Címke: Red Bull Racing

  • Verstappen örül, hogy kiszámíthatóbb a Red Bull viselkedése

    Verstappen örül, hogy kiszámíthatóbb a Red Bull viselkedése

    A tegnapi, idei első tesztnapot Max Verstappen zárta az élen. Ennek pedig kimondottan örül, mert kiszámíthatóbbnak, kezelhetőbben találja az RB16B aerodinamikáját, a tavalyi RB16-osénál.

    „Az érzés az első pár futás után persze mindig arról szól, hogy alkalmazkodjunk a dolgokhoz, meg ilyesmi, de nagyon pozitívnak éreztem” – mondta Verstappen a Ziggo Sportnak az első tesztnap után.

    „Jó egyensúlya volt az autónak, jó érzés volt vezetni. Nagyon, hogy is mondjam, kiszámítható volt!”

    Elégedett is lehet, mivel probléma nélkül teljesített pénteken 139 kört, pedig a körülmények nem voltak túl kedvezők.

    „Ha van egy olyan napod, mint a mai, mikor ilyen sok kört tudsz menni, az mindig az, amit igazán akarsz. Különösen egy olyan pályán, mint a bahreini, ahol mindig nehéz bánni a gumikkal. És főleg ma, mivel nagyon meleg volt és nagyon fújt a szél. Szóbal, hogy ilyen sok kört tudtam menni, az nagyon pozitív.”

    „A cél mindig az, hogy sok kört teljesítsünk. Minden nap ez van beütemezve. De általában nem sikerül teljesíteni azt a mennyiséget, különféle apró problémák és ilyesmi miatt. De egyáltalán nem volt ilyen gondunk” – mondta a holland.

    Egy nap után azonban még nem vonna le messzemenő következtetéseket azzal kapcsolatban, hogy jó esélyei lehetnek-e idén a bajnoki címre.

    „Ezt mindig nehéz megmondani, de a mi szempontunkból ez egy jó nap volt. Sokat vezettünk, nem volt problémánk, és jónak érzem az autót. Ez jó kezdés számunkra, ami megkönnyíti a következő két napot.”

  • Pérez: A Red Bull a nemzeti italunk, a Tequila már a múlté

    Pérez: A Red Bull a nemzeti italunk, a Tequila már a múlté

    Sergio Pérez szórakoztatta kicsit a nagyközönséget, azzal a megszólalásával, miszerint a mexikóiak egyre több, és több Red Bullt fognak fogyasztani az idei évtől. Mexikó hagyományosnak mondható itala a Tequila, de ez lehet változni fog.

    Az alkoholos italt már valószínűleg sokan Red Bullra cserélték, mondta Pérez egy spanyol ajkú lapnak: „A Red Bull a nemzeti italunk, a Tequila már a múlté. A mexikóiak nagyon izgatottak, és rendkívül szeretik, illetve támogatják a csapatot.”

    Pérez sosem végzett még hazai pályán előrébb, mint a hetedik hely. A mexikói versenyző azonnal szeretne ezen változtatni, az RB16B-vel, amikor egy év szünet után újra mehetnek az Autódromo Hermanos Rodríguez nevezetű aszfaltcsíkon: „Szeretnék versenyt nyerni a szurkolóim előtt.” – mondta Pérez, bár, amennyiben ez sikerülne, biztosan előkerülne a Tequila is a Red Bull mellett.

  • A Red Bull szponzora lett a Heineken?

    A Red Bull szponzora lett a Heineken?

    A Red Bull kedden bemutatta idei versenygépét, az RB16B-t. Másnap már arról is lehetett videót látni, hogy Silverstone-ban pályára küldték az autót.

    A szemfülesek azonban a csapat garázsában is kiszúrtak egy kis érdekességet. A Decalspotters, akik igencsak profik a szponzor feliratok felfedezésében, kiszúrták, hogy a háttérben egy Heineken logó látható.

    A Heineken eddig az F1, vagyis az egész bajnokság partnere volt, 2017 óta, közösen alkották meg a „When you drive, never drink”, vagyis „ha vezetsz, sose igyál (alkoholt) kampányt is. Azonban ha a Decalspotters észrevétele tényleg valós, akkor úgy néz ki, hogy a holland sörmárka – minden bizonnyal Max Verstappen okán – beállt a Red Bull mögé.

  • A Red Bull kész saját motort építeni 2025-től

    A Red Bull kész saját motort építeni 2025-től

    A Red Bull közölte, hogy arra törekszik, hogy saját Forma-1-es motort gyártson majd a 2025-ös új szabályoknak megfelelően.

    Nemrégiben bejelentették, hogy átveszik a Honda F1-es motorprojektjét, hogy ne kelljen új motorszállító után nézniük 2022-re. De 2025-től is maguk oldanák meg ezt a kérdéskört.

    „Hosszú távú nézőpontra van szükség, mert nyilvánvaló, hogy meglehetősen jelentős a létesítményekbe való beruházás” – mondta a csapatfőnök Christian Horner a Motorsport.comnak.

    „Olyan létesítményünk lesz, amely képes a következő generációs motorok tervezésére és működtetésére, egy itt befektetett létesítménnyel.”

    Bár a Red Bull szívesen dolgozik saját motorján 2022-től, hosszú távú terveik szerint új gyártót vonnának be az F1-be. Olyat, amelynek még nincs kész, saját F1-es infrastruktúrája így ezt a Red Bull biztosítaná.

    De az sem probléma, ha erre nem lesz opció. Akkor építenek saját motort 2025-től.

    „Ha jön egy izgalmas partner, akkor természetesen lenne értelme, hogy komolyan megvizsgáljuk az OEM, vagy más típusú partneri együttműködést, akkumulátorgyártóval vagy bármi ilyesmi” – mondta Horner.

    Az F1 vezetői és a motorgyártók megkezdték az egyeztetéseket az új motorszabályok kialakításáról 2025-től, mive a sport új hibrid koncepció mellett kötelezte el magát.

    Horner szerint az, hogy a jövőbeni erőforrások nem lesznek teljesen mások, mint a jelenleg használtak, fokozta a Red Bull azon szándékát, hogy elkötelezi magát egy hosszú távú projekt mellett.

    „Természetesen meg kell tudunk, hogy mik az új előírások” – magyarázta. „Nyilvánvaló, hogy minél előbb, annál jobb mindenki számára, de az FIA-val folytatott legutóbbi megbeszélések alapján feltételezhető, hogy valószínűleg belső égésű motorról lesz szó.”

    „Valószínűleg 100% -ban fenntartható üzemanyagok lesznek. Vélhetően valamivel nagyobb hangsúlyt fognak fektetni az energia-visszanyerési rendszerre. Tehát a motor topográfiáját nem változtatják meg drámai módon, ahhoz képest ami most van, csak fejlesutik.”

    „Ezért az a létesítmény, amelyet a jelenlegi motor számára létesítettünk, természetesen releváns lesz a jövőbeni motorok szempontjából is.”

  • Milton Keynesben készül majd a Red Bull motorja

    Milton Keynesben készül majd a Red Bull motorja

    Mint arról már beszámoltunk, a Honda 2021 végi F1-es kivonulása után a Red Bull átveszi a projektet a japán gyártótól és maga gondoskodik majd az erőforrásáról.

    Az FIA pedig megerősítette, hogy a csapatok beleegyeztek a motorfejlesztések befagyasztásába, így teljesült a Red Bull vágya.

    „Ez egy jó nap a Forma-1 számára” – mondta Dr. Helmut Marko az n-tv-nek. „A józan ész napja, hogy befagyasztják a motorokat, mert így egyszerűen kevesebb lesz a kiadás.”

    Mostanra az is kiderült, hogy a motorprogramon is Milton Keynesben dolgozik majd az energiaitalos csapat.

    „Red Bull Powertrains lesz a neve” – mondta Marko a motorsport-magazin.comnak. „A nyolcas épület, az egyik meglévő épületünk alakul át motor üzemmé.”

    Azt is elmondta ugyanakkor, hogy a munkában részt vesz majd az osztrák AVL vállalat is, mely motorok és hajtásláncok fejlesztésével foglalkozik.

    Azt is elmondta, miért nem a Honda meglévő üzemében folytatják a munkát.

    „A Honda műhelye sokkal inkább az elektromos motorokkal foglalkozik” – mondta. „Nincs elég tesztpad, legalábbis a legújabbakból, hogy elvégezhessük a szükséges optimalizálásokat a motorokon.”

    Marko szerint a Red Bull mostani beruházásai egyben a 2025-ös új motorszabályzásokkor is segítség lesz majd a csapat számára.

    „Az üzemi költségek nem lesznek magasabbak, mintha máshonnan vásároltunk volna motort. Többe kerül, de nem jelentősen többe.”

    Ezen többletköltségek egy részét pedig vissza lehet téríteni azáltal, hogy eladják a 2022-es, Honda-alapú motor nevére vonatkozó jogokat.

    „Természetesen nem egy másik autógyártónak, hanem más érdekelt cég számára” – mondta Marko.

  • Hogyan szerezd be a versenyzők autogramkártyáját?

    Hogyan szerezd be a versenyzők autogramkártyáját?

    Így, hogy nem nagyon lehet menni a futamokra, felértékelődnek a versenyzők autogramkártyái. Régen is művészet volt megszerezni ezeket, és bár már manapság ez jóval egyszerűbb mint korábban, két dolog azért kelleni fog a sikerhez: leginkább angol nyelvtudás és türelem.

    Nézzük is, miképp szerezhetők meg ezen relikviák. A legegyszerűbb ha emailt írunk, csak az a nem mindegy, hogy hova, milyen címre. A legtöbb csapatnál azonban ez működik. Hamarosan túl leszünk úgyis az autóbemutatókon, utána pedig már akár idei autogramkártyákat kaphatunk.

    Mercedes AMG Petronas
    A tapasztalatok szerint négy hónap az átfutási idő. Nem kell a dolgot nagyon túlbonyolítani, ide kell emailt írni: enquiries@mercedesamgf1.com
    Red Bull Racing
    Itt sem kell nagyon aggódni, az ő email címük ahol a versenyzők kártyáit lehet igényelni, az ez: feedback@redbulltechnology.com
    McLaren
    Itt külön ember van erre a dologra, így neki kell írni: louise.ramsey@mclaren.com
    Aston Martin
    Itt jelenleg kicsit még bajban vagyunk, hiszen nem teljesen éles az F1 csapat oldala, de Sebastian Vettel elérhető ilyen szempontból a saját weboldalán, itt: https://www.sebastianvettel.de/index.php/fans

    Alpine

    Ugyan ők is még dolgoznak az új sportos márkájukon, de addig is érdemes próbálkozni a Renault oldalán, bár nem mindig reagálnak rá:  https://www.renaultsport.com/spip.php?page=contact
    Érdemes ezért itt hagyományos levelet írni nekik a kívánt versenyző autogramkártyájának a megjelölésével az alábbi címre, mert ez már bevált:
    Renault Sport Racing Ltd
    Whiteways Technical Centre
    Enstone
    Chipping Norton
    Oxfordshire
    OX7 4EE, UK

     

    AlphaTauri

    11 hónap volt valakinek az, hogy válaszoltak, viszont eredeti kézzel írt és nem nyomtatott szignó volt rajta! Ők sem bonyolították túl, az email ahová írni kell: info@scuderiaalphatauri.com

    Alfa Romeo

    Őket is a kapcsolattartós oldalukon érdemes megkeresni emiatt, amely elérhető itt:  https://www.sauber-group.com/corporate/contact/

    Haas

    Hagyományos úton, levél formájában érdemes megkeresni őket, az alábbi címen:

    Haas F1 Team
    Overthorpe Road
    Banbury, Oxfordshire
    OX16 4PN, UK

    Ferrari

    Őket is emailen érdemes keresni előszor: ferrarif1club@ferrari.com. Amennyiben ez sikertelen lenne, akkor mehet a klasszikus postai levél ide:

    Ferrari S.p.A.,
    Via Abetone Inferiore n. 4,
    41053 Maranello (MO), Italy

    Ferrari SpA,
    Via Ascari 55-57,
    41053 Maranello, Italy

    Williams

    Ők talán a leginkább rajongóbarát csapat ilyen szempontból, hiszen külön, dedikált weboldaluk van ilyen igényekre. Azonban előre szólunk, hogy az átfutási idő lehet akár fél év is! Elérhető a dolog mindenesetre itt: https://www.williamsf1.com/autograph-card

    Reméljük, tudtunk segíteni.

  • A Red Bull és a McLaren otthonában is behavazódott a táj

    A Red Bull és a McLaren otthonában is behavazódott a táj

    Ritkán látni ilyen fehér lepel alatt a csapatok székhelyeit, így aztán ők meg is örökítették, hogy néznek ki havas terepen.

    Így fest tehát a McLaren és a Red Bull Racing főhadiszállása!

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

  • Wolff is koronavírusos, de határidőt is szabott Hamilton szerződtetésének

    Wolff is koronavírusos, de határidőt is szabott Hamilton szerződtetésének

    Toto Woll meghatározta, hogy mi lehet az utolsó utáni pillanat, amikor lezárják a szerződése körüli egyeztetést Lewis Hamiltonnal. Dr. Helmut Marko is nyilvánvalóan izgatott emiatt, hiszen akár a Red Bull fellendülését is eredményezheti ennek a kimenetele, és az RTL-nek elmondta, hogy ez a bizonytalanság az ő javukra dolgozik. A Mercedes csapatfőnöke, az ORF-nek nyilatkozott röviden a Sport am Sonntagnak:

    „Az ügyvédeink keményen dolgoznak ezen.”

    A Kitzhübelen érték el, ahol a karanténja utolsó tíz napját töltötte, miután az ő COVID-19 tesztje is pozitív lett:

    „Szerencsére nincsenek tüneteim, és már a karanténból is kikerültünk.”

    A Hamiltonnal kapcsolatos egyeztetés miatt ugyanakkor Wolff egy aggasztóan késői időpontot határozott meg, mire azt befejezhetik:

    „Valamikor alá kell írjunk valamit, legkésőbb még Bahrein előtt.”

    Wolff utalt arra is, hogy nem fenyegetőzik komolyan az egyeztetések folyamán, pedig erősen tartja magát az a pletyka, hogy George Russell lehet a favorit adott esetben a Hamilton helyére:

    „Hosszútávú együttműködésünk során soha nem fenyegetőztünk egymással. Azért persze ráijesztettem, hogy a következő a sorban a versenyüléséért én vagyok. Egy ponton elővesszük majd a tollat. Szilárd alapon áll a kapcsolatunk, folytatni akarjuk a sikerünket a jövőben is.”

  • Perez a Red Bull Racingnél: Máris otthon érzem magam!

    Perez a Red Bull Racingnél: Máris otthon érzem magam!

    Hivatalosan is megjelentek az első képek amint, Sergio Perez a Red Bull Racing gyárában tevékenykedik, és a mexikói máris közölte, hogy otthon érzi magát. Elmondása szerint egy álom valósult meg most számára.

    Perez tehát megkezdte a munkát az új csapatával, és csapattársával, Max Verstappennel, erről ennyit árult el a Redbull.com-nak:

    „Remek érzés. Az egész karrierem során erre vártam, hogy kapjak egy lehetőséget egy top csapatnál. Végre ez elérkezett, itt vagyok, a megfelelő időpontban. Nagyon várom már, hogy dolgozhassak a mérnökökkel, valamint Max mellett. Ez komoly kihívás lesz számomra.”

    A Szahíri Nagydíj győztese nagyon várja már, hogy az autóba ülhessen, és nagyon jól érzi magát, amiért a Red Bull család részese lehet:

    „Amikor ide jössz, egyből megérted, hogy mitől ilyen sikeresek. Attól az infrastruktúrától ami itt van, a fejlesztéseiktől, és az emberektől, akik itt dolgoznak. Nagyon más mindez, azon csapatokhoz képest, ahol eddig voltam.”

    Pereznek nincs is különösebben mit megszoknia. Milton Keynes egyből otthonos lett neki:

    „Persze, egy csapatnál voltam hét évig, így persze kicsit más minden. Olyan ez, mintha találnál magadnak egy új családot. Látni fogom a volt családomat is, de minden megváltozik. Máris otthonosan érzem magam, ez egy remek csapat, egy igazi álmom vált valóra.”

  • Pérez immáron az új munkahelyén! Üléspróbán járt a Red Bullnál!

    Pérez immáron az új munkahelyén! Üléspróbán járt a Red Bullnál!

    Január közepén már a Forma-1-es gyárakba is visszatér az élet, és folytatódik a munka, minden visszatér a régi kerékvágásba. Kinek a szokásos módon, kinek kicsit másként.

    Másként, egészen pontosan más helyre tért vissza dolgozni Sergio Pérez is, aki első alkalommal mutatkozott ténylegesen red bullosként. El is látogatott a Red Bull Racing főhadiszállására, és már az üléspróbán is túl van.