Címke: Red Bull Racing

  • Tervezőzsenije nagyon nehéz évre számított a Red Bullnál

    Tervezőzsenije nagyon nehéz évre számított a Red Bullnál

    Adrian Newey kijelentette, hogy a Red Bull a sétagaloppnak bizonyuló 2023-as idény előtt nagyon nehéz évre számított.

    A csapat legendás mérnöke biztos örül, hogy tévedett, hiszen a Red Bull a 22 futamból egy kivétellel az összeset megnyerte, Max Verstappen pedig hamar megszerezte harmadik világbajnoki címét. Ennek ellenére most sem a sikerek járnak a fejében, hanem az, hogyan erősíthetnék tovább az autót.

    „A szezon előtt arra számítottunk, hogy ez egy nagyon nehéz év lesz. Senki sem várta azt, ahogy végül alakult” – jelentette ki Newey a Formula For Success podcast adásában.

    „Sosem voltam elégedett. Fantasztikus volt az idény, rekordokat döntöttünk meg. Valójában azonban azt látjuk, vannak dolgok, amikben fejleszthetünk az autón. Emiatt nem a sikerekre gondolunk, hanem arra, hogy mik a hiányosságokat, hogyan javíthatunk rajtuk.”

    Verstappen: Az se baj, ha jövőre feleennyi győzelemmel harcolunk a bajnoki címért

    „Szingapúrban ezen hiányosságok miatt nem nyertünk. Elég hasznosnak bizonyult számunkra [az ottani kudarc], mert alaposan utánajártunk a nehézségeknek, és ez feltárt néhány hiányosságot az autóról.”

    A Red Bull sikerének egyik kulcsa az autó tömegének csökkentése volt, de a szezon során kiderült, hogy a DRS használatával is nagy előnyre tettek szert, valamint a gumikkal szintén remekül bánt az RB19.

    Hamilton költői képpel mutatta be, miért dominál a Red Bull

  • Wolff szerint Verstappen és a Red Bull nem ölte meg az F1 népszerűségét

    Wolff szerint Verstappen és a Red Bull nem ölte meg az F1 népszerűségét

    Egyesek szerint Max Verstappen és a Red Bull dominanciája kárt okozott az F1 népszerűségében, de Toto Wolff másképp látja.

    A Mercedes csapatfőnöke ugyanis nem gondolja, hogy a 2021-hez vagy a 2022 első feléhez viszonyítva egyhangúbb 2023-as szezon miatt amortizálódott volna a szurkolótábor. Mindezt adatokkal próbálja alátámasztani.

    „Erős számokat látunk. Bővülünk a közösségi médiában, az összes verseny teltházas. A lényeg a látványosság, és ha ez nem jó, kevésbé fognak követni minket a szurkolók” – jelentette ki Wolff.

    „Természetesen megvan a kockázat, hogy később úgy látják az emberek, hogy úgyis előre ismerni fogják a végeredményt, ezt mi is átéltük Lewis Hamiltonnal sok éven keresztül. Nekünk egyszerűen jobb munkát kell végeznünk, és ezzel nem akarok 2026-ig várni.”

    Az tény, hogy a helyszíni nézőszámok sok pályán rekordokat döntögettek idén, de az ESPN televíziós nézettségi adatain látszik a visszaesés: 2023-ban a versenyek átlagos 1,11 millió fős nézettsége elmaradt a 2022-ben felállított 1,21-es csúcstól.

    Sokan viszont attól tartanak, hogy Verstappen és a Red Bull uralma 2025 végéig kitarthat, mielőtt 2026-ban vadonatúj szabályrendszer érkezik, ami alaposan megkavarhatja az erőviszonyokat.

    Wolff elmondta, Verstappen sikerszériája elűzi-e a csapatfőnöki posztról

  • Verstappen: Az se baj, ha jövőre feleennyi győzelemmel harcolunk a bajnoki címért

    Verstappen: Az se baj, ha jövőre feleennyi győzelemmel harcolunk a bajnoki címért

    Úgy véli, javítani kell a Red Bull autóján 2024-re, és a csapat főmérnöke szerint is muszáj gyorsabbá tenni.

    Paul Monaghan ezt azután mondta, hogy a Red Bull szinte mindent létező rekordot átírt 2023-ban, a 22 futamból 21-et megnyerve. „Téves elgondolás lenne a részünkről, hogy mindent hagyjunk olyannak, amilyen, mert a vetélytársaink apránként közelednek hozzánk. Az előző évekhez és a korábbi típusú autókhoz képest viszont sokkal kötöttebbek a szabályok, akkoriban többet tudtunk variálni” – mondta a Red Bull főmérnöke.

    „Talán nem lepődnek meg, ha azt mondom, a 2024-es autónk a jelenlegi evolúciója lesz, hülyeség lenne eldobni a koncepciónkat. Azonban javulnunk, gyorsulnunk kell. Loholnak utánunk az ellenfelek, és ha ők előrelépnek, nekünk még nagyobb kell előre lépni.”

    Izgalmas kérdés, ki válhat a Red Bull fő kihívójává, hiszen a Ferrari és a McLaren sokat javult 2023 második felében, és talán a Mercedest sem érdemes leírni, amely teljesen új autótervezési koncepciót választ.

    Így ünnepelték Verstappen bajnoki címét a Red Bullnál – galéria

    A Red Bull büntetése lejárt a szélcsatorna használatának korlátozásával – ezt azért kapták, mert túllépték az engedélyezett költségkeretet 2021-ben. Monaghan azt mondta, a korlátozással olyan haszonra tettek szert, hogy megtanultak még hatékonyabban bánni a kapacitással és így tesztelni.

    Az FIA díjátadó gáláján Max Verstappen is arra célzott, hogy az idei sikerek megismétlése helyett az a cél, hogy az istálló erősítse az autóját.

    „Tudjuk, hogy bár nagyon domináns volt a kocsi, néhány gyengeséget is felfedeztünk rajta, amin szerintem javíthatunk – közölte. – Az is rendben van, ha jövőre egy továbbfejlesztett autóval harcolni tudunk a bajnoki címért úgy, hogy csak tíz futamot nyerünk.”

  • Újabb vagány kihívást teljesített a Red Bull

    Újabb vagány kihívást teljesített a Red Bull

    A Red Bull bokszkiállásokat végző gárdája hagyományosan a legjobbak közé tartozik a Forma-1 mezőnyében, és egy izgalmas feladatban újfent tanúbizonyságot tettek bámulatos képességeiről.

    A DHL által kiírt versenyben a Red Bull volt a legjobb 2023-ban, kilenc futamon ők hajtották végre a leggyorsabb kerékcserét (a Ferrari és a McLaren szorosan a nyomukban volt, nyolc, illetve hat ilyen alkalommal).

    A szerelőgárdát nemrég egy lebilincselő próbatétel elé állították: vaksötétben kellett végrehajtani egy kerékcserét. A csapat részéről többen tippeltek a végeredményre, sokan lehetségesnek tartották a 2-3 másodperces műveletet, de a versenyzők kevésbé hittek a stábban, Max Verstappen több mint 6, Sergio Pérez 33 másodperces kerékcserét jósolt.

    A banda álló autón, letakart sisakrostéllyal gyakorolt, mielőtt egy teljesen sötét terembe küldték őket, ahol tíz kísérletük volt. (Az emelők kezelői és a volán mögött ülő szerelő használhatott éjjellátót a balesetek elkerülése végett.)

    Kezdetben még közel 10 másodpercig tartott a művelet, de a lécet egyre lejjebb helyezték, és végül fantasztikus 2,84 másodperces eredménnyel zártak – sok csapat sokszor nem képes erre egy éles bevetés során a futamon. „Lenyűgöző, de ne áruljátok el nekik, hogy ezt mondtam” – mondta az eredmények hallatán a Red Bull történelmi örökségi szekciójának részlegvezetője, Tony Burrows.

    A kerékcserék fontosságát jelzi, hogy a Mercedes elismerte, ezen a területen lemaradt a riválisaitól, ezért mindenképp igyekeznek javulni.

  • Így ünnepelték Verstappen bajnoki címét a Red Bullnál – galéria

    Így ünnepelték Verstappen bajnoki címét a Red Bullnál – galéria

    A Red Bull a főhadiszállásán, Milton Keynes-ben fogadta Max Verstappent és Sergio Pérezt, hogy megünnepelje a holland versenyző harmadik F1-es vb-címét, valamint a csapat konstruktőri elsőségét.

  • Verstappen kijelentette, tíz év múlva már biztosan nem lesz ott az F1-ben

    Verstappen kijelentette, tíz év múlva már biztosan nem lesz ott az F1-ben

    Max Verstappen kijelentette, egészen biztos, hogy tíz év múlva nem lesz ott a Forma–1-ben. A holland pilóta úgy véli, ha csapatfőnök válik belőle, akkor nem fog mellébeszélni, és a győzelmen kívül semmi nem számít majd neki.

    Max Verstappen sok szempontból minden idők legdominánsabb Forma–1-es szezonját produkálta 2023-ban. A 22 futamból 19-et megnyert, és csak egyszer fordult elő, hogy nem állhatott fel a dobogóra, azon belül is az első két fok valamelyikére. A címvédő egyértelműen uralja a sportágat, kérdés, hogy mikor lesz vége a dominanciának.

    Ami biztos, hogy a következő két évben nem fognak jelentősen változni a technikai szabályok, így egyáltalán nem kizárt, hogy a Red Bull és a holland pilóta 2024-ben és 2025-ben is legyőzhetetlennek bizonyul, a kérdés az, hogy mennyire lesz nyomasztó a fölény. A 26 éves versenyző nem gondolja, hogy az eredmények tekintetében meg lehet ismételni ezt az évet.

    Nagyon nehéz lesz még egy ilyen szezont produkálni – nyilatkozta a svájci Blicknek adott interjújában. – Oké, mindig lehet jobban csinálni, de valahol van egy határ. Az pedig biztos, hogy a riválisaink addig nem fognak pihenni, amíg nem tudnak minket legyőzni. A Red Bull RB19-es már történelem, reméljük, az új autó még jobb lesz.”

    A 2025 utáni időszakban viszont akár teljesen fel is borulhat az erősorrend, hiszen jelentősen változnak a technikai előírások. Verstappen jelen állás szerint az új korszak első három évében még a Red Bull pilótája lesz, hiszen jelenlegi szerződése 2028-ig érvényes. A bikások 2026-tól saját motorral fognak indulni, ami nyilvánvalóan korántsem garancia a sikerre. Ezzel a címvédő is tisztában van. Nehéz kérdés, nagy a kérdőjel – reagált az erre vonatkozó felvetésre. – Azonban több százan dolgoznak a Red Bull Powertrains projektjén Milton Keynesben. Nem akarjuk, hogy 2026-ban rossz útra térjünk. Mindannyian reméljük, hogy egy rakéta lesz. Majd meglátjuk.”

    Előbb vonulhat vissza Verstappen, mint Pérez?

    Ami az ennél is távolabbi jövőt illeti, Verstappen, illetve a hozzá közel állók már korábban is kijelentették, elképzelhető, hogy az 54-szeres futamgyőztesnek a mostani az utolsó szerződése a Forma–1-ben. Hogy ez így lesz-e, ami viszont az érintett szerint bizonyos, hogy 36 éves korában már nem lesz a mezőny tagja. „A benzin valószínűleg el fog tűnni, de a sportágunk már most egyre zöldebb és fenntarthatóbb – válaszolta arra a kérdésre, hogy milyen változásokra számít a következő tíz évben. – Csak egy dolog biztos: Max Verstappen már nem lesz ott.”

    Mindez azt jelentené, hogy Verstappen nem lép Fernando Alonso vagy Lewis Hamilton útjára, akik 42, illetve közel 39 évesen még mindig a mezőny tagjai. Persze pont utóbbi a legjobb példa, aki korábban szintén elmondta, hogy nem fog 40 esztendős koráig a Forma–1-ben versenyezni, idén mégis 2025-ig hosszabbított a Mercedesszel.

    Akárhogy is lesz, előbb-utóbb mindenképpen eljön a pillanat, amikor Verstappen nemcsak az F1-et, hanem más sorozatokat illetően is szögre akasztja a bukósisakot. Hogy mihez kezd utána, azt talán még ő sem tudja, de az biztos, hogy ha a csapatvezetésben akar részt venni valamilyen módon, akkor volt kiktől elsajátítania az ehhez szükséges képességeket. Christian Horner csapatfőnök és Helmut Marko tanácsadó munkáját már hosszú ideje közvetlen közelről figyelheti, korábban pedig az AlphaTauri éléről az idény végén leköszönő Franz Tostot is láthatta dolgozni.

    Igen – válaszolta arra a kérdésre, hogy eleget tanult-e tőlük. – Biztos, hogy nem egy mellébeszélős főnök lennék. Talán kicsit régimódi, mert az egész a teljesítményen múlik, nem pedig azon, hogy az ember mennyire van ott a közösségi médiában. Én csak nyerni akarok, mert akkor leállítom az ezzel kapcsolatos dumát. Számomra pedig ez a legfontosabb dolog.”

  • Hamiltonon is múlt, hogy Verstappen ne zsebeljen be még egy rekordot az idei szezonban

    Hamiltonon is múlt, hogy Verstappen ne zsebeljen be még egy rekordot az idei szezonban

    Max Verstappen a leggyorsabb körök terén is az élen végzett a szezonban, ám a rekordot még csak beállítani sem tudta. Pedig négy futamon is csupán épphogy csúszott le az extra pontról.

    Max Verstappen minden idők talán legdominánsabb szezonját futotta a Forma–1-ben. A holland pilóta számos rekordot megdöntött, kezdve az egy évben elért legtöbb futamgyőzelemmel egészen a sorozatban elért diadalokig. Azonban van, amire még ő sem volt képes: az egy idényben szerzett legtöbb pole pozícióról már régen lecsúszott, és Las Vegasban eldőlt, hogy az egyazon esztendőben megfutott leggyorsabb körök csúcsát sem állíthatja be.

    Verstappen brutálisan sok rekordot megdöntött az idén, mutatjuk, hogy melyikeket

    Pedig nem volt messze tőle, hiszen összesen kilenc alkalommal szerezte meg az extra pontot: Verstappen először Szaúd-Arábiában futotta meg a leggyorsabb kört, ami kulcsfontosságú volt egy másik rekord megdöntésében, hiszen ha nem veszi el az 1 pontot Sergio Péreztől, akkor később nem előzi meg Michael Schumachert a zsinórban a legtöbb, világbajnoki éllovasként teljesített futam tekintetében. A Red Bull versenyzője Dzsidda után Miamiban, Barcelonában, Spielbergben, Silverstone-ban, Mogyoródon, Szuzukában, Loszaílban és Abu-Dzabiban ismételte meg ezt a teljesítményt.

    Ennek köszönhetően utolérte Mika Häkkinen 2000-es idényét, viszont a rekordtól eggyel elmaradt. A csúcsot Michael Schumacher és Kimi Räikkönen tartja, de utóbbi kétszer is eljutott 10-ig. A német versenyző 2004-ben 18 futamon, míg az egyszeres világbajnok 2005-ben és 2008-ban 19, illetve 18 viadalon érte el ezt a számot.

    Hozzá kell tenni, hogy bár manapság több futamot rendeznek, akkoriban könnyebb volt megfutni a leggyorsabb kört egy jó autóval. Azokban az években ugyanis nem járt érte extra pont, így nem zajlott érte harc. 2019-ben viszont visszavezették ezt a szabályt, és azóta sokszor előfordult, hogy valaki csak azért állt ki két körrel a vége előtt, hogy az utolsó körben megfussa a leggyorsabb kört.

    A Red Bull direkt lassabb taktikát adott Verstappennek, hogy egyedülálló mérföldkövet érhessen el

    Verstappent pedig kétszer is megfosztották a leggyorsabb körtől ilyen módon. Előbb George Russell jött be friss gumikért az Azeri Nagydíj 49. körében, majd Lewis Hamilton a spa-francorchamps-i verseny 42. körében. Előbbin ugyan a címvédő az utolsó körben megfutotta a leggyorsabb kört, de a Mercedes ifjabbik pilótája aztán nála is gyorsabbnak bizonyult, utóbbin pedig a holland versenyzőé volt, de a befutónál a hétszeres világbajnok elvette tőle. A Belga Nagydíjon egyébként Verstappen szintén ki akart állni, de csapata ezt nem hagyta neki, mondván, nem elég nagy az előnye ahhoz, hogy ezt biztonságosan megtegyék.

    A másik két alkalommal nem az utolsó körben taszították le Verstappent a vonatkozó ranglista éléről. Monzában minden bizonnyal csak Hamilton és Oscar Piastri koccanása miatt történt ez meg, hiszen ennek következtében a McLaren pilótája kénytelen volt meglátogatni a bokszutcát, és a friss gumikon megfutotta a leggyorsabb kört. Las Vegasban pedig szintén ő múlta felül a háromszoros világbajnokot, miután csapata a hajrában kihozta új abroncsokért.

  • Ricciardo: Majdnem olyan gyors voltam, mint Verstappen

    Ricciardo: Majdnem olyan gyors voltam, mint Verstappen

    A Forma-1-be szezon közben visszatérő Daniel Ricciardo megemlékezett arról a tesztről, amellyel meggyőzte a Red Bullt, hogy újra versenyzési lehetőséget kapjon.

    Nyck de Vries gyengén szerepelt az AlphaTaurinál, ezért a Red Bull még a nyári szünetet sem várta meg, és lecserélte őt. Ricciardo az idei szezontól tartalékként már visszatért a nevelőegyesületéhez, és a szimulátorban nyújtott teljesítményével, valamint a silverstone-i versenyt követő pirellis gumiteszten hamar eltüntette a kérdőjeleket a Red Bullnál arról, hogy kit ültessenek autóba a szezon második felére.

    Az ausztrál pilóta boldogan tekintett vissza erre a lehetőségre, amivel biztosította a visszatérését a mezőnybe.

    „Annyi benzint töltöttünk a kocsiba, amennyit a második edzésen. Nem púderezek, az első mért körömön rögtön ott voltam a szeren, alig néhány századmásodperccel maradtam el Max [Versttappen] pole pozíciós idejétől” – mesélte Ricciardo a Beyond The Grid legújabb podcast-adásában.

    Ricciardo változtatott, hogy ne az F1 udvari bolondját lássák benne

    „Úgy is álltam hozzá, mint egy időmérős kör. Jónak éreztem az autót, magabiztos voltam. Ismerős érzéseket keltett a kocsi. Tudtam, mire képes, mit lehet vele elérni. A célvonalon áthaladva ránéztem a köridőre, és meglepődtem, mert nem számítottam ennyire jóra.”

    Christian Horner felidézte, hogy az ausztrál versenyző privátban elismerte neki, hogy annak idején nem kellett volna elhagynia a Red Bullt.

    Ricciardo egyszer végzett pontszerző helyen idén, Mexikóban a 7. helyen ért célba – ebben a periódusban csapattársa, Cunoda Juki háromszor lett pontszerző és 14 egységet szerzett, vagyis az ausztrálnak jövőre mindenképp jobban kell szerepelnie, ha a Red Bullt meg akarja győzni arról, hogy 2025-től ő üljön Sergio Pérez helyére.

  • Tostnak fájt, amikor a Red Bull Pérezt választotta

    Tostnak fájt, amikor a Red Bull Pérezt választotta

    Az AlphaTauri visszavonuló csapatfőnöke, Franz Tost ezt annak kapcsán mondta, hogy a csapatának feladata az volt, hogy tehetségekkel lássa el a Red Bullt.

    Tost visszavonul, és a Racingnews365-nak adott interjúban felidézte, hogyan is kezdődött a története a Red Bullnál, miután a bikások felvásárolták a Minardit és Toro Rosso névre keresztelték át. 

    „2005 végén, november 8-án Dietrich Mateschitz Olaszországba küldött, és azt mondta, építsem fel a csapatot. A filozófia egyértelmű volt, hogy fiatal pilótákat képezzünk, akik a Red Bull programjából érkeznek, és a Red Bull Racinghez kell kerülniük bajnokságokat nyerni” – mondta.

    „Mateschitz az elejétől kezdve leszögezte, nem engedheti meg magának, hogy két csapattal harcoljon a bajnoki címért.” Tost elismerte, tisztában volt vele, hogy a faenzai istállónak amúgy sem lettek volna meg az erőforrásai ehhez.

    Őrültnek tartották a visszavonuló csapatfőnököt, amiért Verstappenhez ragaszkodott

    A mai AlphaTauri a fennállása során két futamgyőzelmet aratott, és a legjobb eredménye a konstruktőri értékelésben három darab 6. hely volt (2008, 2019, 2021), melyek közül a legelső alkalommal a Red Bullt is megelőzték a rangsorban.

    Tost elmondta, kapott ajánlatokat más csapatoktól is, de nem kívánt máshova igazolni. Az viszont nem esett neki jól, hogy a Red Bull pár éve szakított a filozófiájával, és házon kívülről szerződtetett versenyzőt az első számú istállóba.

    „Rosszul érintett, amikor a Red Bull Sergio Pérezt választotta 2021-re. Szerettem, amikor tőlünk vittek el pilótát, mert az azt mutatta, hogy a csapatunk jó munkát végzett” – nyilatkozta Tost.

    2020-ban Danyiil Kvjat és Pierre Gasly vezetett az AlphaTaurinál, és addigra már mindketten megfordultak a Red Bullnál, de nem hozták az elvárt szintet. Kvjat kikopott az F1-ből, Gasly azóta az Alpine-hoz szerződött.

  • Hamilton költői képpel mutatta be, miért dominál a Red Bull

    Hamilton költői képpel mutatta be, miért dominál a Red Bull

    Lewis Hamiltont a bikások autója a 2020-as, szinte tökéletes Mercedesre emlékezteti. Annak örül, hogy csapata legalább már tudja, merre kell elindulnia a fejlődés érekében.

    A Mercedes rögtön az idei első futam után belátta, hogy zsákutcába jutott a 2022-es szabályváltozásoknál alkalmazott autókoncepcióval, de ahogy telt az idei szezon nem igazán voltak nyomai annak, hogy a csapat tartósan felzárkózott volna a Red Bullra.

    Néhány futamon jobban szerepelt a Mercedes, Hamilton az austini USA Nagydíjon került a legközelebb a győzelemhez, de az előzőhöz hasonlóan az idei szezonban sem nyert versenyt. A hétszeres világbajnok rámutatott, hogy csapatánál már azt felfedezték, milyen irányba kell lépniük a fejlődés érdekében.

    „Úgy gondolom, most már legalább van iránytűnk, ami az elmúlt két évben hiányzott. De ez még nem visz el minket a célhoz, mert egyéb akadályok is állnak az utunkon, például a költségplafon” – nyilatkozta egy csoportos interjúban, amit az Auto Motor und Sport idézett.

    Hamilton azt állítja, a mostani szenvedésénél volt rosszabb is

    „Nehéz feladat legyőzni a Red Bullt. Amikor egy éve a tesztelésen pattogott az autójuk, egy hét alatt megoldották, ami senki másnak sem sikerült, így tégláról téglára felépítettek egy falat, amelyre építeni tudtak akkor is, ha valamilyen frissítés nem vált be. Nekünk ellenben le kellett dózerolni a saját falunkat és az alapokról újraépíteni.”

    „Papíron tavaly rengeteg leszorítóerőnk volt, de sokat le kellett nyirbálnunk belőle, hogy vezethetővé tegyük az autót, és egyre nehezebb lett ismét növelni a leszorítóerőt. Sokáig így nem javultunk, miközben a Red Bull ellépett.”

    Hamiltont az RB19-es modell is lenyűgözte.

    Hamilton elgondolkodott: Miattam, vagy az autó miatt van ez?

    „Mindenre képes, a saját 2020-as kocsimra emlékeztet. Hihetetlenül stabil, mindig stimmel, a beállítások állandóan a varázslatos ablakban mozognak. Egy versenyzőnek mindig álomszerű, ha mindent ki tud préselni az autóból” – mondta.

    Hozzátette, 2023-ban a korábbi évekhez képest több időt töltött a gyárban, hogy segítsen a fejlődésben. Saját teljesítményéről azt mondta, alapvetően elégedett vele, de az időmérőkön javulnia kell.

    Hamilton a szezonzáró eseményei alapján kijelentette, attól tart, a Red Bull a következő szezonra is megtartja a jelentős előnyét.