Címke: rap

  • Újabb Forma-1 ihlette rap szám jelent meg!

    Újabb Forma-1 ihlette rap szám jelent meg!

    Nem rég épp egy magyar, Kimi Räikkönen című szám akasztotta meg a Forma-1-es közönséget, de máris mutatunk egy újabb művet, melyet a Forma-1 ihletett.

    Ez egy olasz rap szám ShineDFW névre hallgató előadótól, aki egyébként egy 24 éves mérnök tanuló.

    A szám címe Charles Leclerc, de említésre kerül a dalszövegben Vettel, Räikkönen, Häkkinen, Fisichella, Giovinazzi és Verstappen is.

    A szöveg is összetettebb, mint a Kimi Räikkönen esetében.

    Értelmezésünk szerint a versenyzők stílusához, mentalitásához hasonlítja az életet, jobban mondva saját magát.
    A szám első felében azt mondja, ő olyan, mint Leclerc, aki fiatal, tehetséges, és maga mögé utasítja Vettelt, míg minden más versenyző a mezőnyben a saját démonjait jelképezik, melyeket le kell győzni.
    A második felében azonban Räikkönenhez hasonlítja magát, aki bajnok és sokak kedvence. Fisichella is szóba jön, aki csak akkor tud nyerni, ha esik az eső. (Utalva ezzel a 2003-as Brazil Nagydíjra, ahol bár Räikkönen futott be elsőnek a célba, a hivatalos győztes mégis Fisichella lett, mert a heves eső miatt piros zászlóval, idő előtt intették le a versenyt és az időmérő berendezés hibája miatt nem megfelelően jelezték, hogy melyik kört tekintik az utolsónak.)
    A szám végén azonban ismét Charles Leclerc az ász.

  • Újabb Kubica rap, amiben kap Bottas is gazdagon!

    Újabb Kubica rap, amiben kap Bottas is gazdagon!

    Az már egyáltalán nem meglepő, hogy Robert Kubica miatt teljes készültségben van Lengyelország, és idén bizony ellepik majd leginkább az európai pályákat a honfitársai. Nem az első „himnusz” születik a lengyelek büszkeségéről, de a legeslegújabb zeneszám igazán különleges lett. Először nem annyira adja ki, de aztán belelendülnek a rapper gyerekek, és kapja az ívet Szirotkin, Hamilton, de valami teljesen megmagyarázhatatlan oknál fogva Bottas is.

    Nem is fűzünk több kommentárt a dologhoz, hallgassátok!

    https://youtu.be/-VBpTfN4NUw

  • Hamilton hangja hallható Chsristina Aguliera új dalában?

    Hamilton hangja hallható Chsristina Aguliera új dalában?

    A napokban jelent meg Christina Aguilera új albuma, Liberation címmel. Az album 13., Pipe című dalában pedig hallható egy XNDA művésznévre hallgató, ismeretlen rapper.

    Christina rajpngói pedig azonnal találgatni kezdtek, hogy ki lehet az, és arra jutottak, hogy az Azerbajdzsáni Nagydíjon vendégeskedett énekesnő dalában nem más hangja tűnik fel, mint Lewis Hamiltoné, aki közismerten igen muzikális. Lewis maga is készít zenét, énekel, bár ezt ritkán mutatja meg…

    https://youtu.be/HLeeFxDiDKM?t=2m37s

    [poll id=”75″]

    https://www.instagram.com/p/BiMP0_lAtYr/?taken-by=lewishamilton

  • Idén is elkészült a Bahreini Nagydíj promóciós rap dala

    Idén is elkészült a Bahreini Nagydíj promóciós rap dala

    Három rapper, a bahreini Flipperachi, a kuvaiti Daffy és a szaúd-arábiai Lil Eazy közreműködésével készült el egy promóciós videó, melynek célja, hogy kedvet csináljon a helyieknek ahhoz, hogy személyesen is kilátogassanak majd a 2018-as Bahreini Nagydíjra.

    Túl sokat ugyan nem értünk a szövegből, de a maga nemében elég menő dal lett. 😀

    Azonban nem ez az első ilyen, hiszen tavaly is készült már ilyen reklám dal és videó. Megmutatjuk ezt is: