Címke: Red Bull Racing

  • Fordulat a Red Bull belviszályában, az osztrák fél kiállt Horner mellett

    Fordulat a Red Bull belviszályában, az osztrák fél kiállt Horner mellett

    Oliver Mintzlaff nyilvánosan kiállt Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke mellett, amit először tett meg a botrány kirobbanása óta. Az F1-es projektet is felügyelő ügyvezető igazgató a távozó technikai főigazgatóra, Adrian Newey-ra, valamint a 2026-ban kezdődő új korszakra is kitért.

    Február óta zajlik a nyilvánosság előtt a Red Bullon belüli botrány, amely Christian Horner zaklatási ügyének indult. Azóta viszont egyértelművé vált, hogy a csapatfőnök körül kirobbant ügy csak része egy hatalmi harcnak a thai és az osztrák tulajdonosi kör között. Előbbi végig támogatta a brit szakembert, míg utóbbi a hírek szerint szívesebben látta volna az istállón kívül.

    Ennek tudatában nem meglepő, hogy a Red Bull GmbH-nak az F1-es projektért is felelős ügyvezető igazgatója eddig nem foglalt nyilvánosan állást Hornerrel kapcsolatban. Ehhez képest nagy fordulatot jelent, hogy egy friss interjújában kerek-perec kiállt mellette. „Meg vagyok győződve róla – válaszolta a Bildnek adott interjújában arra a kérdésre, hogy hosszú távon sikeresek lehetnek-e a jelenlegi csapatfőnökkel, aki a vezérigazgatói posztot is betölti a Milton Keynes-i alakulatnál. – Csak a csapat sikerét tartja szem előtt, és nagyon jó vezérigazgató.”

    Eddig elhallgatott részlet derült ki a Horner-botrányról – Newey emiatt távozhat a Red Bulltól

    Úgy tűnik tehát, hogy Hornernek többé nincs veszélyben a helye. Kérdés, hogy mindez milyen hatással lesz Max Verstappenre, akinek édesapja, Jos korábban kijelentette, hogy az 50 esztendős szakembernek távoznia kell. Bár fia ebben a kérdésben nem foglalt állást ennyire egyértelműen, de sokatmondó volt, hogy amikor a tanácsadóként dolgozó Helmut Marko távozása felmerült, rögtön leszögezte, hogy akkor jó eséllyel ő is szedi a sátorfáját. Ez utóbbi most sem kizárható, és az eddigiek alapján Mintzlaff nyilatkozata aligha a maradás felé fogja terelni a címvédőt.

    Verstappen hamarosan leül tárgyalni a Mercedesszel – sajtóhír

    A 48 esztendős üzletember Adrian Newey-ra is kitért. Mint ismert, a Red Bull technikai főigazgatója 2025 elején elhagyja a bikásokat, de a Forma–1-es munka érdemi részét azonnali hatállyal befejezte, bár a mostanival együtt néhány futamon még ott lesz. Mintzlaff méltatta a mérnöklegendát, de hozzátette, távozása nem jelent összeomlást.

    Hivatalos: Newey távozik a Red Bulltól, lezárul egy nagy korszak

    „Adrian nagyszerű dolgokat tett itt az évek során, és nagy szerepe volt benne, hogy tizenhárom [egyéni plusz konstruktőri] világbajnoki címet nyertünk – fogalmazott. – Nyilvánvalóan nagy kár, hogy távozik tőlünk, de ezt nagyon korrekt és tiszteletteljes társalgás során beszéltük meg. Nemcsak egy egyedülálló örökséget hagy hátra, hanem egy olyan struktúrát is, amelyet segített felépíteni. Természetesen hiányozni fog, emberként is, de holnap még mindig tudni fogjuk, hogyan kell nagyon gyors Forma–1-es autót építeni.”

    Ugyan nem annyira egyértelműen, de Mintzlaff megszólalásából is valamennyire ki lehet olvasni, hogy próbálja kisebbíteni Newey közelmúltbeli jelentőségét. A hétvége előtt Verstappen is ezt tette, Horner pedig már korábban is ilyen kommunikációt folytatott. Pedig többen is úgy vélik, hogy a brit szakembernek kulcsfontosságú meglátásai lehetnek a 2026-os autóval kapcsolatban. Mintzlaff azonban így is magabiztosan várja az új korszakot, még annak ellenére is, hogy a Red Bull abban az évben már saját motorral indul, amellyel a pletykák szerint nem állnak fényesen.

    Verstappen is megszólalt Newey távozásáról

    „2026-ban ott szeretnénk folytatni, ahol jelenleg vagyunk: a Forma–1 csúcsán – szögezte le. – Erre természetesen nincs garancia, de amíg mi bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk megbirkózni a nagy szabályváltozásokkal, addig más csapatoknak három éve nem sikerült felzárkózniuk. Ez Maxnak is feltűnt, ami arra késztet, hogy pozitívan tekintsek a jövőbe. Nem tegnap óta készülünk 2026-ra. A saját motor építése persze nagy feladat és kihívás, de magabiztosak vagyunk azt illetően, hogy ezt a lépcsőfokot is meg tudjuk ugrani. A Red Bull számára ez a fejlődés következő szakasza.”

  • Verstappen nem kegyelmezett, a sprint után a nagydíjra is az övé a pole Miamiban

    Verstappen nem kegyelmezett, a sprint után a nagydíjra is az övé a pole Miamiban

    Max Verstappen az idei hatodik pole-ját szerezte a szezon hatodik futamán, amivel megtette, amit az elmúlt 30 évben senki.

    Az idei második sprinttel lezárult a Miami Nagydíj hétvégéjének első felvonása, az időmérővel pedig kezdetét vette a második. Mivel a parc fermét a sprint végével feloldották, a csapatok módosíthattak autóikon az időmérő előtt, ami a Q1 eleji tempó alapján a Ferrarinak igen jól sikerült, hiszen kezdetben Carlos Sainz és Charles Leclerc foglalta el az első helyet. De csak míg nem ért körbe egyszer Max Verstappen is a lágy Pirelliken, a holland ugyanis 136 ezreddel előzte a maranellóiak spanyolját, és felugrott az első helyre.

    „Hamilton úgy jött, mint egy bika” – a rajtbalesetről marad emlékezetes a miami sprint

    Ezzel persze nem volt vége a Q1-nek, és a hátralevő több mint 8 percben mindenki érkezett még legalább egyszer. Előbb Sainz vette vissza a vezetést 86 ezreddel, majd Norris is beférkőzött Verstappen elé, de a spanyolt nem verte meg. Ezután Sergio Pérez fejezett be egy 1:27.772-es kört, amivel első lett, és a hajrában ő lett az egyedüli, aki a bokszból figyelte az eseményeket.

    Végül csak egy helyet veszített – Verstappen 1:27.689-es körrel megelőzte, de így is simán továbbjutott. A Red Bullokat Norris, Sainz, Gasly, Piastri, Leclerc, Russell, Hamilton és Stroll követte az első tízben, míg Fernando Alonsónak nagyon rezgett a léc a 15. helyen. A kieső ötös sorrendben Bottas, Sargeant, Ricciardo, Magnussen és Csou lett. Az RB sprintet negyedik helyen záró ausztrál versenyzője három helyes rajtbüntetést hozott magával a Kínai Nagydíjról, így a vasárnapi futamot csak az utolsó helyről fogja kezdeni.

    A Q1 végeredménye:

    A Q2 első próbálkozásai után Leclerc ragadta magához a kezdeményezést 1:27.533-mal, míg mögötte a két McLaren sorjázott Piastri–Norris sorrendben. Utánuk Sainz, Verstappen, Hülkenberg, Cunoda, Pérez, Russell és Gasly volt a sorrend, ám a teljes képhez hozzátartozik, hogy csak a két Red Bull nem tett fel új gumit.

    A második rohamra persze már ők sem spórolhattak az abroncsokkal, aminek meg is lett az eredménye: Verstappen javított, Leclerc-t azonban így sem tudta megverni, és 33 ezredes lemaradással bejött a második helyre. A 3. pozíciót az utolsó pillanatban Lewis Hamilton kaparintotta meg, miközben 4 tizedet adott a 8. helyen továbbjutó Russellnek.

    Mindkét Aston Martin és Alpine elvérzett, míg az állva maradt Williamsszel Albon sem jutott be a legjobb tíz közé. A két Red Bull, Mercedes, McLaren és Ferrari mellett még Cunoda és Hülkenberg jutott tovább.

    A Q2 végeredménye:

    Akárcsak a Q2 utolsó rohamára, Norris a Q3 elejére is közepes gumin hajtott ki, amivel ő volt az egyedüli, aki a sárga oldalfalú Pirellit használta, mondván ő fel tudja melegíteni azokat, és ebben az esetben egy körön is jobban viselkednek, mint a lágyak. Ám végül csak a 6. helyre ért oda velük, közel 6 tizedes lemaradásban az első kört nyerő Verstappen mögött, akit Leclerc, Sainz és Piastri követett. Utána Pérez, Norris, Russell, Hamilton, Hülkenberg, Cunoda volt a sorrend, úgyhogy a két Mercedesnek nem alakult jól a Q3 első fele.

    Persze egy lehetőség még volt a javításra, de meglepetésre Russell és Hamilton is közepes keveréken jelent meg a mindent eldöntő rohamra, amin csak utóbbi tudott javítani és így lett 8. a csapattársa mögött. A javítás Verstappennek sem jött össze, de a holland így is megtartotta az első helyet, mert a mögötte sorakozóknak sem.

    Zsinórban hetedik, idei hatodik pole-jával a holland megcsinálta azt, amit Alain Prost 1993-a szezonkezdete óta senki: az idény első hat futamának mindegyikén megszerezte az első rajthelyet.

    Verstappen mellé ismét Leclerc ért oda az első sorba, míg a második sorban Sainz és Pérez foglalhat majd helyet. Őket követi a két McLaren, majd a két Mercedes, és végezetül Hülkenberg, majd Cunoda.

     

  • Leclerc betlizett, Verstappen küszködve is első lett az egyetlen miami szabadedzésen

    Leclerc betlizett, Verstappen küszködve is első lett az egyetlen miami szabadedzésen

    Charles Leclerc egy ártatlannak kinéző hiba miatt nem tudott értékelhető munkát végezni a Miami Nagydíj egyetlen szabadedzésén, a többiek azonban köröztek. Végül a sokat küszködő Max Verstappen zárt az élen.

    Miután Kínában megrendezték az idei elsőt, máris itt van a 2024-es Forma–1-es szezon második sprinthétvégéje. A Miami Nagydíj egyetlen szabadedzése így a szokottnál jóval nagyobb jelentőséggel bírt, különösen a McLarennek, amely szinte teljesen megújult autóval érkezett Floridába (az összes fejlesztést csak Lando Norris kapta meg, de részben Oscar Piastri autója is megújult). Az MCL38-ason a hátsó szárnyat kivéve gyakorlatilag minden megváltozott (első szárny, első felfüggesztés, első fékhűtők, padlólemez, oldalsó légbeömlő, motorborítás, hátsó felfüggesztés, hátsó fékhűtők, beam wing), de a Mercedes is számos fejlesztést hozott. A mezőnyből egyedül a Ferrari és az Alpine nem módosított az autóján, legalábbis, ami az alkatrészeket illeti, a maranellóiak ugyanis új szponzort, illetve csak ezen a versenyen „viselt” kék festést villantottak.

    A villantás pedig egyelőre kimerült ebben, a Ferrari – legalábbis az egyik – ugyanis olyannyira nem villogott a szabadedzésen, hogy Charles Leclerc a 16-os kanyarban megpördült a 7. percben, majd hiába próbálta a korlátok között Y-fordulózva egyenesbe állítani az autóját, végül keresztben ragadt, és kénytelen volt leállítani a motort, mivel leégette a kuplungot, és nem tudott hátramenetbe váltani.

    Néhány perces piros zászlós megszakítás után a monacói pilóta nélkül folytatódhatott a körözés, ami a Ferrarinak és Leclerc-nek is komoly érvágás, hiszen legközelebb már élesben, a sprintidőmérőn kell pályára lépjen úgy, hogy gyakorlatilag semennyit nem tudott készülni. Frédéric Vasseur csapatfőnök nem is volt elragadtatva, miközben fejcsóválva figyelte az eseményeket.

    Az első fél órában a kemény és a közepes keverék volt használatban, miközben mindenki igyekezett megtalálni a ritmust és a tapadást az utcai pályáról lévén szó egyelőre rendkívül poros aszfaltcsíkon. Ez olykor még Max Verstappennek sem jött össze, kétszer ugyanis a holland is csúnyán elfékezte magát a gyorskörén és kirongyolt a 17-es kanyar bukóterébe.

    Sergio Péreznek viszont nem voltak ilyen gondjai, így az edzés felénél ő állt az élen egy 1:29.632-es közepes gumis körrel. Mögötte Hamilton és Russell következett szintén közepeseken (127, illetve 136 ezredes hátránnyal), majd jött sorban a kemény gumin Sainz, Ocon, Piastri, Alonso, Cunoda és Gasly az első tízben. A megújult McLarennel Norris nem villogott és csak a 13. helyet foglalta el, de mint kiderült, a szervójával akadtak gondok (aszimmetrikus volt a rásegítés), amit csak az edzés után lehet orvosolni.

    A második fél órába lépve Sainz vette át az első helyet a kemény gumin, amikor közel 3 tizeddel javította meg Pérez idejét, néhány perccel később pedig egy kicsit tovább faragott a legjobbjából. Az utolsó 20 percbe lépve Norris zárkózott föl Sainz mögé kemény gumin, és mivel Piastri nem sokkal korábban szintén javított, a két McLaren a 2. és a 4. helyet foglalta el.

    A hajrában nem sokon múlt, hogy lássunk egy nagysebességű megpördülést és adott esetben akár balesetet is – Alex Albon alatt úszott meg a Williams, de a thai-brit pilóta meg tudta fogni a kocsit. Eközben egyre többen tették fel a lágy gumikat, amelyeken elsőnek Valtteri Bottas ment mért kört, és 6 tizedes hátrányban csak a 7. helyre jött fel.

    Pierre Gasly viszont 1:29.175-tel már átvette a vezetést Sainztól, miközben Verstappen az első lágy gumis próbálkozását félbehagyta, mert egy erős széllökés miatt az egyik balosban megúszott az RB20-as hátulja.

    Nem sokat kellett várni a Ferrari-pilóta válaszára: 1:28.979-cel közel 2 tizedet adott az Alpine-nak, ám rögtön utána jött George Russell, és 69 ezreddel nála is gyorsabb volt.

    Nem úgy Hamilton, aki lila első szektorral nyitott, de végül 1 tizedes hátránnyal ért körbe, viszont a 3. helyre így is odafért. Verstappen közben küszködött és a túlhevült gumikra panaszkodott, így az ő lágy gumis körére még várni kellett. Jött addig is Pérez, és 1:28.868-cal 4 századdal lenyomta Russellt. A sokadik hűtökör után a címvédő 3 perccel a vége előtt aztán újabb gyorskört kezdett, és bár az utolsó szektorban eldobott 4 tizedet a csapattársához képest, 1:28.595-tel így is az élre állt.

    Rögtön ezután Russell javított és elválasztotta egymástól a két Red Bullt, majd jött Sainz és ő is befért közéjük, egyúttal megelőzte a Mercedest is. A második helyet azonban nem tudta megtartani, mert az a Verstappentől mindössze 1 tizeddel lemaradó Piastrié lett. A végső sorrend így a következőképpen alakult az első tízben: Verstappen, Piastri, Sainz, Russell, Stroll, Pérez, Hamilton, Cunoda, Ocon, Gasly.

    Ugyanakkor a két RB, valamint Norris, Sargeant és Alonso, illetve az edzését eldobó Leclerc nem jöttek ki lágy gumin, ami értelemszerűen meglátszott a tabellán elfoglalt helyükben. Folytatás magyar idő szerint 22 óra 30 perctől a sprintidőmérővel.

    A Miami Nagydíj szabadedzésének végeredménye:

  • Meglepő helyen köthet ki Newey? – már több vb-címet is nyert ezzel a csapattal

    Meglepő helyen köthet ki Newey? – már több vb-címet is nyert ezzel a csapattal

    Mindenki azt találgatja, hogy a Red Bull-lal szakító Adrian Newey esetleg visszavonul, vagy másik csapatnál folytatja, és ha utóbbi, akkor melyik istálló lehet az új munkaadója. Most egy meglepő név is felmerült.

    Olyan istálló neve merült fel a Red Bulltól 2025 elején távozó Adrian Newey lehetséges új csapataként, amelyről eddig senki nem beszélt. Amennyiben folytatja F1-es pályafutását, a 65 esztendős szakembert a legtöbben alighanem a Ferrarinál tudják elképzelni, de szóba került még a lehetséges célállomásai között az Aston Martin, a Mercedes és a McLaren is. A Fernando Alonsóval nemrég hosszabbító silverstone-i istállót ugyanakkor az Autosport kihúzta a listáról, mondván Newey nem kedveli a tulajdonost, Lawrence Strollt.

    Ám egy új név most felkerült a listára, mégpedig a Williams, számolt be róla a RacingNews365.com. Az 1997 óta világbajnoki címet, 2012 óta pedig futamot sem nyerő istálló 1991 és 1996 között szolgált Newey otthonaként. A tervező ez idő alatt 4 konstruktőri és 3 világbajnoki címet nyert az istállóval, majd az 1996 novemberében, ám az 1997-es FW19-est is a vb-t nyerő autói közé sorolhatjuk, hiszen a megalkotása még az ő irányítása alatt kezdődött el, így az alapokat is lefektették addig, mire elment.

    Embed from Getty Images

    Balról jobbra: Newey, Patrick Head és Alain Prost 1993-ban 

    „Értesüléseink szerint annak ellenére, hogy a Ferrari hajlandó bankot robbantani Newey szerződtetéséért és befejezni a mérnök évek óta tartó, korábbi sikertelen próbálkozásokat követő üldözését, a 65 esztendős szakember megerősítette az elhatározását abban, hogy nem akar Olaszországba költözni” – írja a szaklap, majd hozzáteszi, James Vowles, a Williams csapatfőnöke egyeztetett Newey-val, hogy meggyőzze őt, térjen vissza oda, ahol először nyert F1-es futamot és világbajnoki címet.

    Az RN365 azt is hozzáteszi, hogy Vowles természetesen zöld utat kapott a tulajdonos Dorilton Capitaltól arra, hogy visszacsábítása a sztármérnököt Grove-ba, ám ezzel együtt valószínűleg nem tud neki olyan kedvező pénzügyi ajánlatot tenni, mint a Ferrari és az Aston Martin. Persze kérdés, hogy mennyire fontos Newey-nak a pénz, aki a Red Bullnál nagyon jól keresett, vagy pályafutásának utolsó szakaszában vonzóbbnak találna egy olyan kihívást, amit a Williams visszasegítése jelentene az élmezőnybe.

    A Ferrarihoz képest nagy előnye a Williamsnek, hogy Angliában van a központja, és Vowles biztosan szabad kezet adna Newey-nak ahhoz, hogy úgy formálja a technikai gárdát, ahogyan akarja. Azaz a veterán mérnöknek aligha kellene olyan politikai játszmákba bonyolódnia, amelyek a Ferrarinál azért állandóan jelen vannak.

    „Érdekes lesz látni, mit lép. Biztos vagyok benne, hogy minden csapat üldözőbe vette őt. Akárhogy is választ, legyen az visszavonulás vagy folytatás, a legjobbakat kívánom neki. És nyilvánvalóan a mi ajtónk mindig nyitva áll előtte” – nyilatkozta Alex Albon, a Williams thai-brit versenyzője.

    Jogosan szidják habzó szájjal az F1 nagymúltú csapatát?

  • Mennyire a távozó Newey érdeme a Red Bull jelenlegi egyeduralma?

    Mennyire a távozó Newey érdeme a Red Bull jelenlegi egyeduralma?

    Adrian Newey befejezte az F1-es munkát a Red Bullnál, és 2025 elején vélhetően másik csapathoz igazol. Ennek kapcsán érdemes megvizsgálni, hogy valójában mi volt a szerepe az energiaitalosoknál az elmúlt években.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Adrian Newey elhagyja a Red Bullt. Mindez 2025 elején fog megtörténni, ám a Forma–1-et érintő munkát azonnali hatállyal befejezte annak érdekében, hogy a tényleges távozás után rögtön megkezdhesse a munkát új csapatánál, amely a legutóbbi értesülések szerint jó eséllyel a Ferrari lesz.

    Hivatalos: Newey távozik a Red Bulltól, lezárul egy nagy korszak

    Azonban legyen bármelyik istálló a befutó, érdemes megvizsgálni, hogy az adott alakulat szurkolói mennyire tekinthetnek rá messiásként, olyasvalakiként, aki egy személyben elhozza a sikereket. Persze nyilvánvaló, hogy még a pontos feladatkörét sem lehet tudni, de minden bizonnyal hasonló pozícióban lesz, mint amilyenben a Red Bullnál volt. Mark Hughes, a The-Race.com szakírója pedig igyekezett tisztába tenni, hogy Newey pontosan mit csinált és mit nem csinált a bikásoknál, legalábbis ami az elmúlt éveket illeti.

    Amióta a Red Bull ismét uralja a Forma–1-et, egyre többször merül fel a kérdés, hogy a mérnökök közül valójában ki vagy kik a siker legfőbb letéteményesei: Newey vagy a Pierre Waché, a Milton Keynes-i alakulat technikai igazgatója, illetve az általa vezetett gárda. A közelmúltban Christian Horner csapatfőnök is pedzegette a témát, és ellentétben a korábbi megszólalásaival, amelyben honfitársa szerepét emelte ki, az utóbbi időszakban leginkább a francia szakembert, valamint az aerodinamikai részleg főnökét, Enrico Balbót méltatta.

    Ahhoz, hogy Newey feladatkörét meg lehessen érteni, mindenekelőtt tudni kell, hogy 2018-ban lemondott a technikai igazgató posztjáról, és egy, akkor még az F1-ben teljesen egyedinek számító posztot kapott, amelyet magyarul technikai főigazgatónak lehet nevezni. Ez sokkal szabadabb szerepkör, hiszen maga dönthet arról, hogy mennyire vesz részt az F1-es munkában, miközben más projekteken is dolgozhat. Amikor legutóbb komolyan felmerült a távozásának lehetősége, akkor Hornernek ezzel sikerült őt meggyőznie a maradásról.

    Newey tehát már nem a mérnöki gárda első embere, hiszen ezt a szerepet Waché tölti be. A 65 éves szakember bizonyos szempontból ugyanolyan része a csapatnak, mint Balbo, a főtervező ,Craig Skinner; a vezető teljesítménymérnök, Ben Waterhouse; vagy a vezető autótervező, Paul Monaghan. De akkor pontosan miért is felelt Newey?

    Nos, leginkább a koncepcióért, pontosabban az azzal kapcsolatos ötletekért. A brit mérnökzseninek ugyanis olyan átfogó képe van arról, hogy mi teszi gyorssá az autót, mire érzékeny, illetve mindez hogyan változik a különböző szabálymódosításokkal, hogy az aranyat érhet. Különösen akkor, amikor technikai előírások egyik évről a másikra teljesen átalakulnak, ahogyan azt 2022-ben is láthattuk.

    Erre majd később kitérünk, de mindenképpen le kell szögezni, hogy a mostani korszak előtt is fontos szerepe volt, és nemcsak az aerodinamika, hanem az autódinamika terén is. Sokszor előfordult, hogy a Red Bullnak valamilyen gondja akadt, ő pedig gyors és hatékony megoldást talált egy olyan problémára, amelyről elképzelhető, hogy nélküle sokkal tovább fennállt volna.

    Newey megkaphatta az engedményt, elkezdődött az F1 szupercsapatának széthullása

    Newey szerepe leginkább egy vezető tanácsadóéhoz lehetne hasonlítani: nem ő dönti el, hogy milyen legyen a koncepció, és nem az ő útját követi mindenki más. Ő csupán ötleteket ad, az viszont már a mérnöki gárda felelőssége, hogy a rendelkezésre álló információk alapján a lehető legjobban tervezzék meg az autót. Egy 2022 végén megjelent interjújában ő maga is erre utalt.

    „Erre nehéz válaszolni – felelte arra a kérdésre, hogy milyen szerepe volt a Red Bull 2022-es autójában, az RB18-asban. – Elég szerencsés vagyok ahhoz, hogy Milton Keynesben egy nagyon jó csapattal dolgozhatok. Minden F1-es istálló egy nagy mérnöki csapat. Ami a megbeszéléseken történő részvételt illeti, én beleteszem a magamét, de a srácok azok, akik körbejárják az ötleteket, összeállítanak egy listát, majd elvégzik a munkát. Ennél az autónál konkrétan én csináltam az első és a hátsó felfüggesztést, valamint néhány más apróságot.”

    Mindez úgy hangzik, mintha Newey szerepe nem is lett volna annyira jelentős, de valójában az ő meglátásai voltak azok, amelyek megalapozták a bikások mostani egyeduralmát. Az ő ötlete volt az a padlólemez-koncepció, amellyel szándékosan feláldozzák a leszorítóerőt, valamint a hátsó felfüggesztés. Ennek köszönhetően a Red Bullnak okozta a legkevesebb fej(- és hát)fájást az autó pattogása, amellyel minden más csapatnak meg kellett birkóznia.

    Az autót tehát nem Newey tervezte, sőt, még a kutatásokban sem vett részt, de ő volt az, aki a jó útra terelte a csapatot, miután a különböző vizsgálatok kimutatták, hogy valóban az ő koncepciója működik a leginkább. Persze felmerül a kérdés, hogy nélküle mi lett volna: vajon végül akkor is ezen az úton indultak volna el, vagy valami egészen mást választottak volna, ami adott esetben sokkal kevésbé válik be?

    Ezt aligha fogjuk megtudni, mindenesetre ebből is kiderül, hogy nem olyan egyszerű válaszolni arra a kérdésre, hogy mérnöki oldalról ki a jelenlegi sikerek legfőbb letéteményese. Ami pedig a jövőt illeti, bár nem a legelejétől, de Newey részt vehet leendő csapata 2026-os autójának tervezésében, így adott esetben lehetnek kulcsfontosságú meglátásai, ötletei. Egyedül viszont biztosan nem lesz elég, hiszen ha a technikai gárda nem lesz annyira erős, mint a Red Bullnál volt, akkor a legjobb ötletből sem fogják tudni kihozni a maximumot.

  • Hivatalos: Newey távozik a Red Bulltól, lezárul egy nagy korszak

    Hivatalos: Newey távozik a Red Bulltól, lezárul egy nagy korszak

    A mai napon hivatalossá vált, hogy Adrian Newey elhagyja a Red Bull Forma–1-es csapatát, amelynél 2006 óta dolgozott.

    Az év eleje óta egyre több jel mutatott erre a Christian Horner körül kialakult zaklatási ügy és a kapcsolódó hatalmi játszmák miatt, valamint állítólag az sem tetszett neki, hogy a csapatfőnök a külvilág felé egyre kisebb szerepben állította be.

    Hogy a sportágon kívül vagy belül folytatja-e tevékenységét, nem tudni, de ismerve a mérnöki kihívások iránti szenvedélyét, aligha egy tóparton fogja tölteni a napjait láblógatva. Kérője bőven akad, összeboronálták a Ferrarival, az Aston Martinnal és a Mercedesszel is, de még a McLarennél is szóba került a neve.

    A szakberkekben jól értesült Autosport azt írta, a most 65 éves Newey nem tartja nagyra Toto Wolffot, és kétli, hogy rövid idő alatt újra az élmezőnybe lehetne repíteni az Ezüstnyilakat (bár a 2026-ban érkező új szabályok erre jó lehetőséget kínálnak), ahogy az Aston Martin tulajdonosával, Lawrence Stroll-lal sem szimpatizál különösebben, így a vaskos csekk sem vonzaná oda. Állítólag az sem tetszik neki, hogy az oda szerződtetését Stroll csak üzleti döntésnek tekintheti, hogy így drágábban adjon túl a csapaton. A McLaren vezetőjével, Zak Brown-nal jól kijön (ez a tavalyi mókás fotó is bizonyítja), itt viszont az erőforrások hiányát látja. Emiatt sokak szerint a Ferrari felé vihet az útja, ami presztízs szempontjából nyilván vonzó mindenkinek, hogy az F1 legnépszerűbb csapatát tegye sikeressé. Ezt a feltételezést erősíti, hogy az olasz sajtó szerint kedden Newey és Vasseur személyesen egyeztettek.

    Sajtó: Newey és Vasseur Londonban találkoztak, készül a Ferrari új álomcsapata

    Newey korábban a Williamst és a McLarent is eredményessé tette, de a Red Bull-lal szerezte a legtöbb vb-címet, az energiaitalos autók szám szerint hatszor végeztek a konstruktőri és hétszer az egyéni pontverseny élén.

    2006-ban állt munkába itt, és a 2009-es szabálymódosítások hozták az első nagy fordulatot a Red Bull életében. A klasszis mérnök az úgynevezett befújt diffúzor megalkotásával (pontosabban újbóli alkalmazásával, hiszen már az 1980-as években feltalálták) repítette fennállása során először az élmezőnybe a bikások autóit, melyekkel Sebastian Vettel 2010 és 2013 között nem talált legyőzőre. A turbóhibrid korszak véget vetett a Red Bull uralmának, de a Honda erősödése végül termőre fordult és Max Verstappennel 2021 óta ismét ők jelentik az etalont.

    Newey hozzájárulása ehhez leginkább abban nyilvánult meg, hogy több évtizeddel korábbi tapasztalatából merítve rájött, hogy az autó felfüggesztésének kialakítása kulcsfontosságú a 2022-ben bevezetett, a talajkölcsönhatást előtérbe helyező szabályrendszerben, ezért kiemelt figyelmet fordított annak megtervezésére.

    A Ferrari sokszor befürdött, Newey érkezése sem tűnik garanciának a sikerre

  • A Red Bull még ma bejelentheti Adrian Newey távozását – sajtóhír

    A Red Bull még ma bejelentheti Adrian Newey távozását – sajtóhír

    Az utóbbi napok találgatásai után már ma pont kerülhet Adrian Newey és a Red Bull közös jövőjére.

    Múlt héten robbant a bomba a Forma–1-ben, hiszen több mértékadó médium is arról számolt be, hogy küszöbön áll Adrian Newey távozása a Red Bulltól. Ezután lassan körvonalazódni kezdett, hogy a 2006 óta a bikás csapatot erősítő, annak eddigi összes győzelmében és világbajnoki címében kulcsszerepet játszó tervezőzseni a Christian Horner csapatfőnök és közte húzódó személyes ellentétek miatt hagyhatja el a csapatot, amelyhez legalább 2025 végéig szerződés köti.

    Az első hírek megjelenése óta eltelt napokban folyamatosak voltak azok a találgatások, hogy Newey most tényleg megy-e vagy sem, de ezekre hamarosan pont kerülhet, az F1-insider.com ugyanis azt írja, hogy a Red Bull már ma, április 30-án hivatalos közleményt adhat ki arról, hogy elváltak útjaik a 65 esztendős szakemberrel.

    Eddig elhallgatott részlet derült ki a Horner-botrányról – Newey emiatt távozhat a Red Bulltól

    A szaklap Newey-hoz közeli forrásokra hivatkozva írja, hogy nemsokára várható a hivatalos bejelentés, amelyből információi szerint a különválás feltételei is ki fognak derülni. „A közlemény szerint a brit lángelme megegyezett a Red Bull-lal arról, hogy idő előtt elengedik a 2025 végéig szóló szerződéséből” – írják.

    Ez egyben azt is jelentené, hogy amennyiben Newey nem vonul vissza, hanem marad a Forma–1-ben, 2027-nél korábban (ha 2025 végén ment volna el, az egy éves kényszerszabadság miatt csak ekkor állhatott volna munkába máshol) elkezdhet majd dolgozni új csapatánál, amely minden bizonnyal a Ferrari, Aston Martin, Mercedes hármasból kerül ki.

    Hogy a mérnökzseni távozása milyen láncreakciót indíthat el a Red Bullnál, arról az alábbi cikkben írtunk:

    Lassú halál, de tömegkatasztrófa is várhat a Red Bullra Adrian Newey távozásával

  • Verstappen apja először utalt rá, hogy fia tényleg elhagyhatja a Red Bullt

    Verstappen apja először utalt rá, hogy fia tényleg elhagyhatja a Red Bullt

    Max Verstappen apja először utalt rá, hogy fontolóra kell venniük a Red Bullon kívüli lehetőségeiket az F1 új szabályrendszerének beköszöntével kezdődő korszakra.

    Mióta a Red Bullnál nem minden rózsaszín és a csapat belháborúja, valamint Christian Horner zaklatási botránya árnyékolja be az idei évet, rendszeres téma Max Verstappen távozása. A háromszoros világbajnok igencsak szűkszavú ezzel kapcsolatban, miközben igyekszik megnyugtatónak szánt nyilatkozatokkal elterelni a témát az esetleges távozásáról.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke eközben teljesen nyíltan hangoztatja, hogy meg akarja szerezni Verstappent. Az osztrák üzletember a Kínai Nagydíjon például azt ecsetelte, hogy nem feltétlenül elég egy pilótának a leggyorsabb autó ahhoz, hogy az adott csapatnál maradjon, és ennél több szempontot kell mérlegelni. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke erre válaszul közölte Wolffal, hogy szerinte mivel kellene foglalkoznia ahelyett, hogy „nem elérhető” pilóták után kajtat.

    Időközben azonban a sajtóban elkezdett keringeni, hogy a Miami Nagydíj után csúcstalálkozóra kerül sor Verstappenék (Jos, Max, illetve Raymond Vermeulen, Max menedzsere) és a Mercedes F1-es csapatának tulajdonosai, azaz Toto Wolff, James Ratcliffe és a Daimler AG-t képviselő vezérigazgató Ola Källenius között.

    Verstappen hamarosan leül tárgyalni a Mercedesszel – sajtóhír

    Hogy ezen a találkozón már egy 2025-ös csapatváltásról, vagy inkább 2026-ról egyeztetnek majd a felek, azt nem tudni (lehet, hogy mindkettőről), miként természetesen arra sincs garancia, hogy végül összejön a bombaüzlet. A fia távozásáról szóló találgatásokat Bahreini Nagydíjon tett kijelentésével kirobbantó Jos Verstappen ugyanakkor a RaceXpress-nek a Rally de Wallonie-n tett nyilatkozatával most elismerte, hogy valóban nem egyértelmű, hogy Max kitölti 2028 végéig szóló szerződését, és mérlegelik a lehetőségeiket a 2025 utáni időszakot illetően.

    „Szerintem mindenki őt akarja, viszont szerintem egyelőre jó helyen van. Gyors az autója, ugyanakkor 2026-ra is előre kell tekintenünk, ezért most hagyjuk, hogy történjenek a dolgok. Nyugodtak maradunk és meglátjuk, mi történik” – jelentette ki idősebb Verstappen.

    Mint ismert, 2026-ban átfogó szabályváltozások lesznek az F1-ben, amelyekkel mind az erőforrás, mind az aerodinamika terén jelentős lesz az átalakulása. Mivel a Red Bull ettől az évtől saját motorral versenyez, felmerülhetnek aggályok azzal kapcsolatban, hogy rögtön versenyképesek tudnak-e lenni, és nem történik-e meg mondjuk ugyanaz, mint 2014-ben, amikor a hibrid éra kezdetén a Mercedes hatalmas előnybe került az erőforrásának köszönhetően.

    További aggodalomra adhat okot ráadásul az is, hogy az elmúlt napokban minden eddiginál kézzelfoghatóbb közelségbe került Adrian Newey, a Red Bull sztártervezőjének távozása. Jos Verstappen erről a következőket mondta: „Normál esetben nem fogok semmit mondani erről… Mit mondhatnék róla? Semmit sem tudok. Alapvetően megállapodás van közte és a Red Bull között, a többit pedig meglátjuk. Semmit nem mondhatok róla, de mind tudjuk, hogy mit tett le az asztalra és mennyire jó.”

    Jos tehát sokat nem mondott, de nem is cáfolta vagy nevezte „légből kapott pletykának” azt, hogy Newey elhagyhatja a csapatot.

    Jelenleg egy valami biztos, hogy Verstappen az idei szezonban nem lehetne jobb helyen annál, ahol van. „Őrületesen jól megy, hihetetlen, hogy mennyire erős. A versenyek alatt látszik, hogy mindent irányítása alatt tart és mindenen rajta tartja a szemét. Az időmérőkön is ott van, és gyönyörű látni, hogy ilyen elfoglalt” – dicsérte fiát Jos.

    Eddig elhallgatott részlet derült ki a Horner-botrányról – Newey emiatt távozhat a Red Bulltól

  • Eddig elhallgatott részlet derült ki a Horner-botrányról – Newey emiatt távozhat a Red Bulltól

    Eddig elhallgatott részlet derült ki a Horner-botrányról – Newey emiatt távozhat a Red Bulltól

    Nem elsősorban a Red Bullon belüli hatalmi harcok, hanem Christian Hornerrel fennálló nézeteltérése készteti távozásra Adrian Newey-t – írja az F1 egyik elismert újságírója, aki egy új részletet is felfedett.

    Noha Nico Hülkenberg aláírt az Audihoz, az utóbbi napok legnagyobb érdeklődésre számot tartó Forma–1-es híre kétségtelenül Adrian Newey küszöbön álló távozása a Red Bulltól. A 65 esztendős mérnök több megbízható sajtóorgánum szerint is eldöntötte, hogy elhagyja az energiaitalos csapatot, és erről már tájékoztatta is a vezetést.

    Azt azonban csak találgatni lehet, hogy mi ennek az oka, noha vannak igen erős kapaszkodók a kérdésben. Mark Hughes, az F1 egyik legjobban értesült és a Red Bullnál remek kapcsolatokkal rendelkező újságírója a The-Race.com hasábjain pedig előállt egy olyan információval, amivel eddig senki.

    Lassú halál, de tömegkatasztrófa is várhat a Red Bullra Adrian Newey távozásával

    Korábban mi is azt írtuk, hogy az ilyesmitől közismerten ódzkodó Newey-t a Red Bullon belüli politikai háború üldözheti el, Hughes azonban közölte: sokkal inkább személyes sérelemről van szó. „Ez nagyon is személyes probléma, aminek a Christian Horner-botrányhoz és a Hornernek és Newey-nak is személyi asszisztensként dolgozó alkalmazotthoz van köze.”

    Ez az info pedig teljesen más megvilágításba helyezi Newey helyzetét, akinek tehát szintén közeli kapcsolata volt a Hornert zaklatással megvádoló hölggyel. Innen már nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy Newey is azok közé tartozik, akiknek nem tetszik, ahogyan Horner és a Red Bull kezelte a zaklatási ügyet, sokak szerint ugyanis az átláthatóság teljes hiányával a szőnyeg alá söpörték az egészet. Korábban ITT írtunk róla, hogy a felfüggesztett alkalmazott milyen módokon próbál jelenleg is érvényt szerezni az igazának.

    Beláthatatlan következmények

    Hughes arról is ír, hogy a Horner-botrány nyomán felszínre kerülő, Red Bullon belül zajló hatalmi harcok miatt annyira ingatag a helyzet, hogy semmit sem lehet készpénznek venni, és azt a szituációt sem lehetetlen elképzelni, hogy Newey távozásának kézzel fogható lehetősége újra veszélybe sodorja Horner helyét.

    Jelenleg ugyanis nagyon nehéz megmondani, hogy kinek a kezében vannak a legjobb ütőkártyák, lévén a teljes tulajdonosi struktúra megváltoztatása a tét, amire Newey távozása vagy esetleges távozása is hatással lehet. Jelenleg nem tudjuk, hogy Horner eltávolításával maradásra lehetne-e bírni a mérnökzsenit, vagy ez inkább egy „se veled, se nélküled” helyzet, és Newey már eldöntötte, hogy inkább kimenekül az egészből.

    Max Verstappen, Adrian Newey, Red Bull, Kanadai Nagydíj
    Verstappen jövőjére is hatással lehet Newey kiválása / Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Az viszont biztos, hogy bár egy modern F1-es csapat még egy Newey kaliberű személy kiválásával sem omlik össze – pláne nem a Red Bull, amelynek nagyon erős és kompetens a technikai gárdája –, a 65 esztendős szakember távozása láncreakciót indíthat el, ami akár Max Verstappen csapatváltását is eredményezheti.

    Hughes emellett leírta: jelenleg sehonnan nem szivárog olyan információ, hogy Newey-nak szerződése lenne egy másik csapattal, ami persze még nem jelenti azt, hogy nincs, de nagyon úgy néz ki, hogy a mérnök elsősorban a Red Bulltól akar elmenni a Hornerrel fennálló személyes ellentét miatt, és nem az új kihívás vezérli. Így aztán még az sem zárható ki, hogy egyszerűen visszavonul, amivel megoldódna az a helyzet, hogy nem tölti ki „legalább 2025 végéig szóló” szerződését.

    Erről Hughes nem ír, de érdekes felvetés, hogy mi van akkor, ha Newey nem akar visszavonulni, és egy másik istállónál folytatná úgy, hogy ne kelljen mondjuk 2027-ig kényszerszabadságon lennie, és már a 2026-os autóra is hatással lehessen. Amennyiben igaz, hogy Newey a közös személyi asszisztenst érintő botrány miatt (is) orrolt meg Hornerre, komoly ütőkártya lehet a kezében ahhoz, hogy a Red Bull elengedje a szerződéséből és még a kötelező szabadságát is elengedje/lerövidítse.

    Ebben az esetben ugyanis olyan információkkal rendelkezik, amelyek kiszivárgását eddig mind a Red Bull, mind Horner igyekezett elkerülni. Amennyiben Newey bizalomvesztés miatt dönt úgy, hogy távozni akar, mondhatja azt a Red Bullnak, hogy ha ez nem tetszik nekik, nyugodtan vigyék bíróságra az ügyet. Ott azonban minden nyilvánosságra kerülne, amit a Red Bull természetesen nem akar, így vélhetően kénytelen lenne peren kívül megegyezni a sztártervezővel és elengedni őt.

  • Verstappen hamarosan leül tárgyalni a Mercedesszel – sajtóhír

    Verstappen hamarosan leül tárgyalni a Mercedesszel – sajtóhír

    Sajtóhírek szerint megvan az időpont, amikor a Mercedes megpróbálja meggyőzni Max Verstappent, hogy hagyja el a Red Bullt, és igazoljon át hozzájuk.

    Az idei előszezont és az első két nagydíjhétvégét meghatározó Red Bull-botrány elülni látszott az utóbbi időszakban, ám Adrian Newey várható távozása új lendületet adhat a bikás istálló körüli pletykáknak. Amennyiben pedig a tervezőzseni tényleg megy, az a távozás felé lökheti Max Verstappent is, akit Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke hetek óta körbeudvarol.

    Az osztrák üzletember Kínai Nagydíjon tett nyilatkozatai pedig már Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét is reagálásra késztették, aki kijelentette: Wolff olyan pilótát akar megszerezni, aki nem elérhető, és Verstappen velük lesz 2025-ben. Ám a háromszoros világbajnok szerződése 2028 végéig szól, a 2025 utáni időszakról azonban sem ő, sem a Red Bull nem jelentette még ki, hogy biztosan marad.

    Wolff: „Ha Max lennék, a Red Bullnál maradnék.” Horner: „Ha Toto lennék, az autómmal foglalkoznék”

    Az F1-insider.com úgy értesült, hogy Max és Jos Verstappen, illetve Raymond Vermeulen, a holland pilóta menedzsere a jövő hét végi Miami Nagydíjat követő kéthetes szünetben ül majd le tárgyalni a Mercedesszel, mivel az F1-es istálló három tulajdonosa, azaz Toto Wolff; James Ratcliffe (az INEOS elnök-vezérigazgatója), illetve Ola Källenius, a Daimler AG vezérigazgatója találkozni akar Verstappenékkel.

    A német szaklap már egy esetleges 2025-ös váltásról ír, hozzátéve, hogy Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója az, aki a korai átigazoláshoz segítheti a holland pilótát, Verstappen szerződésében ugyanis van egy, már korábban is sokat emlegetett záradék arról, hogy ha Marko megy, ő is szabadon távozhat. „Marko, amennyiben szükséges, biztosan nem fog Verstappen útjába állni” – írják, ami annyit jelent, hogy ebben az esetben a 80 esztendős osztrák lemondana, megnyitva az utat ezzel Verstappen előtt. A cikk később kitér arra, hogy a Mercedes akár azt is bevetheti, hogy állást kínál Markónak, aki így Verstappennel együtt érkezhetne.

    A Mercedes szándékainak komolyságát mutatja, hogy nemcsak Wolff, hanem Källenius és Ratcliffe is jelen lesz a találkozón. A trió az F1-insider értesülései szerint kész a motorsport történetének legjövedelmezőbb szerződését és egy, az F1-es pályafutásán is túlmutató nagyköveti pozíciót kínálni Verstappennek, akit viszont elsősorban nem a pénz motivál, ezért garanciákat akar kapni arra vonatkozóan, hogy a Mercedes már 2025-ben sokkal versenyképesebb lesz, mint amilyen most.

    Max Verstappen, Helmut Marko, Red Bull
    Marko félreállna, hogy Verstappen mehessen? / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A szaklap úgy véli, hogy érzelmi szempontból Verstappen számára egyértelmű lenne a döntés, és a holland szíve szerint elhagyná a Red Bullt a megromlott csapaton belüli légkör miatt, most pedig már csak azt kell eldöntenie, hogy szakmai szempontból jó lépés lenne-e ez. Az biztos, hogy Verstappenék úgy vélik, a Red Bull jelentős mértékben Max Verstappen miatt ennyire jó, és egy, a jelenleginél kicsit jobb Mercedesszel a címvédő már felvehetné a versenyt egy olyan energiaitalos csapattal, amelynek ő már értelemszerűen nem tagja.

    Az pedig, hogy 2026 után megéri-e a Mercedesnél lenni a Red Bull helyett, már valószínűleg nem ekkora dilemma, hiszen egy Newey nélküli Red Bull, amely ráadásul kezdetben mindenképpen extra kockázatot jelentő saját motorral versenyez, nem feltétlenül jobb opció, mint a 2026-os motorjával a hírek szerint kimondottan jól álló Mercedes.