Címke: Red Bull Racing

  • Horner: Ez a bajnoki csata más, mint a korábbiak

    Horner: Ez a bajnoki csata más, mint a korábbiak

    A Mercedes és a Red Bull Racing mindent megtesz annak érdekében, hogy megnyerje a világbajnokságot az idei szezonban. A Török Nagydíj előtt Lewis Hamilton két ponttal vezet, de Max Verstappen úgy tűnik, hogy jó eséllyel pályázik a győzelemre a következő futamokon.

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke több bajnoki csatát is megélt már élete során, de úgy gondolja, hogy ezek a csaták most mások, mint a korábbiak.

    „Amikor a McLaren ellen versenyeztünk a bajnoki címért, és Lewis náluk versenyzett, és amikor a Ferrari ellen versenyeztünk Fernando Alonsóval és Stefano Domenicalival szembern, akkor egészen más volt a hangulat, mint most. Ezt sokkal politikaibbnak éreztem, sokkal több minden történt a színfalak mögött” – mondta Horner a PA hírügynökségnek.

    A Red Bull csapatfőnöke részben az olaszországi incidensre utalt, ahol Verstappen büntetést kapott, mert Hamilton autójának tetején kötött ki.

    „Nagyon csalódott voltam, amikor Toto taktikai szabálytalanságnak nevezte az esetet. Max egy versenyző, és rá fog próbálni a hézagokra, és mindkét pilóta tudta, hogy mennyire fontos, hogy előrébb legyen, és egyikük sem akart engedni.”

    Az osztrák csapat a konstruktőri bajnokságban is lemaradásban van. Míg a Mercedes 397,5 pontot szerzett eddig az idei szezonban, addig a Red Bull eddig 364,5 pontot tudhat magáénak jelenleg.

  • Honda: A pénzt pótolhatjuk, de a pontokat nem

    Honda: A pénzt pótolhatjuk, de a pontokat nem

    A jelenlegi szabályok korlátozzák a Forma-1-es csapatok számára az egy szezon során használt motorok és alkatrészek számát, ezért büntetéseket szabnak ki a limitet túllépőkre.
    Ennek eredményeképpen a balesetek most még nagyobb fejfájást okoznak, ahogyan azt Toyoharu Tanabe, a Honda F1-es technikai igazgatója is megerősítette.

    A Honda az idei szezonban nagyszerű erőforrással állt elő, ez egy nagyszerű búcsúajándék, amit a Red Bull Racingnek nyújtanak, hiszen ez a Honda utolsó szezonja a sportban – legalábbis ebben a formában. Mivel Adrian Newey és csapata is remek autót tervezett, Max Verstappen idén képes felvenni a harcot Lewis Hamiltonnal.

    Az energiaitalos alakulat számára azonban nem mentek zökkenőmentesen a dolgok. A szoros küzdelem miatt Verstappen és Hamilton már többször is összeütközött egymással, legutóbb Monzában. Ennek következtében a holland autójának erőforrása tönkrement, annak ellenére, hogy a Honda mindent megtett, hogy a szabályok keretein belül megjavítsa azt.

    Ez persze azt jelenti, hogy a holland rajtbüntetéssel kezdhet majd, amikor új erőforrást tesznek az RB16B-be, aminek Tanabe természetesen nem örül.

    A The Race-nek nyilatkozva Tanabe elismerte a pénzügyi tényezőt, de stratégiai szempontból is kifejezte csalódottságát.

    „Természetesen a pénz is fontos, de költhetünk pénzt. Pontokat viszont nem tudunk szerezni. A pontok fontosak a versenyző és a csapat számára. Ez fontosabb, mint a költségek” – mondta.

    „Megfontolhatjuk az FIA-val, a csapatokkal és a gyártókkal, hogyan tudnánk ilyen körülmények között megspórolni az ilyen típusú sérüléseket” – tette hozzá, és a motorok nagyobb javításainak engedélyezését javasolta ahelyett, hogy az egészet le kellene selejtezni.

    „Az egyik ötletem az, hogy legyen egy vizsgálat. Egy képviselő az FIA-tól, a csapattagoktól, az összes motorgyártótól. Megvizsgálhatják, hogy ésszerű-e a motorgyártó által kért alkatrészek cseréje, aztán megbeszélhetik, majd elfogadják vagy nem fogadják el a kérést.”

    „Fontos a költségvetési sapka, és fontos a sportág fenntarthatósága. Azt hiszem, tudunk valamit tenni ez ügyben.”

  • Vajon ki füllent? Horner, vagy Masi?

    Vajon ki füllent? Horner, vagy Masi?

    Sergio Pérez a harmadik helyen haladt át a célvonalon az Olasz Nagydíjon, de a mexikói pilótát csak az ötödik helyen rangsorolták. Ennek oka az, hogy öt másodperces időbüntetést kapott, a Charles Leclerckel szembeni szabálytalan előzése miatt.

    Perez ugyanis a pályán kívülre került, de ezzel előnyt szerzett és sikerült megelőznie a Ferrari monacói versenyzőjét. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke közölte, hogy az FIA-tól megkérdezték, hogy Pérez megtarthatja-e a helyét, vagy vissza kell azt adnia. Horner elmondta, hogy ezután nem érkezett válasz az FIA-tól, ezért tartotta meg Pérez a pozíciót.

    Michael Masi, a Forma-1 versenyigazgatója azonban cáfolta ezt. Elmondása szerint ugyanis az osztrák alakulat nem lépett kapcsolatba vele.

    „Nem, ez nem helytálló” – mondta Masi. „Nem kérdezték meg a versenyirányítást. Felvetettem nekik, hogy esetleg meg kellene vizsgálniuk, hogy visszaadják-e a pozíciót, mire azt mondták, hogy ők maguk vizsgálják meg a helyzetet.”

    Az incidens azonban a versenybíráknál kötött ki, akik úgy döntöttek, hogy időbüntetés jár érte, így Pérez végül bukta a dobogós helyezését.

  • Pérez sajnálja, hogy nem tudta meghálálni a szerelőinek a „hihetetlen” munkájukat

    Pérez sajnálja, hogy nem tudta meghálálni a szerelőinek a „hihetetlen” munkájukat

    Sergio Pérez azt mondja, csalódott volt, hogy nem tudta meghálálni a Red Bull szerelőinek azok erőfeszítéseit Spában.

    A Belga Nagydíjon, a rajtrácsra kivezető körön, vizes körülmények között Pérez a Les Combes-ban lecsúszott a pályáról, a gumifalba csúszott, a Red Bulljánal pedig megsérült a jobb első felfüggesztése. Emiatt úgy tűnt, hogy nem tud részt venni a versenyen.

    Mivel azonban a rajtot folyamatosan halasztották az eső miatt, a Red Bull szerelőinek sikerült megjavítaniuk Pérez autóját, és az FIA engedélyezte, hogy rajt esetén a mexikói a boxutcából ugyan, de elinduljon a versenyen.

    A javítás ellenére azonban Pérez nem tudott előrelépni a 20. helyről, hiszen valós verseny nem volt, csak a Safety Car mögött tettek meg két kört a versenyzők.

    „A rajtrácsra kivezető kör(ön történt eset) az én hibám volt, a körülmények és a látási viszonyok rendkívül rosszak voltak, egyszerűen rámentem a rázókőre, és elvesztettem (az irányítás az autó fölött)” – mondta Pérez.

    „Mindig tudtam, hogy van egy kis esély arra, hogy visszahozzuk az autót, a csapat pedig keményen nyomta, ami igazán megmutatta a Red Bull szellemiségét, amit jó volt látni.”

    „A csapatom azt tette, amihez a legjobban ért, és olyan gyorsan megjavították az autót, hogy az hihetetlen. Nagyon szerettem volna meghálálni nekik a kemény munkájukat a verseny alatt, de ez nem sikerült. Szerencsére néhány nap múlva újra versenyzünk.”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is büszke volt a javítási munkára, amelyben Pérez és Max Verstappen szerelői is részt vettek.

    „Checo szerencsétlen, a kivezető körben való (gumi)falnak ütközése után hihetetlen volt látni, ahogy a szerelőink ismét nyomás alatt dolgoztak, és megjavították az autóját abban az időintervallumban, így megadtak neki (Péreznek) minden lehetőséget a versenyzésre” – mondta Horner.

    „Hatalmas munka volt, mivel a felfüggesztés mindkét oldala és a kormányrúd is megsérült, de nagyon kifizetődő volt látni a csapatmunkát, ahogy a garázs mindkét oldala együtt dolgozott a javításon.”

  • A Mercedes számol azzal, hogy rövidebb lehet a szezon a tervezettnél

    A Mercedes számol azzal, hogy rövidebb lehet a szezon a tervezettnél

    Toto Wolff szerint lehetséges, hogy a 2021-es F1-es szezon is rövidebb lehet a tervezett 23 futamnál.

    Mivel a koronavírus még mindig jelen van szerte a világon, a Mercedes-főnököt arról kérdezték, mennyivel nehezebb a feladata, amikor ennyire bizonytalan, hogy végül milyen hosszú lesz a versenynaptár.

    Bár a Japán Nagydíj törlése után most már várhatóan Katart nevezik meg pótfutamként, Melbourne pótlása még mindig nem tisztázott, és a szezon utolsó szakaszának többi futamaival kapcsolatban is vannak aggályok.

    „(Charles) Darwin mondta, hogy nem a legerősebb marad életben, hanem a legalkalmazkodóbb” – mondta a La Gazzetta dello Sportnak Wolff.

    „Nekünk is így kell tennünk, és minden futamon a legjobb formánkat kell nyújtanunk, mert a bajnokság akár rövidebb is lehet (a tervezettnél).”

    Amikor a Red Bull 2021-es erős szezonjáról kérdezték, hozzátette: „Számomra egyértelmű volt, hogy a Honda erős lesz idén. Világbajnoki címmel a zsebükben akarnak távozni az F1-ből.”

    „Megmászták az Everestet, mióta 2015-ben visszatértek a Forma-1-be, szóval ha nem lennék a Mercedesnél, akkor sok sikert kívánnék nekik” – mosolygott Wolff.

    Hozzátette azonban, hogy bár egyre élesebb a harc a hét csapat és a két versenyző (Verstappen és Hamilton) között, szeretné, ha a két tábor közötti ellenségeskedés a versenypályára korlátozódna.

    „Megmondtam Christiannak (Horner), hogy a történelmünknek és a hagyományainknak megfelelően csak a pályán akarunk csatázni” – mondta az Autosprintnek.

    „Ismétlem – ez egy háború, de csak a pályán.”

  • Hivatalos: Jövőre is marad a Verstappen-Pérez páros a Red Bullnál!

    Hivatalos: Jövőre is marad a Verstappen-Pérez páros a Red Bullnál!

    A Red Bull nemrég bejelentette, hogy szerződést hosszabbítottak Sergio Pérezzel 2022-re.

    A mexikói pilóta tavaly még izgulhatott, ugyanis a Racing Pointnál nem marad számára hely, mivel az Aston Martin és Lawrence Stroll, Sebastian Vettelt akarta a csapatban tudni. A Bikák viszont nem voltak megelégedve Alex Albonnal, így új alternatívákat kerestek a brit-thai versenyző helyére.

    Így lépett kapcsolatba a 32 éves pilóta és az osztrák istálló. 2020 végén sikerült is megegyezniük. A mexikói versenyző fél évet kapott a bizonyításra, amit abszolválni is tudott, hiszen a Red Bull úgy döntött, hogy nem változtat a felállásán. Így 2022-ben is Max Verstappennel és Sergio Pérezzel vágnak neki a szezonnak.

    ,,Checo (Sergio Pérez) nagyra becsült csapattag. A tapasztalata és a versenyzői értékei felbecsülhetetlenek a számunkra a konstruktőri címért folytatott harcban. Zökkenőmentesen illeszkedett be az alakulatba, és lenyűgözött minket az a teljesítmény amit a szezon első felében produkált az autónkkal. Jövőre a Forma-1 egy új érába lép, egy teljesen átdolgozott szabályterv mentén. Több, mint 200 versennyel és egy évtizeddel a háta mögött, Checo szerves része lesz ennek, így segíteni fog a csapatnak átvészelni az átmeneti időszakot. A 2021-es szezont a lehető legerősebben szeretnénk befejezni, és alig várjuk, hogy Checo az első sikeres évével építkezhessen tovább a csapatnál.” – nyilatkozta Christian Horner.

    Pérez a következőket fűzte hozzá:

    ,,Nagyon boldog vagyok amiatt, hogy a Forma-1 új korszakát egy olyan nagyszerű csapatnál kezdhetem meg, mint a Red Bull Racing. Ez egy rendkívüli lehetőség a számomra. Jövőre mindenki a nulláról indul majd, így a célom az, hogy a Red Bull-lal a csúcsra érjek. Mindig időbe telik, amire az ember belerázódik valamibe, főleg egy új csapatnál, ám a dolgok jól működtek és nagyon élvezem azt, hogy a Red Bull család részese lehetek. Keményen dolgoztunk azért, hogy ilyen eredményeket érjünk el, így nagyszerű látni azt, hogy a csapat bízik bennem a jövőre nézve. Még sok mindent kell elérnünk együtt, és még ebben a szezonban is sok kihívás vár majd ránk. Ezért is remélem, hogy a csúcson zárhatjuk majd ezt az esztendőt, és az ebből adódó lendületet, átvisszük majd 2022-re. Szeretnék köszönetet mondani minden támogatómnak, különösen a mexikóiaknak. A szponzoroktól kezdve a rajongókig, mindenki nagyon lelkes volt, mikor csatlakoztam a Red Bullhoz, így nagyon remélem azt, hogy meg tudom hálálni majd ezt nekik azzal, hogy a csúcsra érünk és megnyerjük a bajnoki címet.”

  • 2023-ban Norris a Red Bullhoz igazol, 2024-ben pedig bajnok lesz?

    2023-ban Norris a Red Bullhoz igazol, 2024-ben pedig bajnok lesz?

    Pérez egy évet még marad, aztán Norris váltja őt?

    Az utóbbi időbe kérdésessé vált Sergio Pérez maradása a Red Bull Racingnél, ugyanis Dr. Helmut Marko nem elégedett a mexikói versenyző teljesítményével. Azt állítja, hogy a csapat más lehetőségeket is fontolgat a második ülésre.

    Ezért a felerősödő pletykák közepette, hogy ki lehet Max Verstappen mellett 2022-ben, Will Buxton F1-es riporter már a 2022-es szezonon túlra gondol.

    Úgy véli, hogy Pérez a 2022-es szezon végéig marad az energiaitalosoknál. Na de aztán…

    „Kezdjük a Red Bull Racingnél, ahol az én kis forgatókönyvem szerint a csapat 2021-ben elhozza a versenyzői és konstruktőri címet is, és úgy dönt, hogy 2022-re kitart Sergio Pérez mellett” – írta Buxton.

    Ez után azonban szerinte a Red Bull „szemet gyönyörködtető” szerződéssel csábítaná a csapathoz Lando Norrist a McLarentől. Persze ez nem lesz egyszerű, tekintve, hogy a brit versenyző hűséges a csapatához.

    Ami azonban még érdekesebb, hogy Buxton azt jósolja, hogy Norris már 2024-ben megszerezheti első világbajnoki címét.

    „A szezon végén a Red Bull megszerzi azt az embert, akire 2021 elején szemet vetett, és sokkolja a paddockot azzal, hogy bejelenti, elcsábította Lando Norrist a McLarentől. Miután szemet gyönyörködtető összeget fizettek azért, hogy elindíthassák a szerződésében a szerződésbontási záradékot, azonnal beilleszkedik a csapatba” – mondta.

    „A konstruktőri bajnokság második helyezettje lesz 2023-ban, Verstappen pedig megszerzi a bajnoki címet. 2024-ben Norrisé lesz a világbajnoki cím, a Red Bull pedig egymás után szerzi meg a csapatgyőzelmet. 2025-ben ismét favoritként lépnek pályára” – jósolta Buxton.

  • Rossz hír a Mercedesnek: Bottas a Red Bullal (is) tárgyal?

    Rossz hír a Mercedesnek: Bottas a Red Bullal (is) tárgyal?

    Az elmúlt bő egy hétben olyan állandósult pletyka látott napvilágot, miszerint Valtteri Bottas, a Mercedes F1-es pilótája és Lewis Hamilton csapattársa tárgyalásokat folytat a rivális Red Bull Racinggel (is).

    Amennyiben ez tényleg így van, a Mercedes aggódhat. Bottas ugyanis a csapat és főként az autó alapos ismeretében értékes információkkal és titkokkal láthatná el a verstappenes csapatot.

    Ilyen a probléma, általában, ha egy csapat vezető beosztású embere csapatot vált, „kertészkedési szabadságot”, kényszerszabadságot kell kérni, mielőtt az új csapatnál munkába áll, az ipari kémkedés megakadályozása érdekében. A versenyzők esetében azonban ez nem így van.

    Akár igaz, akár nem, Bottasnak is jól jöhet ez a pletyka. Egy ilyen lépés puszta fenyegetése is muníciót adhatna a finn számára, és okot Toto Wolff csapatfőnöknek arra, hogy a pilótát Lewis Hamilton mellett tartsa.

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elismerte, hogy vizsgálják a lehetőségeket, de nem erősítette meg a pletykát.

    „Annyit mondhatok, hogy van néhány lehetőség, fontolgatjuk őket, de nem szeretnék neveket mondani” – válaszolta az osztrák.

    „Az első opció az lenne, hogy a jelenlegi négy versenyzőnkkel folytassuk.”

    Valóban úgy tűnik, hogy a Red Bull Racing mérnökei hosszasan elemezték a 11 futam teljesítményét.

    „Van egy kis lemaradása Maxhoz képest, és ő (Pérez) nem örül ennek. Mi is azt várnánk tőle, hogy ennyi futam után közelebb vagy következetesebb legyen. Megpróbálta megtalálni a saját beállításait ahelyett, hogy Maxét használná, és talán ez a legjobb, amit egy versenyző tehet.”

    „Nem lehet túl közel kerülni Max beállításaihoz. Maxot nem érdekli, ha az autója túlkormányzott a gyors kanyarokban. De az összes 2. számú versenyzőnknek problémái voltak ezzel.”

    „Pérez ugyanezt tapasztalta. Kipróbálta a beállításait, de nem működött, ez pedig igazi fejfájást jelent.”

  • Marko: Wolff befolyásolni próbálta a versenybírákat

    Marko: Wolff befolyásolni próbálta a versenybírákat

    Max Verstappen silverstone-i balesetéről még ma is sokat beszélnek.

    Lewis Hamiltonnal csatázott a verseny elején, aminek az lett vége, amikor a brit a Copse kanyarhoz érve részben Verstappen autója mellé érkezett, majd a riválisok összeütköztek. A holland kiesett, miután nagy tempóval a gumifalba csapódott.

    Hamilton 10 másodperces büntetést kapott, de végül így is megnyerte a versenyt. A Red Bull szerint ez túl enyhe büntetés volt a szabálytalanságért. Felülvizsgálati jogot kértek, amit egy újabb meghallgatás követett, amelyen a Red Bull, a Mercedes és az FIA stewardok képviselői vettek részt. Az osztrák csapat felülvizsgálati jogát elutasították, a stewardok pedig elégedetlenségüket fejezték ki „a Red Bull által megfogalmazott bizonyos vádakkal” kapcsolatban.

    Marko a Motorsport Magazinnak nyilatkozva kifejtette, hogy szerinte mi volt a stewardok dokumentumában szereplő passzus pontos oka, miután az FIA nem árulta el, hogy miről volt szó.

    Maga a Mercedes nem kívánt nyilatkozni, de amikor kiadtak egy közleményt, amelyben kritizálták a Red Bullt, és azt mondták, hogy a csapat megpróbálja aláásni Hamilton sportszerűségét, akkor úgy tűnt, hogy valamivel megvádolták a brit pilótát.

    Marko szerint azonban arról volt szó, hogy a Red Bull úgy érezte, Wolff megpróbálta befolyásolni a versenybírákat.

    „Amit az érvelésünkben előadtunk, az az, hogy nem fordulhat elő, hogy egy csapatfőnök, jelen esetben Toto Wolff, a döntéshozatali folyamat során megkérdőjelezhető dokumentumokkal indul a stewardokhoz” – mondta Marko.

    „Ez egy belső Mercedes-papír volt, és szerintünk ez egyértelmű befolyásolása a stewardoknak.”

    „Szerencsére nem sokkal a verseny után kijött egy direktíva az FIA-tól, amely kimondja, hogy az ilyen akciók abszolút tilosak.”

    Mindettől függetlenül Marko szerint az FIA nem bánt velük rosszul.

    „A Red Bullnál általában úgy érezzük, hogy az FIA korrektül bánt velünk” – mondta a Red Bull tanácsadója.

  • Ricciardo: Minden egy kicsit túl könnyű volt

    Ricciardo: Minden egy kicsit túl könnyű volt

    Daniel Ricciardo elárulta, hogy részben a Red Bull kultúrája volt az oka annak, hogy 2018 végén elhagyja a Milton Keynes-i székhelyű csapatot.

    Az ausztrál azután csatlakozott a Renault-hoz, hogy úgy döntött, elválnak útjai a Red Bull-lal, majd a francia gyári csapatnál töltött két szezon után Ricciardo 2021-re a McLarenhez igazolt.

    Korábban úgy nyilatkozott, hogy úgy érezte, a Red Bulltól való távozása helyes lépés volt, mivel úgy tűnt, a csapat túlságosan is arra koncentrált, hogy akkori csapattársa, Max Verstappen legyen a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka. Emiatt Ricciardo úgy érezte, hogy fiatalabb csapattársa potenciálisan kivételezett bánásmódban részesül.

    A McLaren pilótájával partnerségben álló ausztrál telekommunikációs vállalatnak, az Optusnak adott interjújában Ricciardo elárulta, hogy a Red Bull kultúrája volt a másik mozgatórugója annak, hogy mintegy három évvel ezelőtt úgy döntött, elhagyja a csapatot.

    „A kultúra egy komoly dolog, mert mintha a kultúra befolyásolná a boldogságodat, az érzéseidet, az élvezetedet, a hovatartozás érzését” – mondta Ricciardo.

    „Szóval azt hiszem, sok apró oka volt annak, hogy úgy éreztem, a Red Bulltól való távozás vagy a Red Bulltól való továbblépés volt a helyes lépés akkoriban.”

    „Aggódtam egy kicsit a kultúra miatt, de az is érdekelt, hogy milyen helyem lesz a kultúrában, ha továbblépek.

    „Úgy éreztem, hogy egy kicsit frusztráltabbá válok, valószínűleg önelégültebbé is, minden egy kicsit túl könnyű volt.”

    „Szóval ez nagy szerepet játszott ebben. Abszolút” – tette hozzá.

    Ricciardo idén eddig némileg küszködik a McLarennél, csapattársa Lando Norris rendre jobban szerepel nála.

    A hónap elején az ausztrál azt mondta, hogy az új csapatával folytatott küzdelmei közepette emlékeztette magát arra, hogy az F1 „nem lehet könnyű”, és a 2021-es évet az eddigi legnehezebb szezonjának nevezte.