Címke: Red Bull Junior Team

  • Newey: Sok mindent köszönhet Markonak a Red Bull

    Newey: Sok mindent köszönhet Markonak a Red Bull

    Adrian Newey nem rég megdicsérte Helmut Markot, amiért közreműködésével a Red Bull tehetségkutató programja olyan fiataloknak adott lehetőséget, mint Sebastian Vettel, Max Verstappen és Daniel Ricciardo. A brit tervező zseni elismerte, osztrák munkatársának modora talán egy kicsit nyers, de szavaival építő kritikákat fogalmaz meg, és nem akar bántani senkit sem.

    Egykoron maga Marko is aktív versenyző volt 1971 és 1982 között, a Formula 1-ben összesen kilencszer indulhatott el a BRM színeiben, ám egy baleset miatt elvesztette az egyik szemét, és ennek következtében a királykategóriában indított karrierje megszakadt. 1989-ben alapította meg az RSM Marko alapítványt, amelyből 1999-ben egy névváltoztatás során Red Bull Junior Team lett.

    Az osztrák egy ideje már csak tanácsadóként segíti a Red Bullt, ám a több fronton is végzett munkássága, nem merült feledésebe, nemrég a Royal Automobile Club Talk  műsorának keretein belül a brit főtervező dicsérte meg kollégáját.

    ,,A nyers modora egyfajta kulturális jellemvonás lehet, egy osztrák tulajdonság. Mi angolok sokkal árnyaltabban fogalmazunk a beszélgetéseink során. Marko munkája nagyon hasznos volt a csapat számára, ha a fiatal pilóta, aki az ő programjából került ki sikereket ért el, az már csak hab volt a tortán. Sebastian Vettel volt az első a programból, aki igazi szupersztárrá vált, ezért is állt Helmut mindig az ő oldalára.”

  • Liam Lawson a Red Bull család legújabb tagja

    Liam Lawson a Red Bull család legújabb tagja

    A nagy tehetségnek tartott új-zélandi Liam Lawson a Red Bull Junior Team legújabb „szerzeménye”.

    A 17 éves versenyző most februárban nyerte meg a Toyota Racing Series-t (TRS), ezt követően pedig idén a Formula European Masters mezőnyét erősíti majd, immáron red bullosként, a Motoparknál.

    Lawson TRS győzelmével többek között az F3-as Európa-bajnokságból már ismert Marcus Armstrongot és a korábbi DTM-es Lucas Auert is mega mögé utasította.

    Így fest jelenleg a Red Bull Junior Team:

    Versenyző  Ország Szül. dátum Hol indul?
    Lucas Auer Ausztria 1994.09.11 Super Formula Japan
    Jack Doohan Ausztrália 2003.01.20 F3 Asia, Euroformula Open
    Jonny Edgar Nagy-Britannia 2004.02.13 Olasz F4, ADAC F4
    Dennis Hauger Norvégia 2003.03.27 Olasz F4, ADAC F4
    Liam Lawson Új-Zéland 2002.02.11 Formula European Masters
    Harry Thompson Nagy-Britannia 2004.08.05 CIK-FIA European Championship OK, Motorsport UK British Kart Championship Senior X30
    Dan Ticktum Nagy-Britannia 1999.06.08 Super Formula Japan
    Yuki Tsunoda Japán 2000.05.11 FIA F3, Formula European Masters
    Jüri Vips Észtország 2000.08.10 FIA F3
  • Auer már 2019-ben debütálhatna az F1-ben, ha…

    Auer már 2019-ben debütálhatna az F1-ben, ha…

    Gerhard Berger reméli, hogy unokaöccse egy nap bekerül majd a Forma-1-be.

    A 24 éves Lucas Auer az elmúlt években a DTM-ben versenyzett, azonban mivel a Mercedes a szezon után kivonult a szériából, jövőre már az osztrák versenyző sem ott szerepel. 2019-ben a Super Formulában indul majd. Berger azonban sajnálja, hogy nem marad a DTM-ben.

    „De nagybácsi szemmel tekintek erre.” – mondta Berger a Tiroler Tageszeitung című lapnak. „Ki kell használnia a formula sport adta lehetőségeket.”

    Auer most a Red Bull Junior Teambe is bekerült, pedig oda már idősnek mondható, hiszen általában fiatalabb versenyzőket karolnak fel az energiaitalosok.

    „Azt akartuk, hogy tovább tudjon haladni a karrierje.” – reagált erre Dr. Helmut Marko a Red Bull részéről.

    2019-ben Auer akár már be is ülhetne a Toro Rossóba, végül azonban Alexander Albont igazolta le.

    „Jó esélye lett volna a Forma-1-re, azonban sajnos nem volt elegendő szuperlicensz pontja.” – mondta Berger.

  • Ticktum F1-es autót vezethetett

    Ticktum F1-es autót vezethetett

    Dan Ticktum csütörtökön, Silverstone-ban első alkalommal vezethetett Forma-1-es autót, amiért megnyerte a 2017-es McLaren Autosport BRDC Award-ot.

    Korábban is szerette volna már a Red Bull bevetni Ticktumot, azonban nem volt elegendő szuperlicensz pontja ahhoz, hogy F1-es autót tesztelhessen. Idén a 19 éves Red Bull Junior versenyző második lett a Formula 3-as Európa-bajnokságban, Mick Schumacher mögött.

    2017-es díjának köszönhetően azonban most a 2013-as McLaren MP4-28-ast vezette. Egy intermedatie kerekeken futott installációs kör után négy darab, öt gyorskörből álló etapot teljesített.

    „Lehetetlen szavakba önteni (hogy milyen érzés F1-es autót vezetni).” – mondta Ticktum az Autosportnak. „Kemény munka volt (ez a szezon), sok hullámvölggyel, de F1-es autóban ülni több, mint egy álom. Olyan, mintha majdnem beteljesedett volna az életem, nagyon boldog vagyok!”

    „Az élmény olyan, mintha vennénk az Euro F3 dolgait és aztán azt megdupláznánk. A vezetés technikájában észrevettem sok hasonlóságot, néhány dologra lehetett számítani. De a hang egyszerűen hihetetlen és sosem fogom elfelejteni az első alkalmat, mikor F1-es autót vezettem.”

    Amelia Lewis, a McLaren mérnöke, aki a tesztet felügyelte, elmondta: „Amit mi keresünk, az több, mint csupán a köridő, mi a konzisztenciát nézzük, valamint az egyes futások közötti javulást. Magabiztossá vált az autóban, szóval az első, és a leggyorsabb futása között öt másodpercet javult, és ezt szerettük volna látni. Padlógázon vette az első kanyart, ami egy mérce itt.”

  • Tost szerint is éretlen még Ticktum az F1-hez

    Tost szerint is éretlen még Ticktum az F1-hez

    A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost is éretlennek tartja még Daniel Ticktumot a Forma-1-hez.

    A napokban Ticktum azzal került a középpontba, hogy meggondolatlan megjegyzéseket tett Mick Schumacherre. A Formula 3-as Európa-bajnokságban versenyző Ticktum Instagramon kifakadt azzal kapcsolatban, hogy Mick Schumacher hirtelen elkezdte sorra nyerni a versenyeket és átvette a vezetést a bajnokságban. Számos kritikát kapott a megjegyzéseiért, de a brit versenyző erre adott válasza sem javított a helyzetén.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is elmondta, hogy fejlődnie kell még, mivel előbb jár a szája, mint az esze.

    Hasonlóan vélekedik Franz Tost is.

    „Ő egy tehetséges versenyző, de nekem úgy tűnik, hogy még túl korai lenne számára a Forma-1.” – mondta. „Szüksége van még egy, vagy két évre Super Formulában, vagy Formula 2-ben.”

    „A Forma-1 most nagyon komplex és nagyon gyors, és a Formula 3-ból egyenesen bekerülni a jelenlegi F1-es szabályok miatt nagyon nehéz.” – célzott Tost a szuperlicenszpont-gyűjtő szabályra.

    A Red Bull Junior Team-es versenyzőt a korábbi pletykák szerint szerette volna a Red Bull már jövőre beültetni a Toro Rossoba, azonban nincs ehhez elegendő szuperlicensz pontja. Noha azóta ezen megjegyzéseivel sem azt sugallja, hogy megérett volna a Forma-1-re.

    „Én szeretem a szuperlicensz szabályt. Ez azt jelenti, hogy ha egy versenyző a Forma-1-be érkezik, az rendelkezik a szükséges képességekkel és tapasztalattal.”

  • Ticktumnak előbb jár a szája, mint az agya

    Ticktumnak előbb jár a szája, mint az agya

    A Red Bull brit juniorjának, Dan Ticktumnak még fejlődnie kell, mielőtt a Forma-1-es szint közelébe kerül, véli a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.

    Mondta mindezt az után, hogy a Formula 3-as Európa-bajnokságban versenyző Ticktum a napokban kifakadt azzal kapcsolatban, hogy Mick Schumacher hirtelen erőre kapott, és meg is előzte őt a bajnokságban. Persze számos kritikát kapott ezért, erre azonban oly módon reagált, hogy az inkább csak további olaj volt a tűzre.

    A 19 éves Ticktum többször is szóra jött, mint potenciális jelölt a Toro Rosso egyik ülésére, noha ehhez nincs, és 2019-ig nem is lesz elegendő licenszpontja. Meggondolatlan panaszkodásával pedig vélhetően el is intézte, hogy még véletlenül se legyen opció egyelőre.

    „Olykor előbb jár a szája, mint az agya.” – nyilatkozta Ticktumról Horner a Sky Sportsnak, utalva arra, hogy a fiatal versenyző még nem áll készen a Forma-1-re. „Ő egy tehetséges versenyző, de több fejlődésre van szüksége, mielőtt bárhogy is közel kerülne a Forma-1-es szinthez. Ő gyors, de még le kell csiszolnia a durva éleit.”

  • Sainz mindig is számított Kvyat visszatérésére

    Sainz mindig is számított Kvyat visszatérésére

    Carlos Sainz elmondta, mindig is úgy érezte, Kvyat visszatérhet a Forma-1-be és most lehet, hogy igaza lesz, ugyanis egyre több hír jelenik meg erről.

    Kvyatnak a 2017-es szezon vége előtt távoznia kellett a Toro Rossótól, mert nem bírta feldolgozni, hogy lefokozták még egy évvel korábban. Sainz a 2016-os Spanyol és a 2017-es Szingapúri Nagydíj között volt az orosz csapattársa, ekkor távozott a spanyol a Renault-hoz, Kvyatot pedig ekkor váltotta Pierre Gasly. Az orosz még visszatért egy versenyre, az Amerikai Nagydíjra.

    „Van egy érzésem [Kvyattal kapcsolatban], úgy érzem Dany az egyik legtehetségesebb versenyző, akivel valaha versenyeztem” – mondta Sainz az Autosportnak. „Távozott az F1-ből, viszont nem tudom miért, de van egy olyan érzésem, hogy egy nap visszatérhet. Akárhányszor versenyeztünk, akármilyen kategóriában, valahogy mindig talált egy visszautat. Most visszanyerheti a teljesítményét, visszatérhet az F1-be, a kategóriába, a Red Bull junior programba.”

    Kvyat legutolsó versenye a tavalyi Amerikai Nagydíj volt, ahol a pontszerző 10. helyen ért be. Ezután leszerződtette a Ferrari, ő lett az olaszok fejlesztőpilótája, idén Fioranoban pedig vezethette is a vörösök autóját.

    A Red Bull senkit sem tudna beültetni a junior csapatából, még nem állnak készen, vagy még nincs meg a megfelelő licenszpontjuk. Az Olasz Nagydíj hétvégéjén pedig kiderült, hogy tényleg számolnak Kvyattal, Helmut Marko tanácsadó érettebbnek nevezte az oroszt.

    A 24 éves pilóta 22 versenyt futott le a Red Bull színeiben, kétszer a dobogóra is fölért. Ekkor érkezett a helyére Max Verstappen, így az orosz visszakényszerült a Toro Rossóba.

    Sainz örömmel fogadná a paddockban Kvyatot: „Igazából elmondtam a menedzseremnek és apukámnak, hogy érzésem szerint ennek a srácnak még nincs vége, vissza fog térni. És nézzenek oda, úgy tűnik jó esélye van most, én nagyon boldog lennék, ha visszatérne.”

  • A Red Bull két versenyzőt küldhet a japán Super Formulába

    A Red Bull két versenyzőt küldhet a japán Super Formulába

    A Red Bull azt tervezi, hogy két junior versenytőjét rajthoz állítja jövőre a japán Super Formulában, számolt be róla a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko.

    Pierre Gasly is versenyzett ebben a sorozatban, tavaly, és mindössze fél ponttal maradt le a bajnoki címről, köszönhetően annak, hogy az utolsó fordulót tájfun miatt törölték.

    Marko szerint Gasly japán kitérő elengedhetetlen volt a francia versenyző számára ahhoz, hogy kellően éretté váljon, és maga a versenyző is állítja, hogy ez sokat segített neki abban, hogy F1-be érkezésekor jól tudjon kommunikálni a Hondásokkal.

    Marko pedig mindemellett úgy véli, hogy a Super Formula versenyképesebb sorozat az F2-nél.

    „Pierre emberileg és mint versenyző is fejlődött Japánban.” – mondta Marko, aki ellátogatott a széria múlt hétvégi fordulójára. „Japánba érkezvén sokkal magabiztosabb és érettebb lett. Szóval ezért akartam eljönni és első kézből megtapasztalni a Super Formulát. Az új autó a következő szezonban érkezik. Az új autó több leszorító erővel bír majd és gyorsabb is lesz, mint a jelenlegi. Ez pedig arra sarkallt minket, hogy megfontoljuk, hogy két red bullos versenyzőt indítsunk jövőre a Super Formulában. Úgy érezzük, hogy ez a Super Formula még sokkal versenyképesebb széria, mint az F2.”

    Marko elmondása szerint már egyeztet erről a Honda motorsport főnökével, Masashi Yamamotoval, és a Japán Nagydíjon folytatják majd a megbeszélést.

  • Ticktum a korábbi eltiltása miatt nem tesztelhet most F1-es autót

    Ticktum a korábbi eltiltása miatt nem tesztelhet most F1-es autót

    A Red Bull Junior Team versenyzője, Dan Ticktum nem ülhet autóba a most zajló hungaroringi F1-es, szezonközi teszten. A Red Bull szerette volna kipróbálni a fiatal versenyzőt, az FIA azonban nem adott erre engedélyt, mivel Ticktumnak nincs elegendő mennyiségű szuperlicensz pontja ehhez.

    A 2019-es F1-es indulás is szóba jött Ticktum kapcsán, ehhez azonban F1-es szuperlicenszre lenne szüksége, amihez 40 szuperlicensz pontra van szüksége az elmúlt 3 szezonból (beleértve a mostanit is). Azonban ha megnyeri idén az F3-at, az csak 30 pontot jelent, a korábbi évekből pedig nincsenek ilyen pontjai…

    A szabály pedig szabály, és ez alól a Red Bull sem lett kivétel.

    „Szuperlicenszre van szükség ahhoz, hogy Forma-1-es autót tesztelhessen, igényelhet egy A licenszt.” – mondta Whiting. „Az A licenszhez 14 pontra van szükség, ebből négynek kell a versenyeredményekből származnia, ötöt kap, ha teljesíti két bajnokság (melyek szerepelnek a szuperlicensz rendszerben) 80%-át, és ötöt kap a nemzeti mototsport klubtól. Szóval alapvetően hozzá lehet jutni 10-hez, de Danielnek nincs meg a négy, ami az eredményekért jár.”

    „Ez az ő hibájából alakult így, mivel volt egy kétéves eltiltása, aminek a fele felfüggesztett, és kihagyott két fél szezont. Szóval sajnos ez a helyzet, egyszerűen nem kvalifikált.”

    Ticktum korábban azért kapott eltiltást, mert 10 autót előzött meg a safety car periódus során és szándékosan ütközött egyik versenytársával, így „bosszulva meg” egy első körös koccanást. Az eltiltás okán Ticktum kihagyta a 2016-os szezon nagy részét.

    Whiting azonban hangsúlyozta, hogy az A licensz megszerzéséhez nem szükséges kiemelkedő eredmény, azt nem nehéz megszerezni.

  • Bosszús a Red Bull Ticktum tesztjének elutasítása miatt

    Bosszús a Red Bull Ticktum tesztjének elutasítása miatt

    A Red Bull szerint nem helyes az, hogy a Formula 3-as bajnoki címért harcoló, Daniel Ticktum nem tesztelhet Forma-1-es autót, mert nincs elég pontja, a Forma-1 –es szuperlicenchez.

    A Makaói Nagydíj és a McLaren BRDC díjának győztese, Daniel Ticktum mindent megtesz azért, hogy jövőre bemutatkozhasson a Torro Rossónál.

    Most viszont egy hatalmas akadály hátráltatja az útját a Forma-1 felé. A két éves eltiltását követően nincs elég pontja, hogy Forma-1-es szuperlicencet szerezzen.

    Ticktum neve mellett jelenleg 2 pont szerepel, amit az MSA írt neki jóvá még 2015-ben. Ez viszont az év végével érvénytelenné fog válni. Ha megnyerné a Formula-3-as bajnoki címet, még akkor sem lenne elég pontja a szuperlicenchez. Mivel Ticktum nem tesztelhet a Hungaroringen, Christian Horner szerint Ticktumnak így a Forma 3-as bajnoki címre kell összpontosítania.

    „Dan mindent meg fog tenni azért, hogy megszerezze a Formula-3-as bajnoki címet, amire idén igen jó eséllyel pályázik”- tette hozzá Horner. „Dan egy nagyon gyors pilóta, nem a legjobb csapatnál versenyez, ennek ellenére jól teljesít és sokat tanult az élettől, miután a Formula 4-ben kapott egy eltiltást.

    Mivel Ticktum tehát nem tesztelhet majd a Hungaroringen, így Christian Horner kijelentette, hogy Jake Dennis fogja vezetni az autót.

    „Jake Dennis fogja megint vezetni az autót Magyarországon, mivel rendkívül jó munkát végez a szimulátorban”- véli Horner. „Jake tölti majd be a fiatal pilóta szerepét nálunk.”

    (Szerző: Boa Bence)