Címke: Red Bull Racing

  • Az F1-es feleség az asztalra csapott: „Mi jogosít fel arra, hogy megítélj?”

    Az F1-es feleség az asztalra csapott: „Mi jogosít fel arra, hogy megítélj?”

    A Red Bull csapata lett az elsőszámú közellenség, miután bebizonyosodott, hogy megszegték a szabályokat azzal, hogy túllépték a megengedett költségkeretet. A vitáma most már a családtagok is beszálltak.

    Matthew Syed, a The Times című brit lap újságírója a Mexikói Nagydíj után ostorozta a csapatot, és azt állította, hogy Lewis Hamiltont „megfosztották” a 2021-es bajnoki címtől. Christian Hornert emellett „téveszmésnek”, „kegyetlennek” és „vesztesnek” nevezte.

    Minden vádak közepette Horner arról számolt be korábban, hogy a rosszmájú megjegyzések eredményeként már a csapattagok gyermekeit is zaklatják az iskolában.

    Syed erre reagálva azzal vádolta Hornert, hogy „a megfélemlítést és a mentális egészséget használja fel arra, hogy elterelje a figyelmet a saját szabályszegéséről”.

    „Ha a Red Bullnál mentális egészségügyi problémák vannak a szabályszegésük miatt, a felelősség őket és csakis őket terheli – nem pedig azokat, akik kritizálták őket” – mondta.

    Amanda Newey, a Red Bull legendés technikai főnökének, Adrian Newey-nak a felesége keményen visszavágott Syednek a közösségi médiában, noha később törölte a posztot.

    „Mi jogosít fel arra, hogy megítélj engem, a férjemet vagy a Red Bull bármelyik tagját vagy családtagját a mentális állapotáról?” – tette fel Syednek a költői kérdést.

    Adrian Newey, Amanda Smerczak
    Adrian és Amanda Newey  |  Fotó: Mark Thompson/Getty Images / Red Bull Content Pool

    „Amikor egy éven át bántalmaznak, és még csak nem is dolgozol a csapatnak, az kikészít. A szurkolók provokálása a mérgező újságírással csak tetézi a problémát” – mondta Amanda.

    A Red Bull és Max Verstappen 2022-es domináns sikere ellenére a Milton Keynes-i székhelyű Forma-1-es csapat számára ez egy kifejezetten viharos év volt.

    „Stratégiai és politikai szempontból most sok minden történik a Red Bullnál” – ismeri el Dr. Helmut Marko.

    „Dietrich Mateschitz halálával kapcsolatban vannak tisztázandó kérdések a vállalaton belül, de ez nem befolyásolhatja a sport szegmenst.”

    „A csapat számára semmi sem változott. „Arra készülünk, hogy megnyerjük a hátralévő két futamot, és az utóbbi időben mutatott gyorsaságunk és megbízhatóságunk alapján erre jó esélyünk van.”

  • Erre nem számítottunk! Vettel Red Bull sisakban vezet majd Mexikóban!

    Erre nem számítottunk! Vettel Red Bull sisakban vezet majd Mexikóban!

    A négyszeres világbajnok, év végén visszavonuló Sebastian Vettel jelenleg az Aston Martin versenyzője. Előtte a Ferrari színeiben rótta a köröket, de ha valaki, akkor ő aztán nem felejtette el, hogy honnan indult.

    Ahogy azt sem, hogy kik, mikor és mennyiben járultak hozzá ahhoz, hogy Forma-1-es versenyző, majd világbajnok lehessen.

    Mindebben pedig hatalmas szerepe volt a Red Bullnak, és annak alapítójának, Dietrich Mateschitznek. Mateschitz múlt szombati halálhíre megrázta a Forma-1-es paddockot, beleértve Vettelt is.

    A német versenyző a hétvégi Mexikói Nagydíjon újból egy régi, red bullos sisakjában fog vezetni, így tisztelegve az energiaitalos cég néhai tulajdonosa előtt.

    Az információt az Aston Martin közölte, a következő szöveggel:

    „Dietrich Mateschitz nemcsak a @redbullracing, hanem sportágunk úttörője és legendája volt.”

    „Tiszteletünk jeléül @sebastianvettel a hétvégi #MexicoGP-n visszatér az egyik eredeti, ikonikus sisakdizájnjához.”

    „Mindenkitől a @astonmartinf1-nél: Danke Didi. #F1”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Aston Martin Aramco Cognizant (@astonmartinf1) által megosztott bejegyzés

  • Egy tartalékos szerep többet ér egy Haas ülésnél? (szavazással)

    Egy tartalékos szerep többet ér egy Haas ülésnél? (szavazással)

    Daniel Ricciardo megerősítette Günther Steiner gyanúját, miszerint az ausztrál nem akarja azzal életben tartani Forma-1-es versenyzői karrierjét, hogy a Haasnál versenyezzen 2023-ban.

    Steiner, a Haas csapatfőnöke azt mondta, úgy tűnik neki, hogy a McLaren versenyzője, akinek év végén távoznia kell a wokingi csapattól, inkább lenne tartalékversenyző egy topcsapatnál, mint teljes munkaidős versenyző a középmezőnyben, vagy hátrébb.

    Többen úgy gondolják, hogy Ricciardo jövőre a Mercedes hivatalos tartalékversenyzője lehet, de már, most felerősödött pletykák szerint ugyanezt a szerepet korábbi munkaadójánál, a Red Bullnál töltheti be.

    „Nem tudom, egyelőre ez csak pletyka” – mondta Ricciardo, amikor Austinban megkérdezték erről.

    „Hogy beszélek-e? Igen. De még nem írtunk alá papírt, vagy bármi ilyesmit.”

    A McLaren vezérigazgatója Zak Brown állítólag az Indycarba csábította volna, de az ausztrál visszautasította.

    „Oválok, tényleg nem” – mondta Ricciardo. „Tíz évvel ezelőtt igent mondtam volna. De őszintén mondhatom, hogy nem érzem jól magam az oválokon.”

    Érdekes módon azonban a Haasnak is nemet mondott.

    „Azzal, ami most rendelkezésre áll, jobb, ha másra összpontosítok” – erősködött. „Azt hiszem, jobb lenne, ha ragaszkodnék a terveimhez.”

    [poll id=”253″]

    A 2009-es világbajnok Jenson Button elismeri, hogy Ricciardo helyzete nemcsak „szomorú”, hanem „furcsa” is.

    „Ez egyszerűen furcsa számomra. Nem működik” – mondta Button Ricciardo tartalékversenyzői ambíciói kapcsán. „De nyilvánvalóan ezt választotta.”

    „Én [a helyében] inkább versenyeznék egy olyan csapatban a Forma-1-ben, amelyik hátrébb van a rajtrácson. Akkor újra bizonyíthatna, és talán feljebb kerülhetne a mezőnyben.”

    „De harmadik versenyzőként az emberek csak az idei utolsó versenyére fognak emlékezni.”

  • A Red Bull csapatfőnöke birkákkal akar foglalkozni

    A Red Bull csapatfőnöke birkákkal akar foglalkozni

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner meglepő tervet árult el a visszavonulásával kapcsolatban. Hozzátette azonban, hogy ez egyhamar nem fog bekövetkezni.

    Horner 2005 óta vezeti a Red Bull F1-es csapatát, annak létrejötte óta és hat egyéni világbajnoki címhez asszisztált. Mindeközben ezen a hétvégén az ötödik konstruktőri győzelmet szerezheti meg a csapattal.

    Az elért eredmények ellenére Horner a ‘Diary of a CEO’ podcastnek elmondta, hogy a boxutcában töltött ideje még messze nem ért véget.

    „Nagyon elégedett vagyok sok szempontból, de még mindig rendkívül motivált vagyok, és mikor van az, hogy elég, elég?” – tette fel a kérdést.

    „Jelenleg nem érzem úgy, hogy elég lenne, és azt hiszem, ez hajt előre.”

    Arra a kérdésre, hogy szerinte „lesz-e valaha elég”, Horner így felelt: „A probléma, ami ebben az iparágban biztosan előfordul, bár azt hiszem, ez máshol is így van, hogy az idő olyan gyorsan telik.”

    „Soha nincs öt perced arra, hogy gondolkodj és visszatekints, mindig előre nézel.”

    „Ez a bajnokság, ez a fejezet lezárul, és néhány estén át élvezzük majd, aztán már csak a következőről lesz szó. Szóval sosincs időd gondolkodni.”

    „Szerintem csak akkor van időd gondolkodni, amikor az út végére érsz” – mondta a Red Bull csapatfőnöke.

    „Amikor az utam végére érek, elmegyek, és valami teljesen mással foglalkozom majd. Birkatenyésztő leszek, vagy valami ilyesmi. De ezt jelenleg még nem látom a szemem előtt.”

  • Newey beszámlázott, vagy sem? Ez lehet a kulcsa a Red Bull túlköltekezésének

    Newey beszámlázott, vagy sem? Ez lehet a kulcsa a Red Bull túlköltekezésének

    A legfrissebb hírek szerint Adrian Newey státusza állhat a Red Bull tavalyi túlköltekezésének középpontjában.

    Hétfőn az FIA megerősítette, hogy a Milton Keynes-i székhelyű csapat volt az egyetlen Forma-1-es alakulat, amely „kisebb túlköltekezést” követett el, kevesebb mint öt százalékkal ugyan, de meghaladva a 2021-ben érvényben lévő 145 millió dolláros felső határt.

    Különböző elméletek láttak napvilágot arra vonatkozóan, hogy miért költött többet a Red Bull a költségvetési korlátnál. A táppénzektől kezdve a catering számlákig. Azonban a német Auto Motor und Sport szerint a tervező zseni, Newey volt a fő tényező.

    Nem egyértelmű, hogy ez miként okozhatott többletköltséget, de úgy tudni, hogy az a kérdés, hogy Newey a Red Bull alkalmazottja vagy számlaképes vállalkozó.

    Az FIA szerint alkalmazott, ezért a becslések szerint évi 10 millió dolláros fizetését is bele kell számítani a csapat azon költségvetésébe, melynek a költségkorlátba be kellene férnie. A Red Bull szerint azonban Newey a saját cégén keresztül, vállalkozóként szerepel, ezért mentesül a felső határ alól.

    Van egy másik kikötés is, miszerint egy csapat három legjobban kereső alkalmazottja szintén nem tartozik a felső határ alá, de a hírek megoszlanak arról, hogy Newey köztük van-e. Ha nem, akkor az ő magas fizetése magyarázatot adhat a Red Bull szabálysértésére.

    De még ha Newey az első háromban is van, a következő legjobban kereső fizetésével, valószínűleg szintén túllépnék a határt valamennyivel.

    Tehát a Newey-ügy megoldása, valamint néhány más, a Red Bull által kért tisztázandó kérdés megoldása sokat számíthat abban, hogy végeredményben 2021-ben valóban átlépték-e a költségvetési korlátot vagy sem.

    Verstappen bajnoki címe biztonságban van

    Azonban bármi is lesz az eredmény, Helmut Marko motorsport-tanácsadó egy dolgot mindenképpen tisztázni szeretne: Max Verstappen 2021-es F1-es bajnoki címe nincs veszélyben.

    „Nem akarok túl sokat mondani, csak ennyit” – mondta az F1-Insidernek. „Továbbra is úgy gondoljuk, hogy egyáltalán nem sértettük meg a költségplafon szabályát”

    „A megbeszélések az FIA-val folyamatban vannak. Meglátjuk, hogy végül mi sül ki belőle.

    „De azok a pletykák, amelyek szerint Max például elveszítheti a 2021-es világbajnoki címét, teljesen képtelenségek.”

    „A múlt megmutatta, hogy még a szabályok extrém mértékű megszegését is nagyon enyhén büntette az FIA.”

  • A Mercedes bánja, hogy a Red Bull elhappolta egy versenyzőjüket

    A Mercedes bánja, hogy a Red Bull elhappolta egy versenyzőjüket

    A Mercedes technikai főnöke szerint nagy veszteség, hogy a csapat elveszíti Nyck de Vriest.

    A holland, aki idén debütált a Williamsnél, mikor Alexander Albont kellett helyettesítenie, egyetlen versenyen, a Mercedes hivatalos tartalékversenyzője jelen pillanatban. Az egyébként már Formula E-világbajnok de Vries, 2023-ra azonban a Mercedes riválisának a Red Bullnak a B csapatához, az AlphaTaurihoz szerződött.

    Franz Tost, az Alpha Tauri főnöke tagadja, hogy Max Verstappen ajánlotta be a nála 2 évvel idősebb honfitársát.

    „Nem, erre nem volt szükség” – mondta Tost.

    „Fantasztikus versenyt teljesített (F1-es beugrásakor), nem hibázott, ezért könnyű döntés volt őt leigazolni” – tette hozzá Tost.

    Az osztrák elmondta azonban, hogy kétli, hogy de Vries már idén, pénteki szabadedzéseken kipróbálhatná az AlphaTaurit.

    „Nem hiszem, mert még mindig egy másik csapattal van szerződése” – mondta Tost. „Remélem, hogy Abu Dhabiban láthatjuk őt a fiatal pilóták tesztjén.”
    A Mercedes sajnálja, hogy elveszítik holland versenyzőjüket.

    „Amit én látok, az egy nagyon kedves srác, de egyben egy olyan srác, aki nagyon nagy tudású, aki érti a sportot, érti az autó mérnöki oldalát” – mondta a Mercedes technikai főnöke, Mike Elliot.

    „Azt hiszem, nekünk, mint csapatnak, sajnálatos, hogy máshova megy, de ugyanakkor nagyon örülünk neki” – mondta.

    „Jó látni, hogy egy olyan tehetséges versenyző, mint ő, megkapja ezt a lehetőséget.”

    De Vries most abban reménykedhet, hogy a 2023-as lehetősége később akár egy előléptetést is eredményezhet a Red Bull Racinghez, a holland kollégájával és barátjával, Verstappennel alkotva egy párost.

    „A holland sajtó számára jó hír, hogy hamarosan két versenyző is tevékenykedik majd az országukból” – mondta a Red Bull részéről Dr. Helmut Marko a De Telegraaf című lapnak.

    „A marketing részlegünk kevésbé örül ennek, de számomra minden a teljesítményről szól.”

    A jövőben tehát nem kizárt egy tisztán holland Verstappen-de Vries felállás.

  • Pontverseny: Majd’ elfeledkeztünk egy fontos dologról!

    Pontverseny: Majd’ elfeledkeztünk egy fontos dologról!

    A Japán Nagydíj után mindenki Max Verstappen kis káosz után bebiztosított második világbajnoki címével volt elfoglalva.

    Közben Verstappen csapattársa, Sergio Pérez megelőzte Charles Leclercet, aki a szezon kezdetén az év legnagyobb esélyese volt, de végül egyre jobban lemaradt Verstappentől.

    Vettel is javított egy pozíciót, a legnagyobb szenzáció viszont, hogy Nicholas Latifi végre megszerezte első pontjait az idei szezonban. Így már minden teljes szezont teljesítő versenyző rendelkezik ponttal. Az egyetlen nulla pontos Nico Hülkenberg, aki csak beugró volt év elején, két verseny erejéig.

    # Versenyző Csapat Pontok
    1 Max Verstappen RED BULL RACING 366
    2 Sergio Pérez RED BULL RACING 253
    3 Charles Leclerc FERRARI 252
    4 George Russell MERCEDES 207
    5 Carlos Sainz FERRARI 202
    6 Lewis Hamilton MERCEDES 180
    7 Lando Norris MCLAREN 101
    8 Esteban Ocon ALPINE 78
    9 Fernando Alonso ALPINE 65
    10 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 46
    11 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 32
    12 Daniel Ricciardo MCLAREN 29
    13 Pierre Gasly ALPHATAURI 23
    14 Kevin Magnussen HAAS 22
    15 Lance Stroll ASTON MARTIN 13
    16 Mick Schumacher HAAS 12
    17 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 11
    18 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 6
    19 Alexander Albon WILLIAMS 4
    20 Nicholas Latifi WILLIAMS 2
    21 Nyck De Vries WILLIAMS 2
    22 Nico Hulkenberg ASTON MARTIN 0

     

    A konstruktőröknél a Red Bull előnye már 165 pont a Ferrari előtt, az olaszoktól pedig 67 ponttal van lemaradva a Mercedes.

    Az Alpine pedig visszavette a negyedik helyet a McLarentől.

    # Csapat Pontok
    1 RED BULL RACING RBPT 619
    2 FERRARI 454
    3 MERCEDES 387
    4 ALPINE RENAULT 143
    5 MCLAREN MERCEDES 130
    6 ALFA ROMEO FERRARI 52
    7 ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 45
    8 HAAS FERRARI 34
    9 ALPHATAURI RBPT 34
    10 WILLIAMS MERCEDES 8

    A 2022-es szezonból még négy versenyhétvége van hátra.

  • A Red Bull-botrány egy fontos teszt az FIA számára

    A Red Bull-botrány egy fontos teszt az FIA számára

    A Red Bull és az Aston Martin feltételezhetően túllépte a 2021-es költségvetési sapkát. Ezzel kapcsolatban szerdán vártunk döntést az FIA-tól, a Forma-1-et felügyelő szervezettől. De csak azt jelentették be, hogy majd valamikor bejelentést tesznek…

    Leginkább a Mercedes és a Ferrari reménykedik abban, hogy a Red Bullt alaposan megbüntetik.

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner azonban igyekszik tartózkodni attól, hogy részletesen belemerüljön az ügybe. Az amerikai csapat főnöke úgy véli, hogy az emberek „ártatlanok, amíg bűnösnek nem bizonyulnak”.

    Tisztában van azzal, hogy ha bármelyik csapatról kiderül, hogy túllépte a költségvetési sapkát, akkor az „nem tesz jót” a bajnokság hírnevének.

    „Először is, én mindig azon a véleményen vagyok, hogy mindenki ‘ártatlan, amíg be nem bizonyosodik a bűnösség’. Szóval nem akarok senkit megvádolni azzal, hogy valamit tett, amíg nem hivatalos, mert itt még csak spekulálunk” – mondta Steiner.

    „De ha van is jogsértés, azt mondanám, hogy biztosnak kell lennünk abban, hogy tájékoztatást kell adni arról, ha voltak kiskapuk – amit feltételezünk – hogy mindenki megismerje őket. És nyilvánvalóan a kiskapuk a szabályozás különböző értelmezéseit jelentik, tehát tisztázni kell, hogy mi az.”

    „Továbbá, a jövőre nézve tudjuk, hogy mivel kell foglalkoznunk, és meg kell győződnünk arról, hogy a jövőre nézve nem hígítjuk fel a költségvetési plafont. Szerintem ez a legfontosabb dolog, és biztos vagyok benne, hogy az FIA elnöke gondoskodni fog arról, hogy ez rendben legyen.”

    „Ha elkezdjük felhígítani ezt a szabályozást, az véleményem szerint az nem lesz jó a sportágnak.”

    Steiner tisztában van azzal is, hogy milyen nagy „próbatétel” ez az FIA számára, hogy „szigorú” legyen.

    A Haas-főnök azt szeretné, hogy „ami a szabálykönyvben le van írva”, azt pontosan úgy kövesse mindenki, ahogyan az le van írva.

    „Nyilvánvalóan ez egy teszt” – tette hozzá a Haas-főnök.

    „Ha nem tartjuk be a saját szabályainkat, akkor nem haladunk sehová.”

    „Szóval ezt a szabályt együttesen hoztuk, és ezt kell betartani. Ezért ez egy teszt, egy nagyon fontos teszt, mert ha most nem tesszük meg, akkor továbbra is megpróbáljuk elkerülni.”

    „Szigorúan be kell tartanunk azt, ami le van írva.”

  • Pontverseny: Kettős redbullos siker lehet egyéniben

    Pontverseny: Kettős redbullos siker lehet egyéniben

    A Szingapúri Nagydíjon Max Verstappen csak a 7. helyen végzett, így még nem sikerült bebiztosítania 2022-es bajnoki címét.

    104 pont az előnye most Charles Leclerc előtt, miközben Sergio Pérez múlt hétvégi győzelmével 2 pontra közelítette meg a monacói második helyét.

    George Russell is kivételesen gyenge versenyt teljesített, melynek eredményeként Sainz már csak egy ponttal marad el tőle.

    Daniel Ricciardo azonban egy kiváló 5. helyet szállított Szingapúrban, ezzel pedig három helyet lépett előre a ponttáblázatban.

    Továbbá Sebastian Vettel is javított egy pozíciót.

    # Versenyző Csapat Pontok
    1 Max Verstappen RED BULL RACING 341
    2 Charles Leclerc FERRARI 237
    3 Sergio Perez RED BULL RACING 235
    4 George Russell MERCEDES 203
    5 Carlos Sainz FERRARI 202
    6 Lewis Hamilton MERCEDES 170
    7 Lando Norris MCLAREN 100
    8 Esteban Ocon ALPINE 66
    9 Fernando Alonso ALPINE 59
    10 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 46
    11 Daniel Ricciardo MCLAREN 29
    12 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 24
    13 Pierre Gasly ALPHATAURI 23
    14 Kevin Magnussen HAAS 22
    15 Lance Stroll ASTON MARTIN 13
    16 Mick Schumacher HAAS 12
    17 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 11
    18 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 6
    19 Alexander Albon WILLIAMS 4
    20 Nyck De Vries WILLIAMS 2
    21 Nicholas Latifi WILLIAMS 0
    22 Nico Hulkenberg ASTON MARTIN 0

     

    Ami a csapatokat illeti, a Red Bull előnye 137 pont a Ferrari előtt, miközben a McLaren, ha csak kicsivel is, de visszavette a negyedik pozíciót az Alpine-tól. Az Aston Martin pedig két helyet lépett előre.

    # Csapat Pontok
    1 RED BULL RACING RBPT 576
    2 FERRARI 439
    3 MERCEDES 373
    4 MCLAREN MERCEDES 129
    5 ALPINE RENAULT 125
    6 ALFA ROMEO FERRARI 52
    7 ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 37
    8 HAAS FERRARI 34
    9 ALPHATAURI RBPT 34
    10 WILLIAMS MERCEDES 6
  • Hihetetlen, Leclerc ismét elbukta a győzelmet; a védelmi miniszter nyert

    Hihetetlen, Leclerc ismét elbukta a győzelmet; a védelmi miniszter nyert

    Mikor a versenyzői parádé zajlott a Szingapúri Nagydíj napján, még száraz volt az idő a versenypálya területén. Később azonban heves esőzés kezdődött. Bár ez még a rajt eredeti időpontja előtt elállt, várni kellett még, hogy kevesebb víz legyen a pályán. Ezért a rajtot egy órával elhalasztották, magyar idő szerint 15.05-re.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1576557403973513216

    A 61 körös villanyfényes versenyt Charles Leclerc várhatta az első pozícióból, őt pedig Sergio Pérez, Lewis Hamilton, Carlos Sainz, Fernando Alonso, Lando Norris és Pierre Gasly követte a sorban. Mindeközben Max Verstappen csak a 8. helyről indulhatott, miután az időmérő edzésen nem tudta befejezni utolsó gyorskörét, mert nem volt elegendő üzemanyag az autójában. George Russell pedig a boxutcábolt rajtolt, a mezőny után.

    A teljes mezőny intermediate gumikon rajtolt.

    Pérez az élre tört a rajtnál, így Leclerc a második helyre csúszott, mögötte pedig Sainz haladt. Verstappen a 12. helyre esett vissza, miután kissé beragadt a rajtnál. Vettel 5 helyet javítva a 8. helyre jött fel, míg Albon az utolsó helyre csúszott.

    Verstappen gyorsan elkezdett felkapaszkodni, a második körben a 10. helyre jött fel.

    Nem maradtunk biztonsági autó nélkül

    A 7. körben Zhout a fal felé préselte Latifi és össze is akadtak. Előbbi leparkolt a bukótérben, utóbbi pedig defekttel hajtott a boxba, miközben a biztonsági autó a pályára hajtott. Kerék- és orrkúpcsere következett a williamses számára, de a pályára már nem hajtott vissza, feladni kényszerült a versenyt.

    Russell Bottast előzte volna a 15. helyért, de nem tudott befordulni a következő balosba. Kiszaladt egyenesen a bukótérbe, ezzel pedig megütötte a finn autójának szárnyvéglapját.

    A 10. kör végén távozott a biztonsági autó. Pérez előnye persze emiatt elveszett, de az újraindítás után is megtartotta a vezetést. Verstappen pedig megelőzve Vettelt, majd Gaslyt a 7. helyen folytatta a versenyt.

    Magnussen volt az első, aki kereket cserélt, de továbbra is intermediate gumikat kapott.

    Russell bevállalta

    A 21. körben Alonso esett ki motorprobléma miatt, a 6. helyről. VSC (virtuális biztonsági autó) lépett életbe. Ezt kihasználva Russell a boxba hajtott kerékcserére és ő lett az első, aki slick gumikra váltott. A brit kemény keverékű Pirelliket kapott, de meglehetősen sokat csúszkált vele, mikor visszatért a pályára (a 17., egyben utolsó helyre).

    A 26. körben Albon tette falba a Williamset és bár utána vissza tudott menni a boxba, otthagyta az első szárnyát, ezért ismét VSC következett.

    A 28. körben aztán Ocon alatt adta meg magát az Alpine, ezért újabb VSC jött. Mindeközben Russell még nem sokra ment a száraz pályára alkalmas gumikkal.

    A 33. körben Hamilton is levette orral a falat, bár ő is vissza tudott térni a pályára. Az első szárnya azonban sérült, leért a földre, de ettől még haladt tovább a hétszeres világbajnok.

    A 35. körben Leclerc is megérkezett (közepes keverékű) slick gumikért a boxba, és a harmadik helyre tért vissza. Ekkor már a mezőny közepe is slickre váltott. Hamilton is a boxba hajtott új orrkúpért és slickekért. Pérez is váltott, és meg tudta tartani az első helyet, majd érkezett Verstappen is.

    A 36. körben aztán Tsunoda kötött ki a falban – már slicken – és érkezett a biztonsági autó. Russell ezt újabb kerékcserére használta ki. Sokan tettek még így, hamarosan mindenki slick gumikon körözött már.

    A kerékcserék után Verstappen az 5. volt, mögötte pedig a 16. helyről rajtoló Ricciardo haladt.

    A tervezettbél későbbi kezdés, és a vizes pálya miatt lassabb tempó miatt a kétórás időlimit lett a mérvadó a körök száma helyett. A 39. kör végén távozott a safety car, ekkor már csak alig 34 és fél perc volt hátra a versenyből.

    Verstappen visszaesett a mezőny végére

    Az 5. helyen álló Verstappen próbálta megelőzni Norrist, de ehhez el kellett hagynia a slickeken a száraz ívet, nem is sikerült a manőver, kiszaladt a betonozott bukótértbe és legyalulta a gumijait. Az utolsó, 14. helyre esett vissza, majd a boxba kellett hajtania kereket cserélni.

    Mindeközben az élen haladó Pérezt kezdte vizsgálni a versenyigazgatóság, mert azt gyanították, hogy a megengedettnél jobban lemaradt a biztonsági autó mögött.

    Közben Russell és Schumacher is defektet kapott, miután összeértek. Mindketten a boxba hajtottak cserére, majd az utolsó két helyen (13-14.) folytatták a versenyt.

    A 44. körben már száraz volt annyira a pálya, hogy engedélyezték a DRS használatot, épp mire Leclerc megérkezett Pérez nyakába. A mexikói beceneve azonban „védelmi miniszter”, mivel híresen jól tud védekezni és maga mögött tartani versenytársait. A red bullos többször elfékezte magát az élen, végül azonban sikerült leszakítania magáról monacói riválisát.

    8 perccel a vége előtt Verstappen a 9. helyen haladt, Hamilton nyomában, aki előtt pedig Vettel haladt. Másfél perccel + 1 körrel a leintés előtt aztán Hamilton a vizes részre hajtott, elfékezte és gyakorlatilag elengedte Verstappent.

    A versenyt végül Pérez nyerte Leclerc és Sainz előtt. Mögöttük zárt a két McLaren, Norris-Ricciardo sorrendben, ami nagyon jó eredmény a wokingiaktól. Szintén jó eredménynek számít a két Aston Martin 6-7. helye, Stroll-Vettel sorrendben. A bajnokság éllovasa, Verstappen a 7. helyen lett leintve, így egyelőre hivatalosan még nem világbajnok idén.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Diff.
    1 Sergio Pérez Red Bull
    2 Charles Leclerc Ferrari 7.595
    3 Carlos Sainz Jr. Ferrari 15.305
    4 Lando Norris McLaren 26.133
    5 Daniel Ricciardo McLaren 58.282
    6 Lance Stroll Aston Martin 1:01.330
    7 Max Verstappen Red Bull 1:03.825
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:05.032
    9 Lewis Hamilton Mercedes 1:06.515
    10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:14.576
    11 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:33.844
    12 Kevin Magnussen Haas 1:37.610
    13 Mick Schumacher Haas 1 kör
    14 George Russell Mercedes 2 kör
    Yuki Tsunoda AlphaTauri kiesett
    Esteban Ocon Alpine kiesett
    Alexander Albon Williams kiesett
    Fernando Alonso Alpine kiesett
    Nicholas Latifi Williams kiesett
    Zhou Guanyu Alfa Romeo kiesett