Címke: rasszizmus elleni harc

  • Bekerül az F1 menetrendjébe a rasszizmus-ellenes demonstráció

    Bekerül az F1 menetrendjébe a rasszizmus-ellenes demonstráció

    A BBC információi szerint a Forma-1 rasszizmus-ellenes demonstrációt szervez a soron következő Brit Nagydíj hétvégéjére. Hogy ne késsen el senki, aki részt szeretne venni benne…

    A témában a Forma-1 tekintetében leginkább Lewis Hamilton szokott felszólalni, aki nemrégiben szóvá is tette, hogy szerinte a sport nem tesz eleget az ügy érdekében.

    Mindez arra volt reakció, hogy bár az eddigi három futam mindegyikén volt mód a himnusz lejátszása előtt letérdelni, a célból, hogy felhívják a figyelmet a fajgyűlölet problémájára. Egyre inkább alábbhagyott a lelkesedés az ügyben, olyannyira, hogy a Magyar Nagydíjon volt, aki meg is feledkezett róla.

    A BBC tudósítójának információi szerint, hogy a fejetlenség és kapkodás ne ismétlődjön meg, a Forma-1 most konkrét időpontot jelöl ki erre a hétvége menetrendjében.

  • Hamilton üzeni Andrettinek: Sosem késő tanulni

    Hamilton üzeni Andrettinek: Sosem késő tanulni

    Úgy tűnik, hogy Lewis Hamilton olyannyira küldetésének érzi a rasszizmus elleni kampányt, hogy odafigyel minden komoly ember megnyilvánulására a témában.

    A szezonkezdet óta a legfelkapottabb téma a rasszizmus ellenesség, mely különféle kampányokat és megmozdulásokat eredményezett szerte a világon. Így a Forma-1 sem maradt ki belőle.

    Annak ellenére is, hogy a Forma-1-ben és úgy általában a motorsportban, szerencsére sosem volt jellemző a bármiféle kirekesztés, hátrányos megkülönböztetés, rasszizmus.

    A mezőny tagjai, bár a térdeléssel nem mindenki ért egyet, mind kiállnak amellett, hogy a mai társadalomban semmi helye a rasszizmusnak, a kirekesztésnek.
    Ezen kívül a Forma-1-ben is számos kezdeményezés indult az ügyben.

    Lewis Hamilton szerint azonban a sport és versenytársai mégsem járulnak kellően hozzá a rasszizmus elleni kampányhoz, elbagatellizálják a problémát.

    Ezt többen cáfolták már.

    Bernie Ecclestone – akit bírált is Hamilton – például az első volt, aki tesztlehetőséget adott egy fekete versenyzőnek.

    Sir Jackie Stewart is arról beszélt, hogy az F1-ben nincs olyan, hogy valaki a bőrszíne, vagy neme miatt ne kapna meg egy állást. Szigorúan a képességek, a tudás az, ami számít.

    Legutóbb pedig Mario Andretti nyilatkozott arról, hogy véleménye ez a probléma az F1-ben sosem volt jelen, azt most maga Hamilton generálja.

    Hamilton olvasta Andretti véleményét, és reagált is rá.

    „Kiábrándító, de sajnos ez a valóság, hogy az idősebb generáció, akinek még ma is van hangja, nem tudnak eltérni a saját véleményüktől és nem látják a problémát” – írta Hamilton, reagálva egy az Andretti nyilatkozatáról szóló cikkhez.

    „Még egyszer, ez tisztán tudatlanság, de ez nem fog megállítani engem abban, hogy folytassam a harcot a változásért. Sosem késő tanulni és én remélem, hogy ez az ember, akit mindig is tiszteltem, tud időt szakítani arra, hogy edukálja magát.”

     

  • Todt mindkét oldalt megérti: „Minden élet számít”

    Todt mindkét oldalt megérti: „Minden élet számít”

    Ahogy az elmúlt időszak hatására egész világon meghatározó téma lett a rasszizmus, illetve annak megszüntetése, a Forma-1-ben is megjelent a téma.

    Az FIA elnöke, Jean Todt, aki egy lengyel zsidó orvos fia, közel egymillió fontot csoportosított át az FIA-nál a diszkrimináció elleni kampányra.

    „Gyerekként nekem azt mondták, hogy ne mondjak semmit az apám származásáról” – idézi Todtot a DailyMail. „De mikor kamasz voltam, 17, vagy 18 éves, úgy döntöttem, hogy sosem fogom tagadni.”

    „A feleségem (a színésznő Michelle Yeoh) sárga. Ő kínai. Ebből fakadóan olykor vannak problémái.”

    A Forma-1-es versenyzők egyöntetűen egyetértenek abban, hogy a rasszizmusnak nincs helye a világon. Azonban nem mindenki szeretne ezzel kapcsolatban teátrális módon megnyilvánulni.

    Todt ezt a fajta nézetet is megérti.

    „Minden egyénnek azt kell kifejeznie, amiben hisz, olyan módon, ahogy ő szeretné” – mondta az FIA elnöke. „Az emberek különbözőek. Egyesek hangosak, mások csendben foglalkoznak ügyükkel.”

    „De mindannyiunk célja a rasszizmus megszüntetése.”

    „Én azt mondom: az élet számít. Az életek számítanak. Nem csak a fekete életek. Vagy a sárga életek. Vagy a fehér életek. Minden élet.”

  • Hamilton szerint egyes csapatoknak többet kellene tenniük a rasszizmus elleni harcban

    Hamilton szerint egyes csapatoknak többet kellene tenniük a rasszizmus elleni harcban

    Lewis Hamilton megdicsérte csapatát, a Mercedest, mert csatlakoztak hozzá az elmúlt versenyhétvégén, és letérdeltek, hogy felhívják a figyelmet a rasszizmus elleni harcra. Véleménye szerint más csapatoknak is, például a Ferrarinak, jobban kellene küzdeniük ezért az ügyért.

    „Ez nem olyasmi, amit én kértem tőlük, de csodálatos dolog” – mondta Hamilton a Sky Sportsnak. „Nem nagy dolog ezt megtenni és nem is változtatja meg a világot, de talán megváltoztatja a felfogást és eszméket.”

    A második versenyhétvége volt a vasárnapi a 2020-as szezonban és mindkét alkalommal a rajt előtt a versenyzők felsorakoztak a célegyenesben End Racism feliratú pólókban, mintegy a kampány részeként. Abban az összes versenyző egyetért, hogy a rasszizmus nem elfogadható, azonban mindenkinek saját belátására van bízva, hogy ezt hangsúlyozván letérdel-e a verseny előtt. Mint arról már beszámoltunk, ezt nem mindenki tette meg, sem az első, sem a második versenyhétvégén.

    „A Forma-1 azzal állt elő, hogy támogatja a rasszizmus megszüntetését és elképesztő látni, hogy a Mercedes is ezt teszi, de nincs még egy csapat, amely bármit is tett volna” – mondta Hamilton.

    „A Red Bull szerelői letérdeltek, de ha megnézzük a Ferrarit, emberek ezrei dolgoznak nekik, mégsem hallottunk egyetlen szót sem a Ferrari részéről arról, hogy felelősségre vonnák magukat, vagy hogy mit fognak tenni a jövőben.”

    „Folytatnunk kell az egyenlőség előremozdítását, és a tudatosság fokozását. Személy szerint számomra ez egy életen át tartó dolog lesz.”

    „Beszéltünk a térdelésről a versenyzői eligazításon és arról, hogy mit akarunk tenni. Néhányan megkérdezték, hogy meddig kell ezt folytatnunk. Néhányan úgy érezték, hogy ez egyszer, múlt héten, elág volt.”

    „Én bátorítottam őket és elmondtam, hogy a rasszizmus tovább lesz jelen, mint ameddig mi itt vagyunk.”

  • Hamilton bemutatta újdonsült fekete-lila bukósisakját – VIDEÓVAL

    Hamilton bemutatta újdonsült fekete-lila bukósisakját – VIDEÓVAL

    A Forma-1 regnáló bajnok Lewis Hamilton felfedte legújabb sisakfestését, amit a 2020-as szezonban fog használni. A Mercedes brit pilótája a fehér alapszínről feketére váltott, de a lila színen nem változtatott. A sisak mindezek mellett a „Black Lives Matter” nevezetű mozgalom számára is rejt egy üzenetet, ami a rasszizmus ellen irányul.

    Hamilton – aki a Forma-1 történtének eddigi egyetlen színes bőrű versenyzője -a közösségi oldalán folyamatosan tiltakozik a világban folyó rasszista igazságtalanságok ellen. A hatszoros világbajnok többek között már egy ezzel kapcsolatos békés tüntetésen is részt vett Londonban és folyamatosan arra kéri az embereket, hogy csatlakozzanak hozzá.

    A brit versenyző nemrégiben mutatta be az ezzel kapcsolatos sisakfestését is. Érthető okokból az eredeti fehér-lila kombinációt fekete-lilára cserélte. A sisakon mindezek mellett a „Black Live Matter” logója is megtalálható, valamint Hamilton az eredeti ’Still I rise’ felirata helyett ’Still we rise’ található meg a sisakjának hátsó részén.

    Hamilton vadonatúj sisakja:

    https://www.instagram.com/p/CCJu_I7hXqF/