Címke: rasszizmus

  • A Forma-1 engedni fogja a rasszizmus elleni tiltakozást

    A Forma-1 engedni fogja a rasszizmus elleni tiltakozást

    A Forma-1 vezetősége támogatásukról tájékoztatta Lewis Hamiltont, ugyanis nem fogják a brit és mások számára sem megtiltani azt, hogy az Osztrák Nagydíj előtt letérdelve tiltakozzanak a rasszizmus ellen.

    A világbajnoki címvédő az egyik legnagyobb szószólója a BLM kampánynak, ami George Floyd meggyilkolása miatt indult el. Hamilton pedig a Forma-1 irányába is kifejezte a nemtetszését, hogy nem támogatják kellőképpen a rasszizmus elleni küzdelmet. Kifakadása úgy tűnik, hogy megértő fülekre talált, ugyanis a sorozat vezetősége kijelentette, hogy nem fogják megakadályozni azt, amit Hamilton tervez, vagyis térdeléssel tiltakozzon.

    „Ez egy nagyon fontos ügy, mi mindenkit támogatunk, aki ki akarja fejezni támogatását a rasszizmus elleni küzdelemben.” – nyilatkozta tömören az F1 egyik szóvivője.

  • A NASCAR betiltotta a konföderációs zászlót

    A NASCAR betiltotta a konföderációs zászlót

    A NASCAR azt a zászlót, melyet az Amerikai Államok Konföderációja használt az amerikai polgárháború alatt, száműzte a rendezvényeiről. Ennek hatására a liberálisok megkönnyebbültek, ellenben a tradicionális nézeteket vallókkal, akik megdöbbentek a hír hallatán.

    Az afroamerikai autóversenyző, Bubba Wallace, röviden beszélt már erről a lépésről korábban. A sorozat szerinte ezzel állást foglalt, abban az antirasszista mozgalomban, melyről az elmúlt hetekben az egész világ beszél.

    Egy nehéz döntés

    A hivatalos közleményben az alábbi szerepelt:

    „A konföderációs zászló, a NASCAR eseményeken ellentmond célunknak, hogy egy szeretetteljes és nyitott atmoszférát teremtsünk, a szurkolók, a résztvevők, és a széria számára.”

    „Ami a mi sportunkat olyan különlegessé teszi, az a tény, hogy az embereket összehozza, hogy a motorsportban éljenek. Egy közösség, amely ebből jön létre.”

    Ebből az okból nem emelhető fel a NASCAR eseményeken az a zászló, amelyen piros alapon egy kék x található, benne 13 fehér csillaggal. Azonban ez nem volt egy könnyű döntés, hiszen a szériában sokrétűen kötődik ez a szimbólum a szurkolói kultúrához.

    A szabadság, és a rasszizmus jelképe

    Az Amerikai Államok Konföderációja 1861-ben kilépett az Egyesült Államokból, ezzel a lépéssel kirobbantva az amerikai polgárháborút. A déli államok a rabszolgaság fenttartása mellett voltak, amely rabszolgák az afroamerikaiak voltak.

    A reakciók többsége pozitív

    Ahogyan az várható volt, kétféle nézet alakult ki a döntés után. A hagyományokat tisztelő, és követő szurkolóknak nem tetszett ez a döntés. Egyenes azt mondták, hogy ezzel a NASCAR a saját sírját ásta meg. A sorozat is lassú változáson ment keresztül, amit a sportág elpuhulásának titulálnak.

    Azonban a közösségi oldalakon a reakciók többsége pozitív volt. Sokan örömmel vették tudomásul a vezetőség döntését, ami szerint arra az oldalra álltak, amely oldalon a rasszizmusnak semmi keresnivalója.

  • Brundle: Hamiltonnak joga van felszólalni a rasszizmus ellen

    Brundle: Hamiltonnak joga van felszólalni a rasszizmus ellen

    A jelenleg szakértőként dolgozó korábbi Forma-1-es pilóta Martin Brundle szerint Lewis Hamiltonnak minden joga és oka megvan arra, hogy a közösségi médián keresztül felszólaljon a rasszizmus ellen.

    A hatszoros világbajnok Hamilton George Floyd halála óta igencsak aktívan posztol és ad hangot a rasszizmus ellen. Több versenytársa is csatlkozott mellé és a #BlackLivesMatter kampányhoz.

    Brundle szerint pedig Hamilton a tökéletes ember a rasszizmus elleni harchoz.

    „Kérdés nélkül rászolgált a tehetsége, a hányattatott sorsa, a kemény munkája és a hat világbajnoki címe révén arra, hogy kiálljon és elmondja a véleményét.” – kezdte a brit.

    „Büszke vagyok rá, és örülök, hogy fellép ez ellen. Támogatom őt ebben, minden módon. Arra késztet, hogy álljak meg egy pillanatara és gondolkodjak.” – folytatta.

    „Nekem viszont nincs jogom hangot adni a rasszizmus ellen, mert egy fehér, angol, középosztálybeli ember vagyok, aki a hatvanas éveiben jár és sosem voltam a rasszizmus áldozata. 40 éve járom a világot, de sosem kaptam rasszista megjegyzéseket. Ma reggel volt nagyon érdekes beszélgetésem Karunnal [Chandhok – a szerk.] arról, hogy tudat alatt is hogyan lehet rasszistának lenni. Ez ismét elgondolkodásra késztetett.” – tette hozzá.

    Brundle arról is mesélt, amikor először találkozott Hamiltonnal, de sosem merültek fel benne a bőrszínére vonatkozó gondolatok.

    „Először akkor találkoztam Lewis-szal, amikor 12 vagy 13 éves lehetett és egy trófeát adtam át neki. Sosem úgy gondoltam rá, mint egy színesbőrű versenyzőre. Mára már mindenidők egyik legnagyobbja lett, és afelé halad, hogy A legnagyobb legyen. Ő egy amolyan hős ideál a világunkban, ezt Silverstone-ban látjuk a legjobban, amilyen fogadtatást kap.” – fogalmazott.

  • Hamilton lelki sebei nem gyógyulnak be, Wolff szerint

    Hamilton lelki sebei nem gyógyulnak be, Wolff szerint

    A Mercedes jelenleg ötszörös világbajnok brit versenyzője, Lewis Hamilton egész élete során rasszista sértések áldozata volt, már egészen fiatal korában is. Erről csapatfőnöke, Toto Wolff beszélt Mexikóban.

    „Mikor Lewis kicsi volt, ő volt az egyetlen fekete gyerek a fehérek közt, és tudom, hogy a pályán szembesült a rasszizmussal.” – mondta Wolff. „Ha ez egy nyolc, vagy tíz éves gyerekkel történik, az komoly sebeket hagy, mely nem múlik el.”

    Wolff szerint Hamilton, mint a Forma-1 egyetlen színes bőrű versenyzője, érettségéről tesz tanúbizonyságot az, hogy a diszkrimináció ellenére képes volt elérni mindazt, amit elért.

    „Ha gyerekként gyalázkodással és diszkriminációval kell megküzdened, az egyrészt erősebb személyiséggé tesz, de másrészt sebeket hagy.” – folytatta a csapatfőnök.

    „Ma Lewisnak jó és érett perspektívája van, de a sebei megvannak. Ez nem csak motiváló tényező számára, hanem ezek a sebek tanúsítják a túlélést is.”

    „El kell ismernünk, hogy nem vagyunk túl változatosak a Forma-1-ben és én Lewis által határozottan megtanultam szembesültem vele, hogy nehéz dolog időről-időre túljutni a diszkrimináción.”

    Wolff azzal kapcsolatban is megszólalt, hogy az utóbbi időben sok kritikát kapott Hamilton amiért rajongóit veganizmusra és környezetvédelemre buzdítja, miközben ő maga fényűző életet él. Noha azt is meg kell jegyezni, hogy elmondása szerint a brit versenyző veganizmusán kívül más lépéseket is tett a környezete érdekében, és több luxus dologról is lemondott az utóbbi időben.

    „A kivételes személyiségek mindig megosztóak. Ami a szívén, az a száján, van véleménye és azzal, hogy ezt kifejezi, mindig a polarizációt kockáztatja. Ilyen az emberi természet.” – mondta még Wolff Hamiltonról.

  • Négy főt rúgott ki a Mercedes rasszizmus miatt

    Négy főt rúgott ki a Mercedes rasszizmus miatt

    A Mercedes négy alkalmazottat bocsátott el, rasszista, zaklató viselkedésük miatt, további három pedig fegyelmi büntetést kapott.

    A csapat még júliusban indított belső vizsgálatot rasszizmus ügyében, brackley-i központjukban, és arra a következtetésre jutottak, hogy négy férfi megsértette mások az egyenlő elbánáshoz való jogát.

    A The Sun című lap szerint a csapat egyik munkatársát „muszlim terrorista f**znak” nevezték. Ezen kívül a kirúgott alkalmazottak azzal is szórakoztak, hogy ramadán idején fogadásokat kötöttek, hogy a célkeresztbe vett kollégájuk mikor fog felhagyni a böjtöléssel.

    „Borzalmas esete volt ez a rasszista zaklatásnak.” – mondta egy meg nem nevezett forrás a lapnak. „Évekkel ezelőtt kipécézték maguknak ezt a muszlim srácot. Akkor derült rá fény, mikor nyilvános szavazást indítottak. A két fickó, aláírta és dátumozta azt. Ez felháborító, különösen azért, mert Lewis épp a rasszizmus ellen szokott szót emelni.”

    A csapat közleményben megerősítette, hogy a szóban forgó munkatársakat augusztus 2-án elbocsátották.

  • Hamilton szerint a világ még mindig túlontúl rasszista

    Hamilton szerint a világ még mindig túlontúl rasszista

    Lewis Hamilton véleménye szerint a rasszizmus egy igen kiemelkedő, globális probléma, ami szerinte egy jó ideig nem fog változni.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy az ötszörös F1-es bajnok is sajnálatát fejezte ki az ügyben, hogy az angol labdarúgó válogatott tagjai, Montenegró elleni meccsükön rasszista megjegyzések és fújolás áldozatai lettek.

    „Őrületes belegondolni, hogy manapság a világon ez még mindig ilyen nagyon, nagyon számottevő.” – mondta Hamilton már Bahreinben. „Ez adott, szerte a világon. A rasszizmus még mindig probléma, amit sajnálatos látni. Nem úgy tűnik, hogy az elkövetkező években ez megváltozna.”

    „Nagyszerű látni, hogy az emberek kiállnak ez ellen. De nem úgy tűnik, hogy ez belátható időn belül változtatni tudna a helyzeten.”

    Hamilton az első színes bőrű versenyző a Forma-1-ben, és ő maga is időről időre szembesül rasszista megnyilvánulásokkal. Népszerűségét és közösségi oldalait azonban igyekszik (többek között) arra használni, hogy ez ellen kampányoljon.

    „Nyilvánvalóan kiváltságos helyzetben vagyok, hiszen nagy hatással tudok bírni, különösen a közösségi médiában.” – mondta Hamilton. „Vannak dolgok, amiket mindig látok, és sok dolog van amit nem posztolok, pedig akarnék. Meg kell tartani az egyensúlyt, mivel vannak idősebb követőim, fiatal követőim, és meg kell válogatni, hogy mit osztok meg és mit nem.”

    „Még mindig sok a probléma a világban. Vannak dolgok, amiket ki tudok rakni a közösségi oldalakra, amikre az emberek reagálhatnak, és beszélgetnek róla.”

    Hamilton szerint az elutasító magatartás elleni nevelést az iskolákban kell leginkább szorgalmazni, szilárd oktatási megközelítéssel.

    „Az embereknek többször kellene kiállniuk ezért.” – mondta Hamilton. „Emlékszem, mikor iskolába jártam, mikor még fiatal voltam, volt, hogy megütöttek, és senki nem törődött vele, de szerintem ilyesminek nem szabadna megtörténnie. Lépéseket kell tenni, és az embereknek sokkal szigorúbban kellene ezt kezelniük.”

  • Hamilton is véleményezte az angol focisták kifújolását

    Hamilton is véleményezte az angol focisták kifújolását

    Miközben a magyarok még mindig arról beszélnek, hogy a 2020-as futball Eb selejtezőjén legyőztük a horvátokat, a nemzetközi porondon más van terítéken.

    Hétfőn az angol válogatott 5-1-es győzelmet aratott Montenegró felett, az angol játékosok azonban nem tudtak őszintén örülni győzelmüknek. A csapat fekete játékosait, így például Callum Hudson-Odoit és Danny Rose-t, ugyanis a montenegróiak kifújolták és rasszista jelzőkkel illették.

    Az UEFA az ügyben eljárást indított.

    Az esetet pedig Lewis Hamilton sem hagyta szó nélkül, hiszen sajnálatos módon ő maga is tapasztalt már hasonlót.

    „Gratulálok Angliának a tegnap este aratott 5-1-es győzelmükhöz, Montenegró ellen, mindannyiunkat büszkévé tettetek.” – írta Hamilton Instagramon. „De ami kiabálásokkal szembesültetek, az megvetendő. Teljességgel elfogadhatatlan, nincs helye az ilyen viselkedésnek semmilyen portban.”

  • Rasszista megjegyzése az állásába került az Indy 500 után

    Rasszista megjegyzése az állásába került az Indy 500 után

    Terry Frei újságíró hosszú ideje dolgozott a Denver Postnál, az Indy 500 után Twitterre posztolt rasszista megjegyzése munkaviszonya megszűnését is jelentette egyben.

    Történt ugyanis, hogy a 101. Indy 500-at a japán Takuma Sato nyerte, „pechére” épp a Memorial Day idején, mikor az amerikaiak fegyveres szolgálatban elhunyt hőseikre emlékeznek.

    „Nincs benne semmi személyes, de nagyon kínos számomra, hogy japán versenyző nyerte az Indianapolisi 500-at, a Memorial Day hétvégéjén.” – írta Frei Twitteren.

    Miután Freit azonnal a rasszista szóval illették, később törölte a posztot és elnézést kért, ám ami egyszer kikerül az internetre, az ott is marad…

    Később a lap maga is elnézést kér Frei megjegyzése miatt.

    „A Denver Post elnézést kér egyik riporterének tweetje miatt, ez nem a mi normáinkat és értékeinket tükrözi. Személyes ügyünkként kezeljük az esetet, egyebet nem fűznénk hozzá.” – közölte a lap.

    Később kiderült, hogy az újságíró azóta már nem dolgozik a Denver Postnál, bár azt nem tudni, hogy maga mondott-e fel, vagy kirúgták.