Címke: Ralf Schumacher

  • Leclerc-nek szintet kell lépnie: „már nem elég az, hogy gyors, de még hibázik

    Leclerc-nek szintet kell lépnie: „már nem elég az, hogy gyors, de még hibázik

    Míg Carlos Sainz a szezon második felében a Ferrari vezérpilótájává lépett elő, addig Charles Leclerc válaszút előtt áll.

    A Scuderia a nyári szünet után új lendületet vett, ám a monacói versenyző helyett a spanyol lépett elő, és „vette vállára a csapatot.” Szingapúrban a 29 éves pilóta nyerni is tudott, így a Red Bull versenyzőit leszámítva csak neki van győzelme az idei szezonban.

    Sainz jól érzi magát a jelenlegi konfigurációban, és magabiztosabban is versenyzik, míg Leclerc úgy tűnik nemigen találja a helyét. A spanyol győzelme után a szakértők egyértelmű szerepcseréről kezdtek beszélni, ám Sainz szerint nem harcolnak azért, hogy ki legyen az első számú pilóta. A céljuk az, hogy a csapatot először is versenyképessé tegyék.

    Sainz berúgta az ajtót, és felborította a csapaton belüli hierarchiát?

    „A szerződéseinkben és a vezérkarnál is egyértelmű az álláspont. Egy prioritás van, az pedig a Ferrari. Vannak versenyek, ahol elől vagy és vannak olyanok, mikor hátul. Néha segítened kell a csapattársadnak, néha pedig ő segít neked. Charles (Leclerc) és én már hozzászoktunk ehhez, tudjuk, hogyan kell ezt jól kezelni. Aki szereti a Ferrarit, annak nem kell eröltetnie ezt az első számú versenyző dumát. Egyrészt, nem számít, másrészt nem segít” – fejtette ki a véleményét a 29 éves pilóta.

    Ám Ralf Schumacher nem ért egyet a spanyollal. A német ex-versenyző szerint Leclerc-nek van miért aggódnia.

    „Leclerc most válaszút elé érkezett. Objektíven kell néznie magát. Annak a szcenáriónak már nem túl sok értelme van, hogy ő egy nagyon gyors pilóta, aki tehetségével próbál fordítani a helyzeten, de közben meggondolatlan hibákat vét. Sainz sokkal kiegyensúlyozottabb. Ugyan nem olyan gyors, mint Leclerc, de sokoldalúbb, és most ő a jobb választás.”

    Sainz viszont nem ért egyet ezzel az állítással, szerinte ő és Leclerc egyforma lehetőségekkel és képességekkel rendelkeznek:

    „Nehéz vezetni ezeket az autókat, ezért sok versenyen, 2-3 tized, vagy fél másodperc választja el egymástól a csapattársakat. Ám a Ferrarinál nem ez történik. Mindig közel vagyunk egymáshoz, és ez egy fontos előny a csapatnak. Előre visszük egymást.”

    Ugyanakkor Roldan Rodriguez is Schumacher nézeteit vallja:

    „A versenyzők 99%-a szeretne most Carlos Sainz lenni. Ő az a Ferrari-versenyző, aki borzalmasan megdolgoztatja Charles Leclerc-t, azt a tehetséget, aki eddig az összes csapattársánál jobban szerepelt. Ráadásul ő még fejlődik, így Carlosban minden megvan.”

  • Az ex-F1-es pilóta komoly kritikával illette Leclerc-t

    Az ex-F1-es pilóta komoly kritikával illette Leclerc-t

    Charles Leclerc szempontjából kifejezetten hektikusan alakul a 2023-as Forma-1-es szezon. A monacói pilóta a csapattársa, Carlos Sainz mögött áll az összetettben, és Ralf Schumacher szerint sürgősen javítania kell a jelenlegi helyzetén.

    Leclerc-nek az idei már az 5. teljes szezonja a Vörösöknél, de a 2023-as éve egyértelmű visszalépés a számára a tavalyihoz képest. Amíg a monacói 2022-ben 3 versenyt is nyert, és a szezon elején még bajnokaspiráns volt, addig idén még futamot sem nyert, és mindössze az egyéni bajnokság 6. helyén áll a megszerzett 135 pontjával.

    Leclerc: A Ferrari hasznos leckékkel gazdagodik 2024-re

    Amíg Sainz képes volt egyedüli nem Red Bull pilótaként futamot nyerni az idei évadban, addig Leclerc legjobb eredmény egy 2. hely volt, amit még az Osztrák Nagydíjon szerzett meg. Leclerc-t számtalan alkalommal hozta kényelmetlen helyzetbe a maranellói gárda, és mivel a szerződése a 2024-es szezon végén lejár, ezért válaszút előtt áll. Ugyan a hosszabbítás is opció, és Leclerc elmondása szerint a szíve a Scuderiáé, de az előbb említett ok miatt a távozása is lehetséges.

    A Sky német kiadásának szakkommentátoraként dolgozó Schumacher szerint azonban a maranellói istállónak többet kellene elvárnia az 5-szörös futamgyőztestől, aki a Ferrari idei autója miatt számos alkalommal feszegeti a határait, és néha alapján lépi is túl azokat.

    „Szerintem Leclerc karrierje egy fontos válaszúthoz érkezett – nyilatkozta a Jordan, a Williams és a Toyota egykori pilótája. –  Magára kell koncentrálnia, mert nem lehet egy örök ígéret, aki hiába gyors, sosem képes a jó teljesítményre.”

    „Charles mindent megtesz annak érdekében, hogy ő jelentse a különbséget, de emiatt néha túllépi a saját határait is, és hibákat vét. Sainz jelen pillanatban sokkal jobb formában van.”

    Nagy kérdés, hogy az idő múlásával Sainz vagy Leclerc képes lesz-e egyértelmű első számú pilótájává válni a Ferrarinak, ahol az eddigi majdnem két teljes szezonjuk során egyenlő félként kezelték őket Frédéric Vasseurék.

    Leclerc szerint a Ferrari sokat tanult az egyik riválisától

  • A Williams a Mercedesnél keresi Sargeant utódját?

    A Williams a Mercedesnél keresi Sargeant utódját?

    Nem javul Logan Sargeant teljesítménye, és a Williams állítólag Frederik Vestire vetette ki a hálóját. Ralf Schumacher szerint az amerikai pilóta hibái nem férnek bele úgy, hogy közben nem hoz eredményeket.

    Sargeant az elmúlt hetekben is többször balesetet szenvedett, nem vetkőzte le az újoncokra jellemző hibákat: a hollandiai időmérőn, a szingapúri futamon, majd legutóbb a Japán Nagydíj kvalifikációján törte össze az autóját.

    A Williams csapatfőnöke nyíltan bírálta is, hogy ezzel már saját magának árt. „Logan már versenyek óta korábbi aerodinamikai csomaggal megy, egyszerűen azért, mert egyre nehezebb elegendő alkatrészt gyártani neki – kritizálta James Vowles. – Több amortizáció keletkezett, mint vártuk.”

    Ez a költségvetési keret miatt is fontos. Sargeant kapcsán kérdés, hogy csapata bizalmat szavaz-e neki egy újabb évre, hiszen bár valóban sokat hibázik, ez természetes velejárója egy újonc alkalmazásának. Ugyanakkor az amerikai pilóta eddig nem mutatott fel olyan teljesítményt, amire más újoncok képesek voltak az elmúlt években, és itt nem feltétlenül az Oscar Piastri-féle kiemelkedő bravúrokra kell gondolni.

    Újabb F1-es pilóta vallott egy fura szokásról

    A legújabb kritikát Ralf Schumacher fogalmazta meg róla. „Egyszerűen túlhajszolja magát. Ilyen hibát nem kellene elkövetni a Forma-1-ben. Sajnos több feltűnést keltett vezetési hibákkal, mint gyors körökkel” – állapította meg a Sky szakértőjeként. Szerinte valószínűleg a Williams szerelőinek is kezd elege lenni Sargeant hibáiból.

    „Lassan elfogy a türelmük, mert [Sargeant] folyamatosan elront valamit. Ez a szerelőknek is nehéz. Néha velem is előfordult, hogy megrongáltam az autót, de amikor eredmény is párosul mellé, akkor minden rendben van. Nála viszont ez hiányzik, és ez nem kellemes a szerelőknek.”

    A Motorsport-Total.com azt írja, a bokszutcában egyre többen suttognak arról, hogy a Williams a Mercedes kötelékéből szemelt pilótát az amerikai helyére, de nem Mick Schumachert, hanem a Forma-2 tabellájának 2. helyén álló Frederik Vestit.

    Vesti vezetheti majd F1-es szabadedzésen is a Mercedes autóját, Mexikóban.

  • Marko beszólt Schumachernek: remélem nem gondolod, hogy Mick ül a helyére!

    Marko beszólt Schumachernek: remélem nem gondolod, hogy Mick ül a helyére!

    Helmut Marko megelégelte Ralf Schumacher kritikaáradatát, így nevetve beszólt az egykori versenyzőnek.

    A német Sky szakértőjeként dolgozó ex-pilóta rendre Sergio Pérez teljesítményével, elmaradásával és lecserélésével van elfoglalva. A Red Bullnál ugyan többször hangoztatták, hogy a mexikói versenyző marad a csapatnál, többen már a 33 éves pilóta távozását látják.

    Az osztrák istálló tanácsadója némileg megelégelte a dolgot, és üzent a mindig kritikus Schumachernek:

    „Remélhetőleg, nem úgy értette, hogy majd Mick Schumachernek kell helyettesítenie. 2024 végéig érvényes Pérez szerződése”  – jelentette ki a 80 éves vezető az OE24-nek.

    Mick Schumacher
    Mick Schumacher jelenleg a Mercedes tartalékversenyzője – Fotó: Mercedes AMG Petronas

    Ugyanakkor a kontraktus garantálja a maradását?

    „Garantált munkahely, létezik ilyen a Forma-1- ben? Mindenesetre egy szerződés elég erős garancia. Checo időnként jól vezet, de nem mindig sikerül hiba nélkül kipréselnie mindent az autóból. Zandvoortban például az ütközése nélkül nem végzett volna valószínűleg pontszerző helyen.”

  • A Ferrari egyre inkább új ellenfeléhez „taszítja” versenyzőjét?

    A Ferrari egyre inkább új ellenfeléhez „taszítja” versenyzőjét?

    Ralf Schumacher szerint Carlos Sainznak teljesen eleget lett a Ferrariból, így az Audi ajtaján fog kopogtatni.

    A Scuderia a Hungaroringen sem tudott mit kezdeni a McLarennel, a Mercedesszel és a Red Bull-lal. Frédéric Vasseur elismerte, hogy sokat hibáznak manapság de igyekeznek minden ballépésből tanulni.

    „Az elmúlt 35 évet a boxfalon töltöttem, és hétfőnként tanulmányozni szoktam az elkövetett hibáimat. Ha Toto Wolffhoz mentek, ő is ugyanezt fogja mondani” – emelte ki a francia csapatfőnök.

    A spanyol versenyző ugyanakkor a futam után némileg úgy érezte, csapata ezúttal is Charles Leclerc-t tette a kedvezőbb stratégiára.

    „Feltételezem, hogy ezzel a rossz kiállást akarták jóvátenni. Könnyen lehet ebbe összeesküvést látni, de nem így van. Lassú volt a kerékcseréje, és ezt akarták kompenzálni” – magyarázta Sainz.

    Míg a 28 éves versenyző többször hangoztatta, hogy szívesen tárgyalna már a következő szerződéséről (2024 végén jár le a kontraktusa), addig Vasseur és a vörösök inkább a monacói „papírjaira” koncentrálnak.

    „Lehet érezni, hogy elveszítette a bizalmát a csapatban. Hallottam olyan pletykákat, mi szerint az apja már keresi az alternatívákat a paddockban. A Ferrari egy kissé katasztrofális helyzetben van” – foglalta össze Ralf Schumacher.

    Az egykori versenyző kifejtette melyik lehetőséghez kerülhet közel a spanyol.

    „Az idősebbik Carlos Sainz a raliversenyzés révén közel áll a Volkswagen Csoporthoz. Az Audinak pedig szüksége lesz egy tapasztalt versenyzőre, mikor belépnek a Forma-1-be. Ám Carlos nem tesz túl nagy benyomást rám. Ugyan jól tud vezetni, de túl sok hibát követ el. Nagyon ingadozó a teljesítménye”

  • Norris nem volt elragadtatva: most tényleg ő lett a nap versenyzője?

    Norris nem volt elragadtatva: most tényleg ő lett a nap versenyzője?

    Lando Norris meglepődött azon, hogy a nézők kit választatottak a Magyar Nagydíj után a nap versenyzőjének.

    A brit versenyző a harmadik helyről indulhatott, ám amikor Lewis Hamilton és Max Verstappen csatájából próbált profitálni, rossz ívet választott, így csapattársa is el ment mellette. Míg Oscar Piastri megpróbált a hollanddal menni, addig a 23 éves pilóta megkapta a nyakába Lewis Hamiltont.

    Ám a hétszeres világbajnok nem tudott mit kezdeni a McLarennel. A brit a boxba hajtott, majd a papaya színben versenyzője honfitársa követte. Az ausztrál csak egy körrel később ment kereket cserélni, és ez lett a veszte. Norris ugyanis olyan kivezető kört pakolt le, amivel Piastri csak mögé érkezhetett vissza.

    A McLaren britje a verseny végén a felzárkózó Sergio Pérez elől menekült, de a mexikói nem tudta érdemben támadni, így Norris lett a második. Ám a közönség a 9. helyről érkező Checót látta a legjobbnak, így a verseny végén ő kapta az elismerést.

    Mikor Norris megtudta, hogy Pérez lett a nap versenyzője, így reagált:

    „Most tényleg ő lett a nap versenyzője? Mi a fene!”

    A meglepődött versenyző azt a választ kapta a riportertől, hogy dolgozhatott volna keményebben, mire a brit így kontrázott:

    „Akkor gyorsabb autóra van szükségem. Ez egy csodás nap volt a számunkra.”

    Nem csak Norris lepődött meg:

    Ugyanakkor Pérez teljesítményétől Ralf Schumacher sem volt elájulva. A német ex-versenyző szerint jövőre már nem a mexikói ül a másik Red Bullban.

    „Péreznek meg volt az esélye a Red Bullban, és el is múlott. Az elmúlt hetek baklövései után, és az első szabadedzéses törését követően újfent sok kritika érte. Péreznek az állandósággal és stabilitással van gondja. Túl sokat ingadozik a teljesítménye, és lehet mentálisan sem készült fel erre eléggé. Egyszerűen túl messze van Maxtől (Verstappen), így meg vannak számlálva a napjai. Logikus, hogy a csapat próbálja elhitetni vele, hogy nincs veszélyben a pozíciója, de én nem hinném, hogy Pérez jövőre is a Red Bull tagja lesz.”

  • Közönségkedvenc versenyző térhet vissza Spa után a Forma-1-be!

    Közönségkedvenc versenyző térhet vissza Spa után a Forma-1-be!

    Német sajtóinformációk szerint a nyári szünet lesz egy éles váltás az egyik csapatnál, így az egyik versenyzőtől búcsúzni kell.

    Míg Max Verstappen sorra nyeri a versenyeket, addig a Red Bull család többi tagjának van miért izgulnia. Sergio Pérez futamok óta nem tudja becserkészni a hollandot, sőt az időmérőkön már a Q1-ban vagy Q2-ban búcsúzni kényszerül.

    Addig a jövőre nevet és arculatot váltó AlphaTaurinál Yuki Tsunoda lett a biztosabb kezű versenyző, míg a tavaly mindenkit lenyűgöző Nyck de Vries szenved.

    Helmut Marko korábban már elmondta, hogy az újonc versenyzőjük kapott már egy „sárga lapot”, így össze kell kapnia magát. Ám a holland teljesítménye nemigen javult.

    Emiatt a  paddockban két cserét is pletykálnak, ám a Red Bull mindkét verziót egyelőre cáfolta.

    Pérez megmagyarázta újabb kudarcát, Marko nyilatkozott a leváltásáról

    A népszerű elméletek szerint Sergio Pérez helyére kerülhetne Daniel Ricciardo, míg a mexikói válthatná de Vries-t az AlphaTauriban. Ám Christian Horner és az osztrák tanácsadó elutasította ezeket a feltételezéseket. Marko szerint nincs jobb opciójuk a mexikóinál. Ugyanakkor van olyan versenyző a radarjukon, akit elvinnének, de nem tehetik.

    Az F1-insider.com azonban úgy tudja, hogy a Bikákhoz visszatérő ausztrál lehetőséget kap majd a nyári szünet után. A német lap szerint nem véletlenül teljesíti Silverstone-ban a 34 éves versenyző a gumitesztet. A csapat ugyanis fel akarja mérni, mire képes pontosan Ricciardo. Ám a Red Bull és Sergio Pérez autója helyett, Nyck de Vries ülését kaphatná meg.

    Ezt az elméletet erősítette meg Ralf Schumacher is.

    „A döntés már megszületett, ebben biztos vagyok. Nycknek (de Vries) volt egy pillanata tavaly Monzában, jókor volt jó helyen. Valószínűleg nem fog már rajthoz állni Zandvoortban, ami nagy kár, hiszen az a hazai versenye. Ám a csapat jól jár majd Daniel Ricciardóval. Az AlphaTauri elég rosszul teljesít, és jól jönne nekik némi rutin és tapasztalat” – magyarázta a német ex-versenyző.

     

  • A korábbi versenyző szerint komoly gondokkal találhatja szembe magát a Red Bull

    A korábbi versenyző szerint komoly gondokkal találhatja szembe magát a Red Bull

    Míg Max Verstappen és a Red Bull ismét győzedelmeskedett Silverstone-ban, addig az egykori versenyző szerint a csapaton belül nem olyan felhőtlen a helyzet.

    A holland versenyző zsinórban hatodszor állhatott a dobogó legmagasabb fokára, míg csapata a szezon összes versenyét eddig megnyerte. A Bikák megállíthatatlannak tűnnek, bár Sergio Pérez teljesítménye miatt a sebezhetőség jelei rajtuk is megmutatkoznak.

    Az osztrák istállónak, ezen felül a tavaly kapott büntetésükkel is szembe kell nézniük. A csapat 10%-al kevesebb időt tölthet a szélcsatornában, ám egyelőre ez nem vetette vissza őket.

    Ugyanakkor a költségvetési limit betartása komoly fejtörést okoz a csapatnak.

    „Újabb rendkívüli győzelmet aratott a Red Bull és Max Verstappen, de sötét felhők gyülekeznek a fejük felett. Max egy kivételes tehetség, ilyen típusú versenyzőből nem sok volt a Forma-1-ben. Abszolút hibátlanul csinálja a dolgát, és átlátja a helyzetet a stratégiát illetően. Ám a költségvetési korlát miatt a Red Bull dominanciája gyengülni fog. Nem tudnak annyi jó szakembert fenntartani, így a dolgozóik egy részének más csapatokhoz kell menniük. Így jobban eloszlik majd a tapasztalat és a munkaerő a piacon. Közelebb kerülhetnek egymáshoz a csapatok, viszont 2026-ig a Red Bull elől lesz” – írta Ralf Schumacher.

  • Lesújtó véleményt fogalmazott meg a Ferrari helyzetéről Ralf Schumacher

    Lesújtó véleményt fogalmazott meg a Ferrari helyzetéről Ralf Schumacher

    Ralf Schumacher problémás gyerekhez hasonlította a Ferrarit, és szerinte Frédéric Vasseur csapatfőnök tanácstalan. A jelenleg szakértőként dolgozó expilóta korántsem zárja ki, hogy a Scuderia nem csak az idei szezont dobhatja ki a kukába.

    A Spanyol Nagydíj hétvégéjének egyik, ha nem a legnagyobb csalódása a Ferrari teljesítménye volt. A maranellói istálló komoly fejlesztési csomaggal készült a hétvégére, ám túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy ez nem vált be, ráadásul egy olyan pályán, amely ebből a szempontból jó visszajelzéseket ad. Carlos Sainz a második rajthelyről az ötödik pozícióba esett vissza a versenyen, míg Charles Leclerc-nek nem sikerült a pontszerzés.

    Az újítások egyelőre nem oldották meg a Ferrari fő problémáit. Az SF-23-as továbbra is sokkal gyengébben muzsikál a futamon, mint a kvalifikáción, ezt a spanyol pilóta eredményei jól megmutatják. Ráadásul a megbízhatósági gondok sem tűntek el, hiszen az 5-szörös futamgyőztes emiatt kényszerült búcsúzni már a Q1-ben. A jelek szerint ráadásul Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke sem igazán látja a kiutat, legalábbis Ralf Schumacher szerint.

    „A leginkább problémás gyerek a Ferrari – írta a jelenleg a német Sky szakértőjeként dolgozó expilóta saját rovatában. – Fred Vasseur csapatfőnök tanácstalannak tűnt. Amikor megkérdeztem tőle, mennyi időbe telik, mire a Ferrari utoléri az élen állókat, ez volt a válasza: »Először fel kell ismernünk a problémát, aztán meg tudjuk mondani, mennyi időbe telik.« Nem igazán tudják, mi a gond. Már egy éve problémájuk van azzal, hogy a gumik túl gyorsan kopnak, és Barcelonában az időmérőt leszámítva egyszerűen túl lassúak voltak.”

    A sorozatos bukásokról tartott példabeszédet a Ferrari vezérigazgatója

    A Ferrari ismét nem tud beleszólni a világbajnoki küzdelembe, de persze ez a Red Bullon kívül mindenkire elmondható. Az igazán nagy baj az, hogy az eddigiek alapján nemhogy a Mercedes, de még az Aston Martin is átugrotta őket az erősorrendben, és csupán a negyedik helyet foglalják el a konstruktőri tabellán. Schumacher egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy a közeljövőben nem is lesz komoly javulás.

    „A Ferrari előtt még rögös út áll – fogalmazott a Jordan, a Williams, illetve a Toyota egykori versenyzője. – Vasseur még csak néhány hónapja van hivatalban, ehhez egyszerűen idő kell, amit meg kell adni neki. Jelenleg azon van, hogy új embereket vigyen a csapathoz. Eltarthat egy ideig, amíg mindannyian munkába állnak, és ez a munka meghozza gyümölcsét. Szóval könnyen lehet, hogy a Ferrari elfelejtheti az idei szezont és a következő év elejét.”

    Amennyiben ez így lesz, akkor nyilvánvalóan a 2024-es világbajnoki címért sem szállhatnak harcba, de könnyen elképzelhető, hogy 2025-ben is ez lesz a helyzet. Ez esetben messiásként várhatják a 2026-ban bemutatkozó új motorszabályokat, ám ezzel az a probléma, hogy ugyanígy tettek a tavalyi változásokkal, amelyekből egyelőre csak a 2022-es idény első felében profitáltak valamelyest.

  • A Mercedes legutóbbi sikere Schumachernek köszönhető?

    A Mercedes legutóbbi sikere Schumachernek köszönhető?

    Ralf Schumacher nem győzte kihangsúlyozni milyen fontos szerepe volt unokaöcsének abban, hogy magára talált a Mercedes.

    Tavaly Günther Steiner úgy döntött, hogy nem akarja tovább alkalmazni Micket, így a csapatból kitessékelte, és Nico Hülkenberget ültette a helyére. Ugyanakkor a 23 éves versenyzőt a csillagosok karolták fel, és tartalékversenyzőként alkalmazták.

    Ezen felül Schumacher rengeteg időt tölt a szimulátorban, hogy az adott újításokat tesztelje, vagy a beállítások tekintetében segítsen az alakulatnak. A Spanyol Nagydíj után Lewis Hamilton kiemelte, milyen fontos szerepe volt az ifjú Micknek a csapat fejlődésében és jó szerepelésében.

    A német Sky szakértőjeként dolgozó Ralf tovább vitte ezt a vonalat, és még jobban dicsérte unokaöccsét.

    Lewis Hamilton, Max Verstappen, George Russell
    Lewis Hamilton és George Russell is a dobogón végzett Barcelonában – Fotó: David Ramos/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Hamilton kifejezetten dicsérte a szimulátorban végzett munkáját Barcelonában. Örülök Micknek. Ő hozza meg a döntéseket a szimulátorban a beállításokkal kapcsolatban, így Hamiltonnak és Russellnek bíznia kell benne. Ha ez működik, annál jobb, hiszen az istálló elengedhetetlen részévé válik. Mick dönti el, hogy milyen irányban menjenek, és fejlesszék az autót, a visszajelzései rendkívül fontosak” – írta az ex-versenyző a saját rovatában.

    Ralf szerint Mick Schumacher felkeltheti a csapatok figyelmét, és akár már jövőre ismét a mezőny tagja lehet.

    „Számára ez két okból fontos. Egyrészt, megerősítést kap a szimulátoros munkája és a valóság kapcsolatáról. Egy versenyző számára fontos, hogy mindkét közegben jól érezze magát. Így később azt is megmutathatja, hogy a versenygépben is gyors tud lenni. Másrészt, az emberek figyelni fogják őt, és össze fogják hasonlítani a többi csapat versenyzőivel. Mick komoly összetevő lehet bármelyik csapatban. Megmutathatja, hogy azt amit a szimulátorban csinál képes a pályán is megvalósítani.”