Címke: reakció

  • Így reagáltak a csapatok és a versenyzők az imolai futam törlésére

    Így reagáltak a csapatok és a versenyzők az imolai futam törlésére

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy az Emilia Romagna tartományában való rossz időjárási körülmények miatt a Forma-1 vezetői törölték a hétvégén esedékes imolai versenyhétvégét. A szomorú hírt követően a csapatok és a versenyzők is az árvíz által sújtott emberekért imádkoznak.

    A Red Bull pilótái, Max Verstappen és Sergio Pérez is „támogatta a futam törléséről született döntést”, és „együttérzésüket fejezik ki az ítéletidő károsultjai számára.” A pilótáik gondolataival pedig az energiaitalos istálló is egyetértett.

    A döntés értelmében az újonc Oscar Piastri nagyon valószínűséggel nem fog idén Imolában versenyezni a mezőny többi tagjához hasonlóan. Az ausztrál fiatal nagyon sajnálja ezt, illetve azt is, hogy nem találkozhat a helyi drukkerekkel, akiknek azt üzente, hogy vigyázzanak magukra ezekben a nehéz időkben.

    A Ferrari és pilótái, Carlos Sainz és Charles Leclerc is a helyi emberekért imádkozik, és a támogatásukat is kifejezték feléjük egy, a közösségi médiába közzétett történet, illetve poszt formájában.

    Ezen kívül még McLaren, a Haas, az Alpine, az Alfa Romeo, az AlphaTauri is csatlakozott az előbb említett táborhoz.

  • Michael Andretti reagált Toto Wolff szavaira

    Michael Andretti reagált Toto Wolff szavaira

    A Forma-1-be saját csapattal igyekvő Michael Andretti most reagált Toto Wolff azon felvetésére, miszerint egy új csapatnak akkor van értelme, ha az értéket ad hozzá a szériához.

    Már egy ideje téma a Forma-1 kapcsán Michael Andretti és az Andretti Autosport érkezése, kezdetben az Alfa Romeo felvásárlásáról szólt a fáma, most azonban már egyre inkább úgy tűnik, hogy 11. csapatként érkezhet az amerikai alakulat, amely a tengerentúlon már letette a névjegyét.

    Az amerikai tulajdonos szerint ő és csapata tudná emelni a sorozat értékét, hiszen az ő érkezésükkel tovább nőne az érdeklődés az F1-iránt a tengerentúlon, amit csak tetézne az a tény is, hogy velük együtt már amerikai istálló lenne a rajtrácson.

    Toto úgy közeledett hozzánk, hogy „mégis mit tudtok ti hozni a Forma-1-be?” Szerintem mi nagyon sokat tudunk adni a Forma-1-nek, sőt talán még sokkal többet is tudnánk hozni, mint elsőre gondolnák.” – kezdte a McLaren egykori Forma-1-es pilótája.

    „Ez a mi ügyünk. Az amerikai piac még kiaknázatlan, a Netflix sorozatával viszont sikerült növelni a népszerűséget. Úgy hiszem, hogy mi sokkal tartósabb érdeklődést tudunk hozni magunkkal amerikai csapatként egy amerikai pilótával. A mi márkánkkal sok évre fent tudjuk tartani majd az amerikai érdeklődést.” – tette hozzá.

  • Mercedes: Totális kitalációk a Hamilton jövőjét firtató híresztelések

    Mercedes: Totális kitalációk a Hamilton jövőjét firtató híresztelések

    Még mindig várat magára a Mercedes és Lewis Hamilton megegyezése. A hírek eddig arról szóltak, hogy a Mercedes nem akarja megadni a címvédő négy részből álló igényeit.

    A legtöbb forrás egybehangzóan állította, hogy Hamilton számára elsősorban a Daimler által kínált fizetés kevés. A bajnokcsapat most több emberen keresztül reagált ezen híresztelések.re

    Az egyik Mercedeshez köthető forrás szerint a csapat vezetése egyszerűen csak totális kitalációnak nevezett minden olyan hírt, amely a hétszeres bajnok jövőjével foglalkozik, vagyis nincsenek olyan igényei Hamiltonnak.

    A gárda szóvivője pedig annyit tett ehhez hozzá, hogy semmi aggódni való sincs a közös folytatás kapcsán.

    Legutóbbi pedig éppen olyan híresztelés látott napvilágot, amiben biztosnak tűnt a hosszabbítás, hiszen az INEOS léphet a tettek mezejére, akiknek a kampányában cserébe nagy szerepet kaphat a brit bajnok.

  • Hamilton sokat tanult az idén elkövetett hibáiból

    Hamilton sokat tanult az idén elkövetett hibáiból

    Lewis Hamilton úgy érzi, hogy sokat tanult az idei hibáiból, amik miatt különböző idő és rajthelybüntetéseket kapott a szezon során. A hétszeres brit világbajnok 2021-ben már ügyelni fog arra, hogy a stewardok ne tudják elkapni ezen hibáiért.

    Hamiltont négy három alkalommal büntették a stewardok. Az első két büntetését pedig már a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon megkapta: először egy három rajthelyes büntetést kapott a sárga zászló figyelmen kívül hagyásáért, majd a versenyen egy öt másodperces büntetést kapott, miután ütközött Alex Albon Red Bulljával.

    Az F1 regnáló bajnokának – aki az év sportszemélyisége lett a brit BBC szavazásán – harmadik büntetése volt a legsúlyosabb. Ezt az Olasz Nagydíjon kapta, miután annak ellenére állt ki kereket cseréni, miután bezárt a boxutca. A stewardok egy stop and goval jutalmazták Hamilton cselekedetét, amiről ő nem, hanem sokkal inkább a csapat tehetett.

    Hamilton az utolsó büntetéseit pedig az Orosz Nagydíjon kapta, miután a verseny előtt nem a kijelölt helyen végezte el a rajtgyakorlatait. Mivel kétszer vétett a szabály ellen, ezért két darab 5 másodperces büntetést kapott, ami miatt végül csak a harmadik helyen ért célba az 51 körös verseny végén.

    A Mercedes versenyzője egyenesen nevetségesnek találta büntetését és azzal vádolta a versenybírákat, hogy csak azért büntették meg őt, hogy megpróbálják őt megállítani. A brit utólag megbánta ezen kijelentését és elmondása szerint csupán a pillanat hevében gondolta ezt.

    „Ilyen helyzetekben mindig a pillanat hevében beszélsz,” – véli Hamilton. „Amikor olyan érzésed van, hogy az árral szemben úszol, úgy gondolom, hogy ez a helyes reakció.

    „Ritkán látom ugyan a stewardokat, azonban véleményem szerint kölcsönösen tiszteljük egymást és az idei szezonban még közelebb tudtunk kerülni egymáshoz. Most már sokkal jobban értem a gondolkozásukat és azt, hogy mi alapján hoznak meg egy döntést.”

    Ugyan Hamilton a büntetések ellenére is simán megszerezte hetedik világbajnoki címét, azonban három futamgyőzelmet ezek miatt veszített el a hatból, amit nem ő nyert meg az idei szezon során.

    Hamilton megjegyezte, hogy szerinte nem mindegyik esetben kapott megfelelő mértékű büntetést, azonban hozzátette, hogy nem az ő feladata eldönteni azt, hogy ki milyen büntetést kapjon.

    „Tanultam az idei hibáimból és ezentúl figyelni fogok rá, hogy a jövőben ne büntessenek meg hasonló dolgok miatt,” – szögezte le Hamilton, aki még továbbra sem hosszabbította meg a szerződését a brackleyi istállóval.

    „Természetesen sportolóként mindig keresed a határokat és én mindig próbálok rátenni egy lapáttal, ami néha kifizetődik, de néha pórul is járok miatta. Azonban mindig próbálok nem átesni a ló túloldalára.

    „Ezen alkalmak során azonban túlléptem egy határt. Tanultam belőlük és többször nem fognak előfordulni.”

  • Sainz véleménye most a Ferrariba igazolásról: Remélem én nevetek a végén

    Sainz véleménye most a Ferrariba igazolásról: Remélem én nevetek a végén

    Elsőre komoly ugrásnak tűnt Carlos Sainz Ferrariba való igazolása, ám az olaszok idei éve alapján inkább tűnik kisebb visszalépésnek, és sokan el is kezdték kikezdeni a spanyolt a döntése miatt, aki azonban reméli, hogy a végén minden őt fogja igazolni.

    A bajnoki versenyfutásban a McLaren jelenleg a negyedik helyen áll, míg a Ferrari csupán a hatodik, így emiatt Sainz a csapatváltása miatt számos vicces és kritikus megjegyzést kellett eddig idén elviselnie.

    „Könnyedén viselem az ilyen megjegyzéseket. Itt-ott, a közösségi médiában meg igazából mindenhol ezen poénkodnak, de nem aggódom, nem veszem komolyan ezeket.” – reagált a megjegyzésekre a spanyol.

    „Remélhetőleg jövőre én leszek az aki a legvégén nevet majd. Meglátjuk.” – tette hozzá.

  • Akár a Stájer Nagydíjon bemutatkozhat az új Ferrari!

    Akár a Stájer Nagydíjon bemutatkozhat az új Ferrari!

    A Ferrarinak az a terve, hogy felgyorsítják a folyamatokat a gyárban és a Magyar Nagydíj helyett már az ezen a héten esedékes Stájer Nagydíjon bevetnék az újításaikat.

    Az olasz istálló a teszten használt autójával vágott neki az szezonnyitónak, miután a mérnökök nem találták elég jónak a kényszerszünetben kidolgozott fejlesztéseket. A maranellóiak csapatfőnöke, Mattia Binotto pedig elmondta, hogy a jelentősebb újításokat csak a szezon harmadik versenyén, a Magyar Nagydíjon tervezik majd bevetni.

    Azonban mivel a Ferrari versenyzői látványosan szenvedtek a hétvége folyamán, ezért a csapat vezetősége úgy döntött, hogy megsürgetik a fejlesztéseket és már a soron következő Stájer Nagydíjon felszerelik az új komponenseket az SF1000-re.

    A Ferrari a hétfői nap folyamán adott ki egy hivatalos közleményt, amiben az áll, hogy felgyorsultak a fejlesztési munkálatok a maranellói gyárban annak reményében, hogy már egy hétvégével hamarabb legyenek képesek bevetni az összes, de legalább pár tervezett újítást.

    A csapat elmondása szerint még az újításokkal sem hozhatják be a Mercedes előnyét, azonban remélik, hogy az egy másodperces hátrányon képesek lesznek majd lejjebb faragni és előrébb kerülni a csapatok erősorrendjében.

    A Ferrari ügyvezető igazgatója, Louis Camilleri a nehéz idők ellenére pedig maximálisan megbízik és hisz Binottoban.

    „Tisztában vagyunk vele, hogy sokat kell dolgoznunk,” – monda Camilleri. „Ez nem az a teljesítmény, amire egy Ferrari szintű csapat képes, és erre azonnal reagálnunk is kell.

    „Minden téren fejlődnünk kell. Az egyetlen megoldás erre a reagálás és örülök, hogy ezt Mattia és a csapat azonnal felismerte és cselekedett is. Ez a folyamat nem csak a mostani újításokra érvényes, hanem a soron következő versenyeken érkezőkre is, ugyanis azon folyamatoknál is feljebb vettük a tempót.

    „Ez a helyes reakció ebben a helyzetben, nem pedig az, hogy sírunk a rossz eredmények és a rossz autó miatt. Egy hosszú távú terv kezdetén járunk. Bármilyen nehézség is ütné fel a fejét, nem fogunk megállni és maximálisan megbízom Mattiaban és a csapatban, hogy képesek lesznek ezt a folyamatot véghez vinni.”

  • Alonso csak nevet a Renault-s pletykákon

    Alonso csak nevet a Renault-s pletykákon

    Fernando Alonso nevetségesnek találja azon pletykákat, miszerint ő veszi majd át a távozó Daniel Ricciardo helyét a Renault csapatánál.

    Májusban indult el egy lavina a pilóta piacon, miután Sebastian Vettel Ferraris távozására derült fény, az ő helyére érkezett Carlos Sainz, akit Daniel Ricciardo fog követni a McLarennél a jövő évben.

    Így a Renault-nál megüresedett egy hely, amelyre a csapattal két bajnoki címet nyerő Fernando Alonso is esélyes lehet, számos sajtóhír szerint.

    Cyril Abiteboul csapatfőnök nem titkolta, hogy finoman fogalmazva sem örült az ausztrál távozásának. A legutóbbi találgatások már arról szólnak, hogy Alonso akár év közben is lecserélhetné Ricciardot.

    A spanyol azonban jókat nevetett ezen híreken.

    „Ember, délben még azt mondták, hogy Alonsora nemet mondott a csapat. Éjjel pedig már arról volt szó, hogy már 2020-ban vezetni fogok.” – reagált a kétszeres bajnok a Twitteren egy rajongói kérdésre.

    „Azt el tudom mondani neked, hogy idén rajthoz fogok állni az Indy500-on. Itt leszek majd amikor be kell jelentenem valamit. Többé-kevésbé már tudom mit fogok csinálni 2021-ben, de többet nem mondhatok erről.” – zárta.

  • Di Grassi visszaszólt Helmut Markonak

    Di Grassi visszaszólt Helmut Markonak

    Az Audi Formula E pilótája, Lucas Di Grassi reagált Helmut Marko azon interjújára, amelyben élesen bírálta az elektromos szériát.

    A Red Bull tanácsadója nemrégiben jelentette ki, hogy a Red Bullt nem érdekli a Formula E, és meg is indokolta. hogy miért.

    Az elektromos sorozat jelenleg gyorsan növekvő időszakban van, köszönhetően olyan gyártók érkezésének, mint a BMW, Mercedes, Audi vagy éppenséggel a Porsche.

    A sorozat 2016\17-es bajnoka szerint minden elektromos bajnokság egy tökéletes lehetőség a gyártók elektromos megoldásainak a fejlesztésére.

    „Az Audi sokkal több hasznot húz a Formula E-ből, mint egy esetleges F1-es szerepvállalásból húzna. Tény, hogy a jövőben minden egyes Audi elektromos lesz, ezért muszáj megértenünk, hogy milyen tényezők korlátoznak minket, mik a legjobb alapanyagok, és hogy hogyan fejlesszük a szoftvert, hogy kontrollálni tudjuk a motort.” – fogalmazott Di Grassi.

    „Megvan minden olyan fejlesztés az elektromos autókban, amit majd a jövőben is használni fogunk. A belső égésű motor esetében már tudjuk, hogyan működik. Az is érdekes dolog, hogy felfedezzük, hogyan lehet az elektromos autókat gyorsabbá, hatékonyabbá és olcsóbbá tenni. Ez az, amiért itt vagyunk. Nemcsak az Audi, hanem mindenki. Ez sokkal inkább kereskedelmi jellegű, szemben a Forma-1-gyel.” – folytatta.

  • Hülkenberg így reagált Ricciardo érkezésére

    Hülkenberg így reagált Ricciardo érkezésére

    A Renault német pilótája, Nico Hülkenberg eléggé érdekesen reagált miután megtudta, hogy a következő szezonban a Red Bulltól érkező ausztrál, Daniel Ricciardo lesz majd a csapattársa.

    Idén nyáron, számos átgondolt lehetőség után, Ricciardo úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg szerződését a Red Bull-lal. Az ausztrál pilóta ehelyett belevág egy új kalandba, ugyanis 2019-től a gyári Renault versenyzője lesz majd.

    Sokan úgy gondolják, hogy az ausztrál pilótának könnyű falat lesz majd Hülkenberg, azonban a 2010-es Brazil Nagydíj időmérőjének győztese szeretné felvenni a versenyt hétszeres futamgyőztes csapattársával. Hülkenberget a Renault egy kérdezz-felelek videójában is megkérdezték erről.

    „Le voltam sújtva, a padlóra kerültem és sírtam is. Mélyen megérintett a dolog,” – mondta vidáman a Renault németje. „Igazából nem ezeket csináltam, rendben voltam vele,” – vallotta be Hülkenberg. „Egy nappal a bejelentés előtt már tudtam a dologról, ugyanis telefonon értesítettek a hírről.”

    Ha szeretnél többet megtudni a Renault német pilótájáról, akkor feltétlen meg kell nézned a Renault legújabb kérdezz-felelek videóját, amiben ő a főszereplő! Forrás: Renault Sport