Címke: Red Bull Racing

  • Berger: Bajnokesélyes autó nélkül Vettelnek vissza kellene vonulnia

    Berger: Bajnokesélyes autó nélkül Vettelnek vissza kellene vonulnia

    A Forma-1-es legenda Gerhard Berger úgy véli, hogy Sebastian Vettelnek inkább el kellene hagynia a sorozatot, minthogy egy középcsapathoz igazoljon.

    Azzal, hogy Fernando Alonso aláírt a Renault csapatához, a Ferraritól elbocsájtott Sebastian Vettelnek az jelentené az egyetlen top ülést, ha a Mercedeshez igazolna, azonban, ha ez nem jön össze, akkor csak középcsapathoz tudna menni.

    Múlt hétvégén Ausztriában a Daimler vezérigazgatója Ola Kallenius azt mondta, hogy a csapat boldog a Lewis Hamilton – Valtteri Bottas duóval, szóval úgy néz ki becsukták az ajtót a németek négyszeres világbajnoka előtt.

    „Elméletileg szerintem mind a két hely szabad a csapatnál, azonban úgy tűnik boldogok a jelenlegi pilótapárossal, és ezt a sikerességük is alátámasztja.” – mondta Vettel a Servus TV-nek a Mercedesről.

    A Red Bull lehetne még opció 2021-re, azonban a csapatfőnök Christian Horner azt mondta, meg vannak elégedve Alexander Albonnal, mint Max Verstappen csapattársa.

    Ám a német Sport1 azt állítja, hogy sem Marko, sem a csapat feje Dietrich Mateschitz nem állít akadályt annak, hogy a csapat korábbi világbajnoka visszatérjen a csapathoz.

    Berger, aki Vettel első csapatfőnöke volt, még a Toro Rossos időkben, azt nyilatkozta a ran.de-nek, hogy: „Nem fogja elkövetni azt a hibát, hogy mindenképpen folytatni akarja, és a középmezőnyben kössön ki. Nem kívánom ezt Sebastiannak.”

    Ebben a tekintetben gondolja azt Berger, hogy jobb, ha visszavonul a német:

    „Azt gondolom elég erős ahhoz, hogy elhatározza négy világbajnoki címmel, rengeteg futamgyőzelemmel, komolyabb sérülés nélkül, jó egészségben, és szép emlékekkel térjen haza.”

    „Én egyébként hittem benne, hogy a német mentalításával, ambíciójával, és precizitásával meg tudja csinálni azt, amit Michael Schumacher vagy Niki Lauda, de szerencsétlenségére nem tudta.” – mondta Berger.

  • Verstappen készen áll egy esős Stájer Nagydíjra

    Verstappen készen áll egy esős Stájer Nagydíjra

    Az esőmenő holland pilóta lelkesedne egy esős versenyért, és reméli, hogy megbosszulhatja csalódást keltő eredményét az első ausztriai verseny után.

    Verstappen a második helyről rajtolhatott a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon, és ott is haladt a pole-ból induló Valtteri Bottas mögött, amikor is a hatodik körben kiállni kényszerült technikai problémák miatt.

    A 2018 és 2019-es spielbergi győztes, arról is híres, hogy kiválóan vezet esőben, amit a tavalyi Német Nagydíjon és 2016-ban Braziliában prezentált is.

    Az előrejelzés esős körülményeket mutat a Red Bull Ringre a hétvégére, amit Verstappen egy kicsit sem bán, hiszen megszerezheti első pontjait, és életben tartsa világbajnoki esélyeit.

    „Előre felé tekintek, ugyanazon a pályán fogunk versenyezni a héten, azt gondolom ez egy remek lehetőség arra, hogy jobban megismerjük az autót.” – mondta a holland a Crash.net-nek.

    „Mindenesetre megtaláltuk azt, hogy mi nem volt tökéletes legutóbb, és javítani tudunk rajtuk a héten. Azt gondolom, hogy ugyan azon a pályán versenyezni a tökéletes alapja egy jó összehasonlításnak, az időjárás függvényében, és remélhetőleg most jobbak leszünk.”

    „Úgy néz ki eshet a hétvégén, nem vagyok biztos benne, hogy mindenki tudja milyen a teljesítménye ilyen körülmények között ezekkel az autókkal, szóval izgalmas lesz.”

    „Mindig szeretek esős körülmények között menni. Ahhoz, hogy gyors legyél, az autónak és a versenyzőnek is 100%-osnak kell lennie.”

    Verstappennek most fel kell zárkóznia összetettben, azonban bizakodó, hiszen egészen a meghibásodásig versenyképes volt az autó.

  • Mateschitz szeretné, ha Vettel „hazatérne” a Red Bullhoz?

    Mateschitz szeretné, ha Vettel „hazatérne” a Red Bullhoz?

    Német sajtóértesülések szerint Sebastian Vettel visszatérhet a Red Bullhoz.

    A motorsport-total.com elismert újságírója, Christian Nimmervoll arról számolt be, hogy konkrét információi vannak arról, hogy Dietrich Mateschitz, a Red Bull tulajdonosa arra kérte Helmut Markót, hogy legkésőbb 2021-ig szerezze vissza a csapat „elveszett fiát”.

    Ebben az esetben Alexander Albon visszakerülne az AlphaTauriba, Daniil Kvyattól pedig ismét megválnának.
    Ehhez persze arra is szükség van, a Red Bullnál 51% tulajdonrésszel rendelkező thai Yoovidhya családot is meggyőzzék arról, hogy ez jó ötlet.

    Plusz nyilvánvalóan Vettelnek is akarnia kell, és be kell vállalnia Charles Leclerc után egy másik kemény ellenfelet, Max Verstappen személyében.

    Nimmervoll leírása szerint Mateschitznek többek között két kiemelkedő tulajdonsága van: egyrészt nagyon lojális, másrészt kiváló a memóriája.
    Nem feledkezett meg róla, hogy a Red Bull első győzelme vajólában a Toro Rossóé volt, Vettel által 2008-ban, Monzában. És hogy eddig Vettel volt az egyetlen, aki bajnokságo(ka)t tudott nyerni a Red Bullal.

    Mateschitz nem örülne neki ha Vettel így távozna a Forma-1-ből, szeretné, ha előbb „hazatérne”, és később majd méltón vonulhatna vissza.

     

  • Albonnak idén alaposan meg kell dolgoznia 2021-es helyéért

    Albonnak idén alaposan meg kell dolgoznia 2021-es helyéért

    Dr Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója, akinek kulcsszerepe van azon döntésekben, hogy kik lehetnek a csapat versenyzői. Nos, Marko szerint Alexander Albonnak idén meg kell dolgoznia az üléséért…

    Azt ugyan cáfolta, hogy visszatérne hozzájuk az a Sebastian Vettel, aki velük lett négyszer bajnok, azonban ez még nem jelenti azt, hogy Albon helye fix lenne 2021-re.

    „Ki kell érdemelnie a helyét” – mondta Marko.

    A 24 éves brit-thai versenyző tavaly szezon közben ülhetett át a Toro Rossoból a Red Bullba, Max Verstappen mellé, akinek 2023-ig szerződése van a Red Bull Racinggel.

    Albon helyére azonban sokan pályáznak.

    „Mikor az első megbeszélések voltak az itteni, spielbergi versenyekről, mi kampányoltunk érte, hogy legyen itt a Formula 2 és Formula 3 is” – folytatta Marko. „Ez fontosabb számunkra, mint a többieknek, mivel mi ezekre a fiatalokra alapozunk. Látnunk kell, hogy mennek.”

    „Van két versenyzőnk Formula 2-ben és három versenyzőnk Formula 3-ban. A 2021-re vonatkozó döntésünknek (a versenyzőpárost illetően) az alapja, hogy ki a gyors és ki kellően érdemes rá, hogy feljebb lépjen.”

    Marko szerint az egész pilótapiac átrendeződhet, ha a versenyzők fizetése is bele kerül a kötelező költségvetési keretbe.

    Arra a pletykára, mi szerint a Mercedes nem nagyon szeretne 50 millió dollárt fizetni Hamiltonnak évente, Marko azt monda: „Akkor majd más kifizeti”.

    „A Petronas majd egy kicsit kevesebbet küld a csapatnak, és helyette elküldi azt Hamiltonnak. A versenyzők fizetésének limitálása alapvető.”

    „Persze továbbra is teljesítenünk kell a jelenlegi szerződéseket, de tennünk kell valamit ezen a területen is, amint lehetséges.”

  • Helmut Marko biztos abban, hogy ki nem lesz világbajnok 2020-ban

    Helmut Marko biztos abban, hogy ki nem lesz világbajnok 2020-ban

    Talán a koronavírus okozta szünet után a legfontosabb hír az, hogy Sebastian Vettel hat év hűséges szolgálat után elhagyja a Ferrari csapatát. A csapat pártfogoltjával, Charles Leclercel és az újonnan igazolt spanyol Carlos Sainzal folytatja. Azt, hogy Vettel hova igazol, még nem tudni.

    „Vettel két héten keresztül vezette a Ferrarit Barcelonában, majd elhagyta a csapatot. Szóval azt gondolom, ennek okai vannak.”  – mondta a Red Bull Racing tanácsadója a Sevus TV-nek.
    A Ferrari egyébként saját maga is elismerte, hogy nem végezték olyan jól a dolgukat, mint az elmúlt években.

    Marko szerint pont ezért nem lesz Leclerc 2020 bajnoka. Az osztrák csapat tanácsadója azt is tudni véli, hogy mit keres Vettel a jövő évre: „Sebastian egy győztes autóba szeretne beülni jövőre.”

    Azonban a jelenlegi két topcsapatnál minden jel arra utal, hogy elfogytak a helyek:

    „Nem úgy néz ki, hogy a Mercedes leigazolja, a szituáció nálunk sem más: élő szerződésünk van Max Verstappennel és Alex Albonnal.” – mondta Marko.
    Vettel korábban a Red Bull pilótája volt, azonban a csapat nem sok esélyt lát arra, hogy ez újra megtörténjen.

  • A Mercedes és a Red Bull Racing a favorit, de még a Ferrarit se írjuk le

    A Mercedes és a Red Bull Racing a favorit, de még a Ferrarit se írjuk le

    Egy hét múlva már tudni fogjuk, hogy ki nyerte idén az első Forma-1-es futamot. Pedro de la Rosa szerint érdekes csata lesz a top három csapat között.

    A téli tesztek alatt viszonylag kis különbség volt a Mercedes és a Red Bull Racing autói között. Úgy nézett ki, hogy a két csapat nem hibázhat majd, hiszen a másik alakulat ott lesz, hogy kihasználja azt. De amikor az igazság órája következett, törölték az Ausztrál Nagydíjat.

    Most a szurkolóknak már csak egy hetet kell várniuk arra, hogy végre elkezdődjön a szezon. A korábbi Forma-1-es pilóta Pedro de la Rosa szerint, az idei év igazi tűzijáték lesz:

    „Nehéz szezon előtt állunk, a késői start és a tény miatt, hogy nem lesznek nézők. Ellenben azt gondolom, hogy fantasztikus idény vár ránk, amely sok jó dolgot rejt még magában.” – mondta a spanyol a Marca-nak

    „A Mercedes erős lesz, de a Red Bull minden eddiginél jobban készen áll a harcra. A Ferrarinak voltak problémái, de most volt idejük arra, hogy dolgozzanak rajtuk, szóval én még nem írnám le őket.”

    De la Rosa szerint, a téli tesztek és a szezon kezdése között eltelt nagyon hosszú idő miatt nagyon nehéz lenne jósolni:

    „Habár a gyárak 73 napig be voltak zárva, a csapatok rengeteg munkát végeztek az elmúlt négy hónapban. A barcelonai teszten már a Spanyol Nagydíjra szánt fejlesztési lépcsőn dolgoztak. Az autók, amiket majd Ausztriában láthatunk, teljesen másként fognak mutatni, mint a téli teszteken.” – zárta a spanyol.

  • Alex Albonnal forgatott a Red Bull Silverstone-ban

    Alex Albonnal forgatott a Red Bull Silverstone-ban

    A Red Bull is tesztelésre adta a fejét egy filmes nap keretein belül, ám az eseményen a versenyzők közül csak Alex Albon tudott részt venni.

    Jövő héten megkezdődik a szezon Ausztriában, így a csapatok már gőzerővel készülnek arra, hogy megmérettessék magukat a pályán. Azonban a szokásos metódusok helyett idén más irányvonalak mentén fognak haladni a koronavírus miatt. A Mercedes, a Renault és a Ferrari a 2018-as autóval, míg a Racing Point és a Red Bull egy forgatási napot (100 km a megengedett) használva vágott neki a visszarázódásnak. Az AlphaTauri azonban mindét verziót kipróbálta, ugyanis az olasz kis csapat a 2018-as Toro Rossót és az idei autót is elcipelte Imolába.

    A Red Bull két évvel ezelőtt még Renault motorokat használt, így számukra a „teljes teszt” kivitelezhetetlenné vált. Ezért döntöttek úgy, hogy egy napra a silverstone-i pályára mennek, és elérhető pilótájukkal megtesznek pár kört. A thai-brit versenyző az Egyesült Királyságban él, így őt könnyű volt a helyszínre rendelni, ám Max Verstappen esetében már bonyolultabb a helyzet.

    A holland pilóta Monacóban telepedett le, ám ahhoz, hogy brit földön mozogjon a két hetes karantént be kellene tartania. A Red Bull azonban nem akarta  már jóval előbb az országba rendelni a pilótát a teszt miatt, ezért ebből a mókából a 22 éves pilóta kimaradt. Sajtóértesülések szerint Verstappen a Magyar Nagydíj után kapja meg a filmes napot, amit az ő esetében is Silverstone-ban ejtenek meg.

    Alex Albon:

    ,,Jó volt újra autóba ülni Silverstone-ban a forgatási napunkon, jó érzés volt leporolni magunkat és visszarázódni. Három hónapja nem ültem F1-es autóba, ám 5-6 kör megtétele után már visszatértem. Az edzőtermi munka mindaddig nem ér semmit, míg a pályán nem látod hasznát. Ez egy remek módja annak, hogy lássam milyen edzett vagyok, és hát nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Nagyszerű volt újra találkozni a többiekkel. Melbourne óta rendszeresen tartottam a kapcsolatot a srácokkal, így hát nem sok minden változott, könnyű volt visszaszokni. A Covid-19 miatt bevezetett protokoll elsajátítása mindenki számára hasznos volt, minden zökkenőmentesen ment.”

  • „Azt gondolom, hogy Verstappen a favorit a Red Bullal”

    „Azt gondolom, hogy Verstappen a favorit a Red Bullal”

    A várakozások szerint a Red Bull Racing pilótái, illetve a Mercedesesek lesznek közel a tűzhöz az első nagydíjon. Ted Kravitz úgy sejti, hogy Max Verstappen csapata tudatában van annak, hogy 2020-ban igazán komoly kihívói lehetnek a Mercedesnek.

    „Tudják, hogy jó helyzetben vannak.” – kezdte Kravitz a Ted’s Notebook-ban. A Sky Sport programjában az újságíró arra a következtetésre jutott, hogy az osztrák csapat jól áll önbizalom terén:

    „Tudták, hogy jó helyzetben voltak Ausztráliában. El akarták kezdeni a versenyhétvégét mert tudták, hogy jó autót építettek.”

    A Forma-1-es gyárak hetekre bezártak, de közben az autókat elkezdték fejleszteni. Kravitz meglátása szerint, az RB16 elég jó ahhoz, hogy győzelmet szerezzen a Red Bull Ringen:

    „Ausztriában nagyon jók lehetnek. Azt gondolom, hogy a Red Bull Verstappennel a volán mögött a favorit, (a Mercedesek mellett) és még talán Alex Albon, ki tudja. Jók voltak a téli teszteken, a Mercedes végre megoldotta a hűtési problémáit ami meggátolta pilótáit abban, hogy megszerezzék a győzelmet itt tavaly.

    „Okai vannak, hogy a Red Bull csütörtökön filmezési napot tart Silverstone-ban, de ezt a csapat sem megerősíteni, sem cáfolni nem hajlandó. Ahogy a Mercedes, úgy az osztrák istálló is fejlesztésekkel fog érkezni Ausztriába anélkül, hogy ezt közölnék.”

    Két Osztrák Nagydíj után fog a Forma-1 mezőnye a Hungaroringre utazni, amely pálya szintén fekszik a Red Bullnak, de a 46 éves brit megjegyezte, hogy Hamiltonnak már hat győzelme van a pályán:

    „A Red Bull az elmúlt időben jól ment a pályán, szóval Magyarországon is izgalmas csata várható.”

  • Verstappen volt a Red Bull Racing legolcsóbb pilótája

    Verstappen volt a Red Bull Racing legolcsóbb pilótája

    A Red Bull Racing mindig is kereste az új tehetségeket a junior programjába. Fiatal versenyzőkbe fektetnek be, de sokukat ki is szórják, de mindig vannak olyanok, akikkel eljutnak a Forma-1-ig. Összességében ez egy viszonylag hosszú folyamat, amely drága is, de vannak kivételek.

    António Félix da Costa és Max Verstappen videós beszélgetésében hozakodott elő a portugál versenyző egy anekdotával. Elmesélte azt az esetet, amikor elment Brazíliába ahol együtt evett épp Sebastian Vettellel és Helmut Markoval, mikor kicsit Vettel elkezdte da Costát cinkelni. Ilyen formán, hogy: „Hé, Helmut! A következő évben a Toro Rossónál ott lesz Max, de ki lesz mellett, ugye Antonio?” Nyilvánvalóan Vettel állandóan ugratta Helmutot. Aztán eljött az a pont, amikor én kérdeztem Helmuttól: „Ki volt a valaha volt legolcsóbb versenyződ?”

    A Red Bull a junior programjában mint az ismert a versenyzőkbe fektet, a jók pedig jól járnak. Helmut pedig így felelt da Costa kérdésére:

    „Max Verstappen, akit alig egy hónapja igazoltam. Alig kellett költenem rá, most pedig már a Forma-1-be került.”

    Max Verstappen persze röhögve válaszolt korábbi junioros kollégájának:

    „Igen, minden nap emlékeztetem erre. De ja, amúgy igaz. Nem igazán töltöttem el hosszú időt egy junior csapatnál, vagy ilyesmi.”

    Mára Verstappen bizonyított, és már egyike a legdrágább pilótáknak, de a Red Bull ezen befektetésével már jól járt.

  • Vettelt már három csapattal is szóba hozzák 2021-től

    Vettelt már három csapattal is szóba hozzák 2021-től

    A tegnapi bejelentés óta megnőttek a Sebastian Vettel körüli találgatások: a visszavonulása mellett három csapat is szóba jött, ahová mehetne a német pilóta.

    Miután tegnap megerősítette a Ferrari és Sebastian Vettel is, hogy az év végén nem kötnek újabb szerződést, a pletykák azonnal beindultak, hogy mi is lehet a négyszeres világbajnok sorsa. Először a Renault-t és a McLarent hozták fel, mint potenciális csapat.

    „Számomra elég egyértelmű, hogyha Vettel folytatja, akkor azt a Mercedesnél fogja tenni” – nyilatkozta Pedro de la Rosa.

    Érdekes, mivel amint a Vettel távozásáról szóló hír hivatalos lett, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a németet úgy jellemezte, hogy „egy érték bármelyik Forma-1-es csapat számára”.

    „Amikor a jövőt nézzük, akkor elsőként a jelenlegi Mercedes pilótáihoz vagyunk hűségesek, de természetesen figyelembe kell venni a fejlődést is” – mondta Wolff.

    Marc Surer a web.de-nek azt nyilatjozta, hogy „marketing szempontból a legjobb dolog lenne ez. Ha a Mercedes volnék, azt mondanám: azonnal csapjunk le rá!” Azonban Vettel barátja, Bernie Ecclestone szerint a Renault-hoz vagy a McLarenhez mehet a német.

    „Őszintén, én elmennék egy olyan csapathoz, ami nem egy top istálló, és megpróbálnék az emberekkel közösen egy olyan csapatot építeni. De azt nem tudom, hogy ő így tenne-e” – mondta a Bildnek Ecclestone.

    Christian Danner az RTL-nek arról beszélt Vettelt illetően, hogy talán a német megízlelte a normál otthonlét szépségét és lehet, hogy több időt szeretne tölteni a családjával. Hozzátette, hogy se a Renault, se a McLaren nem jelentene előrelépést a karrierje szempontjából, mivel nem lehetne azonnal világbajnok és ki tudja, szeretne-e harcolni vagy 2 évet a címért.

    A Red Bull Racing szinte egyből elutasította azt, hogy visszatérhet hozzájuk a négyszeres világbajnok. Dr. Helmut Marko megjegyezte: Vettel akár újra gondolhatná a visszavonulást is.

    „Csak akkor fog visszatérni a versenyzéshez, ha olyan ajánlatot kap, ami a sport szempontjából is érdekes. Sajnos, mi a Red Bullnál jelenleg ilyennel nem szolgálhatunk. Már megvan a világbajnoki potenciál Max Verstappenben. Továbbá egy fiatal pilótánk is van a programunkból és Alex Albon fejlődik, egyre jobb lesz” – tette hozzá Marko.