Címke: rázókő

  • A Pirelli a versenyzőkre hárít a rengeteg katari defekttel kapcsolatban

    A Pirelli a versenyzőkre hárít a rengeteg katari defekttel kapcsolatban

    A mezőny túlzottan agresszív rázókő-használata okozta Katarban a szokatlanul sok defektet a Pirelli szerint.

    A Katari Nagydíj állandó kísérőeleme volt a rengeteg defekt az egész hétvége során. Valtteri Bottas és Lando Norris mellett például a futamon mindkét Williams-pilóta pórul járt. A Pirelli ezek során nem talált közös jellemvonást és különböző eseteknek minősített őket. Gyártási hibáról pedig pláne nincs szó az olasz gumiszállító szerint.

    „Az eddigi vizsgálatok alapján kijelenthető, hogy a defekteket a rázókövekkel nagy sebességnél történő túl sok találkozás okozta” – áll a Pirelli nyilatkozatában. „Mindezek mellett adott volt egy csak a katari pályára jellemző oldal- és függőleges irányú terhelés is.”

    „A rázóköveken való áthajtás kemény igénybevételnek tette ki az abroncsokat. Ezeket nem lehetett előre lemérni. Ennek mértéke sérüléseket okozott aztán a konstrukcióban, valamint nyomásvesztést az oldalfalban. Ezt követően jött a defekt néhány másodpercen belül.”

    A katari versenyt megelőzően egyébként a Pirelli felhívta a figyelmet a bal első gumik (amelyeken defektet kapott minden érintett versenyző) nagy igénybevételére a verseny során. Végül maga a Pirellit irányító Mario Isola oszlatott el ezzel kapcsolatban minden aggályt, amikor úgy fogalmazott, semmilyen abnormális adatot nem látnak a szabadedzések és az időmérő alapján.”

    A Pirelli analízisével egybevág Fernando Alonso gumikezelése is. A spanyol egy váratlan egykiállásos taktikával ért fel a dobogó legalsó fokára, 2014 után először.

  • Gasly szerint „sokkoló” sérüléseket tudnak okozni a katari rázókövek

    Gasly szerint „sokkoló” sérüléseket tudnak okozni a katari rázókövek

    Egyáltalán nem kíméletesek az autókkal a katari pálya rázókövei. Ezt Pierre Gasly is megtapasztalta tegnap.

    Hiába hozott egy bámulatos negyedik helyet a katari időmérőn, mégsem lehetett teljesen elégedett Pierre Gasly. Egy utolsó előtti kanyaros pályaelhagyás miatt az AlphaTauri franciája leírta az első szárnyát, kapott egy defektet és megrongálta a padlólemezét is.

    Gasly a tempójával elégedett volt, a végén a körítéssel már jóval kevésbé. „Az időmérő nagyszerű volt az egész hétvége eddigi részéhez hasonlóan” – lelkendezett Gasly a Motorsport.comnak adott értékelésében. „Ez lett a kedvenc pályáim egyike már most. Persze ebben nagyon sokat segít az, hogy ennyire jó az autóm. A Q3-ban másfél tizedet tudtam javítani és közel voltam Valtterihez. Nem tudok konkrét időt, de úgy éreztem, jó volt az utolsó köröm is. A 15-ös kanyar viszont kicsit túl sok volt. Rendesen sokkolt a sérülés mértéke a leszakadó első szárnnyal és a defekttel. Végül szerencsére el tudtuk végezni a munkát és összejött a negyedik hely.”

    Érdekes részleteket osztott meg Gasly az AlphaTauri felépítésével kapcsolatban. „Tudjuk, hogy sokkal gyengébb az első szárnyunk a többiekéhez képest. Bahreinben, Monzában és Szocsiban is leesett már, szóval tényleg elég sérülékeny. Érdekes módon egyébként nem éreztem azt a kanyarvételt különösebben extra szélesnek.”

    Franz Tost a csapat részéről nem érzi indokolatlanul durvának a katari rázóköveket. „Persze mondtam a versenyzőinknek, hogy legyenek óvatosak. Pierre nem is futott le különösebben, de az első szárny hozzáért a kerékvetőhöz, és már esett is le. Ez meg aztán megsértette a gumit is. Viszont fantasztikus munkát végzett. Kicsit futott csak le a pályáról és ennyi volt. Szerencsére van egy ugyanilyen első szárnyunk és így maradhatunk a negyedik rajtkockában.”

  • Nincs ok a kerékvető módosítására a Verstappen-Hamilton eset után

    Nincs ok a kerékvető módosítására a Verstappen-Hamilton eset után

    Az FIA nem változtatja meg a monzai Rettifilo sikánnál lévő hurka kerékvetőt, annak ellenére sem, hogy az szerepet játszott Max Verstappen és Lewis Hamilton balesetében.

    A versenyen Daniel Ricciardo állt az élen, Verstappen és Hamilton pedig azt követően kerültek túl közel egymáshoz, hogy mindkettőjüknek volt egy lassúra sikerült kerékcseréje.

    Verstappen az 1-es kanyarba a külső íven fordult, és a 2-es kanyarban Hamilton belső oldalára akart kerülni, de a kerékvető megdobta Verstappent, aki így nekiütközött, sőt átrepült Hamilton fölött. Az eset látványos volt, de szerencsére senki nem sérült meg komolyan. Azonban az incidens ismét felkavarta az állóvizet a Forma-1-ben.

    A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi szerint nincs ok a rázókő módosítására.

    „Ebben a helyzetben úgy gondolom, hogy a hurka kerékvető elég jól működik abban a bizonyos kanyarban” – idézi Masit a Motorsport.com.

    „Ez a versenyző döntése volt. Ráhajtasz a rázókőre, vagy kerülheted balra, amit a hétvége folyamán számtalanszor láttuk, hogy ez megtörtént.”

    „Számos ember hasonló helyzetben úgy döntött, hogy balra megy át azokon a kis bukkanókon, és úgy tér vissza (a pályára).”

    Mivel mindkét pilóta kiesett a versenyből ebben az incidensben, Verstappen háromhelyes rajtbüntetést kapott az Orosz Nagydíjra, mivel a stewardok úgy döntöttek, hogy elsősorban ő volt a hibás.

    Ha Verstappen nem esett volna ki az Olasz Nagydíjon, akkor Masi szerint időbüntetést kapott volna, de elmondása szerint ez nem hasonlítható össze a Verstappen és Hamilton silverstone-i ütközsével.

    Hamilton Silverstone-ban 10 másodperces időbüntetést kapott, miután az első körben összeütközött Verstappennel Copse-nál, így a holland kiesett a versenyből.

  • Az egyik rázókő nehezítette meg Leclerc időmérőjét

    Az egyik rázókő nehezítette meg Leclerc időmérőjét

    Charles Leclerc nem brillírozott a Spanyol Nagydíj időmérőjén, csak az ötödik helyre tudta behozni a Ferrarit, aminek következtében a bargerboard elemek megsérültek, mikor a monacói túl agresszíven hajtott át az egyik rázókövön.

    A  Q2-ben hibázott a Ferrari pilótája, a 9-es kanyart túl szélesen vette, aminek következtében a rázókövet nem jó szögben találta el, ezért az említett elem sérülést okozott az SF90-en. Ennek következtében a még egy friss gumi szettet el kellett használnia, hogy biztosítsa a tovább jutását, így viszont a Q3-ra csak egy lövése maradt.

    ,,Nem vagyok boldog, és nem igazán értem, hogy tudtam annyira szélesen fordulni, hogy megrongálódjon az autó a kerékvető miatt, erre nem számítottam. Egy kicsit túlkormányzott volt a konstrukció, azonban nagy sebességgel mentem át a rázón, azt hittem minden rendben lesz, ám sajnos eléggé megrongálta az autót és ezért újra ki kellett állnunk. Még mindig nem világos számomra mi történt, a Q3-ban nagyon furcsa volt az egyensúly, ezért át kell néznünk még az autót, annak érdekében, hogy minden rendben legyen. Ugyanakkor ez a hiba sem változtatna semmin amúgy sem, túl lassúak voltunk a Mercedeshez képest, ennyi az egész.” –nyilatkozta Leclerc a Sky Sportsnak.

  • Verstappen négy dolgon változtatna, ha ő írná a 2021-es szabályokat

    Verstappen négy dolgon változtatna, ha ő írná a 2021-es szabályokat

    Kevesebb, mint két év választja el a Formula 1-et a nagy szabályváltoztatásoktól, ami mindenki reményei szerint újra izgalmakat csempész majd a sportba. Max Verstappent kérdezték nemrég a Jumbo holland szupermarketvállalat főhadiszállásán arról, hogy ő mit változtatna meg, ha tehetné. A Red Bull versenyzője négy problémára világított rá, amit szerinte meg kellene oldani a jövőben, ha azt szeretnék, hogy élvezetesebbek legyenek a versenyek, mind a résztvevők mind a szurkolók számára.

    Verstappen listáján elsőként a Pirelli és annak abroncsai szerepeltek.

    ,,Pillanatnyilag nagyon érzékenyek és gyorsan túl melegszenek. Emiatt többet is csúszkálsz, nehezebb követned az előtted lévőt, tehát nehéz a versenyen harcolni a többiekkel. A DRS segít, hogy közelebb kerülj, de a végén én például nem szeretem, ha az előzés sikeressége ettől függ. Ugyanakkor a gyors kör után vissza kell venned, ha még egy jó időt szeretnél futni, ugyanis a gumikat le kell hűteni, ez pedig időigényes folyamat. Ez a jelenség nem csak az időmérőt érinti, a futamon is ezzel nézünk szembe. Egy bizonyos tartományon belül kell tartanod az abroncsok hőmérsékletét, máskülönben nagyon gyorsan túl melegszenek. Szeretném, ha sokkal több ideig vezethetnénk gyorsan.”

    A következő pontban a motorok közötti különbséget csökkentené a holland pilóta:

    ,,Továbbá kevésbé kellene függnünk a motoroktól. Ebben a korszakban túl nagy különbség van az erőforrások között. Egy ideje már csak a legjobb hajtáslánccal rendelkező alakulat tudja elhódítani a világbajnoki címeket. A motorok között úgy általánosságban 20-30 lóerő különbségnek kellene lennie.”

    Harmadik pontban az aerodinamikáról és annak hatásairól beszélt. Manapság ha valaki elront valamit, annak túl nagy következménye van, ezen is változtatna a 21 éves versenyző.

    ,,Ami az aerodinamikát illeti, nekem nem az fontos, hogy gyorsabban menjünk, hanem az, hogy többet tudjunk egymással versenyezni. Avagy, ha valakivel ütközöl és letörik valami az autódról, akkor ne veszíts fél másodpercet egy kör alatt. Ha túl gyorsan mész át a rázókövön, az autód alsó része megsérül, és ezt nem szeretnéd.”

    Végül, de nem utolsó sorban azt szeretné Verstappen, ha a mezőny szorosabb lenne, és több pilótának is alkalma adódhatna az élen végezni.

    ,, A csapatok között is túl nagy különbségek vannak. Van három top alakulat, a Mercedes a Ferrari és a Red Bull, míg a negyedik helyen lévő istálló már majdnem egy másodperccel lemarad a harmadiktól, ami óriási különbség. Szerintem sokkal élvezetesebbek lennének a futamok, ha közelebb lennének egymáshoz az autók.”

  • Hülkenberg: A Renault nem oldotta meg a tavalyi problémákat

    Hülkenberg: A Renault nem oldotta meg a tavalyi problémákat

    Nico Hülkenberg szerint a Renault 2019-es autója hasonló problémákkal küszködik, mint a tavalyi.

    A néhány évvel ezelőtt visszatérő francia gyártó célja természetesen a világbajnoki cím megszerzése, ennek elérésére pedig részletes hosszútávú tervet dolgoztak ki. A tavalyi konstruktőri negyedik hely után idén azt várták, hogy sikerül közelebb lopózniuk a Mercedes/Ferrari/Red Bull trióhoz, ám az eddigi versenyhétvégék korántsem a számításoknak megfelelően alakultak: sorozatos megbízhatósági problémák, teljesítménybeli hiányosságok és Daniel Ricciardo folyamatban lévő akklimatizálódása miatt a Renault neve mellett két futam után mindössze hat pont szerepel, hála Hülkenberg ausztráliai hetedik helyének.

    „Néhány területen sikerült előrelépnünk, különösen a motor terén” – kezdte a pozitívumokkal Hülkenberg. „A bahreini időmérőn ugyan akadt némi problémánk, de szerintem ez csak egyedi eset volt, a motor sokat fejlődött a tél folyamán. Ami az autót és a kasztnit illeti, ezen is sokat dolgoztunk a télen, de még mindig hasonló gondokkal küszködünk, mint tavaly. Ez az a terület, ahova a leginkább koncentrálnunk kell és ahol muszáj előrelépnünk.”

    Ricciardo dolgát megnehezíti, hogy eddig a mezőny legjobb kasztnijához volt szokva, amihez képest a Renault jelentős hátrányban van. Az ausztrálnak többek között komoly fejtörést okoz, hogy az RS19 nem viselkedik szépen a rázóköveken, ami a 2018-as konstrukció hozadéka.

    „Természetesen dolgoztunk a rázókövek navigálásán is” – folytatta Hülkenberg. „Daniel elkényeztetett pozícióból érkezett ide, szóval nem meglepő, hogy más szinthez van szokva és kicsit át kell állnia. De jó, ha ilyesfajta visszajelzéseket kapunk tőle, mert így megtudjuk, mire van szükség egy top autóhoz; értékes a mondanivalója és megerősíti abban a csapatot, milyen irányba kell haladniuk.”

  • A versenyzők a „virsli” kerékvetők megvizsgálását kérik

    A versenyzők a „virsli” kerékvetők megvizsgálását kérik

    A Forma-1-es versenyzők szorgalmazzák, hogy az FIA vizsgálja meg a „virsli” kerékvetők megoldását, miután annak szerepe volt Sophia Flörsch múlt vasárnapi makaói balesetében.

    Flörsch autójának elrepüléséhez ugyanis annak is köze volt, hogy egy ilyen rázókövön az megpattant.

    Hasonló kerékvetőt helyeztek most el a Yas Marina pálya 20-as kanyarjába is, de több versenyző autója meg is sérült miatta a pénteki napon. Így aztán nem biztosak benne, hogy jó ötlet annak az alkalmazása.

    „Megvitattuk a balesetet, ami Makaóban történt.” – mondta Pierre Gasly. „Ebben az esetben a virsli kerékvető, a videó tanulsága szerint nem segített, hiszem csak a levegőbe emelte az autót. Jeleztük, hogy más megoldások után kellene nézni, hiszen más versenypályákon is vannak ilyenek, ahol ha lemész a pályáról, csúszni kezdesz, átmész egy ilyen kerékvetőn és csak jobban elrepülsz, mint egyébként.”

    Ezeket a rázóköveket alapvetően azért alkalmazzák, hogy elvegyék a versenyzők kedvét attól, hogy levágják a kanyarokat, Gasly szerint „viszont bizonyos helyzetekben nagyon veszélyessé teheti a dolgokat”.

    Charlie Whiting versenyigazgató elmondta, hogy az FIA ki fogja vizsgálni Flörsch esetét, beleértve azt is, hogy milyen szerepe volt benne a rázóköveknek.

    A Yas Marinán pénteken kerültek ki ezek a „virslik”, de talán módosítani fognak rajtuk.

    „Talán levágják a tetejét.” – mondta Gasly. „Mivel rendkívül magasak.”

    Ezek a kerékvetők 50 mm magasak.

  • Extra rázókövek akadályozzák meg, hogy megismétlődjön Verstappen tavalyi esete

    Extra rázókövek akadályozzák meg, hogy megismétlődjön Verstappen tavalyi esete

    Az FIA méréseket végzett Austinban annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő újra az, ami tavaly Max Verstappen kapcsán esett meg.

    A holland versenyző akkor pályaelhagyással előzött és így harmadikként intették le, a dobogóra azonban már nem állhatott fel, mert a levágásért megbüntették. Öt másodperces büntetésének köszönhetően a dobogó harmadik fokát Kimi Räikkönen örökölte meg.

    Nagy port kavart az eset, Verstappen pedig azzal vádolta az F1-et, hogy az ilyen döntésekkel kinyírják a sportot.

    Az újabb ilyen eset elkerülése végett az F1 irányító testülete két új rázókövet épített be a 16-os és 17-es kanyar csúcspontjához, így nem lesz célszerű a Verstappen tavalyi manőveréhez hasonlót eszközölni.

    Ezen kívül két DRS zóna lesz. Az egyik kezdete 150 méterrel a 10-es kanyar után, a vége pedig a 11-es kanyar után 250 méterrel, másik kezdete pedig 18-as kanyar után 65 méterrel, a vége 80 méterrel a 20-as kanyar után lesz.

  • Hartley: Az F1 rossz példát mutat a rázókövek használatával

    Hartley: Az F1 rossz példát mutat a rázókövek használatával

    Brendon Hartley elmondta, szerinte az F1 rossz példát mutat azzal, hogy engedi a pilótákat négy kerékkel elhagyni a pályát.

    „Sok képet láttam magamról és a többiekről is, ahogy az autónk mind a négy kerekével a fehér vonalon kívül helyezkedett el [Hockenheimben], ez elég gyakori ív volt. Nem hiszem, hogy ez jó képet fest rólunk a motorsport világában. Nyilván ez ebben az esetben elfogadható volt. De ha a szabálykönyvet nézzük meg, ez négykerekes pályaelhagyás, szóval egy részem inkább azt preferálja, hogy ezt ne lehessen megcsinálni.”

    „Ausztriában is mindig vita tárgya, hogy az autók megrongálódnak [a rázókövek miatt]. Szerintem a műfű nagyon jól működik, mert azzal sok tapadást veszítesz, de mégsem sérül meg az autód. Igazából nagyon támogatom a műfüvet.”

  • A versenyzők szerint nincs baj a rázókövekkel

    A versenyzők szerint nincs baj a rázókövekkel

    Az F1-es versenyzők nagy része nem tartja túlzásnak a Red Bull Ring hírhedten agresszív rázóköveit.

    Évek óta visszatérő probléma az Osztrák Nagydíjon, hogy az agresszív rázókövek (különösen a harmadik szektorban) gyakran kasztnitörést eredményeznek, ha egy pilóta áthajt rajtuk. 2018-at sem úsztuk meg incidens nélkül: a második szabadedzést rövid időre piros zászlóval félbe kellett szakítani Pierre Gasly kavicságyban búslakodó, törött felfüggesztéses Toro Rossója miatt. A két Red Bull is átesett némi harmadik típusú találkozáson, de egyikük sem véli úgy, hogy változtatni kellene a pályán.

    „Szerintem jó dolog, hogy ott vannak” – mondta Daniel Ricciardo. „A mi felelősségünk, hogy ne menjünk át rajtuk, és ez legalább valamiféleképpen kijelöli a pálya határát.”

    A csapattárs egyetértett az ausztrállal.

    „Elég agresszívak, ahogyan az elmúlt években már megszokhattuk” – magyarázta Verstappen. „A rázókövek nem kivételeznek senkivel, neked kell elkerülnöd őket. Nyilván széttörhetik az első szárnyadat, de ha ott fal lenne, akkor pedig a falban végeznéd. Nem szabad rájuk hajtani.”

    Sebastian Vettel is a noli me tangere filozófiáját követi.

    „Amíg nem mész rájuk, nincs probléma, de ha igen, akkor már nincs mit tenni” – vonta meg vállát a német. „Néhányan minden gond nélkül használják a rázóköveket, másoknál eltört a felfüggesztés vagy lerepült a fél első szárny. Természetesen nem azért vannak ott, hogy sérülést okozzanak az autóknak, hanem hogy ne szélesítsük ki a pályát. Pontosan tudjuk, hogy nem szabad odamennünk, de ezt könnyű mondani; ha nagyon gyors körön vagy, megeshet. Számunkra ez eddig nem okozott problémát, legalábbis nekem nem, de szerintem Kiminek sem. Remélhetőleg ez így is fog maradni.”