Címke: Red Bull Racing

  • Le van nyűgözve a Red Bull a Honda miatt

    Le van nyűgözve a Red Bull a Honda miatt

    Christian Horner és csapata le van nyűgözve, amiért a Honda fokozatosan, de egész évben tudott fejleszteni a motorokon a Toro Rosso segítségével.

    Miután a McLaren úgy döntött szakít a Hondával 2017 végén, megbízhatósági hibákra és gyenge teljesítményre hivatkozva, a Red Bull lecsapott a japán gyártóra, és testvércsapatuknak meg is szerezték. Lehet, hogy nincsenek égbemenő sikereik, de kisebb megvillanások adódtak az évben, ilyen például Pierre Gasly 4. helye Bahreinben, avagy Japán Nagydíj időmérőjén elért Q3-as szereplés. Suzukában láthattuk, hogy az olasz istálló képes még a meglepetésekre, hiszen 6. illetve 7. helyre kvalifikálták magukat, bár lehet a futam nem alakult túl jól számukra, és még a pontszerző zónából is kiestek, addig a paddockban az a hír járja, hogy a Honda motor most már erősebb, mint a Renault, sőt a legfrissebb mérések szerint, állítólag már gyorsabbak is 5 tizeddel a francia erőforrásnál.

    ,,Le vagyunk nyűgözve attól a fejlődéstől, amit a Honda produkálni tudott az idei évben. Nyilvánvalóan még nem dolgozunk együtt, egymás mellett, tekintettel arra, hogy csak a jövő évi autónk az RB15 fog rendelkezni azokkal a motorokkal, amiket ők gyártanak. Azt kell, hogy mondjam a kommunikáció tökéletes a felek között. Bámulatos az az erőfeszítés, elkötelezettség, vágy és eltökéltség, ami őket jellemzi.” – nyilatkozta a brit csapatfőnök.

    Masahi Yamamoto szerint az utolsó frissítés működik miután elhárították a fellépő kisebb hibákat az új specifikációjú motoron.

    ,,Nem voltunk olyan gyorsak a fejlesztés terén, mint amilyenek, lenni szerettünk volna. Azonban, jelenleg minden sokkal jobb. Fejlesztettünk, és végül sikeresen készen lettünk. Az Orosz Nagydíjon fellépő problémákat kijavítottuk.”

    Yamamoto elismerte, hogy van rajtuk nyomás, amiért jövőre egy top csapattal kell együtt dolgozniuk, akik megkövetelik a megfelelő eszközök biztosítását, ám mindezt biztatóan élik meg.

    ,,Örülök, hogy egy másik top csapattal is együtt dolgozhatunk. Hisszük, hogy a Red Bull a legjobbak között van a Formula 1-ben. Jól tudtunk együtt kommunikálni ebben az évben, nyilván van egyfajta nyomás rajtunk, azonban ezt jó energiává alakítjuk át, ami fantasztikus eredményekhez fog vezetni minket, mind a két csapattal.”

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Orosz Nagydíj – Hamilton volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

    Orosz Nagydíj – Hamilton volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

    A világbajnoki pontversenyben vezető, címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája autózott a leggyorsabban szombaton Szocsiban, a Forma-1-es Orosz Nagydíj harmadik szabadedzésén.

    Az 1:33.067 perces idővel pályacsúcsot elérő négyszeres világbajnok brit versenyző mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett másodikként, a vb-pontverseny második helyén álló, szintén négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel pedig a harmadik lett.

    Eredmények, 3. szabadedzés (a formula1.com alapján):
    1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:33.067 perc
    2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:33.321
    3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:33.667
    4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:33.688
    5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:33.937
    6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:34.394

  • Hivatalos: Danyiil Kvjat visszatér

    Hivatalos: Danyiil Kvjat visszatér

    A Toro Rosso ma hivatalosan is bejelentette, hogy Danyiil Kvjat visszatér a csapathoz.

    Ritkán esik meg a Red Bullnál, hogy egy korábban menesztett versenyző vissza tud hozzájuk térni, az orosz versenyzőnek azonban sikerült.

    Kvyat 2014-ben debütált a Forma-1-ben a Toro Rossónál, majd 2015-ben átülhetett a főcsapat, a Red Bull autójába. Nem voltak azonban megelégedve vele, így 2016-ban szezon közben helyet cserélt Max Verstappennel, tehát az orosz visszakerült a fiókcsapathoz. A 2017-es szezont azonban már nem fejezhette be, a csapat elküldte.

    Idén a Ferrari fejlesztőversenyzőjeként tevékenykedett, 2019-ben azonban ismét visszatérhet oda, ahol elkezdődött F1-es pályafutása.

    Kvjat nagyon boldog, hogy visszatérhet:

    „Először is szeretném megköszönni a Red Bullnak és a Toro Rossonak, hogy újra a Forma-1-ben versenyezhetek, és örülök, hogy ahhoz a csapathoz térhetek vissza, amelyet már nagyon jól ismerek. A Toro Rossonál mindig is otthon éreztem magam, és így lesz ez jövőre is. Köszönettel tartozom a Ferrarinak is, amiért hittek a vezetési képességeimben, és emiatt közel maradhattam a Forma-1-hez mint a fejlesztő pilótájuk. Ugyan a munkám elsősorban a szimulátorozásról szólt ott, mégis sokat tanultam, és most erősebb és jobban felkészült vagyok, mint amikor elhagytam a Toro Rosso csapatát. Soha nem adtam fel azt, hogy versenyezhessek, még mindig fiatal vagyok, és jó formában tartottam magamat, hogy készen álljak ha jönne egy másik lehetőség. A legjobbamat fogom nyújtani, ezt várja a csapat is, és már nagyon várom, hogy újra elkezdődjön az egész.”

    Franz Tost ennyit tett hozzá:

    „Pierre Gasly meggyőző teljesítményt nyújtott mióta bemutatkozhatott a Forma-1-ben, és emiatt jövőre csatlakozhat az Aston Martin Red Bull Racing csapatához. Megérdemelte, és a Toro Rosso szemszögéből nézve büszke vagyok rá, hogy egy újabb Red Bull junior pilóta Helmut Marko programjából felkerül a Red Bull Racinghez, – a küldetésünk teljesítve! Az, hogy Danyiil visszatér, arról annyit, hogy azt hiszem, hogy megérdemel egy újabb lehetőséget a Forma-1-ben. Ő egy magasan képzett autóversenyző, fantasztikus a nyers tempója, amit már számtalanszor bizonyított a karriere alatt. Voltak nehéz helyzetei a múltban, de biztos vagyok benne, hogy idővel beért emberileg, és most már megmutathatja majd a tagadhatatlan képességeit a versenypályán. Keményen dolgozunk azon, hogy egy jó csomag várja majd, és azt gondolom, hogy még csak most jön el az ő ideje. Ezért vagyok boldog, és örömmel üdvözlöm újra a csapatunknál, hogy egy sikeres szezont teljesíthessünk.”

  • Habsburg szívét-lelkét beleadva brillírozott hazai közönsége előtt

    Habsburg szívét-lelkét beleadva brillírozott hazai közönsége előtt

    Habsburg Ferdinánd érettségről és hihetetlen elszántságról tett tanúbizonyságot az elmúlt hétvégén hazai közönsége előtt, miután az FIA Formula 3-as Európa-bajnokság mindhárom red bull ring-i futamán látványos és szenvedélyes versenyzést követően pontszerző helyen ért célba.

    Az első futam végkimenetelét látva akaratlanul is felmerül az örökérvényű „Mi lett volna ha…” kérdés, miután a 21 éves osztrák versenyző a 12. rajtkockából indulva a negyedik kanyarból már harmadikként fordult el, míg az első kör végén a negyedik helyen autózott. Néhány körrel később azonban a versenybírók döntése következtében vissza kellett adnia a helyét egy korábban megelőzött ellenfelének, aki ekkorra már egészen a hatodik helyig csúszott vissza, így Habsburgnak három autót kellett maga elé engednie.
    Azonban még ez sem törte meg Ferdinánd lelkesedését akinek sikerült két pozíciót is visszaszereznie, de a szerencsétlen helyzet megakadályozta abban, hogy harcba szállhasson a dobogóért , így végül be kellett érnie az ötödik hellyel.

    „Az egy igazán balszerencsés szituáció volt,” – mondta el Habsburg a versenyt követően. „ ha azonnal visszaadtam volna a pozíciót, tudom hogy képes lettem volna visszatámadni, és a dobogóért harcolhattam volna. De ilyen és ehhez hasonló dolgok megtörténnek a sportban és néha le kell nyelni a keserű pirulát. Mindezek ellenére hihetetlen érzés volt a tizenkettedik helyről a harmadikra felküzdenem magam a hazai rajongóim szeme láttára.”

    Habsburg a hétvége hátralevő két futamának is hasonló elszántsággal vágott neki, és ezúttal sem okozott csalódást. A második versenyen a tizenharmadik helyről egészen a nyolcadik helyig jött előre , míg a zárófutamon a kilencedik rajtkockából indulva végül hatodikként haladt át a célvonalon.

    „Hátrányból indultunk, mivel nem sikerült megfelelően beállítani az autót az időmérőre, de a csapat egy percig sem adta fel. Egész hétvége folyamán sikerült visszatámadnunk, és a lehető legtöbbet hoztuk ki abból amink volt. Az idei szezonban nem alakultak ideálisan a dolgok, de úgy vélem ez az év komoly személyiségformáló hatással volt rám. Azt hiszem az ilyen kihívásokkal teli évek hosszú távon segítenek abban, hogy még jobb versenyzővé váljon az ember.”

    „Mindent beleadtam, hogy látványos versenyzéssel örvendeztethessem meg a hazai rajongókat, és ahhoz nem kell elöl lenned, hogy szíved-lelked beleadva versenyezz. Hálás vagyok mindenkinek, aki kilátogatott és a helyszínről szurkolta végig a futamainkat. Tényleg a Red Bull Ringen vannak a világ legjobb rajongói!”

    A 2018-as FIA Formula 3-as Európa- Bajnokság zárófutamára október 13-14 között kerül sor a németországi Hockenheimringen.

  • Ricciardo mikrofont ragadott!

    Ricciardo mikrofont ragadott!

    Jelenlegi csapatfőnöke, Christian Horner osztott meg egy videót Daniel Ricciardoról, és közölte, nem csak a vezetes terén fog hiányozni neki az ausztrál, hanem annak jó kedélye is hiányozni fog. A videon pedig az éneklő versenyző látható és hallható. 😀

    https://www.instagram.com/p/Bn_6V5gHUJL/?utm_source=ig_share_sheet&igshid=1kvzs76wj4xvz

  • Verstappen: Alonso nem volt opció a Red Bullnál

    Verstappen: Alonso nem volt opció a Red Bullnál

    Max Verstappen elmondása szerint a Red Bull fontolóra sem vette Fernando Alonso szerződtetését 2019-re. Mondta ezt a holland annak ellenére, hogy Alonso azt állította korábban, hogy az energiaitalos csapat többször is megkereste őt korábban. Noha ezt a csapat is tagadta…

    „Volt ajánlatom 2007-ben, 2009-ben, 2011-ben, 2013-ban, és kettő idén, egyszer Monacoban, és egyszer augusztusban.” – mondta Alonso nem rég.

    A Red Bull versenyzője, Verstappen azonban cáfol.

    „Alonso nem volt opció 2019-re.” – mondta az AS-nek.

    Alonso helyett a Red Bull saját nevelésű versenyzőt ültet Max mellé, Pierre Gasly személyében.

    „Szerintem jól ki tudok jönni Pierre-rel, és szerintem, jól megfontolták ezt, szóval elégedett vagyok, hogy őt választották.” – mondta Verstappen.

  • Newey szerint Vettel minél többet dolgozik, annál nehezebben bír el a nyomással

    Newey szerint Vettel minél többet dolgozik, annál nehezebben bír el a nyomással

    Adrian Newey, a Red Bull technikai vezetője szerint Sebastian Vettelnek gyakran gondot okoz a rá nehezedő nyomás. Newey véleménye releváns is lehet, hiszen együtt dolgozott a német versenyzővel, és volt is köze annak négy bajnoki címéhez.

    Most a Ferrarival azonban nem jönnek könnyen az eredmények Vettel számára, legalábbis ami a bajnokság végkimenetelét illeti. Ugyan még nincs minden veszve számára, de nem lesz sétagalopp a szezon hátralévő része.

    „Sebastian rendkívül keményen dolgozik, és aligha van bárki, aki önkritikusabb lenne nála.” – mondta Newey a Bild am Sonntagnak. „Ha van gyengesége, az az, hogy buta hibákat tud véteni a pillanat hevében. Ha vezet, akkor szinte legyőzhetetlen. De az emberek különféleképpen birkóznak meg a nyomással. Az autóban ő felel nem csak saját magáért, hanem az egész csapatért. Néhány versenyzőt ez nem idegesít, például a finneket. De vannak mások, akik nagyon érzik a nyomás súlyát magukon a bajnokság vége felé. Minél keményebben dolgozik egy versenyző, annál inkább érzi a nyomást. Ez különösen igaz Sebre.”

    Newey azt is elismeri, hogy Vettel riválisa, Lewis Hamilton bár vétett hibákat a karriere elején, mostanra megtalálta a módját, hogyan kezelje jobban a rá nehezedő nyomást. Mindemellett a Red Bull szakembere szerint is lehetséges, hogy most már lemaradt Vettel a 2018-as bajnoki címről.

    „Ha sikerül is menedzselnie a dolgokat, arra van szüksége, hogy Lewis legalább egyszer kiessen. Máskülönben piszkosul nehéz dolga lesz.” – vélekedik Newey.

  • Räikkönen és a Red Bullosok is jégfürdőznek

    Räikkönen és a Red Bullosok is jégfürdőznek

    Nagy a hőség és a pára Szingapúrban, így a legtöbb versenyző jeges fürdővel hűti magát ilyenkor.

    Daniel Ricciardo Max Verstappennel közösen tette ezt, és vicces videót is készített róla, melyen közölte, hogy itt az ideje, hogy jobban megismerjék egymást Max-szal. 😀

    Mindeközben a jégfürdőző Jégemberről trénere, Mark Arnall osztott meg fotót, és szöveget is mellékelt hozzá.

    „Jégfürdő a Jégembernek. Szingapúr, mint verseny számos kihívást rejt, ezek egyik legnagyobbika pedug a hőség és a páratartalom. A jégfürdő része regenerálódó és hűtő stratégiánknak a hétvégén. Edzések utáni regenerálódhoz is szoktunk jégfürdőt és jégkamrákat alkalmazni.” – írta Arnall.

    https://www.instagram.com/p/Bnvwh6DBnrn/

    https://www.instagram.com/p/BnvzqltF9sN/?taken-by=redbullracing

  • Danyiil Kvjat értesítette a Ferrarit, hogy elhagyná őket

    Danyiil Kvjat értesítette a Ferrarit, hogy elhagyná őket

    Januárban a legendás Forma-1-es csapat, a Scuderia Ferrari bejelentette, hogy Kvjat érkezik hozzájuk, mint azon fejlesztő pilótájuk, aki a szimulátorban dolgozik. A MotorLAT újságírója, Juanjo Saez azonban pénteken úgy értesült, hogy az orosz tájékoztatta már a csapatát, hogy elhagyná őket, mert visszatérne a Toro Rosso színeiben. Ennyit írt a Twitteren:

    „Danyiil Kvjat dolgozik a Forma-1-es visszatérésén. Az orosz már informálta erről a Ferrarit, hogy elmenne tőlük. Újra a Toro Rosso színeiben indulna. Torpedó visszatért.”

    Korábban a motorsport.com már megszellőztette, hogy információik szerint Kvjat azon lista élére került, akik vezethetik az egyik Toro Rosso versenyautót 2019-ben, sőt egyesek szerint a szerződés kötés már meg is történt. Azonban a nyári szünetet követően a Belga Nagydíjon csak annyi derült ki, hogy a Renaulthoz távozó Daniel Ricciardo helyére Pierre Gasly érkezik majd. A 22 éves francia Verstappennel lesz egy csapatban a Red Bullnál, tehát két hely is lesz a Toro Rossonál, mivel Brendon Hartley helye is eléggé billeg. Az energiaitalos cég tanácsadója dr. Helmut Marko annyit mondott csak, hogy szerinte Kvjat most sokkal kiegyensúlyozottabb. és a csapat menedzsmentje is támogatná a visszatérését.

    A 24 éves orosz pilóta 2014-ben a Toro Rossonál mutatkozhatott be a Forma-1-ben, 2016-ban pedig már az anyacsapathoz igazolhatott, bár lecserélték év közben Max Verstappenre, és vissza kellett térnie a faenzaiakhoz. 2017-ben öt pontot gyűjtött csak 15 futam alatt, így az Amerikai Nagydíjon szerződést bontottak vele, és érkezhetett Brendon Hartley. Kvjat legjobb eredménye a Forma-1-ben a 2015-ös Magyar Nagydíjon elért második helyezése.

  • Szingapúri Nagydíj – Élen a Red Bullok az első szabadedzés után

    Szingapúri Nagydíj – Élen a Red Bullok az első szabadedzés után

    Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

    A gyakorláson csapattársa, a holland Max Verstappen autózta a második legjobb időt, míg a harmadik Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német pilótája lett.

    A vb-pontversenyben vezető címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) a hatodik eredménnyel fejezte be a tréninget.

    1. szabadedzés (top 6):

    1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:39.711 perc
    2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:39.912
    3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:39.997
    4. Kimi Räikkönen    (finn, Ferrari) 1:40.486
    5. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:41.105
    6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:41.233

    A további program:
    2. szabadedzés 14.30
    szombat:
    3. szabadedzés 12.00
    időmérő edzés 15.00
    vasárnap:
    futam 14.10