Címke: Ralf Schumacher

  • Ralf Schumacher ismét kiakadt a Haas-ra

    Ralf Schumacher ismét kiakadt a Haas-ra

    Megint nem volt elégedett a Haas hozzáállásával Ralf Schumacher. A német expilóta azt nehezményezi, hogy rossz stratégiát választottak az unokaöccsének.

    Mick Schumacher eltérő stratégiát teljesített az esős Japán Nagydíjon. A piros zászlós újraindítás után ő autózott legtovább extrém esős gumikon, bízva egy újabb esőben vagy egy biztonsági autóban. Noha az interek már jóval gyorsabbak voltak, a csapat folyamatosan bíztatta a németet, hogy tartson ki.

    Végül ez a váratlan húzás nem jött be, az abroncsok teljesen elfogytak, és Schumacher a mezőny végére esett vissza, de legalább elmondta, hogy néhány másodpercig vezetett egy F1-es versenyt.

    Utólag visszagondolva tehát rossz döntést hozott a csapat, amit Mick nagybátyja, Ralf is erősen kritizált.

    „Egy véleményes taktika a Haas részéről, amely megfosztotta Micket egy jó eredménytől, miközben kiválóan vezetett.” – foglalta össze röviden a taktikát a német, majd folytatta. „Azonban továbbra is úgy gondolom, hogy a Haas egy olyan csapat, amelyik jó irányba halad. Az még bizonytalan, hogy mekkora költségvetés fog rendelkezésükre állni a szezonban és milyen lesz majd a motor.”

    „Hiszem, hogy mind a Haasnak mind pedig Micknek van jövője és ki kell használniuk, amit érdemelnek. A javulás Mick részéről a hétvége során kiemelten észrevehető volt. Mindazonáltal a Haasnak meg kell kérdőjeleznie saját magát, mivel ilyen stratégiai hibák nem férnek bele még egyszer, elég csak megnézni a Ferrarit. Nem lehet mindenki olyan jó, mint a Red Bullnál dolgozók.” – tette hozzá.

  • A zavaros szabályzás miatt elfordulhatnak a Forma-1 rajongói

    A zavaros szabályzás miatt elfordulhatnak a Forma-1 rajongói

    A Forma-1-nek „óvatosnak” kell lennie, hogy ne idegenítse el a rajongóit a túl bonyolult szabályalkotással.

    A teljes paddockot és az F1-es világát, beleértve a Red Bullt is, meglepetésként érte, amikor Max Verstappent világbajnoknak nyilvánították mintegy 20 perccel a vasárnapi Japán Nagydíj leintése után. Christoan Horner csapatfőnök a német Skynak beszélt erről:

    „Biztosak voltunk benne, hogy csak akkor lesz teljes pontszám osztás, ha a verseny 75 százalékát teljesítik. Ezért feltételeztük, hogy egy pont még hiányzik.”

    Kiderült, hogy egy szabály lehetővé tette, hogy teljes pontokat adjanak, amennyiben a piros zászlóval megállított futamot ezután újraindítják. Alan Permane, az Alpine sportmenedzsere elismerte:

    „El kell áruljam, hogy másokkal együtt egyike voltam azoknak, akik kezdeményezték ennek a szabálynak az átírását. Ami történt, az teljes összhangban van a szabályokkal, csak abban nem vagyok biztos, hogy ez volt a szándék.”

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl is egyetértett vele:

    „Nem gondoltunk arra, hogy a pontok kiosztása ebben az esetben miképp történt. Nem ez volt az FIA vagy a csapatok szándéka – úgy tűnik, hogy mindannyian figyelmen kívül hagyhattuk ezt a kiskaput, így mindannyian felelősek vagyunk ezért.”

    Horner most arra számít, hogy 2023-ra változtatni fognak ezen a szabályon:

    „Biztos vagyok benne, hogy ez lesz.”

    Sok szurkoló ugyanis azzal vádolja az FIA-t, hogy szándékosan a Red Bullnak és Verstappennek kedvez, a korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher pedig egyetértett a német Skyon azzal, hogy az irányító testület nem kezelte jól a helyzetet:

    „Ha utánanézünk a szabálynak, szinte önkényről beszélhetünk, de nem ez a probléma. Az FIA-nak legalább előzetesen meg kellett volna mutatnia a szabályt, hogy az emberek világszerte ne matekozzanak. Közölhették volna rögtön, hogy teljes futamnak tekintik majd. Ahogy vasárnap megesett mindez, az tényleg nem volt jó. Még Christian Horner és Dr. Helmut Marko is meglepődtek.”

    Ugyanakkor a paddock egyik leghosszabb ideje szolgáló újságírója, a Blick újságírója, Roger Benoit is úgy véli, hogy úgy tűnt, mintha az FIA „egy kalapból húzott volna elő egy új szabályt”. A Bild újság erre a végkövetkeztetésre jutott:

    „A Forma-1-nek vigyáznia kell, hogy ne riassza el a rajongókat a kusza szabályokkal.”

  • Verstappen az alábbi célokkal vág neki a hátralévő futamoknak

    Verstappen az alábbi célokkal vág neki a hátralévő futamoknak

    A versenyzői értékelés új világbajnoka, Max Verstappen azt mondja, a hátralévő négy futamon most az a célja, hogy segítsen a Red Bullnak megszerezni a konstruktőri elsőséget is.

    Ez lenne az első alkalom a 2013-as Sebastian Vettel-korszak óta, hogy a Red Bull megnyerné a csapatbajnoki címet, megszakítva a Mercedes nyolcéves domináns sorozatát. Verstappen a Japán Nagydíj után így nyilatkozott erről:

    „Vezetjük a konstruktőri bajnokságot, tehát tényleg erre akarunk koncentrálni – megpróbáljuk bebiztosítani. Ez egy igazán különleges év volt, ami nem sűrűn adatik meg az embernek.”

    A korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher a német Skynak nevetve hozzátette:

    „Nem szabad elfelejtenünk, hogy Sergio Perez végül világbajnokká tette Maxot azzal, hogy az utolsó kanyarban megtámadta Leclerc-et, amiért a Ferrari pilótáját büntetésbe sodorta. Tavaly Max az utolsó körben lett világbajnok, ezúttal Japánban az utolsó kanyarban.”

    Dr. Helmut Marko ugyanis azt is célul tűzte ki, hogy Sergio Perez a második helyen végezzen a pilóták rangsorában, ugyanis jelenleg egyetlen pont előnye van a Ferrari versenyzője, Charles Leclerc előtt. Így fogalmazott:

    „Ez lenne az első eset, hogy a világbajnokságban az első és a második helyen végeznénk, ez a következő célunk.”

    Perez eközben megemelte a kalapját Verstappen dominanciája előtt, hiszen már behozhatatlan a lemaradása a hollandhoz képest, ugyanis elképesztő 113 pont Max előnye:

    „A szezon elején még tudtam tartani a lépést, de aztán mintha Max talált volna egy újabb fokozatot. Néhány futamon egyszerűen hihetetlen volt.”

    Együtt ugyanakkor behúzhatják a konstruktőri bajnoki címet is – csupán azzal, hogy a közelgő austini Amerikai Nagydíjon mindkét Ferrari-pilóta előtt végeznek. A pontkülönbség jelenleg már elképesztő 165 pontnyi.

    Arra a kérdésre, hogy a Red Bull 2022-es kettős világbajnoki diadalát bebiztosítani lenne-e a prioritás, Verstappen azt válaszolta:

    „Abszolút. Ez a következő cél, és mindent bele fogok adni, hogy azt is elhódítsuk.”

  • Wolff besúgója információkat szolgáltatott és elárulta a Red Bullt?

    Wolff besúgója információkat szolgáltatott és elárulta a Red Bullt?

    Ralf Schumacher szerint Toto Wolff korábbi alkalmazottja, aki jelenleg az FIA-nál dolgozik, árulta el a Red Bull költségvetési túllépését.

    Shaila-Ann Rao, korábban a Mercedes csapatfőnökének tanácsadója és ügyvédje volt, most pedig a Szövetség egyik új sportfőtitkára. Kinevezése után több csapat is morogni kezdett, mivel azt gyanították, hogy a csillagosok olyan információkat is kaphatnak, amit nem lenne szabad.

    A költségvetési plafont beárnyékoló botránnyal kapcsolatban Helmut Marko megjegyezte, érdekes, hogy egyáltalán bárminemű információ a sajtóhoz eljutott.

    „Első sorban elég meglepő ez az egész. Egyelőre semmilyen információnk sincs. Mégis honnan származnak Toto Wolff elég részletes információi, amiket az állításai alátámasztásához használt? Ez az első dolog, amit tisztázni kell! – nyilatkozta az osztrák tanácsadó.

    Marko szerint a Mercedesnek még mindig keserű a szőlő Abu Dhabi miatt, ezért továbbra is az eredmények megváltoztatásán munkálkodnak:

    „Abu Dhabi már rég a múlté. Kicsit furcsa, hogy Toto nem tette még túl magát rajta. Elképesztő, mégis honnan húzta elő ezeket a számokat? Hatalmas túlköltekezésekről beszél, biztos van egy téglája az FIA-nál.” – magyarázta tovább Marko.

    Ralf Schumacher viszont összekötötte a pontokat és elsősorban a Szövetségre mutogat.

    „Mindannyian tudjuk, hogy Toto Wolff bizalmasa és korábbi alkalmazottja nagyon magas pozíciót kapott az FIA-n belül. A Szövetségnek saját maga ellen kell vizsgálatot folytatnia, hiszen ilyen információk nem kerülhetnek csak úgy napvilágra. Ez az egész árt a Forma-1-nek, és emiatt az FIA a hibás. Bármi is derüljön ki szerdán (akkor hozzák nyilvánosságra a 2021-es költségvetési adatokat), számomra kiderült, hogy Toto Wolff egy rossz vesztes. Még mindig nem tette túl magát a tavalyi bajnokságon.”

    A holland Ziggo Sports szerint a Red Bull és az Aston Martin 7,5 millió dolláros büntetést kaphat a túlköltekezés miatt. Ezen felül a következő évben kevesebb időt tölthetnek a szélcsatornában.

    Marko azonban leszögezte: nem vétettek a szabályok ellen.

    „Egyelőre nincs végleges jelentés, nincsenek konkrét számok. Van néhány sarkalatos pont. Egyes esetekben mi másképp látjuk a helyzetet, mint az FIA. Elküldtük a jelentésünket nekik, de egyelőre nincs válasz. Ha a hat pontunkból kettő vesznek figyelembe, akkor is a felső határ alatt vagyunk. Minden más szóbeszéd teljes képtelenség.”

  • Borzalmas a szerelők helyzete Ralf Schumacher szerint

    Borzalmas a szerelők helyzete Ralf Schumacher szerint

    Ralf Schumacher egyáltalán nem biztos benne, hogy tarthatók lesznek a Forma-1 tervei. A kiégés fenyegeti a bajnokságot?

    Ettől tart a korábbi F1-es versenyző, Ralf Schumacher, akinek 1997-es debütálásakor 17 versenyből állt a versenynaptár.

    Tíz évvel később, amikor a most 47 éves versenyző visszavonult, a versenynaptár még mindig csak 17 futamból állt, de 2023-ra rekordszámú, 24 futamra nő. Ennek értelmében az év hétvégéinek majdnem felében versenyezni fog az F1-es mezőny.

    [poll id=”248″]

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher öccse szerint a folyamatosan bővülő menetrend „izgalmas projekt” az F1 számára – de egy kicsit aggasztónak is tartja.

    „Kíváncsi vagyok, hogy hosszú távon mennyien tudják ezt tartani” – mondta Ralf a Kronen Zeitung című lapnak.

    „Azt hiszem, a kiégés kérdését a szerelők körében nem lehet teljesen elhessegetni. Borzalmas lehet számukra” – mondta Schumacher. „Már a családjukat sem látják.”

    Schumachert az is aggasztja, hogy a 24 futammal talán már a közönség is telítődik és alábbhagyhat a lelkesedés.

    „Amikor a barátaimmal beszélek, néha azt mondják: ‘Már megint Forma-1? Nem is tudtam!’” – mesélte.

    „De amikor aztán az F1 rövid szünetet tart, valahogy hiányzik. Azon kapom magam, hogy azon gondolkodom: ‘Ezen a hétvégén nincs futam – mit fogok csinálni vasárnap?’”

  • Marko: Nem száll be a Porsche a Red Bullba

    Marko: Nem száll be a Porsche a Red Bullba

    A Red Bull megerősítette azon találgatásokat, amelyek szerint kipukkant a 2026-ra és azon túlra szóló, nagy várakozással várt gyári kapcsolatuk.

    A „kipukkadt” megjegyzést Ralf Schumacher vasárnap a német Sky műsorában tette, utalva a paddockban elterjedt pletykákra, amely szerint a Red Bull és a Porsche között vita van abban a kérdésben, hogy melyik félé lesz a döntő erő:

    „A biztosnak hitt alku kidurrant, vagy legalábbis egyelőre félre lett téve, mert nem sikerült megegyezniük.”

    Azzal számolt mindenki, hogy a Porsche megveszi a Red Bull Racing 50 százalékát. Erre már Dr Helmut Marko reagált, a Sport1-en:

    „Nem lesz a Porsche a részvényesünk. Minden adott ahhoz, hogy saját erőforrásokat építsünk.”

    Mindeközben felmerült, hogy a Honda egyszerűen úgy dönt, 2026-tól hivatalosan is visszatér a Forma-1-be. Schumacher pedig ezzel egyet is ért:

    „Miért is kellene a Red Bullnak egyébként a Porschéval mennie? Nekik van a legjobban kidolgozott, és legfüggetlenebb csomagjuk.”

    Amennyiben a Red Bull-Porsche üzlet teljesen összeomlik, a korábbi Forma-1-es pilóta úgy gondolja, a McLaren újra a legnagyobb esélyes ebben a keretben, Andreas Seidl miatt is. Seidl, a jelenlegi McLaren csapatfőnök hihetetlen sikerrel vezette a Porsche Le Mans-i felemelkedését. A Sport1 utalt rá ugyanakkor, hogy a Red Bull-lal vagy anélkül, de a Porsche 2026-tól mindenképpen be akar szállni a Forma-1-be.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner vasárnap szintén megerősíteni látszott, hogy a Porsche-téma legjobb esetben is a háttérbe szorult:

    „Azt állítottuk, hogy 2026-tól mi magunk leszünk motorgyártók. Voltak egyeztetések a Porschéval, de nagyon elhivatottak vagyunk a motorépítés mellett – a Red Bull első erőforrásának megépítése mellett. Ez egy új és izgalmas fejezet a Red Bullnak, és az, hogy a hajtáslánc-üzletághoz lesz-e partnerünk vagy sem, még vita tárgya.”

  • Marko nem állna Gasly útjába, Schumacher viszont nem kell neki

    Marko nem állna Gasly útjába, Schumacher viszont nem kell neki

    A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko hajlandó lenne elengedni Pierre Gasly kezét, amivel utat nyitna egy juniorja vagy akár Schumacher számára.

    Oscar Piastri végleges bejelentése után lassan eldőlhetnek a dominók a pilótapiacon, most, hogy kiderült, az Alpine-nál van szabad ülés.

    Sokak nevét említették, de a franciáknak nyilván az lenne az álomszerű forgatókönyv, ha a két francia futamgyőztessel indulnának. Oconnak 2024 végéig van szerződése, Gasly pedig a jövő évre már aláírt az AlphaTaurival.

    Nem lenne ugyan példátlan az eset, hogy a Red Bull kölcsönadja egy versenyzőjét másoknak, Carlos Sainz is így került a Renault-hoz még 2017 végén.

    „Érvényes szerződésünk van 2023-ra, de ugyanakkor zajlanak megbeszélések.” ismerte el Marko a Sky Deutschlandnak.

    „Ha a feltételeinket teljesítik, nem fogunk Gasly útjába állni. De ez nem történt még meg. Egy álma válna valóra, ha egy francia gyári csapatnál versenyezhetne.”

    Ha sikerülne nyélbe ütni a francia kivásárlását, az AlphaTaurinál szabadulna fel egy hely, amire Mick Schumacher nem lenne esélyes.

    „Franz Tost közel áll hozzá és hisz benne, de amíg Mick Schumacher a Ferrari programjában van, nem fogunk foglalkozni vele.

    Már kigondoltuk, ki jöhetne Gasly helyére, de nem akarjuk még bejelenteni. Van pár versenyzőnk a junior programban, akiknek megvan szuperlicenszhez szükséges pontjuk. Van saját programunk, tehát nyilván őket részesítenénk előnyben.” – utalt arra, hogy Schumacher elhagyhatja a Ferrarit.

    „Rosszul kezdte az évet, de aztán jó formát talált. Például Silverstone-ban nagyon meggyőző volt a sebessége, de még mindig hiányzik egy kis kiegyensúlyozottság.” – mondta a németről.

    Egy másik pletyka szerint Colton Herta érkezhet a megüresedett ülésbe, Ralf Schumacher szerint viszont ez nem lenne a legjobb döntés.

    „A marketing az marketing, de a sport az sport. Mindig a mezőny közül választanék. Nem akarok a fiataloktól megtagadni semmit, de már tesztelt a McLarennel, és ha nagyon jó lett volna, akkor ő lenne az ülésben, és nem Piastri.”

  • Schumacher szerint Ricciardónak lefőtt a kávé

    Schumacher szerint Ricciardónak lefőtt a kávé

    Ralf Schumacher úgy gondolja, hogy Daniel Ricciardo jövőre már nem lesz a mezőny tagja.

    Fernando Alonso megkeverte a kártyákat azzal, hogy 2023-tól az Aston Martin versenyzője lesz. Az Alpine így Oscar Piastrit akarta a helyére ültetni, ám az ausztrállal nem kötöttek szerződést. A 21 éves pilóta a McLarent nézte ki magának, mivel honfitársa alatt rezeg a léc.

    Sajtóinformációk szerint a wokingi istálló engedélyt kért a Forma-1 szerződéseket vizsgáló testületétől arra, hogy elvigyék Piastrit. A szervezet jóvá is hagyta a kérésüket. Így Ricciardo sorsa megpecsételődött. Ugyan az Alpine-nál még lehet esélye, ám a német ex-versenyző szerint nem fog visszatérni a rajtrácsra jövőre.

    „Ott van Daniel Ricciardo… Véleményem szerint nem fog még egy esélyt kapni Forma-1-ben. Ugyanakkor nem tudom, ki kellene választani az Alpine-nak” – morfondírozott Schumacher.

    A franciákat nagy dilemma elé állította Alonso távozása. Vajon olyan pilótát választanak, aki a jelenlegi a mezőny tagja, vagy a fiatalok közül hoznak fel valakit? Pierre Gasly és Mick Schumacher neve is felmerült a sajtóban, de többen Nico Hülkenberg vagy épp Daniil Kvyat visszatérésén sem lepődnének meg. Az orosz pilóta természetesen csak független zászló alatt léphetne be újra a száguldó cirkuszba. Az F2-ből Felipe Drugovich és Jack Doohan a legesélyesebb, de akár Nyck de Vries neve is belekerülhet a kalapba.

    „A listán ott szerepelnek bizonyos nevek, és Mick (Schumacher) még nem hosszabbított a Haasszal, így ő jó jelölt lenne. Nico Hülkenberg is szóba jöhet.” – tette hozzá Ralf Schumacher.

  • Schumacher reméli, hogy a „rossz vesztes” Alpine elengedi Piastrit

    Schumacher reméli, hogy a „rossz vesztes” Alpine elengedi Piastrit

    Ralf Schumacher reménykedik abban, hogy nem blokkolja majd Oscar Piastri eligazolását az Alpine.

    Fernando Alonso az átigazolásával kész káoszt teremtett a pilótapiacon. A francia alakulat igyekezett minél előbb bejelenteni az ausztrál versenyző érkezését, ám az érintettel nem írtak alá semmit. A 21 éves pilótának csak az akadémiával van ugyanis szerződése, az F1-es alakulattal nem.

    Flavio Briatore és Mark Webber tanácsára Piastri a „nagyobb halra” pályázik, és inkább a McLarennél látja a jövőjét. Ám ebbe a levesbe még belerondíthat az Alpine, főleg ha jóvátétel reményében a bíróság elé viszik az ügyet.

    A német ex-versenyző viszont reménykedik abban, hogy nem akadékoskodik túl sokat majd az alakulat:

    „Oscar (Piastri) mindent jól csinált. Most már csak abban reménykedhetünk, hogy a sértett vesztes (Alpine) nem gördít akadályokat a fiú elé. Piastri a kezükben volt, csak annyit kellett volna tenniük, hogy leszerződnek vele. Sajnálom, mert kedvelem Otmart (Szafnauer). Csalódott lesz amiatt, hogy nem látta előre Alonso távozását, és így nincs B terve. Ez a legkínosabb az egészben. Így saját magát kell hibáztatnia. Oscar tehát nem csinált semmi rosszat. Az Alpine előbb is megkérdezhette volna Alonsót a terveiről és világossá tehette volna Piastri számára, hogy számítanak rá a jövőben. Az első évében megnyerte az F3-at, majd utána az F2-öt. Mire kellett várniuk? Én is ezt tettem volna a helyében.” – magyarázta Schumacher.

    A franciák még kölcsön adták volna egy évre a 21 éves pilótát, mivel a McLaren is szemet vetett a fiatalra.

    „Az egyértelmű volt, hogy az Alpine nem számolt Piastrival 2023-ban. Úgy vélték, időre van szüksége. Máshová akarták tenni őt, kölcsön akarták adni 1-2 évre. Volt opciójuk Piastrira, de nem éltek vele, mert azt hitték Alonso náluk marad. Ha van egy ilyen ékszered, nem szabad hagynod, hogy kicsússzon a kezeid közül. Ha te nem tudod rendbe tenni a szerződés körül dolgokat, nem mutogathatsz ujjal a fiatalemberre. Egy dolgot viszont nem szabad elfelejteni: Piastri menedzsere Mark Webber, aki nagyon szoros kapcsolatot ápol Andres Seidllel és Flavio Briatoréval.”

  • „Kriminális, hogy az Alpine elengedett egy olyan ékkövet, mint Alonso”

    „Kriminális, hogy az Alpine elengedett egy olyan ékkövet, mint Alonso”

    A Forma-1-es nyári szünetben maximális fokozatba kapcsolt a minden évben szokásos pilótakeringő, melynek főszereplője az Alpine csapata. A franciákat két pilóta hagyta faképnél két napon belül, Ralf Schumacher szerint pedig ezt főként maguknak köszönhetik.

    Az egész Fernando Alonso Aston Martinhoz való átigazolásával kezdődött, majd jött az a hivatalos bejelentés az Alpine-tól, hogy Oscar Piastri lép a spanyol helyébe, amit Piastri azon melegében cáfolt.

    Schumacher először leszögezte, hogy az Alpine nem tervezett Piastrinak ülést adni még egy-két évig, máshová akarta bejuttatni, hogy azért a Forma-1-ben legyen.

    „Az Alpine-nak volt egy opciója [hogy Piastrit beülteti – a szerk.], de nem éltek vele, mert nem számítottak arra, hogy Fernando Alonso távozik. Ha van egy ilyen gyöngyszemed, akkor kriminális őt elengedni” – nyilatkozta a német Sky-nak a korábbi versenyző Alonsóra utalva, akinek az Alpine nem akarta megadni azt a többéves szerződést, melyet a spanyol szeretett volna.

    Ami Piastrit illeti, ő a McLaren felé veheti az irányt, csakhogy a wokingiaknak állítólag még ki kell vásárolniuk a szerződéséből Daniel Ricciardót, ami komoly összegbe fájhat.

    „Ha nem vagy képes rendesen összerakni a szerződéseket, nem hibáztathatod a fiatal srácot” – tette hozzá a helyzettel kapcsolatban Schumacher, utalva arra, hogy Szafnauer kritikája Piastriról nem állja meg a helyét. „Csalódott, hogy nem látta előre, mi lesz Alonsóval, és hogy nincs B terve. Ez a kínos az egészben: csak magát hibáztathatja.”