Címke: Red Bull Racing

  • Halomra törő Red Bullok, eső és Norris-pole a Magyar Nagydíj időmérő edzésén

    Halomra törő Red Bullok, eső és Norris-pole a Magyar Nagydíj időmérő edzésén

    A Red Bull számára nagyon rosszul alakult a 39. Magyar Nagydíj időmérő edzése, amelyet megbolondított az eső és két jókora baleset. A McLaren kibérelte az első sort, a harmadik helyet pedig Max Verstappen szerezte meg.

    A hétvége előtt kevesen tippeltek volna arra, hogy nemhogy nem hoz rekkenő hőséget a Magyar Nagydíj szombati napja, hanem egyenesen esős időmérő edzés vár a mezőnyre. Pedig ez történt, nagyjából 45 perccel a kvalifikáció 16 órai kezdete előtt ugyanis elkezdett szemerkélni az eső a Hungaroringen. Annyira nem esett, hogy intermediate gumikat kelljen feltenni az autókra, így mindenki lágy keveréken kezdte meg a 18 perces Q1-et, ám a folyamatosan érkező csapadék lutrivá változtatta az időmérő elejét.

    Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a pilóták folyamatosan köröztek, hiszen nem lehetett tudni, hogy mikor lesz a legjobb állapotban a pálya, de csak nagyjából 11 percen át zajlott zavartalanul az edzés – Logan Sargeant kétkerekes elfékezését és első kanyarban bemutatott falkoccolását leszámítva, ami után az amerikai mehetett új első szárnyért a boxba –, ekkor ugyanis Sergio Pérez hibázott és nagy sebességgel odacsapta a Red Bullját a 8-as kanyarban. A piros zászlós megszakítást eredményező mutatvány könnyen lehet, hogy megpecsételte a baleset pillanatában a 9. helyen álló mexikói pilóta red bullos karrierjét, hiszen eleve nagyon ingott alatta az ülés.

    Dráma a Magyar Nagydíjon: Pérez rommá törte a Red Bullt az időmérőn (videó)

    A Q1 11 perces kényszerszünet után folytatódott Hamilton, Sainz, Verstappen, Piastri, Alonso, Norris, Sargeant, Leclerc, Pérez, Ocon, Albon, Gasly, Cunoda, Russell, Ricciardo, Stroll, Magnussen, Csou, Hülkenberg sorrendben. Mivel az eső a szünet alatt is esett, a pálya rosszabb állapotban volt, mint a megszakítás előtt, de hamar felszáradt, így volt miért izgulni a hajrában is. A két Alpine már nem jött ki, amin egyaránt rajta veszítettek, és az utolsó két helyre visszacsúszva 19.-ként és 20.-ként zártak.

    Úgy tűnt, hogy Pérez sikeresen kiejtette a megszakítás alatt a 16. helyen álló Ricciardót, ám az ausztrál huszárosat hajrázva az utolsó pillanatban megnyerte Hamilton előtt a Q1-et. A másik Mercedesben Russell azonban nem tudott eleget javítani, így végül a 17. helyen kiesett, és csak a Csou-Ocon-Gasly hármast előzte meg. A Mercedes kétszeres futamgyőztes a rádióban rögtön elnézést kért és magára vállalta a kiesést, ugyanakkor megkérdezte, miért nem volt elég üzemanyag az autójában ahhoz, hogy végig a pályán tudjon maradni a Q1-ben.

    Pérez sem jutott tovább – ami csak a rajthelyezése miatt volt fontos, hiszem továbbjutás esetén a 15. helyet szerezte volna meg, feltéve, hogy nem kell büntetést érően erőforrás-elemet cserélni az autójában a futam előtt – és a 16. lett, miközben Kevin Magnussen a 15. pozícióban csusszant tovább, miként mindkét Williams is beverekedte magát a Q2-be.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    Az eső nem áztatta el a pályát az újabb szünet alatt, sőt, elállt, így a Q2 minden addiginál jobb pályaviszonyok mellett vette kezdetét, amit Sainz használt lágyakon futott 1:17.028-as ideje is jelzett. Hamilton hamarosan már 1:16.5-re, Verstappen pedig 1:15.7-re szorította le a lécet. Piastri kis híján még ennél is gyorsabbat ment, de végül 0,015 másodperccel elmaradt a hollandtól.

    A java persze még hátra volt, hiszen érkeztek az új gumis körök. Elsőként Sainz javított, de Verstappent ő is csak megközelíteni tudta (1 tizedre), majd jött a vihar előtti csend – szó szerint senki nem volt kint a pályán néhány percig. A hajrának Verstappen, Piastri, Sainz, Alonso, Norris, Leclerc, Stroll, Hamilton, Magnussen, Cunoda sorrendben vágtak neki az állva maradt pilóták, míg a kieső helyeken Bottas, Sargeant, Albon, Hülkenberg és az idő nélkül álló Ricciardo volt az állás.

    Mivel ismét nagyon a végére hagyták a mért köröket, a silverstone-ihoz hasonló tumultus alakult ki a boxutcában, de végül mindenki felért a mért körére. Hamilton kimaradt a dugóból és viszonylag korán nekivágott az utolsó próbálkozásának, de már a kettes kanyarban nagyon megcsúszott, majd az ötösben is többször megindult alatta a W15-ös hátulja. Nem is lett jó az ideje, és egy ideig úgy tűnt, kiesik, ám végül a 10. helyen éppen, hogy továbbjutott. Nem sokon, mindössze 1 századon múlt, Hülkenberg ugyanis ennyivel maradt elő tőle a 11. helyen.

    A Haas német pilótája mögött Bottas, Albon, Sargeant és Magnussen volt a kiesők további sorrendje, míg az élmezőnyben Norris 1:15.540-nel megelőzte Verstappent és megnyerte a Q2-t. Ám mivel többen nem fejezték be a mért körüket, a sorrendből nem volt érdemes messzemenő következtetéseket levonni.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    Az időmérő végére ismét esőt jósoltak, ezért megvolt rá az esély, hogy mindenkinek egyetlen lövése lesz. Verstappen 1:15.555 tulajdonképpen megfutotta ugyanazt, amit Norris a Q2-ben, a McLaren britje azonban tovább szorította le a lécet, és 1:15.227-tel az élre állt. A pontversenyben az első két helyen álló kettős mögött Piastri, Leclerc, Hamilton, Alonso, Sainz, Stroll, Cunoda, Ricciardo sorrend alakult ki, de nem maradt, mert az eső nem jött meg olyan intenzitással, mint várták.

    Mindenki azonban így sem tudott mért kört megtenni, Cunoda ugyanis túl szélesre futott az ötös kanyar kijáratán és leborotválta a falat, azzal Péreznél is jobban összetörve az autót. A baleset előtt Piastri 22, Verstappen pedig 46 ezreddel maradt el Norris korábbi idejétől, de még nem volt minden veszve, a piros zászló megjelenésekor ugyanis maradt még 2 perc és 13 másodperc az órán.

    Hogy a használt gumikon ez kinek, mire lehetett elég, azt előre nehéz volt megjósolni, de Verstappen és Alonso egyaránt úgy gondolta, nincs értelme tovább próbálkozni, így ők már az újraindítás előtt kiszálltak az autóból és a mérlegelés felé vették az irányt. Mint kiderült, nekik lett igazuk, a sorrend ugyanis már nem változott számottevően (csak Ricciardo előzte meg Cunodát), így a McLarené lett az első sor, míg a Red Bull egy 3. és egy 16. helyet könyvelhetett el.

    A Magyar Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  • Dráma a Magyar Nagydíjon: Pérez rommá törte a Red Bullt az időmérőn (videó)

    Dráma a Magyar Nagydíjon: Pérez rommá törte a Red Bullt az időmérőn (videó)

    Könnyen lehet, hogy red bullos jövőjét pecsételte meg Sergio Pérez a Magyar Nagydíj időmérő edzésén azzal, hogy összetörte az autóját a szemerkélő esőben.

    Azok után, hogy az idei eddigi legjobb pénteki edzésnapját hozta össze, az egyértelműen – bár szerinte nem – a red bullos üléséért küzdő, a nyári szünet alatt többek szerint a kirúgással szembenéző Sergio Pérez rommát törte a Red Bullját a Magyar Nagydíj időmérő edzésének első szakaszában. A szemerkélő esőben zajló kvalifikáción nehéz körülmények fogadták a mezőnyt, mert bár slick gumikkal körözött mindenki, a pálya nedves volt. Vélhetően ez fogott ki Pérezen is, aki 7 perccel a Q1 vége előtt a 9 helyen állva a 8-as kanyarban vágódott ki és csapódott nagy erővel a gumifalnak. Pérez két hete Silverstone-ban is hibázott a Q1-ben, és bár akkor autót nem tört, kiesett, amivel megpecsételte a hétvégéjét.

    Videó:

  • Egy sejtelmes mondat – tényleg a nevető harmadik lehet Verstappen új csapattársa?

    Egy sejtelmes mondat – tényleg a nevető harmadik lehet Verstappen új csapattársa?

    A Red Bull a nyári szünetben fogja eldönteni, hogy leváltja-e Sergio Pérezt, és ha igen, kit ültet Max Verstappen mellé. Helmut Marko a Hungaroringen pedig elejtett egy mondatot, ami alapján az is lehet, hogy olyan versenyzőre esik a választás, aki csak nemrég került képbe.

    A Magyar Nagydíj hétvégéjének kezdete előtt beszámoltunk róla, hogy bár Sergio Pérez esetleges szezon közbeni menesztése esetén a legtöbben Liam Lawsont vagy Daniel Ricciardót látják a Red Bullban a nyári szünet után, Cunoda Júki neve is felmerült, Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója ugyanis a japánt látná szívesen Max Verstappen mellett. A hírek szerint Christian Horner viszont nem hajlik erre a forgatókönyvre, hiszen köztudottan kedveli Ricciardót, ám az ausztrál teljesítménye továbbra sem meggyőző, ami Lawsont helyezheti jó helyzetbe.

    Cunoda a csütörtöki sajtónapon az erre vonatkozó kérdésre meg is jegyezte, hogy „ha Liamet választják, az furcsa lesz”, majd hozzátette: „Persze, Liam igazán jó munkát végzett, amikor a csapatnál vezetett, de szerintem én többet tettem. Meglátjuk, mi lesz. Végső soron ők tudják, hogy miként menedzseljék a versenyzőket.”

    Az F1-ben immár negyedik szezonját taposó, az RB-vel korábban hosszabbító japán tehát egyértelműen szeretne előléptetést kapni, amivel az ORF adásában szembesítették Markót is, mire a 81 esztendős osztrák annyit felelt: „Először meg kellene várnia, hogy mi lesz a döntés.”

    Helmut Marko, Cunoda Júki, Red Bull
    Marko és Cunoda / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ezt nem nehéz úgy értelmezni, hogy Cunoda minimum versenyben van Pérez üléséért, és addig hiába szurkálódik, amíg nem dől el, hogy ki váltja a mexikóit – amennyiben menesztik, persze –, hiszen nem kizárt, hogy ő lesz a befutó. Marko Pérez helyzetéről még annyit mondott, hogy „Különböző teljesítmény-záradékok vannak a szerződésében, és végső soron nem számít, hogy mi van egy szerződésben, egyszerűen teljesítened kell. Meglátjuk a következő két versenyt, aztán együtt leülünk és eldöntjük, miként és hogyan mennek majd tovább a dolgok a nyári szünet után.”

    Eközben Cunoda úgy vélte, Verstappennel is kész felvenni a versenyt. „Ha nem állnék készen [az előléptetésre], nem hosszabbítottam volna a VCARB-al sem. Készen állok a topcsapatokkal harcolni a jobb helyezésekért, és még Max-szal is. Végső soron ők döntenek, nekem erre nincs ráhatásom. Csak arra koncentrálok, amit tennem kell a következő két versenyen, a Haas eléggé közelít, ezét koncentráltnak kell maradnom a csapatunkkal.”

    Verstappen: A bajnoki címek nem számítanak, Alonsónak nyolc is lehetne

  • A Ferrari kezdte az élen a Magyar Nagydíj hétvégéjét

    A Ferrari kezdte az élen a Magyar Nagydíj hétvégéjét

    A Ferrari volt a leggyorsabb a Magyar Nagydíj első szabadedzésén, de a továbbfejlesztett Red Bull-lal köröző Max Verstappennek is van miért bizakodnia.

    Délután fél 2-kor kezdetét vette a 39. Forma–1-es Magyar Nagydíj hétvégéjének érdemi része, hiszen ekkor gördültek ki a pályára először az F1-es mezőny tagjai a Hungaroringen. A sort Fernando Alonso vezette fel, mögötte Sergio Pérez, Carlos Sainz és Logan Sargeant következett, majd szépen sorban jöttek a többiek is, kivéve Oscar Piastrit, aki műszaki probléma miatt 12 perces késlekedéssel kezdhette meg a munkát.

    Magnussen apró elfékezéssel indított az Alesi előtt:

    A mezőny nagy része a közepes (C2-es, lévén a három leglágyabb gumit hozta a Pirelli a Hungaroringre) keveréken kezdte meg a munkát, egyedül a jelentősen továbbfejlesztett Red Bull-lal köröző Max Verstappennek és csapattársának tették fel a lágy abroncsokat – a sokáig mért kör nélkül álló Sergio Pérez az összehasonlítás miatt a korábbi fejlesztéseket vitte pályára –, míg a két Ferrari és a két Aston Martin a kemény Pirelliket nyüstölte. A holland korán magához is ragadta a kezdeményezést, hogy aztán 10 perc elteltével George Russell taszítsa le őt az élről a közepes keveréken. Verstappen azonban gyorsan válaszolt és 1:19.831-gyel megdöntötte a Mercedes britjének 1:20.083-as idejét.

    Féltávhoz közeledve elkezdtek jönni a többiek is lágy gumis körökkel: Albon átvette a vezetést Verstappentől 1:19.794-gyel, a két Haas pedig feliratkozott a 7. és 8. helyre, a jövőre már az istálló állandó pilótájaként versenyző, ezúttal az első szabadedzésen Nico Hülkenberget helyettesítő Oliver Bearman ráadásul csak alig több mint 7 századot kapott Kevin Magnussentől.

    Cunoda nem nézte a tükröt, ami miatt kis híján ütközött az őt előzni próbáló Russell-lel:

    Az Alesi-kanyar után a padlólemezének néhány darabját a kerékvetőre hajtva elhagyó Albon pünkösdi királysága csak addig tartott, amíg Russell a lágyakon 1:19.137-tel nem adott neki több mint 6 tizedet. Közvetlenül utána Hamilton is érkezett a piros oldalfalú Pirelliken, de 0,150 másodperccel elmaradt a csapattársától és a második helyre sorolt be. A Mercedes kettősét választotta el a Russelltől 0,074 másodperccel elmaradó Lando Norris, akit szorosan követett Piastri és Cunoda.

    Meglepetésre a Sauberrel az edzés elején a bal oldalszekrényén levő hűtőbordákból néhányat elhagyó Csou Kuan-jü mindkét McLarent átugorva Russell mögé iratkozott fel, miközben a továbbfejlesztett padlólemezzel készülő Ferrarik is villantak, és Sainz (1:18.713)–Leclerc sorrendben átvették az első két helyet. Nem villant viszont Pérez, aki kapott egy új lágy szettet, de Sainztól közel 1 másodperccel rosszabb idővel csak a 10. helyre ugrott előre. Ezzel szemben Verstappen használt lágyakon 0,276 másodpercre közelítette meg Sainzot és a 2. helyre jött fel, ami már jóval biztatóbban festett, sőt, később még repesztett egy lila első szektort is, de a kör további részében nem tudta tartani ezt a tempót.

    A Magyar Nagydíj első szabadedzésének végeredménye:

  • Ezért rúghatja ki a Red Bull hamarosan Pérezt, még ha fizetnie is kell majd érte

    Ezért rúghatja ki a Red Bull hamarosan Pérezt, még ha fizetnie is kell majd érte

    Sergio Pérez biztos benne, hogy nemhogy az idei szezon végéig, de még jövőre is a Red Bull pilótája lesz, a valóság azonban az, hogy nagyon inog a mexikói versenyző helye. Na de ki válthatja őt és hogyan?

    Mióta aláírta 2025 végéig szóló szerződéshosszabbítását, Sergio Pérez 11 pontot tudott összekaparni azzal az autóval, amelynek testvérével Max Verstappen toronymagasan vezeti a pontversenyt. Nem véletlen, hogy a sajtóban folyamatosan a mexikói pilóta szezon közbeni leváltása a téma, és könnyen előfordulhat, hogy az augusztusi nyári szünet után már nem ő lesz a háromszoros világbajnok csapattársa.

    Lawson villantott

    A Magyar Nagydíj csütörtöki sajtónapján több mértékadó külföldi lap is arról számolt be, hogy a 2024-es Red Bullt a Brit Nagydíj után filmes napon – azaz 200 km-ben limitálva, a versenyhétvégéken használthoz képest rosszabb teljesítményű demógumikon – vezető Liam Lawson meggyőző teljesítményt nyújtott, és a csapat értékelése alapján néhány tizeden belül volt Max Verstappenhez képest. Mivel az Emilia-romagnai Nagydíj óta csapattársához képest az időmérőkön rendre fél másodpercnél nagyobb távolságra levő Pérez akkor képes hozni ezt a szintet, ha formában van, és minden klappol nála, rögtön felmerül a kérdés, hogy amennyiben egy szinte még újonc, a mexikóinál nagyobb fejlődési potenciállal rendelkező pilóta már most tudja ezt, nem érné-e meg minél hamarabb Pérez helyére ültetni őt.

    Persze teljesen más teszten jól teljesíteni és élesben, de amennyiben Lawson képes lenne rögtön az élmezőny második felében kezdeni és legalább rendszeresen pontot szerezni, jelen állás szerint az is többet érne a Red Bullnak, mint az utóbbi 6 futamon szerzett 15 pont Péreztől.

    Liam Lawson, RB
    Lawsonnak már nem sokáig kell a boxfalon ücsörögnie? / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Cunoda is képben lehet?

    Olyan szempontból természetesen furcsa lenne Lawson mélyvízbe dobása, hogy a ranglétrán ketten is állnak előtte: Cunoda Júki és Daniel Ricciardo. Utóbbi idei teljesítménye ugyanakkor semmilyen szempontból nem indokolja, hogy visszakerülhessen az anyaistállóba, és sajtóhírek szerint mostanra a 35 esztendős ausztrálnak inkább a jelenlegi ülése és az F1-es jövője a tét. A Ricciardót rendszeresen verő Cunoda viszont jóval tapasztaltabb Lawsonnál, a The-Race.com értesülései szerint Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója pedig abszolút el tudná őt képzelni Pérez helyén a nyári szünet utántól, Christian Horner csapatfőnök azonban nem pártolja ezt a lépést. És mivel a Red Bullon belüli belviszály alakulása során a pilótákkal kapcsolatos döntésekben Horner felé billent a mérleg nyelve, ez bőven elég ahhoz, hogy Cunoda Lawson mögé kerüljön az esetleges utódlási sorrendben.

    Cunoda szerint igazságtalan lenne, ha nem ő kapná meg Pérez ülését

    Pérezt kivásárolhatja a Red Bull

    A Magyar Nagydíj csütörtöki napján tartott sajtóbeszélgetésen Pérez gyakorlatilag hozta ugyanazt, amit Silverstone-ban, és az elkötelezettségét bizonygatta – amit továbbra sem kérdőjelez meg senki, mivel nem is azzal, hanem a teljesítményével van a baj. „Nincs semmi újdonság, ez újabb két futam lesz nekünk, amelyeken vissza akarunk térni a csúcsformánkhoz. Számomra és a csapat számára is ez a prioritás. A héten visszatértem a gyárba, a legfontosabb számunkra pedig az, hogy visszatérjünk a néhány futammal ezelőtt mutatott formánkhoz. Tényleg ez a legfontosabb.”

    Amikor arról kérdezték, hogy van-e teljesítményzáradék a szerződésében, ami alapján a Red Bull a nyári szünetben megválhat tőle, kijelentette, hogy 2025 végéig a csapat tagja lesz. „Nincs semmi, aminek köze lenne… Nyilván a szerződésemről nem beszélhetek, csak annyit mondtam, hogy a következő két verseny fontos a számomra. Jó hangulatban akarok elmenni a nyári szünetre, és szerintem a garázsban az én oldalamon dolgozóknak is jót tenne ez. Másról nem beszéltem. Teljes mértékben arra koncentrálok, hogy teljesítsek, és itt leszek [a nyári szünet után] és jövőre is, ebben semmi nem változott. Teljes mértékben elkötelezett vagyok.”

    A The-Race szerint nincs ponttal kapcsolatos záradék Pérez szerződésében, de más módon a Red Bull leválthatná őt a nyári szünetben, azaz tulajdonképpen ki kellene vásárolni őt a szerződéséből. Az összeget meghatározhatja az, hogy Pérez milyen kitűzött teljesítménycélokat nem ért el, de a fizetésének nagysága is.

    Sergio Pérez, Red Bull, Magyar Nagydíj
    Pérez biztos a maradásában, legalábbis kifelé / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Nem csak Pérezen múlik?

    A mexikói pilóta a Hungaroringen nagyrészt magára vállalta a gyenge teljesítményt, és Max Verstappen is kitért arra, hogy igazságtalan lenne mindenért a csapattársát okolni. „Nos, mindenekelőtt nem teljesítettem 100%-on, amikor nehéz helyzetbe hoztam magam. Nagy mértékben felelősséget vállalok ezért – mondta a 34 esztendős versenyző. – Nyilván a különböző versenyeken számos körülmény felmerült, úgyhogy amikor az ember belekerül ebbe az ördögi körbe, sok minden összejön. Silverstone-ban nagyon erős péntekünk volt, de aztán elrontottam az időmérőt, úgyhogy a stratégiával tizenkilencre lapot húztunk, de nem jött be. A legfontosabb, hogy túl régóta vagyok már itt ahhoz, hogy ne tudjam, csak az számít, hogy Abu-Dzabiban hol állok majd. Ezért menjünk tovább a hullámvasúton és remélhetőleg nagyon hamarosan visszatérek a formámhoz.”

    „Nem tagadhatjuk, hogy az utóbbi néhány verseny kicsit nehéz volt a számára, de azt mondanám, hogy néhányon kicsit balszerencsés is volt – mondta Verstappen. – Jobban akar teljesíteni, és tudom, hogy nagyon keményen dolgozik, szóval nem vesz készpénznek semmit, vagy ilyesmi. Remélhetőleg itt [a Hungaroringen], ahol az autó talán kicsit jobban passzol a stílusához, minden jobban egyben lesz, és jobban működhet neki.”

    „Csak a teljesítményre kell koncentrálnunk, az autónkat olykor nehéz volt vezetni péntekenként, és mindig a jó egyensúlyt üldöztük. Versenyzőként nagyon nehéz következetesnek lenni, mert mindig különböző egyensúly-problémákkal kell megküzdeni, ezért nem teljesen fair azt mondani, hogy minden az ő hibája, mert az elmúlt néhány versenyen még nekem is nagy kihívást jelentett a legjobbat kihozni az autóból” – védte meg Pérezt Verstappen.

    Jön a 39., de milyen volt az első Magyar Nagydíj? – mutatjuk! (képek)

  • Meglepő jelölt bukkant fel Verstappen lehetséges új csapattársaként

    Meglepő jelölt bukkant fel Verstappen lehetséges új csapattársaként

    Sergio Pérez menesztése esetén eddig nem került szóba a neve Max Verstappen lehetséges csapattársai között annak a pilótának, aki most az egyik neves szaklap szerint esélyes az ülésre.

    Mióta ismét komolyan napirendre került Sergio Pérez leváltása a Red Bullnál, Daniel Ricciardo és Liam Lawson neve merült fel rendszeresen a mexikói pilóta utódjaként, ám az Auto Motor und Sport most bedobott egy olyan forgatókönyvet, amit eddig senki. A német lap ugyanis megpendítette, hogy az elmúlt 6 futamon csupán 15 pontot szerző Pérez helyére egy harmadik versenyző érkezhet.

    Helmut Marko, a bikások tanácsadója nemrég arról beszélt, hogy a Red Bull célja ismét színtiszta junior csapatot csinálni az RB-ből, amelynek vissza kell térnie a toro rossós gyökereihez. Ebbe a képbe nyilván nem fér bele, hogy a 35 esztendős Ricciardo ül az egyik ülésben. Az Auto Motor und Sport szerint ezért az RB két új pilótával vághat neki a 2025-ös esztendőnek annak ellenére, hogy Cunoda a Kanadai Nagydíj előtt szerződést hosszabbított. A Red Bull-pilóták szerződése ugyanakkor mindig is tartalmazta azt a kitételt, hogy szabadon lehet őket mozgatni a bikások két csapata között, a német szaklap szerint pedig ez várhat Cunodára is, aki Pérez további gyenge teljesítménye esetén végre megkaphatja a várva várt előléptetést, és átülhet a Red Bullba Max Verstappen mellé.

    Ricciardo, RB, Brit Nagydíj
    Ricciardónak az RB-nél sem marad helye? / Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool

    Miután Marko korábban elárulta, hogy amennyiben a tavaly az RB-nél (akkor még AlphaTauri) szenzációsan debütáló Liam Lawsonnak nem adnak ülést, az új-zélandi pilóta szabadon igazolhatóvá válik, jövőre alighanem állandó helye lesz az RB-nél, de az AMuS szerint nem feltétlenül Ricciardo mellett. Az ausztrál ugyanis hiába Christian Horner kedvence, távolabb nem is állhatna a feltörekvő fiatal státusztól, a Red Bull ezért azon igyekszik, hogy ahelyett, hogy Verstappen mellé tenné, másik csapatnál találjon neki helyet. A lap az Audit említi lehetséges célpontként, de hozzáteszik, hogy a németek nem mutattak túl nagy érdeklődést a 35 esztendős pilóta iránt.

    Amennyiben sikerülne Ricciardót elpasszolni, úgy a jelenleg az F2-ben versenyző francia, a Red Bullt már több szabadedzésen vezető Isack Hadjar érkezhetne a helyére Lawson mellé. Hadjar előléptetése azért is indokolt lenne, mert jelenleg vezeti az F2 pontversenyét, azaz pillanatnyilag neki van a legnagyobb esélye a bajnoki címre. Eddig három győzelme van az idén, és mindhármat főfutamon szerezte, azaz nem a fordított rajtrácsból profitált.

    A világbajnok már a Magyar Nagydíj után kivágná Pérezt, ha ez megtörténik

  • A Red Bull fél Verstappentől a rivális csapat vezére szerint

    A Red Bull fél Verstappentől a rivális csapat vezére szerint

    Az, ahogyan Max Verstappen legutóbbi vitás esetét kezelte, a McLaren vezére szerint egy dolgot biztosan elárult a Red Bullról.

    Kétségtelen, hogy Max Verstappennek (és apjának) óriási a hatalma a Red Bullnál, Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója szerint ugyanakkor a bikás istállónál tartanak a hollandtól, ezért nem mondják meg neki, ha hibázott. Az amerikai üzletember Lando Norris és Verstappen ausztriai ütközése kapcsán fejtette ki, mennyire nem érezte korrektnek, hogy a holland nemhogy nem ismerte el a felelősségét, de Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke már verseny közben Norrisra hárította a felelősséget, amikor a rádióban közölte a háromszoros világbajnokkal, hogy „[Norris] nem viselkedett korrekt módon, Max, nagyon balszerencsés vagy.”

    „Úgy tűnik, hogy a Red Bull fél Maxtól – nyilatkozta Brown a The Independentnek. – Mi nagyon őszinték vagyunk a versenyzőinkkel. Ha senki sem mondja meg neki, hogy amit csinált, az nem volt szabályos, miért gondolná máshogy? De hogy Christian a rádióban Landóra hárítja a felelősséget… Kit akarunk becsapni? Mindenki látta, hogy mi történt. A szabályok nagyon világosak: hagyni kell egy autónyi helyet, ő pedig nem hagyott. Miért kellett [Hornernek] bármit is mondani? Teljességgel helytelennek érződött.”

    Zak Brown, McLaren
    Brown nem vette jó néven, amit Horner mondott / Fotó: McLaren Racing

    Brown és Horner között nem ez az első csörte, hiszen előbbi két éve, a Red Bull költségplafon-botránya során keményen beleszállt a bikás istállóba, és kimondta, hogy a Red Bull csalt. Az amerikai szerint azonban nincs személyes problémája Hornerrel, egyszerűen csak sokszor csinál olyan dolgot a kollégája, amivel ő nem ért egyet. „Csak akkor reagálok dolgokra, ha szerintem valami nem helyes. Nem maradok csöndben a problémákkal kapcsolatban. Egyszerűen úgy tűnik, nekem több problémám van vele (Hornerrel), mint másoknak, mert olyan dolgokat tesz és mond, amelyek szerintem nem helyesek.”

    „Nem arról szól ez, hogy beférkőzzünk a másik fejébe és harcoljunk, mert a költségplafonos történetnél nem versenyeztünk egymással. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy a költségplafon sértetlensége kritikus fontosságú a Forma–1 sikerében, és ha ezt nem vesszük komolyan, a sport örökre sérülni fog. A sport sértetlenségét próbáltam védeni, ők pedig nem vették azt komolyan. Ezért szólaltam fel.”

    Ami a hétvégi Magyar Nagydíjat és az idei szezon folytatását illeti, Brown úgy véli, ha nyernek néhány versenyt, a jövőben az olyan futamokat is képesek lesznek majd megnyerni, amelyeken eddig éppen, hogy lemaradtak az első helyről. „Nagyon közel vagyunk, Lando pedig egy nagyon kedves fickó, de ne keverjék ezt össze azzal, hogy milyen akkor, amikor felveszi a sisakot. Ausztriában nekünk kellett volna nyerni, közel álltunk ahhoz, hogy elkapjuk Maxot, de kifutottunk az időből. Olykor a stratégia így jön ki, de amint nyerünk még néhány versenyt, könnyebb lesz az ilyen futamokat is behúzni.”

    Norris a Herendi által készített sisakfestéssel vezet a Magyar Nagydíjon

  • A világbajnok már a Magyar Nagydíj után kivágná Pérezt, ha ez megtörténik

    A világbajnok már a Magyar Nagydíj után kivágná Pérezt, ha ez megtörténik

    A Magyar Nagydíjat 2006-ban és 2011-ben megnyerő Jenson Button szerint a Red Bullnak nem kellene megvárnia a nyári szünetet Sergio Pérez menesztésével, és már az eheti Magyar Nagydíj után ki kellene rúgnia az alulteljesítő mexikói pilótát, amennyiben az folytatja a rossz sorozatát. 

    A szezont öt dobogós helyezéssel kezdő, a pódiumon hét verseny óta nem álló, az elmúlt hat futamon csapattársa, Max Verstappen 137 pontja ellenében csak 15 pontot gyűjtő Pérez távozása folyamatosan téma a sajtóban, Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója pedig elmondta, a nyári szünet alatt dönthetnek a mexikói versenyző sorsáról. Addig még két futam, a Magyar és a Belga Nagydíj van hátra, Jenson Button, 2009 világbajnoka azonban egy esetben nem várna eddig.

    „Ez egy nagyon nagy probléma, a silverstone-i hétvégéje borzasztó volt – mondta a Sky Sports adásában a brit, aki 2013-ban Pérez csapattársa volt a McLarennél. – Bizonyos szempontból balszerencsés is, és ez nem lesz így minden hétvégén, de hogy a McLaren ennyi pontot hoz rajtuk, az jelentős. [Péreznek] legalább szereznie kellene néhány pontot, még ha nem is végez közvetlenül Max mögött. Nem hagyhatják, hogy ez a végtelenségig így menjen, és szerintem ha a következő versenyen ismét nem szerez pontot, valaki mást kell az autóba ültetniük. Kemény, nem jó érzés ez egy pilótának, borzasztó, de a csapatnak a világbajnoki cím a fontos.”

    Button szerint egy hungaroringi nullázásnak Pérez red bullos karrierjének végét kellene jelentenie, ami abszolút nem elképzelhetetlen, de valószínűbb, hogy a Belga Nagydíjon még vele terveznek.

    Pérez eközben továbbra is azt hangoztatja, hogy nem engedi, hogy a szóbeszédek megzavarják, és a csapattal közösen akar kimászni a gödörből. A Red Bull türelme viszont egyre fogy, hiszen Christian Horner csapatfőnök a Brit Nagydíj után „tarthatatlannak” nevezte a mexikói teljesítményét, majd hozzátette, Péreznél senki sem akarja jobban, hogy visszatérjen a korábbi formájához.

    Óvatosságból inkább gumiserleget adnak a Magyar Nagydíj dobogósainak?

  • „Teljesen be voltam sza*rva” – F1-es autót vezetett a Red Bull csapatfőnöke (videó)

    „Teljesen be voltam sza*rva” – F1-es autót vezetett a Red Bull csapatfőnöke (videó)

    Christian Horner is F1-es autóba ült a Red Bull goodwoodi bemutatóján, amelyen a bikás csapat 20 éves fennállását ünnepelte. 

    Az idei goodwoodi sebességfesztivál is bővelkedett a múlt és a jelen elképesztő autócsodáiban, de egy különleges ünnepség is helyet kapott rajta, mivel itt (is) ünnepelte a Red Bull a gyári csapattal történő F1-es beszállásának 20. évfordulóját. Az energiaital-gyártó ugyanis 2004-ben vásárolta meg a bukdácsoló Jaguar-istállót, hogy azt Red Bull Racingre átnevezve 2005-től már ne csak szponzorként, hanem önálló csapattal vegyen részt a száguldó cirkusz küzdelmeiben. A többi pedig, ahogy mondani szokás, már történelem…

    Christian Horner, Red Bull RB8, Goodwood
    Az idei Goodwood a Red Bullról is szólt (a képen Christian Horner az RB8-asban) / Fotó: Eisa Bakos / Red Bull Content Pool

    Ennek az eddig hat konstruktőri és hét egyéni világbajnoki címet hozó történelemnek a jelentős darabjai és fontos szereplői vonultak fel vasárnap Goodwoodban, nem volt azonban ott a bikás csapat összes eddigi világbajnoka, Sebastian Vettel ugyanis családi elfoglaltság miatt lemondta a részvételt, ezért Christian Horner, a Red Bullt a kezdetek óta irányító csapatfőnök ugrott be a helyére. Az egykor maga is autóversenyző, egészen a nemzetközi Forma–3000-ig jutó Horner múlt héten hétfőn Silverstone-ban ült életében először modern F1-es autóba (előtte 1993-ban vezetett legutóbb F1-es torpedót), hogy megismerkedjen az RB8-assal, Vettel 2012-es autójával, amelyet a minap Goodwoodban is vezetett.

    Persze azért csúcsteljesítményre nem volt szükség sem tőle, sem a bemutató többi résztvevőjétől, hiszen ez tényleg inkább egy felvonulás volt, de azért a csapatfőnök így is izgult. „Teljesen be voltam sza*va! Elképesztő élmény volt, az pedig csodálatos, hogy láttam ezeket az autókat a versenyzőinkkel… – mondta Horner az esemény után a Goodwood House teraszán az őt kérdező Karun Chandhoknak. – Az út az RB1-essel és DC-vel (David Coulthard – a szerk.) kezdődött. Kiváltság volt ezekkel a versenyzőkkel és Adrian [Newey-val] dolgozni. A tiszteletem a pilóták iránt csak még jobban megnőtt. Nem tudom, hogyan vezették ezeket az autókat Monaco utcáin, mert Adrian semennyi helyet nem hagyott bennük. Hogy Mark Webber miként fért bele ebbe a kocsiba, arról fogalmam sincs. Különleges volt elhozni a szurkolók elé ezeket az autókat.”

    Mint azt az alábbi fotó is mutatja, a bemutatón Vettelt leszámítva a Red Bull eddigi összes futamgyőztese jelen volt, hiszen Max Verstappen mellett Webber, Daniel Ricciardo és Sergio Pérez is autóba pattant, rajtuk és Horneren kívül pedig Newey, a bikásokkal 2005-ben és 2006-ban versenyző Christian Klien, valamint a Red Bull F1 Academy-pilótája, Hamda Al Qubaisi is vezetett.

    Sergio Pérez, Christian Horner, Max Verstappen, Daniel Ricciardo, David Coulthard, Mark Webber, Goodwood, Red Bull
    Balról jobbra: Pérez, Horner, Verstappen, Ricciardo, Coulthard és Webber / Fotó: Eisa Bakos / Red Bull Content Pool

    Noha az idei szezon elején belviszály rázta meg a 2022 óta domináló energiaitalos alakulatot, ami azóta sem oldódott meg teljesen, ez a nap a nosztalgiázásról és mókáról szólt, valamint arról, hogy köszönetet mondjanak az istállót jövő márciusban elhagyó Adrian Newey-nak. „Annyit szórakoztunk az évek során. Adrian remek barát és kolléga, biztosan hiányozni fog, de büszkék vagyunk arra, amit közösen elértünk. Csodálatos utazás volt és igazi kiváltság, olyasmi, amire mindig jó érzéssel fogok visszagondolni” – mondta Horner a 65 esztendős mérnökzseniről.

    A teljes bemutató alább nézhető meg – az autók sorrendje: RB1 (2005) – Christian Klien; RB6 (2010) – Mark Webber; RB7 (2011) – Daniel Ricciardo; RB8 (2012) – Christian Horner; RB16B (2021) – Max Verstappen; RB18 (2022) – Sergio Pérez; Tatuus F4-T-421 – Hamda Al Qubaisi; Aston Martin Valkyrie – Adrian Newey.

    Newey egyébként nemcsak az Aston Martin Valkyrie-t, hanem Niki Lauda 1976-os világbajnok autóját, a Ferrari 312 T2-t is meghajtotta. Íme:

  • Verstappen nem látott rendesen, miután Hamilton kilökte, és majdnem feladott egy versenyt

    Verstappen nem látott rendesen, miután Hamilton kilökte, és majdnem feladott egy versenyt

    Meglepő vallomást tett Max Verstappen a 2021-es Brit Nagydíjjal kapcsolatban, és elmondta, milyen egészségügyi következményekkel járt a Lewis Hamiltonnal történt balesete.

    Max Verstappen és Lewis Hamilton 2021-es silverstone-i ütközésének komoly következményei voltak a Red Bullra nézve, hiszen a költségplafon első évében a bikás csapatot nagyon rosszul érintette az 51G-s becsapódással járó anyagi kár. Emellett nem sokon múlt, hogy ne kerüljebek a holland pilóta világbajnoki címébe a Brit Nagydíjon elbukott pontok, hiszen az őt az első körben a Copse-kanyarban kipöckölő Lewis Hamilton a 10 másodperces büntetése ellenére megnyerte a versenyt.

    Az emlékezetes baleset:

    A háromszoros világbajnok pedig most, 3 évvel később elárulta, hogy nemcsak anyagi következményekkel járt a baleset, hanem rá nézve egészségügyivel is, a látása ugyanis bizonyos helyzetekben nem volt a régi. „Nagyon sokan nem tudják ezt, de akkoriban látási gondokkal küzdöttem a silverstone-i baleset miatt, különösen a huplis pályákon, valamint azokon, amelyeken sok a reklámtábla a pálya mellett” – vallotta be a Red Bull honlapjának.

    Ráadásul Verstappen elmondása szerint nem sokon múlt, hogy tényleg a világbajnoki címébe kerüljön a baleset, a 2021-es USA Nagydíjon – amelyet nagy csatában nyert meg Hamilton előtt – ugyanis közel állt hozzá, hogy az austini pálya huplis aszfaltján feladja a versenyt.

    „Azon a futanon nemcsak Lewisszal küzdöttem, hanem az elmosódó képekkel is. Olyan volt, mintha egy versenycsónakot vezettem volna 300 km/órával. Senkinek nem említettem ezt akkoriban, mert a bajnoki címért harcoltam, de néhány körön át annyira rossz volt a helyzet, hogy komolyan elgondolkoztam azon, hogy leparkolom az autót, mert nem láttam rendesen. Az egyetlen dolog, ami segített, hogy a légzésemre koncentráltam, semmi más nem működött, miközben Lewis közvetlenül ott volt mögöttem. Ezért volt számomra ez egy igazán különleges győzelem, amire nagy szükségem volt a bajnoki küzdelemben” – mutatott rá a 61-szeres futamgyőztes.

    Verstappen apja vérszemet kapott, hogy fiát átültesse a Mercedesbe