Címke: Red Bull Racing

  • Tsunoda humoránál van: „Max a legjobb versenyző – utánam!”

    Tsunoda humoránál van: „Max a legjobb versenyző – utánam!”

    Yuki Tsunoda abban reménykedik, hogy a jövőben Max Verstappen csapattársa lehet majd a Red Bullnál, és azzal viccelődött, hogy a holland a legjobb pilóta a Forma-1-es mezőnyben, de persze csak ő utána.

    Tsunoda második F1-es szezonját tölti az AlphaTaurival. Miután újonc szezonja ígéretesen indult a 2021-es Bahreini Nagydíjjal, ahol debütálásakor pontszerző helyen végzett, később a japán versenyző szezonja kiszámíthatatlanná, és hibákkal tarkítottá vált.

    Egy a RacingNews365.comnak adott interjúban a pályafutása jövőjével kapcsolatos reményeiről kérdezték.

    „Természetesen [szeretnék] világbajnok lenni” – felelte.

    Ehhez azonban minden bizonnyal át kellene kerülnie az AlphaTauri anyacsapatához, a Red Bullhoz, ahol nagy valószínűséggel Max Verstappen mellett kellene teljesítenie. Tsunoda azonban ettől sem ijedne meg.

    „Jó lenne vele együtt vezetni” – mondta.

    „Szerintem [ő] jelenleg a legjobb pilóta a rajtrácson – utánam! Sok mindent tanulhattam tőle, amikor a Red Bullhoz kerültem. Ha vele vezethetnék, az jó lenne.”

    „Természetesen ahhoz, hogy világbajnok legyek, le kell győznöm őt. Ha legyőzöm őt, akkor a Forma-1 egyik legjobb versenyzőjének érezhetem magam.”

    Verstappen a referencia

    „Max egyfajta célpont számomra, vagy a referenciaversenyző, akit meg kell céloznom. Remélhetőleg a jövőben ugyanannál a csapatnál versenyezhetek majd vele” – elmélkedett a japán.

    Ami jelenlegi csapattársát, Pierre Gasly-t illeti, Tsunoda elismeri, hogy sokat tanult tőle, és így nyilatkozott: „Természetesen a vezetéssel kapcsolatban rengeteg dolgot tanultam.”

    „De különösen a versenyzésen kívül tanultam sok mindent tőle, például azt, hogyan viselkedik, vagy hogyan készült fel a versenyre” – folytatta. „Tavaly volt egy nagy különbség köztünk a szezon elején, abban ahogyan felkészült a szezonra.”

    „Ezekből a dolgokból sokat tanultam. Ezektől a részletektől fejlődöm versenyzőként. A versenyzésen kívül is jó a kapcsolatunk, szóval ez jó.”

    Tsunoda úgy tűnt, hogy 2022-ben, az újonc szezonjában elkövetett balhéi után lehiggadt, ezt pedig a környezetváltozásnak tulajdonítja.

    A Red Bull az AlphaTauri központja közelébe, Faenzába költöztette Tsunodát, hogy jobban „felügyelet alatt” legyen.

    „Segített nekem, hogy most már közel lakom az AlphaTauri gyárához [Faenzában]” – ismeri be. „Akár jól ment egy verseny, akár nem, a verseny után azonnal meglátogathatom a gyárat, hogy kiderítsem az okokat, és ezt a tapasztalatot felhasználhatom a következő versenyen.”

    „Mindenre gyorsan tudunk reagálni. Ha például problémáim vannak az ülésemmel, akkor öt percen belül ott tudok lenni, hogy elvégezzem az üléspróbát.”

    „De természetesen elmehetek az edzőterembe is, vagy találkozhatok a munkatársakkal, és időt tölthetek velük. Így át lehet érezni az emberek hangulatát és érzelmeit, és ezek a dolgok határozottan jót tesznek nekem” – mutatott rá Tsunoda.

    Azonban az olaszországi életnek lehet egy árnyoldala is.
    „Talán van egy [rossz] dolog – ha lustán edzek, azt Franz [Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke] így meglátja!” – mondta viccesen a 22 éves versenyző.

  • Ment az adok-kapok az FP3 alatt: Egálban van a Ferrari és a Red Bull

    Ment az adok-kapok az FP3 alatt: Egálban van a Ferrari és a Red Bull

    A Monacói Nagydíj harmadik szabadedzésre két Lecerc-féle elsőség után került sor.

    Leginkább Valtteri Bottasnak és Daniel Ricciardónak volt szüksége a körözésre, mivel előbbi az elő szabadedzést hagyta ki, míg utóbbi a második gyakorláson megtörte a McLarent, így nem sok időt tudott a pályán tölteni.

    1:19.375-tel Latifi futotta meg a nap első gyorskörét. Persze nem sokáig állt az egyes szám a neve mellett. Alig negyedóra elteltével már a két Ferrari állt az élen Leclerc-Sainz sorrendben. Russell, Hamilton és Albon azonban ekkor még egy gyorskört sem teljesítettek.

    Verstappennek később sikerült a két Ferrari közé férkőznie. Pár perc múlva pedig Hamilton is a 9. helyre jött fel.

    Majd fordult a kocka: a két Red Bull állt az élre, Pérez-Verstappen sorrendben, és később Leclerc férkőzött közéjük a Ferrarival.

    Hamilton autóján úgy tűnt, hiába dolgoztak az éjjel, nem igazán javult. Az uszodánál az autója nem igazán akart befordulni.

    31 perccel a vége előtt aztán Leclerc visszaszerezte a vezetést.

    Verstappen igyekezett javítani idején, de forgalom volt előtte, így ez nem igazán sikerült neki. Olyannyira, hogy Gasly és Norris is bejött elé, így a holland az 5. helyre esett vissza.

    13 perccel a vége előtt Sainz állt az élre, akire rádión Vettel nagyon panaszkodott, ám nem derült ki, hogy mi történt köztük.

    Verstappen ezt követően a második helyre jött fel, de ő és Sainz is azonnal hátrébb sorolódtak egyel, mert Pérez átvette a vezetést. Ő sem maradt azonban ott sokáig: Leclerc javította meg idejét.

    Mindeközben Strollt az uszodánál megdobta a rázókő, és „beledobta” a falba. Nem állt meg, be tudott menni a boxba, de az Aston Martin jobb eleje megsérült.

    Sorra jöttek a jobbnál jobb körök, és alig több, mint 5 perccel a vége előtt ismét Pérez állt az élre. De az adok-kapok nem szűnt meg: nem sokkal később ismét Leclerc volt az élen, majd fél perccel a vége előtt ismét Pérez.

    Igencsak egyformának tűnik tehát a Ferrarik és a Red Bullok teljesítménye az időmérő előtt.

    Végül Pérez zárt az élen, Leclerc, Sainz és Verstappen előtt.

    Az FP3 végeredménye:

    # Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök
    1 Sergio Perez Red Bull 1:12.476 27
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:12.517 0.041 29
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:12.846 0.370 28
    4 Max Verstappen Red Bull 1:12.881 0.405 29
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:13.210 0.734 22
    6 Lando Norris McLaren 1:13.226 0.750 19
    7 Lewis Hamilton Mercedes 1:13.375 0.899 26
    8 Kevin Magnussen Haas 1:13.436 0.960 24
    9 George Russell Mercedes 1:13.476 1.000 26
    10 Fernando Alonso Alpine 1:13.585 1.109 23
    11 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:13.645 1.169 25
    12 Mick Schumacher Haas 1:13.827 1.351 26
    13 Sebastian Vettel Aston Martin 1:13.838 1.362 28
    14 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:13.849 1.373 25
    15 Alex Albon Williams 1:13.882 1.406 22
    16 Daniel Ricciardo McLaren 1:14.104 1.628 29
    17 Esteban Ocon Alpine 1:14.260 1.784 22
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:14.639 2.163 20
    19 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:14.861 2.385 25
    20 Nicholas Latifi Williams 1:14.910 2.434 26

     

  • Lesz csapatutasítás a Ferrarinál? „Kérdezzék meg Mattiát!”

    Lesz csapatutasítás a Ferrarinál? „Kérdezzék meg Mattiát!”

    Hogy a Ferrari követi-e a Red Bull példáját és elkezd-e csapatutasításokat alkalmazni, az Mattia Binotto főnökön múlik.  Így gondolja ezt Charles Leclerc, aki jelenleg komoly harcban van az idei világbajnoki címért.

    A monacói versenyző barcelonai kiesésének okát pedig már kivizsgálták, Leclerc pedig bízik a csapatában.

    „Bízom a csapatban, hogy ez nem fog még egyszer előfordulni” – mondta a monacói. „Jó, hogy már rájöttünk, mi történt.”

    Mindezek tükrében pedig abszolút a Ferrarit tartják a leginkább esélyesnek a monacói győzelemre ezen a hétvégén – elsősorban a hazai pályán versenyző Leclerc által.

    „Nem tudom, hogy mi vagyunk-e a favoritok, de szerintem lesznek meglepetések” – mondta Leclerc.

    Az egyik meglepetés a Ferrari politikájának megváltozása lehet, akik eddig ragaszkodtak ahhoz, hogy Leclerc és Carlos Sainz egyenlő eséllyel pályázhat a pilóták bajnoki címére. Sainz azonban meglehetősen elmarad csapattársától, hibái következtében. Közben a Red Bull némi csapatutasításnak köszönhetően elérte, hogy Max Verstappen át tudja venni a vezetést a bajnoki tabellán. A kérdés tehát az, hogy elkezd-e hasonlóan taktikázni a Ferrari is?

    „Nem én hozom meg ezeket a döntéseket – kérdezzék meg Mattiát” – mondta Leclerc. „Nem beszéltem semmiről, és nem is hallottam semmit.”

    „A Red Bull világossá tette a szándékait, és csak idő kérdése, hogy Carlos jobban megbarátkozzon az autóval. De én sem akarok ettől függeni.”

  • A pontverseny állása: Verstappen és a Red Bull átvette a vezetést

    A pontverseny állása: Verstappen és a Red Bull átvette a vezetést

    Max Verstappen barcelonai győzelmének és Charles Leclerc váratlan kiesésének követkeményeként a regnáló világbajnok az élre állt az egyéni pontversenyben. Előnye most 6 pont a monacói előtt.

    Valtteri Bottas mindent kihozott az Alfa Romeóból, amit lehetett, ennek köszönhetően pedig egy pontra megközelítette a 7. helyen álló Lando Norrist.

    A 11. és 12. helyen pontegyenlőség alakult ki: Ricciardo és Tsunoda is 11 pont tulajdonosa.

    Alonso a 10. helyezésével egy pontot gyűjtött hazai versenyén, ezzel pedig egy pozíciót előrelépett a ponttáblázatban. Jelenleg a 14. helyen áll, holtversenyben Sebastian Vettellel.

    Schumacher és Latifi neve mellett továbbra sem szerepel pont.

    Ami a csapatokat illeti, a kettős Red Bull siker a pontversenyben is az élre repítette az energiaitalosokat. Előnyük 38 pont a Ferrarival szemben.

    További helycsere azonban a csapatok közt nem történt.

    A pontversenyek állása a Spanyol Nagydíj után:

    # Versenyző Csapat Pontok
    1 Max Verstappen RED BULL RACING 110
    2 Charles Leclerc FERRARI 104
    3 Sergio Perez RED BULL RACING 85
    4 George Russell MERCEDES 74
    5 Carlos Sainz FERRARI 65
    6 Lewis Hamilton MERCEDES 46
    7 Lando Norris MCLAREN 39
    8 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 38
    9 Esteban Ocon ALPINE 30
    10 Kevin Magnussen HAAS 15
    11 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 11
    Daniel Ricciardo MCLAREN 11
    13 Pierre Gasly ALPHATAURI 6
    14 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 4
    Fernando Alonso ALPINE 4
    16 Alexander Albon WILLIAMS 3
    17 Lance Stroll ASTON MARTIN 2
    18 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 1
    19 Mick Schumacher HAAS FERRARI 0
    20 Nico Hulkenberg ASTON MARTIN 0
    21 Nicholas Latifi WILLIAMS 0

     

    # Csapat Pontok
    1 RED BULL RACING RBPT 195
    2 FERRARI 169
    3 MERCEDES 120
    4 MCLAREN MERCEDES 50
    5 ALFA ROMEO FERRARI 39
    6 ALPINE RENAULT 34
    7 ALPHATAURI RBPT 17
    8 HAAS FERRARI 15
    9 ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 6
    10 WILLIAMS MERCEDES 3
  • Vips és Kubica is autóba ülhet pénteken, Barcelonában

    Vips és Kubica is autóba ülhet pénteken, Barcelonában

    Nem csak a Williams egyik versenyzője fog pihenni a barcelonai első szabadedzésen.

    Az Alfa Romeo F1 Team ORLEN tartalékversenyzője, Robert Kubica a hétvégi Spanyol Nagydíj első szabadedzésén, Barcelonában ül be a csapat C42-esébe. Ugyanezen a napon a Red Bull egy újoncot vet be, Juri Vips személyében.

    Kubica, aki a szezon előtti teszteken ült először az autó volánja mögé, szintén Barcelonában, legutóbb a Pirelli imolai tesztjén vezette a csapat 2022-es versenygépét, kevesebb mint egy hónappal ezelőtt.

    Robert Kubica
    Rober Kubica  |  Fotó: Antonin Vincent / DPPI / Alfa Romeo F1 Team

    „Ezek a friss emlékek az autóról lehetővé teszik a tapasztalt lengyel számára, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a holnapi egyórás edzésből, és a csapat rendelkezésére bocsássa azokat a kiváló technikai visszajelzéseket, amelyek miatt Robert olyan értékes tagja az Alfa Romeo F1 Team ORLEN-nek” – áll a csapat közleményében.

    Kubica Guanyu Zhou autóját fogja vezetni.

    Vips (nyitóképen) Sergio Pérez helyét veszi majd át a pénteki első gyakorláson. Az észt versenyző első alkalommal vehet majd részt F1-es szabadedzésen.

  • Marko is reagált a Red Bull túlköltekezésével kapcsolatos találgatásokra

    Marko is reagált a Red Bull túlköltekezésével kapcsolatos találgatásokra

    A Red Bull tanácsadója megszólalt az utóbbi napokban szárnyra kapott pletykával kapcsolatban, és rámutatott, hogy nem a túlköltekezés, hanem valami egészen más dolog vezethetett oda, hogy a fejlesztéseikkel megelőzték a Ferrarit.

    Miután holland sajtóhírek szerint a Red Bull nonszensznek tartja azokat az olasz értesüléseket, amelyek szerint az idei autójuk fejlesztései költségvetésének nagy részét már elköltötték, Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója is reagált a pletykákra.

    Azokra a pletykákra, amelyeknek csak táptalajt szolgáltattak Mattia Binotto Miami Nagydíj utáni felvetései, amelyek arról szóltak, hogy a maranellóiak csapatfőnöke nem igazán fogja érteni, ha a Red Bull a továbbiakban is ilyen ütemben fejleszt, mivel a költségplafon miatt arra nem kellene, hogy pénze legyen. A svájci olasz elmondta, ők is azért nem visznek minden futamra újításokat, mert egyszerűen nem fér bele a keretbe.

    Marko a Motorspot-total.com most kijelentette, szó sincs arról, hogy felgyorsították volna a fejlesztéseik ütemezését, és szerinte az eddigi költéseik nagyjából hasonlóak a riválisaikéhoz.

    „Nem hiszem – felelte az osztrák arra a kérdésre, hogy többet költöttek-e a Ferrarinál eddig az idén fejlesztésekre, majd kiemelt egy lényeges dolgot azzal kapcsolatban, hogy szerinte miért tudtak nagyobbat előrelépni a maranellóiaknál. – Mi úgy tervezzük a fejlesztéseinket, hogy minden egyes újítással súlyt is csökkentsünk, mert sajnos még mindig nem értük el a minimum súlyhatárt, és a következő fejlesztéssel sem fogjuk elérni.”

    Max Verstappen, Red Bull, Charles Leclerc, Ferrari, Miami Nagydíj
    Binotto szerint jelenleg körönként nagyjából 2 tized lehet a Red Bull előnye Fotó: Pirelli

    „De nem gondolom, hogy ebben a tekintetben jelentősen eltér a helyzetünk a Ferrariétól. Különösen úgy, hogy azon tűnődöm, milyen hatással lehet rájuk, hogy Carlos Sainz már több alkalommal összetörte az autót. Ez nem lehet olcsó” – szúrt oda egy kicsit a Scuderiának.

    Az is igaz, hogy a Red Bull korábban aggodalmát fejezte ki a költségplafon miatt, mondván nagyon nehéz alatta maradni. Marko azonban most tisztába tette, hogy nem a fejlesztési költségekre gondoltak. „Való igaz, hogy a megnövekedett szállítási költségek gondot jelentenek, de ez nem csak ránk van hatással, hanem a Ferrarira és a többi csapatra is.”

    Eközben Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azt hangsúlyozta, hogy nagyon fontos olyan fejlesztésekkel készülni, amelyek az utolsó centig megtérülnek. „A költségplafon korlátozásai miatt nagyon óvatosnak kell lenni azzal, hogy hol vetjük be a fejlesztéseket. Biztosra kell mennünk, hogy amit az autóra pakolunk, megérte az árát.”

  • A Ferrari akár nyerhetett is volna, ha másként dönt a biztonsági autó alatt?

    A Ferrari akár nyerhetett is volna, ha másként dönt a biztonsági autó alatt?

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint szerencséjük volt azzal, hogy a Ferrari nem csapott le a kínálkozó lehetőségre a Miami Nagydíj hajrája előtt.

    Végül nem lett olyan sima Max Verstappen Miami Nagydíj, mint amilyennek kinézett, hiszen a Pierre Gasly és Lando Norris balesete miatt beküldött biztonsági autó miatt elolvadt az élen kiautózott előnye, a záró szakaszban pedig sokáig védekeznie kellett Charles Leclerc-rel szemben. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azonban úgy véli, ennél is jobban megizzaszthatta volna őket a monacói, ha a Ferrari kihívja őt kerékcserére.

    Amikor a 41. körben virtuális biztonsági autós fázisról a versenyirányítás rendes biztonsági autós fázisra váltott, a Red Bull nem habozott, és feltette a közepes keveréket a negyedik helyen haladó Sergio Péreznek. A bikások azért dönthettek így, mert a Safety Car alatt lecsökkent tempó miatt vissza tudták hozni a mexikóit Valtteri Bottas elé, így nem veszítettek pozíciót. 

    Horner úgy véli, hasonlót játszhatott volna meg a Ferrari Leclerc-rel – és akár a lágy gumikat is feltehették volna neki –, aki így vélhetően pozíciót veszített volna a harmadik helyen haladó Carlos Sainzcal szemben (mivel Pérez kiállt, Sainz is jöhetett volna, de vele nem biztos, hogy érdemes lett volna kockáztatni, hiszen ha kihozzák, lehet, hogy Pérez a pályán marad, és átugorja őt), de ha a Ferrari az újraindítás után visszacseréli a két autót, Leclerc lágy gumin támadhatta volna a használt keményeken levő Verstappent.

    „Mindent bevetettünk, és igen nagy szerencsénk volt a biztonsági autónál, hogy a Ferrari nem állt ki a bokszba és tett fel új gumikat, mert valószínűleg bevállalhatták volna a lágy abroncsokat. A különbség viszont így is eltűnt, és amint Charles DRS-távolságon belülre került, nem tudtuk lerázni” – nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak.

    A Red Bull csapatfőnöke Verstappent is méltatta, aki nem ingott meg Leclerc nyomása alatt. „Ami Maxot illeti, az ő helyzetében akkora a nyomás, hogy nagyon könnyű elfékezni az egyik kanyart vagy ilyesmi, de nem követett el egyetlen hibát sem. Öt-hat körébe telt kijönni a DRS-távolságból, onnan pedig tudta menedzselni a helyzetet.”

    „A verseny elején csak ment Leclerc-rel és vigyázott a gumikra, mert eleve azzal a taktikával vágtunk neki a futamnak, hogy csak figyeljen a jobb elsőre, és közben tartsa nyomás alatt Charles-t. Max képes volt felzárkózni, és az egyenesbeli tempónkkal nagyon jól kihasználta a helyzetet, úgyhogy ez egy igen taktikus verseny volt” – értékelt Horner.

  • F1-es Miami „koktélokat” kotyvasztunk TikTokon

    F1-es Miami „koktélokat” kotyvasztunk TikTokon

    Akik régóta olvasnak minket, és leginkább akik követnek minket Instagramon, tudhatják, hogy olykor szeretjük a hétvégi menüt hozzáigazítani az aktuális versenyhétvégéhez. 2019-ben például az egész szezont „végigkajáltuk”.

    Miamiba érkezve a Forma-1-eseknek is megjött az étvágya, vagyis inkább a szomja. A Ferrari és a Red Bull is posztolt koktélrecepteket, mi pedig rárepültünk és – úgy-ahogy – elkészítettük őket, TikTokra pedig ki is posztoltuk.

    Az első ilyen a Ferrari részéről Carlos Sainz Espresso Chilli-tinije:

    • 30 ml eszpresszó
    • 35 ml sűrített tej
    • 65 ml sovány tej
    • chili por

    Sűrített tejünk nem volt, így mi azt kihagytuk. Tehát kaptunk egy sima tejeskávét, de egészen érdekes íze lett meghintve chilivel.

    https://www.tiktok.com/@racinglinehu/video/7094272615157648646?is_copy_url=1&is_from_webapp=v1

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

    Aztán jött Charles Leclerc Banana Charles-olada nevű itala.

    • 375 ml ananászlé
    • 250 ml kókuszkrém
    • 1 (érett) banán
    • jég
    • cseresznye a tetejére

    Aki szereti a nagyon édeset és sűrűt, annak fog ez bejönni.

    https://www.tiktok.com/@racinglinehu/video/7094305649265528070?is_copy_url=1&is_from_webapp=v1

    Végül, de nem utolsó sorban a Sergio Pérez-féle Red Bull Twist:

    • friss menta
    • lime
    • jég
    • szóda
    • Red Bull
    • almaszelet díszítésnek

    https://www.tiktok.com/@racinglinehu/video/7094309962867952902?is_copy_url=1&is_from_webapp=v1

    A Red Bull ehhez a koktélhoz egy nyereményjátékot is indított egyébként, mi szerint készíteni kell egy Miami inspirálta Red Bull-koktélt, videót készíteni róla és elküldeni nekik. Aláírt, red bullos, Miami pólót nyerhettek. A részletekért klikkelj ide!

    Kövessetek minket a hétvége során is, Instagramon is és Tiktokon is! 😉

  • Így változtatta meg Verstappent Hamilton legyőzése

    Így változtatta meg Verstappent Hamilton legyőzése

    Nem változott meg, de közben mégis. Tavalyi világbajnoki címe után Max Verstappen az idén másképp viselkedik az F1-es paddockban, és más érzésekkel készül a versenyhétvégékre is.

    Érdekes, de jobban belegondolva teljesen természetes jelenséget figyelt meg Lawrence Barretto, az F1 riportere Max Verstappenen. A világbajnoki címvédő maga is elismerte, hogy tavalyi vb-győzelmével lekerült róla a teher, és az idei szezonban már nyomás nélkül versenyez. A holland pilótát F1-es bemutatkozása óta közelről figyelő Barretto szerint pedig ez nagyon is látszik rajta.

    Az F1 riportere szerint Verstappen betartotta ígéretét, és egyáltalán nem változtatta meg őt a vb-cím. Nem kezdett el fényűző életet élni és körbeturnézni a világot, hanem továbbra is a családjának, barátainak és barátnőjének, na meg persze a Forma-1-nek él. Ami viszont szemmel láthatóan változott rajta, az a versenyhétvégék alatti viselkedése.

    A címvédőt a paddockban hétvégente több alkalommal faggató Barretto szerint – akár tudatos, akár nem – a holland teljesen másképp viselkedik: sokkal nyugodtabb, bőbeszédűbb. „Előredől, amikor válaszol, és sokkal inkább részt vesz a beszélgetésben. Gyakran viccelődik is, és sokkal nyitottabb, illetve elemzőbb.”

    Max Verstappen, Red Bull, Imola
    Verstappen nyitottabb lett és többet is viccelődik Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Barrettót ez a fajta Verstappen a 17 évesen bemutatkozó Verstappenre emlékezteti, aki harmadik F1-es hétvégéjén maga ment oda hozzá az egyik sanghaji hotel bárjában beszélgetni, miközben magasról tett az őt akkoriban fiatal kora és nyilvánvaló kiemelkedő tehetsége miatt övező felhajtásra.

    Máshogy vág neki egy versenyhétvégének

    Azt pedig az ausztráliai paddockban maga az érintett is megerősítette, hogy ez a fajta új hozzáállása annak köszönhető, hogy tavaly sikerült legyőznie Lewis Hamiltont. „Igen, természetesen [eltűnt a nyomás]. Ez látszik is. Persze továbbra is sokat jelent, amikor versenyeket nyerek, a szaúd-arábiai győzelem is sokat jelentett, de már más érzések vannak bennem egy versenyhétvége előtt – mondta Barrettónak – Csak önmagam vagyok. Élvezem, amit csinálok, nyomás nélkül. Egyszerűen csak jól érzem magam.”

    Hogy ami Verstappennel történik, a legtöbb esetben minden, első világbajnoki címét nyerő pilótára igaz, azt Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke erősítette meg. „Sebastian Vettel esetében is láthattuk, hogy az első világbajnoki cím leveszi a nyomást a vállaidról. Maxnak ez már bekerült az önéletrajzába, ott van az egyes rajtszám az autóján. Ez csökkenti rajta a nyomást. Ahogy az első néhány futamon vezetett, azonnal ott volt a szeren” – méltatta főnöke az azóta már az imolai futamot is bezsebelő hollandot.

  • A Red Bull megduplázta pontjait Imolában

    A Red Bull megduplázta pontjait Imolában

    Az Emilia Romagna Nagydíj kimaxolásával Max Verstappen sokat hozott a lemaradásán.

    A sprintverseny, a vasárnapi nagydíj megnyerésével és a leggyorsabb kör megszerzésével a holland versenyző az összes megszerezhető pontot (összesen 34-et) megszerezte. Ezzel a hetedikről a második helyre ugrott a tabellán.

    Sainz azonban újabb kiesésével az 5. helyre csúszott, és Hamilton is bukott két pozíciót az imolai nullázásával. Ellenben harmadik helyezésével Norris a pontversenyben két helyet javított az elmúlt versenyhétvégéhez képest. Ugyanennyit javított Bottas is.

    A Red Bull kiváló hétvégéje azt is eredményezte, hogy korábbi pontjaikat megduplázták és megfejelték hárommal. Ezzel meg is előzték a Mercedest és közel kerültek a Ferrarihoz.

    Megszerezte első pontjait az Aston Martin, mindkét versenyzőjük pontotszerző lett. Vettel jelenleg a 14., Stroll pedig a 18. helyen áll.

    Így tehát idén már minden csapatnak van pontja.

    Ami a versenyzőket illeti, már csak Schumacher és Latifi nulla pontos, valamint Hülkenberg, aki csak két futamra ugrott be helyettesíteni.

    A bajnokságok állása az Emilia Romagna Nagydíj után:
    # Versenyző Csapat Pontok
    1 Charles Leclerc FERRARI 86
    2 Max Verstappen RED BULL RACING 59
    3 Sergio Pérez RED BULL RACING 54
    4 George Russell MERCEDES 49
    5 Carlos Sainz FERRARI 38
    6 Lando Norris MCLAREN 35
    7 Lewis Hamilton MERCEDES 28
    8 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 24
    9 Esteban Ocon ALPINE 20
    10 Kevin Magnussen HAAS 15
    11 Daniel Ricciardo MCLAREN 11
    12 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 10
    13 Pierre Gasly ALPHATAURI 6
    14 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 4
    15 Fernando Alonso ALPINE 2
    16 Guanyu Zhou ALFA ROMEO 1
    17 Alexander Albon WILLIAMS 1
    18 Lance Stroll ASTON MARTIN 1
    19 Mick Schumacher HAAS 0
    20 Nico Hülkenberg ASTON MARTIN 0
    21 Nicholas Latifi WILLIAMS 0

     

    # Csapat Pontok
    1 FERRARI 124
    2 RED BULL RACING RBPT 113
    3 MERCEDES 77
    4 MCLAREN MERCEDES 46
    5 ALFA ROMEO FERRARI 25
    6 ALPINE RENAULT 22
    7 ALPHATAURI RBPT 16
    8 HAAS FERRARI 15
    9 ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 5
    10 WILLIAMS MERCEDES 1