Címke: ravaszság

  • Vettel: Ravasznak kell lennünk, ha pontokat akarunk szerezni

    Vettel: Ravasznak kell lennünk, ha pontokat akarunk szerezni

    Sebastian Vettel szerint a Ferrarinak legalább olyan ravasznak kell lennie, mint egy rókának, ha pontokat akarnak szereznie a Bahreini Nagydíjon.

    A Ferrari négyszeres világbajnok a tizenegyedik helyet szerezte meg a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén, nem sokkal lemaradva a Q3-at érő tizedik helytől. A mostani volt a 11. verseny zsinórban, ahol Vettel nem tudott bejutni a kvalifikáció harmadik szakaszába, ami miatt a német frusztrált is volt a csapatrádión.

    Azonban a németnek sikerült megvernie Charles Leclerct, aki csak a tizenkettedik helyet szerezte meg.

    „Nagyon kevesen múlott,” – mondta Vettel „A második szektor közel sem volt ideális a számomra, mert túl közel kerültem Georgehoz. A második körömön pedig küszködtem az első kerekeimmel, szóval az sem segített a helyzetemen.

    „A verseny holnap lesz, ami nem csak egy körből fog állni, szóval majd elválik, hogy mire leszünk képesek.”

    A versenyzőknek ismét meggyűlt a baja a gumimelegítéssel a hétvége során, ami miatt a Q2-ben mindenki a közepes gumikon próbált meg továbbjutni a Q3-ba. Vettel szerint a Ferrarinak pont emiatt kell majd jól megválasztani a stratégiát, ha pontokkal szeretnél elhagyni Szakhírt.

    „Ez a pálya köztudottan gyilkolja a gumikat, szóval a holnapi futamon kulcsfontosságú lesz majd a gumik kezelése. Ha legalább olyan ravaszok leszünk, mint a rókák, akkor lehet esélyünk. Ha pedig nem, akkor egy hosszú verseny áll majd előttünk. Ennek ellenére hiszem azt, hogy holnap jó eséllyel pályázunk a pontszerzésre.”