Címke: RB Sotheby’s

  • Példátlan lehetőség: F1-es bajnoki trófeát bocsátanak árverésre

    Példátlan lehetőség: F1-es bajnoki trófeát bocsátanak árverésre

    Kalapács alá kerül számos ereklye az 1962-es világbajnok Graham Hill hagyatékából, és az árverést meghirdető aukciósház úgy hirdeti a legbecsesebb darabot, hogy először lehet licitálni F1-es világbajnoki trófeára.

    Damon Hill édesapjának számos tárgyát hirdette meg az RM Sotheby’s a november 4-i londoni árverésre, és úgy kalkulálnak, hogy az 1962-es bajnoki győzelemért járó serleget 25-35 ezer font közötti összegért (kevesebb, mint 17 millió forintért) viheti haza a legtöbbet ajánló.

    Emellett számos ereklyére lehet lecsapni, például az 1972-es Le Mans-i vagy az 1969-es Monacói Nagydíjon aratott győzelemért járó serlegre. Utóbbi volt a brit pilóta utolsó győzelme a Forma-1-ben, a 14-ből egyébként 5-öt Monacóban szerzett. Akad a kínálatban leggyorsabb körért járó emléktárgy, pole pozícióért járó szivardoboz, illetve az a banki csekk is, amivel az Indy 500-as győzelemért járó pénzdíjat kiváltotta.

    Graham Hill 1962-es bajnoki címének különlegessége, hogy ez volt az első alkalom, amikor brit versenyző brit autóval nyerte meg a bajnokságot (Mike Hawthorn 1958-ban a Ferrarival ért a csúcsra). 1968-ban a Lotusszal szerezte meg a második bajnoki címét, és 1975-ig élt, amikor, még aktív versenyzőként, egy kisrepülőgéppel halálos balesetet szenvedett.

    Az autósportban ő az egyetlen, aki megnyerte az F1 Monacói Nagydíjat, az Indy 500-at és a Le Mans-i 24 órás versenyt is, ezt a “tripla koronát” próbálta, próbálja hajszolni Fernando Alonso is, akinek az amerikai oválon aratott diadal hiányzik ehhez.

    Eladó Hamilton első futamgyőztes Mercedese

  • XVI. Benedek pápa 17 éve kapta meg Schumacher F2004-esének a kormányát

    XVI. Benedek pápa 17 éve kapta meg Schumacher F2004-esének a kormányát

    Őszentsége XVI. Benedek pápa 2005. december 5-én délelőtt magánaudienciát tartott Luca di Montezemolo Ferrari-elnökkel, Piero Ferrari alelnökkel és a vállalat képviselőinek a delegáltjaival.

    A találkozón Montezemolo elnök átadott a Szentatyának egy 950.000 eurós csekket, amelyet a 400. Ferrari Enzo, egy kifejezetten jótékonysági célú árverésre szánt autó eladásából gyűjtöttek össze.

    Egy korábbi pápai audiencián, amelyre január 17-én került sor, a Ferrari alkalmazottainak és partnereinek nagy csoportja – köztük Michael Schumacher és Rubens Barrichello F1-es pilóták – találkozhattak a néhai II. János Pál pápával. Luca di Montezemolo akkor ajánlotta fel, hogy a rendkívüli jármű árverésén befolyt összeget humanitárius célokra ajánlja fel. A Sotheby’s által eladott Enzo jelentős összeget ért el, több mint 50%-kal többet, mint a kikiáltási ára volt.

    II. János Pál pápa, Michael Schumacher, Rubens Barrichello, Luca di Montezemolo
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Őszentsége akkor igazán örült egy különleges ajándéknak: Michael Schumacher F2004-es kormánykereke, a következő feliratttal: „A Forma-1 világbajnok kormánykereke Őszentségének, XVI. Benedeknek, a kereszténység vezetőjének„.

    Kilencvenöt éves korában, december 31-én, vatikáni rezidenciáján hunyt el XVI. Benedek pápa. A korábbi egyházfő nyolc évig irányította a katolikus egyházat, és majdnem tíz éve vonult vissza, romló egészségügyi állapota miatt.

    Szafnauer az Aston Martinról: Két pápa nem lehet egyszerre

  • Duplázott és rekordot döntött Schumacher 2003-as Ferrarija

    Duplázott és rekordot döntött Schumacher 2003-as Ferrarija

    A 2003-as világbajnok Ferrari megdöntötte a modern Forma-1-es autók rekordját, legalábbis ami az árát illeti. Az autó ugyanis 14 630 000 dollárért (közel 6 milliárd forint) kelt el, ami majdnem megduplázza a korábbi rekordot, számolt be róla a Forbes.

    Michael Schumacher az F2003-GA-val 2003-ban 12 Formula-1-es nagydíjon indult, ebből öt győzelmet szerzett, egyben ezzel az autóval nyerte meg a bajnokságot, mindössze 2 ponttal megelőzve Kimi Räikkönent.

    A Ferrarit az RM Sotheby’s árverezte el, megduplázva ezzel a modern nagydíjak korábbi rekordtartójának, egy volt Michael Schumacher-vezette F2001-es eladási árát, amely 2017-ben 7 504 000 dollárért kelt el.

    A Ferrari Forma-1-es Clienti részlege által idén teljesen újjáépített autót a Ferrari fioranói tesztpályáján Schumacher fia, a Haas jelenlegi Forma-1-es pilótája, Mick Schumacher melegítette be.

    Schumacher utoljára vezethette apja legendás Ferrariját az árverés előtt (video)

    „Megtiszteltetés volt számunkra, hogy ezt az autót a Sotheby’s partnereivel közösen kínálhattuk” – mondta Augustin Sabatié-Garat, az RM Sotherby’s EMEA értékesítési igazgatója.

    „Ilyen minőségű és származású Forma-1-es autók ritkán kerülnek piacra, és ez a bizonyos autó a legjobbak legjobbja.”

    „Nagyon örülünk, hogy világrekord árat értünk el egy ilyen autóért, hiszen ez valóban tükrözi ennek a kaszninak a jelentőségét.”

    Azonban nm ez egyetlen F1-es autó az RM Sotheby’s kínálatában. Eladásra kínálja a Benetton B191-esét is, amely a háromszoros világbajnok Nelson Piquet pályafutása utolsó győzelmét szerezte, és amely Schumacher második Forma-1-es autója volt a Jordannal való meghökkentő debütálása után.

  • Schumacher ezen bajnoki Ferrariját is elárverezik!

    Schumacher ezen bajnoki Ferrariját is elárverezik!

    Michael Schumacher 2003-as Ferrarija a legenda legújabb Forma-1-es autója, amelyet árverésre bocsátanak. Schumacher három korábbi klasszikus Ferrarija a valaha árverésre bocsátott négy legdrágább F1-es betontorpedó között van, 5,2 és 6,2 millió font közötti összegért.

    A legújabb, amely november 9-én kerül kalapács alá a Sotheby’s-nél, egyelőre nem rendelkezik irányárral, de elkerülhetetlenül az egyik legdrágább Forma-1-es autó lesz, amelyet árverésen értékesítenek.

    Ezt a F2003-GA-t (a néhai FIAT-főnök, Gianni Agnelli tiszteletére használt monogram) Schumacher öt nagydíjon vezette győzelemre a 2003-as bajnoki címet hozó szezonban. Schumi ezzel az autóval szerezte meg hatodik Forma-1-es világbajnoki címét.

    A német jelenleg családjával Svájcban él, ahol az F2003-GA-t is elárverezik. A nyilvánosságtól távol tartják, mióta kilenc évvel ezelőtt egy síbaleset után kómába esett.

  • Rekord összegért kelt el az F1 leghíresebb „taxija”

    Rekord összegért kelt el az F1 leghíresebb „taxija”

    4 millió euró – ennyiért kelt el a monacói árverésen Nigel Mansell 1991-es Williamsének, az FW14-nek a Monaói Nagydíjon használt karosszériája.

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a „brit Oroszlánként” is becézett Mansell két legendás autója is kalapács alá fog kerülni az RM Sotheby árverésén Monte Carlóban. Az FW14-en – amivel Mansell a Brit Nagydíjon aratott győzelmét követően visszafuvarozta a pályán ragadó Sennát a bokszba – kívül még a legendás Ferrari 641 talált új gazdára.

    Mansell keze alatt nagyon jól szólt az 1991-es Williams: a brit sikerén kívül még további négy első helyet tudott szerezni, azonban még ez a teljesítmény sem volt elég ahhoz, hogy legyőzze a brazil fenomént, aki 1991-ben megszerezte harmadik, pályafutása utolsó világbajnoki címét a Forma-1-ben.

    A két legendás jármű összesen 7,7 millió euróért – ami majdnem 3 milliárd forintnak felel meg – kelt el, amivel elmondható, hogy Mansell financiálisan egy nagyon szép napot zárt az árverést követően.