Címke: Red Bull Racing

  • Newey projektjei miatt „gyengélkedik” a Red Bull?

    Newey projektjei miatt „gyengélkedik” a Red Bull?

    Robert Doornbos, egykori F1-es versenyző aggódik a Red Bull technikai hibái miatt.

    Szingapúr után Dr Helmut Marko azt mondta, hogy szimulátor probléma vezetett olyan beállításhoz, mely miatt Max Verstappen győzelmi esélyei elszálltak a versenyen.

    Pár nappal korábban pedig bejelentették, hogy a csapat technikai vezetője, Adrian Newey, többedmagával Extreme E csapatot alapított.

    A holland Doornbos, aki 2006-ban versenyzett is a Red Bullnál, úgy véli, ez nem olyan jó hír az energiaitalos csapat számára.

    „Az ember egy zseni.” – mondta Doornbos Newey-ról a Ziggo Sportnak. „Azt hiszem kilenc világbajnoki cím köthető a nevéhez.”

    „Alapvetően minden körülötte forog. De most azt hallom, hogy sokkal kevesebbet dolgozik már a a Red Bullnál, nem 100%-ig elkötelezett.”

    „Külső projekteken dolgozik, az Aston Martin Valkyrie kapcsán, és most Jean-Eric Vergne-nyel (Extreme E).”

    „Szerintem ha egy egész szervezet egy ember köré épül, és az az ember nincs ott teljes mértékben, akkor problémák lesznek.”

    Doornbos szerint emiatt Verstappen is aggódhat emiatt.

    „Persze tudjuk, hogy Maxnak nincs türelme. És csak egyetérteni tudok vele.”

    „Könnyen fel tudja venni a harcot a körülötte lévőkkel; az autója az, ami visszafogja az az autója.”

  • Red Bull: Hülkenberg nincs a listánkon

    Red Bull: Hülkenberg nincs a listánkon

    Nico Hülkenbergnek egyelőre nincs helye 2020-ra, és a Forma-1-ben már nem is sok esélye maradt erre.
    Négy csapatnál van még szabad hely: Williasm, Alfa Romeo, valamint a Red Bull és a Toro Rosso. Noha utóbbi kettő esetében vélhetően jelenegi négy versenyzőjük fog maradni, csak az a kérdés, hogy ki kivel lesz párban.

    Bár korábban Hülkenberg elmondta, hogy szívesen igazolna az energiaitalosokhoz és nem lenne ellenére, hogy Max Verstappen legyen a csapattárs, a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner közölte, hogy a német versenyző nem szerepel a listájukon.

    „Nico nincs a listánkon.” – mondta Horner Szingapúrban. „Ő egy nagyszerű versenyző, és nagyon sajnálatos, ha nem láthatjuk jövőre a Forma-1-ben.”

    „Ő egy profi versenyző, aki nem tudta sikerre vinni a benne rejlő potenciált a Forma-1-ben.”

    „Igazán remélem, hogy talál egy helyet, mert sok versenyzőnél jobb a mezőnyben és a Forma-1-ben kellene maradnia.”

    A Williamsnél szabadon lévő hely jó eséllyel Nicholas Latifié lesz, így Hülkenberg talán egyetlen esélye az Alfa Romeo lehet, Antonio Giovinazzi helyén, Kimi Räikkönen mellett.

  • Szingapúri Nagydíj: Verstappen nyitott az élen

    Szingapúri Nagydíj: Verstappen nyitott az élen

    Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak a Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén. Mögötte Sebastian Vettel és Lewis Hamilton végeztek.

    Ugyan a két Mercedes csak a harmadik és negyedik helyeket szerezték meg, idejeiket kemény keverékű gumin futották, míg Verstappen és Vettel lágyon teljesítették azt
    Bottas gyakorlása azonban hamar véget ért, miután a 19-es kanyarban összetörte autóját. Pályára hajtott a safety car, Bottas pedig elismerte, hogy ő hibázott.

    Leclerc sem sok időt töltött a pályán, az ő autója esetében váltóprobléma ütötte fel a fejét.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Differencia
    1 Max Verstappen Red Bull Racing 1:40.259
    2 Sebastian Vettel Ferrari 1:40.426 0.167
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:40.925 0.666
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:41.336 1.077
    5 Alexander Albon Red Bull Racing 1:41.467 1.208
    6 Nico Hülkenberg Renault 1:41.812 1.553
    7 Carlos Sainz jr McLaren 1:41.966 1.707
    8 Lando Norris McLaren 1:42.180 1.921
    9 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:42.305 2.046
    10 Pierre Gasly Toro Rosso 1:42.377 2.118
    11 Daniel Ricciardo Renault 1:42.527 2.268
    12 Romain Grosjean Haas F1 1:42.630 2.371
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1:42.677 2.418
    14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:42.786 2.527
    15 Lance Stroll Racing Point 1:42.791 2.532
    16 Kevin Magnussen Haas F1 1:43.150 2.891
    17 Robert Kubica Williams 1:43.336 3.077
    18 Sergio Perez Racing Point 1:43.369 3.11
    19 Charles Leclerc Ferrari 1:43.618 3.359
    20 George Russell Williams 1:43.993 3.734
  • Gasly: A Toro Rosso eléggé más, mint a Red Bull

    Gasly: A Toro Rosso eléggé más, mint a Red Bull

    Pierre Gasly a 2019-es szezont a Red Bull Racingnél kezdte, a múlt hétvégi Belga Nagydíjon azonban visszatért korábbi csapatához, a Toro Rossóhoz. Noha nem ő maga döntött így, hanem a Red Bull: helycsere történt Alexander Albonnal.

    Gaslynek nem volt könnyű hétvégéje, hiszen visszafokozása mellett honfitársa és barátja, Anthoine Hubert szombati tragikus halála is beárnyékolta hétvégéjét.

    „Ez volt karrierem eddigi legérzelmesebb hétvégéje, fontos volt számomra, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam, Anthoine-ért.” – mondta Gasly. „Végső soron jó eredménnyel zártam és örülök, hogy szereztem két pontot az idei első toro rossós versenyemen.”

    „Tudtuk, hogy nehéz verseny lesz, de készen álltunk rá. Agresszív stratégiát választottuk a korai boxkiállással és tudtuk, hogy sokat kell majd harcolnunk a verseny második szakaszában a többi, lágyabb gumival rendelkező versenyzővel.”

    Gasly azt is elmondta, hogy idén a Toro Rosso „eléggé különbözik” a Red Bulltól, és csupán a három szabadedzés állt rendelkezésére, hogy megszokja a változást.

    „Minden tőlem telhetőt beleadtam a támadásokba és védekezésekbe, volt pár szoros csatánk és nagyon örülök, hogy két pontot tudtam szerezni a csapatért és Anthoine-ért. Felfedeztem, még pár dolgot az autó kapcsán a futam alatt, ami eléggé más, mint a Red Bull esetében volt, aztán körről körre egyre jobban éreztem a dolgot és szerintem még jobb lesz az elkövetkező versenyeken.”

  • Verstappen szerint a Honda motornak a rajttal vannak gondjai

    Verstappen szerint a Honda motornak a rajttal vannak gondjai

    Max Verstappen elmondása szerint a Red Bull-Hondának dolgoznia kell azon, hogy az autó jobban tudjon elindulni a rajtrácskor a versenyek rajtjakor.

    A holland versenyző elmondta, hogy a rajtprocedúra nem változott, mióta ő a csapattal van, mégis idén nem először akadt gondja a rajttal.

    „Küszködünk azzal, hogy a kipörgés konstans legyen.” – mondta Verstappen a Ziggo Sportnak. „Ez minden erőforrással más, szóval mindig rejtély, hogy rendben lesz-e, vagy sem. Ebben az évben elég rosszul megy, szóval tudjuk, min kell dolgoznunk.”

    Verstappen eléggé kritikátlan volt idén a Hondával, de elismeri, hogy a rajtnál jelentkező problémát orvosolnia kell a japán gyártónak.

    „A második legjobbak voltunk tavaly a rajtok tekintetében, és egy évvel azelőtt is. Szóval nem gondolom, hogy hirtelen én ne tudnám, hogy kell jól rajtolni.”

    „Amit nem tudunk most az az, hogy a motor hogy fog viselkedni a mozdulatunkra. Sokat próbálgattuk a tesztek alatt és a Honda jelenleg is nagyon dolgozik ezen. Látják, hogy mik azok a dolgok, amiken javítani kell, de időbe telik.”

  • Horner szerint továbbra is jó stratégia a fiatalok alkalmazása

    Horner szerint továbbra is jó stratégia a fiatalok alkalmazása

    Pierre Gasly „visszafokozása” ellenére a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner továbbra is jó sportpolitikának tartja azt, hogy a Red Bull és a Toro Rosso fiatalokat hoz a Forma-1-be.

    Gasly az idei szezon kezdetekor átülhetett a Toro Rossoból a Red Bullba, ám nem hozta az elvártakat, így a mostani Belga Nagydíjtól kezdve visszakerült a Toro Rossóba, helyét a főcsapatnál pedig Alexander Albon vehette át.

    A Red Bull rendre elég bátran hozza meg a döntéseit és nincs ellenükre a szezonközbeni csere sem, Horner szerint pedig továbbra is jó stratégia a fiatalok alkalmazása.

    „Ahogy manapság megérkeznek a versenyzők az F1-be, sokkal felkészültebben jönnek az alacsonyabb szériáknak, a szimulátoroknak és a gokartos éveknek köszönhetően.” – mondta Horner. „Láthatták, Max (Verstappen) milyen gyorsan érkezett az F1-be és mindenki azt mondta, hogy túl korán van, túl korai, bla, bla, bla, de ő teljesít. Ma már eléggé ilyen világban élünk. A versenyzők felkészültebbe és sok minden függ attól, hogy a csapat mer-e kockáztatni, vagy kész-e arra, hogy befektessen a fiatalokba.”

    „Az évek során sosem fedeztük volna fel Vettelt, vagy Verstappen, nem találtunk volna rá Ricciardóra, és talán Carlos Sainz sem jutott volna soha lehetőséghez, ha mi nem fektettünk volna be a fiatalságba. Ugyanez a helyzet Alexszel (Albon) és Kvjattal és persze Gasly-vel is.”

  • Verstappen elégedett a Honda-kapcsolattal

    Verstappen elégedett a Honda-kapcsolattal

    Max Verstappem tovűbbra is elégedett azzal, ahogyan a Red Bull – Honda partnerség alakul.

    Nincs is oka különösebben panaszra, hiszen ő az egyetlen, aki idén el tudott happolni győzelmet a Mercedesek elől.
    Pedig a szezon előtt nagyon képlékenynek tűnt, hogy mennyire lesz erős a Red Bull a Hondával, hiszem a japán gyártó rengeteg kritikát kapott, míg korábban a McLaren partnere volt.

    „Sosem kellett az asztalra csapnom.” – mondta Verstappen a De Telegraafnak. „A Honda, ahogy mi is, mindig jobbat és többet akar.”

    „Ez egy teljesen másmilyen mentalitás ahhoz képest, amit korábban megszoktunk.” – utalt a holland a korábbi Renault-kapcsolatra.

    A McLaren esetében állítólag az volt a fő gond, hogy nem tudtak megfelelően kommunikálni a japánokkal, aminek kulturális okai is voltak. A Red Bull, illetve már tavaly a Toro Rosso azonban nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy a munkatársak megismerjék a japán kultúrát, ezzel is könnyítve a kommunikációt. Ennek ellenére Verstappen szerint ez a japán kulturális dolog annyira nem is mérvadó a közös munka kapcsán.

    „Az a vicc az egészben, hogy egyébként ez egy igazi kavalkád.” – mondta Verstappen. „A fickó, aki a projektet irányítja velünk, amerikai, és angolok is dolgoznak a Hondánál, még a Cosworth-os időkből.”

    „Persze nagyon más a kultúra, de idővel megismeri az ember. Végtére is ugyanaz a célunk: nyerni. Így aztán könnyen megtaláljuk a közös hangot.”

  • A Red Bull a legbátrabb kirúgás és lefokozás terén

    A Red Bull a legbátrabb kirúgás és lefokozás terén

    A Red Bull és Toro Rosso versenyzők a szerződésük és versenyzői ülésük szempontjából szezon közben sem lehetnek nyugodtak. Az energiaitalosok ugyanis sportot űznek belőle, hogy a nyári szünet során cserélnek versenyzőt. Számos alkalommal megesett már, a legutóbbi ilyen „áldozat” pedig Pierre Gasly.

    A Red Bull 2005, a Toro Rosso 2006 óta szerepel a Forma-1-ben, azóta pedig számtalanszor megtörtént, hogy szezon közben változtattak a pilótapárosaikon. Talán ki is jelenthető, hogy a Red Bull (ide értve a Toro Rossót is) mer a leggyakrabban kockáztatni ezen a téren.

    A legstabilabb időszaka a Red Bullnak, ezen szempontból a Sebastian Vettel – Mark Webber korszakban volt. Ez idő alatt be is gyűjtöttek négy bajnoki címet.

    Nézzük, hány alkalommal is variáltak szezon közben!

    1. Az első eset mindjárt 2005-ben volt, bár ez némileg rendhagyó is, mivel David Coulthard mellett Christian Kliennek és Vitantonio Liuzzinak is volt szerződése az akkor még újonc csapattal, mi szerint garantáltan rajthoz állhatnak minimum három futamon. Liuzzi végül megkapta a san-marinói, a spanyol, a monacói és az európai futamot, a többin Klien vezetett.
    2. A Red Bull 2006-ban az Olasz Nagydíj után vált meg Klientől, helyére Robert Doornbos érkezett.
    3. 2007-ben a Toro Rosso épp a Magyar Nagydíj előtt váltott. Scott Speednek kellett mennie, így a Hungaroringen már teljes értékű versenyzőként (nem helyettesítés okán) mutatkozhatott be Sebastian Vettel.
    4. 2009-ben Sebastien Bourdais lett áldozat szezon közben. A Toro Rosso Jaime Alguersuarit ültette be a helyére, szintén a Magyar Nagydíjtól kezdve.
    5. A 2016-os esetre bizonyára mindenki emlékszik, már a Spanyol Nagydíjon csere volt. A Toro Rossóból Max Verstappen ülhetett át a Red Bullba, míg Danyiil Kvjat onnan visszakerült a „kiscsapatba”. Max meg is nyerte első red bullos versenyét.
    6. Egy évvel később a Toro Rossónál igazi átjáróház volt, a szezon során négy versenyzőjük is volt, és talán több is lett volna, ha engedték volna a szabályok. Carlos Sainzt átengedték a Renaultnak, így lehetőséget kapott Brendon Hartley. Időközben pár versenyre kirakták Kvjatot, akit Pierre Gasly váltott. Mindezt teljesen össze-vissza sorrendben, mivel Gasly nem is tudott minden versenyen ott lenni, mert még aktív szezonja volt a Super Formulában…
    7. Idén pedig szintén egy Red Bull – Toro Rosso csere következik a Belga Nagydíjon, Gasly és Alexander Albon között.
  • Készül az Albon-Gasly frissítés az F1 2019-hez!

    Készül az Albon-Gasly frissítés az F1 2019-hez!

    A Codemasters is reagál a Red Bull döntésére, mi szerint a soron következő Belga Nagydíjtól helyet cserél Alexander Albon és Pierre Gasly, azaz előbbi vezethet majd a Red Bullnál, utóbbi pedig a Toro Rossónál. A módosítással a nyári szünet után érkezik majd a patch, vagyis frissítési csomag az F1 2019 című játékhoz.

    Idén korábban adta ki az F1-es játékot a Codemasters, mint szokta, ennek azonban van egy ilyen hátulütője is, mivel ha a csapatok szezon közben módosítanak a felállásukon, azt általában a nyári szünet során szokták megejteni. Így történt most az Albon-Gasly eset is.

    Nem először jár azonban így a Codemasters. 2016-ban augusztusban jelent meg a játék, melyben már szerepelt a Kvjat-Verstappen csere, a Manornál történt Rio Haryanto – Esteban Ocon csere azonban még nem.

    „Sokan érdeklődtetek nálunk a Pierre Gasly és Alex Albon csere kapcsán, hogy ezt beépítjük-e a játékba.” – közölte a Codemasters. „Tervezzük a mielőbbi változtatást és dolgozunk majd ezen a Red Bullal és a Toro Rossóval, amint visszatérnek a nyári szünetről.”

    Azért szükséges megvárniuk a csapatok közreműködését, hogy megfelelő képeket tudjanak megjeleníteni a versenyzőkről a játékban, ehhez pedig szükség van a fotóikra az új overáljukban, a sisakjaikra, az autók feliratainak módosítására, stb.

    Mindemellett a Codemasters szeptemberben egy olyan frissítést is tervez kiadni, mely az idei F2-es bajnokságot tartalmazza, ezen kívül persze hibajavításokkal is jelentkeznek.

  • Verstappent nem érdekli, ki a csapattársa

    Verstappent nem érdekli, ki a csapattársa

    Max Verstappen támogatja a döntést, mi szerint csapata, a Red Bull Racing úgy határozott, hogy Pierre Gasly-t visszaültetik a Toro Rossóba, helyét pedig Alexander Albon veheti át a Belga Nagydíjtól a főcsapatnál.

    „Persze, ez szomorú dolog Pierre szempontjából.” – mondta Verstappen a De Telegraaf című lapnak. „De engem személy szerint nem érdekel, hogy ki a csapattársam.”

    A cserét Dr Helmut Marko azzal magyarázta, hogy Gasly nem tud jól vezetni ha forgalomba kerül, és nem tud előzni, ellenben Albon eddig megfelelően teljesített debütáló szezonjában.

    „Mindent kipréselt az autójából, amit lehet.” – mondta Marko Albonról.

    Verstappen egyetért a csapat döntésével.

    „A lényeg az, hogy jobban tudjunk teljesíteni a másik autóval és több pontot gyűjtsünk a csapatnak.” – mondta a holland.