Címke: rali

  • Bottas hozta az ötszörös raligyőztes Meeke idejét

    Bottas hozta az ötszörös raligyőztes Meeke idejét

    Valtteri Bottas elárulta, hogy egy finnországi teszten, mikor egy Toyota Yaris WRC-vel gyakorolt, hozta a WRC futamgyőztes Kris Meeke idejét, első kavicsos terepen való vezetése során.

    A finn az idei F1-es szezon előtt vett részt először raliversenyen, azóta azonban többször is gyakorolt már. Elmondása szerint ez jó hatással is van rá.

    Az ötszörös raligyőztes Meeke is teljesítette korábban pontosan ugyanazt a szakaszt, amit most Bottas. A finn pedig állítólag tudta produkálni ugyanazt az időt.

    „A nap végére sikerült azt a tempót hoznom, mint Kris Meeke, aki már többször is teljesítette ezt a szakaszt korábban.” – mondta a Crash.netnek.

    „Ez elég ösztönző volt így, az első kavicson töltött napomon.”

    „Az új élmény mindig nagyszerű érzés.”

    „Amikor az ember kipróbál valami mást, az nagyon király és új érzés.”

    „A ilyesfajta ralira azért jön az ember, hogy jól érezze magát, ne legyenek emberek körülötte, semmiféle nyomás, kívülről sem, és magam részéről sem.

  • Bottas hasznosnak tartja a ralitesztjeit

    Bottas hasznosnak tartja a ralitesztjeit

    Valtteri Bottas elismerte, hogy a ralitesztjei nem csak az élvezet miatt hasznosak, hanem további előnyökre is szert tesz általa. A finn pilóta a hazájában is tesztelhetett a Toyotával, és lenyűgözően teljesített.

    Bottas jelenleg az eddigi legjobb szezonját éli a Forma-1-ben, hiszen az első négy futamból kettőt is megnyert, mégis a versenyülésének a sorsa a Mercedes kezében van, mert év végével lejár a szerződése. A királykategória téli szünetében pedig teljesítette is már az első raliversenyét.

    Bottas legutóbb a Toyotával tesztelt, és szerinte nem csak szórakozás volt ez, hanem valós előnyei is származnak ebből a kalandból, mesélte a crash.net-nek:

    „Móka ez, hiszen úgy érzem, hogy ez jó nekem. Ugyanakkor mindig tanulok valami újat a vezetésről. Minél több különféle autót vezetsz, különféle felületeken, azokból mind csak származik előnyöd később. Nagyon élvezem, ez a fő oka annak, hogy csinálom, de előnyöm is származik belőle. Ez a gondolatmenetem mögötte. Soha nem vezettem eddig egy rendes autót murván, így ez egy új tapasztalat volt nekem, és minden remekül alakult.”

  • Sergett-forgott Bottas az M-Sport Fordjával

    Sergett-forgott Bottas az M-Sport Fordjával

    Valtteri Bottas nem Míkonoszon vagy Ibizán lógatja a lábát a Forma-1 nyári szünete alatt, de még csak nem is egy finn tó partján lazít, hanem épp tökéletesíti a raliautó vezetési tudását. Miközben a Mercedeses versenyző várja a döntést, hogy mi lesz vele 2020-ban, addig is elvitt egy Ford Fiestát pár körre Németországban Ferisen mellett egy erdőben.

    Az M-Sport WRC-s csapatának az autójával Bottas már bemutatkozhatott Lappföldön januárban, azóta pedig már tesztelhette  Toyota Yarist is. Több videó is napvilágot látott a „titkos” tesztről, amelyben az ötszörös Forma-1 győztes mellett Jarmo Lethinen navigátorkodott. Láthatóan limiten mentek, meg is pördültek párszor.

  • Bottas további ralikon indulna még

    Bottas további ralikon indulna még

    A 2019-es F1-es szezon előtt Valtteri Bottas belekóstolt a ralizásba, az Arctic Lapland Rally-n indult, mely jó felkészülésnek is bizonyult, hiszen rögtön a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat megnyerte. Később aztán csapattársa, Lewis Hamilton fölé kerekedett, így a finn jelenleg második a bajnokságban.

    Az F1 hivatalos weboldalának adott interjújában Bottas mesélt a ralis élményeiről, és arról, hogy ez segített neki abban, hogy újra beleszeressen a motorsportba.

    „Az volt a terv, hogy csináljak valami teljesen mást és csak szórakozásból.” – mondta a finn. „Ez volt életem első ralija és csak két tesztnapom volt előtte, így elég jónak mondhatom és nagyon élveztem is.”

    „Újra ráleltem a vezetés iránti szerelemre. Szóval valójában időről időre tesztelek kicsit azóta, aztán majd tervezek további ralikat a jövőben.”

    „Kis események és tesztek, politika és ilyesmi nélkül. Csak tisztán vezetés, élvezet, annak felfedezése, hogyan legyek gyorsabb, meg ilyesmi.”

  • Alonso élvezte a terepet a Toyotával

    Alonso élvezte a terepet a Toyotával

    Fernando Alonso belekóstolt az off-road motorsportba a Toyotával. A spanyol versenyző kétnapos teszten vesz részt Dél-Afrikában.

    A spanyolnak a 2009-es Dakar győztes Giniel de Villiers segített, aki pozitívan értékelte Alonso első próbálkozását a dűnék közt és a kavicsos terepen.

    „Kipróbáltam már különféle szériákat, és különféle autókat az elmúlt két évben és ez a lehetőség olyasvalami volt, ami nagyon különbözik arról, amihez hozzászoktam.” – mondta Alonso. „Mókás volt. Más, ez nem kérdés, de érdekes. Az autó nagyon nem kímél, nagyobb mértékben, mint amit megszoktam. De nagyon jó szórakozás volt.”

    Mindezek ellenére a spanyol jól érezte magát a Toyota Hiluxban.

    „Minden nagyon más.” – folytatta. „A buckákat nehéz megítélni, hogy milyen magasan, és milyen gyorsan kell átmenni rajtuk.”

    „Az autó jó, jó a tapadása, az egyensúlya, az ereje és a fékezés is. Hihetetlen érzés minden.”

    „Pár perc után már kényelmesen éreztem magam, jobban, mint vártam, a benti hőség ellenére is.”

    „A Kalahári sivatagban vagyunk, és ez nem éppen az a hely, ahol normál esetben egy F1-es bajnokba botlik az ember.” – mondta Giniel de Villiers. „Nagyszerű, hogy Fernando eljött ide velünk, hogy kipróbálja a Hiluxot. Ez a legjobb mód arra, hogy valami mást és újat próbáljon ki.”

    „Csak hozzá kell szoknia a terephez, megtanulni az ugrásokat, a dűnéket, és mindent, amihez nincs hozzászokva.”

  • Tim Gábor 2019-ben is a Rallye2-ben Opellel versenyez

    Tim Gábor 2019-ben is a Rallye2-ben Opellel versenyez

    Tim Gábor 2018-ban teljes ralis szezont futott a Rallye2-ben. A kezdeti sikerek és az abszolút győzelem Miskolc Rallye-n bizakodásra adtak okot, ám több műszaki hiba hátráltatta a vanyarci pilótát, három versenyen is kiesett. Az első Rallye2 szezonját az abszolút 5. helyen zárta, a kategóriája harmadik helyén.

    A tavalyi évet Tim egy másik autóval zárta, de a JG2-Racing lehetőséget adott a pilótának, hogy a Peugeot Kupás 208 R2-vel is kipróbálja magát. Előbb a Mikulás Rallye-n szerzett kategória harmadik helyet, majd a Szilveszter Rallye-n megnyerte a kategória értékelést. Sokáig tűnt úgy, hogy idén már feljebb léphet a Peugeot kupába, de végül az anyagiak döntöttek. Idén minden marad a régiben, Timár Tamás navigálásával a Rallye2 bajnoki címét célozzák meg a csapat által felkészített Opel Adam R2-vel.

    „Nagyon döcögős volt a tavalyi évünk. Első versenyünkön dobogóra álltunk, majd Miskolcon nyertünk. Azonban hiába volt a lendület, sorra estünk ki. Nem is az eredménytelenség volt a baj, hanem hogy nem mentünk eleget. A tavalyi év volt az első Rallye2-es szezonom és itt nagyon sokat számít a tapasztalat. Az év végi Peugeot-zást nagyon szerettem, reméltem, hogy idén feljebb tudunk lépni, főként, hogy láttam milyen szépen duzzad az a bajnokság. De be kell látni, hogy a csapatnak ez túl nagy beruházás lett volna. Így sem panaszkodhatom, hisz az Opel is egy fantasztikus autó. Tehát minden marad a régiben, Tomi navigál, én pedig remélem, hogy idén a bajnoki címért fogunk harcolni” – nyilatkozta Tim Gábor.

    A páros már jövő héten megkezdi a szezont, hisz elindul a Magyar Országos Rallye Bajnokság és persze a Rallye2 is. Az első helyszín Eger. A Rallye2 első versenyére 72 induló nevezett, ami jelentősen több, mint tavaly.

    A Rallye2 idei versenynaptára:

    1. Eger Rallye Március 29-31.
    2. Miskolc Rallye Április 26-28.
    3. Iseum Rallye Május 17-19.
    4. Székesfehérvár Rallye Június 7-9.
    5. Veszprém Rallye Július 5-7.
    6. Baranya Kupa Augusztus 1-3.
    7. Salgó Rallye Augusztus 23-25.
    8. Mecsek Rallye Október 11-13.

  • Készen állsz az ERC 2019-es kisfilmjére, benne már Magyarországgal?

    Készen állsz az ERC 2019-es kisfilmjére, benne már Magyarországgal?

    Az ERC, tehát a rali Európa-bajnokság is kiadta a 2019-es szezonelőzetes videóját. És ebben bizony helyszínként már szerepel Magyarország is, ami az utóbbi évek egyik legnagyobb sportszakmai sikere az MNASZ-nek. Türelmetlenek kedvéért eláruljuk, hogy 1:48-hoz kell tekerni, hogy láthassátok azon képsorokat, amelyeket tavaly ősszel vettek fel Nyíregyházán és környékén. Ráadásul az utolsó helyszín lesz a magyar a versenynaptárban, így ha szerencsénk lesz, itt lehet nálunk majd a bajnokok avatása is!

    Íme az előzetes:

  • Kimi reméli, hogy olyan szezonja lehet 2019-ben, mint volt a Lotusszal

    Kimi reméli, hogy olyan szezonja lehet 2019-ben, mint volt a Lotusszal

    Kimi Räikkönen titokban reménykedik a futamgyőzelemben is 2019-ben. A finn pilóta éveket töltött a Ferrarinál, de Maranello helyett most már a Sauber csapathoz köthető, akik idén már Alfa Romeo néven indulnak. 2012-ben a ma már 39 éves Räikkönen visszatért a Forma-1-be, miután kipróbálta magát a rali és a NASCAR világában is, és két versenyt is nyert az akkori Lotus csapattal.

    Az olasz automoto rákérdezett nála, hogy ezt meg tudná-e most is ismételni, így válaszolt:

    „Remélem, de nem tudom megítélni pontosan a versenyképességünket. A középmezőny nagyon együtt van. Azon is múlik majd, hogy a szezon alatt ki tudja gyorsabbá tenni majd az autóját. A kezdettől fogva jól akarunk dolgozni, és akkor az egy jó alap.”

    Kimi Räikkönen csapattársa, az olasz Giovinazzi is reménykedik egy gyors Alfa Romeoban:

    „Tavaly remek szezonjuk volt, a végén kezdtek, de a végére a top tízbe beértek. Ott kell kezdenünk, ahol ők tavaly befejezték, és fejlesztetni kell magunkat az idény során, és amennyi pontot csak tudunk, meg kell szerezni.”

  • Magyarországon mutatkozik be a raliban a Kia!

    Magyarországon mutatkozik be a raliban a Kia!

    Új rali-márkakupa sorozat indul 2019-ben Magyarországon. A Kia Rally Cupban egyforma autókkal versenyezhetnek az indulók, hogy ne a technikán, hanem a versenyzők és a navigátorok valódi tudásán múljon, ki a jobb. A Kia Rally Cup – másodosztályban – az Eger Rallye-val rajtol el, március 29-e és 31-e között.

    Az ötállomásos sorozat versenyhétvégéit egyforma Kia Picantókkal teljesítik az indulók. Az 1.2-es motorral felszerelt, elsőkerék meghajtású, 102 lóerős, 940 kilós, szériaközeli autók a sorozat promótere, Jobbágy Ákos szerint nagyon jól vezethetők.

    Amikor megálmodtam ezt a sorozatot, az volt a legfőbb célom, hogy elérhető árú belépő kategóriát hozzunk létre azok számára, akik szeretnék kipróbálni magukat a raliban. Emellett az is motivált, hogy legyen egy sorozatunk, amiben valóban össze tudja mérni az ember a tudását a másik pároséval, hiszen a körülmények – vagyis az autók – teljesen egyformák” – mesélte a Kia Rally Cup jogtulajdonosa, Jobbágy Ákos.

    A koreai gyártó korábban sosem szerepelt még élvonalbeli raliban. Vogel Adrienn, valamint navigátora Notheisz Ivett tavaly azonban megnyerte a magyar amatőr rali sprint bajnokságot Kia Picantójukkal az 1.6 alatti kategóriában. Tíz versenyen keresztül tesztelték az autót, melynek megbízhatóságához és terhelhetőségéhez már nem fér kétség. Nem véletlen, hogy a Kia Motors Hungary is támogatja a kupasorozatot, köszönjük a bizalmat a vezérképviseletnek” – hangsúlyozta Jobbágy Ákos.

    Legalább tízéves álom valósul meg azzal, hogy a Kia Motors Hungary belép a rali világába. Nagyjából 2008-2009 óta tervezzük, hogy ebben a hihetetlenül népszerű szakágban is megmutatjuk magunkat. Akkoriban a márka elismertsége jóval alacsonyabb volt, mint ma, ráadásul a gazdasági válság minden ezzel kapcsolatos tervünket elsöpörte” – emlékszik vissza a kezdetekre a Kia Motors Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Nagy Norbert.Amikor megkezdtük a közös munkát Jobbágy Ákossal és Vogel Adriennel a Kia Picanto lengyel márkakupájában, örültünk, hogy van egy ilyen európai kezdeményezés, és még boldogabbak voltunk, amikor kiderült, hogy a raliban is megvalósulhat egy hasonló márkakupa.” Nagy Norbert a legfontosabbnak az tartja, hogy elérhető árú kategóriát hoznak létre, mellyel a fiatal tehetségek is lehetőséget kaphatnak a bemutatkozásra. Végre megvalósulhat a tíz évvel ezelőtti tervünk, ott lehetünk a raliban, egy olyan közegben, ahol a Kia még nem ismert. Ráadásul emberközeli, elérhető módon jelenünk meg, ami jó lehetőség arra, hogy még szélesebb körben tudjuk népszerűsíteni a márkát, és megmutathassuk az autóversenyzésben élőknek is, milyen komoly fejlődésen ment keresztül a Kia az elmúlt években.”

    A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség rali szakágának vezetője, Berényi Ákos is üdvözli a kezdeményezést. Nagyon örülök, hogy létrejön egy olyan sorozat rali2-ben is, amilyen eddig ebben a kategóriában nem volt. Fontos, hogy legyen egy egységes kupasorozat, az pedig külön öröm, hogy női versenyzőket is láthatunk majd, akik üde színfoltjai a magyar ralinak. Bízunk benne, hogy mindezzel még több nézőt szerzünk a magyar ralinak.”

    A sorozat idén négy autóval indul, két női és két férfi páros részvétele már biztos. “Visszatérve a célokhoz: azt is fontosnak tartom, hogy elvigyük a sorozatot a szurkolókhoz. A rali elképesztően népszerű Magyarországon, óriási hagyománya van a ralisportnak, ezért megérdemlik a szurkolók, hogy testközelből láthassák ezeket a terepen egyelőre talán kissé szokatlan autókat. Szeretnénk közelebb vinni a ralit azokhoz, akik érdeklődnek iránta, ezért minden helyszínen szeretettel várunk mindenkit, aki szeretné jobban megismerni az autót vagy a sorozatot” – tette hozzá Jobbágy Ákos.

    A Kia Rally Cup 2019-es helyszínei:

    március 29-31.: Eger Rallye
    június 7-9.: Székesfehérvár Rallye
    augusztus 1-3.: Baranya kupa
    augusztus 23-25.: Ózd-Salgó Rallye
    október 11-13.: Mecsek Rallye

  • Bottas megígérte, indulni fog még raliversenyen

    Bottas megígérte, indulni fog még raliversenyen

    Valtteri Bottas nagyon élvezte a raliversenyt amelyen részt vett, ezért meg is ígérte, hogy a jövőben még vissza fog térni az autósport ezen szakágához.

    Múlt héten a finn az Artic Lapland Rally-n szerepelt, amelyet az összetetbeli ötödik helyen zárt, és még egy szakaszgyőzelmet is bezsebelhetett.

    ,,Miután teljesítettem egy raliversenyt, most már sokkal jobban szeretem ezt a sportágat. Nyilván többet kellene gyakorolnom, és maximum koncentrációt igényel, de ilyet már a Formula 1-ben is átéltem. Összességében, jó móka volt.” –nyilatkozta a finn.

    Mikor arról kérdezték a Mercedes versenyzőjét, hogy visszatérne-e a közeljövőben egy hasonló eseményre, Bottas így felelt:

    ,,Nem tudom még. A vezetés tekintetében az F1 és a Rally nagyon különböző. Sokat kellene tanulnom, ám azt viszont megígérhetem, nem ez volt az utolsó ilyen verseny, amin részt vettem.”