Címke: Red Bull Racing

  • Soha nem látott dolog történt az Osztrák Nagydíj időmérőjén, de a végeredmény nem lepett meg senkit

    Soha nem látott dolog történt az Osztrák Nagydíj időmérőjén, de a végeredmény nem lepett meg senkit

    Max Verstappen erődemonstrációt tartott az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén és ellentmondást nem tűrő teljesítménnyel szerezte meg a pole pozíciót a versenyre. A kvalifikáció első szakasza pedig minden eddiginél szorosabb csatát hozott.

    A sprintfutam lezárultával a legtöbb pilóta által a versenyhétvége igazán lényeginek tekintett része kezdődött meg Ausztriában a szombat délutáni időmérő edzéssel, amelyen már a vasárnapi nagydíj rajtsorrendje dőlt el. Itt már a szokásos egy órás időtartam állt a mezőny rendelkezésére, és már az első mért körök nagy izgalmakkal kecsegtettek a Q3-ra, hiszen mielőtt az első próbálkozásukat kicsit későbbre hagyó Mercedesek megérkeztek, másfél tizedmásodperc választotta el az első 6 helyezettet. Hamilton 6. helyre sorolásával ez már az első 7-re volt érvényes, George Russell azonban 1:05.614-gyel közel 3 tizedet adott az addig vezető Charles Leclerc-nek.

    A második roham aztán mindent átírt, mert az addig használt gumin levők is új abroncsokat kaptak. Előbb Verstappen állt az élre – ő továbbra is használt gumin volt –, majd Carlos Sainz vette át a vezetést 1:05.263-mal, amivel 0,073 másodperccel előzte meg a hollandot. Ezzel az idővel a két McLaren sem tudott mit kezdeni: Piastri a 2., Norris a 4. helyre sorolt be. De nem mindegyik toppilóta képviseltette magát az élmezőnyben, Hamilton ugyanis egészen a 16. helyig csúszott vissza, az utolsó 5 percet így kieső helyről várhatta Stroll, Hülkenberg, Sargeant és Csou társaságában.

    Nem is vártak sokat a Mercedesnél és 4 perccel az óra lejárta előtt mindkét versenyzőjüket kiküldték fényes lágy Pirelliken, hogy aztán a mezőny nagy része (csak az első három, azaz Sainz, Piastri és Verstappen nem jött újra) kövesse őket. Hamilton végül a 7. Russell pedig a 11. helyen ment tovább, míg a nagy menekülő Fernando Alonso lett a 15. pozícióban. A másik Aston Martinnal Lance Stroll a 17. helyen kiesett, így tovább folytatódik a silverstone-i istálló vesszőfutása, miként Sergio Pérezé is, hiszen a mexikói csak a 12. pozíciót kaparintotta meg.

    Stroll mellett Albon (16.), Bottas (18.), Sargeant (19.) és Csou voltak a további kiesők, de a Sauber kínai pilótája is 8 tizeden belül volt Sainzhoz képest, ami minden idők legszorosabb Q1-ét eredményezte, mióta 2006-ban bevezették a három felvonásos formátumot.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    A második szakasz elején a két Ferrari használt gumin kezdett, a többiek viszont újakon, Verstappen pedig odapörkölt egy 1:04.577-es időt, amihez senki hozzászagolni sem tudott. A legközelebb Russell került a hollandhoz, de 9 ezred híján ő is kapott 5 (!) tizedet. Két ezredre a Mercedestől Piastri sorolt be a harmadik helyre, majd jött Norris, Pérez, Hamilton, Ocon, Ricciardo, Cunoda és Hülkenberg az első tízben.

    Hat perccel a vége előtt a top 10-en kívül szerénykedő Ferrarik is megjöttek friss abroncsokon, amivel Sainz a második időt autózta (hátránya így is 0,439 másodpercre rúgott), Leclerc viszont csak a 6. helyre ért oda. Verstappenre senkinek sem volt ellenszere.

    A hajrá előtt Gasly, Cunoda, Hülkenberg, Magnussen és Alonso volt a sorrend a kiesőzónában, de Sainz kivételével mindenki jött még egyszer. Verstappen 1:04.469-re tovább forgatta a tőrt mindenkiben, és végül 0,547 másodperccel nyerte a Q2-t, amelynek végén Ricciardo, Gasly, Magnussen, Cunoda és Alonso búcsúzott ebben a sorrendben. Ricciardo mindössze 15 ezreddel csúszott le a továbbjutásról…

    A Q2 végeredménye: 

    Q3

    A Q2-es teljesítménye alapján aligha voltak sokan, akik mertek volna Verstappen ellen fogadni az első helyezett kilétét illetően, a címvédő pedig bizonyította, hogy ennek nem is lett volna sok értelme. Rögtön elsőre 1:04.426-os időt ért el, azaz minimálisan jobbat, mint az előző szakaszban. Mögötte Norris (0,361), Russell (0,528), Leclerc (0,618), Piastri (0,622), Hamilton (0,687), Sainz (0,809), Pérez (1,078), Ocon (1,514) és Hülkenberg (1,578) volt a további sorrend, ami leginkább Pérezre nézve siralmas, hiszen egy ennyire rövid körön kapott ugyanolyan autóval több mint 1 másodpercet.

    Verstappennek ilyen előnnyel már jönnie sem kellett volna még egyszer, de jött, és 1:04.314-re javítva biztosította be a rajtelsőséget. Mögötte Piastri időlegesen átugrotta Norrist, de utóbbi aztán visszavette a második helyet, és 0,404 másodperces hátránnyal végzett Verstappen mögött. Mivel Piastri körét ezután pályaszélesítés miatt törölték, a 4. helyet megkaparintó George Russell lett végül a harmadik, míg mögötte Sainz, Hamilton, Leclerc, Piastri, Pérez, Hülkenberg és Ocon zárt. Péreznek sikerült faragnia a Verstappennel szembeni hátrányán, de így is 0,888 másodpercet kapott, míg Leclerc kettőt is hibázott az utolsó körében, a másodikkal pedig már kukázta is azt, mivel az utolsó előtti kanyarban átugratott a pálya melletti kavicsos sávon, majd kicsit füvet is nyírt.

    Az Osztrák Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  • Rossz hír Hornernek: Verstappen az apja mellé állt a Red Bull legújabb botrányában

    Rossz hír Hornernek: Verstappen az apja mellé állt a Red Bull legújabb botrányában

    Max Verstappen az apja mellé állt a Red Bull legújabb botrányában, és közölte, elkerülhető lett volna, ami történt.

    Miközben a Red Bull a pályán eddig legyőzhetetlen, és mind a sprintidőmérőt, mind a sprintet megnyerte Max Verstappennel az Osztrák Nagydíjon, azon kívül ismét olyasmi miatt került a figyelem középpontjába, amiért nagyon nem szeretne. Jos Verstappen ugyanis a minap nyílt támadást intézett Christian Horner ellen, amiért állítása szerint a csapatfőnök lobbizott azért, hogy ne vehessen részt a Legendák Parádéjának nevezett F1-es bemutatón Sebastian Vettel 2012-es autójával.

    Horner ezt pénteken tagadta, miközben olyan információk is keringenek a paddockban, hogy a Red Bull csak azt akarta elkerülni, hogy a Josról készült felvételeket és fotókat ezután felhasználják a csapat közösségi oldalain. Akárhogy is történt, Max Verstappen apja önként lemondott a részvételről, miután közölte, hogy Horner „gyerekes”, és „végeztem vele.”

    Hogy a kívülről jelentéktelen civakodásnak tűnő újabb balhénak milyen hatása lehet Max Verstappen jövőjére a Red Bullnál, arról testvéroldalunkon az alábbi cikkben írtunk bővebben:

    „Gyerekesen viselkedik, végeztem vele” – Max Verstappen maradása mégsem olyan biztos?

    Azt is írtuk, hogy mióta Jos Verstappen a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon lemondásra szólította fel Hornert, Max Verstappen kínosan ügyelt arra, hogy a lehető legdiplomatikusabban nyilvánuljon meg. Ezért mindenki kíváncsian várta, hogy most mit reagál, amikor a sprintfutam után először áll a balhé kirobbanása óta az újságírók rendelkezésére. Nos, most is diplomatikus volt, viszont kiállt az apja mellett, mondván megérti őt.

    „Ez természetesen nem szép sem nekem, sem az apámnak, sem Christiannak, sem a csapatnak. Nyilván nem akarom, hogy ilyen dolgok történjenek. Az apám elég világosan fogalmazott a történtek mögötti okokról, és természetesen meg tudom érteni a véleményét, mert végső soron felkérték, hogy vezesse az autót, majd kiderült, hogy nem akarják, hogy vezesse azt – mondta a címvédő, megerősítve az apja verzióját a történtekről. – Az apámat nem izgatja ez, de megkérték, hogy vezesse a holland drukkerek miatt. Remek a kapcsolatunk az egész pályával. Megértem azt is, hogy másfelől a teljesítményre kell koncentrálni, én pedig jó kapcsolatot akarok ápolni mindenkivel, ezt a forgatókönyvet pedig természetesen el lehetett volna kerülni.”

    Verstappen tehát úgy érzi, elkerülhető lett volna a botrány, és aligha arra gondolt, hogy az apjának csöndben kellett volna maradnia.

  • Újabb balhé Jos Verstappen és Christian Horner között, a Red Bull cáfol

    Újabb balhé Jos Verstappen és Christian Horner között, a Red Bull cáfol

    Jos Verstappen ismét megvádolta Christian Hornert, ezúttal azzal, hogy megpróbálta megfúrni a részvételét az Osztrák Nagydíj hétvégéjén zajló F1-es bemutatón.

    Azok után, hogy a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon nyíltan nekiment Christian Hornernek, és lényegében lemondásra szólította fel a Red Bull csapatfőnökét, Jos Verstappen meglehetősen háttérbe húzódott, és a legtöbbször az aktuális futamra sem utazott el. Azóta a Red Bull belviszálya és Horner zaklatási ügye is lecsendesedett, Max Verstappen apja azonban a Monacói Nagydíj után ismét hallatta a hangját, és kritizálta egy kicsit a bikás istállót. Most, az Osztrák Nagydíj hétvégéjének kezdetén pedig ismét színre lépett.

    Az újabb vereség után Verstappen apja beszólt a Red Bullnak

    A hétvégén zajló spielbergi fordulón nagyszabású F1-es bemutatót rendeznek, melynek részeként a sportágban 1994 és 2003 között versenyző Jos is autóba ült volna, hogy Sebastian Vettel 2012-es, világbajnok RB8-asát vezesse. Ám ez végül nem fog megvalósulni, és David Coulthard ugrik majd be a mostanában főként a ralizásra koncentráló, nemrég balesetet szenvedő holland helyére. Az ok: Christian Horner.

    „Az elmúlt néhány napban számos helyről hallottam, hogy Christian Horner mindent megtett, amit csak tudott, hogy ne vezethessek, vagy ha igen, ne készülhessenek erről felvételek. Úgy vagyok vele, hogy »Mondd az arcomba!«. Nem kell ennek így lennie, és nagyon csalódáskeltőnek találom” – idézi az eseményről így távolmaradó Jos Verstappent a De Telegraaf.

    A Mirror Sport ezután megkereste a Red Bullt, hogy kommentálja Max Verstappen apjának nyilatkozatát, mire az energiaitalos istálló szóvivője tagadta, hogy Horner bármit is tett volna annak érdekében, hogy megakadályozza Jos Verstappen részvételét a bemutatón.

    Verstappen apja túszul ejtette a Red Bullt? – ezért van akkora hatalma Josnak

  • Nesze, sánta, itt egy púp! – Pérez büntetést kapott Barcelonára, már Horner is türelmetlen

    Nesze, sánta, itt egy púp! – Pérez büntetést kapott Barcelonára, már Horner is türelmetlen

    Sergio Pérezt még az ág is húzza, hiszen nem elég, hogy a mexikói pilóta újabb katasztrofális hétvégén van túl, még büntetést is kapott a Spanyol Nagydíjra. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke Barcelonában már azt a Pérezt akarja látni, akit az idei szezon első négy futamán.

    Noha Max Verstappen győzelmével több mint kétszeresére növelte addigi előnyét a konstruktőri pontversenyben a Ferrari előtt, a Red Bullnál aggodalomra adhat okot, hogy a hétvége előtt 1+1 éves szerződést aláíró Sergio Pérez újabb borzasztó teljesítményt nyújtott. A mexikói pilóta az időmérő edzésen kiesett a Q1-ben, majd a Kanadai Nagydíjon érdemi előrelépés nélkül, az 51. körben a falnak csapta az autóját és kiesett.

    Mindennek tetejébe pedig 3 rajthelyes büntetést kapott a Spanyol Nagydíjra, mert a 6-os kanyar bukóteréből sérült autóval visszatért a pályára, majd törmeléket hullajtva visszakecmergett a bokszba. Ez pedig megsértette a sportszabályzat azon pontját, miszerint tilos nem biztonságos autóval versenyezni, ráadásul a Red Bull is kapott büntetést (25 ezer eurót), mert ők tanácsolták Péreznek, hogy próbáljon meg visszatérni a bokszba, hogy ne kelljen beküldeni miatta a biztonsági autót (Verstappen vezette a versenyt).

    Pérez balesete (aztán Sainz és Albon ütközése):

    Pérez ezzel az utóbbi négy versenyen mindössze 4 pontot szerzett, aminél 10 pilóta is többet gyűjtött ebben az időszakban. „Borzasztó hétvége volt ez Checónak, Barcelonában erősen kell visszatérnie – nyilatkozta a Sky Sportsnak Christian Horner csapatfőnök. – Szerencsére a Ferrari sokkoló teljesítményt nyújtott és nem szerzett pontot, amivel némileg lógva hagytak minket, de mindkét autóval pontot kell szereznünk. Ma megúsztuk, hogy nem tettük, de Barcelonától kezdve szükségünk van Checóra az élmezőnyben, ahol a szezon elején volt.”

    „Időről időre azt látjuk Checóval, hogy amikor már azt hisszük, padlót fogott, akkor feláll. Kemény versenyző és karakter, és neki jobban fáj ez, mint bárki másnak. Elszánt lesz, hogy visszatérjen és mindenkinek megmutassa azt a formát, amire képes, és amit az idei szezon első négy versenyén mutatott” – folytatta Horner

    „Nagyon nehéz hetek állnak mögöttünk, de szerintem össze fogjuk kapni magunkat, leszegjük a fejünket és tanulunk a hétvégéből – mondta Pérez. – Szombaton volt egy kis gondunk, ami megakadályozott minket abban, hogy előrébb végezzünk, de ezt rögtön az időmérő után megértettük, ami pozitív. Nyilván hosszú év áll előttünk és biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk találni a formánkat.”

    „A baleset az én hibám volt, a hatos kanyarban megérintettem a pálya vizes részét, onnan pedig már nem lehet megállítani az autót. Teljesen vizes volt minden, ráléptem a fékre, és csak nem tudtam megállni. Kicsit szerencsétlen helyzet volt.”

    Helmut Marko, a Red Bull osztrák tanácsadója az időmérő után már arról beszélt, hogy Péreznek pszichológiai eredetű gondjai vannak. Kérdés, hogy a nyílt kritika ebben a helyzetben segíti-e Péreznek, vagy éppen ellenkezőleg.

  • Elképesztő, 27 éve nem történt olyan a Forma–1-ben, mint ami a kanadai időmérőn

    Elképesztő, 27 éve nem történt olyan a Forma–1-ben, mint ami a kanadai időmérőn

    Elképesztően izgalmas időmérőn George Russell szerezte meg a pole pozíciót a Kanadai Nagydíjra. A Mercedes versenyzője pályafutása során másodszor nyert időmérőt, ráadásul úgy, ahogyan korábban ez csak egy alkalommal fordult elő az F1-ben. A második helyen Max Verstappen, a harmadikon Lando Norris zárt, miközben a Ferrarik és Sergio Pérez is betlizett.

    Várható volt, hogy izgalmasan alakul majd a Kanadai Nagydíj időmérő edzése, ám végül nem az eső bolondította meg azt, noha benne volt, hogy az égi áldás is megérkezett. Ahogy elkezdődött a kvalifikáció és a versenyzők ellepték a pályát, az eső úgy gondolta, hogy ráijeszt a mezőnyre és elkezd cseperegni. Ám mivel a radaron nem látszott komolyabb csapadék, senki sem kezdett kapkodni, és a két Mercedes például közel 4 perccel a kezdés után jelent csak meg. A hűvös körülmények és a szemerkélő eső miatt természetesen mindenki a lágy gumikra szavazott, de még ezeket sem volt egyszerű felmelegíteni, amit az első mért körébe rögtön belehibázó és fűnyíró üzemmódra váltó Carlos Sainz is megtapasztalt.

    Ezért aztán előnyben voltak azok, akiknek az autója jobban melegítette az abroncsokat. A szabadedzések alapján az Aston Martin és a McLaren mindenképpen ilyen, de a harmadik tréningen villogó Mercedes is erősen kezdett. Ez nem volt elmondható Sergio Pérezről, aki az alacsony tapadásra panaszkodott, majd hiába próbálkozott többször is, nem sikerült elmozdulnia a kiesőzónából. Eközben az élen ahogy melegedtek az abroncsok és gumizódott a pálya, úgy változott folyamatosan a helyzet és az első helyezett kiléte.

    Az utolsó 5 percnek a Russell, Verstappen, Hamilton, Norris, Stroll, Leclerc, Alonso, Sainz, Albon, Ricciardo, Magnussen, Hülkenberg, Bottas, Sargeant, Cunoda sorrendben vágott neki a legjobb 15, míg a kieső helyeken Piastri, Pérez, Gasly, Ocon és Csou sorjázott, ám a rohamosan javuló körülmények nagy tűzijátékkal kecsegtettek.

    Ezt jelezte előre, hogy Gasly új gumin a 18. helyről felugrott a második helyre, majd érkezett Stroll és átvette a vezetést, de csak addig, míg Norris le nem taszította onnan. Mivel mindenki kijött új abroncsokon, messze volt még a vége, de pillanatok alatt lepörögtek az utolsó körök, amelyek végén az élen és a kieső zónában is volt egy Red Bull. Max Verstappen ugyanis 1:12.360-nal odapörkölt, és a második helyre odaérő Cunodának közel 4 tizedet adva nyerte meg a Q1-et, míg Sergio Pérez 1 másodperccel lassabb idővel a 16. helyen kiesett, amit a glória püfölésével és káromkodással vett tudomásul. A nemrég szerződést hosszabbító mexikói zsinórban másodszor búcsúzott az első szakaszban, hiszen Monacóban sem jutott onnan tovább, ami érthetően igen frusztrálttá tette.

    Pérez mellett még Bottas, Ocon, Hülkenberg és Csou búcsúzott, azaz mindkét Williams továbbjutott, ráadásul igen előkelő helyen.

    A Q1 végeredménye:

    A Q2 elején megismétlődött, ami a Q1-ben, azaz elkezdett szemerkélni, de ezúttal senki nem várt, és az össze állva maradt versenyző igyekezett minél hamarabb mért kört teljesíteni slick gumin, viszont többen így is használt Pirelliken kezdtek. Az első roham után Piastri vezetett Leclerc és Alonso előtt, de aztán a megmelegedő gumikon Russell odatette a hétvége addigi legjobb körét, míg Hamilton kis híján odacsapta a Mercedest a bajnokok falához. Neki legyen mondva, később Russellnek is volt egy hajmeresztő pillanata a 10-es kanyarból kifelé.

    Ám a leghajmeresztőbbnek nem ez, hanem a Ferrari taktikája bizonyult, ugyanis sem Leclerc, sem Sainz nem kapott új gumit a hajrára, aminek az lett a végeredménye, hogy előbbi a 11., utóbbi a 12. helyen zárva búcsúzott a második szakasz végén, miközben a két Mercedes szárnyalt, és Russell–Hamilton sorrendben megkaparintotta az első két helyet. Leclerc már a garázs előtt kipattant az autójából és csak annyit mondott a rádióban, hogy „Nem fogom ezt itt kommentálni”, majd a garázsban a kezeit összetéve hitetlenkedett egy sort.

    A vörös autók mögött Sargeant, Magnussen és Gasly voltak a további kiesők, míg Max Verstappen továbbjutása sem volt éppen sétagalopp, a holland ugyanis az új gumikon is csak a 7. legjobb időt érte el.

    A Q2 végeredménye:

    A Q3 kezdete előtt az eső szokás szerint beijesztett, de most sem kezdett rá, így a mindent eldöntő 12 percet is száraz pályán rendezték. Elsőként Piastri iratkozott fel a tabellára 1:12.713-mal, de Verstappen rögtön hátrébb tolta őt egy 1:12.358-as körrel. Ám amikor megérkezett a két Mercedes használt gumikon, a holland hirtelen a 3. helyen találta magát Russell és Hamilton mögött. A fiatalabbik brit 0,280 másodperccel vezetett a hétszeres világbajnok előtt. Az első hármas mögött Piastri, Alonso, Stroll, Albon, Cunoda, Norris és Ricciardo volt a további sorrend.

    A hajrában a két McLaren jött elsőként, és előbb Piastri, majd Norris ugrott fel a második helyre, azaz egyikük sem tudta megverni új abroncsokon Russell használt gumis idejét. Ez nem sikerült Strollnak, Ricciardónak és Alonsónak sem, majd jött Verstappen, aki ezredmásodpercre ugyanolyan időt ért el, mint Russell, viszont mivel a Mercedes pilótája teljesítette azt korábban, ő maradt az élen. Ráadásul Russell nem tudott javítani a végén, így élete második pole pozícióját úgy szerezte, hogy ezredre azonos idővel zárt a második helyezettel.

    Ilyen eddig csak egyszer, az 1997-es szezonzárón, Jerezben történt meg, ám akkor nemcsak kettő, hanem három pilóta végzett ezredre azonos idővel.  A pole-t Jacques Villeneuve szerezte meg, és a második helyezett Michael Schumacher, valamint a harmadik helyezett Heinz-Harald Frentzen futotta még meg az idejét ebben a sorrendben. Azelőtt egyébként már 15 alkalommal volt időazonosság az első két helyen, de ezek mindegyike még a három tizedesjegyig történő időmérés előtti időszakban esett meg.

    A harmadik helyet Lando Norris szerezte meg, majd jött sorrendben Piastri, Ricciardo, Alonso, Hamilton, Cunoda, Stroll és Albon. A hétszeres világbajnok meglepetésre nem tudott javítani a használt gumis körén, így csúszott hátra a másodikról a hetedik pozícióba.

    Hill majdnem a hungaroringi csodát is felülmúlta minden idők legszorosabb időmérőjén

    A Kanadai Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  • Leclerc uralma folytatódott, az időmérő előtt is a Ferrari volt a leggyorsabb Monacóban

    Leclerc uralma folytatódott, az időmérő előtt is a Ferrari volt a leggyorsabb Monacóban

    A második után a harmadik szabadedzésen is Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Monacói Nagydíjon, Max Verstappen azonban felzárkózott mögé a második helyre, mintegy jelezve, hogy azért a Red Bullt sem szabad leírni. Leclerc valós előnye ugyanakkor valószínűleg nagyobb, mint amennyivel megelőzte a címvédőt.

    Ahogyan az általában lenni szokott a 3. szabadedzések esetében, kissé álmoskásan indult a tréning, így az első 10 percben csak három versenyző (Lewis Hamilton, George Russell és Kevin Magnussen) iratkozott fel a tabellára. Amikor pedig Valtteri Bottas személyében érkezett volna a negyedik is, a finn mért idő helyett piros zászlót idézett elő azzal, hogy a 15-ös kanyar kijáratán nekikoccant a falnak, amitől megsérült a jobb első felfüggesztése, ő pedig a Rascasse-ban már nem tudott elfordulni és leparkolta a Saubert.

    Bottas kicsit megmunkálta a jobb első felfüggesztést:

    A nagyjából 5 perces megszakítás után mér sietősebb volt a mezőnynek, így hirtelen elkezdtek záporozni a mért idők. És a hibák is, mivel a pénteki naphoz hasonlóan most sem volt egyszerű összerakni egy kört Monacóban – előbb Magnussen látogatta meg a Mirabeau, majd Hamilton a Sainte Devote bukóterét. Emellett pedig a forgalommal is többeknek meggyűlt a baja: Verstappent a Tabac-kanyar után, a Haas dán pilótáját pedig az alagútban tartották fel csúnyán.

    Ami a köridőket illeti, mire mindenki lejárta az első szett lágy gumiját (kivéve az Aston Martinokat, ők ugyanis közepes gumikon köröztek), kettős Ferrari-elsőség alakult ki. Leclerc tegnapi formáját átmentve már jóval azelőtt az élre állt, hogy Sainz csatlakozott hozzá a második helyen, majd folyamatosan szorította lejjebb a lécet, egészen 1:11.977-ig. Sainz ettől 3, a 3. helyre besoroló Verstappen pedig már 4 tizeddel maradt el. Utánuk Cunoda, Piastri, Norris, Albon, Magnussen, Hamilton, Gasly volt az első 10 sorrendje, de a hétszeres világbajnok ekkorra már a második lágy szettjét koptatta, és azzal lépett előre.

    Az utolsó 20 percbe lépve érkezett Russell is egy friss lágy garnitúrán, és 1:12.2-vel ő már a 2. helyre jött be, de rögtön utána a Leclerc-től mindössze 11 századdal elmaradó Alonso letaszította onnan. Messze volt ugyanakkor még a vége, és szépen sorban a többiek is megkapták az új lágy szettet.

    Leclerc az első mért körében elvette, Sainz viszont nem, és 2 ezredre zárkózott csapattársára, de aztán a monacói is összerakott egy jó kört, és a Rascasse elfékezése ellenére 6 tizedet adott a spanyolnak. Verstappen ehhez hozzászagolni sem tudott, és 0,726 másodperces lemaradással még Alonsót sem előzte meg.

    A Mercedes számára biztató, hogy bár az ő hátránya is 6 tizedre rúgott, de Hamilton feljött a két Ferrari mögé a 3. helyre. De csak addig, amíg a többek között George Russellt leidiótázó (a Mercedes pilótája az alagút után feltartotta őt) Lando Norris és Cunoda Júki nem jött be elé, majd Verstappen nem talált még néhány tizedet, és nem ugrott fel a 2. helyre. Hátránya azonban így is tetemes, közel 6 tized maradt.

    Az utolsó 5 percbe lépve továbbra is láthattunk javításokat: Piastri 0,532 másodperces hátránnyal átvette Verstappentől a 2. helyet, majd Russell is bejött Sainz elé, így ekkor Leclerc, Piastri, Verstappen, Russell, Sainz, Norris volt az első 6 sorrendje. A címvédőnek azonban volt válasza, nem is akármilyen, és 2 tizeden belülre lopózott az időközben a bokszba hajtó Leclerc-hez, majd Hamilton férkőzött be a top3-ba, valamivel több mint 3 tizedre a monacóitól.

    Az utolsó percben Verstappen még elkezdett egy jónak ígérkező kört, de miután több mint 1 tizeddel gyorsabb volt Leclerc-nél az első szektorban, a másodikban nagyjából 3 tizedet kapott tőle, majd be sem tudta fejezni a kört, mert a Rascasse előtt forgalomba került.

    Az utolsó javító így végül Pérez lett, aki a 14. helyről ugrott fel az 5.-re. Leclerc első helye tehát megmaradt, és valószínűleg a monacói valós előnye ennél is nagyobb, hiszen akkor már nem ment mért kört, amikor a legjobb állapotban volt a pálya.

  • Hülkenberg mellett egy korábbi F1-es pilóta is rengeteget segített Verstappennek az imolai pole-ban

    Hülkenberg mellett egy korábbi F1-es pilóta is rengeteget segített Verstappennek az imolai pole-ban

    Max Verstappen két pilótától is nagy segítséget kapott az Emilia-romagnai Nagydíj rajtelsőségének megszerzéséhez.

    Miként arról korábban beszámoltunk, Max Verstappen egyszerre Ayrton Senna és Alain Prost rekordját is beállító imolai pole-jában kulcsszerepet játszott Nico Hülkenberg, a Haas versenyzője, aki a Q3-ban visszaadta a korábbi segítséget a hollandnak, aki enélkül nem biztos, hogy megfutotta volna a legjobb időt. Ám mint arra a The-Race.com hasábjain Mark Hughes rávilágított, nem a német versenyző az egyedüli pilóta, akinek segítsége elengedhetetlen volt Verstappen rajtelsőségéhez.

    Verstappen az imolai pole-lal beállította Senna legnagyobb fennmaradt rekordját

    A Red Bull ugyanis a pénteki szabadedzéseken olyannyira messze volt az ideális működési tartományától – amúgy sem fekszenek neki az olyan pályák, amelyeken az első tengely tapadása határozza meg a teljesítményt, de most ezzel együtt is nagyon rosszul viselkedett az RB20-as –, hogy Verstappen és mérnöke, Gianpiero Lambiase sem tudott zöld ágra vergődni vele. Az első gyakorláson Verstappen a Tosában és az Acque Mineraliban sem tudta megfelelően rotálni az autót, amire válaszul a második tréningre növeltek az első szárnyának meredekségén. Ez a közepes gumikon javított a helyzeten, viszont a lágyakon szinte vezethetetlenné tette az autót, amelynek ideges hátulja folyton a kicsúszás határára sodorta a hollandot.

    A megoldás megtalálása így szokás szerint a Milton Keynes-i gyárban a hétvégével párhuzamosan dolgozó csapatra és a szimulátorpilótára hárult, aki ezen a hétvégén az F1-ben korábban a Toro Rossóval versenyző, négyszeres Le Mans-i 24 órás-győztes és endurance-világbajnok, illetve egyszeres Formula E-bajnok Sébastien Buemi volt.

    A 35 esztendős versenyző Christian Horner csapatfőnök elmondása szerint gigahosszú műszakot teljesített, hogy segítsen gatyába rázni az RB20-ast. „Az első edzéstől kezdve Buemi 10-11 órát vezetett a szimulátorban Milton Keynes-ben. Mindannyian hajnalig dolgoztak. A szimulátorpilóta szerepkörén Jake Dennisszel osztoznak, de ezúttal Buemi volt szolgálatban. Ők a meg nem énekelt hősök a csapatban, akik a forró sötétségben dolgoznak Milton Keynes-ben, és a maihoz hasonló napokon ez kulcsfontosságú.”

    Sébastien Buemi, Red Bull
    Buemi nagy ritkán igazi F1-es Red Bullba is beülhet / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Van egy csapatunk Ben Waterhouse irányítása alatt, amelybe olyan emberek tartoznak, mint Simon Rennie (Mark Webber és Daniel Ricciardo korábbi red bullos versenymérnöke – a szerk.), illetve mérnökök nagyszerű csoportja, akik ezután GP-vel (Lambiase) dolgoznak együtt – folytatta Horner. – Ez teljes mértékben csapatmunka. Az olyan pilótáknak, mint Buemi és Dennis, megvan a képességük és a tapasztalatuk, hogy megváltoztassák a vezetési stílusukat, és azt mondják, hogy »Maxnak tetszeni fog ez«, vagy »Checo nem fogja kedvelni ezt.« Nem pusztán gyors köröket futnak és próbálják magukra állítani az autót, hanem azért dolgoznak, hogy a versenyzőknek a lehető legjobb autót adják.”

    „A Tosa és a 12-es kanyar nem volt nagyszerű nekünk, de a srácok a gyárban sokkal jobb állapotban hozták az autót. Elkezdett tapadni az eleje, megváltozott az egyensúlya, minden lenyugodott, aztán hirtelen… bumm. Max különösen nem szereti azt, ha egy autó tolja az elejét. Nagy előrelépést érzett a harmadik szabadedzésen, de még szükség volt további finomhangolásra. Ezzel pedig a Q1-re végre elégedett lett, és ekkor láttuk őt először az első helyen a hétvége folyamán.”

    „Ezen a hétvégén aerodinamikai fejlesztések érkeztek az autóra, ezeket pedig fent is hagytuk, mert hozzák azt, amit kell nekik. De össze kellett hangolni az aerodinamikai egyensúlyt a mechanikai tényezőkkel.”

    Verstappen utólag azon lelkendezett, mennyire fantasztikus, amikor ennyire nehéz kezdet után tudnak változtatni és megszerezni az első helyet. A címvédő emellett elmondta, péntekről szombatra az autó a másik végletbe került az egyensúly szempontjából, viszont innen már a rendelkezésre álló eszközökkel el tudták érni, hogy olyan legyen, amilyennek szeretnék.

  • Már 2026-ban jön a Verstappen nélküli Forma–1?

    Már 2026-ban jön a Verstappen nélküli Forma–1?

    Miközben a szezon eleje óta mindenki azt találgatja, hogy Max Verstappen marad-e a Red Bullnál, vagy akár már jövőre, de legkésőbb 2026-ban csapatot vált, a Sky Sports szakértője bedobott egy eddig nem igazán taglalt forgatókönyvet.

    Noha Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke hétről hétre körbeudvarolja, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy Max Verstappen jövőre is a Red Bull versenyzője lesz. A címvédő jövője a bikás csapatban az idei szezon elején vált kérdésessé, amikor a bikásoknál kirobbant hatalmi háború és Christian Horner zaklatási botránya kapcsán Jos Verstappen kijelentette: ha a csapatfőnök nem távozik, romba dől az istálló.

    Nem sokkal később felmerült Helmut Marko, a Red Bull osztrák tanácsadójának távozása, Verstappen pedig ekkor jelentette ki, hogy amennyiben ez megtörténik, ő sem marad. Marko azonban végül hosszabbított, viszont a 2028 végéig szerződéssel rendelkező háromszoros világbajnok ettől még nem biztos, hogy további négy és fél éven át itt lesz.

    Amellett, hogy szeretné, ha a Mercedeshez menne, Wolff kijelentette, Verstappen helyében 2025-ben még Red Bullban ülne, mert ott lesz a legjobb esélye nyerni, a 2026-os új szabályok érkezésével azonban sok minden változhat. Ezért aztán Verstappenéknek is meg kell vizsgálniuk, hogy hol lesz nekik a legjobb, ami Karun Chandhok, a Sky korábbi F1-es pilóta szakértője szerint akár egy éves kihagyást is jelenthet.

    Ha hihetünk Verstappen érveinek, soha nem lesz oka a Mercedeshez igazolni

    „Soha nem gondoltuk, hogy Verstappen elhagyhatja a Red Bullt, mígnem Bahrein körül vagy előtte történt ez a sok minden. Eléggé furcsa a pilótapiac, és igazán nehéz olvasni. Szerintem egyre nagyobb az esélye, hogy Max a Red Bullnál marad 2025-re, utána pedig szerintem 2026-ban kivesz egy év szabadságot és meglátja, hogy mi lesz. Aztán 2027-ben bárhová mehet, nem igaz? Utána pedig távozik” – jelentette ki az indai a Sky F1-es podcastjában.

    Chandhok szerint ez azért sem elképzelhetetlen, mert Verstappen már többször elmondta, hogy más sorozatokat is ki akar próbálni, viszont még fiatal, ereje teljében levő autóversenyzőként tenné meg ezt. „Beszélt a terveiről, hogy induljon Le Mans-ban és más versenysorozatokat is kipróbáljon. Szerintem 2026-ban csinálni fog valamit, miközben egy évet kihagy az F1-ben, és megnézi, hogy ki talál bele az új szabályokba” – mondta a szakértő.

    „Lewis [Hamiltonnak 2026 végén] lejár a két éves szerződése, úgyhogy 2027-ben [Verstappen] mehet a Ferrarihoz, mehet a Mercedeshez, vagy visszatérhet a Red Bullhoz. Szerintem ez megeshet, míg 2025-ben marad, mert tudja, hogy az autó elég jó ahhoz, hogy ötszörös világbajnok legyen. Szerintem Max ezt fogja tenni.”

  • Verstappen nem viccelt, tényleg két versenyen fog indulni az imolai hétvége alatt

    Verstappen nem viccelt, tényleg két versenyen fog indulni az imolai hétvége alatt

    Nemcsak a Forma–1-es Emilia-romagnai Nagydíjon, hanem a virtuális nürbugringi 24 óráson is rajthoz áll Max Verstappen a hétvégén. A Red Bull világbajnoka elmondta, ez nem jelenti azt, hogy éjszakázni fog, de különben is, elég profi már ahhoz, hogy tudja, mi fér bele, és mi nem.

    Max Verstappenről köztudott, hogy a Forma–1 mellett véresen komolyan veszi a szimulátor-versenyzést is, és csapata, a Team Redline színeiben rendszeresen indul különböző futamokon. Korábban az egyik csapattársa beszámolt arról, hogy a háromszoros világbajnok az F1-es hétvégék alatt is mindent megtesz, hogy segítse a csapattársait, és ha éppen nem tud versenyezni, akkor kontrollerrel teszteli nekik a beállításokat.

    Verstappen nem földi halandó – bizarr dolgot árult el róla az egyik csapattársa

    Esetenként pedig versenyez is, mint például tette azt az idén már több F1-es futam alatt, és tenni fogja most, az imolai hétvégén is. Most rendezik ugyanis a virtuális nürbugringi 24 órást (szombat délutántól vasárnap délutánig), amely a szezon egyik kiemelt eseménye. Verstappen már a héten, streamelés közben célzott rá, hogy az F1-es elfoglaltságai ellenére ő is a mezőnyben lesz, most pedig a De Telegraafnak elmondta, tényleg versenyezni fog, és ez nem megy majd az F1 rovására.

    „Nyilván nincs sok időm, szóval meg kell látnunk, hogyan fog működni a dolog. Arra számítok, hogy négyen fogunk „ülni” az autóban. Valószínűleg két, egyenként kettő és négy óra közötti etapot fogok menni, de természetesen nem éjszaka. Időben le kell feküdnöm és eleget aludnom, hogy kipihenten vágjak neki a vasárnapnak” – idézi a hollandot a lap.

    A Telegraaf szerint Verstappen ezúttal saját szimulátorát is magával hozta – azaz nem kontrollerrel kell majd versenyeznie – egy vadonatúj lakóbuszban, amellyel az imolai pálya szomszédságában tud maradni,

    És hogy mit szól ehhez a Red Bull? Leginkább semmit, hiszen amíg a valós pályán teljesít, Verstappen azon kívül azt tesz, amit akar. „Hogy engedélyt kell-e kérnem? Nem, végső soron én döntöm el, mit csinálok. Én sem dönthetem el, hogy mások mit csináljanak szombat este. Elmehetnek enni vagy inni valahova, vagy őrültködni. Ez a szabadidőm, és elég profi vagyok ahhoz, hogy tudjam, mi lehetséges, és mi nem az.”

    Verstappen döbbenetes, az éjszaka közepéig játszott a verseny napján

    Persze egy ilyen helyzetnek megvan az a veszélye, hogy amennyiben a vasárnapi F1-es futam nem sikerül jól, az emberek rögtön arra fogják fogni, hogy nem elég koncentrált. „Akkor ezt fogják mondani, nekem ez nem számít – közölte Verstappen. – Mint mondtam, elég profi vagyok. Emellett nem is úgy gondolkodom, hogy »Tegnap csináltam valamit, annak pedig hatása lehet a mára.« Nézd, ha nem fekszel le és nem alszol, az nem lesz jó, de ennyi év tapasztalattal tényleg tudom, hogy mit tehetek meg. Az utóbbi versenyeken szintén játszottam a szabadidőmben, és senkit nem hallasz erről beszélni.”

  • Nagyon fontos kérdést tisztázott a jövőjéről Adrian Newey

    Nagyon fontos kérdést tisztázott a jövőjéről Adrian Newey

    A találgatások során egy dolgot a továbbiakban már nem kell emlegetni a Red Bullt elhagyó Adrian Newey kapcsán.

    Mióta hivatalossá vált, hogy Adrian Newey a 2025-ös esztendő elején távozik a Red Bulltól, mindenki azt találgatja, hogy hová megy, illetve egyáltalán folytatja-e a munkát a Forma–1-ben. Nos, előbbi kérdésre továbbra sem tudjuk a választ, de azt most a sztártervező egy menedzserének, Eddie Jordannek adott interjúban elárulta, hogy valószínűleg nem vonul vissza.

    „Komolyan megfontolom a csapatváltást, hogy elmenjek máshová és még dolgozzam 4-5 évet, vagy valami ilyesmi” – jelentette ki a 65 esztendős szakember, majd hozzátette: „Jelenleg kicsit fáradtnak érzem magam, de előbb-utóbb valószínűleg ismét belevágok.”

    A bikás istállót 19 év után elhagyó mérnökzseni beszélt továbbá arról is, hogy „nagyon kemény volt meghozni a döntést, hogy elhagyom a Red Bullt, de egy csomó ok miatt kellett meghoznom, ők a családom”, illetve elmondta, „soha nem gondoltam, hogy nagy hír lesz [a távozásom], úgyhogy kissé sokkoló volt mindenhol ezt látni és olvasni.”

    „Meg fog ölni, amiért elmondom ezt” – Jordan elárulta Newey egyik titkát

    Távozásának okai között a hírek szerint szerepel, hogy nem tetszett neki a Red Bullon belül kirobbant hatalmi botrány és az, ahogyan kezelték Christian Horner csapatfőnök zaklatási botrányát, illetve az sem, ahogyan korábban próbálták kisebbíteni az érdemeit.

    Arról természetesen nem mondott semmit, hogy melyik lehet a következő csapata, de a legtöbben a Ferrarit tartják elképzelhetőnek, míg a hírek szerint az Aston Martin is tett neki ajánlatot.

    Ami a nyugdíjas évek alatti munkát illeti, elmondása szerint erre két dolog sarkallja. Az egyik, hogy amikor az apja 65 évesen nyugdíjba ment, kicsit megváltozott, és már nem vágott úgy az esze, a másik pedig, hogy a 90 fölött is aktív korábbi F1-vezér Bernie Ecclestone, illetve a 87 éves IndyCar-vezér Roger Penske is ezt tanácsolta neki.

    „Mindketten azt mondták, hogy az agy olyan, mint egy izom. Dolgoznia kell, úgyhogy dolgoztatni kell.”