Címke: Red Bull Racing

  • Pérez egyelőre csak ideiglenes megoldás a Red Bull számára

    Pérez egyelőre csak ideiglenes megoldás a Red Bull számára

    Az elmúlt pár évben a Red Bullnak mondhatni problémát jelentett, hogy kit ültessen Max Verstappen mellé a másik autóba. A holland versenyző ugyanis rendre kihozta az autóból, amit lehet, aktuális csapattársai azonban nem tudták tartani vele a lépést.

    Az energiaitalos márkánál egyértelműen Verstappen az „elsőszámú”, azonban a „második” versenyző esetében is olyasvalakire volt/van szükségük, aki nincs túlzottal leszakadva tőle.

    Így aztán 2021-re a Red Bull kivételesen nem egy Red Bull nevelésű versenyzőt ültet a holland mellé, hanem a tapasztalt Sergio Pérezt.

    Dr. Helmut Marko legutóbbi megnyilvánulása szerint azonban ez csak ideiglenes megoldás…

    „Egy évre szóló szerződésünk van most Pérezzel” – mondta Marko a Motorsport.comnak. „Meglátjuk, hogyan megy majd és hogy beleillik-e a csapatba.”

    Azt is leszögezte, hogy Pérez kiválasztásakor a csapat bajnoki esélyeit tartották szem előtt.

    „Nem volt senkink erre az ülésre. Szóval, hogy elérjük a célunkat a bajnokságban, meghoztuk ezt a döntést.”

    A Red Bull háza táján újabb juniorok: Juri Vips, Liam Lawson és Jehan Daruvala is arra pályáznak, hogy hamarosan F1-es versenyző válhasson belőlük. De egyelőre még nem kellően felkészültek erre. Ezért is van szükség Pérezre.

    „Nem szégyen, hogy évek óta először nem mindkét versenyzőnk a saját juniorjaink közül való” – mondta Marko. „Egyébként Yuki Tsunodával Kamui Kobayashi óta az első japánt hozzuk az F1-be. Szóval idén is hozunk új juniort a sportba.”

  • Ziccert hagyott ki a Red Bull, 2020-ban legyőzhették volna a Mercedest

    Ziccert hagyott ki a Red Bull, 2020-ban legyőzhették volna a Mercedest

    A 2020-as szezon előtt abban lehetett bízni, hogy a Red Bull komolyan versenyben lesz a Mercedesszel. Bár valóban az energiaitalos csapat volt a második erő, a csillagos márkával nem tudtak lépést tartani. Pierre Wache, a Red Bull vezető mérnöke úgy véli, hogy nagy lehetőséget hagyott ki tavaly a csapat.

    A Red Bull koncepciója a magasabb hátsó és alacsonyabb első rész volt az autó tekintetében, ami több leszorítóerőt generál. Ezzel szemben a Mercedes dőlésszöge kisebb volt, tengelytávja pedig hosszú. Így aztán távolabb voltak egymástól az első és hátsó kerekek, ami szintén több leszorító erőt generál. A Mercedes és a Red Bull között így nem nagyon csökkent a különbség, a német márka meg tudta tartani előnyét.

    „Kihagytunk egy lehetőséget, ugyanis azt gondolom, hogy a Mercedes legyőzhető lett volna” – mondta Wache a Motorsport Magazine-nak. „Ha rájöttünk volna (a szezon korábbi szakaszában) arra, ami most már tudunk az autó kapcsán, akkor legyőztük volna őket. Ez dühít engem, és szerintem mind így vagyunk ezzel.”

    Wache szerint nem kell azt gondolni, hogy a Mercedes tökéletes.

    „Jó munkát végeznek, nem esnek ki a versenyeken, stb. De nem mindenhol tökéletesek és szerintem jobban teljesíthettünk volna mint ők, még ezekkel a motorokkal is. Legyőzhetők.”

     

    Újdonság az új évre: Itt a Racingline.hu Podcast-je!

  • Miért döntött a Red Bull Racing Sergio Pérez mellett?

    Miért döntött a Red Bull Racing Sergio Pérez mellett?

    Sokáig kérdéses volt, hogy ki lesz Max Verstappen csapattársa 2021-ben, a Red Bullnál. Leginkább Nico Hülkenberg és Sergio Pérez voltak versenyben, végül utóbbi nyerte meg a lehetőséget.

    Azonban mint kiderült, opció volt még Pierre Gasly, sőt Yuki Tsunoda is, Alexander Albon helyére.

    Tsunoda végül az AlphaTaurinál debütálhat majd, de benne volt a pakliban az is, hogy rögtön az energiaitalosok főcsapatánál kezdheti F1-es karrierjét. De úgy sem adta volna ki a matek.

    „A saját garnitúránkból senki nem volt elérhető, kivéve Tsunodát” – mesélte Dr. Helmut Marko az Auto Motor und Sportnak. „De ő az AlphaTauriba kellett nekünk.”

    Végül tehát a „külsős” Pérez lett a befutó, így Hülkenberg és Albon számára nem maradt hely.

    „Hülkenberget telefonon mondtam le. Albon a gyárban tudta meg” – mondta Marko.

    Majd arról is beszélt, hogy miért Pérezt választották Hülkenberg helyett.

    „Pérez teljesítménygörbéje a szezon második felében meredeken emelkedett. Bahreini győzelme által is láttuk, hogy milyen gyors és milyen jól óvja a gumikat egyszerre. Mindig jó pozícióba hozza magát, jól érzi az autót és a versenyt. És Pérez egész szezon alatt képes bizonyítani. Hülkenberg esetében nem ez a helyzet.”

  • Sergio Pérez lesz az új Valtteri Bottas?

    Sergio Pérez lesz az új Valtteri Bottas?

    Sergio Pérezre nagy valószínűséggel olyasmi szerep vár 2021-ben a Red Bullnál, mint amilyet Valtteri Bottas végez a Mercedesnél.

    A Red Bullnál egyértelműen Max Verstappen a vezérbika, így annak ellenére, hogy mindenki elismeri Pérezt, minden bizonnyal az lesz a dolga, hogy a hollandot segítse. De ami a legfontosabb, hogy közelebb kell lennie hozzá, mint elődje, Alexander Albon volt.

    „Péreznek lőtávolon belül kell lennie Verstappenhez képest a versenyen” – mondta Dr. Helmut Marko a Motorsport-total.comnak.

    „Senkinek nem sikerült még Max szintjét hozni időmérőn, de a maximális különbség 2 tized lehet közöttük. A csapatunknak képesnek kell lennie arra, hogy két autóval támadja a Mercedest.”

    A feladat tehát olyasmi, hogy az legyen Pérez Vertappennek, mint Bottas Lewis Hamiltonnak.

    „Eltekintve Bottas rossz napjától Bahreinben, nagyon jól teljesítette a feladatát” – véli Marko. „Ezt várjuk Péreztől.”

  • Az AlphaTauri nem fogja a Red Bullt másolni

    Az AlphaTauri nem fogja a Red Bullt másolni

    A költségek csökkentése érdekében a FOM token-, avagy zsetonrendszert vezetett be 2021-re, így a csapatok csak bizonyos mértékben fejleszthetnek autóikon.

    Némileg kivétel ez alól az Aston Martin és az AlphaTauri, mely előbbi tavaly, utóbbi pedig idén váltott nevet. Ők ugyanazon zsetonmennyiség mellett is többet fejlesztéshez juthatnak, mivel alkatrészeket kapnak a Mercedestől, illetve a Red Bulltól. Elvileg.

    Az AlphaTauri azonban azt állítja, nem a Red Bullra fog támaszkodni idén.

    „Ugyanazzal a hátsó résszel megyünk majd a következő szezonban (2021)” – mondta Jody Egginton a The Race-nek. „Régóta gondolkodtunk rajta, hiszen jó dolog, ha van az embernek egy cukorkaboltja, és eldöntheti mit akar. Azonban amin mi javítani akarunk az az autó másik fele” – utalt Egginton az AlphaTauri elejére.

    Erre fogják felhasználni a zsetonjaikat.

    „Okosan kell elkölteni a keretünket, mivel sok időt kell majd az autóban tölteni 2022 előtt. Jól érezzük magunkat a jelenlegi állapottal, tehát folytatni fogjuk ennek a fejlesztését.”

    Nem cél a Red Bull a másolása.

    „A területek, melyekre teljesítmény szempontjából fókuszálunk, ugyanazok, melyekre tavaly fókuszáltunk. Ezek nem nagy gyengeségek, egyszerűen csak lehet még feljebb tenni a lécet minden területen.”

  • Verstappen: Azt hiszik, hogy ismerik a Forma-1 összes csínját-bínját

    Verstappen: Azt hiszik, hogy ismerik a Forma-1 összes csínját-bínját

    A Red Bull nagy elvárásokkal vágott neki a 2020-as Forma-1-es szezonnak. És bár nincs miért szégyenkezniük, a Mercedesszel továbbra sem tudták felvenni a harcot. Max Verstappen pedig kiáll csapata mellett, a kritikák közepette.

    „Néhány ember úgy gondolja, hogy csak felcsapja az Instagramot és meggyőződése, hogy ismeri a Forma-1 összes csínját-bínját, vagy legalábbis ők tervezték volna az autót. Továbbra is a második legjobb csapat vagyunk a Forma-1-ben” – mondta Verstappen a De Telegraafnak.

    A Red Bull úgy lett második a bajnokságban, hogy érdemben csak Verstappen volt versenyben. Alexander Albon a 7. helyen zárt 2020-ban, míg Verstappen úgy lett harmadik a két Mercedes mögött, és segítette második helyhez csapatát, hogy a 17 futamból 5 alkalommal kiesett a versenyen. Amikor azonban célba ért, egy kivétellel mindig dobogón állt.

    Persze a holland versenyző is örült volna neki, ha versenyben lehetett volna a bajnoki címért, de a Mercedes egyszerűen gyorsabb volt. A kritikákkal pedig nem tud egyetérteni.

    „Persze díjaztam volna, ha pár dolog jobban alakult volna, vagy másként, hiszen a bajnoki címért akarok versenyezni, de semminem indokolja, hogy kritizálják a csapatot. Az valóban feldühít. A Mercedes nagyon nehéz legyőzni, még akkor is, ha nem adjuk ezt fel.”

    Véleménye szerint nem volt mi többet tenni.

    „Mi marad meg tovább, az öröm, vagy a csalódottság? Valójában egyik sem. Egy olyan győzelem, mint a silverstone-i szép volt, de a Mercedesnek akkor komoly problémája volt a gumikkal, mi pedig jó stratégiát választottunk. Tudtam, hogy ez többé-kevésbé véletlen volt. Számomra, az említett visszaesések után nincs sok értelme sokáig csalódottnak lenni. Az nem javít a munkakapcsolatokon. Arról is meg kell győződni, hogy minden egy irányba tart továbbra is és hogy kellemes legyen a munkakapcsolatunk” – mondta Verstappen.

  • Tost nem zárja ki azt sem, hogy a Red Bull kiszáll a Forma-1-ből!

    Tost nem zárja ki azt sem, hogy a Red Bull kiszáll a Forma-1-ből!

    A Red Bull Racing és az AlphaTauri továbbra sem tudja, hogy milyen motorokkal indulnak majd 2022-ben. A Honda elhagyja a Forma-1-et, az energiaitalosoknak pedig megoldást kell találniuk. Franz Tost is feszülten vár most.

    2018-ban a Toro Rosso vette át a McLarentől távozó Honda motorokat, amiből komoly siker lett. Ugyan a „biciklijük” elbukott párszor, de kvázi gyári csapatként remek szezonja volt akkor a Toro Rossonak. A Red Bull Racing is váltott 2019-ben, és elkezdtek dolgozni a japánokkal, de az együttműködésnek 2021-ben vége lesz. Tost nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy ez akár azt is jelentheti, hogy a Red Bull kiszáll a Forma-1-ből, árulta ek a motorsport-magazin.com-nak:

    „Nem lehet ezt sem kizárni. Egy dolog biztos: Dietrich Mateschitz és a Red Bull a siker letéteményesei, és ha a márka nem képes versenyeket nyerni, és harcban állni a világbajnoki címért, valamint nincs elérhetően jó motor, nem zárnám ki azt, hogy Mateschitz felteszi magának a kérdést, hogy mit is akar ezzel az egésszel a sportágban.”

    A Red Bull esetleges távozása pedig az ő csapatára is komoly hatással lenne:

    „Komoly kockázat ez mindkét csapatnak, így az AlphaTaurinak is. Különféle területeken működünk együtt a Red Bull Racinggel, és nem is tudnánk hirtelen sok mindent magunk előállítani. Ez valójában egy hosszú folyamat.”

  • Mateschitz erős 2021-es szezonra számít a megújult versenyzőpárossal

    Mateschitz erős 2021-es szezonra számít a megújult versenyzőpárossal

    A Red Bull és az AlphaTauri is elégedett lehet a 2020-as szezonnal. Bár mindenki abban bízott, hogy a Red Bull idén fel veszi majd a harcot a Mercedesszel, el kevéssé jött össze.

    Azonban a második helyet stabilan hozták a bajnokságban, Max Verstappen pedig harmadik lett egyéniben a két mercedeses versenyző mögött.
    A holland versenyző 11 alkalommal állt dobogón és nyert is két versenyt.

    Ugyan Alexander Albon nem tudta hozni az elvártakat, és jövőre már nem is lehet a csapat versenyzője, így is eredményes szezonon van túl a csapat.

    Csak úgy, mint az AlphaTauri is, amely szintén szerzett egy győzelmet idén, Pierre Gasly jóvoltából.

    Az energiaital és az energiaitalos csapatok tulajdonosa, Dietrich Mateschitz pozitívan értékeli ezt a koronavírussal tarkított évet.

    „Az AlphaTaurinál jól teljesítette az autó és Pierre Gasly is, illetve a Red Bull Racinggel egyre közelebb kerültünk a Mercedeshez” – mondta Mateschitz a Speedweek.comnak. „Max mindig gyors, pár hiba pedig mindig előfordul. Megmutatta, hogy meg tudja csinálni. A Mercedes nagy kihívás számunkra és az autójuk most sokkal jobb. Max sok pontot veszített meghibásodás miatt, máskülönben könnyen végezhetett volna a második helyen is.”

    Verstappen csapattársa jövőre már a frissen igazolt Sergio Pérez lesz, akivel a csapat még erősebb lesz.

    „Jövőre, együtt, még közelebb leszünk. Közelebb leszünk a Mercedeshez, de mögöttünk is jönnek ám. A Mercedes mögött nagyon nagyon intenzív a verseny.”

    „Két erős versenyzőre van szükség jövőre és Pérez a legjobb ebben a tekintetben. Továbbá sosem vezetett még a mi szintünkön lévő autót korábban és ez olyan lehetőség, ami kellett neki. Az volt a célunk, hogy a második versenyző helyét a lehető legjobban töltsük fel. Olyannal, aki a sebessége alapján a legtöbb pontot tudja hozni.”

  • A Red Bull egyáltalán nem érdeklődik a Formula E iránt!

    A Red Bull egyáltalán nem érdeklődik a Formula E iránt!

    A Red Bull Racinget egyáltalán nem érdekli a Formula E, tisztázta ezt az energiaitalos cég tulajdonosa, Dietrich Mateschitz a legutóbbi interjújában. Mateschitz egyetért tanácsadójával, Helmut Markoval, aki nem igazán tartja sokra a FE-t. A LAOLA1 rákérdezett Mateschitznél, hogy a Formula E téma-e a Red Bullnál a következő években, amire rövid, és határozott válasz érkezett tőle:

    „Nem.”

    Tehát az energiaital óriás nem lesz ott az elektromos formaautózásban saját csapattal. Annyira azért nem nagy meglepetés, hogy a Red Bull továbbra is ignorálja a Formula E-t a közeljövőben. Helmut Marko már egy tavalyi interjújában is negatív véleménnyel bírt a szériáról:

    „Motorsportokról beszélünk. Véleményem szerint a Formula E nagyon jó marketingben, de egyértelműen nem motorsport kategória, ha megnézzük a sebességüket. Jó dolog, hogy létezik ilyen, nem erről van szó. A Forma-1 azonban egy teljesen más szinten áll. Ez nem más, mint egy képmutató banda. Amikor ellátogatsz egy Formula E versenyre, láthatsz, egy nagyon nagy dízel motort. Ennek kell feltöltenie az összes elektromos autót. Ez nagyon furcsa persze, amikor a szervezet napirendjén szerepel a környezettudatosság.”

    Ugyanakkor egyre több gyártó váltott a Formula E-re. Audi, BMW, Nissan, Jaguar, Porsche és Mercedes például azon márkák, amelyek jelenleg is aktívak. A Red Bull szerint a Formula E ugyanakkor csak egy próbálkozás arra, hogy elterelje a figyelmet a nagy dízelbotrányról.”

  • Verstappen, az új csapattárs, Perezről: Én írtam alá a szerződését!

    Verstappen, az új csapattárs, Perezről: Én írtam alá a szerződését!

    Sergio Perez érkezése a Red Bull Racinghez azt is jelenti, hogy Max Verstappen új csapattársat kap. Egyetért-e ezen döntéssel a holland pilóta, vagy inkább jobban örült volna Nico Hülkenbergnek? Az FIA idei átadó ceremóniáján ezen kérdésekre is válaszolt a sajtótájékoztatón:

    „Checo egy jó srác. Remekül bánik a gumikkal, intelligens és emiatt lesz némi különbség.”

    Arra is utalt, hogy nem kell változtatnia miatta a vezetési stílusán:

    „Amikor idén versenyképesek voltunk, akkor a Mercedes valójában csak egy autóval volt harcban ellenünk. Remélhetőleg tudjuk majd egymást motiválni.”

    Mint általában, Verstappen most is ellőtt nevetve egy poént, amikor rákérdeztek nála, hogy volt-e része Perez szerződtetésében:

    „Személyesen én írtam alá a szerződését, és sikerült alacsonyan tartanom a fizetését. Persze, voltak egyeztetések. Ugyanakkor Helmut, Christian és Dietrich azok, akik a döntéseket hozzák. Az meg jó, hogy Alex is maradhatott a csapat tagja.”