Címke: rallye

  • Nyíregyháza bekerült a jövő évi rali Európa-bajnokság előzetesébe

    Nyíregyháza bekerült a jövő évi rali Európa-bajnokság előzetesébe

    Új helyszínként bekerült a rali Európa-bajnokság 2019-es előzetes versenynaptárába Nyíregyháza – jelentette be az Európa-bajnokság (ERC) koordinátora sajtótájékoztatón a nyírségi megyeszékhelyen pénteken.

    Jean-Baptiste Ley, az ERC promótere hangsúlyozta, ez még egy előzetes versenynaptár, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) világtanácsának kell véglegesítenie a december 5-én, Szentpéterváron tartandó ülésén.
    „A Rally Hungary előzetes versenynaptárba kerülése rengeteg munka és egyeztetés eredménye, egyben reméljük, hogy ez egy hosszú távú partneri kapcsolat kezdete” – fogalmazott az ERC koordinátora. Jean-Baptiste Ley hozzátette, az ERC-t „lenyűgözte” az ezen a hétvégén az idei magyar bajnokság záró futamának otthont adó Nyíregyháza, valamint a rali szervezőcsapatának elkötelezettsége és professzionalizmusa.

    A 2019-es ERC-sorozatban négy aszfaltos és négy murvás verseny szerepel, az előzetes versenynaptárt szerdán, Genfben fogadta el a FIA rali-bizottsága, Magyarországon az egyik aszfaltos versenyt rendezhetik majd meg. A naptárt – csakúgy, mint a lehetséges magyar versenyhelyszínt – a szentpétervári FIA-ülésen tárgyalja a szövetség.
    Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke arról beszélt, hogy az MNASZ három évvel ezelőtt tűzte ki célul a rali Eb egyik futamának magyarországi megrendezését, ennek érdekében pályázatot nyújtott be a FIA-hoz.
    „Magyarország újra felkerül a nemzetközi rali térképére, ez pedig a magyar autó- és a ralisport rajongói számára is egy hatalmas elismerés” – jegyezte meg.

    Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hatalmas lépésnek és óriási sportdiplomáciai sikernek nevezte, hogy Nyíregyháza bekerült az Eb-sorozatba.

    „A rali Eb-futam rendezési jogának megszerzésével újabb, meghatározó ponton kapcsolódhatunk be a nemzetközi autósportba és kerülhetünk fel Nyíregyháza városával a sportág európai térképére” – jelentette ki az államtitkár.
    Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere azt mondta, a város hosszú távon gondolkodik a ralival kapcsolatban, ami turisztikailag is jelentős eseménynek számít a nyírségi megyeszékhely számára.

    „Nagyon sok mindent kell tanulnunk, de be tudjuk bizonyítani már idén, hogy alkalmasak vagyunk erre a feladatra” – utalt a nyíregyházi országos bajnoki futamra Őry Tamás, a Nyíregyháza-rali társrendezője. Megjegyezte, ebben az évben is már egy ERC-kompatibilis versenyt rendeznek Nyíregyházán, a jövő évi versenyen pedig azt szeretné látni, hogy a sikeres Eb-futam rendezése mellett a dobogón is magyar pilótát ünnepelhet a közönség.

    FIA European Rally Championship 2019, előzetes versenynaptár*
    1. futam, március 21-23: Azores Airlines Rallye** (ERC Junior), murva
    2. futam, május 2-4.: Rally Islas Canarias (ERC Junior), aszfalt
    3. futam, május 24-26.: Rally Liepāja (Latvia) (ERC Junior), aszfalt
    4. futam, június 28-30.: Rally Poland (ERC Junior), murva
    5. futam, július 19-21.: Rally di Roma Capitale (Italy) (ERC Junior), aszfalt
    6. futam, augusztus 16-18.: Barum Czech Rally Zlín (ERC Junior), aszfalt
    7. futam, szeptember 27-29.: Cyprus Rally, murva
    8. futam, november 1-3.: Rally Hungary (Hungary), aszfalt

    *amennyiben az FIA Világtanácsa jóváhagyja
    **amennyiben aláírásra kerül az esemény promóteri megállapodása

  • A murva a legjobb szövetségese Dani Sordo-nak 2018-ban

    A murva a legjobb szövetségese Dani Sordo-nak 2018-ban

    A spanyol Hyundai pilóta a hamarosan megrendezendő Argentin Rallye-n a győzelemért fog küzdeni.

    A Rally Világbajnokságban eltöltött hosszú pályafutása során Dani Sordo-t gyakran aszfaltspecialistaként könyvelték el. És bár az érvelésnek többé-kevésbé pontos alapja lehet, – a spanyol egyetlen győzelmét a német aszfalton szerezte 2013-ban – a valóság az, hogy a Hyundai pilótája minden területen nagyon felkészült versenyző.

    A számok önmagukért beszélnek: a 43 világbajnoki dobogós helyezéséből Sordo 18-szor végzett a Top 3-ban murvás versenyen, anélkül, hogy beleszámítanánk a RACC Rallye-n elért „becsületbeli” eredményeket, mióta az vegyes talajú (2010 óta van így, ez idő alatt két 3. és egy 2. helyet szerzett ezen az eseményen – a szerk.).

    A tényeket tekintve a cantabriai ugyan jobb eredményeket ért el aszfalton, de ez nem jelenti azt, hogy olyan pilóta lenne, aki nem képes küzdeni a győzelemért laza talajú versenyeken. A legjobb példa erre ebben a szezonban mindjárt az első murvás verseny, a Mexikó Rally, melyen a második helyen végzett azt követően, hogy vezette is a futamot a pénteki napon, (aznap 9 gyorsasági szakasz került megrendezésre, a második után az élre állt – a szerk.), és felvette a harcot a két franciával, Sébastien Loeb-el és Ogier-vel.

    Tekintettel arra, hogy a Hyundai murván nyújtja a legjobb teljesítményt, jobbat, mint aszfalton, ahol a koreai autó egy lépéssel a riválisai mögött van, a spanyol páros optimistán tekint a naptár következő eseményére, az április 26. – 29. között megrendezésre kerülő Argentin Rally-ra.

    „A nagy számú közönség mindenkinek különlegessé teszi az eseményt,” – mondta Dani Sordo. „Jó látni, hogy ilyen sok ember szurkol nekünk a pályák szélén, ezzel motivációt adva nekünk, függetlenül attól, hogy állnak a dolgok. Természetesen a küzdelem a célunk, hogy befejezzük a versenyt. Mostanában több jó eredményt értünk el egymás után, ezért szeretnénk kihasználni a lendületet, hogy egy újabb murvás dobogót érjünk el, csakúgy, mint Mexikóban.”

    Ha a technika nem szól közbe és ki tudják használni a „késleltetett rajtpozíciójukat” az első szakaszban – nyolcadiknak indulnak -, Sordo Carlos del Barrio-val az oldalán teljes mértékben részt vehet a győzelemért folytatott küzdelemben a számukra sikeresebbnek bizonyuló murvás burkolaton.

  • Eljött a „házi feladat megoldás” ideje a Hyundainál

    Eljött a „házi feladat megoldás” ideje a Hyundainál

    Michel Nandan, a Hyundai főnöke elismerte, hogy csapatának rengeteg házi feladata van a következő aszfaltverseny előtt, a múlt hétvégi Korzika Rallye-n tapasztalható csekély teljesítmény miatt.

    Mindhárom i20 WRC-vel induló versenyzője frusztrált volt az alulkormányzottságtól a sziget kanyargós hegyi útjain és Thierry Neuville kilátásai, miszerint megismétli 2017-es győzelmét, már az elejétől kezdve valószínűtlennek tűnt. A belga harmadik – és Dani Sordo negyedik helyével a koreai csapat megőrizte vezető helyét a gyártók világbajnokságán, de a csapatvezető Nandan tudja, hogy sok munkát kell elvégezni, mielőtt augusztusban Németországban újra aszfalton versenyeznek.

    „Nem engedhetünk meg magunknak túl gyakran ilyen nehéz hétvégeket, mint a legutóbbi, ezért újra kell szerveznünk a munkát és keményebben dolgozni, hogy javítsuk a teljesítményünket szilárd burkolaton. Nagyon sok leckét kell megtanulnunk, amit ez a verseny adott fel.” – mondta.

    Neuville már péntek délután elismerte, hogy nem volt esélye rá, hogy megverje a később esetlegesen győztes Sébastien Ogier-t. Az utolsó gyorsasági szakaszon előjött motorprobléma miatt meg kellett elégednie a dobogó harmadik fokával, így Ogier már 17 ponttal vezeti a világbajnokságot. „Volt egy kis frusztráció, mert nem tudtunk olyan időket autózni, amilyeneket szerettünk volna, akkor sem, ha nagyon keményen próbáltuk. Azért elégedett vagyok a végeredménnyel, de a teljesítmény szempontjából nem volt jó a tempónk.” – mondta Neuville.

    Andreas Mikkelsen majdnem három perc lemaradással ért célba Ogier után a hetedik helyen, a norvég pedig egyetértett és elismételte Nandan haladásra való felszólítását az ADAC Rallye Deutschland előtt. „Nehéz hétvége volt számunkra, a hetedik helyem pedig nem az az eredmény, amit el szerettünk volna érni. A következő néhány futam murvás, így lehetőségünk nyílik rá, hogy dolgozzunk a hiányosságokon az augusztus 16. – 19. között Németországban megrendezendő aszfaltos versenyig. Valóban szükségünk van arra, hogy rengeteget dolgozzunk a rosszul működő dolgok javítása érdekében.” – mondta.

  • Három Hyundai pilóta az élen a pénteki nap után

    Három Hyundai pilóta az élen a pénteki nap után

    1:16:13.1 idővel Thierry Neuville vezeti a Svéd Rallye pénteki napját. Őt 4.9 másodperccel követi Andreas Mikkelsen, a harmadik helyen pedig az idei első versenyét teljesítő Hayden Paddon áll 12.1 másodperces hátránnyal.

    A pénteki napon 7 gyorsasági szakaszt teljesített a mezőny, ebből hatot Norvégiában, az utolsót pedig Svédországban. Sébastien Ogier rajtolt az élről, majd Ott Tänak és Jari-Matti Latvala következett. Ők hárman a 12., 9. és 8. helyen állnak az összesítésben.

    Neuville minden szakaszt ötödikként rajtolva teljesített és ez a hely kedvezőnek bizonyult számára. „Keményen nyomtam, hogy megfeleljek az előttem indulók által támasztott követelményeknek. Mikor megláttam a délutáni körülményeket, tudtam, hogy gyorsabban is fogunk tudni haladni – nyilatkozta a belga pilóta.

    „Úgy tűnik, készen állunk küzdeni a győzelemért.” – ismerte el a később induló és problémamentesen közlekedő norvég Mikkelsen. Paddon két délutáni szakaszt nyert, köztük az utolsó, Torsby-ban rendezett 9,56 km-est.

    Szombaton 8 gyorsasági vár a mezőnyre, mindegyik Svédországban.

  • Carlos Sainz jó élményeket szerzett Monte Carlo-ban

    Carlos Sainz jó élményeket szerzett Monte Carlo-ban

    A Renault Formula 1-es csapatának versenyzője, Carlos Sainz a 2018. évi Rally világbajnokság nyitó futamán, a Monte-Carlo Rallye utolsó gyorsasági szakaszán debütált.

    A 23 éves spanyol követte kétszeres világbajnok édesapját, amikor az új Renault Mégane R.S volánja mögé ülve teljesítette az ikonikus rally utolsó szakaszát. Carlos VIP versenyzőként vett részt a Monacói Hercegséget körülvevő Alpes-Maritimes 13.58 km-es SS17 La Cabanette – Col de Braus szakaszon.

    A 2018-as WRC szezon nyitó futamának záró szakasza 1400 méteres tengerszint feletti magasságban kezdődött, majd egy sor szűk hajtűkanyar következett, mielőtt felkapaszkodott egy magas hegyi átjárón, és a Col de Braus-nál végződött. Az új Renault Mégane R.S. szöges gumiabroncsokkal volt felszerelve, amelyek segítették Carlost a havas, jeges, csúszós körülmények leküzdésében.

    A Renault-nak hosszú története van a Monte-Carlo Rallye-n való versenyzésben. Egy magántulajdonban lévő Renault nyerte a rally 1925-ben rendezett futamát, a Renault Nervasport pedig 1935-ben végzett az első helyen. Jean Ragnotti győzedelmeskedett a Renault 5 Turbo-val az 1981-es eseményen, míg idén van a 60. évfordulója, hogy 1958-ban a Dauphine Jacques Féret és Guy Monraisse vezetésével győzedelmeskedett.

    Az 1990-ben és 1992-ben világbajnoki címet szerző Carlos Sainz Sr három alkalommal tudott nyerni a Monte-Carlo Rally-n: 1991-ben, 1995-ben és 1998-ban.

    Carlos Sainz: „Ez nagyon különleges volt. Már régóta álmodtam arról, hogy kipróbálhassam, és most a Renault-nak köszönhetően valóra vált. Mindig is szerettem volna indulni egy rally-n egy navigátorral, aki gyors ütemben és jól diktál, szerettem. Az autó nagyon jó volt. Rendelkezésemre álltak különböző vezetési módok, amiket teszteltem, hogy teljes mértékben kényelmesen érezzem magam. Volt verseny mód, sport mód és kipörgésgátló, amit beállíthatsz. A kormány nagyon pontos volt, és a felfüggesztés merev a kanyargós részekhez, így tényleg nagyon élveztem. Fantasztikus élmény volt – egyes helyeken elég csúszós, hogy teljes Monte-Carlo élményt nyújtson! Az édesapám csak annyit mondott nekem, hogy óvatos legyek, de én nagyon jól szórakoztam. Mindenkinek köszönöm a lehetőséget.”

    Patrice Ratti, a Renault Sport Cars ügyvezető igazgatója: „Nyolc hónappal a Monacói Nagydíjon álcázott megjelenése után az új Mégane R.S. egy újabb nyilvános „szereplést vállalt”, ezúttal a 86. Rallye Monte-Carlo útvonalán, mielőtt februárban elkezdődik az értékesítése. Nem lehetett volna jobb megjelenésről álmodni, hogy kiemeljük a New Mégane R.S. minőséget, beleértve a „kategóriájában legjobb” alvázat, amely összekapcsolja a teljesítményt, az agilitást és stabilitást, valamint a versenyzés inspirálta dizájnt. Különösen büszke vagyok arra, hogy a Renault Sport Formula 1-es csapatának versenyzője, Carlos Sainz, aki szintén Formula Renault bajnok volt, tehetségével hozzájárult a bemutató szerepléshez. Részvétele kifejezi a szoros kapcsolatot, mely egyesíti a sportágat a Renault Sport Racing-el.”

    Carlos Sainz Sr: „Nagyon boldog vagyok, hogy Carlos egy ilyen legendás rally alkalmával kaphatott ízelítőt, hiszen a Monte Carlo-ban rendezett mindig is nagyon különleges verseny volt minden motorsport rajongó számára. Carlos már ezelőtt is vezetett rallyautót, de ennek a különleges eseménynek a különböző szakaszait is meg kell tapasztalni. Adtam neki néhány tippet, de a legfontosabb az volt, hogy élvezze.”

     

  • Ogier győzött Monte-Carlóban

    Ogier győzött Monte-Carlóban

    Sébastien Ogier, a bajnoki címvédő nyerte a Monte Carlo Rallye-t ezen a hétvégén, ezzel egymást követő ötödik alkalommal sikerült győzedelmeskednie a hercegségben.

    A francia páros vasárnap reggel az első szakaszon – a legendás Col de Turini-n keresztül – elsőként végezett, ezzel nyomatékosította előnyét, válaszolva Ott Tänak szombati kihívására. Az utána következő három szakaszon már nem ők voltak a leggyorsabbak, inkább óvatosan gurultak a cél felé.

    Tänak kitűnően debütált a Toyota Gazoo Racing WRT-nél, bebiztosítva második helyét 58,3 másodperc hátránnyal az M-Sport-os Ogier mögött, és 53,7 másodperccel Jari-Matti Latvala előtt, akinek a harmadik helyével kettős dobogót értek el a japán gyártó számára.

    A Citroën nehézségei után Kris Meeke megnyerte az élő TV közvetítésű Power Stage – SS17 La Cabanette – Col de Braus – szakaszt további öt pontot szerezve, a Hyundai pilótái, Thierry Neuville és Andreas Mikkelsen pedig négy és három pontot kaptak a második és a harmadik helyekért. Latvala negyedikként ért célba, a rali győztes Ogier pedig az ötödik helyen végzett, 1 Power Stage pontot szerezve.

    Az első 10 helyezett:

    1.Ogier 4h18m55.5s,
    2.Tänak +58.3s,
    3.Latvala +1m52.0s,
    4.Meeke +4m43.1s,
    5.Neuville +4m53.8s,
    6.Evans +4m54.8s,
    7.Lappi +4m57.5s,
    8.Bouffier +7m39.5,
    9.Breen +9m06.7s,
    10.Kopecky +16m43.0s

  • Dani Sordo a Monte-Carlo Rallye-ra koncentrál

    Dani Sordo a Monte-Carlo Rallye-ra koncentrál

    A spanyol Hyundai pilóta és navigátora, Carlos del Barrio számára nem szokványos körülmények között indul az idei évad.

    Január 25.-én, csütörtökön kezdődik a Monte Carlo Rallye, és a hagyomány szerint Monaco-ban, a Place du Casino ad otthont a Rallye világbajnokság idei szezonjának kezdetét jelentő nyitó eseménynek. A rally top kategóriájának egyetlen spanyol képviselője lesz már a 13. egymást követő évben Dani Sordo. A spanyol a Hyundai i20 Coupé WRC-vel fog küzdeni a dobogós helyekért egy olyan bajnokságban, amelyben idén csak hét futamon áll rajthoz.

    „Örömmel kezdem az ötödik szezonomat a Hyundai Motorsportnál a naptár egyik legigényesebb versenyén, Monte Carlo-ban. Erős munkakapcsolat alakult ki a csapattal, és bár az idei szezonom csak hét versenyre korlátozódik, igyekszem mindent megtenni, amit csak tudok „- mondta a spanyol.

    Az idény nyitóversenye mellett Sordo újra találkozik honfitársával, Carlos del Barrio-val, aki a 2011 – 13 közötti világbajnokságon szerzett tapasztalata után ismét diktálni fogja neki az itinert.

    „Új navigátorom van ebben a szezonban, ezért lesz néhány olyan terület, amelyet frissíteni kell, de optimisták vagyunk abban a tekintetben, hogy pozitív eredményt tudunk felmutatni az év első versenyén. Meg kell várnunk, mire számíthatunk Monte Carlo-ban, de az biztos, hogy nehéz küzdelemre számíthatunk a riválisainkkal – tette hozzá Sordo.

  • Dakar 2018: Sainz szerezte meg a Peugeot búcsú győzelmét

    Dakar 2018: Sainz szerezte meg a Peugeot búcsú győzelmét

    A rali legenda Carlos Sainz második Dakar győzelmét szerezte meg a 2018-as maratoni tereprali versenyen.

    A kétszeres Rallye világbajnok Sainz nem tudta befejezni az előző három Dakar-t, melyeken a Peugeot csapat versenyzőjeként vett részt, ám a 2018-as negyedik alkalommal szerencsésnek bizonyult a spanyol pilóta számára.

    Miután túlélte a nagy lemorzsolódást hozó nyitó szakaszt Peruban, Sainz – aki már korábban, 2010-ben Volkswagennel megnyerte a Dakar-t – a Bolívia gyönyörű fővárosába, La Paz-ba érkező, majd a pihenőnap után onnan induló mindkét szakaszt megnyerte. Ez a két szakaszgyőzelme volt az eseményen, de a végső győzelemhez vezető útja viszonylag sima volt – a vitatott büntetéstől eltekintve egy quad-os versenyzővel történt állítólagos esemény miatt, amit végül töröltek.

    Sainz ugyan a 9. helyen, 3 perc, 19 másodper hátránnyal végzett az idei Dakar utolsó szakaszán, de 43:40 perc előnnyel zárta a maratont a legközelebbi rivális Nasser Al-Attiyah előtt. Győzelme azt jelenti a Peugeot számára, hogy a 4 alkalommal való indulásukból háromszor ők végeztek az élen, miközben versenyzőik 25 szakaszt nyertek meg az összesen 48-ból.

    A szombati, 14. – egy 120 km-es hurokban kialakított – szelektív szakaszt, közel a maratoni verseny végső befutójához, az argentin Cordoba nevű városban – a Toyotával induló Giniel de Villiers nyerte. A dél-amerikai 40 másodperccel gyorsabb volt, mint a legközelebbi rivális Stephane Peterhansel, így csatlakozott csapattársa, Al-Attiyah mellé a végső összesítésben a dobogó harmadik fokára.

    A Peugeot pilóta Peterhansel a negyedik helyen zárta az idei versenyt. A 13-szoros Dakar-bajnok, a pénteki szakaszon történt balesete miatt csúszott le a dobogóról.
    Az X-raid Mini legkiemelkedőbb pilótája, Jakub Przygonski az ötödik helyen végzett egy óra 20 per hátránnyal Peterhansel mögött, míg a Khalid Al Qassimi és a WRC pilóta Martin Prokop a hatodik és hetedik helyen ért célba.

    Az első 10 helyezettAz első 10 helyezett:

    1 Carlos Sainz/Lucas Cruz                             Peugeot 49h16m18s
    2 Nasser Al-Attiyah/Mathieu Baumel              Toyota   +43m40s
    3 Giniel de Villiers/Dirk von Zitzewitz             Toyota +1h16m41s
    4 Stephane Peterhansel/Jean-Paul Cottret     Peugeot +1h25m29s
    5 Jakub Przygonski/Tom Colsoul                   Mini     +2h45m24s
    6 Khalid Al Qassimi/Xavier Panseri               Peugeot +4h20m58s
    7 Martin Prokop/Jan Tomanek                      Ford +7h20m49s
    8 Peter van Merksteijn/Maciej Marton           Toyota +7h41m28ss
    9 Sebastian Halpern/Edu Pulenta                  Toyota +9h08m10s
    10 Lucio Alvarez/Robert Howie                     Toyota +9h18m46ss

  • Bouffier beül a harmadik Fiesta WRC-be

    Bouffier beül a harmadik Fiesta WRC-be

    Bár csak két alkalomról van szó, a francia Bryan Bouffier nyilvánosan is megerősítette a pletykát, mely szerint az M-Sport Ford harmadik versenyzőjeként indul Monte Carloban és Korzikán.

    Bouffiernek lehetősége nyílik rá, hogy ismét a győzelemért harcoljon, most a Rallye Világbajnokság nyitóversenyén. 2011-ben az IRC sorozatban egy Peugeot 207 S2000 volánja mögött már megnyerte ezt a futamot.

    Néhány évvel később, az M-Sportnál két jó eredményt is elért Korzikán. 2013-ban megnyerte az IRC futamot, szintén egy Peugeot 207 S2000-el, majd 2015-ben egy Ford Fiesta RS WRC-vel nyolcadik lett a világbajnokság versenyén.

    „Jó hírt erősíthetek meg, miszerint a Monte Carlo – és a Korzika Rallyen vezethetem a világbajnokság tavaly győztes autóját. Ez egy nagyszerű autó, amelyről minden pilóta álmodik, és számomra is nagyszerű, hogy ezzel a nagy kihívással szembenézhetek” – mondta a 39 éves francia pilóta.

     

  • Sébastien Ogier a WRC-ből való visszavonulás után a Le Mans-i indulást fontolgatja

    Sébastien Ogier a WRC-ből való visszavonulás után a Le Mans-i indulást fontolgatja

    Az ötszörös világbajnok Sébastien Ogier elmondása szerint a Le Mans 24 órás előkelő helyen szerepel a listáján a WRC elhagyása utáni időszakra.

    A francia pilóta már jelentős versenyelőnyt szerzett, miután teljesített két Porsche Szuperkupa futamot, valamint a GT-t kategóriában egy Audi R8 LMS és egy Ferrari F430 Scuderia volánja mögött is ült. Ezen a nyáron pedig egy Red Bull Formula 1 autót is tesztelt.

    „Amikor befejezem a Rallye Világbajnokságon való versenyzést, biztosan megpróbálok valami mást,” – mondta Ogier. „Egy napon szeretnék Le Mans-ban indulni, ez nyilvánvaló, ez az, amit akarok. De más dolgok is érdekelhetnek.

    Ogier, mikor átgondolta a 2018-as WRC szezon lehetőségeit, felmerült benne az is, hogy idén visszavonulhat, de a 33 éves pilóta úgy döntött, az még túl korai lenne.
    „Biztos vagyok benne, hogy találok még másik lehetőséget, mert 33 évesen otthon maradni, úgy gondolom, az kicsit túl korai, azt hiszem, nagyon hamar unatkoznék” – mondta a francia. Most a WRC-re összpontosítok, mert ez már egy nagyon intenzív bajnokság, emellett otthon is szeretnék egy kis időt tölteni és gondoskodni a családomról is.”

    A privát M-Sport csapatban való versenyzés során Ogier szerződése az események között kevesebb vállalati promóciós napon való részvételt követel, mintha egy gyári csapat tagja lenne.