Címke: Red Bull Racing

  • Kiderült, miért volt üzemanyaghiány a Red Bullnál

    Kiderült, miért volt üzemanyaghiány a Red Bullnál

    A Red Bull csaaptfőnöke, Christian Horner elismerte, hogy a csapat hibája volt Szingapúrban, hogy Max Verstappen kénytelen volt feladni a pole pozícióra való törekvését.

    Szingapúri Nagydíj kvalifikációjának Q3-as szakaszának végén Verstappen jó körön volt és versenyben volt a pole-ért, ami azonban végül Leclefc-é lett, a holland pedig csak a 8. helyet szerezte meg.

    Utolsó mért köre erősnek látszott, de a Red Bull azt mondta neki rádión, hogy ne fejezze be a kört, helyette térjen vissza a boxutcába. Verstappen értetlenül állt az eset előtt.

    Horner később a Sky Sportsnak nyilatkozva elmagyarázta, mi történt. Ahogyan az rögtön sejthető volt, a Red Bull elszámolta magát és attól tartott, hogy ha Verstappen befejezi a gyors kört és megteszi utána a levezető kört, kevesebb üzemanyag marad az autójában, mint a szabályok által megengedett minimum. A csapat tehát nem akarta megkockáztatni, hogy kizárják a versenyzőt az időmérőről és a boxutcából kelljen indulnia vasárnap.

    „Fenomenális eredmény Checo [Sergio Pérez] számára, az eddigi legjobb teljesítménye itt Szingapúrban, és hatalmas csalódás Max számára” – összegezte Horner a kvalifikációt. „Olyan kört futott, ami szerintem másfél másodperccel volt jobb, mint a pole [idő].”

    „Szóval ez a mi hibánk volt. Alapvetően a pálya száradása miatt azt feltételeztük, hogy öt kör lesz a maximum, amit meg kell tennünk, de valójában sikerült olyan pozícióba kerülnünk, ahol nyertünk magunknak egy hatodik kört.”

    „De az üzemanyag [mennyisége] túl közel lett volna a határértékhez, és ahelyett, hogy a boxutcából indultunk volna, úgy döntöttünk, hogy megszakítjuk a kört, ami nyilvánvalóan egy masszívan frusztráló döntés Max, az egész csapat számára.”

    „És nyilvánvalóan a nyolcadik helyre szorította vissza, de jobb, mintha a boxutcából indulna. A tempónkkal biztos vagyok benne, hogy onnan nagyot léphet előre.”

    Rosszabb pozícióból is mentett már Verstappen

    Verstappen többször megmutatta már, hogy egy ilyen rajtpozíció nem jelenti azt, hogy elúsztak a győzelmi esélyei. Belgiumban például a 14. helyről rajtolva nyert.

    Bár a Marina Bay Street Circuit az előzés szempontjából nehéz pályának számít, Horner úgy érzi, hogy a 2022-es autókkal, amelyek több előzést tesznek lehetővé, így is lesznek lehetőségek Verstappen számára.

    „Sokkal nehezebbé teszi az életet az itteni pálya jellege, de azt láttuk, hogy ezekkel az autókkal lehet előzni” – magyarázta Horner.

    „Maxról tudjuk, hogy mindent bele fog adni. És ez egy kemény verseny, az év legnehezebb, leghosszabb futama itt. És az időjárás is okozhat érdekességeket. Szóval rengeteg lehetőség lesz.”

    „Szóval bár a ma [szombaton] hatalmas csalódás volt, holnap remélhetőleg lehetőségünk lesz megfordítani a dolgokat.”

  • Súlyos beteg a Red Bull legfőbb embere?

    Súlyos beteg a Red Bull legfőbb embere?

    Bár Max Verstappen minden bizonnyal megnyeri idén második bajnoki címét – akár már ezen a hétvégén, Szingapúrban -, és a Red Bull is jó eséllyel bajnok lesz idén, a csapat öröme nem lehet felhőtlen.

    Nagy az aggodalom ugyanis a Red Bull tulajdonosának, Dietrich Mateschitznek az egészségével kapcsolatban.

    Már egy ideje olyan pletykák keringenek, hogy a 78 éves üzletember, a világ leggazdagabb osztrákja súlyos betegségben szenved.

    „Nincs jól” – mondta Roger Benoit, a svájci Blick című lap veterán F1-es tudósítója.

    A Kronen Zeitung című osztrák lap riportere egyetért azzal, hogy aggasztó Mateschitz egészségi állapota, aki „hónapok óta” nem mutatkozott nyilvánosan.

    „Bennfentesek arról számoltak be, hogy az utóbbi időben még a legközelebbi alkalmazottai számára sem volt elérhető” – tette hozzá az lap.

    Red Bull, Dietrich Mateschitz, Max Verstappen
    Dietrich Mateschitz és Max Verstappen  |  Fotó: Peter Fox/Getty Images/ Red Bull Content Pool

    A Mateschitz által alapított energiaital-gyártó cég szóvivője elmondta: „Mint tudják, Mateschitz úr számára mindig is fontos volt, hogy magánéletét távol tartsa a nyilvánosságtól.”

    „Ez nem változott.”

    Tehát az most sem derült ki, hogy milyen állapotban van, de a válasz talán sugallja, hogy nem egészséges.

    Az osztrák Dr. Helmut Marko, aki Mateschitz legszorosabb kapcsolata a Forma-1 világával, szintén nem kívánt nyilatkozni a „nagyfőnökről”.

    „Nem nyilatkozom, ez magánügy. Nem kommentáljuk” – mondta Marko a német ntv televíziónak.

  • Pérez: Max idén lesz bajnok, jövőre én

    Pérez: Max idén lesz bajnok, jövőre én

    Miután a Monacói Nagydíj óta Pérez nem tudja felvenni a tempót csapattársával, Pérez a hazai versenyére, és a jövő évre koncentrál.

    Év elején még úgy tűnt, a mexikói is bajnoki esélyes lehet, utána azonban a fejlesztések inkább Max Verstappennek kedveztek.

    „Fontos számomra, hogy jól fejezzem be az évet, és versenyeket nyerjek.” nyilatkozta Pérez a Fox Sports Mexicónak.

    Max bajnok lesz, úgyhogy mindegy, én második vagy harmadik leszek. De 2023-ban megint a cím lesz a célom. Ez így is egy fontos év volt, mert a csapat látta, hogy ugyanolyan gyors tudok lenni, mint Max. Ezt elemezzük, hogy jövőre a bajnokságért küzdhessek.”

    Pérez elismeri, nem igazán jól alkalmazkodott az autóhoz, de kiemelte, ugyanaz a pilóta, aki hat hónapja még győzött. A szezon további részére a javulás a célja, főleg a Mexikóvárosi Nagydíjon szeretne győzni.

    „Én vagyok a ludas, nem keresek kifogásokat. Mindenki, aki ismer, tudja, hogy meg fogom fordítani a helyzetet. Keményen dolgozom majd, és biztos vagyok benne, hogy jobban zárom az évet.

    Ismét győzni akarok, ez a célom az utolsó hat futamra. És persze, a Mexikói Nagydíj megnyerése az álmom.”

  • A Red Bull nem lazázhat, különben utoléri a Ferrari és a Mercedes

    A Red Bull nem lazázhat, különben utoléri a Ferrari és a Mercedes

    Annak ellenére, hogy 2014 óta a legjobb formájában van a Red Bull csapat, Damon Hill figyelmeztette őket, hogy nem pihenhetnek, mert ha az F1-ben megállsz, „elárasztanak”.

    Miután megoldottak néhány kisebb, de költséges megbízhatósági hibát a szezon elején, a Red Bull halmozza a győzelmeket. A csapat már 12-nél tart, ebből 11-et Max Verstappen szerzett.

    A holland versenyző nem csak a második világbajnoki címe felé tart, de afelé is jó úton halad, hogy megdöntse az egy szezonban szerzett legtöbb győzelem rekordját, hiszen hat futammal a vége előtt már 11-nél jár, a rekord pedig most 13.

    Ahogy a konstruktőri bajnokság is eldőlni látszik a Red Bull javára, matematikailag azért még nem lefutott a meccs. 1996 világbajnoka ezért figyelmeztette az energiaitalos csapatot, hogy nem ülhetnek a babérjaikon.

    „Ha egy pillanatra is megállsz a Forma-1-ben, ebben a sportágban elárasztanak” – mondta az 1996-os világbajnok az F1 Nation legutóbbi podcastjában.

    „Szó szerint el fogsz süllyedni a futóhomokban.”

    „Szóval a tempó bárki számára, még ha nyer is, a nyomás könyörtelen.”

    „Ha most nem fejlesztenek tovább ezen az autón, akkor szerintem a Ferrari és a Mercedes már Abu Dhabi előtt a nyomukban lesz.”

    Fejlesztést viszont csak akkor lehet végezni, ha van még rá költségvetés, és ezzel most minden csapat küszködik.

    Olyannyira, hogy Tom Clarkson F1-es tudósító szerint a három nagy csapatnak vége az idei szezonra a fejlesztések tekintetében, a költségek miatt, és már 2023-ra koncentrálnak.

  • Nyugi Ferrari, nem kap könnyített kasznit a Red Bull!

    Nyugi Ferrari, nem kap könnyített kasznit a Red Bull!

    A Red Bull nem vezet be speciális könnyített kasznit a 2022-es év utolsó hat nagydíjára.

    Az energiaitalos csapat tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint a bajnokságot vezető Max Verstappen jó úton haladhat, hogy megdöntse az egy szezonban aratott legtöbb győzelem rekordját.

    „Max már tizenegynél jár, és még hat futam van hátra” – mondta Marko a német Skynak.

    „Tizenhárom a rekord, és jó lenne, ha ezt 14-re tudnánk emelni.”

    A rekord reális lehet, de a csapatfőnök Christian Horner kétli, hogy a Red Bull most egy új, Mercedes-szerű, totális dominancia korszak küszöbén állna.

    „Bárcsak ekkora fájdalmat okozhatnék Totónak [Wolff, a Mercedes csapatfőnöke], de ez nagyon valószínűtlen” – mondta.

    „A csapat jelenleg nagyon magas szinten teljesít, de a Ferrari gyors, a Mercedes pedig kezd talpra állni.”

    A nyári szünet előtt olyan pletykák kaptak szárnyra, melyek szerint a Red Bull arra készül, hogy a 2022-es év hátralévő futamaira egy új, könnyített kasznit küldjön kötelező FIA töréstesztekre.

    A Ferrari még kételyeit is kifejezte, azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen fejlesztés a költségvetési sapka alatt lehetséges-e egyáltalán. Monzában azonban Horner egyértelműen fogalmazott: „Nem fogunk semmilyen speciális könnyített kasznit használni.”

    „Nem tudom, hogy ez honnan jön.”

    Tény, hogy a Red Bull a szezon eddigi részében folyamatosan faragott a 2022-es autójának súlyán.

    Az Auto Motor und Sport úgy tudja, hogy az RB18-as már 20 kilogrammal könnyebb, mint a szezon elején volt. Paddock-pletykák szerint az autó már csak 2-5 kilóval van a minimális 798 kilogramm felett – nagyjából ugyanannyit nyom, mint a Ferrari.

  • Hamilton belátta, tévedett, mikor „csak egy italgyártó cégnek” nevezte a Red Bullt

    Hamilton belátta, tévedett, mikor „csak egy italgyártó cégnek” nevezte a Red Bullt

    Lewis Hamilton egykoron „csak egy energiaital-gyártó cégnek” titulálta a Red Bullt. Most azonban elismeri, hogy tévedett, és elárulta, mennyire lenyűgözi, hogy a csapat 2022-ben uralja az F1-et.

    A Red Bull több mint 100 pontos előnnyel vezet a konstruktőri tabellán a Ferrari előtt. Nyolc futammal a szezon vége előtt valószínűnek tűnik, hogy ők lesznek azok, akik végleg véget vetnek a Mercedes győzelmi sorozatának, Max Verstappen pedig második világbajnoki címét zsebelheti be.

    Hamilton azonban úgy érzi, a csapat erőfeszítései látványosabbak voltak, mint egykori riválisáé, Verstappené. A hétszeres világbajnok különösen a technikai főnököt, Adrian Newey-t emelte ki.

    „Engem Adrian Newey és a csapata jobban lenyűgözött” – mondta a brit, amikor arról kérdezték, hogyan értékeli Verstappen formáját. „Ez egy nagyszerű csapat, egy ideje általában nagyon jó autóik vannak.”

    „Általában nagyon magas a hasmagasságuk, és nagyobb volt a légellenállásuk, mint korábban. Idén megtapasztalták, hogy a motorjuk nem lassabb, mint másoké, inkább arról volt szó, hogy a korábbi években sokkal nagyobb volt a légellenállásuk. Fantasztikus munkát végeztek.”

    Még 2010-ben, amikor Hamilton sokkal fiatalabb és tapasztalatlanabb volt, Sebastian Vettel első bajnoki címe kapcsán a Red Bullra úgy utalt, mint „csak egy energiaital-gyártó cégre”. Azóta bebizonyították, hogy ennél sokkal többről van szó, és a hétszeres világbajnok örömmel ismeri el, hogy ebben tévedett.

    „Bármit is mondtam a múltban a csapatról, azt nem negatív értelemben értettem” – magyarázta. „Évekkel ezelőtt mondtam valami negatívumot arról, hogy ők egy italgyártó cég, és valójában csak azt emeltem ki, hogy az ember inkább fogadna egy autógyártóra.”

    „De bebizonyították, hogy én és mindenki tévedett, és nagyszerű munkát végeztek. Tudniillik Adrian a diplomamunkáját a ground-effect autókról írta, amikor egyetemre járt, így nem meglepő, amit idén csinált és alkotott. Lenyűgöző. De hiszek a csapatunk [Mercedes] fiatal fiaiban [mérnökök], akik fel fognak zárkózni.”

  • Narancssárga örömmámor: Verstappen hazai győzelmet aratott

    Narancssárga örömmámor: Verstappen hazai győzelmet aratott

    A Holland Nagydíj a harmadik olyan helyszín [a Red Bull Ring és Spa] mellett az idei Forma-1-es versenynaptárban, ahol a holland Verstappen-rajongók uralják a lelátókat.

    Az élről a hazai kedvenc Verstappen indulhatott, mellőle pedig Leclerc. Mögöttük Sainz és Hamilton foglalt helyet a rajtrácson, akiket Pérez és Russell követett. A felsoroltak közül a két Mercedes választott közepes keverékű Pirelliket kezdésnek, míg a Ferrarik és Red Bullok lágy gumikon várták a rajtot.

    Problémamentes rajt

    Verstappen a 72 körös verseny rajtja után Leclerc elé húzódott, hogy megtartsa a vezető pozícióját, miközben Russellt megelőzte Norris.

    A második körben Magnussen látványosan kiszaladt a pályáról, jól felverte a port, de vissza tudott térni a pályára, ám az utolsó helyre csúszott le ezzel.

    Szokásos Ferrari baki

    A mezőny elején haladók közül Sainz érkezett először a boxba kerékcserére, a 15. körben. Azonban nagyon sokáig bíbelődtek a bal hátsó kerekével, mert az nem volt időben odakészítve, így sok időt veszített. Ráadásul a ferrarisok a káoszban olyan helyre dobták le a kerékkulcsot, hogy a mögöttük kerékcserét végző Pérez kénytelen volt áthajtani rajta, miután végzett. Sainz a 11. helyre esett vissza.

    A 18. körben Leclerc is cserélt, ebben az esetben nem volt probléma a Ferrarinál. A monacói a 4. helyen folytatta a versenyt.

    Ezt követően Verstappen is meglátogatta a boxutcát, így az élre ideiglenesen a két Mercedes került.

    A 28. körben Verstappen egy leggyorsabb kört futva megelőzte Russellt, aki ekkor még nem volt kint kerékcserén.

    A Mercedesek közül előbb Hamilton érkezett cserére, a 30. körbe. Az 5. helyre tért vissza Sainz elé, Verstappen pedig ismét az élre állt.

    A 37. körben Vettel jött ki a boxból, lekörözöttként, közvetlenül az egymással csatázó Hamilton és Pérez elé, feltartva ezzel őket.

    Kavarodás Tsunoda körül

    A 44. körben a boxból kifelé tartva Tsunda megállt, de azt mondta neki a csapat, hogy minden rendben van az autójával, mehet tovább. Tsunoda nem értett ezzel egyet, így később visszatért a boxba. A csapattagok a japán versenyző biztonségi övét igazította meg és megvizsgálták a gumikat, végül ismét kiindult a boxutcából, de pár méter után Tsunoda ismét jelezte, hogy valami nem stimmel, nem kapcsolt versenytempóra. Végül a csapat arra kérte, álljon félre.

    Emiatt virtuális biztonsági autós fázis (VSC) következett, ami a két Mercedesnek és Verstappennek kedvezett, ez idő alatt ejtették meg a következő kerékcseréjüket, így jóval kevesebb időt veszítettek. Ellenben a Ferrarisok ezen a cserén már korábban túlestek, így ők nem tudtak ebből profitálni.

    A sorrend ezt követően Verstappen, Hamilton, Russell, Leclerc, Pérez volt.

    Bottas megállt a pályán

    Az 55. körben Bottas alatt állt meg az Alfa Romeo, ezért sárga zászlót lengettek. Sainz épp megelőzte Ocont, a csapat azt jelentette a spanyolnak, hogy mikor előzött, mát lengették be a zászlót, aminek értelmében tilos előzni, így szóltak a spanyolnak, hogy vissza kell engednie maga elé Ocont. A felvételeken azonban látható volt, hogy addigra már megtörtént az előzés, így nem kell helyet cserélniük.

    Közben érkezett a safety car, Verstappen pedig az első helyről ismét kiállt kereket cserélni, és a harmadik helyre, a két Mercedes mögé tért vissza. Így az élen Hamilton állt.

    Sainz is kihasználta az esetet és kereket cserélt, de mikor kiengedték, a sarkában termett Alonso és kis híján összeütköztek. Az esetért később 5 pásodperces büntetést kapott a ferraris.

    Russell szintén a boxutcába látogatott, ő maga kérte a kerékcserét.

    A 60. kör végén távozott a biztonsági autó, ekkor Hamilton, Verstappen, Russell, Leclerc, Pérez, Sainz volt a sorrend. Az első kanyarban azonban Verstappen egészen könnyedén szerezte vissza az első helyet a hétszeres világbajnoktól.

    Hamilton nem cserélt kereket a biztonsági autós fázis alatt, használt, közepes keverékű gumikon haladt, így a friss lágy Pirelliken haladó csapattársa, Russell is megelőzte. Majd így tett Leclerc is.

    A futamot végül az Orange Army legnagyobb örömére Verstappen nyerte. Russell a második helyre futtatta be a Mercedest, míg a harmadik helyet Leclerc szerezte meg.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Lemaradás
    1 Max Verstappen Red Bull Racing
    2 George Russell Mercedes 4.071
    3 Charles Leclerc Ferrari 10.929
    4 Lewis Hamilton Mercedes 13.016
    5 Sergio Perez Red Bull Racing 18.168
    6 Fernando Alonso Alpine 18.754
    7 Lando Norris McLaren 19.306
    8 Carlos Sainz Ferrari 20.916
    9 Esteban Ocon Alpine 21.117
    10 Lance Stroll Aston Martin 22.459
    11 Pierre Gasly AlphaTauri 27.009
    12 Alex Albon Williams 30.390
    13 Mick Schumacher Haas 32.995
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 36.007
    15 Kevin Magnussen Haas 36.869
    16 Zhou Guanyu Alfa Romeo 37.320
    17 Daniel Ricciardo McLaren 37.764
    18 Nicholas Latifi Williams
    Valtteri Bottas Alfa Romeo
    Yuki Tsunoda AlphaTauri

     

  • Binotto nem érti, miből futja fejlesztésre a Red Bullnál

    Binotto nem érti, miből futja fejlesztésre a Red Bullnál

    Mattia Binotto Spában aggodalmának adott hangot azokkal a pletykákkal kapcsolatban, amelyek szerint a Red Bull rövidesen egy lényegesen könnyebb kasznit kíván bemutatni.

    A hírek szerint, miután 2022-ben eddig egy olyan autóval versenyeztek, amely jelentősen többet nyom, mint a rivális Ferrarié, a hamarosan érkező könnyebb autót olyan mértékben módosították, hogy az új törésteszteket is igényel.

    „A jövőben új vázat kapunk” – mondta a bajnokság éllovasa, Max Verstappen Belgiumban. „Nem tudom, mennyivel lesz könnyebb, de ha beválik, az segíteni fog nekünk.”

    A Ferrari főnöke, Binotto azonban nyíltan azon tűnődik, hogy a Red Bull a költségvetési sapka feltételei mellett hogyan engedhet meg magának egy ilyen nagyszabású szezonközi autófrissítést.

    „Soha nem engedhetnénk meg magunknak, hogy szezon közben fejlesszünk egy könnyített vázat – vagy bármilyen más vázat -, mert a költségvetés ezt nem teszi lehetővé” – mondta az olasz.

    „Nagyon meglepődnék, ha ez más csapatoknak is lehetséges lenne. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy elegendő-e az ellenőrzés [a költségvetési korlát kapcsán]. Sajnos az FIA-nál nagyon kevesen tartják rajta a szemüket.”

    „Ezen javítani kell a jövőre nézve. Nagyon rossz lenne, ha a bajnokságot a pénzügyi szabályok döntenék el” – mondta Binotto.

    Néhányan a paddockban azonban úgy gondolják, hogy a Ferrari jobban tenné, ha energiáikat a saját 2022-es autójuk javítására és az ismétlődő stratégiai hibák kiküszöbölésére próbálnák fordítani.

    A Ferrari korábbi versenyzője, Fernando Alonso a vasárnapi Belga GP után rámutatott, hogy a maranellói csapat úgy tűnik, idén túl sok hibát követ el „furcsa stratégiákkal”.

  • Ha Monzában lesz büntetés, Binotto felveheti a futócipőjét

    Ha Monzában lesz büntetés, Binotto felveheti a futócipőjét

    A motorcserék miatti büntetések vélhetően nagy szerepet játszanak majd a Red Bull és a Ferrari közötti, világbajnoki csatát végleg eldöntő, második félidőben.

    A Ferrarinak 2022 elején megbízhatósági problémái voltak, holott az autójuk gyors, csak úgy, mint versenyzőik. A hibák miatt azonban mégis a rivális Red Bull és Max Verstappen lett az, aki kényelmes előnyre tett szert.

    Amint azonban a csapatok következő hetekben új motorelemeket kapnak, rajtbüntetésre számíthatnak.

    A korábbi F1-es pilóta, Christijan Albers szerint a Red Bull jobb helyzetben van, amikor arról kell dönteni, hogy mikor kell bevállalni a potenciális motor büntetést.

    „A Red Bullnak lehetősége van arra, hogy egy ideig vizsgálódjon” – mondta a De Telegraafnak.

    „Ha a Ferrarinak Monzában motort kell cserélnie, akkor szerintem Mattia Binottónak komoly gondjai lesznek, és kénytelen lesz futócipőt ragadni” – viccelődött a Minardi korábbi pilótája.

    Albers úgy gondolja, hogy a Ferrari számára több értelme lenne, ha a hétvégén Spa-Francorchamps-ban kapnának a motor miatt büntetést.

    „A Red Bull is megteheti ezt, és akkor mindketten hátulról indulnak, de stratégiailag még Monzában is van rá lehetőségük. Ott kevesebb vesztenivalójuk van, ráadásul ott egy kicsit könnyebb előzni, mint Spában” – mondta a holland.

    Albers azonban arra figyelmezteti a Red Bullt, hogy ne izguljanak túlságosan Max Verstappen tekintélyes, 80 pontos előnye miatt a bajnokság döntő második szakasza előtt.

    „80 pont sok, de ha belegondolunk, ha kétszer is lehajt a pályáról, vagy balszerencsés, akkor ez a különbség nagyon gyorsan eltűnhet” – mondta.

    „(Charles) Leclerc egy minőségi versenyző, de még mindig látszik a kaliberbeli különbség. Még mindig hibázik, és a Ferrari stratégiái katasztrofálisak voltak.”

    „Egyszerűen nem igazán tudják kézben tartani a dolgokat” – zárta Albers.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • 8 tény a pénteken debütáló Liam Lawsonról

    8 tény a pénteken debütáló Liam Lawsonról

    Ezen a hétvégén, a Belga Nagydíj hétvégéjén debütál Liam Lawson. Ugyan még nem versenyen, hanem „csak” szabadedzésen, de első alkalommal szerepel majd a Forma-1-es versenyzők között. Az új-zélandi versenyző Pierre Gasly AlphaTaurijába ülhet majd be.

    Hogy jobban megismerjétek, mire autóba ül, íme pár információ a 20 éves Lawsonról:

    1. 2019 februárjában csatlakozott a Red Bull Junior programjához.
    2. Minden európai bajnokságban, melyben rajthoz állt, tudott versenyt nyerni, legalább egyszer.
    3. Az ifjú versenyző egy percig sem hagyja magát unatkozni. Tavaly egyszerre két bajnokságban is szerepelt! Nem volt elég neki a 23 F2-es futam, a DTM-ben is rajthoz állt, és a második helyen zárta a bajnokságot! Mindeközben az F2-ben a 9. helyen végzett.
    4. Idén gőzerővel a Formula 2-re összpontosít, jelenleg 8. a bajnokságban, miután 6 dobogós helyezése volt, ebből kettő győzelem.
    5. Miután Jüri Vips távozni kényszerült a Red Bull programjából, Lawson lépett elő a Red Bull és az AlphaTauri teszt- és tartalékversenyzőjévé.
    6. Bár F1-es hétvégén még nem szerepelt korábban, tavaly Abu Dhabiban már vezethetett F1-es autót a fiatal versenyzők tesztjén.
    7. Illusztris társaság tagjává válhat: Nem sok új-zélandi versenyző neve köthető a Forma-1-hez (összesen 9), de az a kevés meglehetősen nagy név, hiszen az első aki mindenkinek eszébe jut, nem más, mint Bruce McLaren, a McLaren csapat alapítója. De ott van például az egyetlen kiwi világbajnok Denny Hulme, illetve a legutóbbi új-zélandi aki az F1-ben szerepelt, a Le Mans-győztes Brendon Hartley.
    8. Liam barátnőjét Charlotte Millernek hívják, akinek van egy Piquet nevű kutyája… 😀