Címke: rangsor

  • Rosberg rangsorolta a szezon legjobb öt pilótáját

    Rosberg rangsorolta a szezon legjobb öt pilótáját

    Nico Rosberg megnevezte, ki volt szerinte a legjobb öt pilóta idén. Listája legelején egy ismerős riválist fedezhetünk fel.

    Természetesen Lewis Hamiltonról van szó. Ez aligha meglepő, hiszen idén is ő lett a világbajnok, ráadásul utolérte Michael Schumachert a bajnoki címek számában, immár neki is hét van.

    „A szezon legjobb öt pilótái közül az első számomra Hamilton, szimplán ő a legjobb, ennyi év után, ilyen szinten teljesítve” – mondta Youtube videójában 2016 világbajnoka. „Max Verstappen bőven második. Ők ketten szerintem más ligában játszanak. Verstappen mindig kihozza a legtöbbet az autójából, lenyűgöző munkát végez.”

    „A harmadik-negyedik helyen szorosan követi egymást Leclerc és Ricciardo” – tette hozzá. „Azért rangsorolnám előrébb Leclerc-t, mert amit a Ferrariból kihozott idén, az elképesztő volt. Ahogy pedig megverte Sebastian Vettelt, aki szintén a valaha volt egyik legjobb, hihetetlen tehetségről árulkodik. Ricciardo tehát negyedik, remek szezont futott azzal az autóval. Az ötödik helyre Pierre Gaslyt tenném, mindig ott van az AlphaTaurival, ami rengeteget fejlődött. Ráadásul még első győzelmét is megszerezte idén.”

    Végül még Rosberg megemlített pár nevet, akik szintén kiemelkedtek: „Aztán még meg szeretnék említeni pár versenyzőt, Norrist, Sainzot, Russellt és Hülkenberget.”

  • A pilóták is megválasztották az idei F1-es szezon legjobbjait

    A pilóták is megválasztották az idei F1-es szezon legjobbjait

    A Forma-1-es mezőny tagjai is leadták a voksukat az idei esztendő legjobbjaira, ahol Lewis Hamilton végzett az élen.

    A Formula1.com kérte fel a versenyzőket, hogy a teljesítményük alapján rangsorolják a legjobb tízet. A szavazásnál a a bajnokságban is érvényes pontozást használták, vagyis az első 25 pontot, a tizedik pedig egy pontot kapott.

    A pilóták saját magukra is szavazhattak, de azt hogy ki kinek hány pontot adott az nem került nyilvánosságra.

    Hamiltonon, Bottason, Hülkenbergen és Szirotkinon kívül mindenki leadta a voksát. Nem meglepő módon Lewis Hamilton végzett ennek a listának az élén is. A brit pilóta idén 11 győzelmet, 11 pole-pozíciót, 17 dobogós helyet szerzett 21 futamon és megszerezte ötödik világbajnoki címét.

    Remek második féléves teljesítményének köszönhetően Max Verstappen lett a második, a harmadik pedig a visszavonuló Fernando Alonso lett.

    A versenyzők top10-es listája:

    1. Lewis Hamilton
    2. Max Verstappen
    3. Fernando Alonso
    4. Sebastian Vettel
    5. Daniel Ricciardo
    6. Charles Leclerc
    7. Pierre Gasly
    8. Nico Hülkenberg
    9. Kimi Räikkönen
    10. Sergio Pérez