A hivatalos közvetítés felvétele csalókán mutatta, hogy egyáltalán nem gratulált a győztes Sergio Péreznek, mert valójában tett felé egy gesztust.
Jos Verstappen kapta az ívet rendesen a szurkolóktól, amiért a televízióközvetítés felvételei alapján finoman szólva is közönyösen reagált fia csapattársának győzelmére az előző versenyen. Pérez a leintés után örömmámorban rohant ünnepelni a Red Bull tagjaihoz, amelyek gyűrűjében a korábbi F1-es pilóta is megtalálható volt, de közönyös arckifejezést erőltetett magára és úgy nézett ki, mintha tudomást sem venne a mexikóiról.
A minap azonban előkerült egy nézői felvétel, amely kicsit felülről és Pérezhez képest szemből mutatja be ugyanazt a jelenetsort, és ezen látható, hogy az a vád egész biztos téves, hogy Jos Verstappen ne gratulált volna a győztesnek: a felé nyújtott kezébe belecsapott, talán el is mormolt Péreznek egy gratulációt.
Túlzásba nyilván nem vitte a gratulációt, de sportszerűtlenséggel vádolni tehát teljesen indokolatlan.
Btw Jos Verstappen congratulated Perez..
So before we all judge we need to have all the facts, not just what the media tells you. pic.twitter.com/Iqa7fSyEQt
Max Verstappent bosszantja a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjéről történt korai kiesése, mert egész hétvégén jól ment az autója. Főnöke, Christian Horner egyelőre csak feltételezi, hogy mi volt a probléma, és egy hihetetlen adatra is felhívta a figyelmet.
Max Verstappen toronymagas esélyesként vágott neki a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjének, ám nemhogy a pole pozíciót nem sikerült megszereznie, de még a Q3-ba sem jutott be. Ennek oka, hogy miután a Q2-ben hibázott, a következő körében meghibásodott az autója. Bár a bokszba még vissza tudott vánszorogni, hamar kiderült, hogy nincs esély időben megjavítani a kocsit.
A holland pilóta így a tizenötödik helyről vághat neki a vasárnapi futamnak, ám a tempóját elnézve jó esély van rá, hogy felérjen a dobogóra, és a futamgyőzelem sem tűnik a valóságtól teljesen elrugaszkodott gondolatnak. A címvédő már csak azért is mérges az idő előtti búcsú miatt, mert az autó mindhárom szabadedzésen kiválóan működött.
„A tízes kanyarból kifelé megtörtént [a baj], ami bosszantó – nyilatkozta az F1TV-nek. –Eddig nagyon jó volt a hétvégénk, minden edzés remekül ment. Az autó minden alkalommal nagyszerűen működött, amikor pályára mentünk. [Így] kicsit trükkösebb lesz az élre kerülni, de ez a pontszerzésről szól, nagyon hosszú a szezon. Természetesen abban reménykedtem, hogy előrébbről indulunk, de ezen már egyáltalán nem tudunk változtatni. Ezen a pályán bármi lehetséges, ám az embernek realistának kell lennie. Nehéz lesz, de jó a tempónk, így biztosan előrébb fogunk jutni.”
Az első információk alapján Verstappen autójában a féltengely hibásodott meg, és ezt főnöke, Christian Horner is megerősítette, és egy megdöbbentő adatra is felhívta a figyelmet. „Igen, jelenleg úgy tűnik, hogy ez a helyzet, de bele kell néznünk az autóba, hogy lássuk, mi történt pontosan – nyilatkozta a Sky Sports-nak a Red Bull Racing első embere. – A Q1-ben futott köre a negyedik helyet jelentette volna neki a rajtrácson.”
Verstappen már a Bahreini Nagydíjon is panaszkodott a váltóra, de akkor nem tűnt komolynak a baj, mint ahogyan a dzsiddai hétvége pénteki napján sem, amikor a lefelé váltásoknál érzékelt problémát. Felmerülhet a kérdés, hogy a mostani hiba is ilyen jellegű volt-e, ám Horner elárulta, a legkevésbé sem számítottak arra, hogy ez meg fog történni velük.
A féltengely hibásodhatott meg Verstappen autójában
„Nem aggódtunk emiatt. Része volt a stratégiánknak, hogy új alkatrészekkel álljunk elő, de valami nyilvánvalóan történt. A végére kell járnunk a dolognak. Meg kell értenünk, és gondoskodnunk kell arról, hogy ez ne forduljon elő még egyszer. Az autó egész hétvégén remek volt, meglátjuk, hogyan megy holnap. Jó az egyenesbeli tempónk és jó az autónk, meglátjuk, mire leszünk képesek.”
Bár egy körön nem tűnt annyira brutálisnak a Red Bull fölénye a Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki napja alapján, versenytempóban ismét toronymagasan a mezőny előtt vannak. A mögöttük lévő pozíciókért viszont akár négy csapat pilótái is harcolhatnak.
Max Verstappen elsőségével zárult mind az első, mind a második gyakorlás a Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki napján. Igaz, ezúttal a relevanciát tekintve a szokásosnál is nagyobb a különbség a két tréning között, hiszen csak utóbbit rendezték reprezentatív körülmények között, azaz villanyfényben. Akárhogy is, már ebből az eredményből arra lehet következtetni, hogy ismét a Red Bull fölényére kell számítani.
A magyar idő szerint kora esti szabadedzésen viszonylag szoros volt a mezőny, hiszen a holland pilótát mindössze 1,449 másodperc választotta el az utolsó helyen záró Valtteri Bottastól. A címvédőhöz Fernando Alonso volt a legközelebb, ám a bahreini hétvégéből kiindulva könnyen lehet, hogy az Aston Martin alacsonyabb üzemanyagszinten ment, ami azt sejteti, hogy a bikásoknak nagyobb előnye van egy körön, mint azt az eredményjelző mutatja.
Ebből is egyértelműen látszik, hogy ők rendelkeznek messze a legjobb csomaggal, hiszen az egyenesekben csupán a Williams tudja felvenni velük a versenyt Alexander Albon révén, míg a kanyarokban csupán az Aston Martint lehet velük egy lapon emlegetni. A versenytempót tekintve ráadásul még kétségbeejtőbb a helyzet az ellenfelek szempontjából, hiszen az adatok azt mutatják, hogy legalább akkora előnnyel rendelkeznek, mint az idénynyitón.
Ahogyan a mezőny nagy része, úgy az energiaitalosok is szétválasztották a pilótáikat, és Verstappen a lágyakon, míg Sergio Pérez a közepeseken kezdett. Mindkét keveréken ők produkálták a legjobb körátlagot, ha figyelmen kívül hagyjuk Carlos Sainzot, aki a mexikói pilótánál kilenccel kevesebb kört tett meg a közepeseken, ráadásul vélhetően kevesebb üzemanyaggal ment, és még így is csupán 158 ezreddel előzte meg őt ebben a mutatóban.
Az ellenfelek számára alighanem az lehet a legriasztóbb, hogy Verstappen úgy volt a leggyorsabb a lágyakon, hogy ő teljesítette a legtöbb kört, szám szerint 16-ot. Ez pedig azt mutatja, hogy a gumikat is a Red Bull kezeli a legjobban, csakúgy, mint Bahreinben. A holland pilóta a második etap során, a közepeseken is hihetetlenül erős időket produkált, és mindenki másnál 4 tizeddel jobb volt azok közül, akiknek szintén a sárga oldalfalú abroncsok voltak fent abban az időszakban. A 25 éves versenyző majdnem a lágyakon lévő Alonso szintjét is elérte.
A Red Bull ismét kimagaslónak tűnik (Fotó: Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool)
Ennek fényében a szahírihoz hasonló versenykép várható, és az ellenfeleknek nagy szerencsére lesz szükségük, hogy vasárnap legyőzzék a Red Bullt. Azon ellenfeleknek, amelyek közül a jelek szerint az Aston Martin stabilizálta a második helyét az erősorrendben. Alonso vélhetően ismét harcolhat a dobogóért, de azért nem lesz annyira könnyű dolga, mint ahogyan azt az eredmények mutatják.
A Ferrari helyzete az egykörös tempót illetően kilátástalannak tűnik a köridők alapján, de egybehangzó sajtóértesülések szerint azért nincs ekkora baj a maranellóiaknál. A nagy lemaradás oka az alacsony motorüzemmód, mivel nem akarták megkockáztatni, hogy újabb erőforráselem menjen tönkre valamelyik autóban. Az időmérőre azonban nyilvánvalóan feltekerik, így Charles Leclerc-től és Sainztól is jobb teljesítmény várható.
Mindez természetesen a versenyre is igaz lehet, még ha nem is olyan mértékben. Bár a spanyol versenyző a harmadik legjobb átlagot hozta a lágyakon, ahogyan a közepesek esetében, úgy a C4-eseken is kevesebb kört teljesített, mint a riválisok nagy része. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a Ferrari továbbra is küszködik a gumikopással, még úgy is, hogy ez a pálya adottságai miatt nem jelent akkora problémát.
A Ferrari vélhetően nem tekerte fel a maximumra a motort (Fotó: Steven Tee/LAT Images)
Talán náluk is nehezebb helyzetben van a Mercedes, ahol az első szabadedzés után mindkét pilóta az autó egyensúlyára panaszkodott. Ennek következtében változtattak a beállításokon, ám Lewis Hamilton esetében túllőhettek a célon. A hétszeres világbajnok több mint fél másodperccel maradt el egy körön csapattársától, George Russelltől, és a hátrány nagy részét a kanyargós első szektorban szedte össze.
A W14-es egyébként is a kanyarokban van nagy lemaradásban a Red Bullhoz képest, hiszen az egyenesekben megközelítik Verstappenék végsebességét. Az Auto Motor und Sport azt állítja, hogy a brackley-iek ennek ismeretében a döntésre jutottak, hogy szombatra módosítanak az autón, és a nagyobb leszorítóerő felé mennek el az egyenesbeli tempó oltárán.
Ami a versenyszimulációt illeti, elsősorban Hamiltonnál lehetett látni, hogy a helyzet már-már kétségbeejtő. A 38 éves pilóta nagyon hamar túlmelegítette a lágy abroncsokat, majd a közepeseken sem tudott sok kört megtenni. A Mercedes teljesítménye nagyjából a Ferrariéval volt egy szinten mind az alaptempót, mind a gumikopást tekintve, ám az olaszokkal ellentétben ők nem spóroltak annyit a motorral. Nem véletlen, hogy egyik pilóta sem volt optimista: Hamilton kijelentette, hogy nehéz vezetni az autót, míg Russell hangsúlyozta, hogy egy éjszaka alatt nem fognak csodát tenni.
A Mercedes továbbra is küszködik (Fotó: LAT Images/Mercedes)
A Mercedes é a Ferrari körülbelül 2 tizeddel maradt el Alonsótól, és 1-gyel Esteban Ocontól. Merthogy a Bahreinben csalódást keltő teljesítményt mutató Alpine ezúttal nemhogy életjeleket mutat, de úgy tűnik, hogy ők is ott lehetnek a dobogóért folytatott harcban. Olyannyira, hogy Verstappen lágy gumis tempóját egyedül Pierre Gasly tudta megközelíteni, és a 27 éves pilóta nem autózott nagyságrendekkel kevesebbet egykori csapattársánál, így az enstone-iak vélhetően a gumikat is jól kezelik.
Apropó gumik: Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója kiemelte, hogy az új első abroncsoknak hála jobb az autók egyensúlya, így kisebb mértékű szemcsésedés várható a futamon. Mivel a kemény keverék körönként 8 tizeddel lassabb a közepesnél, ezért minden bizonnyal egy C4-es és egy C3-as szettel kell megoldani az egy kiállást. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a Red Bull és az Alpine is két garnitúrát őrzött meg a fehér oldalfalú abroncsokból.
Bár a Bahreini Nagydíjon a Red Bull sima kettős győzelmet aratott, Helmut Marko tanácsadó és Christian Horner csapatfőnök sem számít könnyű szezonra. Max Verstappen pedig egyenesen bízik benne, hogy Fernando Alonsóval az Aston Martin meg tudja szorongatni őket.
A Red Bull nagyon könnyed kettős győzelmet aratott a Bahreini Nagydíjon. Max Verstappen több mint 10 másodperccel végzett Sergio Pérez előtt, míg a harmadik Fernando Alonsónak már 35 másodpercnél is nagyobb volt a lemaradása. Persze kieséséig Charles Leclerc-nek állt a dobogó legalsó foka, de nem sokkal a futam kétharmada után már ő is közel 25 másodperces hátrányban volt a címvédőhöz képest.
A verseny végén ráadásul a Red Bullok letekert motorral mentek, és egy konkrét köridőnél nem autózhattak gyorsabban. A látottak alapján sokan már egy forduló alapján úgy vélik, hogy a bajnokságot oda is lehet adni a bikásoknak. George Russell egyenesen odáig ment, hogy az energiaitalosok az összes futamot megnyerhetik, ám a Milton Keynes-i alakulat vezérkara szerint azért nincsenek ennyire könnyű helyzetben.
„Nem bánnám, ha unalmas lenne az év, de nem hiszem, hogy az lesz – nyilatkozta Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója az Autosportnak. –Ez csak egy futam, és egyben különleges verseny a durva aszfalt miatt. Minden futam más és más. Dzsidda például sokkal gyorsabb, és a többi csapat is fejleszti majd az autóit, nem alszanak. Úgy vélem, jelenleg a Ferrarié a leggyorsabb motor, de mire jó a leggyorsabb motor, ha nem megbízható? A végsebesség azonban olyan, amilyen, és ezzel meg kell birkóznunk. Emellett, ha egy olyan pályára megyünk, mint Monza, meglátjuk, mi történik.”
Christian Horner csapatfőnök csatlakozott kollégájához, és ő sem temetné el egy forduló után az ellenfeleket. A brit szakember kiemelte, hogy a Red Bull munkatársai semmit sem vesznek garanciának, és ennek szellemiségében végzik a munkájukat, hiszen mind a teszt, mind az idénynyitó Bahreinben zajlott, így egyelőre csak onnan rendelkeznek érdemi információval.
„Amint lesz két-három pályáról [tapasztalatunk], sokkal jobb képet kapunk az autónk és az ellenfeleink erősségeiről és gyengeségeiről – jelentette ki, majd Russell szavaira is reagált. – A huszonhárom futam egy maraton, és végig kiegyensúlyozottnak kell lennünk. Nagyszerű volt a kezdés, de teljes mértékben arra számítunk, hogy a riválisaink felzárkóznak a következő versenyeken.”
Persze adódik a kérdés, hogy ha ez így is történik, egyrészt mikorra várható, másrészt melyik istálló lehet a legnagyobb rivális. Az elmúlt évekkel ellentétben most nem kettő, hanem három csapat jöhet szóba, olyannyira, hogy a jelek szerint az Aston Martin egyértelműen a Mercedes előtt jár. Verstappen kijelentette, a maga részéről még örülne is neki, ha a silverstone-iak harcban lennének a bajnoki címért.
„Fernando miatt is remélem [hogy így lesz], mert volt néhány év, amikor nem igazán volt lehetősége az élen harcolni – fogalmazott a futam első három helyezettjének részvételével tartott sajtótájékoztatón. – Szóval örülök, hogy már most, az első futam után itt ül. Az Aston Martinnál tényleg megvan az energia és a lendület, győzni akarnak, és jó embereket vettek fel. Szóval szerintem ennél csak jobb jöhet a számukra.”
Verstappen reméli, hogy Alonso ott lesz a bajnoki címért folytatott harcban (Fotó: Peter Fox/Getty Images)
Persze egyelőre az Aston Martin is messze van a Red Bulltól, vagy legalábbis Szahírban messze voltak. Ugyanakkor Alonsónak még akkor is összejöhet a győzelem, ha ez a különbség megmarad a továbbiakban, hiszen a hátralévő 22 versenyen még simán előfordulhat, hogy mindkét Red Bull bajba kerül, vagy esetleg a megszokottnál közelebb van hozzájuk. Ezt Verstappen saját tapasztalatból tudja, hiszen korábban a Mercedesek mögött volt hasonló helyzetben.
„Az idei évre vonatkozóan nehéz megmondani, hogy harcba szállnak-e a bajnoki címért, de a futamgyőzelmek mindenképpen benne vannak a pakliban – vélekedett. – Voltam már ugyanebben a helyzetben, hogy néhány futamon húsz-negyven másodperccel végeztem a győztesek mögött, és az ember mégis nyer két-három versenyt egy évben, mert néha vannak olyan pályák, amelyek nagyon fekszenek az autójának, minden összejön, és diadalmaskodhat egy futamon, olykor talán egy kis segítséggel vagy szerencsével. Az viszont biztos, hogy nagyon erős csomagjuk van, és persze most minden arról szól, hogy továbbfejlesszék.”
Pérez szintén örül Alonso sikerének. A mexikói pilóta korábban hét éven át versenyzett az Aston Martin jogelődjénél, a Force Indiánál, majd a Racing Pointnál, így jól ismeri a csapatot. Bár távozása óta mind az autó, mind a szakembergárda egy része változott, a 33 éves versenyző szerint elő fog fordulni, hogy a silverstone-iak harcban lesznek a győzelemért.
„Először is nagyon örülök, hogy az Aston és Fernando itt van elöl – kezdte. – Szerintem óriási erőfeszítés volt, és nagyszerű, hogy Fernando az első futamán a csapattal dobogóra állt. Úgy gondolom, bizonyára nagyon jó az autójuk, néhány pályán biztosan esélyesek lesznek a győzelemre. A Forma-1-es szezonok rendkívül hosszúak, így bármi megtörténhet.”
Komoly és vicces formában egyaránt utaltak arra többen is a Red Bull részéről, hogy az Aston Martin jelentős mértékben a bikások tavalyi autójára épült. Egy az egyben viszont korántsem feleltethető meg annak, hiszen néhány alkatrészt a Mercedestől vásárolnak, így teljesítményükkel a brackley-ieknek is példát mutatnak.
A Bahreini Nagydíj hétvégéje alapján nagyon úgy tűnik, hogy az Aston Martin utolérte az élcsapatokat, legalábbis ami a Ferrarit és a Mercedest illeti. Sőt, utóbbit a versenytempó tekintetében a jelek szerint meg is előzte. A maranellóiakkal azért nem lehet még összehasonlítani őket ebből a szempontból, mert bár Charles Leclerc-nek a kiesése előtt kétségtelenül nagy előnye volt Fernando Alonsóval szemben, figyelembe kell venni, hogy a spanyol pilótának a rosszul sikerült első köre után George Russellen és Lewis Hamiltonon is át kellett küzdenie magát, mielőtt utolérte Carlos Sainzot.
Alonso már az első futamán dobogóra állhatott az Aston Martinnal (Fotó: Aston Martin)
Hogy minek köszönhető a jelentős előrelépés? Nos, az Aston Martin változtatott a tavaly koncepcióján, de ahhoz, hogy ez ennyire jól süljön el, kellettek a kiváló mérnökök. 2021-ben nagymértékű toborzásba kezdtek, és a Red Bulltól számos aerodinamikai szakembert csábítottak el. A legnagyobb név Dan Fallows volt, akit azóta technikai igazgatóvá léptettek elő.
A munkájuk már tavaly is meglátszott, amikor a Spanyol Nagydíj hétvégéjén az RB18-asra igencsak hasonlító autóval álltak elő. Ebből kisebb botrány is kerekedett, ugyanis a Red Bull, élükön Christian Horner csapatfőnökkel azzal gyanúsította a korábbi szakembereket, hogy dokumentumokat vittek magukkal, amivel megsértették a szellemi tulajdonhoz fűződő jogukat.
Erre elméletben lett volna lehetőség, hiszen akkor hagyták el a csapatot, amikor a 2022-es, új szabályok szerint készülő autó tervezése már javában zajlott. Az ügy azonban hamar elcsitult, hiszen sokkal valószínűbb, hogy csak a fejükben tárolt információt vitték át, amit természetesen senki nem akadályozhatott meg, még úgy sem, hogy Fallows nem állhatott azonnal munkába. Erre utalt Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója, aki kijelentette, hogy „elég jó a memóriájuk”.
Az már a bemutatón is látszott, hogy az Aston Martin számos más csapathoz hasonlóan a Red Bull koncepcióját követte. Sergio Pérez az első három helyezett részvételével tartott sajtótájékoztatón viccesen meg is jegyezte, hogy „jó látni, hogy a Red Bullnak három autója van a dobogón”. Erre a mellette ülő Max Verstappen és Alonso is elmosolyodott, bár lehetséges, hogy utóbbi részéről ez csak kényszeredett mosoly volt.
Pérez (balra) hatalmasat trollkodott a sajtótájékoztatón (Fotó: Lars Baron/Getty Images)
Horner hasonló véleményt fogalmazott meg, amikor erről kérdezték, ezzel együtt méltatta az Aston Martin teljesítményét. „Szerintem ez minden csapat számára megmutatja, hogy mindez lehetséges. Nyilván jó munkát végeztek a télen. Azt mondják, hogy az utánzás a hízelgés legjobb formája, és jó látni, hogy ilyen jól megy a régi autó – nyilatkozta a brit szakember, de hozzátette, nem bánja a korábban náluk dolgozó aerodinamikai szakemberek távozását. – Nem, mert szerintem csodálatos csapatunk van, és mindennek fejlődnie kell. Semmi sem áll meg.”
Horner kijelentése ugyanakkor messze nem állja meg a helyét. Már csak azért sem, mert az Aston Martin a Mercedes ügyfélcsapata, ennélfogva a csillagosok motorját, váltóját, valamint hátsó felfüggesztését használják. Toto Wolff, a brackley-i alakulat csapatfőnöke szintén méltatta az ellenfelet, és megjegyezte, hogy ha a silverstone-iaknak sikerült ekkorát előrelépniük, akkor ezt nekik is végre kell tudni hajtaniuk.
„Valószínűleg jó alapjuk volt tavaly, és rengeteget javítottak a teljesítményen a tél folyamán – fogalmazott. – Amennyiben pedig ez lehetséges, ha valaki meg tudja csinálni, akkor mi is meg tudjuk. Jó példaként szolgálnak arra, hogy mire van lehetőség. Két és fél másodpercet gyorsultak, az autójuk pedig félig olyan, mint a miénk a motor, a váltó és a hátsó felfüggesztés miatt. Mivel sok a párhuzam, el kell ismernünk, hogy kiemelkedő munkát végeztek.”
Az osztrák üzletember hozzátette, riválisuk példája azt is igazolja, hogy aerodinamikai téren vannak gondjaik, mert „ha mechanikai problémáink lennének, az az Aston Martinnál is jelentkezne”. A Mercedes pilótái egyébként első kézből is megtapasztalhatták a silverstone-i alakulat autójának tempóját, hiszen Alonso George Russellt és Lewis Hamiltont is megelőzte, míg Lance Stroll szintén maga mögé utasította az ifjabbik brit versenyzőt.
„Le a kalappal az Aston Martin előtt, elképesztő munkát végeztek – jelentette ki a hétszeres világbajnok. – Van dolgunk, mert az autójuk fele olyan, mint a miénk, és a mi szélcsatornánkat használják.” A 38 éves pilóta többször is csatázott Alonsóval, hiszen az első körben megelőzte egykori csapattársát, aki a futam második felében egy látványos manőverrel vette vissza a pozíciót vele szemben.
„Igazán [élveztem] – utalt a 38. körben történtekre a Sky Sports-nak adott interjújában. – Versenyzőként az ember mindig abban reménykedik, hogy előzni tud, de legalább csatáztunk. Szerintem sokkal élvezetesebb párharcot vívtam [mint általában]. A rajt nagyszerű volt, nyertem néhány helyet, és elkaptam Fernandót a négyes kanyarban. Aztán ott volt a csatánk, és egy ponton a Ferrarihoz is közel voltam, de nem igazán tehettem volna többet. Talán beállíthattuk volna másképp az autót, de egyszerűen csak hiányzik a teljesítmény, úgyhogy dolgoznunk kell ezen.”
A Red Bull hatalmas fölénnyel aratott kettős győzelmet, de ha akarják, még nagyobb különbséget alakíthattak volna ki. A Ferrari abban bízik, hogy a bahreini pálya tulajdonságai is nagy szerepet játszottak a rossz szereplésben.
A Red Bull kettős győzelmével indult a Forma-1-es szezon, miután a Bahreini Nagydíjon Max Verstappen nyert, míg Sergio Pérez a rossz rajtja ellenére a második helyen ért célba. A két pilóta között is nagy, több mint 10 másodperc volt a különbség, a harmadik helyezett Fernando Alonso hátránya pedig már 35 másodpercnél is nagyobb volt a címvédőhöz képest.
Persze egészen a kieséséig Charles Leclerc volt a két Red Bull mögött, de az ő hátránya is tetemes volt. Mielőtt a 40. körben megállt alatta az autó, lemaradása már közel 25 másodperc volt Verstappennel szemben. Persze a dobogó így is sokkal jobb lett volna, mint a nullázás, ám egy teljesen váratlan hiba megfosztotta a pódiumtól a monacói pilótát. „A semmiből jött – idézi azAuto Motor und Sport –A tesztpadon megtett hatezer vagy hétezer kilométer során soha nem volt ilyen jellegű problémánk a hajtással.”
A Ferrari azonban a nullázását leszámítva sem lehet elégedett, hiszen Leclerc egyébként is nagyon kikapott volna a Red Bulloktól, és a helyzet még rosszabb, mint amit a végeredmény mutat. A második kiállásuk után ugyanis Verstappen és Pérez is azt az utasítást kapta, hogy egy bizonyos köridőhöz tartsa magát, vagyis akkor már nem használták ki teljes mértékben az autóban rejlő potenciált. 10 körrel a vége előtt a motort is letekerték, máskülönben körönként 1 másodperccel lettek volna gyorsabbak, írja a német szaklap a csapatra hivatkozva.
A Red Bull tehát számos területen nagy előnyben van a Ferrarihoz (és még inkább a Mercedeshez) képest, ezek közül az egyik legszembetűnőbb a gumikezelés. Az energiaitalosok az első cserénél lágyakat kaptak, és csak az utolsó etapra ment fel nekik a kemény, míg a mezőny nagy része, beleértve a többi élcsapatot, csak a futam elején autózott C3-asokon, utána végig C1-eseken voltak.
Hogy a nagymértékű gumikopás mennyire lesz jellemző a Ferrarira a szezon során, az majd kiderül a következő futamokon, és persze a fejlesztésekkel enyhíthetik ezt a problémát. A maranellóiak abban bízhatnak, hogy a bahreini pálya kifejezetten nem kedvezett az autójuknak, és a jóval kevésbé durva aszfalttal rendelkező Dzsiddában nem lesznek ekkora bajban.
A másik, amiben a Ferrari bízhat, az az a tény, hogy a bahreini pályán a hátsó gumik kopása a lényeges, de Szaúd-Arábiában nem ez lesz a jellemző. Az időmérős telemetriai adatokból megfigyelhető volt, hogy Leclerc a lassú kanyarokban szenvedett nagyon, és lényegében ezeken a részeken bukta el a pole pozíciót. A tempósabb kanyarokban viszont más a helyzet. „A gyors kanyarok különösen kedveznek nekünk” – jelentette ki Jock Clear, a Ferrari műveleti igazgatója.
A Ferrarinál abban bíznak, hogy Dzsiddában közelebb lesznek a Red Bullhoz (Fotó: Lars Baron/Getty Images)
Ugyanakkor a Ferrarinak a jelek szerint egyvalamivel mindenképpen szembe kell néznie, akár javul a helyzet Dzsiddára, akár nem. Az autóra már tavaly is jellemző volt, hogy az esetek többségében sokkal jobb egy körön, mint a futamon, és úgy tűnik, hogy ez az idei szezonra sem változott. A maranellóiak azonban továbbra is hisznek abban az irányelvben, amit követnek. „Egy kocsinak, amely gyors az időmérőn, a futamon is gyorsnak kell lennie – szögezte le Frédéric Vasseur csapatfőnök. – Ez nem a koncepció kérdése. Bízunk az általunk követett útban és a készülő fejlesztésekben.”
George Russell abszolút elképzelhetőnek tartja, hogy a Red Bull minden futamot megnyer az idei szezonban. A Bahreini Nagydíj után ő és Lewis Hamilton is azt hangsúlyozta, hogy javulniuk kell, míg Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke az egyik legrosszabb napjuknak titulálta a vasárnapot, és kijelentette, hogy a bikások fölényéről az ő legjobb időszakuk jut eszébe.
Borzalmasan indult a 2023-as szezon a Mercedes számára. Lewis Hamilton az ötödik, míg George Russell a hetedik helyet szerezte meg a Bahreini Nagydíjon, ám ők még a Ferrarinál is nagyobb lemaradásban voltak a Red Bullokhoz képest. A hétszeres világbajnok több mint 50 másodperces hátrányt szedett össze a futamgyőztes Max Verstappenhez képest az 57 kör alatt, míg csapattársa esetében 55 másodpercnél is nagyobb volt a különbség.
A bikások fölénye demoralizáló volt, mindezt ráadásul úgy sikerült összehozniuk, hogy a hétvége elején gondokkal küszködtek. Persze még csak az első verseny telt el, de egyelőre nehezen látni, hogy ki állíthatná meg az energiaitalos alakulatot. Russell odáig ment, hogy azon sem lepődne meg, hogy ha ellenfelük makulátlan teljesítménnyel tudná le az idényt.
A bajnokság már lefutott a Red Bullnak, nem hiszem, hogy bárki is harcolni fog velük idén – nyilatkozta a futam utáni sajtóbeszélgetésen. – Arra számítok, hogy minden egyes futamot megnyernek, ez a tippem. Az eddigi teljesítményüket nézve senkit nem látok, aki kihívást jelentene nekik. A tempójuk gyengébbnek tűnt ezen a hétvégén, mint a teszteken volt, ami kicsit furcsa. Jelenleg viszont könnyű dolguk van, és azt csinálnak, amit akarnak. Lehet, hogy nem mindig ők lesznek a pole-ban, mert tudjuk, hogy a Ferrari nagyon versenyképes az időmérőn. Amikor azonban a versenytempóról van szó, szerintem remek helyzetben vannak.”
Ha Russell jóslata valóra válik, akkor hivatalosan a Red Bull lesz az első százszázalékos istálló egy éven belül. Ha kevésbé vagyunk szigorúak, akkor az F1 első világbajnoki szezonjában, 1950-ben az Alfa Romeo már elérte ezt, hiszen csak a pontversenybe akkor nem beleszámító Indy500-at nem nyerték meg, a másik hat fordulót igen. A McLaren 1988-ban 16-ból 15 viadalt behúzott, de Monzában Alain Prost technikai hiba miatt esett ki, míg Ayrton Sennát lekörözöttként kiütötte az élete egyetlen futamán szereplő Jean-Louis Schlesser. A közelmúltban a Mercedes volt a legközelebb ehhez a teljesítményhez, de a Spanyol Nagydíjon a két versenyző összeütközött egymással, míg Malajziában előbb Sebastian Vettel megforgatta Nico Rosberget, majd Hamiltonnak elfüstölt a motorja.
Bár a Mercedes már az időmérőn is jelentős lemaradásban volt, akkor még tudtak pozitívumokat találni, miután a differencia kisebb volt a vártnál. A futamon viszont nőtt a különbség, és Verstappen átlagosan közel 1 másodperccel bizonyult gyorsabbnak náluk. Persze ők csatáztak is, de a másik oldalról a Red Bull legfeljebb az első etapban működhetett maximális teljesítményen.
Russell akár az egész szezont feláldozná a jövőbeli javulásért (Fotó: LAT ImagesMercedes)
„Egyértelműen nem ez volt a helyzet, az autónak nincs elég teljesítménye – vetette össze Russell a kvalifikációt a versennyel. – Minden bizonnyal vissza kell mennünk a tervezőasztalhoz, és tovább kell dolgoznunk. Ma semmi sem úgy ment, ahogyan kellett volna, szóval van még mit tennünk. Azért vagyunk itt, hogy győzzünk, és természetesen minden egyes eredményt optimalizálni akarunk. Ha választhatok, hogy harcolunk, és van esélyünk a futamok megnyerésére, amikor csak lehet, vagy lassú fejlődés van, és soha nem lesz sanszom, akkor nyilvánvalóan a győzelmeket választom. Szóval ha fel kell áldoznunk néhány futamot vagy az idény egy részét, hogy esélyt adjunk magunknak arra, hogy legyen egy autónk, amellyel lehet küzdeni, akár a szezon második felében, akár a jövő évre nézve, talán ezt kell tennünk, mert nyilvánvalóan nagy lemaradásban vagyunk.”
Hamilton sem volt sokkal boldogabb honfitársánál. Bár az ötödik hely nem hangzik tragikusan, hozzá kell tenni, hogy az élmezőnyből csapattársa mellett a sérült Lance Strollt előzte meg, na meg persze Charles Leclerc-t, aki bőven előtte volt, amikor az autója megadta magát. A hétszeres világbajnok szintén a fejlesztéseket sürgeti, de úgy véli, idővel javulhat a helyzet.
„Mérföldekre voltunk [a dobogótól] – kezdte. – [Leclerc] Ferrarija előttem lett volna, úgyhogy valójában a hatodikok lettünk volna. Szóval a dobogó sehol nem volt. Rengeteg a tennivalónk, és még nagyobb leszorítóerőt kell adnunk az autónak, mert ennek nagymértékben híján vagyunk. Amint jobban terhelhetjük a hátsó és az első [tengelyt], jobb lesz a tempónk.”
Toto Wolff természetesen szintén értékelte a látottakat. A Mercedes csapatfőnöke immáron tizedik éve irányítja az istállót, és a sikerek mellett megélt egy-két rosszabb vagy egyenesen borzalmas napot. Ilyet viszont legfeljebb a tavalyi év elején tapasztalt, de a mostani vereség azért érintheti rosszabbul, mert egy év elteltével lényegében ugyanott tartanak az élmezőnyhöz képest.
Hamilton és Wolff is bízik a fejlődésben (Fotó: LAT ImagesMercedes)
„Ez volt az egyik legrosszabb napunk a versenyzésben, egyáltalán nem volt jó – jelentette ki az osztrák üzletember a Sky Sports műsorában. –Egyszerűen mindenhol hiányzott a tempó. Ez tükrözi a teszten látottakat, mert az Aston Martin nagyon gyors, megérdemlik [a dobogót]. A Red Bull egyszerűen másik bolygó.”
A mostani Red Bulléhoz hasonló fölényt utoljára a Mercedes produkált a legdominánsabb éveiben, nem véletlen, hogy Wolffnak is ez jutott eszébe. A brackley-iek számítottak arra, hogy lesz lemaradásuk az energiaitalosokkal szemben, de ez minden képzeletet alulmúlt az ő szempontjukból „Ez az, ami fáj, mert olyan messze vannak tőlünk, hogy az a mi legjobb éveinkre emlékeztet, amikor [körönként] egy másodpercet adtunk mindenkinek – fogalmazott az 51 éves üzletember. – Ez a mérce, és az egyik lépést a másik után kell megtennünk, hogy visszajöjjünk. Ezt abszolút meg tudjuk csinálni.”
A Red Bullnak jó esélye lehet kettős győzelemmel indítani a szezont a Bahreini Nagydíjon, miután a jelek szerint a Ferrari a gumikopással küszködhet, míg a Mercedesnek nincs meg az alaptempója. Fernando Alonsótól viszont még úgy is tartanak, hogy nem közvetlenül mögülük indul.
Nemsokára kialszanak a piros lámpák, és a Bahreini Nagydíjjal véglegesen elindul a 2023-as Forma-1-es szezon. Az időmérőn a két Red Bull volt a leggyorsabb, és már csak ezért is jó esélyük van kettős győzelmet szerezni. A versenyszimulációk alapján a Ferraritól és a Mercedestől nem is kell tartaniuk, ám Fernando Alonsót ők is veszélyesnek tartják.
A Red Bullnak nem indult jól a hétvégéje, hiszen elsősorban Max Verstappen autóján küszködtek a beállításokkal. Péntekről szombatra aztán jelentősen változtattak, amit a holland pilóta szokatlannak titulált, ám egy körön bejött, hiszen megszerezte a pole pozíciót. Amennyiben a versenytempó tekintetében is lesz javulás, úgy normál körülmények között nehezen lehet majd megszorítani, hiszen már a második szabadedzésen is övé volt a legjobb körátlag.
Ami a Ferrarit illeti, Charles Leclerc akár a pole pozícióért is harcolhatott volna, ám végül csak a harmadik helyet szerezte meg. Ennek egyrészt az az oka, hogy a kanyarbejáratoknál lassabb volt a Red Bulloknál, emellett pedig mindössze egyszer próbálkozhatott. A Ferrari ugyanis inkább megőrzött egy friss lágy gumiszettet a futamra, de a monacói pilóta nem biztos benne, hogy ennek valóban akkora jelentősége lesz, mint azt ők bizonyára szeretnék. „Kicsivel nagyobb tapadást [akarunk], ennyi – nyilatkozta az időmérő első három helyezettjének részvételével tartott sajtótájékoztatón. – Nem tudom, hogy lesz-e komoly befolyása ennek.”
A versenyszimulációk alapján azonban nem ez lesz a legfontosabb kérdés a Ferrarinál, hanem az, hogy mennyire sikerült megoldaniuk a gumikopással kapcsolatos problémákat. A bahreini a versenynaptár legdurvább aszfaltja, hiszen a pálya 2004-es debütálása óta nem történt újraaszfaltozás, így az ilyen jellegű hiányosságok itt nagyon is kijöhetnek. Leclerc ezzel kapcsolatos megnyilvánulása nem túl biztató a tifosi számára.
„A második szabadedzést megnézve még mindig jelentős mértékben lassabbak vagyunk a Red Bullnál a tempó és a gumikopás tekintetében – magyarázta az 5-szörös F1-es futamgyőztes versenyző. – Meglátjuk, hogy pontosan hol is állunk. Úgy érzem, tettünk egy lépést előre [a gumikímélés terén], de nem vagyok benne biztos, hogy ez elég.”
Leclerc óvatosan nyilatkozott a gumikopással kapcsolatban (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)
A Mercedesnél talán még nagyobb gondok vannak, de a problémák más jellegűek, mint a Ferrarinál. A csillagos istállónál a jelek szerint nem az abroncsok kezelésével, hanem az alaptempóval van gond. Az időmérőn jelentősen elmaradtak Verstappen legjobbjától, és bár tavaly a futamokon rendre jobban szerepeltek, George Russell nincs meggyőződve arról, hogy ez most is így lesz.
„Nem tudjuk, hogy megvan-e az a tempónk, amely tavaly megvolt a hosszú etapokon – jelentette ki a 25 éves brit pilóta egy sajtóbeszélgetésen. – Az előző évben jó volt a hosszú etapokon mutatott sebességünk, de nem tudom, hogy ezzel az autóval ez megvan-e még. Ugyanakkor remélem, hogy tudunk harcolni a körülöttünk lévőkkel.”
A Ferrari és a Mercedes tehát a jelek szerint elmarad a Red Bull versenytempójától. A két versenyzőpárost Fernando Alonso választja el a rajtrácson, aki a szabadedzésekkel ellentétben az időmérőn nem harcolhatott az első helyért, így is elégedetten nyilatkozott, a futammal kapcsolatban pedig optimista. „Az autónkon eddig azt láttuk, hogy remekül kezeli a gumikat, és ez történelmileg is igaz az Aston Martinra – kezdte. – Szóval ha lesz lehetőségünk, akkor biztosan élni fogunk vele.”
Nem a spanyol versenyző az egyetlen, aki hasonló véleményen van. A második helyről induló Sergio Pérez szavai alapján arra leehet következtetni, hogy a szóba jöhető riválisok közül Alonsótól, illetve az Aston Martintól tart a legjobban. A mexikói versenyző saját személyes tapasztalataival érvelve erősítette meg a kétszeres F1-es világbajnok mondandóját, hiszen 2014 és 2020 között ő maga is versenyzett az akkor még Force India, majd Racing Point néven működő silverstone-i istállónál.
„Arra számítok, hogy harcban lesznek [a győzelemért] a futamon – fogalmazott. – Nagyon jól bánnak a gumikkal, ezt tudom az ott töltött időszakom alapján. Ismerem Dzsunt [Macuzaki Dzsun, az egykor a Bridgestone-nál dolgozó, a gumik teljesítményéért felelős vezető mérnök – a szerk.], ő egy jó srác. Általánosságban nagyon jól használták az abroncsokat, szerintem ez az egyik legnagyobb erősségük, nagymértékben erre támaszkodnak. Amikor én ott voltam, mindig is sokkal inkább a versenynapra készültek. Szerintem egy nagyon erős Aston Martinra számíthatunk.”
Nagyon úgy tűnik, hogy az Aston Martin valóban kiváló autót épített, és Fernando Alonso akár valós veszélyt is jelenthet Max Verstappenre a Bahreini Nagydíjon. Mindeközben a Ferrarinál és a Mercedesnél nagyon is vakarhatják a fejüket.
A múlt heti tesztelés alapján úgy tűnt, hogy a Red Bull rendelkezik a leggyorsabb autóval, míg az Aston Martin minimum a középmezőny legjobbja, de akár a Ferrarit és főleg a Mercedest is megszoríthatja. Nos, a Bahreini Nagydíj hétvégéjének pénteki napja alapján nagyon úgy tűnik, hogy a bikások győzelmét egyvalaki veszélyeztetheti, és az a silverstone-iak pilótája, Fernando Alonso.
Eddig csak ALonso tudta felvenni a versenyt a Red Bull-lal (Fotó: Lars Baron/Getty Images)
A Red Bull a várakozásokhoz képest nem zárt túl jó napot, főleg ami Max Verstappent illeti. A címvédő az első szabadedzésen problémákba ütközött, és arra panaszkodott, hogy a tesztelés óta valami megváltozott az autót illetően, amely nem úgy működik, ahogyan azt ő szeretné. A holland pilóta jelentősen elmaradt csapattársától, Sergio Péreztől, ám a második tréningre sikerült javítani a beállításokon.
„Nehezen indult a nap – nyilatkozta a 25 éves versenyző. – Az első szabadedzésen nem tudtuk jól beállítani az egyensúlyt, ami kissé furcsa volt, mert a teszten nem tapasztaltunk ilyet. A második szabadedzésen a gyorskörök nem voltak rosszak, és kicsit jobbnak éreztem az autót, a hosszú etap során pedig jó volt a tempó. Ekkor összességében nem volt rossz a kocsi. Az első és a második gyakorlás között jó irányba mentünk, csak újra rá kell találnom a ritmusomra. Az Aston Martinok versenyképesnek tűnnek, ezt már a teszten is lehetett látni. Van még egy kis tennivalónk. Tudjuk, hogy az autónk versenyképes, már csak össze kell rakni minden darabot.”
Az elsőnél sokkal mérvadóbb második szabadedzésen Alonso zárt az élen, de figyelembe kell venni, hogy Verstappen úgy szedett össze 169 ezredes hátrányt, hogy az utolsó kanyarban. Enélkül nem kizárt, hogy a holland pilóta megelőzte volna riválisát, de az biztos, hogy a különbség minimális lett volna. Mindenesetre sokatmondó, hogy Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója kijelentette, az Aston Martin egy körön igenis veszélyt jelenthet rájuk.
Az osztrák szakember egyúttal hozzátette, a versenytempót illetően más másképp látja a helyzetet, és úgy véli, ezen a téren nagyobb előnyben vannak. A köridők ezt nem igazolják vissza, hiszen a lágy abroncsokon futott hosszú etap átlaga Verstappen esetében 1:37.220, míg Alonsóé 1:37.248 másodperc volt. Marko azzal érvel, hogy az AMR23-as hátsó gumijai gyorsabban kopnak, de a képet árnyalja, hogy az energiaitalosok pilótái beiktattak egy hűtőkört a versenyszimulációba, amivel a gumik tovább életben maradnak.
Az Aston Martin eddig nagyon kellemes meglepetés (Fotó: Aston Martin)
Az Aston Martin tehát egyelőre a vártnál is versenyképesebbnek tűnik. Persze a valós erőviszonyok csak a kvalifikáción és a futamon derülnek ki, és nem lehet kizárni, hogy az Aston Martin magasabb motorüzemmódban vagy éppen alacsonyabb üzemanyagszinten teljesítette hosszú etapját. A semleges szurkolóknak azonban érdemes bízniuk abban, hogy ez ne így legyen, különben a Red Bullt aligha fogja megszorítani bárki is.
A Ferrari és a Mercedes ugyanis egyelőre nagyon távolról figyelik az élen zajló eseményeket. A két istálló közül a maranellóiak talán valamivel jobb helyzetben vannak, de ők sem járhatnak örömtáncot a látottak után. Charles Leclerc lemaradása 46 század volt Alonsóhoz képest, ami könnyen lehet, hogy a valós erőviszonyok alapján még nagyobb különbséget jelentene Verstappennel szemben.
A Ferrarinál a tesztelést követően ezúttal sem működött rendesen az új hátsó szárny, így vissza kellett rakniuk a régit. A legnagyobb problémájuk nem ez, hanem az, hogy az autó nem muzsikál jól a kanyarbejáratoknál, és a pilóták alulkormányzottságra panaszkodnak a lassú kanyarokban. Leclerc két lágygumis etapjának átlaga több mint 7 tizeddel marad el Verstappenétől, Carlos Sainz pedig nála is jobban küszködik az SF-23-assal.
Ennél is rosszabb lehet a helyzet a Mercedesnél, ahol az Auto Motor und Sport jelentése szerint kisebbfajta válságértekezletet hívtak össze. Egy körön egyelőre teljes mértékben a középmezőnyhöz tartoznak, és bár versenytempóban összességében felveszik a versenyt a Ferrarival, ennek pusztán az az oka, hogy a maranellóiakat jobban lassította a gumikopás, a kezdeti tempójuk viszont jobb volt a csillagosokénál. Lewis Hamilton és George Russell elsősorban a gyors kanyarokban vesztenek időt, mert a W14-es nem biztosít elegendő hátsó tapadást.
A Mercedes még a Ferrarinál is nagyobb bajban lehet (Fotó: LAT Images/Mercedes)
A Ferrari és a Mercedes egyaránt nehéz helyzetben találta magát, ám valamilyen megoldást muszáj találniuk, mert hátulról megérkezhetnek rájuk. Elsősorban az Alpine lehet veszélyes, amely egy körön még gyorsabb is volt a brackley-ieknél. Rajtuk kívül még Nico Hülkenberget kell megemlíteni, de a német versenyző csak a legjobb köröket tekintve végzett előkelő helyen, a versenytempója már közel sem volt annyira jó, elsősorban a Haas jelentős gumikopása miatt.
Minden Forma-1-es csapat bemutatta már 2023-as versenygépét, vagy legalább annak festését.
Mivel az esetleges aero és egyéb technikai újítások kapcsán úgyis versenyben derül majd ki, hogy mennyire lettek hatékonyak a módosítások, most a külcsínre koncentrálunk.
Az Alpine ismét kétféle, egy rózsaszín, és egy alapvetően kék festést mutatott be, főszponzora, a BWT okán. A Mercedes teljesen fekete lett, az AlphaTauri az Orlen miatt kapott egy kis pirosat, csak hogy pár újdonságot említsünk.
Azonban az szembeötlő, hogy több csapat is nagyobb felületeket hagyott feketén az autóján. Meghagytak területeket eredeti formájában, látható karbonfelületként. Talán súlyt kellett csökkenteni, és ezért festettek/matricáztak kevesebbet?
Galériánkban megnézhetitek az összes autót, majd ha tovább görgettek, szavazhattok!
Fotó: Alpine
Fotó: Alpine
Fotó: Mercedes AMG Petronas
Fotó: Mercedes AMG Petronas
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Fotó: Aston Martin F1 Team
Fotó: Aston Martin F1 Team
Fotó: McLaren
Fotó: Red Bull Content Pool
Fotó: Red Bull Content Pool
Fotó: Alfa Romeo Racing
Fotó: Alfa Romeo Racing
Fotó: Williams Racing
Fotó: Williams Racing
Fotó: Haas F1 Team
Fotó: Haas F1 Team
Fotó: Red Bull Content Pool
Fotó: Mike Coppola/Getty Images for Oracle Red Bull Racing/ FIA/Getty Images/Red Bull Content Pool