírus-járvány miatt, és ez a szám jó eséllyel még nőni fog.

    „A marketing tevékenységeket (a futam kapcsán) május közepén indítjuk. Maradunk a terveinknél.” – mondta Marko az Österreich című lapnak.

    A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz közölte a Red Bull Ring személyzetével, hogy teljes bért kapnak a világjárvány idején is.

    Marko mindezek mellett támogatja a döntést, hogy a 2021-re tervezett F1-es szabályokat is halasszák.

    „Ennek van értelme.” – mondta. „Minden csapatnak csökken a bevétele. Öt verseny törlése 100 milliós (euró) veszteséget jelent.”

    „Legalább a szabályaink stabilak. Ha ezt befagyasztjuk, a kiadások jelentősen csökkennek és a szabályváltozások már költségvetési korlát mellett lépnek majd életbe.”

    Marko hozzáteszi azt is, hogy a járvány mindenkit váratlanul ért.
    „Senki nem gondolt ilyen forgatókönyvre, minden gazdasági kockázattal.”

    „Nem tudom elképzelni, hogy a gazdaság sokáig kitartana, még a megsegítő csomagokkal sem. A korona(vírus) megmutatta nekünk, hogy milyen érzékeny is a gazdasági rendszerünk a globalizációban.”

    Marko szerint az emberek nem jól kezelik a kialakult helyzetet.

    „A parkban figyelmeztetik az embereket, hogy két embernyi távolságra legyenek egymástól, miközben a szupermarketekben az emberek harcolnak a termékekért. Őrület.”

    Mindemellett a 76 éves Marko állítása szerint nincs megijedve.

    „Nem. Ha az ember túléli a dubai reptéren, ahol az emberek köhögnek és zárt térben köpködnek, akkor az úgynevezett magas kockázatú csoport tagjaként nem engedtem, hogy az életem teljesen korlátozva legyen.”

    „Nagyszerű formában vagyok.”

    „Szerencsére nagyon jó orvosi ellátással rendelkezünk, szóval csak a láncfűrésszel kel vigyáznom az erdőben, és akkor nem kell kórházba mennem, ami jelenleg határozottan a legveszélyesebb hely.”

    „Remélem, hogy a helyzet már jelentősen jobb lesz húsvét után, és az élet gyorsan visszatér a megszokott kerékvágásba.”

  • A Red Bull vinné az osztrák tévéközvetítési jogokat is

    A Red Bull vinné az osztrák tévéközvetítési jogokat is

    A Red Bull további befektetéseket eszközölhet a Forma-1 kapcsán a jövőben. Jelenleg az energiaital márkának van két csapata, és a Red Bull Ringen tartják az Osztrák Nagydíjat is. Az Österreich úgy tudja, hogy Dietrich Mateschitz Servus TV-je megküzdhet a szomszédainknál az osztrák közszolgálati adóval az ORF csatornával a Forma-1 közvetítési jogaiért.

    Az ORF-nek persze esze ágában sincs feladni, a csatorna sportigazgatója, Hans Peter Trost így nyilatkozott:

    „Persze, hogy teszünk majd ajánlatot.”

  • Nincs komoly akadálya az Osztrák Nagydíj hosszabbításának

    Nincs komoly akadálya az Osztrák Nagydíj hosszabbításának

    Idén jár le a Red Bull Ring szerződése a Forma-1-gyel, ám a pálya tulajdonosa Dietrich Mateschitz szerint nincs akadálya a hosszabbításnak, ám a jelenleginél jobb feltételeket szeretne.

    Spielberg 2014-ben tért vissza a száguldó cirkuszba, amikor hat éves szerződést írtak alá a királykategóriával, azonban egyelőre nem tudni a továbbiakról semmit.

    A Salzburger Nachrichten fordult a Red Bull vezetőjéhez, hogy a pálya jövőjéről érdeklődjön.

    „Egy ilyen projekt esetében mindig hosszú távon gondolkozunk. Chase Carey örül, hogy velünk lehet és szeretné megtartani az Osztrák Nagydíjat, így nem látok nagy problémát a hosszabbítás kapcsán.” – jelentette ki az osztrák üzletember.

    A Red Bull tanácsadója Helmut Marko azonban pénzügyileg kedvezőbb kontraktust szeretne.

    „Silverstone mellett ez a másik olyan pálya, ami nem kap állami támogatást, márpedig a versenyrendezés nem egy jelentéktelen összeg. Ha maradunk a naptárban, akkor mindenképp más pénzügyi feltételek kellenek majd.” – tette hozzá.

  • Hivatalos teszt lesz a Red Bull Ringen 2020-ban a kamion EB-n!

    Hivatalos teszt lesz a Red Bull Ringen 2020-ban a kamion EB-n!

    A hónap elején ugyan elfogadásra került a 2020-as kamion Európa-bajnokság versenynaptára a FIA Motorsport Világtanácsának az ülésén. Ahogy az már akkor ismertté vált, 8 ismert versenyhelyszín, 8 országban várja jövőre az ETRC monstrumait. Az újdonság most annyi, hogy lesz egy két napos hivatalos teszt a Red Bull Ringen, június 18-19-én. Ez a lépés már azt is előrevetíti, hogy 2021-ben a kedvelt osztrák pálya visszatérne versenyhelyszínként is a kamionosok naptárjába.

    Hogy mégse legyen olyan nagy a szünet a Slovakia Ring júniusi versenye és a júliusban Nürburgringen tartott ADAC Truck Grand Prix között, az ETRA ezen két versenyhétvége között találta meg az ideális időpontját június közepén a hivatalos tesztnek a Red Bull Ringen. Már a korábban is ismert kialakításon tölthetnek el a csapatok és pilóták itt minél több hasznos pályaidőt, a két nap alatt. A promóter ráadásul ezeken a napokon további látnivalókkal készül a médiának és a partnereinek, és a #onetruckfamily kampányuk is tetten érhető lesz itt. Bemutatnak új, izgalmas kezdeményezéseket a sportág megújulása végett, és hatékony jövőbeni technológiákat mutatnak be. Rolf Werner, az ETRA igazgatója nyilatkozott:

    „Már készen volt a hivatalos 2020-as versenynaptárunk, ami elfogadásra került, és ez egy jó kombináció: ismert terep és kihívás a csapatainknak és a pilótáknak. Örömmel jelenthetem be azt is, hogy tartunk vissza a Red Bull Ringre is, ami egy ismert helyszín, és népszerű, valamint logisztikailag is megfelelő a csapatoknak. A Red Bull Ringre tervezett eseményt elsősorban a csapatok kedvéért hoztuk létre, hogy maximálisan kihasználhassák az idejüket a pályán a sport- és marketing, valamint kereskedelmi szempontokból is.”

    A 2020-as naptár külön érdekessége, hogy két alkalommal is randevúzik egymással a kamionsport és a túraautó világkupa. A magyar rajongók legnagyobb örömére, a Hungaroringen és a Slovakia Ringen kerül erre sir, áprilisban és júniusban.

    2020-as kamion Európa-bajnokság versenynaptára

     

    Április 25-26: HUNGARORING
    Május 23-24: MISANO
    Június 6-7: SLOVAKIA RING
    Június 18-19: RED BULL RING OFFICIAL TEST *
    Július 18-19: NÜRBURGRING
    Augusztus 29-30: MOST
    Szeptember 12-13: ZOLDER
    Szeptember 26-27: LE MANS
    Október 3-4: JARAMA

    * jóváhagyásra vár

  • Bemutatta a TCR Europe 2020-as versenynaptárát!

    Bemutatta a TCR Europe 2020-as versenynaptárát!

    A TCR Europe széria is bemutatta a 2020-as versenynaptárát, amelyben hét helyszín szerepel, ahogy az eddig is megszokott volt. Spa-Francorchampsban lesz a szezonnyitó, május első hétvégéjén. A vége majd októberben lesz, Barcelonában. Belgiumban a TCR Spa 500 mellett lesznek majd a versenyeik pénteken és szombaton. Ezt követően a Red Bull Ringre, majd Oscherslebenbe mennek, a negyedik helyszín pedig majd Le Castellet lesz, ahol az ELMS mezőnyével osztozkodnak majd a pályán.

    A nyári szünetet követően Zolderba megy a TCR Europe, a FIA kamion Európa-bajnokság betétfutamaként, az utolsó két versenyen pedig Monzában a GT Opennel, Barcelonában pedig a Blancpain GT Series lesz még velük egy hétvégén.

    A promóter részéről Paulo Ferreira nyilatkozott: „A sok résztvevő és a magas színvonalú versenyzés megmutatta 2019-ben is, hogy a formátum jól működik. Emiatt is maradtunk hét népszerű versenypályánál. Spában először osztozkodunk a költségeken a hosszútávra felkészített TCR autókkal, és reméljük, hogy pár csapatunk és versenyzőik kedvet kapnak a megbízhatósági versenyzéshez is. Zolderban is a FIA ETRC miatt nagyobb közönség előtt versenyzünk majd. Dolgoztunk a versenyszabályzaton is, ahol a cél az volt, hogy minden szempont szerint fejlesszük a szériát, a menedzselésétől kezdve a versenyekig.”

    Az újdonságokról: a versenytáv 23 perc plusz 1 körről 55 kilométerre változik, és az első két kör a biztonsági autó mögött hozzáadódik ehhez. Az egész éves nevezők számát is 30-ra limitálják. Április 12-ig fogadnak el nevezéseket.

    2020 TCR Europe – versenynaptár
    Április 30/Május 2 – Spa-Francorchamps
    Május 15-17 – Red Bull Ring
    Június 26-28 – Oschersleben
    Július 17-19 – Le Castellet
    Szeptember 11-13 – Zolder
    Szeptember 25-27 – Monza
    Október 9-11 – Barcelona