Címke: Ralf Schumacher

  • Stuck: Végzetes lenne Schumachernek egy kispadon töltött év

    Stuck: Végzetes lenne Schumachernek egy kispadon töltött év

    Mick Schumacher karrierje szempontjából végzetes lenne, ha akár csak egy évet is kihagyna a Forma-1-ben. Ez a véleménye a német versenyzőlegenda Hans-Joachim Stucknak, aki Michael Schumacher 23 éves fiának a Haastól való távozásáról szóló pletykákra reagált. A 71 éves korábbi versenyző az Eurosportnak beszélt erről:

    „Most már ki kell tartania, meg kell mutatnia a képességeit, és példát kell statuálnia, ahogy azt idén már megtette. Amennyiben egy évig nem versenyezhetne a Forma-1-ben, végzetes lenne számára.”

    A pletykák szerint Schumachernek vagy a teljes 2023-as szezont a Ferrari tartalékpilótájaként kell eltöltenie, vagy teljesen elveszítheti a maranellói csapat akadémiájának a támogatását. A legtöbb bennfentes nem köti komolyan Schumacher nevét a Haason kívül más istállóhoz jövőre. Stuck így folytatta:

    „Ha egyszerűen nem jönne össze neki egy másik csapatnál, akkor csak simán a Haasszal kell egy újabb évet végig csinálnia. Amennyiben Mick nem találna másik versenyülést magának, azt nem egészen érteném a Haas szemszögéből nézve. Egyszerűen mert jobbat nem fognak találni. Meglepne ugyanakkor, ha Mick nem találna munkát sehol. Pompás teljesítményt nyújt, amit az illetékesek is látnak. Ráadásul remek neve is van. Egy csapat, amelyik fiatal versenyzőt keres, nem is tehetne jobbat, minthogy leigazolja Mick Schumachert!”

    Schumachernek állítólag azt mondták a Haasnál, hogy a nyári szünet alatt nem lesznek tárgyalások a szerződéséről, de nagybátyja, Ralf szerint ez nem olyan aggasztó, és ezt el is mondta a német Skyon:

    „Általában augusztus vagy szeptember az az időszak, amikor körülnéznek a versenyzői piacon. Amennyiben kap még egy lehetőséget, ahol megmutathatja magát, az rendben van. De a lényeg az, hogy legyen egy tisztességes versenyülése a Forma-1-ben.”

    Michael Schumacher öccse ugyanakkor elismeri, hogy Mick akár ülés nélkül is maradhat:

    „Arra gondolok itt, hogy a Formula 2-ben is vannak versenyzők, akik nyomulnak és pénzük is van, mint például Drugovich.”

  • Fejek hullhatnak a Ferrarinál a nyári szünetet követően?

    Fejek hullhatnak a Ferrarinál a nyári szünetet követően?

    Ralf Schumacher szerint az is elképzelhető, hogy a Ferrari Mattia Binotto nélkül lesz már jelen a nyári szünet utáni első versenyen, a Belga Nagydíjon.

    Az olasz istálló egy remek konstrukcióval rukkolt elő az új szabályrendszer hajnalán és jól is indították a szezont, amivel azonnal bejelentkeztek a bajnoki címekért. Azonban a dolgok hamar 180 fokos fordulatot vettek és egy csapásra minden elromlott a Vörösöknél: hol a csapat, hol a technika, de még olyanra is akadt példa, amikor a versenyzők hibája miatt estek el jelentős pontoktól.

    A szezon feléig pedig olyan szintre halmozták a rontásokat a Ferrarinál, hogy a Red Bullnál már a fél kezüket rátehetik mindkét bajnoki serlegre. Max Verstappen 80 ponttal vezeti az egyéni Charles Leclerc előtt, amíg a konstruktőriben 97 pont előnyük van a Scuderiával szemben.

    Miután a Ferrari a folyamatos hibáival hétvégéről hétvégére mélyebbre süllyed az F1-et kedvelő emberek körében, a Sky német kiadásánál szakértő Schumacher szerint Binotto napjai meg vannak számolva a csapat élén.

    „Binotto állása akár már a nyári szünet után veszélybe kerülhet” – véli a Jordan, a Willams és a Toyota egykor pilótája. – Túl sok kis dolog romlott már el a csapaton belül és akkor a technikai hibákról még szót sem ejtettem. Ha egy ilyen ajándékot kapsz, hogy a világbajnoki címért mehetsz, azzal élni kell. Ők azonban ezt a lehetőséget kihajították az ablakon, ami nagy kár.”

    Binotto az utóbbi időben rendkívül kínosan igyekezte megvédeni magát és csapatát azzal, hogy „néha ők is követnek el hibákat”, de ez szerinte „a többi csapatnál is megvan.” A svájci-olasz szakember ezen szavai azonban aligha fogják megvigasztalni Leclerc-t, „akinek olyan érzése van, mint ha folyton elromlana valami a Ferrarinál.”

    Az 5-szörös futamgyőztes versenyét a kemény keverékű gumin teljesített második etapja tette tönkre teljesen, ami miatt egy plusz kiállást is eszközölt a Ferrari, ami miatt végül a futamgyőzelem egy 6. hely lett a vége.

    Schumacher a Vörösök utolsó kiállását „egyáltalán nem értette” és szerinte még „a Red Bullnál sem számítottak igazán arra, hogy ilyen mértékű segítséget fognak kapni a Ferraritól” a futam során.

  • A menedzser üzent a Schumacher családnak: Ne hazudozzanak!

    A menedzser üzent a Schumacher családnak: Ne hazudozzanak!

    Michael Schumacher korábbi menedzsere felszólítja a Forma-1-es legenda családját, hogy végre mondja el az igazat a fizikai állapotáról.

    Lassan már egy teljes évtizede, hogy a most 53 éves sportoló elbotlott, miközben fiával, Mickkel síelt Franciaországban, beütötte a fejét és agysérüléseket szenvedett. Schumachert azóta nem látták és nem hallottak róla nyilvánosan. Az egykori menedzser, Willi Weber a La Gazzetta dello Sportnak beszélt erről:

    „Hatalmas fájdalom volt ez nekem. Több százszor próbáltam kapcsolatba lépni Corinnával, de nem felelt. Felhívtam Jean Todtot, hogy megkérdezzem tőle, nem kellene-e a kórházba mennem, de ő azt mondta, hogy várjak – még túl korai. Másnap is felhívtam, de senki sem vette fel. Nem számítottam ilyen viselkedésre, és még mindig mérges vagyok emiatt. Kizártak, mondván, hogy túl korai, nos, most meg már túl késő. Kilenc év telt már el. Talán csak el kellene mondaniuk, hogy mi van. Először meg tudtam érteni a helyzetet, mivel mindig mindent megtettem Michaelért, amit csak tudtam, hogy megvédjem a magánéletét. Ugyanakkor azóta csak hazugságokat hallunk tőlük.”

    A 80 éves Weber olykor beszél Michael testvérével, Ralfal, akit szintén menedzselt a Forma-1-ben:

    „Évekkel a baleset után azt mondtam magamnak, hogy csak vigyáznom kell a családra, mivel úgysem tudok változtatni a dolgokon. Olyan volt ő nekem, mintha a fiam lett volna. Ma is fáj még beszélni róla.”

  • Az idei autókat nem, de 28 éves önmagát lenyomta Ralf Schumacher a Williamsszel

    Az idei autókat nem, de 28 éves önmagát lenyomta Ralf Schumacher a Williamsszel

    15 évvel ezelőtt vonult vissza az F1-ből, és jó ideje az aktív versenyzést is abbahagyta, ám mégis pole pozíció közeli időt repesztett a 2003-as Williams-BMW-vel Ralf Schumacher az idei Osztrák Nagydíjon. Már ami a 19 évvel ezelőtti ausztriai versenyhétvégét illeti.

    Az Osztrák Nagydíjon nemcsak az idei mezőny pilótái és autói, hanem a Legendák Parádéján korábbi évek versenygépei is szórakoztatták a Red Bull Ring közönségét. Köztük volt a 2003-as Williams FW25-ös is, amely ráadásul egyik akkori pilótájával, Ralf Schumacherrel a volánnál tett meg igencsak gyors bemutatóköröket. Hogy mennyire voltak gyorsak ezek a körök, arról a 47 éves német osztott meg információkat, és elmondta, ő is meglepődött a saját tempóján.

    https://www.youtube.com/watch?v=dAeM-n4_hRU&ab_channel=AndreasWiesner

    Schumacher az Instagramon közzétett posztjában azt írta, hogy az FW25-ös gyorsabb volt az új generációs F1-es kocsiknál, ami azért nem teljesen igaz, a 47 esztendős expilóta által megosztott fedélzeti kamerás felvételek alapján ugyanis “csak” 1:14-es legjobb körre volt képes a közel 20 éves technikával, ami még az idei autók csurig tankolt állapotban mutatott versenytempójától is elmarad.

    Részben azonban igaza volt Ralf Schumachernek, aki a hétvége során többször is pályára lépett a Williamsszel, és mivel egy másik posztjában megosztott egy fényképet a telemetriáról, azt is megtudhattuk, hogy jóval gyorsabb köröket is autózott annál, mint ami a megosztott videón látható. A fotó tanúsága szerint a legjobbja 1:08.170 volt (ment egy 1:09.155-ös időt is), amivel az idei Osztrák Nagydíjon az övé lett volna a versenyben futott harmadik leggyorsabb kör, ez pedig azért már egészen másként fest.

    Az időmérőn ugyanakkor már nem rúgott volna labdába, hiszen a Q1-et a 20. helyen záró Sebastian Vetteltől is több mint egy másodpercet kapott volna (Verstappen pole-jától több mint 3-at), viszont a 2003-as Osztrák Nagydíj rajtrácsára olyannyira odafért volna, hogy toronymagasan az övé lett volna a pole pozíció a szombati időmérőn 1:09.150-et elérő bátyja előtt (Ralf Schumacher akkor 1:10.279-cel a 10. lett).

    A történeti hűség kedvéért persze ki kell emelni, hogy 19 évvel ezelőtt a versenyzők megtankolt autóval teljesítették a szombati időmérőt, ráadásul akkoriban még bordázott gumikat használtak, ellenben Ralf Schumacher idei köreit slick Pirelliken autózta, amelyek alighanem jobban tapadtak az akkori abroncsoknál, még ha a keverékük vélhetően keményebb is, és természetesen a két gumi szerkezete is eltérő (a Williams akkor Michelin-en futott.) Ralf ideje egyébként a 2003-as pénteki, “üres tankos” időmérővel összevetésben sem mondható rossznak, hiszen azon második lett volna Michael Schumacher mögött.

    A fiatalabbik Schumacher-testvér elmondta, hogy a bemutatózáshoz 850 lóerősre fojtották le az FW25-öst, amelynek csúcsteljesítménye valahol 950 és 1000 lóerő között lehetett a maga idejében, ám még így is meglepő volt neki, hogy ilyen gyors köröket tudott autózni a mai kocsiknál 180 kilóval könnyebb versenygéppel.

  • 2022-ben visszatér a „Legends Parade” a Red Bull Ringre!

    2022-ben visszatér a „Legends Parade” a Red Bull Ringre!

    Három hosszú évé már a rajongóknak, hogy a „Legends Parade” a Red Bull Ringen, mint esemény, amely az F1-es világbajnokság exkluzív kiegészítésével izgalomba hozza őket és felelevenít megannyi kedves emléket. Az emlékezetes betétprogram 2022-ben visszatér az Osztrák Nagydíjra, Spielbergben. „A Forma-1 öt évtizede” jelszó alatt az időszak hat legizgalmasabb és leglenyűgözőbb autóját mutatják be, egészen az 1970-es évekig visszamenőleg.

    Három versenyző ikon tér vissza eredeti pilótafülkéjébe, míg három tiszteletbeli pilóta örömmel vállalta, hogy helyettesíti az eredeti versenyzőket. Mathias Lauda, Zak Brown, Riccardo Patrese, Martin Brundle, Ralf Schumacher és David Coulthard már várják, hogy vezethesse a történelmi versenyautókat.

    2014-ben, amikor a Forma-1 visszatért Ausztriába, a Red Bull Ringen megszületett a „Legendák Parádéja”. Egészen 2019-ig a nézők számos versenyzői hőst és a motorsport történetének számos legendás versenyautóját láthatták a betétprogramok eme csúcspontjaként. Olyan nagy nevek szerepeltek benne, mint Niki Lauda, Alain Prost, Gerhard Berger, Jean Alesi, Jochen Mass, David Coulthard és Hans-Joachim Stuck. A sportág régi barátaival együtt a Le Mans-i versenyautók, szuper sportautók, ritka túraautók és ProCarok mellett a turbókorszak lenyűgöző gépcsodáit is felelevenítették.

    A Formula 1 Rolex Osztrák Nagydíj versenyhétvégéjén a parádé csodálatos felállással ünnepli visszatérését. „A Forma-1 öt évtizede” címmel a 2022-es „Legends Parade” hat ismert versenyautót mutat be, amelyek 1974 és 2012 között világszerte megfordultak. Mathias Lauda a nézőknek egy kiemelkedő csúcspontot nyújt majd, egy igazán különleges pillanatot a megismételhetetlen felvonulásban. Minden idők legsikeresebb osztrák Forma-1-es versenyzőjének a fia azt a Ferrari 312B3-ast vezeti majd, amellyel Niki Lauda 1974-ben indult a világbajnokságon.

    Szintén nagyszerű hangorkánt, és tiszta F1-es hangzás biztosít az öt évtizedből a McLaren főnöke, Zak Brown Mario Andretti 1978-as világbajnokságot nyerő Lotusával. Ugyanígy tesz majd David Coulthard is, Sebastian Vettel és a Red Bull Racing 2012-es RB8-as világbajnoki győztes autójával. Emellett a 2022-es F1-es demo autó is ki lesz állítva a szurkolói zónában, a Forma-1 új korszakának szimbólumaként.

    Legends Parade 2022 – A Forma-1 öt évtizede – Versenyzők és a járművek:

    Mathias LAUDA a Ferrari 312B3-ban (1974 / Niki Lauda)
    Zak BROWN a Lotus 79-esben (1978 / Mario Andretti)
    Riccardo PATRESE a Brabham BMW BT52-ben (1983)
    Martin BRUNDLE a Benetton B192-ben (1992)
    Ralf SCHUMACHER a BMW Williams FW25-ben (2003)
    David COULTHARD az RB8-asban (2012 / Sebastian Vettel)
    és a Formula 1 álló 2022-es bemutató autója

  • A Schumacher tábor cáfolja a Porsche pletykát

    A Schumacher tábor cáfolja a Porsche pletykát

    A Forma-1-es legenda Michael Schumacher köré épülő tábor tagadta, hogy valaha is Porsche Carrera GT-t vezetett volna.

    Napokkal ezelőtt széles körű médiafigyelmet keltett egy Porsche árverése, amelyet állítólag a hétszeres világbajnok „titokban” vezetett. Állítólag Schumachernek a Ferrarival kötött akkori szerződése miatt a remek német pilóta rábírta menedzserét, Willi Webert, hogy a Weber Management nevű cégén keresztül megvásárolja a Porschét.

    Schumacher későbbi menedzsere, Sabine Kehm ugyanakkor tagadta a történetet az auto Bildnek:

    „A közelmúltban különböző médiumokban olyan hírek jelentek meg, amelyek azt a benyomást keltik, hogy Michael Schumacher volt a tulajdonosa egy Porsche Carrera GT-nek, amelyet most eladásra kínálnak. Ez nem tényszerű. Michael Schumacher sem közvetlenül, sem közvetve nem állt kapcsolatban senkivel sem, aki ennek a Porsche Carrera GT-nek a tulajdonosa volt.”

    Michael testvére, Ralf még hozzátette:

    „Amennyire én tudom, soha nem vezetett Michael Porschét.”

  • Wolff nem képviselheti ilyen stílusban a Mercedest?

    Wolff nem képviselheti ilyen stílusban a Mercedest?

    A Holland Nagydíj főnöke, Jan Lammers megdöbbent azon, hogy Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke milyen stílusban jellemezte 2022-es autójukat.

    Miközben a Mercedes-főnök a bakui verseny leintése után Lewis Hamiltonnal rádiózott, bocsánatot kért a hétszeres világbajnoktól, amiért ilyen „csotrogányt” kellett vezetnie.

    „Ilyen kijelentést még soha nem hallottam csapatfőnöktől, egész pályafutásom során” – mondta a korábbi F1-es versenyző a NOS-nak.

    „Soha nem hallottam még csapatfőnököt így beszélni a saját csapatáról, és nem értem, hogy a PR-csapat miért nem lép közbe. Nem képviselheti így a márkát.”

    Lammers azt is elmondta, észrevette, hogy Wolff feltűnően másképp beszél Hamiltonnal, mint acsapattársával, George Russellel.

    „Lehet, hogy nem közvetítették, de nem hallottam, hogy Wolff így beszélne Russellel, amikor ugyanolyan kellemetlenségekkel küzd, mint Hamilton” – mondta.

    „Miért nem halljuk, hogy Wolff megköszöni Russellnek (az eredményét)? És miért csak a negatív dolgokat halljuk Hamiltonról?”

    Lammers csodálkozik azon is, hogy mennyire teátrálisak mind Wolff, mind Hamilton nyilatkozatai és viselkedésük.

    „Az a tendencia, ahogy lárom, hogy amit Hamilton és Wolff mond a verseny után, azt egy nappal később megcáfolják” – mondta. „Szerintem Hamiltonnak többet kellene tennie a csapat vezetőjeként.”

    „A Mercedes dönthetne úgy, hogy kicsit megemeli az autót, mert akkor sokkal visszafogottabb a delfinezés, de ezt nem akarják megtenni, mert akkor lassabbak lesznek.”

    Egy másik korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher a német Sk-nak nyilatkozva azt mondta, hogy Hamilton volt „a legnagyobb csalódás” számára a szezon eddigi részében.

    „Toto Wolf minden idők legnagyobb pilótájának nevezi őt, de újra és újra kikap az újonctól” – mondta Ralf.

    „Két lehetőség van: vagy Russell jobb, vagy Hamilton autója annyira jó volt az elmúlt években, hogy az nagyon sokat kompenzált.”

    „Lewis néhány évvel idősebb Russellnél, és egyesek szerint a motivációja is csökken, de nem hiszem, hogy bármelyik is az ok lenne” –  mondta Schumacher már a Servus TV-nek.

    „Az a tény, hogy Russell gyorsabb, marcangolja Lewist. Russell bejön, szuperül beszél, jó a modora, és jól is vezet.”

  • Nem valószínű, hogy lesz gyors megoldás a Ferrari számára

    Nem valószínű, hogy lesz gyors megoldás a Ferrari számára

    Ralf Schumacher kételkedik abban, hogy a Ferrari a hétvégi Kanadai Nagydíjig képes lesz gyors megoldást találni a megbízhatósági problémáikra. Ez annak ellenére van így, hogy a Ferrari szóvivője szerint már van egy „rövid távú megoldás” arra a hidraulikai gondjukra, ami miatt Carlos Sainz Bakuban kiállt.

    Charles Leclerc bakui motorhibája miatt, Montrealban új motort szerelnek az autójába, de a maranellói istálló még nem jár a bakui problémájuk végére. Ennyit közöltek erről:

    „Charles motorja holnap érkezik meg a gyárba, és estére várhatóan elkészül az első kiértékelése.”

    A egykori F1-es futamgyőztes Ralf szerint a Ferrari helyzete „drámai”, és ezt el is mondta a Servus TV-nek:

    „Az erős kezdés után először a versenyzőik összhangja csökkent, majd jöttek a technikai problémák. Mindez persze akkor, amikor potenciálisan megnyerhették volna a világbajnokságot.

    Gyors megoldásra lenne szükségük, de nem gondolom, hogy Kanadáig képesek lesznek úrrá lenni a problémáikon.

    „Jelenleg csak össze kell tartaniuk. Mattia Binotto ebben nagyon jó, kívülről nézve mindig nyugodtnak tűnik”.

  • Watson szerint Hamilton „pantomimezik”, de inkább edzenie kéne

    Watson szerint Hamilton „pantomimezik”, de inkább edzenie kéne

    Lewis Hamilton kapcsán azt nyilatkozta a korábbi F1-es versenyző, John Watson, hogy hagyja abba a „pantomim hölgy” színjátékot, miután a hétszeres világbajnok panaszkodott az autó pattogása okozta hátfájása kapcsán.

    Hamiltont látható fájdalmakkal kapták lencsevégre, mikor  az Azerbajdzsáni Nagydíj után kiszállt az autójából. Mivel a W13-as sokkal érzékenyebb a pattogásra, mint látszólag bármelyik másik autó a pályán, nem volt meglepő, hogy a 37 éves Hamilton a verseny végeztével a hátát fogta.

    Maga Hamilton azt mondta, hogy az imádkozás, a fogak összeszorítása és az adrenalin elegye volt az egyetlen dolog, ami átsegítette a versenyen, de nem ő az egyetlen versenyző, akinek panaszai voltak.

    Pierre Gasly nemrég azt mondta, reméli, hogy az FIA lépni fog, hogy nehogy versenyzőkenk „30 éves korukra bottal kelljen járniuk”, míg Daniel Ricciardo azt mondta, hogy a vasárnapi futam „megrázó” volt.

    Hamilton azonban nem mindenkitől kapott támogatást. Az 1981-es Brit Nagydíj győztese, Watson azt mondta, hogy abba kellene hagynia azt, hogy úgy viselkedik, mint egy „pantomim hölgy”, és „több időt kellene töltenie az edzőteremben”.

    „Lewisnak vigyáznia kell, hogy ne viselkedjen úgy, mint egy pantomim hölgy” – mondta a 76 éves Watson a Daily Mailnek. „Nagyon nehéz autót vezetni, de 37 évesen a csontok már nem bocsátják meg annyira a kényelmetlen autózást.”

    „George elég frissnek tűnt utána, és a harmadik helyen végzett, Lewis negyedik helyével szemben.”

    „Lewisnak talán újra kell kalibrálnia magát, és kevesebb időt kell a levegőben töltenie, és többet az edzőteremben.”

    Az üléspozíció is számíthat

    Egy másik ex-pilóta is megszólalt Hamilton bajai kapcsán, Ralf Schumacher személyében.

    „Ami a pattogást illeti, lehetnek ilyen problémái, de Russell ugyanabban az autóban ült, és George frissnek tűnt számomra a verseny után” – írta Schumacher a német Sky hasábjain.

    „Lewisnak először is látnia kellene, hogy [Russell] gyorsabb nála. Sajnálom Lewist, hogy fáj a háta, de a többi csapatot is érinti a probléma.”

    „Nem tudom, hogy Lewis felegyenesedve ül-e az autóban, és ezért jobban érzi-e a hátát érő ütéseket. Ha egyenesebben ülne, akkor az ágyéki gerincét sokkal nagyobb terhelés érné, ami megmagyarázná a fájdalmát.”

  • Danner: Schumacher nem vonzó az F1-es csapatoknak

    Danner: Schumacher nem vonzó az F1-es csapatoknak

    A Forma-1 egy korábbi korában Mick Schumacher már rég „eltűnt” volna.

    Ez a véleménye a korábbi Forma-1-es pilótának, Christian Danner-nek, aki szerint egykori csapatfőnöke az Arrowsnál, Jackie Oliver „egyből kirúgta volna” őt a 80-as években a sorozatos balesetek és a teljesítmény hiánya miatt. Ezért egyetért Günther Steinerrel, miután a Haas csapatfőnökét Mick nagybátyja, Ralf Schumacher kritizálta, amiért kibeszélte a 23 éves versenyző küzdelmeit. Danner a Sport1-nek beszélt erről, ráadásul egykori, 1986-os csapattársának, Marc Surernek:

    „Ennek már épp ideje volt. A csapatfőnöknek megengedhető, hogy azt mondja, hogy „most már fejezd be az ütközéseket”. Mert folyamatosan ez történik. A mi időnkben, ez így ment.”

    A svájci ex-versenyző Surer ugyanakkor legalább némi szimpátiával bír az ifjú Schumacher irányába:

    „Az is igaz, hogy Micket elbizonytalanították a balesetek. Ezt követően a csapat azt mondja neki, hogy már nem törhet össze semmit. Bakuban azonban csak akkor tudsz gyorsan vezetni, ha szabad gyorsulnod. Őt ez elbizonytalanította.”

    Surer, meg is jegyezve, hogy Schumacher szombaton az utolsó helyre kvalifikálta magát, de ő látja Steiner oldalát is:

    „Günther Steiner őszinte, így amikor mond valamit, az néha visszahull rá. A mai médiával pedig ez százféle formában visszaüt. Ugyanakkor én szeretem Günthert, mert őszinte. Amikor állít valamit, akkor azt komolyan is gondolja.”

    Danner mindeközben elismeri, amennyiben Schumacher nem tud gyorsan felpörögni, akkor veszélybe kerül a Forma-1-es karrierje:

    „Mick jó pilóta, de ha rendszeresen összetöröd az autódat és egy másodperccel lassabb vagy, mint a csapattársad, akkor nem vagy túl vonzó a csapatoknak. Azt hiszem, most minden oldalnak le kell nyugodnia, beleértve azokat is Mick oldalán, akik nyilvánosan folyamatosan kritizálják a Haast és Steinert.”