Címke: Red Bull Racing

  • Megszólalt Helmut Marko is, szerinte stábja Hamilton engedélyével kereste meg a Red Bullt

    Megszólalt Helmut Marko is, szerinte stábja Hamilton engedélyével kereste meg a Red Bullt

    Helmut Marko megerősítette, hogy Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke valóban kapott egy üzenetet Lewis Hamilton stábjának egyik tagjától. A bikások tanácsadója szerint a hétszeres világbajnok részéről komoly volt a szándék, de bennük még csak fel sem merült a szerződtetése.

    Érdekes felvezetést kapott az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéje. Tekintve, hogy már régen eldőlt mindkét világbajnokság, a legtöbben arra számítottak, hogy ez minden szempontból egy laza forduló lesz, a nyilatkozatok terén is. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azonban bedobta a követ az állóvízbe, amikor a Daily Mailnek kijelentette, hogy Lewis Hamilton stábja az év elején megkereste a Red Bullt.

    Hamiltonék a Ferrari mellett a Red Bullt is megkeresték a bikások főnöke szerint

    A brit szakember úgy fogalmazott, hogy a hétszeres világbajnok, illetve a vele dolgozó emberek mind náluk, mind a Ferrarinál puhatolóztak, mielőtt megtörtént a szerződéshosszabbítás a Mercedesszel. Az érintett azonban mindezt tagadta, és előbb leszögezte, hogy évek óta nem beszélt honfitársával, majd mindezt arra módosította, hogy Horner kereste meg őt.

    Hamilton: Aki úgy érzi, nem figyelnek rá, a nevemmel könnyen megoldja a problémáját

    Az 50 éves csapatfőnök azonban ragaszkodott a saját verziójához, de könnyen lehet, hogy csak az történt, ami minden normális esetben zajlik: egy pilóta felmérte a lehetőségeit, mielőtt elkötelezte magát. Az ügy kapcsán Helmut Marko is megszólalt, aki megerősítette Horner szavait, és arra a következtetésre jutott, hogy maga Hamilton is komolyan gondolta a Red Bullhoz történő igazolást.

    Horner arra célzott, hogy Hamilton előtt titkolózott az apja

    Csak annyit tudok mondani, hogy Christian Horner januárban mesélt nekem egy SMS-ről, amelyet a Hamilton körül [dolgozó] emberektől kapott – nyilatkozta az F1-Insider.com-nak az energiaitalosok tanácsadója. – Úgy tűnt, hogy ez a versenyző engedélyével történt, különösen azért, mert szó volt egy feltételről, amelyet Hamilton szabott: csak akkor akar a Red Bullnál vezetni, ha ugyanazt a csomagot kapja, mint Max Verstappen. Számomra legalábbis nem volt kétséges, hogy Hamiltonék részéről komoly volt a megkeresés.”

    Wolff visszaszólt Hornernek – nem tudja, mi zajlik a Red Bull főnökének fejében

    Tekintve, hogy Hornert semmi nem kényszerítette arra, hogy pont most említse meg ezt az egészet, Marko kijelentése alapján úgy tűnik, hogy január óta vártak a megfelelő pillanatra, hogy ezt közöljék a nyilvánossággal. A veterán szakember ugyanakkor hozzátette, náluk még csak fel sem merült Hamilton leigazolása, és nem csak azért, mert aligha jönnének ki jól Verstappennel.

    „Soha még csak meg sem fontoltuk, hogy Hamilton Verstappen mellett vezessen – fogalmazott. – Először is jól állunk a pilótafelállást illetően Sergio Pérezzel. Másodszor ez a két vezérbika nem működne egy csapatban. Harmadszor pedig a legfontosabb szempont: a Red Bull nem engedheti meg magának a két legjobban fizetett Forma–1-es pilótát együtt. Azonban megértem, hogy egy olyan versenyző, mint Hamilton, abban a csapatban akar vezetni, amely a legnagyobb sikert ígéri.”

  • Wolff visszaszólt Hornernek – nem tudja, mi zajlik a Red Bull főnökének fejében

    Wolff visszaszólt Hornernek – nem tudja, mi zajlik a Red Bull főnökének fejében

    Lewis Hamilton után Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is reagált Christian Horner azon állításaira, hogy a hétszeres világbajnok menedzsmentje korábban egy esetleges szabad ülésről érdeklődött a Red Bullnál. Az osztrák üzletember nem kímélte a bikások csapatfőnökét.

    „Egyszerűen nem értem, mi hajtja a fickót. Egyszerűen nem értjük a gondolkodását, hogy ilyen dolgokkal áll elő” – idézi Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnökének szavait Abu-Dzabiból a Speedcafe.

    Az osztrák üzletember arra reagált így, hogy Christian Horner a Daily Mailnek adott interjúban kijelentette: az idei év korábbi részében „volt egy megkeresés” Hamiltont illetően (a Red Bull szóvivője szerint Anthony Hamilton, Lewis Hamilton édesapja részéről) arról, hogy a hétszeres világbajnok esetleg csatlakozzon az energiaitalos istállóhoz, noha komoly fázisig nem jutott el a dolog.

    Horner csak kínos helyzetbe akarta hozni Hamiltont és a Mercedest? – alighanem igen

    Hamilton az Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki sajtónapján kategorikusan cáfolta, hogy ő vagy bárki más megkereste volna a Red Bullt, és elmesélt egy történetet arról, hogy Horner korábban üzenetet küldött neki, hogy üljenek le beszélgetni a szezon végén, de ezt Hamilton csak hónapokkal később olvasta el (mert közben lecserélte a telefonját), és ezután már csak sok sikert kívántak egymásnak. Ezután a hétszeres világbajnok azt mondta Wolffnak, hogy nem valószínű, hogy találkozni fog Hornerrel.

    Wolff az abu-dzabi hétvége péntekén úgy nyilatkozott, hogy a Horner által emlegetett megkeresés valóban nem Hamilton, hanem a Red Bull részéről történt (Horner azt mondta, hogy „There was an inquiry”, ami valóban csak annyit jelent, hogy „Volt egy megkeresés”, az tehát nincs benne, hogy kinek a részéről), és a bikások csapatfőnöke beszélt is Hamiltonnal, de nem egy esetleges versenyzői ülésről.

    Horner arra célzott, hogy Hamilton előtt titkolózott az apja

    „Az történt, hogy Christian egy velünk dolgozó ügynökségen keresztül meg akarta szerezni Lewis elérhetőségét, hogy beszéljenek az ülésről. Így zajlott az egész. Christian érdeklődött Lewis elérhetőségéről. Lewis beszélt Christiannal, amiről [Hamilton] rögtön tájékoztatott, és a beszélgetés nem az ülésről szólt, csak unalmas fecsegés volt. Nem tudom, mi hajtja őt, hogy előáll ezzel” – szúrt oda Wolff Hornernek.

    De a Red Bull csapatfőnöke nem csak ezt kapta meg az osztráktól, hanem azt is, hogy minek foglalkozik még most is a 2021-es Abu-dzabi Nagydíjjal (nem mintha Wolff nem hozakodna elő időről-időre a mai napig az ott történtekkel). Horner ugyanis a Sky-on kijelentette, hogy 2021-ben „a Mercedes elba**ta”, mivel „szegény Lewis-t kint hagyták olyan gumin, amellyel szinte a teljes futamot teljesítette, mi pedig kihoztuk Max-ot, ezért ő friss abroncsokon volt.”

    Hamilton: Aki úgy érzi, nem figyelnek rá, a nevemmel könnyen megoldja a problémáját

    Horner itt arról beszélt, hogy a 2021-es Abu-dzabi Nagydíj végén Verstappen emiatt került gumielőnybe, de mint azt tudjuk, a Mercedesnek nem lett volna lehetősége kihívni kerékcserére Hamiltont a futam végi biztonsági autós fázis alatt úgy, hogy Verstappen pályán tartása esetén ne veszítsen pozíciót, és mivel minden jel arra utalt, hogy Safety Car mögött ér véget a verseny, a logikus döntés az volt, hogy Hamilton autóján nem cseréltek kereket.

    Ezt nyilván Horner is tudja, és vélhetően csak ismét oda akart szúrni Wolffnak, aki Abu-Dzabiban azon a véleményen volt, hogy a Red Bullnak egy olyan szezon után, mint az idei, nem kellene továbbra is a 2021-ben történtekkel foglalkoznia. „Megnyerted az évet, örülj neki, legyél szerény, élvezd! Ne kezdj el a 2021-es abu-dzabi versenyről beszélni, mert ez abszolút nem korrekt… (sóhajt) …ezek jellembeli dolgok. Csak tűnődöm, hogy mi folyhat odafent (Horner fejében – a szerk.).”

    FRISSÍTÉS

    Christian Horner időközben ismét nyilatkozott a Sky Sports-nak, és személyesen erősítette meg, hogy Hamilton apja kereste meg őt. „15-16 éve ismerem Anthony-t, kedves fickó. Ő keresett meg… Nem hiszem, hogy saját maga számára érdeklődött az ülésről.”

  • Horner arra célzott, hogy Hamilton előtt titkolózott az apja

    Horner arra célzott, hogy Hamilton előtt titkolózott az apja

    Folytatódnak a visszaemlékezések arról, hogyan történt a kapcsolatfelvétel a brit pilóta és a Red Bull között: Christian Horner azt állítja, Lewis Hamilton menedzsmentje valóban puhatolózott egy esetleges átigazolásról, és talán a brit pilóta tudtán kívül. 

    Hamilton úgy reagált a kiteregetett információra, hogy a Red Bull kezdeményezte a kapcsolatfelvételt, és ő akaratlanul csak késve reagált Horner üzenetére, mert a csapatfőnök a régi telefonszámára írt. A hétszeres világbajnok egyúttal leszögezte, minderről értesítette a Mercedest és Toto Wolffot, ő maga pedig nem tudott arról, hogy történt-e tényleges kapcsolatfelvétel az ügyben saját stábja és a Red Bull között.

    A hangsúly azon van Hamilton szemszögéből, hogy „tudtommal”: Horner ragaszkodik az állításához, hogy a Red Bullt megkeresték Hamilton részéről.

    „Jelezték az érdeklődésüket, de ez egyáltalán nem szokatlan, jelentsük ki – nyilatkozta a RaceFans-nek. – Talán kellemetlen Lewis-nak a helyzet, a csapata miatt. De nem szokatlan, hogy emberek megkeresnek másokat. Nem részletezem, hol, kik és miért csinálták, de nem is végeznék a munkájukat, ha nem tették volna. Meglepődnék, ha nem értesítették volna Lewist erről, de nem tudom, kinél mi hogy működik.”

    Hamilton: Aki úgy érzi, nem figyelnek rá, a nevemmel könnyen megoldja a problémáját

    „Közvetlenül nem beszéltem Lewis-szal. Nem tartottunk titkos találkozót, hogy beszéljünk arról, Lewis vezetne-e a Red Bullnál.”

    Horner többes számban beszélt a menedzsmentről, de a RaceFans azt írta a Red Bull egyik szóvivőjére hivatkozva, hogy Hamilton apja kereste meg az istállót. Így könnyen lehet, hogy ez egy jószándékú magánakció volt, amivel az apa csak a legjobb lehetőséget kereste fiának a sikerre, és feltérképezte a terepet a rivális csapatnál is.

  • A Ferrari elnöke szerint egyértelműsíteni kell a szabályokat, hogy elkerüljék a botrányokat

    A Ferrari elnöke szerint egyértelműsíteni kell a szabályokat, hogy elkerüljék a botrányokat

    John Elkann kijelentette, egyértelműséget szeretne néhány szabályt, illetve azok alkalmazását illetően, hogy elkerüljék a botrányokat. A Ferrari elnöke úgy véli, a Red Bull dominanciája hosszú távon nem tesz jót a sportágnak.

    Az elmúlt években több olyan vitatott eset is kialakult a Forma–1-ben, amelyre nincs vagy legalábbis akkoriban nem volt egyértelmű szabály. Sokszor egy-egy ütközésnél vagy feltartásnál az adott hétvégén jelen lévő sportfelügyelők megítélésén múlik, hogy mi az ítélet, hogy van-e büntetés vagy nincs. Ezek ráadásul csak a legkisebb jelentőségű ügyek.

    Azonban két évvel ezelőtt szintén a nem egyértelmű szabályok, illetve azoknak a rossz alkalmazása befolyásolta a világbajnoki címet, amikor az Abu-dzabi Nagydíj végén csak azokat a lekörözötteket engedte el a biztonsági autó, akik Lewis Hamilton és Max Verstappen között voltak. John Elkann többek között ezt is megemlítette, amikor nagyobb egyértelműséget követelt az FIA-tól.

    Egyrészt rengeteg a változás a technológiák fejlődését illetően, a karbonsemlegesség fontosságával kapcsolatban – nyilatkozta a Ferrari elnöke a BBC-nek. – Ezen belül fontos, hogy képesek legyünk meghatározni az egyértelmű szabályokat és azok alkalmazásait. Nem akarjuk, hogy olyan dolgok történjenek, mint ahogyan a 2021-es bajnokság végződött. Nem szeretnénk olyan helyzeteket, mint Vegasban, amikor tíz hellyel megbüntetnek minket [önhibánkon kívül]. Szóval a szabályoknak és azok alkalmazásának tekintetében, illetve a költségplafonnal kapcsolatban látottak alapján ezek azok a területek, ahol szeretnénk, hogy egyértelműbb legyen a helyzet.”

    Óriási lebőgéssel indult a Las Vegas-i Nagydíj, lefújták az edzést

    Ami a Las Vegas-i esetet illeti, Carlos Sainznak egy csatornafedél miatt sérült meg annyira az autója, hogy jó néhány alkatrészt ki kellett benne cserélni. Pechére az egyik büntetést ért, még úgy is, hogy egyértelműen nem a pilóta vagy a csapat hibázott. A sportfelügyelőknek csak akkor lett volna lehetőségük eltekinteni a szankciótól, ha az összes csapat beleegyezik, de az egyik istálló, állítólag a Mercedes ezt nem tette meg.

    A Ferrari a szervezőktől hajtaná be a Sainz autójában keletkezett károk összegét

    A Ferrari pont a csillagos alakulattal vív ádáz csatát a konstruktőri tabella második helyéért, egy fordulóval a vége előtt a brackley-iek 4 ponttal vezetnek. Az összetettbeli győzelemre viszont egyéni és csapatszinten sem volt esélyük, hiszen a Red Bull az egész idény során uralkodott. Elkann úgy véli, hogy ez hosszú távon nem tesz jót a sportágnak.

    Ha dominálnak, az azt jelenti, hogy nagyon jók, és ez pozitív, mert a sportág arra törekszik, hogy [mindenki] a legjobbt hajszolja, ebből élünk és erre törekszünk – fogalmazott. – Ha senki nem képes felzárkózni, az nem jó. Sokféle kimenetele lehet az abu-dzabi [szezonzárónak], ez pedig jó és szórakoztató. Kétségtelen, hogy minél nagyobb a versengés, annál jobb.”

  • Hamilton a Red Bull-pletykáról: Horner szeret kavarni

    Hamilton a Red Bull-pletykáról: Horner szeret kavarni

    Az utolsó futam előtt megkérdezték Lewis Hamiltont, mit szól Christian Horner állításához, miszerint felvette a kapcsolatot a Red Bull-lal egy szerződés lehetőségéről puhatolózva.

    Horner egy friss interjúban azt nyilatkozta, Hamilton az év elején érdeklődött a Red Bullnál lévő lehetőségekről is, mielőtt szerződést hosszabbított a Mercedesszel, de az érintett cáfolja, hogy ilyesmi történt volna.

    „Nem tudom, honnan származik a sztori. Tudom, hogy Christian nyilatkozott, csak fogalmam sincs, miről beszélt. Tudtommal senki sem beszélt vele a stábomból. Évek óta nem beszéltem Christiannal” – jelentette ki Hamilton.

    „Ő viszont megkeresett az év elején, hogy találkozzunk. Én gratuláltam neki a lenyűgöző évükért, és azt mondtam, remélem, képes leszek ellenük harcolni a közeljövőben. Ennyi volt. Lehet, hogy csak kavar. (…) Tudjuk, hogy Christian szereti az ilyesmit.” 

    Hamilton kémkedik a Mercedesnek, de kérdés, hogy mennyire hasznos mindez

    Hozzátette, szívesen megmérkőzne Max Verstappennel azonos autóval, míg a hollandnak nem sok hozzáfűznivalója volt a történethez, amit elintézett annyival, hogy nincs értelme nem megvalósuló sztorikat gyártani.

    Nyilván nem tudjuk, melyik félnek van igaza, de a Forma-1-ben természetes, hogy mindegyik csapat és versenyző legalább érdeklődés szintjén puhatolózik, hogy máshol, másokkal mik a lehetőségek.

    Hamiltont a Ferrarival is összefüggésbe hozta a sajtó, mielőtt 2025 végéig meghosszabbította a szerződését a Mercedesszel.

  • Hamiltonék a Ferrari mellett a Red Bullt is megkeresték a bikások főnöke szerint

    Hamiltonék a Ferrari mellett a Red Bullt is megkeresték a bikások főnöke szerint

    Christian Horner szerint Lewis Hamilton stábja a Red Bullt és a Ferrarit is megkereste, mielőtt a hétszeres világbajnok 2025-ig aláírt a Mercedeshez. A bikások csapatfőnöke odaszúrt a csillagosokat irányító kollégájának, Toto Wolffnak.

    A Mercedes augusztusban jelentette be, hogy Lewis Hamilton és George Russell szerződését egyaránt meghosszabbították 2025-ig. Előbbi így közel 41 éves koráig marad a brackley-i istállónál, ahol már számos sikert, többek között hat egyéni világbajnoki címet ért el. A 38 éves versenyző többször is emlegette, hogy elkötelezett a projekt iránt, és bízik a feltámadásban.

    Ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy mégsem volt akkora az az elköteleződés. Tavasszal mi is megírtuk, hogy Hamilton állítólag tárgyal a Ferrarival, azon belül is John Elkann-nal, a márka elnökével. Christian Horner szerint azonban nem csupán a vörösökkel vették fel a kapcsolatot, hanem a jelenleg domináló Red Bull-lal is.

    Odaszúrt Hamiltonnak a Red Bull főnöke: Ő az egyetlen, akinek ezt nem kéne emlegetnie

    „Az évek során számos beszélgetést folytattunk arról, hogy Lewis csatlakozzon – nyilatkozta a bikások csapatfőnöke. – Néhányszor már megkerestek minket. Legutóbb az év elején tudakolták meg, hogy van-e érdeklődés. John Elkann-nal is találkozott. Szerintem komoly megbeszélések voltak. A monacói [hétvége] körül történt. Egyértelműen voltak beszélgetések, talán [Frédéric] Vasseur [csapatfőnökkel] is, de Elkann-nal biztosan.”

    Könnyen lehet, sőt, valószínű, hogy ezeket a beszélgetéseket nem maga Hamilton kezdeményezte, hanem valaki a stábjából. Az egyik opció a hétszeres világbajnok menedzsere, Penni Thow, aki ugyan nem annyira ismert, de a versenyek többségén ott szokott lenni, és az elmúlt években a legfőbb tanácsadójává vált, elsősorban az üzleti életben. A cikket író Jonathan McEvoy azonban úgy fogalmazott, hogy „megeszem ezt az újságot”, ha nem édesapja, Anthony Hamilton volt az elsődleges mozgatórugó. Utóbbi ugyan már jó ideje nem fia menedzsereként tevékenykedik, de nyilvánvalóan még mindig közel áll hozzá.

    Amennyiben Hamilton a Red Bullhoz igazolt volna, úgy jövőre Max Verstappen csapattársa lenne, akivel 2021-ben minden idők egyik legemlékezetesebb bajnoki csatáját vívta. Horner azonban kategorikusan kijelentette, hogy ez nem fog megtörténni. „Nem tudom elképzelni, hogy Max és Lewis együtt dolgozzanak – szögezte le. – Nem lenne megfelelő a dinamika. Mi száz százalékig elégedettek vagyunk azzal, amink van.”

    Ami Horner karrierjét illeti, a brit szakember lassan két évtizede, 2005 óta irányítja a Red Bullt. Az évek során a sajtóban felmerült, hogy esetleg ő legyen a Forma–1 elnök-vezérigazgatója a pozíciót jelenleg betöltő Stefano Domenicali után, de ő jól érzi magát mostani szerepében. Az 50. születésnapját nemrég ünneplő csapatfőnök a Mercedest irányító Toto Wolffnak is odaszúrt. Két éve ők talán még a versenyzőknél is ádázabb párharcot vívtak a pályán kívül.

    Hamilton szerint látszik a Red Bull főnökén, hogy már nem élvezi annyira a sikereket

    „Nyilvánvalóan hihetetlen időszakot éltünk át Sebastian Vettellel, aztán sötét éveken mentünk keresztül, amikor a motorunk nem volt versenyképes – emlékezett vissza. – A részvényesek kezdtek kiábrándulni a sportágból, nekünk pedig sikerült változtatni a helyzeten. Az én szenvedélyem az autóversenyzés és a Forma–1, és nem éget a vágy, hogy bármi mást csináljak. Szakmailag tisztelem Totót. Remekül kijövünk egymással, amióta [a csapata] nem versenyképes.”

  • Hamilton kémkedik a Mercedesnek, de kérdés, hogy mennyire hasznos mindez

    Hamilton kémkedik a Mercedesnek, de kérdés, hogy mennyire hasznos mindez

    Lewis Hamilton érdekes részletet árult el arról, hogy miként próbálja segíteni a Mercedest abban, hogy ismét győztes autót építsen. A hétszeres világbajnok az aerodinamikai részlegnek igyekszik felhívni a figyelmét különböző részletekre, miközben a szimulátort például saját bevallása szerint nem kedveli.

    Nagy rá az esély, hogy Lewis Hamilton zsinórban a második nyeretlen szezont zárja a Forma-1-ben, miközben a Mercedesszel 2011 óta először fordulhat elő, hogy nem nyer az adott évben. A hétszeres világbajnok nemrég pesszimistán nyilatkozott arról, hogy az elkövetkező években utolérhetik-e a Red Bullt, de ettől még persze mindent megtesz annak érdekében, hogy segítsen, ahol csak tud.

    Kínos baki a Red Bull kistestvérétől, ilyen banális véletlenen is nagyot bukhat valaki a Forma-1-ben

    A Las Vegas-i Nagydíjon például arról beszélt a Channel 4-nak, hogy nemrég a konstruktőri 8. helyen álló AlphaTauri padlólemezét fotózta le, mert olyasmit látott, ami felkeltette a figyelmét, majd a képet továbbította Jarrod Murphy aerodinamikai főnöknek.

    „Jó, hogy egyértelműen előreléptünk ezzel az autóval, úgyhogy szurkolok a telet illetően. Kapcsolatban vagyok az aerodinamikai főnökünkkel, és minden héten ráírok, hogy »Miként mennek a dolgok és mit próbáltatok ki, hol fejlődtünk, kipróbáltátok-e már ezt vagy azt?« Fotókat készítek minden autóról. A minap láttam az AlphaTauri alját, majd visszamentem a csapathoz és azt mondtam, »Hé, vannak ezek az izék az autójuk alján.« Tudják, csak próbálsz megtalálni mindent, amit továbbadhatsz, [de] ők a legtöbb dolgot már így is tudják.”

    A szimulátor nem a kedvence

    Abba nagyon nehéz belelátni, hogy melyik versenyző mennyi munkát tesz bele az autó jobbá tételébe a pályán kívül, de azért a csapattagok és pilóták elmondása alapján kirajzolódik egy bizonyos kép. Sebastian Vettel például híres volt arról, hogy mérnöki szemmel nézve is hihetetlenül aprólékos és hosszúra nyúló megbeszéléseket tartott, míg például az őt az Aston Martinnál leváltó Fernando Alonso ennél sokkal szűkszavúbban és lényegre törőbben adja a csapat tudtára, hogy mire van szüksége.

    Mick Schumacher, Mercedes, szimulátor
    A Mercedes szimulátorában Mick Schumacher, az istálló harmadik számú- és tesztpilótája tölti el a legtöbb időt / Fotó: Mercedes AMG Petronas Formula 1 Team

    Lewis Hamiltonról pedig az köztudott, hogy nem igazán híve a szimulátorozásnak, miként például Michael Schumacher sem tudott szimulátorozni a mercedeses évei alatt, de ő azért, mert rosszul lett a berendezésben. A britek hétszeres világbajnoka 2021-ben azt nyilatkozta a Motorsport Weeknek, hogy „Szinte soha nem szimulátorozom, vagy csak talán úgy évi 20 kört. Nem érdekel a szimulátor.”

    Azóta valamelyest vélhetően változott a helyzet, mert a Mercedes már a 2021-es szezon során is több alkalommal a szimulátorba parancsolta Hamiltont, aki időnként most is tölt fel olyan képet a közösségi oldalaira, amely szimulátorozás közben ábrázolja.

    Verstappen világbajnokként sem kerüli a szimulátort

    Ezzel szemben a szabadidejében otthoni – az F1-es csapatokénál természetesen kevésbé fejlett – szimulátorán rengeteget versenyző Max Verstappen nagyon fontosnak tartja, hogy minél több időt töltsön a Red Bull Milton Keynes-ben található szimulátorában. „A mi szimulátorunk a mezőny legjobbja. Azok a napok nagyon hosszúak, de kétségkívül kifizetődnek. Azt sem szeretem, hogy tesztpilóta vezessen a szimulátorban, mint más csapatokban. Én akarom csinálni ezt, mert mindenkinek más a vezetési stílusa” – mondta még az idén januárban.

    Verstappen nem földi halandó – bizarr dolgot árult el róla az egyik csapattársa

    Hogy Verstappen a felkészülés mennyire fontos részének tartja a szimulátorozást, azt David Croft, a Sky Sports kommentátora támasztotta alá az alábbi történettel a Las Vegas-i Nagydíj közvetítésének végén:

    „Austinban beszélgettem egy kicsit Max-szal és kérdeztem tőle, hogy mi a programja az elkövetkező hetekre. Mondta, hogy ide meg oda megy, mire én felvetettem, hogy lesz ideje egy kicsit pihenni a Brazil és a Las Vegas-i Nagydíj között, mire ő: »Nem, megyek vissza Milton Keynes-be néhány napot szimulátorozni.« »Miért? Már világbajnok vagy«, mondtam neki, mire azt válaszolta, hogy »Ostoroznám magam, ha nem tenném meg, nem raknám bele a szükséges erőfeszítést, majd idejönnék Vegasba és nem nyernék.« Ez az a fajta elkötelezettség, ami bajnokká tesz.”

  • Apjának sem tetszett Verstappen viselkedése, és Hamilton is beszólt neki

    Apjának sem tetszett Verstappen viselkedése, és Hamilton is beszólt neki

    Jos Verstappen nyíltan, Lewis Hamilton pedig burkoltan jelezte Max Verstappennek, hogy nem kellene folyamatosan kritizálnia a Las Vegas-i Nagydíjat. A háromszoros világbajnok végül vissza is vett.

    Max Verstappen látványosan visszavett a Las Vegas-i Nagydíj utolsó napjára, és már semmilyen módon nem kritizálta a kaszinóvárosban rendezett F1-es versenyt. Előtte viszont naponta akár többször is kőkeményen beleszállt a futamot több mint 500 millió dollárból rendező Forma-1-be, szavait pedig még apja, Jos Verstappen is túlzásnak érezte. És alighanem így volt ezzel a vegasi futamról végig a lehető legpozitívabban nyilatkozó Lewis Hamilton is, ugyanis a verseny után odaszúrt Verstappennek.

    „Nem tudom, mennyire volt látványos az embereknek [a verseny], de annyi előzés volt; olyan volt, mint Baku, csak jobb. Igazán nem számítottam rá, hogy ennyire nagyszerű lesz a pálya – nyilatkozta a 7. helyen záró hétszeres világbajnok, majd név nélkül is félreérthetetlen célzást tett Verstappen kritikaözönére. – Mindazok esetében, akik annyira negatívak voltak a hétvégével kapcsolatban, mondván »ez az egész a show-ról szól és bla, bla, bla«, szerintem Vegas bizonyította, hogy tévedtek.”

    Hamilton teljesen mást gondol a Las Vegas-i pályáról, mint Verstappen

    Verstappen erre a konkrét kijelentésre nem reagált, de mivel Hamilton a hétvége korábbi részében is hangoztatta, hogy neki mennyire tetszik ez az egész, a holland már korábban burkolt, de ettől még teljesen egyértelmű üzenetet küldött neki, amikor arról kérdezték, vannak-e még olyan pilóták a mezőnyben, akik osztják a Las Vegas-i Nagydíjról alkotott nem túl hízelgő véleményét. „Néhányan igen, míg mások szerintem szórakoztatónak találták, hogy az ellenkezőjét mondják annak, amit én mondok. Nem fogok neveket említeni, de igen…”

    Verstappennek úgy általában mindennel baja volt

    A Red Bull világbajnoka már korábban is többször kritizálta a vegasi versenyt, mondván csak a show, és nem a sport miatt jöhetett létre, de amint megérkezett a helyszínre, úgy tűnhetett, hogy folyamatosan csak a negatívumokat sorolja. Ez természetesen nagyrészt amiatt volt, mert folyamatosan erről kérdezték, ő pedig kendőzetlen őszinteséggel mondta el a véleményét.

    Röviden összefoglalva: szerdán kezdett azzal, hogy kijelentette, a megnyitó ceremónián „csak álltunk ott és úgy néztünk ki, mint a bohócok”. Ezután a pályáról közölte, hogy lényegében bármikor jobbat tudna rajzolni, ha adnának neki egy A4-es papírt, később pedig Monacóhoz hasonlítva azt azzal a hasonlattal állt elő, hogy a monacói aszfaltcsík a Bajnokok Ligájának, míg a vegasi az angol ötödosztálynak felel meg.

    Verstappen továbbra sem finomkodik, a vegasi időmérő után is kíméletlen őszinteséggel kritizálta az F1-et

    Természetesen a csütörtöki blamáról is megvolt a véleménye, és amikor a De Telegraaf újságírója megemlítette neki, hogy a pénzükért mindössze 8 percnyi F1-et kapó, a két és fél órával eltolt második szabadedzés előtt hazaküldött nézők 200 dolláros, a csapatok termékeire elkölthető kupont kaptak, közölte, hogy „Ha én szurkoló lennék, az egész helyet romba dönteném.”

    Mondjuk lehet, hogy ha megtehetné, versenyzőként is megtenné, hiszen szerinte a Las Vegas-i Nagydíj 99%-ban szól a show-ról és csak 1%-ban a sportról. Ellenben az azzal egyidőben rendezett makaói F3-as hétvégével, amelyen GT-futamot is rendeztek, Raffaele Marciello, a Mercedes versenyzője pedig kiírta az X-re, hogy „F1-rajongók, ne legyetek szomorúak, egy óra múlva megnézhetitek a makaói időmérőnket, ez sokkal jobb.” Verstappen természetesen likeolta a bejegyzést.

    A leginkább pedig alighanem az időmérő edzés után sajtótájékoztatón fejtette ki, hogy miért is ellenzi a vegasi és az ahhoz hasonló rongyrázós versenyeket.

    „Amikor kisgyerek voltam, minden az azáltal a sport által kiváltott érzelmekről szólt, amibe beleszerettem, és nem az azt körülvevő show-ról. Igazi versenyzőként ennek nem kellene számítania. Egy Forma-1-es autó egy utcai pályán nem kel igazán életre, nem olyan izgalmas. Szerintem ez az egész inkább a valódi pályákról szól. Amikor elmész Spába, Monzába és ezekre a helyekre, rengeteg benned az érzelem és a szenvedély. Látni a szurkolókat ott elképesztő. Amikor ezeken a pályákon autóba ülök, fel vagyok tüzelve. Imádok vezetni ezeken a helyszíneken.”

    Verstappen szüntelenül kritizál, amivel egyértelműen nem tesz az F1 vezérének kedvére

    „Megértem, hogy a szurkolóknak talán szüksége van arra, hogy tudjanak csinálni valamit a pálya körül. De szerintem fontosabb, hogy megértessék velük, hogy mit csinálunk mi ebben a sportágban. A legtöbben csak azért jönnek [Vegasba], hogy bulizzanak, igyanak, megnézzenek egy DJ-t vagy valamilyen előadást. Ezt a világon bárhol megtehetem. Elmehetek Ibizára és teljesen elázhatok, miközben jól szórakozom. De most ez történik a versenyhétvégéken.”

    „Az emberek idejönnek és minek lesznek a szurkolói? Látni akarják esetleg a kedvenc előadójukat, isznak néhányat a haverjaikkal és eltöltenek egy őrült estét. De azt valójában nem értik, hogy mi mit csinálunk és mit teszünk kockára a teljesítményért.”

    Az apja szerint is messzire ment

    Sok szurkoló kitörő örömmel fogadta Verstappen szavait, mondván üdítő, hogy a sportág aktuális világbajnoka és egyik legnagyobb sztárja ilyen őszinteséggel nyilatkozik, az F1 vezetése ugyanakkor biztos, hogy a fogát szívta, amiért új koronaékszerüket úton-útfélen kritizálja a holland. Elképzelhető, hogy ezt szóvá is tették neki, hiszen Verstappen a verseny után már egy rossz szót sem mondott a Las Vegas-i Nagydíjra, de az is lehet, hogy apja szavai hatottak rá. Jos Verstappen ugyanis szemtől szembe megmondta a fiának, hogy kicsit azért visszavehetne.

    „Úgy vélem, kimondhatja, amit gondol, de ebben az esetben lehetett volna finomabb. Ezt meg is mondtam neki. Olykor szüksége is van rá [hogy megmondja ezt neki valaki]. Úgy vélem, sok embernek ilyenkorra kezd lemerülni az akkumulátora, de Max szeret versenyezni, ez most is látszott. Megértem a véleményét, de nem rúghatsz bele vaktában mindenbe” – idézi Jos-t a De Telegraaf.

  • A felügyelők kedveztek Verstappennek a Leclerc leszorításáért kapott büntetéssel?

    A felügyelők kedveztek Verstappennek a Leclerc leszorításáért kapott büntetéssel?

    Nincs harag Charles Leclerc és Max Verstappen között a Las Vegas-i Nagydíj első kanyarjában történtek miatt, de a Ferrari monacói pilótája szerint ilyen helyzetekben a felügyelőknek nem 5 másodperces büntetést kellene adnia.

    Noha nem ezen múlt a Las Vegas-i Nagydíj végkimenetele, Max Verstappen és Charles Leclerc rajt utáni összecsapása a verseny után is szolgáltatott beszédtémát. A második helyről induló holland pilóta a belső íven támadta a Ferrari versenyzőjét az első kanyarban, majd elfékezte magát, és leszorította a pályáról a monacóit, miközben ő maga is kifutott a bukótérbe. A felügyelők utólag 5 másodpercre büntették Verstappent, amit ő a rádióban cinikusan fogadott, utólag viszont már úgy vélte, megérdemelte a büntetést.

    „Jól rajtoltam, de aztán elég későn fékeztünk, én pedig kicsit a koszos részre kerültem a belső íven. Ezen a pályán amint egy kicsit letérsz az ideális ívről, nagyon alacsony a tapadás, és itt is ez történt. Fékeztem, és nem volt tapadás. Nem akartam Charles-t leszorítani a pályáról, de nem tudtam lelassítani, és négy keréken szélesre csúsztam. Ezért kellett mindkettőnknek szélesre futnia” – ecsetelte Verstappen a verseny utáni sajtótájékoztatón.

    Max Verstappen, Red Bull, Charles Leclerc, Ferrari, George Russell, Mercedes, Las Vegas, rajt
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Az ember ilyenkor tele van adrenalinnal, és nem örültem a [felügyelői] döntésnek. De visszanézve valószínűleg helyes döntés volt. Az 5 másodperces büntetéssel egyértelműen kicsit nehezebb volt visszazárkózni az élre” – jelentette ki.

    Leclerc elfogadta Verstappen korábban neki adott magyarázatát, de úgy vélte, azzal jobban járt volna, ha a holland visszaadja neki a pozíciót.

    „Max már elmagyarázta, hogy mi történt. Nyilván a határon volt, illetve azon túl, úgyhogy megérdemelt az 5 másodperces büntetés. Szoros volt. Próbáltam megtartani a helyezésemet, de nagyon alacsony volt a tapadás, de ez ilyen. Megbüntették, megfizette az árát, és szerintem ez volt a helyes büntetés. De szerintem az ilyen helyzetekben jobb lenne, ha az FIA a pozíció visszaadására kérné a vétkest, mert elég nagy előnyt jelent gumikezelési szempontból, ha szabad előtted a pálya. De igen, ez van.”

    Max Verstappen, Red Bull, Charles Leclerc, Ferrari, Las Vegas
    Leclerc úgy érezte, Verstappen jól járt azzal, hogy elöl maradhatott / Fotó: Chris Graythen/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Verstappent ekkor megkérdezték, hogy szerinte is jobban járt-e az 5 másodperccel, de nem tudott egyértelműen állást foglalni. „Nem tudom, hogy végül melyik a jobb. Letöltöttem a büntetést, nem? Úgyhogy ez bizonyos szempontból nem számít. Ha 5 másodperccel visszaesel, akkor is veszítesz, szóval végső soron szerintem eléggé hasonló [az 5 másodperc és az elengedés].”

    A sajtótájékoztató későbbi részében felvetették a párosnak, hogy rendszerint kedélyesen elbeszélgetnek a versenyek után (miközben gyerekkorukban nagyon nem szívlelték egymást), és megkérdezték, hogy ez annak a jele-e, hogy egyre szorosabb közöttük a kötelék.

    „Elmagyaráztam Charles-nak, hogy mi történt, ami pedig a történtek átbeszélését illeti, ez természetesen jön. Már a gokartos években is megbeszéltük, úgyhogy ez jó, különösen, ha szórakoztató versenyen vagyunk túl, és volt néhány csatánk. Mindig van miről beszélni” – mondta Verstappen, mire Leclerc hozzátette, hogy „Igen, pontosan. Noha a megbeszélések régen kicsit feszültebbek voltak.”

    „Most már kicsit nyugodtabbak vagyunk, és nyilván együtt nőttünk fel – mondta Verstappen. – Nagyon-nagyon jól ismerem Maxot versenyzőként. És igen, tudtam, hogy meg fogja próbálni. Max megnyerte a világbajnoki címet, a Red Bull a konstruktőri címet, és ő is tudja, hogy meg fogja próbálni, és mindent belead az első kanyarban, úgyhogy én is tudtam. Kicsit hagytam benne, mert nekem több volt a veszítenivalóm, különösen a Mercedesszel zajló konstruktőri párharc miatt. De szórakoztató volt, és beszéltünk róla, ő elmagyarázta a helyzetet, úgyhogy minden rendben.”

  • Verstappen és a kórházból kiengedett Norris is nightclubban múlatta az időt Las Vegasban

    Verstappen és a kórházból kiengedett Norris is nightclubban múlatta az időt Las Vegasban

    A Las Vegas-i Nagydíjat mindenkinél többet és élesebben bíráló Max Verstappen két barátjával nightclubban tűnt fel a futam után.

    Max Verstappen a versenyhétvége során megállás nélkül kritizálta az első Las Vegas-i Nagydíjat, és a pálya kialakításától kezdve a szervező F1-en át senkit sem kímélt. Azt ugyanakkor meg kell hagyni, hogy a holland pilóta a kritikaáradat közben hozzátette: Las Vegasszal semmi baja, sőt, nagyon szereti, csak egyszerűen nem versenyezni akar itt.

    Nos, idei 18. futamgyőzelme után be is bizonyította ezt, hiszen a holland sztár DJ Martin Garrix, valamint a versenyen hatalmasat eső, elővigyázatosságból kórházba szállított Lando Norris társaságában vasárnap hajnali 4-kor az Omnia Nightclub at Caesars Palace nevű szórakozóhelyen tűnt fel, számolt be róla a Las Vegas Review Journal.

    Verstappen továbbra sem finomkodik, a vegasi időmérő után is kíméletlen őszinteséggel kritizálta az F1-et

    Verstappen egyébként a futam után már nem szállt bele páros lábbal a vegasi versenybe, noha a showelemek ekkor is késztethették volna erre, hiszen a megszokottaktól eltérően nem a bokszutcában adott interjút az első három helyezett, hanem egy Rolls Royce Phantommal elfuvarozták őket a Belaggio Hotel elé, majd utána vissza az eredményhirdetésre. A holland pilóta azért arra nem vetemedett, hogy a körítésről beszéljen, de azt elismerte, hogy az általa korábban lesajnált pályán szórakoztató versenyt futottak.

    Max Verstappen, Red Bull, Las Vegas
    Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Nos, mindig is arra számítottam, hogy jó verseny lesz, mindössze annyit, mint azt korábban is mondtam, hogy négy hosszú egyenesből és lassú kanyarokból áll a pálya, úgyhogy nem veszítesz sok leszorítóerőt. Ezzel soha nem volt gond, és igen, a mai nap szórakoztató volt. Ez az egyetlen, amit mondani akarok róla, hogy szerintem szórakoztató volt, remélem, mindenki élvezte. A DRS-hatás erős volt, de jó értelemben, szórakoztatóvá tette a versenyzést. Christian [Horner] a végén belekényszerített, úgyhogy nem hagyhattam lógva őket, énekelnem kellett. De az biztos, hogy leckéket kell vennem, időpontot kell foglalnom Gerinél (Horner felesége, az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell, aki ma már Geri Horner – a szerk.)”