Címke: Red Bull Air Race

  • Nem lesz több Red Bull Air Race Budapesten?

    Nem lesz több Red Bull Air Race Budapesten?

    Budapest, 2018. június 25., hétfő (MTI) – Tarlós István elnézést kér a budapestiektől a hétvégi műrepülőverseny okozta kellemetlenségek miatt és bejelentette, amíg ő a főpolgármester, nem lesz többé ilyen verseny ilyen feltételekkel a belvárosban.

    A főpolgármester az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában azzal kapcsolatban, hogy a DK fővárosi képviselője, Gy. Németh Erzsébet a múlt héten arról beszélt, a főváros vezetése idén is „aprópénzért”, mindössze 13 millió forintért adja oda a közterületeket a Red Bull Air Race szervezőinek, és felszólította a főváros vezetését, hogy a zajszennyezés miatt a szervezőkkel fizettessen fájdalomdíjat a verseny környékén élőknek, azt mondta: az MSZP-SZDSZ-koalíció hosszú éveken át ingyen biztosította a rendezvényre a közterület-használatot.

    Azzal védekezni, hogy az állami rendezvényre adtak ingyenességet, egyszerű svindli – jelentette ki Tarlós István, hozzátéve, a korabeli iratokból egyértelműen kiderül, hogy a Red Bull Air Race-t „beszuszakolták” az ingyenes állami rendezvénybe.

    A főpolgármester hangsúlyozta: ettől függetlenül azért, ami Budapesten történik a főpolgármestersége alatt, neki kell vállalnia a politikai felelősséget.

    Hozzátette: „elég botrány és zűrzavar” volt az elmúlt napokban a fővárosban a műrepülőverseny miatt, a zajszennyezés és a közlekedési változások okán, ezért elnézést kér a fővárosiaktól.

    Leszögezte: amíg ő a főpolgármester, addig „ilyen botrányos zűrzavar nem fordulhat elő a városban”.

    Kifejtette: olyan sok panasz érkezett a zajra, és a szervezők olyan nagy közterületet foglaltak el hosszú időre, hogy „akármilyen sikeres ez a rendezvény, ilyet nem lehet a budapestiekkel csinálni”.

    Jelezte, magához fogja vonni a jövőben a kérdést, „és ez ilyen formában nem történhet meg többet”.

    A főpolgármester a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, mindenekelőtt az engedélyezés és a forgalomszervezés körül érzékelhető „botrányos zűrzavar” miatt vonja magához a kérdést.

    „Nagyon nagy területet foglaltak el nagyon hosszú időre, ez a főleg az észak-déli irányú budai közlekedésben a vártnál nagyobb zavarokat idézett elő” – mondta.

    Arra a felvetésre, elképzelhető-e, hogy a jövőben nem a parlamenttől „karnyújtásnyira” rendezik meg a versenyt, kifejtette: ez sem elképzelhetetlen. „Az én gondolkodásom eljutott idáig, fogunk erről beszélni” – mondta, hozzátéve, „nem nagyon tudja pártolni” azt, hogy a hétvégihez hasonló módon valósuljon meg a verseny.

    Tarlós István hangsúlyozta: a rendezvényhez az illetékes bizottság jogszerűen adta ki az engedélyt, arról ő maga is csak utólag értesült.

    A főpolgármestert a közmédia műsoraiban kérdezték arról is, hogy a Metróért Egyesület a transphoto.ru orosz weboldalon rátalált egy napokkal korábban készült felvételre, amely egy olyan, felújításra Moszkvába szállított metrószerelvényt ábrázol, amely – a pályaszám szerint – hivatalosan már Budapesten fut, felújított állapotban. A felvétel alapján a Párbeszéd fővárosi közgyűlési vizsgálóbizottság felállítását követelte annak kiderítésére, hogy a 3-as metró vonalára érkező szerelvényeket valóban felújították-e, vagy azok teljesen új szerelvények, a DK pedig jelezte, feljelentést tesz az ügyben. A BKV visszautasította a vádakat.

    Tarlós István a Ma reggelben arról beszélt, az előző városvezetés „hulladékot” hagyott hátra 3-as metróként, a főváros felújításra kapott kormánygaranciát, a BKV szabályszerűen meghirdette a pályázatot és megkötötte a szerződést. Mint mondta, nem tudja, a Metróért Egyesület vezetője „hol mit fényképezett”, de a DK a politikai siker reményében „rákapaszkodott a fotóra”.

    Hozzátette: lehet vizsgálóbizottságot kijelölni, ő azt nem fogja ellenezni, bár a hatóság nem talált bizonyítékot arra, hogy a Budapestre érkezett szerelvények újak lennének. Felvetette, lehetséges, hogy a kocsiszekrényt teljesen ki kellett cserélni az említett metrószerelvény esetében.

    A 180 perc című műsorban kiegészítésként elmondta: ha a DK feljelentést akar tenni, a BKV meg fogja védeni az álláspontját.

  • Betiltanák az Air Race-t Budapesten, és vissza kell fogni a Hungaroringet?

    Betiltanák az Air Race-t Budapesten, és vissza kell fogni a Hungaroringet?

    Budapest, 2018. június 21., csütörtök (MTI): Az LMP online petíciót indított annak érdekében, hogy tiltsák be a Red Bull Air Race-t.

    Egy csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón a párt országos elnökségének titkára azt mondta, hogy folytatódik a káosz a fővárosban, mert miközben elindultak a belvárosi lezárások, a versenyre érkező repülőgépek „már elkezdtek berregni idegesítően a fejünk felett”. A versenyre utalva Kanász-Nagy Máté hozzátette, újra bebizonyosodott, hogy a kormány nem a kisemberek, hanem a nagytőke és a multik oldalán áll.

    A sajtótájékoztatón részt vett Turcsán Szabolcs, a párt országos elnökségének tagja, aki felháborítóan soknak nevezte a Red Bull Air Race 1,9 milliárd forintos állami támogatását. Mindeközben a cég 13 millió forint területfoglalási díjat fizet – fűzte hozzá.

    Az 1,9 milliárd forintos állami támogatásból közel négyezer hajléktalan számára lehetne teljes ellátást biztosítani – hívta fel a figyelmet.

    Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a petícióval nem a hétvégi versenyt akadályoznák meg, hanem a jövő évit és az azt követőeket.

    Azokra a felvetésekre, hogy más zajos rendezvényeket, például a Sziget Fesztivált vagy a Hungaroringen rendezett versenyeket betiltatnák-e, Turcsán Szabolcs azt felelte, hogy a Szigeten betartják a környezetvédelmi határértékeket. A Hungaroring eredetileg úgy épült, hogy ott csak évi néhány versenyt rendeznek, most viszont szinte minden hétvégén versenyek vannak, ezért felül kell vizsgálni, hogy „meddig engedjük meg ezt a Hungaroringnek” – tette hozzá.

    Kanász-Nagy Mátét kérdezték arról, hogy az LMP-ből kilépett Hadházy Ákos egyelőre a felszólítás ellenére sem adta vissza a mandátumát. Az országos elnökségé titkára azt felelte, hogy a mandátum visszaadása természetes és automatikus reakció lenne egy olyan helyzetben, amikor egy országos listáról bejutott képviselő úgy dönt, hogy mind a pártból, mind a képviselőcsoportból kilép.

  • Red Bull Air Race – A hétvégén ismét Budapesten a mezőny

    Red Bull Air Race – A hétvégén ismét Budapesten a mezőny

    Szombaton és vasárnap rendezik a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat hagyományos, budapesti viadalát, amely az idei vb negyedik állomása.

    A légi Forma-1-nek nevezett verseny hétfői sajtótájékoztatóján Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a Forma-1 mellett a Red Bull Air Race a másik államilag támogatott verseny, s szerinte ez az egyik legjobb reklámja és turistákat vonzó eseménye a magyar fővárosnak.

    Clemens Jaeger versenyigazgató emlékeztetett, hogy két éve Budapesten az időjárás viszontagságaira is reagálniuk kellett, gyors döntéseket kellett hozniuk. Hozzátette, hogy víz felett máshol is rendeznek versenyt, ám a folyó feletti repülés egy belvárosban, egészen más hozzáállást igényel a szervezőktől és a versenyzőktől is.

    „Nem könnyű az emberekkel teli belvárost motorsport színhellyé alakítani. Munkánkhoz nagy segítséget kapunk a Magyar Honvédségtől, amely nélkül nem lehetne megvalósítani az eseményt, mert naponta kell felépíteni és lebontani a pályát” – mondta a versenyigazgató kiemelve, hogy megéri a budapesti szervezés a fáradtságot, mert jó látni, hogy sokan kíváncsiak a viadalra. „Budapest egy ikonikus helyszínünk, ezért is rendezünk itt már 12. alkalommal futamot.” – hangsúlyozta.

    Michael Goulian, a vb-t jelenleg holtversenyben vezető pilóta felelevenítette azt a 2009-es budapesti, szinte tökéletes programját, mely meghozta számára karrierje első vb-futamgyőzelmét.
    „Nagyon meleg volt a 2009-es négyes döntő napján, olyan, amilyen most is van” – tette hozzá a pilóta, majd arról beszélt, hogy a sorozat budapesti versenyét megnyerni olyan, mint a Forma-1-ben a Monacói Nagydíjat. A hétvégi viadalról elmondta, hogy nem akarja erőltetni a győzelmet, görcsösség nélküli jó pályát teljesítve szeretne a négy közé kerülni, aztán megint egy jó pályát repülni.
    A sajtótájékoztatón részt vett a sorozat kitalálója, Besenyei Péter, aki kiemelte, hogy „csapatmunka volt a verseny létrehozása, nem csak az én érdemem”. Arra a kérdésre, hogy nem fáj-e a szíve a verseny láttán, nincs-e kedve visszatérni, azt mondta, megalapozott döntést hozott, amikor 40 éve versenyzés után 60 éves korában befejezte sportpályafutását. Amint megjegyezte, most kielégíti, hogy évente egyszer végigrepül a pályán, illetve mindkét napon bemutatót tart.

    Besenyei Péter kiszámolta, hogy a 2000-ben rendezett első budapesti viadal óta 180 alkalommal repült el a Lánchíd alatt, ami a budapesti állomás fő attrakciója.

    A sajtóeseményen az is elhangzott, hogy a kísérőprogramok is lesznek a hétvégén. Wakeboard-bemutatót tartanak a Dunán, az oroszországi labdarúgó-világbajnokságra utalva freestyle futballbemutató is lesz, s mivel a belvárosban nem lesz autós forgalom, a futni vágyók vasárnap fél 8-tól vehetik birtokukba az utcákat.

    A Red Bull Air Race szombati kvalifikációs napja 10.50-től, a vasárnapi versenynap pedig 11.00-től rajtol a Duna Lánchíd és Margit-híd közötti szakaszán.

  • Milyen nemzetközi versenyek lesznek 2018-ban a Hungaroringen?

    Milyen nemzetközi versenyek lesznek 2018-ban a Hungaroringen?

    Az egyik leginkább kihasznált pálya lett az évek alatt a Hungaroring. Annyira már az sem meglepő, ha junior szériák, vagy egyenesen a királykategória tartja nálunk a szezonközi tesztjét, és ez tényleg annak köszönhető, hogy legendásan ügyesek a pályabíróink, az irányítás, és a szervezés. Azt is érdemes tudni, hogy ezt a tudásbázist nem csak feltétlenül Mogyoródon kamatoztatják, hiszen a promóteri szerepet betöltő Ostermann több rendezvény szervezésében is segédkezik Budapest belvárosában, elég csak a Nagy Futamra, vagy a Red Bull Air Racere gondolni.

    Ugyan még némi bizonytalanság van a konkrét menetrendet illetően, de már kitölthetitek a frissen megkapott 2018-as asztali naptáraitokat. Ebben az összeállításban a komoly nemzetközi versenyeket szedtük össze időrend szerint, így kérjük ebben ne keressétek a CEZ, OB futamok, Mikulás és Szilveszter ralik időpontjait!

    2018. április 28-29. FIA WTCR
    Az egyesített WTCC + TCR International series jogutódja még szép, hogy nem hagyja ki azt a magas labdát, hogy mindkét széria évek óta tele volt sikeres magyarokkal, elég csak Michelisz Norbertre, a Zengő Motorsportra, a M1RA-ra vagy Tassi Attilára gondolni, hogy másokat most ne is említsünk. Ez az időpont is még csak egy előzetes tervezetből van, amolyan félhivatalos. A magyarokat illetően pedig jelenleg teljes a bizonytalanság, még az eddig gyári Honda alkalmazásban álló Michelisz esetében is.

    2018. május 1. Nagy Futam
    Mivel keddre esik majd a munka ünnepe, ezért a Forma-1-es versenyzők sem élhetnek majd azzal a kifogással, hogy nem érnek rá, mert versenyhétvége van. Ez azért jó hír, mert újra sanszos, hogy a top csapatokból erre jár valaki. 2017-ben Valtteri Bottas és Daniel Riciardo tette tiszteletét, népes további más szériákban versenyző külföldi és magyar pilóták mellett. Azt, hogy ezúttal konkrétan Budapest belvárosának mely részén, kik és mivel szerepelnek majd, arra még bőven várnunk kell.

    2018. május TCR Academy Endurance
    Erről sem lehet tudni még sokat, azon kívül, hogy 6 órás futam tervezett, TCR autókkal. Az érdekessége az lehet leginkább majd, hogy akár egzotikusabb, és a WTCR-ben sem látott járgányok is indulhatnak itt akár, hiszen ideális teszt terep egy ilyen verseny bármelyik gyártónak, akik persze azonnal elhatárolódhatnak attól, ha rájuk olvassuk, hogy komolyan be akarnak szállni a TCR vérkeringésébe. Igen, nincs még pontos dátum!

    2018. június 1-3. DTM + FIA Formula 3 European Championship
    Rendszeres vendég Magyarországon most már a német túraautó bajnokság, és már csak azért is érdemes kilátogatni, mert Mercedeseket utoljára láthatunk majd a mezőnyben, mivel a német cég úgy döntött, hogy a jövőben inkább beszállnak a Formula E-be, és arra koncentrálnak. Másrészt a feltörekvő és Forma-1-be vágyó ifjúsággal is itt lehet találkozni majd, olyanokkal, mint Habsburg Ferdinánd, vagy Mick Schumacher.

    2018. június 15-17. FIA ETRC, FR 2.0 NEC
    A kamionos Európa-bajnokság jövőre 2 hónappal az eddig megszokotthoz képest korábban látogat Magyarországra, de addigra Kiss Norbi és a Tankpool24 már egy versenyhétvégén túl lesz, hiszen a szezonja Misanóban kezdődik majd. Az is változás, hogy betétfutamként a nagy túraautók és inkább gentleman vezetőik helyett fiatalok lepik el majd a pályát, a 2 literes formaautóikkal.

    2018. június 23. Red Bull Air Race
    Ez lesz az a nap, amikor ellepi a Facebook folyamodat a folyamatos nyivákolás, hogy miért kell ezt ide, miért a belvárosba. Vitán felül továbbra is a repülős sorozat legszebb és legérdekesebb helyszíne a budapesti, akinek nem tetszik, menjen nyaralni!

    2018. július 7-8. TCR Europe + GT Open + Euroformula Open
    Újabb olyan TCR széria érkezik majd hazánkba, amelyen számítani lehet akár fokozottabb mennyiségben is magyar indulókra. Mindemellett még GT autók, illetve formaautók is indulnak. Utóbbiba szeretnének évek óta eljutni magyar pilóták is, hátha 2018-ban ez is sikerül!

    2018. július 27-29. Forma-1 Magyar Nagydíj + Formula 2 + GP3 + Porsche szuperkupa
    Az év motorsportos eseménye, rengeteg külföldivel, és főleg lengyel drukkerrel, főleg ha végre a Williams leigazolja Robert Kubicát. Az is könnyen előfordulhat, hogy a jelenlegi retro állapotában utoljára lehet majd látni az épületegyüttest illetve a nézőteret, mert egy ideje aktuális már a felújítása, és ennek akár 2018 végén érdemben is nekiláthatnak.

    2018. augusztus 31-szeptember 2. Blancpain GT Series Sprint +Eurocup Formula Renault 2.0
    Az utóbbi két évben a kamionosok betétfutamai voltak, most előléptek főszereplővé a dögös drága luxus sportautók. A tervek szerint melléjük is érkeznek még fiatal formaautósok, így ez a rendezvény is remek program lehet még az iskolakezdés előtt.

    2018. szeptember 28-30. „Hungaroring Classic”
    Nem véletlen az idézőjel, nevezzük a dolgot a jelenlegi formájában munkacímnek. Ami biztos, hogy újra veteránautók lepik el majd a mogyoródi aszfaltcsíkot, és a jelzett időpontban. A rendezvény neve még változhat, és akár talán picit a koncepciója is, de erről majd biztosan időben hírt ad Szalay Balázs és csapata, akik szervezik majd a rendezvényt. 2017-ben az egyik legjobban szervezett esemény volt a Hungaroring Classic, mi nagyon várjuk már, hogy jövőre mit találnak ki!

    A listát végignézve egy gondolat bánt csak minket: lehet lenne értelme szezonbérletet csinálni a Hungaroring klubtagoknak ennyi rendezvény mellett. Az ötlet koránt sem elrugaszkodott: a Red Bull Ring kínál ilyet 2018-ra, két verzióban is, a prémium 700 euró, a sima 200 euróba kerül. Ott ezekért az összegekért a Forma-1 mellett a MotoGP, a DTM, az ADAC GT Masters, az European Le Mans Series, és a Histo Cup versenyeire amúgy is kilátogatni szándékozók örülhetnek egy ilyen kedvezményes konstrukciónak. Mindkét esetben biztosított egy hely a tribünön, illetve parkolóhely is, de csak a drágább bérletnél.

  • Brit pilótával erősít a Red Bull Air Race

    Brit pilótával erősít a Red Bull Air Race

    Nem csak a Master Class, de a Challenger Cup mezőnyéhez is új nevek csatlakoznak a Red Bull Air Race 2018-as szezonjában. Előbbit a brit Ben Murphy erősíti majd, míg az utánpótlás mezőnyhöz Dario Costa csatlakozik Olaszország színeiben, Patrick Davidson pedig a Dél-afrikai Köztársaságot képviseli a világbajnokságon.

    Jövő februárban, a hagyományokhoz híven Abu-Dzabiban rajtol a Red Bull Air Race sorozata. A Master Class kategóriában egy új pilóta, Ben Murphy is versenybe száll, aki a Royal Air Force híres akrobatikus bemutató csapatának, a Red Arrownak a korábbi vezetője. A brit versenyzőnek olyan pilótákkal kell majd szembeszállnia, mint a címvédő Joshide Muroja, a cseh Martin Sonka vagy a 2016-os német világbajnok Matthias Dolderer. Murphy már két évet eltöltött a Challenger kategóriában, így felkészülten lép majd Nigel Lamb és Paul Bonhomme, Nagy-Britannia korábbi világbajnokainak nyomdokaiba.

    Mindketten inspirálóan hatnak rám, így célom, hogy méltó legyek világbajnoki sikereikhez. Nem könnyű feladat, hiszen nagyon magasra tették a lécet.” – mondta Murphy, aki a téli pihenőt új repülője beszerzésével és Blades Racing csapata összeállításával tölti. A két legenda nyugdíjba vonulása óta hős nélkül maradtak a brit szurkolók, így óriási hazai támogatásra számíthat majd a kategória újonca.

    A 2018-as Challenger Class kategóriában is garantáltan tovább fokozódnak az izgalmak. A két újonc, Dario Costa és Patrick Davidson személyében Olaszország és a Dél-afrikai Köztársaság is képviselteti magát a 2018-as futamokon, így ebben a kategóriában 9 nemzet 10 pilótája száll majd versenybe a győztes címért. Davidsonnak szinte kisujjában van a repülés, hiszen műrepülő családból származik. Többéves tapasztalatát légibemutatón szerezte, műrepülő versenyzőként – több dél-afrikai bajnoki cím mellett – egyénileg és csapatban is világszintű sikereket ért el. Az olasz repülőbajnok, Dario Costa repülős háttér nélkül vált Olaszország legfiatalabb profi műrepülő oktatójává. A Műrepülő Világbajnokság versenyigazgatóként és a Flying Bulls műrepülőcsapat tagjaként bebizonyította, hogy méltó helye van a Red Bull Air Race Challenger mezőnyében.

    Ben Murphy, David Costa és Patrick Davidson a 2018. február 2-3-i hétvégén debütál majd a Abu-Dzabi-i szezonnyitó versenyen.

    A 2018-as Master Class mezőny:
    Cristian Bolton (CHI)
    Mikaël Brageot (FRA)
    Kirby Chambliss (USA)
    Matthias Dolderer (GER)
    Michael Goulian (USA)
    Matt Hall (AUS)
    Nicolas Ivanoff (FRA)
    Petr Kopfstein (CZE)
    François Le Vot (FRA)
    Pete McLeod (CAN)
    Joshide Muroja (JPN)
    Ben Murphy (GBR)
    Martin Sonka (CZE)
    Juan Velarde (ESP)

    A 2018-as Challenger Class mezőny:
    Mélanie Astles (FRA)
    Florian Bergér (GER)
    Kenny Chiang (CHN)
    Kevin Coleman (USA)
    Dario Costa (ITA)
    Luke Czepiela (POL)
    Patrick Davidson (RSA)
    Daniel Genevey (HUN)
    Daniel Ryfa (SWE)
    Baptiste Vignes (FRA)

     

    2018-as Red Bull Air Race versenynaptár:
    Február 2-3.:                 Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek

    Április 21-22.:                Cannes, Franciaország

    Május 26-27.:                Európa, helyszín nem végleges

    Június 23-24.:               Budapest, Magyarország

    Augusztus 4-5.:             Ázsia, helyszín nem végleges

    Augusztus 25-26.:         Kazany, Oroszország

    Október 6-7.:                Indianapolis, Egyesült Államok

    November:                   Ázsia, helyszín nem végleges

     

  • Red Bull Air Race – Pete McLeod nyerte a kvalifikációt

    Red Bull Air Race – Pete McLeod nyerte a kvalifikációt

    Pete McLeod volt a leggyorsabb a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat budapesti futamának szombati időmérő edzésén.

    A kanadai pilóta mögött – aki 59.508 másodperces idővel végzett az élen – az összetett pontversenyben vezető japán Muroja Josihide végzett a második, míg a cseh Petr Kopfstein a harmadik helyen.

    A vasárnap 14 órakor kezdődő futamon a 14 résztvevő egyenes kieséses rendszerben versenyez egymással, mégpedig úgy, hogy a kvalifikációs időeredményük alapján párokba rendezik őket (1-14, 2-13, 3-12 … 7-8), és a hét győztes, valamint a vesztesek közül a legjobb időeredménnyel célba érő pilóta jut be a 16 órakor rajtoló negyeddöntőbe.

    A legjobb négy versenyére 16.30-kor kerül sor a Duna Margit-híd és Lánchíd közötti szakaszán.

    Szerző: MTI

  • Hétvégi élő autósport közvetítések a hazai csatornákon

    Hétvégi élő autósport közvetítések a hazai csatornákon

     július 1., szombat:
    ——————-
    M4 Sport
    13.30: Autósport, DTM, Norisring, 1. futam
    15.45: Red Bull Air Race, Budapest

    Digisport 1
    11.05: Autósport, Forma-3, Norisring, 1. futam

    Digisport 2
    16.05: Autósport, GT Open, Hungaroring, 1. futam

    Digisport 3
    13.55: Autósport, Porsche Carrera Kupa, Norisring, 1. futam
    15.05: Autósport, Euroformula Open, Hungaroring, 1. futam

     július 3., vasárnap:
    ——————–
    M4 Sport
    15.45: Red Bull Air Race, Budapest
    17.15: Autósport, DTM, Norisring, 2. futam

    Digisport 1
    9.05: Autósport, Forma-3, Norisring, 2. futam
    13.05: Autósport, Euroformula Open, Hungaroring, 2. futam

    Digisport 2
    13.00: Autósport, Porsche Carrera Kupa, Norisring, 2. futam
    14.45: Autósport, Forma-3, Norisring, 3. futam

    Digisport 3
    14.05: Autósport, GT Open, Hungaroring, 2. futam

  • Hazai közönség előtt duplázott a japán pilóta, Joshide Muroja

    Hazai közönség előtt duplázott a japán pilóta, Joshide Muroja

    Nem akármilyen sikert ünnepelhetett hazai környezetben a Red Bull Air Race szezon eddigi legnagyobb közönsége előtt a japán Joshide Muroja. A tavalyi csibai verseny után idén is – az idei szezonban sorozatban másodszor – a dobogó legfelső fokára állhatott, és ezzel elfoglalta méltó helyét a világranglista élén. A második és harmadik helyet eddig egyedülálló módon a két cseh pilóta, Petr Kopfstein és Martin Šonka szerezték meg.

    Csiba (Japán) – Június 3-4-én nemzeti hősként ünnepelte a Red Bull Air Race csibai versenyére kilátogató, mintegy kilencvenezer rajongó Joshide Muroja-t, aki kiváló teljesítményével megérdemelten szerezte meg – sorozatban második – győzelmét hazai közönség előtt. Az izgalmas nyitófutamok után Muroja 55.288-os idejével meggyőző, 0,558 másodperces fölénnyel előzte meg a második helyezett cseh Petr Kopfstein-t, aki szintén bravúrt mutatott be, hiszen csupán második világbajnoki szezonjában megszerezte karrierje első dobogós helyezését. A dobogó harmadik fokára a 2017-ben másodjára dobogós helyezést elérő, szintén cseh Martin Sonka állhatott.

    Az izgalmakkal teli szezonban az eredmények tovább fokozzák a drámát: Muroja két győzelmével megelőzte a cseh Sonkát, és karrierje során először végzett a világranglista élén. A verseny számukra igen szorossá vált: a bajnokság felénél lévő negyedik, budapesti állomáson július 1-2 között mindkét pilóta egyaránt 30 ponttal indul neki a futamnak. A világbajnoki címért folyó párharcba azonban mások is beleszólhatnak: hét pont különbséggel a harmadik helyen álló német Matthias Dolderer tavalyi világbajnoki címét kísérli meg megvédeni, mögötte Kopfstein áll hat ponttal lemaradva, és a mezőny közepén is felsorakoztak a pilóták, várva a kitörési lehetőségre. Sokak számára Budapest lesz a vízválasztó.
    „Nagyon boldogok vagyunk, hogy újra győzni tudtunk Csibában, és ezúton szeretném megköszönni mindenki támogatását itt Japánban. A győzelemhez egy kis szerencse és a többi pilóta hibái is hozzásegítettek”- mondta Muroja, az áprilisi San Diego-i futam győztese. „Hátravan még öt versenyünk, ezért nem állhatunk meg, folytatnunk kell a munkát. A csapatunk kiválóan teljesít, és ha továbbra is követjük a taktikáinkat és a terveinket, akkor még több versenyt nyerhetünk.”

    Jegyek már kaphatók a 2017-es Red Bull Air Race Világbajnokság összes versenyére – köztük a Magyarország szívében található, július 1-2-i budapesti futamra is.

    A 2017-es csibai Master Class futam végeredménye:
    1. Joshide Muroja (JPN), 2. Petr Kopfstein (CZE), 3. Martin Šonka (CZE), 4. Matthias Dolderer (GER), 5. Michael Goulian (USA), 6. Matt Hall (AUS), 7. Pete McLeod (CAN), 8. Kirby Chambliss (USA), 9. Mikaël Brageot (FRA), 10. Juan Velarde (ESP), 11. François Le Vot (FRA), 12. Peter Podlunšek (SLO), 13. Nicolas Ivanoff (FRA), 14. Cristian Bolton (CHI)

    A Világbajnokság állása három futam után:
    1. Joshide Muroja (JPN) 30 pont, 2. Martin Šonka (CZE) 30 pont, 3. Matthias Dolderer (GER) 23 pont, 4. Petr Kopfstein (CZE) 17 pont, 5. Pete McLeod (CAN) 14 pont, 6. Michael Goulian (USA) 14 pont, 7. Juan Velarde (ESP) 13 pont, 8. Peter Podlunšek (SLO) 12 pont, 9. Kirby Chambliss (USA) 10 pont, 10. Nicolas Ivanoff (FRA) 10 pont, 11. Matt Hall (AUS) 8 pont, 12. Cristian Bolton (CHI) 4 pont, 13. Mikaël Brageot (FRA) 4 pont, 14. François Le Vot (FRA) 3 pont.

  • Duplázhat Muroja a hétvégén Csibában

    Duplázhat Muroja a hétvégén Csibában

    A június 3-4-i hétvégén Japán motorsport fővárosában, Csibában folytatódik a Red Bull Air Race világbajnokság, ahol a helyi közönség Joshide Murojáért szurkol majd. A japán pilóta tavaly bravúros repüléssel nyerte meg a hazai futamot, idén pedig még jobb esélyekkel indul, hiszen a San Diego-i győzelem után jelenleg a tabella harmadik helyén áll. A világbajnokság Csiba után, július 1-2-án Budapesten folytatódik.

    Csiba (Japán) – Harmadik alkalommal tér vissza a Red Bull Air Race mezőnye a világbajnokság egyetlen kelet-ázsiai helyszínére, Csibába. A szezon leghosszabb versenypályája teljes koncentrációt követel majd a pilótáktól, akiknek a keskeny és technikai kihívásokkal teli terep mellett a Tokiói-öböl szeszélyes széllökéseivel is meg kell küzdeniük. Joshide Muroja tavaly itt szerezte meg karrierje első futamgyőzelmét a több százezres tömeg legnagyobb örömére, akiket a szélvihar sem tántoríthatott el a szurkolástól. Vajon sikerülhet a fukusimai sztárpilótának a június 3-4-i versenyhétvégén a duplázás?

    Egy biztos, Martin Sonka és a bajnoki címvédő Matthias Dolderer azon lesznek, hogy megakadályozzák Joshi győzelmét. Sonka jelenleg stabilan vezeti a tabellát 21 ponttal, Dolderer pedig 16 ponttal második. A japán pilótát csupán egy pont különbség választja el a német címvédőtől, így jó esélyekkel indítja majd a futamot Csibában. A top három pilótát szorosan követi a spanyol Velarde és a szlovén Podlunšek, 12-12 ponttal, míg a kanadai McLeod és a francia Ivanoff eddig 10-10 pontot szereztek a szezonban, így még semmi sincs lejátszva. A Red Bull Air Race világbajnokság július 1-2-én folytatódik majd Budapesten, ahol a világ 14 legjobb pilótája a Duna felett, a Parlament épülete előtt száll majd versenybe a másodpercekért.

    2017-es versenynaptár:

    Egyesült Arab Emírségek, Abu-Dzabi (Február 10-11.)
    San Diego, USA (Április 15-16.)
    Csiba, Japán (Június 3-4.)
    Budapest, Magyarország (Július 1-2.)
    Kazany, Oroszország (Július 22-23.)
    Portó, Portugália (Szeptember 2-3.)
    Lausitzring, Németország (Szeptember 16-17.)
    Indianapolis, Indiana, Egyesült Államok (Október 14-15.)

  • Muroja fantasztikus győzelmet aratott San Diegoban

    Muroja fantasztikus győzelmet aratott San Diegoban

    Fotó: Red Lemon Média

    Josihide Muroja karrierje második győzelmét szerezte meg a húsvéti hétvégén az Egyesült Államokban, így magabiztosan készülhet a júniusi japán futamra. Muroja mellett Podlunsek és a címvédő Dolderer állhatott dobogóra a 2017-es Red Bull Air Race második futama után.

    San Diego, Kalifornia (USA) – A Red Bull Air Race világbajnokság április 15-16-án, nyolc év kihagyás után tért vissza a kaliforniai helyszínre, ahol az egyik legnagyobb meglepetést Joshide győzelme mellett kétségtelenül Peter Podlunsek okozta. A szlovén pilóta, aki tavaly csatlakozott a Red Bull Air Race mezőnyéhez megszerezte karrierje első dobogós helyezését, ráadásul rögtön egy ezüstérmet, ezzel megelőzve többek között a címvédő Matthias Dolderert is.

    A döntőben a japán pilóta repült elsőként, 58,529-es idejével magasra tette a lécet. A másodikként felszálló Dolderer szintén jó időt repült, ám az egyik pilon elkaszálása miatt három másodperces büntetésben részesült. A hazai pálya előnyét élvező Kirby Chambliss harmadikként vágott neki a döntő menetnek. Az amerikai pilóta szintén jól indult és csupán 0,001 másodperc volt a hátránya Murojához képest, de a tízes kapunál átlépte a megengedett magassági határt, így két másodperc büntetést kapott, ami a negyedik helyre volt elég. A karrierje során előszőr legjobb négybe jutó Podlunsek 1:00.454-es idejét viszont büntetések nélkül, tisztán és egyenletesen repülte végig, így ezüstéremmel távozhatott San Diegoból.

    A hétvégi győzelemnek köszönhetően Muroja 10 helyet ugrott előre az összesített pontlistán, ezzel harmadik lett a cseh Martin Sonka és Dolderer mögött. A verseny következő állomása, Csiba hazai pálya lesz Muroja számára – vajon júniusban képes lesz tavalyi bravúros győzelmét megismételni több tízezer hazai néző előtt?

    “Elégedett vagyok! Abu-Dzabi óta keményen dolgozunk a csapattal, köszönöm nekik is és a családomnak is, hogy támogatnak, segítenek, hogy még kitartóbb, jobb legyek. A következő futam nagyon fontos számomra, hiszen hazai közönség előtt versenyzek majd, így érzem a nyomást, de izgatott is vagyok” – mondta Muroja.

    A Challenger Class döntő futamát a 2016-os világbajnok, a német Florian Bergér nyerte.

    Jegyek már kaphatók a 2017-es Red Bull Air Race Világbajnokság csibai futamára. A jegyekkel, és a versennyel kapcsolatos legfrissebb információkért látogasson el a www.redbullairrace.com oldalra!

    Master Class eredmények – San Diego 2017:
    1. Joshide Muroja (JPN), 2. Peter Podlunsek (SLO), 3. Matthias Dolderer (GER), 4. Kirby Chambliss (USA), 5. Martin Sonka (CZE), 6. Petr Kopfstein (CZE), 7. Nicolas Ivanoff (FRA), 8. Michael Goulian (USA), 9. Matt Hall (AUS), 10. Pete McLeod (CAN), 11. Juan Velarde (ESP), 12. François Le Vot (FRA), 13. Mikaël Brageot (FRA), 14. Cristian Bolton (CHI)

    A világbajnokság állása 2 futam után: 1. Martin Sonka (CZE) 21 pont, 2. Matthias Dolderer (GER) 16 pont, 3. Joshide Muroja (JPN) 15 pont, 4. Juan Velarde (ESP) 12 pont, 5. Peter Podlunšek (SLO) 12 pont, 6. Pete McLeod (CAN) 10 pont, 7. Nicolas Ivanoff (FRA) 10 pont, 8. Michael Goulian (USA) 8 pont, 9. Kirby Chambliss (USA) 7 pont, 10. Petr Kopfstein (CZE) 5 pont, 11. Cristian Bolton (CHI) 4 pont, 12. François Le Vot (FRA) 3 pont, 13. Matt Hall (AUS) 3 pont, 14. Mikaël Brageot (FRA) 2 pont

    Forrás: Red Lemon Média