Címke: rasszizmus

  • Hamilton szerint egyes csapatoknak többet kellene tenniük a rasszizmus elleni harcban

    Hamilton szerint egyes csapatoknak többet kellene tenniük a rasszizmus elleni harcban

    Lewis Hamilton megdicsérte csapatát, a Mercedest, mert csatlakoztak hozzá az elmúlt versenyhétvégén, és letérdeltek, hogy felhívják a figyelmet a rasszizmus elleni harcra. Véleménye szerint más csapatoknak is, például a Ferrarinak, jobban kellene küzdeniük ezért az ügyért.

    „Ez nem olyasmi, amit én kértem tőlük, de csodálatos dolog” – mondta Hamilton a Sky Sportsnak. „Nem nagy dolog ezt megtenni és nem is változtatja meg a világot, de talán megváltoztatja a felfogást és eszméket.”

    A második versenyhétvége volt a vasárnapi a 2020-as szezonban és mindkét alkalommal a rajt előtt a versenyzők felsorakoztak a célegyenesben End Racism feliratú pólókban, mintegy a kampány részeként. Abban az összes versenyző egyetért, hogy a rasszizmus nem elfogadható, azonban mindenkinek saját belátására van bízva, hogy ezt hangsúlyozván letérdel-e a verseny előtt. Mint arról már beszámoltunk, ezt nem mindenki tette meg, sem az első, sem a második versenyhétvégén.

    „A Forma-1 azzal állt elő, hogy támogatja a rasszizmus megszüntetését és elképesztő látni, hogy a Mercedes is ezt teszi, de nincs még egy csapat, amely bármit is tett volna” – mondta Hamilton.

    „A Red Bull szerelői letérdeltek, de ha megnézzük a Ferrarit, emberek ezrei dolgoznak nekik, mégsem hallottunk egyetlen szót sem a Ferrari részéről arról, hogy felelősségre vonnák magukat, vagy hogy mit fognak tenni a jövőben.”

    „Folytatnunk kell az egyenlőség előremozdítását, és a tudatosság fokozását. Személy szerint számomra ez egy életen át tartó dolog lesz.”

    „Beszéltünk a térdelésről a versenyzői eligazításon és arról, hogy mit akarunk tenni. Néhányan megkérdezték, hogy meddig kell ezt folytatnunk. Néhányan úgy érezték, hogy ez egyszer, múlt héten, elág volt.”

    „Én bátorítottam őket és elmondtam, hogy a rasszizmus tovább lesz jelen, mint ameddig mi itt vagyunk.”

  • Räikkönen: Őrület, hogy már azokat kérdőjelezik meg, akik nem térdeltek

    Räikkönen: Őrület, hogy már azokat kérdőjelezik meg, akik nem térdeltek

    Kimi Räikkönen kritikus hangot fogalmazott, mivel nagyon nem tetszik neki az, hogy azon pilóták döntését kérdőjelezik meg sokan, akik nem térdeltek le.

    A múlt heti Osztrák Nagydíjat megelőzően a mezőny nagy része letérdelve fejezte ki elkötelezettségét a rasszizmus ellen. Ám hat pilóta – köztük Kimi Räikkönen – állva maradt.

    Noha mind a húsz versenyző olyan pólót hordott, amivel a rasszizmus ellen tiltakoztak, mégis voltak olyan hangok, amelyek kritikákat fogalmaztak meg a nem térdelőkkel szemben.

    „A Forma-1 és az összes csapat minden tőlük telhetőt megtett, így szerintem őrület megkérdőjelezni ezeket a dolgokat, de a világ már csak így működik. Mindenkinek joga van úgy cselekedni, ahogy azt jónak érzi.” – kezdte 2007 világbajnoka.

    „Minden versenyző egyértelműen kijelentette, hogy a rasszizmus ellen van, nagy örömmel segítek mindig az ilyen ügyekben, de mindenki úgy cselekszik, ahogy kényelmesnek érzi. Mindenki megtesz ezért a dologért mindent.” – tette hozzá.

  • Legalább öt versenyző lesz, akik nem térdelnek majd le

    Legalább öt versenyző lesz, akik nem térdelnek majd le

    A pletykák szerint egyre nagyobb a feszültség a Forma-1-es versenyzők között, Lewis Hamilton legújabb politikai aktivitása miatt. Ő erőteljesen kifejezte, hogy támogatja a Black Lives Matter mozgalmat, és a hatszoros világbajnok egy értekezleten azt is elmondta a pilótatársainak, hogyha csendben maradnak a rasszizmus elleni harcban, az alapvetően bűnrészesség.

    A versenyzők egyetértettek végül abban, hogy mindannyian „End Racism” pólóban lesznek majd a rajtrácson, de egy informátor szerint legalább öt versenyző megtagadja a letérdelést, amivel kifejeznék azt, hogy támogatják a BLM mozgalmat. Erről beszélt a McLaren versenyzője, Carlos Sainz is:

    „Nem mindenki döntötte el még, hogy mit tesz majd.”

    Úgy tudni, hogy egyes versenyzők kiakadtak azon, hogy Hamilton a hallgatásukat egyenlővé teszi rasszista politikai nézetekkel, és azt sugallja, hogy jelen van a rasszizmus a paddockban. A látszólagos egyet nem értésről a térdelés kérdésében a 35 éves bajnok így nyilatkozott:

    „Mindannyian tudjuk, hogy adott a probléma, szóval nincs szükség arra, hogy holnap (vasárnap) meg is tapasztaljuk annak bebizonyítását, hogy adott a probléma.”

    A Haas versenyzője, Kevin Magnussen így látja a helyzetet:

    „Le fogok térdelni, de nem azért, mert támogatnám a Black Lives Matter mozgalmat, hanem inkább azért, mert támogatni akarom azon mozgalmat, amely világszinten küzd a rasszizmus és diszkrimináció ellen.Remélem, hogy egyetlen csoport vagy szervezet sem sajátítja ki ezt magának.”

  • Verstappen óvatosan közelíti meg a rasszizmus elleni kampányt

    Verstappen óvatosan közelíti meg a rasszizmus elleni kampányt

    Max Verstappen elismerte, hogy nagyon óvatosan fog hozzáállni a Forma-1 új, rasszizmus elleni kampányához.

    A száguldó cirkusz is beállt az Amerikából kiindult rasszizmus elleni mozgalom mögé a #WeRaceAsOne kampánnyal. Ennek részeként a rasszizmus ellenes szövegek jelennek majd meg a helyszíneken, illetve az autókra is felkerült a fenti felirat és a szivárvány logó is.

    Emellett a Mercedes egy teljesen fekete autóval és overállal is támogatja ezt a mozgalmat, amelynek Lewis Hamilton az egyik legnagyobb szószólója.

    A bajnoki címvédő a társait is tiltakozásra és szolidaritásra szólította fel, ami kapcsán Max Verstappen is elmondta a véleményét a De Telegraaf-nak.

    „Ő az egész közösségre gondolt, nem csak a pilótákra. Jó dolog, hogy tesz valamit, de ugyanakkor nagyon óvatosnak is kell lenni ezekben a helyzetekben, meggondoltan kell posztolni. Nem dönthetek másokért, és nem is akarok. Csak magamért tudok beszélni, de el se tudom képzelni, hogy valaki szimpatizál a rasszizmussal. Számomra a világon minden ember egyenlő.” – jelentette ki a fiatal holland.

  • Lehetséges, hogy a versenyzők le fognak térdelni a rajt előtt Ausztriában

    Lehetséges, hogy a versenyzők le fognak térdelni a rajt előtt Ausztriában

    Az összes Forma-1-es letérdelhet majd a szezonnyitó Osztrák Nagydíj rajtja előtt, hogy ezzel szolidaritást mutassanak és ezzel tiltakozzanak a rasszizmus okozta igazságtalanság ellen.

    Miközben a világban folyamatosan tiltakoznak a rasszizmus ellen, a Forma-1 vezetői elindították „Az egyként versenyzünk” mozgalmat, ami a sportban való rasszizmust ítéli el és emellett próbálja meg felhívni erre az emberek figyelmét. A Mercedes többek között emiatt is változtatta meg az autójuk festését feketére az eredeti szürkéről.

    Az angol futballbajnoksághoz hasonlóan a Forma-1-es versenyzők is letérdelhetnek a verseny rajta előtt, hogy ezzel is támogassák a „Black Lives Matter” (számít a feketék élete) névre hallgató mozgalmat.

    A McLaren versenyzője, Lando Norris fedte fel, hogy egyes versenyzők már ezt beszélik egymás között, hogy térdeljenek le ők is a verseny kezdete előtt.

    „Számos versenyző már erről egyeztet egymás között,” – árulta el a fiatal brit a PA Sport-nak. „Ha úgy döntünk, hogy megcsináljuk, akkor közösen kell letérdelnünk a rajtrácson. Az erről szóló végső döntést a pénteken esedékes GPDA gyűlésén fogjuk meghozni.”

    A wokingi istálló F1-es főnöke, Andreas Seidl hangsúlyozta, hogy a csapatuk maximális mértékben támogatja a verseny előtti letérdelést.

    „Maximálisan támogatjuk azon kezdeményezést, miszerint a verseny előtt mindannyian letérdelnek közösen a rasszizmus elleni tiltakozás jeléül,” – mondta Seidl a verseny előtti média napon.

    „Rendkívül szorosan együttműködünk a Forma-1-gyel. A versenyzőink érzésein múlik, hogy szükségük van-e erre és meg szeretnék ezt csinálni vagy sem. A kezdeményezés jelen pillanatban is egyeztetés alatt áll, meglátjuk, hogy mi fog kisülni belőle.”

    Seidl emellett azt is elmondta, hogy a McLaren csapata aktívan kiveszi a maga részét a rasszizmus elleni harcból.

    „A rasszizmus és a diszkrimináció két olyan dolog, aminek egyáltalán nincsen helye a csapatunkon belül. A csapatunk egy olyan kultúrával rendelkezik, ahol nagyra értékeljük minden egyes dolgozónk hozzájárulását a sikerekhez. Mindezek mellett egyenlő feltételeket és lehetőségeket biztosítunk dolgozóink számára.

    „Szóval összefoglalva a dolgokat, nagyban támogatjuk a Forma-1 által elindított kezdeményezéseket ezen téren.”

     

     

     

  • Hamilton már érti, hogy Ecclestone idején miért nem ült el a rasszizmus

    Hamilton már érti, hogy Ecclestone idején miért nem ült el a rasszizmus

    Lewis Hamilton reagált Bernie Ecclestone tegnap napvilágot látott velős megjegyzésére, mi szerint a feketék még rasszistábbak, mint a fehérek.

    Ecclestone véleménye kapcsán a Forma-1 azonnal közleményt adott ki, mi szerint teljesen elhatárolódnak a sport korábbi vezetőjének megnyilvánulásától. Hiszen épp a rasszizmus ellen (többek között) fogott össze a sport a #WeRaceAsOne kampány keretében.

    Mint arra számítani lehetett erre reflektált Lewis Hamilton is, a Forma-1 egyetlen színes bőrű versenyzője, aki a BLM (Black lives matter, azaz számítanak a fekete életek) mozgalmak védelmére kelt, és folyamatosan kampányol amellett, hogy az emberek tegyék félre előítéleteiket.

    Hamiltont lesújtották Ecclestone szavai, erről Instagram sztoriban írt.

    „Nagyon szomorú és kiábrándító ezeket a megjegyzéseket olvasni” – írta Hamilton. „Most már világos számomra, hogy miért nem mondtak, vagy tettek semmit eddig azért, hogy a sport sokszínűbb lehessen, vagy a faji sértések ellen, amit én is kaptam karrierem során.”

    „Ha valaki, aki évtizedeken keresztül vezeti a sportot, ennyire nincs tisztában az olyan mélyen gyökerező problémákkal, mint a feketék problémája, amivel nekünk feketéknek minden nap meg kell küzdenünk, akkor hogyan is várhatnánk, hogy az emberek, akik neki dolgoznak, megértsék. Ez a csúcson kezdődik.”

    „Most eljött a változás ideje. Nem állok le azon törekvéssel, hogy a sport jövője befogadóbb legyen, egyenlő feltételekkel mindenki számára. Hogy olyan világot alkossunk, mely egyenlő feltételeket nyújt a kisebbségeknek is. Továbbra is hallatni fogom a hangom, hogy képviseljem azokat, akiket senki nem képvisel és felszólaljak azokért, akik alulreprezentáltak, hogy lehetőségük legyen esélyt kapni a sportunkban.”

  • Ecclestone: A feketék rasszistábbak, mint a fehérek

    Ecclestone: A feketék rasszistábbak, mint a fehérek

    Bernie Ecclestone is elmondta a véleményét most a rasszizmusról, jó kérdés, hogy mit fog reagálni erre Lewis Hamilton, miután Helmut Markóba is belekötött olyanért, amit nem is mondott. Mr. E. a CNN Sporton nyilatkozott, Amanda Davies faggatta, a legújabb interjújában:

    „Lewis különleges. Mondjuk úgy, hogy nagyon tehetséges versenyzőként, de most kiderülhet az is, hogy mennyire az szóvivőként. Jól teszi, hogy kiáll ilyenformán is a fekete közösségekért. A Forma-1-nek azonban nem hinném, hogy ez különösebben számítana. Arra készteti (Lewis) az embereket, hogy gondolkozzanak, mi a fontos számukra. Ez mindenkinek ugyanannyira fontos, és el kell engedni azokat akik ezt nem így látják, hiszen nem gondolkozhatunk mindannyian ugyanúgy. Sok esetben a feketék sokkal rasszistábbak, mint a fehér emberek. A szobordöntögetés meg teljesen hülyeség. Ott kellett volna hagyni őket, ahol vannak. Vegyék ki a gyerekeket az iskolából, mutassák meg, hogy miért vannak ott, mit tettek az emberek (a szobrokkal), és hogy mennyire is rossz az, amit tettek.”

    Ecclestone már 2008-ban is kritikák kereszttüzébe került, amikor nem állt ki Lewis mellett, amiért rajongók feketére sminkelve idegesítették őt, és a családját. Feltehetően ennek az interjúnak lesz még következménye, mindenesetre Bernie így zárt:

    „Az apja szerint minden oké vele, meg is lep, hogy ennyire megérintette ez a dolog. Nem gondoltam volna, hogy komolyan veszi ezeket az embereket, és törődik majd velük. Azt sem értem, hogy miért tesznek ilyesmit az emberek. Ez tényleg az ő dolga lenne, vagy mit gondoltak?”

  • Mégsem akasztókötelet találtak a NASCAR garázsban!

    Mégsem akasztókötelet találtak a NASCAR garázsban!

    A napokban világszerte nagy vihart kavart a hír, mi szerint egy akasztókötelet találtak a NASCAR egyetlen színes bőrű versenyzője, Darrell „Bubba” Wallace Jr. boxában, a Talladega Superspeedway-en, mintegy rasszista fenyegetésként.

    Az ügyben az FBI is nyomozott, és kiderült, hogy korántsem akasztókötélről van szó. Amit annak véltek, már 2019 októberében is ott hevert a garázsban, amikor is még senki sem tudhatta, hogy az később Wallace boxa lesz.

    Az FIA jelentéséből kiderült, hogy fotók is bizonyítják, hogy a kötél már tavaly is ott hevert a földön. Eredetileg pedig funkciója is volt, a garázsajtó része volt, a kötél segítségével lehetett azt lehúzni, bezárni. Ez később nyilvánvalóan leszakadt, vagy lejött, és elhajították a garázsban…

    Erről a garázsajtó lehúzó kötélről volt szó:

    Tehát semmiféle rasszista célzás nem érte Wallace-t és mást sem.

    Az eset minden bizonnyal azért lett felkapva és félreértve, mert az elmúlt időszakban különösen érzékeny lett a világ a rasszista, vagy rasszista-jellegű megnyilvánulásokra. E témában Lewis Hamilton is rendszeresen felszólal a közösségi médiában.

  • Rasszista fenyegetés érte a NASCAR egyetlen színesbőrű versenyzőjét

    Rasszista fenyegetés érte a NASCAR egyetlen színesbőrű versenyzőjét

    Ezen a hétvégén zajlott a NASCAR talledagai fordulója, amit egy sajnálatos incidens árnyékolt be, ami után vizsgálatot indított a sorozat vezetősége.

    Történt ugyanis, hogy vasárnap helyi idő szerint késő délután a 43-as számú autó garázsában egy akasztókötelet találtak, ez pedig a széria egyetlen színesbőrű versenyzőjének, Bubba Wallace-nak a garázsa. Az eset komoly megdöbbenést okozott a paddockbban, és a sorozat vezetősége pedig azonnali vizsgálatot rendelt el, majd egy közleményt adtak ki.

    „Késő délután arról tájékoztatták a NASCAR vezetőségét, hogy a 43-as számú autó garázsában egy akasztókötelet találtak. Mérhetetlenül dühösek vagyunk és megbotránkoztat minket ez a dolog, nem tudjuk elég erősen kinyilvánítani, hogy mennyire komolyan veszük ezt a szörnyű cselekedetet. Azonnali vizsgálatot indítottunk el, mindent megteszünk azért, hogy megtaláljuk az ezért felelős személyt vagy személyeket és kitiltsuk őket ebből a sportágból. Ahogy mi már elég egyértelműen kijelentettók korábban, nincs semmi helye a rasszizmusnak a NASCAR-ban, és ez a cselekedet csak még jobban megerősít minket abban, hogy ezt a sportot még nyitottabbá és elfogadóbbá tegyük.” – áll a közleményben.

    Wallace is megszólalt az eset kapcsán:

    „A mai aljas, rasszista eset és az irányomba érkezett gyűlölet elmondhatatlanul elszomorított. Ez egy fájdalmas emlékeztető is egybben számomra, hogy mennyire messzire kell még mennünk társadalmi szinten és mennyire kitartónak kell még lennünk a rasszizmus elleni harcban. Az elmúlt pár hétben elárasztottak más versenyzők, csapattagok a NASCAR-ból, a támogatásukkal. Együtt köteleztük el magunkat amellett, hogy a sportunk komoly változásokat eszközöljön annak érdekében, hogy elfogadóbb legyen. Semmi sem fontosabb most, nem fognak minket elrettenteni ezek az elítélendő akciók.  Anyukám mondta nekem, hogy csak meg akarnak félemlíteni engem, de ez nem fog nekik sikerülni, továbbra is büszkén ki fogok állni amellett, amiben hiszek.” – nyilatkozta.

  • Az F1 kampánya a rasszizmus ellen: #WeRaceAsOne

    Az F1 kampánya a rasszizmus ellen: #WeRaceAsOne

    A rasszizmus elleni harcban az F1 elindította az új kampányát a 2020-as szezon első versenye előtt, melynek a neve: #WeRaceAsOne, amely az emberiség előtt álló főbb akadályok elleni küzdelmet jelképezi.

    Változik a Forma-1 logója is, hiszen már látható a szivárványosított verzió. A megfogalmazott üzenet nem csak a rasszizmus elleni harcról szól, hanem a koronavírus elleniről is, valamint az egész világon jelenlévő egyenlőtlenségek ellen küzd. Az F1 ezen a módon kívánja felhívni ezen problémákra a figyelmet, és bíznak benne, hogy a szivárvány alkalmazása kellően figyelemfelkeltő eszköz lesz.

    Terveik szerint az első versenyen a koronavírus elleni harcra helyeznék a hangsúlyt, illetve felhívnák a figyelmet a globális egyenlőtlenségekre. Ezen kívül köszönetet mondanának az egész világnak, a világjárvány elleni erős küzdelemért. Úgy vélik, hogy a Forma-1 új rajtja segíthet abban is, hogy a sportközösség egységesen kimutathassa a kiállását a rasszizmus ellen.

    Ausztriában ezért a csapatokon és a Forma-1 partnerein megjelennek majd a szivárvány színei, különféle módokon. Például itt van máris a McLaren megoldása, akik a Halo-t színezték be.