Címke: rali

  • Kimerítő első szakaszon van túl az Opel Dakar Team

    Kimerítő első szakaszon van túl az Opel Dakar Team

    Fárasztó. Ha egy szóval kellene jellemezni a Türkmén Desert Race első szakaszát, akkor ez lenne az. Végeláthatatlan, ráadásul nagyon puha, vendégmarasztaló dűnesoron kellett átverekednie magát a mezőnynek bemelegítésként. Már amennyire lehet bemelegítésnek titulálni negyven fokban 247 versenykilométert. Szalay Balázs és Bunkoczi László mindenesetre rettenetesen elfáradt – az autós mezőnyben a 11. helyről várja a folytatást.

    De ne szaladjunk ennyire elõre! Nagyon korán, hajnali négykor ébredt a mezőny, hogy a napfelkelte már a prológ rajtjánál érje a versenyzőket. A rajtsorrendről döntő szuperspeciális legnagyobb különlegessége az volt, hogy elindult rajta maga a türkmén basi, vagyis Gurbanguly Berdimuhamedow is. A mezőny nem találkozott vele, hiszen elsőként rajtolt, s csak utána érkezhettek a versenyzők, de ez is azt mutatja, Türkmenisztán elnöke mennyire elkötelezett az autósport, ezen belül is a tereprali iránt. Ha eddig nem érezték volna a versenyzők (de érezték!), akkor a kedd esti tábor közvetve megmutatta, hogy mennyire. A semmi közepén, ahová gyapotföldeken és tevefűvel megtűzdelt sivatagon keresztül vezetett az út száz meg száz kilométeren át, csinos kis tábor állt. Lebetonozott járdával, klimatizált étkező- és tisztálkodósátorral, közvilágítással (!).

    A versenyzőknek azonban nemigen volt erejük ebben gyönyörködni, a szakasz ugyanis teljesen kimerítette őket. Egytől egyig látható volt az arcukon a törődöttség, a kezükön az újonnan keletkezett vízhólyagok.

    „Rég mentünk ilyen nehéz szakaszon, már százötven kilométernél elkezdtem fáradni, s ez meg is látszott a teljesítményemen – mondta Szalay Balázs, az Opel Crossland X pilótája, aki az autós értékelés 11. helyéről várja a folytatást. – Talán szerepet játszott benne az is, hogy reggel olyan korán indultunk, hogy egy falat sem ment le a torkomon – soha többet nem csinálok ilyet –, de biztosan az is, hogy rettenetesen mély volt a homok, a pálya pedig olyan kanyargós, hogy néhány másodperce sem volt az embernek a pihenésre.” Ráadásul a végére még a pilóta ivóvize is elfogyott, úgyhogy a táborba érve már alig állt a lábán, de némi cukros üdítő és étel elfogyasztása után gyorsan erőre kapott. Az autóval szerencsére minden rendben volt, de a szervizcsapat azért persze nekilátott, hogy mindent aprólékosan ellenőrizzen rajta, hiszen ezek a lankás dűnék, amelyek egyébként a tevefüveket leszámítva úgy néznek ki, mint a tenger hullámai, azért észrevétlenül is tudnak kárt tenni a versenyautókban.

    „Alattomos, dűnék voltak ezek, olyanok, mint a koboldok, amelyek egyszer csak váratlanul előugranak a semmiből. Olyan helyeken is ástak emberek, amelyeken a csattogós szárnyú falepkét is áttolja az ember, és mégis… Ami az itinert illeti, nos, az nem mindig egyezett meg az általunk látottakkal, de segített, hogy álltak emberek a pálya szélén és mutatták az irányt” – mondta Bunkoczi László.
    A következő nap sem ígérkezik könnyebbnek, hiszen a keddihez hasonló pálya, egy 230 kilométeres mért szakasz vár a mezőnyre, a tábort pedig a Pokol kapujának is nevezett, lángoló Darwaza kráter közelében építették fel a szervezők.

    TÜRKMÉN DESERT RACE
    1. szakasz, Amul–Ikiuzak Plain (össztáv: 308.1 km, ebből szelektív szakasz: 247.15 km). Autósok: 1. Joan „Nani” Roma, Alex Haro (spanyol, Mini John Cooper) 2:56:48, 2. Hunt, Rosegaar (brit, holland, Peugeot 3008 Maxi) 7:47 p h., 3. Serradori, Lurquin (francia, Belga, MCM Buggy) 15:37 p h., …11. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Crossland X) 40:08 p h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ruszlan Ahmagyejev, Ilgiz Ahmecianov (orosz, Kamaz) 3:13:47, Margyejev, Szvisztunov, Galiatdinov (orosz, Kamaz) 3:51 p h., 3. Vjazovics, Haranyin, Zsihulin (fehérorosz, MAZ) 4:07 p h.

     

  • Állni a gázon – azt szeretik a legjobban!

    Állni a gázon – azt szeretik a legjobban!

    Hosszú sivatagi versenypályák, rövid összekötõ szakaszok – ez minden versenyzõ álma.

    A terepralisok ugyanis nem szeretnek a közúton kocsikázni, viszont imádnak állni a gázon a dûnék között. Nos, ezt pontosan tudja az elõttünk álló Türkmén Desert Race fõszervezõje, Jean-Louis Schlesser is, aki kétszeres Dakar-gyõztesként abszolút versenyzõi fejjel gondolkodott az útvonal kijelölésekor. Számára fõ szempont, hogy az indulók számára ideális környezetet teremtsen, nem csupán a pályákon, hanem a hangulatos esti táborokban is. Ezért aztán a szeptember 11-én rajtoló, és öt szakaszt magába foglaló türkmén viadal össztávja 1614 kilométer, amelybõl a mért szakaszok hossza 1202 km, vagyis alig vannak benne extra kilométerek.

    „Nekünk, versenyzõknek az lenne a legjobb, ha a táborból rajtolnánk, és a következõ táborban érnénk célba, de persze tudjuk, hogy ez nem lehetséges. Annak mindenesetre nagyon örülök, hogy a türkmén viadalon nem várnak ránk több száz kilométeres összekötõ szakaszok, ez a versenyzõk számára is komfortos és a szervizcsapatoknak is, mert több idõ van szerelni” – mondta Szalay Balázs, aki navigátorával, Bunkoczi Lászlóval tagja lesz a viadal mezõnyének. Ez abból a szempontból is érdekes, mert most elõször rendeznek nemzetközi terepraliversenyt ebben a különleges, izgalmas országban – vagyis a Karakum-sivatag az összes páros számára tartogat majd meglepetéseket.

    A mért szakaszok hossza egyébként naponta 230 és 250 kilométer között van, ami mondjuk Dakar-viszonylatban nem számít soknak, viszont egy sivatagi világkupa-verseny távjának éppen megfelel, ha pedig azt vesszük, hogy a hírek szerint az összes pályát a dûnék között jelölték ki, talán még egy kicsit sok is. De a terepralisok éppen ezt szeretik: a kihívásokat.

    Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László szombaton utazik el Türkmenisztánba (az Opel Crossland X-et már korábban elszállították), ahol hétfõn tartják meg az adminisztratív és technikai ellenõrzést, kedden pedig elkezdõdik az öt napon át tartó küzdelem, amely szeptember 15-én ér véget.

  • Úton a karaván! – Újabb kihívás előtt az Opel Dakar Team

    Úton a karaván! – Újabb kihívás előtt az Opel Dakar Team

    A járművek úton vannak Türkmenisztánba, ahol szeptember 11-én elrajtol a Türkmén Desert Race, amely az első nemzetközi verseny az országban.

    Tizenhárom szervezői kamion szállítja a járműveket Oroszországon, Kazahsztánon és Üzbegisztánon át a gyönyörű és különleges Türkmenisztánba, ahová aztán a csapattagok repülővel érkeznek majd meg. A szervezők tájékoztatása szerint nem kevesebb, mint 83 jármű vesz majd részt Amulban az ünnepélyes rajtceremónián, összességében pedig 220 jármű és 520 ember alkotja majd a karavánt, amely öt nap alatt kelet-nyugati irányban szeli át a legendás Karakum-sivatagot.

    A verseny során az amatőröknek abban a megtiszteltetésben lesz részük, hogy együtt tölthetik az estéiket a terepralisport „nagyjaival”. A versenyt nagy várakozás előzi meg, hiszen nem kisebb csapatok jelezték részvételüket, mint az X-Raid (a világverő Minik tehát biztosan ott lesznek), a PH Sport (amely a tavaly még gyári színekben száguldó Peugeot-kat versenyezteti), az STR Racing, a Mobilex Racing, az RT Off Road Racing, a Kamaz Master, no és ami a magyar drukkereket talán a legjobban érdekli, az Opel Dakar Team. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős már alig várja, hogy felfedezze az új, ismeretlen sivatagot, s hogy próbára tegye magát a szeptember 11. és 15. között zajló versenyen.

  • Kubica még a balesete előtt aláírt a Ferrarihoz

    Kubica még a balesete előtt aláírt a Ferrarihoz

    Robert Kubica elárulta, hogy a 2012-es szezontól a Ferrari F1-es versenyzője lett volna, ha nincs az a hatalmas ralibaleset 2011 elején.

    Kubica a 2011-es Ronde di Andorra-ralin szenvedett súlyos sérüléseket, ami azonnal derékba törte ígéretes F1-es karrierjét. A lengyel idén tért vissza a paddockba a Williams teszt- és tartalékpilótájaként, tavaly nyáron pedig még a versenyülésért is harcban volt. Még akkoriban az a hír járta, hogy Kubica 2012-ben a Renault-tól a Ferrarihoz szerződött volna, ezt azonban egyik fél sem erősítette meg hivatalosan – egészen mostanáig.

    „Igen” – jött a tömör, de egyértelmű válasz Kubicától arra a kérdésre, ő lett volna-e Fernando Alonso csapattársa a Ferrarinál 2012-ben. „Az első lépés, hogy bekerülj az F1-be. A második, hogy letedd a névjegyed az asztalra, értékes és jóhírnévvel rendelkező pilótává válj, ami nehezebb, mint bekerülni. Harmadik lépésként pedig vagy világbajnoki címet nyersz, vagy Ferrari-versenyző leszel. Én nem nyertem bajnokságot, végül a Ferrarinál sem versenyeztem, de nagyon közel voltam hozzá.”

    Kubica Stefano Domenicalival írta alá a szerződést, amely alapján kevesebbet keresett volna, mint a Renault-nál. A lehetőség sajnos nem materializálódott, de a hiányt csak most kezdi el érezni igazán, a baleset után nem ezen sajnálkozott leginkább.

    „Olyan nehéz volt a felépülésem, hogy az első 16-18 hónapban egyáltalán nem fájlaltam az elvesztését” – magyarázta Kubica. „Küzdenem kellett, a felépülésre koncentráltam, nagyon kemény időszakon mentem keresztül. Minél több idő telt el, annál nehezebbé vált ez a tudat, mert egyre inkább fogyatkozott a reményem, hogy még visszafordítható a dolog. Egyik pillanatban rendkívül gyorsan rekuperálódtam, a következőben hat hónapot esett vissza a fejlődésem, mert nem sikerült megfelelően egy operáció. Fájdalmas volt [az F1-től való távollét], de nem volt fájdalmasabb csak azért, mert egy ferraris üléstől estem el.”

    A rali előtt Kubica komolyan fontolóra vette, hogy visszalép az indulástól, de nem akarta, hogy kárbavesszen a csapat szervezése és erőfeszítése, valamint tisztában volt vele, hogy „ahol a következő évben versenyeztem volna, ott nem lett volna lehetőségem ralizni”.

    „Nem szórakozásból döntöttem a ralizás mellett” – fűzte hozzá a lengyel. „Sokoldalúbb versenyzővé akartam válni, olyasvalamit akartam találni, amivel a többiek nem rendelkeztek vagy amin még javítanom kell. Nem voltam elégedett az aktuális szintemmel, mindig fejlődni akartam, és úgy gondoltam, a ralizás megfelelő platformot biztosít ehhez. Megkaptam, de túl nagy árat fizettem érte.”

  • Räikkönen tesztelhet a Toyota WRC-vel, ha akar

    Räikkönen tesztelhet a Toyota WRC-vel, ha akar

    Tommi Mäkinen, a Toyota WRC csapatfőnöke semmilyen akadályt nem gördítene Kimi Räikkönen elé, ha a finn a Yaris tesztelésére kapna kedvet.

    Ahogyan azt az elmúlt években megszokhattuk, nyár környékén a legnagyobb téma a paddockban Räikkönen jövője szokott lenni, az idei szezon azonban minden eddiginél nagyobb valószínűséggel az utolsó a ’jégember’ számára az F1-ben. Räikkönent nemrég hírbe hozták egy esetleges WRC-s visszatéréssel a Toyota színeiben, és habár a finn szerint a sztorit „irgalmatlanul felfújták”, a Toyota nem cáfolta ennyire vehemensen a pletykát.

    „Még nem tesztelt semmit, de miért is ne?” – mondta Mäkinen az Autosportnak. „Ha vezetni akarja az autót, habozás nélkül megengedném neki.”

    Räikkönen kétéves F1-es hiátusa alatt, 2010-ben és 2011-ben versenyzett a WRC-ben, legjobb eredményét, egy ötödik helyet a 2010-es Török Rallyn érte el. A raliszeretet azóta sem múlt el, az új generációs autók pedig minden eddiginél csábítóbb eshetőséget jelenthetnek Räikkönennek. Mäkinennek van tapasztalata a finnel és tudja, hogy „jól vezet, egyáltalán nem őrült”, miután 2009-ben néhány finnországi és olaszországi ralin Räikkönen az ő csapatával szerzett némi releváns tapasztalatot egy Fiat S2000 Abarth volánja mögött.

    „Mielőtt felléptünk volna a WRC-be, először csak arról volt szó, hogy néhány ralin elindulunk a Fiattal” – emlékezett vissza 2009-re Kaj Lindström, Räikkönen volt navigátora. „Egyelőre még nem beszéltünk semmiről. Lehet, hogy ki szeretné magát próbálni egy ralin a Toyotával, és érdekes lenne az autóban látni, de egyelőre nincsenek konkrét tervek. Mindenesetre ezt könnyen elintézhetné, mert Tommi érdekes figurának tartja. Jól ismeri őt, Kimi pedig engem, de nagyon óvatosan kell bánnunk ezzel a sztorival. Bármit is mondanánk, hirtelen mindenki úgy hozná le, hogy Kimi egész évre leszerződött velünk. Az ilyeneket gyakran eltúlozzák.”

    Räikkönen visszatérésének sportszempontból Sébastien Ogier is örülne.

    „Ha szeretne visszajönni, biztos vagyok benne, hogy jól menne neki” – mondta az ötszörös világbajnok, aki 2010-ben a finn csapattársa volt a Citroen Juniornál. „A kérdés csak annyi, hogy valóban akarja-e; mindannyian tudjuk, hogy nem tartozik a legszorgalmasabbak közé. Amikor évekkel ezelőtt idejött, kicsit szenvedett, és ennyi év kihagyás után ezt most sem lenne másképp, különösen úgy, hogy szerintem a szint azóta csak emelkedett. De a Räikkönen név csak jót tehet a sportnak.”

  • Tim Gábor kiesett az Iseum Rallye-n

    Tim Gábor kiesett az Iseum Rallye-n

    Tim Gábor a Rallye2 bajnokság élén várta a folytatást, bizakodva érkezett az Iseum Rallye-ra, ahol élete első murva versenye várt rá.

    Timár Tamás navigátorával felkészülten várhatta a szombathelyi versenyt, hisz közel fél napot autózhatott a JG2 Racing által felkészített Opel Adammal a versenyt megelőző teszten.

    Az Opel Adam R2 beállításaival összeszokott a többszörös magyar bajnok pilóta, és jól is kezdte a futamot, hisz az első gyorsasági után kategóriája második helyén állt.

    A Rallye Katlanban, ahol a második gyorsasági szakaszt teljesítette a Rallye2 mezőnye, hibázott az Opeles páros, az ugratót túl nagy tempóval abszolválták, és az R2-es autó eleje keményen landolt.

    Ugyan a gyorsasági szakaszt teljesítették, sőt feljöttek az összetett 5. helyre, az autónak komoly sérülései keletkeztek.

    A vasárnapi harmadik és negyedik gyorsasági szakaszon melegedési gondok miatt csak lassabb tempóban közlekedtek, majd az ötödik gyorsasági szakaszon féltengely törés miatt félreálltak, és feladták az Iseum Rallye-t.

    Mivel az idei első murvás verseny 1,5x szorzóval bírt, a riválisok jelentős pontelőnybe kerültek.

    „Nagyon szerettem volt a vetélytársainkkal küzdeni, úgy érzem nagyon izgalmas futam lett volna. Sajnos hibáztunk, 5 km/h-val emeltünk a tempón az ugratónál, ami úgy tűnik már sok volt. Az autó elugratott szépen, ezzel nem lett volna gond, de domb teteje megdobta az autó hátulját és így orral érkeztünk. A srácok a szervizparkban kőkeményen dolgoztak az autón, tényleg le a kalappal előttük. A féltengely törésünk megpecsételte a versenyünket, amit sajnálok, mert végig éreztem a potenciált az autóban. Ugyan most jelentős hátrányba kerültünk a bajnokságban, de ez engem csak motivál, jó volna a Székesfehérvár Rallye-n javítani a pozíciónkon. A csapat mögöttem áll, és szeretném meghálálni ezt egy újabb jó eredménnyel.” – összegezte a versenyt Tim Gábor.

  • Räikkönen akár a WRC-be is visszatérhet jövőre

    Räikkönen akár a WRC-be is visszatérhet jövőre

    A napokban ismét az lett az egyik legnépszerűbb téma, hogy vajon meghosszabbítja-e a Ferrari Kimi Räikkönen szerződését.

    Sebastian Vettel szeretné, ha maradna a finn, és Räikkönen is jelezte, hogy maradna, mégis a finn Ilta Sanomat azt állítja, hogy a monacói paddockban már arra tippelnek, hogy jövőre a Jégember ismét ralizna inkább.

    2009 végén egyszer már visszavonult Räikkönen és kipróbálta magát WRC-ben.

    A finnek szerint pedig a Jégember most tárgyalásban áll Tommi Mäkinennel, a Toyota Gazoo Racing WRC-s csapatának főnökével. Ezt pedig megerősíti az a tény, hogy Mäkinen és helyettese, Mia Miettinen is Monacóban van most, és látták is őket Räikkönen jachtján.

    „Kimi lehetne Toyota versenyző, de előbb el kell döntenie, hogy folytatja-e a karrierjét a Ferrarival.” – mondta Miettinen.

  • A murva a legjobb szövetségese Dani Sordo-nak 2018-ban

    A murva a legjobb szövetségese Dani Sordo-nak 2018-ban

    A spanyol Hyundai pilóta a hamarosan megrendezendő Argentin Rallye-n a győzelemért fog küzdeni.

    A Rally Világbajnokságban eltöltött hosszú pályafutása során Dani Sordo-t gyakran aszfaltspecialistaként könyvelték el. És bár az érvelésnek többé-kevésbé pontos alapja lehet, – a spanyol egyetlen győzelmét a német aszfalton szerezte 2013-ban – a valóság az, hogy a Hyundai pilótája minden területen nagyon felkészült versenyző.

    A számok önmagukért beszélnek: a 43 világbajnoki dobogós helyezéséből Sordo 18-szor végzett a Top 3-ban murvás versenyen, anélkül, hogy beleszámítanánk a RACC Rallye-n elért „becsületbeli” eredményeket, mióta az vegyes talajú (2010 óta van így, ez idő alatt két 3. és egy 2. helyet szerzett ezen az eseményen – a szerk.).

    A tényeket tekintve a cantabriai ugyan jobb eredményeket ért el aszfalton, de ez nem jelenti azt, hogy olyan pilóta lenne, aki nem képes küzdeni a győzelemért laza talajú versenyeken. A legjobb példa erre ebben a szezonban mindjárt az első murvás verseny, a Mexikó Rally, melyen a második helyen végzett azt követően, hogy vezette is a futamot a pénteki napon, (aznap 9 gyorsasági szakasz került megrendezésre, a második után az élre állt – a szerk.), és felvette a harcot a két franciával, Sébastien Loeb-el és Ogier-vel.

    Tekintettel arra, hogy a Hyundai murván nyújtja a legjobb teljesítményt, jobbat, mint aszfalton, ahol a koreai autó egy lépéssel a riválisai mögött van, a spanyol páros optimistán tekint a naptár következő eseményére, az április 26. – 29. között megrendezésre kerülő Argentin Rally-ra.

    „A nagy számú közönség mindenkinek különlegessé teszi az eseményt,” – mondta Dani Sordo. „Jó látni, hogy ilyen sok ember szurkol nekünk a pályák szélén, ezzel motivációt adva nekünk, függetlenül attól, hogy állnak a dolgok. Természetesen a küzdelem a célunk, hogy befejezzük a versenyt. Mostanában több jó eredményt értünk el egymás után, ezért szeretnénk kihasználni a lendületet, hogy egy újabb murvás dobogót érjünk el, csakúgy, mint Mexikóban.”

    Ha a technika nem szól közbe és ki tudják használni a „késleltetett rajtpozíciójukat” az első szakaszban – nyolcadiknak indulnak -, Sordo Carlos del Barrio-val az oldalán teljes mértékben részt vehet a győzelemért folytatott küzdelemben a számukra sikeresebbnek bizonyuló murvás burkolaton.

  • Eljött a „házi feladat megoldás” ideje a Hyundainál

    Eljött a „házi feladat megoldás” ideje a Hyundainál

    Michel Nandan, a Hyundai főnöke elismerte, hogy csapatának rengeteg házi feladata van a következő aszfaltverseny előtt, a múlt hétvégi Korzika Rallye-n tapasztalható csekély teljesítmény miatt.

    Mindhárom i20 WRC-vel induló versenyzője frusztrált volt az alulkormányzottságtól a sziget kanyargós hegyi útjain és Thierry Neuville kilátásai, miszerint megismétli 2017-es győzelmét, már az elejétől kezdve valószínűtlennek tűnt. A belga harmadik – és Dani Sordo negyedik helyével a koreai csapat megőrizte vezető helyét a gyártók világbajnokságán, de a csapatvezető Nandan tudja, hogy sok munkát kell elvégezni, mielőtt augusztusban Németországban újra aszfalton versenyeznek.

    „Nem engedhetünk meg magunknak túl gyakran ilyen nehéz hétvégeket, mint a legutóbbi, ezért újra kell szerveznünk a munkát és keményebben dolgozni, hogy javítsuk a teljesítményünket szilárd burkolaton. Nagyon sok leckét kell megtanulnunk, amit ez a verseny adott fel.” – mondta.

    Neuville már péntek délután elismerte, hogy nem volt esélye rá, hogy megverje a később esetlegesen győztes Sébastien Ogier-t. Az utolsó gyorsasági szakaszon előjött motorprobléma miatt meg kellett elégednie a dobogó harmadik fokával, így Ogier már 17 ponttal vezeti a világbajnokságot. „Volt egy kis frusztráció, mert nem tudtunk olyan időket autózni, amilyeneket szerettünk volna, akkor sem, ha nagyon keményen próbáltuk. Azért elégedett vagyok a végeredménnyel, de a teljesítmény szempontjából nem volt jó a tempónk.” – mondta Neuville.

    Andreas Mikkelsen majdnem három perc lemaradással ért célba Ogier után a hetedik helyen, a norvég pedig egyetértett és elismételte Nandan haladásra való felszólítását az ADAC Rallye Deutschland előtt. „Nehéz hétvége volt számunkra, a hetedik helyem pedig nem az az eredmény, amit el szerettünk volna érni. A következő néhány futam murvás, így lehetőségünk nyílik rá, hogy dolgozzunk a hiányosságokon az augusztus 16. – 19. között Németországban megrendezendő aszfaltos versenyig. Valóban szükségünk van arra, hogy rengeteget dolgozzunk a rosszul működő dolgok javítása érdekében.” – mondta.

  • Ogier hazai győzelme

    Ogier hazai győzelme

    Sébastien Ogier az idei szezon eddigi négy fordulójából harmadik győzelmét szerezte meg a vasárnap délután véget érő hazai versenyén, a Korzika Rallyen. A francia pilóta az elejétől a végéig vezette összetettben a Tour de Corse-t, majd 36.1 másodperc előnnyel nyerte meg a három napos aszfaltos futamot a Ford Fiestával.

    Ez a második sikere a mediterrán sziget hegyi útjain, és tíz évvel azután jött, hogy az ötszörös világbajnok biztosította junior világbajnoki címét a versenyen. Ezzel 17 ponttal vezeti a bajnokságot.

    Ogier egyértelművé tette győzelmi szándékát, mikor a pénteki nap négy gyorsasági szakaszából az első hármat megnyerte, mellyel több, mint fél perc előnyre tett szert. „Nagyon elégedett vagyok a teljesítményünkkel. Igazán nagyszerű volt a pénteki nap, ott alapoztuk meg a győzelmet. Soha nem könnyű kontrollálni a tempót, nehogy kiesés legyen a vége, de egyre jobban érzem magam ebben az autóban” – mondta Ogier.

    Ott Tänak lett a második a Toyota Yaris-al. Az észt a vasárnapi napot egy tized másodperc előnnyel kezdte Thierry Neuville előtt, majd növelte a különbséget a belgával szemben a nap első, maratoni 55.17 km-es gyorsasági szakaszán. Végül 31,4 másodperc előnnyel ért célba Neuville autó problémáinak köszönhetően, aki csak átgurult az utolsó gyorsaságin a Hyundai i20-as motorhibája miatt, és hálás volt érte, hogy nagy előnnyel, 55.1 másodperccel jobb idővel tudott végezni csapattársa, Dani Sordo előtt.

    Sordo és Elfyn Evans egész hétvégén csak néhány másodpercre voltak egymástól. A welszi pilóta ötödik helyen ért célba a Fiestával, ami jó eredménynek számít, hiszen a nyolcvanas évek elejétől navigáló, 2003-ban világbajnok Phil Mills helyettesítette ezen a versenyen a sérült Dan Barritt-et.

    Esapekka Lappi számára viszont nem kezdődött túl jól az utolsó nap. A Finn szombaton az első három helyek valamelyikén teljesítette a gyorsasági szakaszokat, majd a vasárnapi elsőn a 10. helyen futott be, majdnem 2 perces hátrányt összeszedve. Ezen az 55.17 km-es szakaszon a hideg gumiknak köszönhetően nekiütötte az autó hátulját egy járdaszegélynek és megállt kicserélni a defektes kereket. Irónia a történetben, hogy Neuville ugyanazt a szegélyt találta el, de tovább tudott menni. Lappi ezzel a hetedik helyre csúszott vissza, majd megmentett pár pontot, megnyerve az utolsó, Power Stage szakaszt, ezzel megszerezve a maximális 5 egységet a Yaris-sal, valamint Andreas Mikkelsennel helyet cserélve hatodikként ért célba. Csalódást keltő hétvégén van túl a norvég, aki küzdött az i20-as kezelésével.

    A WRC 2 győztes Jan Kopecký nyolcadik lett Kris Meeke előtt, aki a tegnapi balesete után ma újra el tudott rajtolni. Yoann Bonato zárja a pontszerzők listáját.

    A bajnokság visszatér a murvás pályákra. Az YPF Rally Argentína, Villa Carlos Paz központtal, április 26-29-én kerül megrendezésre.

    Az első 10 helyezett:

    1. S. OGIER 3:26:52.7
    2. O. TÄNAK +36.1
    3. T. NEUVILLE +1:07.5
    4. D. SORDO +2:02.6
    5. E. EVANS +2:06.1
    6. E. LAPPI +2:33.5
    7. A. MIKKELSEN +2:43.4
    8. J. KOPECKY +10:34.8
    9. K. MEEKE +10:40.5
    10. Y. BONATO +12:26.0