Címke: Ralf Schumacher

  • Keszthelyi Viviennel jár David Schumacher!

    Keszthelyi Viviennel jár David Schumacher!

    Nemrég debütált David Schumacher a német Formula-4-ben, és elégedett lehet az eredménnyel. Az ötödik helyet szerezte meg Oscherslebenben, és a legjobb újoncnak bizonyult Ralf Schumacher fia, ám a második és a harmadik versenyen csak a 13. lett. Netán Keszthelyi Vivien csavarta el a fejét, és azért volt dekoncentrált?

    Fotó: ADAC Motorsport

    A 16 éves junior pilóta így nyilatkozott az első hétvégéje után:

    „Ez egy nehéz hétvégénk volt, de sok jó is történt, mivel sokat tanultam az autóról, és a gumikezelésről. Köszönöm a csapatnak a remek munkát. Már várom május elsején a következő fordulót, ami majd Hockenheimben lesz.”

    Privát életét tekintve is David Schumacher a fellegekben járhat. Az Express megtudta, hogy IV. Schumacher (ő hívja így magát), szerelmes, ráadásul kedvese is odavan a lóerőkért. Ez a dolog ráadásul nem is annyira távoli dolog a Schumacher család ezen ágában, hiszen édesapja Ralf is a gokartos körökben ismerte meg fia édesanyját Corát, akitől időközben már elvált. A legifjabb Schumacher választottja pedig nem más, mint a debreceni születésű 17 éves Keszthelyi Vivien! Ő is ott volt Oscherslebenben (tesztelte idei Audiját), ráadásul szabad bejárása volt a motorhomeba is.

    Fotó: Audi AG

    Vivien 2014-ben kezdte a karrierjét a Swift Cup Europe-ban, tavaly pedig már az Audi TT kupában nyomta a gázt, ahol Sebastian Vettel öccse Fabian is bemutatkozhatott versenyzőként. A TT-zés után Vivien idén egy 495 lóerps Audi R8 LMS Cup-ba száll át, és a DTM betétprogram szériában indul majd. Itt azonban már nem akad össze II. Vettellel, mert ő a Lamborghini Supertrofeo felé vette az irányt, ahol 620 lóerős Huracan-t vezet majd.

    Hogy teljessé tegyük a képet a következő generációs Schumacher családot illetően: a 18 éves Mick Schumacher idén is az európai Formula 3-ban indul, és remek teszteredményeket tudhat magáénak Spielbergből, Misanoból, és a Hungaroringről. Úgy néz ki, hogy továbbra is pokolian gyors a család.

  • Ralf fenyegetésének eredményeként Cora Schumacher lemondott fiáról

    Ralf fenyegetésének eredményeként Cora Schumacher lemondott fiáról

    Nehéz döntést hozott Cora Schumacher: Hivatalosan is lemondott fiáról, Davidről. Noha nem önszántából döntött így.

    Állítólag Ralf Schumacher – aki 2015 elején vált el Corától -, úgy intézte a dolgokat, hogy Cora immáron két éve nem is látta közös fiukat. Ez idő alatt pedig Ralf igyekezett elintézni azt is, hogy hivatalosan is kizárólagos felügyeleti jogot kapjon. Úgy tudni, Ralf azzal fenyegetőzött, hogy Davidet is elcitálja a bíróságra és arra kényszeríti, hogy valljon anyja ellen. Mindennek alapjaként pedig Cora „zűrös magánélete” szolgált.

    Cora nem akarta mindennek kitenni fiát, így inkább ő maga mondott le felügyeleti jogáról.

    Cora posztolt is egy régi képet Instagramra, utalván arra, hogy fia a legfontosabb számára, a rajongók pedig kibuktak Ralfra, és megértik, hogy Cora csak fia érdekében hozta meg a fájó döntést.

    „Egy anyát semmi sem szakíthatja el a gyermekétől, még egy bírósági ítélet sem.” – írta az egyik kommentelő.

    Érdekesség, hogy David egyszer sem reagált a közösségi oldalakon sem, anyja neki szánt üzeneteire. A kérdés csak az, hogy ő maga utasítja el anyját, vagy az apja kényszeríti erre…

    David Schumacher idén a német F4-es bajnokságban áll majd rajthoz.

    https://www.instagram.com/p/BhNOjj2l4Rx

     

    Embed from Getty Images

  • Montoya áprilisi tréfája Schumacherrel, 2001-ben a Brazil Nagydíjon

    Montoya áprilisi tréfája Schumacherrel, 2001-ben a Brazil Nagydíjon

    2001-ben már tartott a szezon, Juan-Pablo Montoya újonc volt a forma-1-ben, és Michael Schumacher 10 ponttal vezetett akkori Ferraris csapattársa Rubens Barrichello, és az akkori McLaren pilóta David Coulthard előtt.

    Az első sort kibérelték a Schumacherek, Michael volt a pole pozícióban, öccse Ralf pedig Williamsesként mellőle indulhatott. A verseny elindult, de hamar beküldték a biztonsági autót, mert Mika Häkkinen a rajtrácson ragadt.

    Az új repülőrajtnál Juan Pablo Montoya azonban résen volt, és egyből le/meglépte Michael Schumachert. Ez volt akkor még csak a harmadik versenye a kolumbiainak egyáltalán a királykategóriában, és a Williamsnél is. Nagyjából féltávig vezette is a versenyt, aztán jött az Arrowsos Jos Verstappen, aki viszont a 38. körben őt „tréfálta meg”, és a lekörözésnél egyszerűen kiütöttre Montoyát a pályáról.

    Michael így már neki is eredhetett hogy megnyeri ezt a versenyt, de az időjárás rendesen megkeverte a kártyákat. Esős idő, villámlás is tarkította a futamot, a német kétszer is megpördült, így végül Coulthard tudott nyerni. Schumacher lett a második, az akkor Sauberes Nick Heidfeld pedig csatlakozhatott hozzájuk harmadikként a pódiumra.

    A helyi hős Rubens Barrichellonak nem volt jó napja, akinek az autójával már akkor baj volt, amikor azzal még csak a rajtrácsra tartott. Ekkoriban még engedélyezve voltak a tartalékautók a Forma-1-ben, így gyorsan átugrott abba, és azzal indult. Két kört tudott megtenni, amikor aztán alaposan meggyalázta Ralf Schumacher autójának a hátulját, és ezzel kiestek.

  • Mi a hasonlóság a Forma-1 és a Sasszemklinika működése között?

    Mi a hasonlóság a Forma-1 és a Sasszemklinika működése között?

    Kiss Norbi példáján felbátorodva én is ellátogattam a Sasszemklinika orvosaihoz, majd megműttettem a szemem. Számtalan családtag, ismerős és kolléga érdeklődött a műtét sikerességéről, ezért úgy döntöttem, hogy megírom a történetem. Számomra is megdöbbentő, hogy milyen sok párhuzamot vélek felfedezni egy Forma-1-es csapat és a Sasszemklinika működése között.

    hungaroring, vámosi péter
    A cikk írója 1988-ban, a Hungaroringen. Fotó: Vámosi András

    Az első mérföldkő az volt, amikor az ismert Forma-1-es brit fotóssal, John Townsenddel beszélgettem, és elárulta, hogy bizony ő is Magyarországon műttette meg a szemét, és élvezi azóta is az előnyeit – nyugdíjasként. Ekkor elkezdtem feltenni magamnak a szemrehányó kérdéseket, hogy akkor én miért is nem? Neki a pálya mellett nyilván tökéletes látásra van szüksége a 300 km/órával elsuhanó versenyautók mellett, és jól láthatóan működik a dolog. Továbbra is kerestem a motorsporton belüli példákat, mert elmondhatjuk, hogy itt extrém igénybevételnek van kitéve a szem, pláne autóversenyen, de akár kormány mögött, vagy azon kívül is.

    Minden autóversenyző, főleg a Forma-1-es pilóták roppant hiú emberek is egyben egoisták, de talán ebben a sportban ez érthető is. Épp ezért volt feltűnő, amikor Ralf Schumacher még a Williamses korszakában elsőként merte felvállalni, hogy szemüveget visel a sisak alatt. Az ő szemproblémái témát adtak a paddocknak. Ugyan esetében nem tudni pontosan, hogy megműttette-e a szemét, de tény, hogy 2014 környékén újra szemüveg nélkül lehetett őt látni, láthatóan problémamentesen.

    Peter Muecke, Ralf Schumacher
    Ralf Schumacher, még szemüvegben. Fotó: DTM

    Nico Rosberg is egy ideig láthatóan bevörösödött szemmel erőlködött Lewis Hamilton ellen, de az ő, ilyen jellegű tünetei eltűntek. 2016-ban világbajnok lett, majd be is fejezte az aktív versenyzői karrierjét.

    Az a német pilóta, aki viszont aránylag jól dokumentált ebben a témakörben, az nem más, mint Nico Hülkenberg. Ő 2012 téli szünetében egy lebenyes kezelést választott, és mint elárulta, azóta tökéletesen lát és sokkal könnyebb lett az élete. Ő is kontaktlencsét hordott, mint magyar kollégája, a szintén szemműtött Kiss Norbi, és a pihentetési fázis után mindketten ugyanolyan sikeresen folytatták a pályafutásukat, mint korábban.

    nico hülkenberg, vámosi péter
    Nico Hülkenberggel, 2010-ben, a Hungaroringen. Fotó: Vámosi Péter

    Ezen logikus érvekkel felvértezve, illetve Norbi és Bakó Csabi példáján felbuzdulva végül megnyomtam az Enter-t a Sasszemklinika jelentkezési formján, és vártam a csodát.

    Másnap munkaidőben felhívott a kolléganőjük, és elkezdett kérdezgetni arról is, amiről úgy gondoltam, hogy egyértelműen kitöltöttem az adatlapon. Kifejezetten furcsa volt, mert ez visszaköszönő elem lett később is. Már kezdtem azt hinni, hogy én fejezem ki rosszul magam, vagy velem van a baj. Utólag persze összeállt a kép: annyira túlbiztosítanak mindent, hogy ez is a része a műtétre felkészítésnek.

    Térjünk is rá a fogadtatásra! Amikor belépsz a Bécsi úti Sasszemklinika ajtaján, úgy érezheted magad, mint egy autóversenyző, aki megkapta élete első Forma-1-es szerződését, és minden csak rólad szól, érted van. Technofilként is meglepett az, hogy klasszikus portás nincs, hanem magamnak kell bejelentkeznem számítógépen és úgy mehetek tovább.

    Mire felérek az emeletre, ott a kedves hölgyek közül az egyik név szerint szólít, és teljesen mindegy, hogy épp műtét előtt, vagy után vagyok, a leglényegesebb dolgokkal velem kapcsolatban képben van, és ennek megfelelően irányít, intézkedik.

    Elképesztő egyébként, hogy mennyien vetik alá magukat a Sasszemkezeléseknek. Ami örömteli, hogy kortól, nemtől függetlenül sokan belevágnak, mert most már közel 100.000 sikeres műtét körül járnak. És újfent hangsúlyozom: inkább bele sem vágnak, ha a legcsekélyebb kockázat is felmerül. Akinek nem javasolják a műtétet, az is elmondhatja magáról, hogy olyan teljes körű vizsgálatsorozaton vett részt, ami szinte példátlan az országban.

    Visszatérve a megérkezésemhez, aránylag hamar asszisztens kezébe kerülünk, vagy autóversenyesen fogalmazva, kaptunk magunk mellé egy mérnököt. Sorra végigmegyünk a szem különféle funkcióit tesztelő gépeken, látásélesség, szemnyomás, szaruhártya-vastagság mérése, szaruhártya domborzati térképének elkészítése, egyedi hibák felmérése stb. Végül be lehet kerülni a „főmérnökhöz”, a főorvoshoz. Annak ellenére, hogy előbb vázoltam, hogy egy jól irányított méhkashoz hasonlít a rendszer, mégis azt kell írjam, az egyén a legfontosabb, hiszen tényleg minden egyes alkalommal kimerítően foglalkoztak velem, és tényleg minden keresztkérdésemre választ kaptam.

    Nagyon fontos megjegyezni, hogy mindenki esete más és más, hiszen kortól, állapottól, sok mindentől függhet, hogy végül melyik lézerkezelést érdemes választani. Nem is szeretem azokat az egyszerű kérdéseket, hogy milyen volt, és mennyibe kerül. Persze, ezekre is lehet válaszolni, de ez nem egy kőbe vésett dolog.

    Amikor több vizsgálat után végül kimondták, hogy műtétre alkalmas vagyok, az tényleg olyan érzés volt, mint amikor közlik az újonc pilótával, hogy mikor vezetheti először élesben a versenyautót. Nem féltem tőle, hanem vártam, hogy megtörténjen.

    Esetemben a FEMTO kezelés lett az előnyös és hatékony. Mint megtudtam, ezt engedélyezte a NASA is az űrhajósainak és az amerikai haditengerészet a vadászpilótáinak. Így gondoltam, nekem is megfelel.

    A műtét napján két órát töltöttem a Sasszemklinika épületében és ebben bőven benne volt a léleksimogató beszélgetés is. Maga a műtét – amikor már beöltözve készültünk a kijelölt nővérrel – is maximum negyed óra volt.

    És akkor jöjjön, ami mindenkit érdekel. A műtőben egy lézermérnök, egy szemsebész és egy műtősnő fogadott mosolyogva. Mindent előre elmondtak, hogy mi fog történni. Nyilván már szemüveg nélkül, felfektetve a műtőasztalra, a fejem egy mélyedésbe került, ami gyakorlatilag rögzítette azt, még ha nem is olyan határozottan, mint egy 5 pontos biztonsági öv. Engem kifejezetten meglepett, hogy a kezem szabadon maradhatott. Innentől dióhéjban elmondva körülbelül annyi történt, mint amit a boxutcában a szerelők kerékcserénél elvégeznek. Ezerszer begyakorolt mozdulatokkal kapcsolgatták ki-be a gépeket felettem, tologatták, beállították. Amikor a lézer elindult, akkor pedig hangosan visszaszámolt a lézermérnök, hogy halljam meddig tart. Egyébként a lézer mindössze pár másodperc alatt elvégezte a szaruhártyám tökéletesre formálását, hogy jó törje a fényt. Később néhány szót váltva a lézermérnökkel, kiderült az is, hogy a lézert ugyanaz a szofver vezérli, mint a haditechnikából jól ismert cirkálórakétákat. Folyamatosan követi a célt a szemmozgásunktól függetlenül. Félelmetes! Teljességgel fájdalommentes a dolog, és inkább meglepő, mint kellemetlen.

    Vizualitásáról: képzeljük el azt, hogy Monacoban az alagút felé tartunk, de eléggé elmosódottan látunk. Bemegyünk az alagútba, majd kapunk egy nem bántó „díszkivilágítást”, azonban nekünk versenyzőként semmi másra nem kell koncentrálnunk, csak a fényre az alagút végén. Eközben azért mégis csak alagútban vagyunk, így egy villanásnyira sötét lesz, de pontosan ismert a cél és haladunk tovább. Amikor kiérkeztünk az alagútból, ugyan foltokban még, kicsit homályosan, de valójában már azonnal jól látunk!

    Ezt követően, ha pezsgőt nem is kapunk, (és bárminemű alkoholtartalmú italt is pár napig kerülni kell), de járt a keksz, és még válogatni is lehetett közülük!

    Azt is érdemes mérlegelni, hogy annak ellenére, hogy a műtét után akár már 1-2 nap múlva autót vezethetünk és dolgozhatunk, azért a gondos odafigyelés és a maximális precízió elvárt a páciens részéről, ahogy az autósportban is. Mert hiába adott minden jó körülmény, ha a versenyző azt elbaltázza, nem tartja be az orvosi előírásokat.

    Elképesztően fontos ugyanis a műtétet követő fázis, hiszen az első hetekben több szemcseppet kell alkalmazni, pontosan időre adagolva a használatukat, immáron már otthon. Ugyanakkor kímélni kell a szemet. Én épp ezért választottam szintén a téli időszakot, mert nem kellett rohannom sehová, és a borongós idő is segített abban, hogy ne napszemüvegben közlekedjek az utcán.

    Bizonyos terhelések és sportok egy ideig kerülendők, így ezt is érdemes figyelembe venni, amikor az ember beidőzít magának egy ilyen korrekciós műtétet. Azonban a legextrémebb sportokhoz is vissza lehet térni legkésőbb 1 hónap után, legyen az akár ejtőernyőzés, búvárkodás, szörfözés vagy bungee jumping.

    Most, hogy túl vagyok az egészen, sajnálom, hogy idáig húztam. Minimum 10, de lehet hogy 15 évvel ezelőtt már meg kellett volna lézereztetnem a szememet, megkímélve magam pár vesződségtől, indokolatlan bosszankodástól. Még a pedigrés nevű szemüvegmárka is bizony 1,5-2 év alatt tönkremegy.

    Amiről még nem tettem említést, az az, hogy az épület is hozza gyakorlatilag azt az érzést, mintha amikor meghívják az embert egy Forma-1 garázsba (velem már háromszor is megtörtént), és megcsodálható az a katonás rend és patikatisztaság, ami az adott környezetben tapasztalható. Ugyanez mondható el a Sasszemklinikára is.

    https://www.instagram.com/p/Bftm2SKBlfC/?taken-by=petervamosi

    Egy szónak is száz a vége: aki eddig azon dilemmázott, hogy elinduljon-e ezen az úton, csak biztatni tudom, hogy tegye meg bátran! Bízom benne, hogy a cikkem segít abban, hogy az olvasóm – hozzám hasonlóan – meghozza élete egyik legjobb döntését. Ha ezzel akár csak egyetlen emberen is segítettem, már megérte.

    Itt teheted meg az első lépést!

  • Már győzelme is van David Schumachernek

    Már győzelme is van David Schumachernek

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy David Schumacher, Ralf Schumacher fia idén már a német Formula 4-es bajnokságban áll majd rajthoz, erre felkészülvén pedig most épp a Emirátusok F4-es bajnokságában indul. Egy hétvégén négy versenye van,és David már első versenyhétvégéjén is minden futamon dobogón állt, az elmúlt hétvégén azonban már nyerni is tudott.

    Hét versenyéből hat alkalommal állt a dobogón a 16 éves David, édesapja pedig nagyon büszke rá.

    „Az első két Formula 4-es versenyhétvégéje nagyon jó volt.” – mondta Ralf az Auto Bildnek. „Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy ilyen hamar nyerni fog. Nagyon büszke vagyok arra, amit David az elmúlt versenyeken mutatott. De azt is szem előtt kell tartanunk, hogy az európai verseny nagyon kemény lesz.”

    https://www.instagram.com/p/BecW8CdjWZ4/?taken-by=davidschumacher1

     

  • Felszámolják Michael Schumacher gokartpályáját!

    Felszámolják Michael Schumacher gokartpályáját!

    Egy Kerpen melletti gokartpályán kezdte el autóversenyzői pályafutását Michael Schumacher, ami ma már kétharmad részben az övé is. Most ezt a létesítményt felszámolnák, egy barnaszén bánya miatt, amit Hambachban nyitottak. Az Express arról számol be, hogy 2020-ban zárnák be az 1107 méter hosszú Erftlandringet, ami nem csak egy darab sporttörténelem, hanem a gokartklub 550 tagja is elveszti a pályáját.

    A hírek szerint egyelőre nem is nyitnának másik gokart pályát, hiszen nem találták meg még ennek az új, ideális színterét, nyilatkozta Ralf, a hétszeres világbajnok öccse.

    Michael Schumacheré tehát a klub nagyobb része, a maradék egyharmad pedig a klubtagoké. Az egyesület pedig eladná a részét az RWE-nek, akik üzemeltetik a bányát. A német menedzsere, Sabine Kehm is röviden nyilatkozott a témában:
    „A Schumacher család folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket.”

    Mint az ismeretes, Michael édesapja kétszer is pályagondnok volt itt, de Schumi mellett olyanok is pályára léptek itt, mint Sebastian Vettel, Heinz-Harald Frentzen, Nick Heidfeld vagy a fia – Mick Schumacher.

  • Button „dívaként” emlékszik Ralf Schumacherre

    Button „dívaként” emlékszik Ralf Schumacherre

    Jenson Button a Life to the Limit című önéletrajzi könyvében visszatekint Forma-1-es pályafutásának tizenhat évére, és részletesen beszél benne a mindenkori csapattársairól is. Legelső márkatársával való megismerkedése felejthetetlenre sikeredett.

    A brit pilóta 2000-ben lett Forma-1-es pilóta és a legelső csapattársa Ralf Schumacher egy kitörölhetetlen emléket hagyott a britben, még ha nem is volt pozitív.

    Előre nem volt kialakult véleménye a fiatalabbik Schumacherről, ám ez már a megismerkedésük pillanatában megváltozott.

    „Még csak tíz másodperce voltam Forma-1-es pilóta a Williamsnél, egyfolytában csak dadogtam, próbáltam visszatartani a könnyeimet és közben arra gondoltam, hogy ezt el kell mondanom Anyának és Apának, amikor hirtelen Ralf lépett be a szobába, megállt Frank előtt és dívás arccal közölte: ’Nem fogok jönni holnap, hogy ha az autó nem fog várni rám.’ Ekkor ezt gondoltam: ’A fenébe is, nem beszélhet így Frankkel.’ Frank azonban teljesen nyugodt volt, de Ralf folytatta és fullba nyomta Mariah Careyt.” – olvasható Button könyvében.

    „Komolyan mondom Frank – folytatta Schumacher. Ha nem fog várni autó a hotel előtt vagy késik, akkor nem megyek. Nem megyek tesztelni. Mire Frank: ’Biztosítunk róla, hogy időben ott legyen az autó.’ Mikor Ralf távozni készült, Frank még hozzá tette ’Ami viszont ennél is fontosabb Ralf az az, hogy Jensont választottuk második pilótának.’ Majd Ralf rám pillantott és ennyit mondott dölyfösen: ’Igen, tudom.’ Vajon Ralf valóban tudta, vagy csak egy beképzelt s***fej volt? Azt nem tudni. Akárhogy is volt, elég furcsa így kezdeni egy csapattársi kapcsolatot.”

    „Ralf mindig bizonytalanul állt hozzám, mintha megbántva érezte volna magát. Sosem kezelt engem egyenlő szinten, ami talán a koromnak vagy a nyelvi akadályoknak volt köszönhető.”

  • Cora Schumacher: Nem is lehetne jobb segítsége Davidnek, mint az édesapja

    Cora Schumacher: Nem is lehetne jobb segítsége Davidnek, mint az édesapja

    Cora Schumacher, Ralf Schumacher ex-felesége maga is versenyezget, jelenleg a GT4-es Európa-bajnokságban. Mostanában azonban fiuk David van a középpontban. Korábban nem sokat lehetett hallani a gokartos fiúról, az utóbbi időben azonban arról szólnak a hírek, hogy jövőre átül együléses versenyautóba, és ahogy Michael Schumacher fia, Mick is tette, Formula 4-es bajnokságban folytatja karrierjét.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy David előrelép karrierjében és Formula 4-ben folytatja majd.” – mondta Cora a Nürburgringen, a Sport Bildnek. „Jövőre az édesapja csapatában, a US Racingnél versenyez majd. Jobb segítséget nem is kaphatna David, mint, hogy a saját apja segíti őt a tapasztalataival és kapcsolataival. David álma, hogy egy nap Forma-1-es versenyző legyen és bebizonyítsa, hogy a motorsport iránti szenvedély a vérében van.”

    David Schumacher idén a német gokartbajnokságban versenyez, jelenleg második a bajnokságban, 38 pontos lemaradással Dennis Hauger mögött. Azonban az utolsó fordulón (október 20-22, Lonato, Olaszország) még lesz esélye megszerezni a bajnoki címet.

    „Határozottan a Forma-1-be szeretnék kerülni, és remélhetőleg egy nagyon jó csapathoz.” – mondta a 16 éves David az Auto Bild Motorsportnak. „Minden versenyt megnézek az interneten, és hetente háromszor szimulátorozok apámmal.”

    https://www.instagram.com/p/BYG5NaSjtZF/?taken-by=davidschumacher1

  • David Schumacher is a Forma-1-ben képzeli el a jövőjét

    David Schumacher is a Forma-1-ben képzeli el a jövőjét

    Ralf Schumacher fia, a 16 éves David is komoly autóversenyzői karrierbe kezdett. A Schumacher család legfiatalabb versenyzésbe kezdett tagja ahogy unokatesója Mick is gokarttal kezdett, majd jövőre már a német Formula 4-ben pallérozódik tovább, de még komolyabb  céljai vannak a fiatalembernek. A tinédzser srác édesapja F4-es csapatában versenyez majd. Így látja  helyzetét:

    „Egyértelmű célom az, hogy a Forma-1-be kerülhessek. Klassz lenne a királykategóriába keverednem az unokatestvéremmel Mickkel együtt.”

    A legfiatalabb Schumacher édesapja, a 42 éves Ralf a Jordannél, a Williamsnél, és a Toyotánál versenyzett 2007 év végéig, és a fiú is érzi a családnév súlyát.

    „Magasabbak az elvárások, már csak azért is, mert Mick már most elég gyors. Ezen megfontolásból először édesanyám leánykori nevén versenyeztem, ami Brinkmann. Így média nyomása is kisebb volt. Egyébként meg két példaképem van. Apám, illetve nagybátyám, Michael, mivel ő egyszerűen minden idők legeredményesebb versenyzője. Persze apu is elég jó volt…”

  • Újabb Schumacher indult el az F1-be vezető úton

    Újabb Schumacher indult el az F1-be vezető úton

    Ralf Schumacher fia felkészült Formula 4-es debütálására.

    Nemcsak Michael Schumacher fia, Mick versenyez – ő az európai F3 szériában – hanem unokatestvére is apja nyomdokaiba lépne. David Schumacher a gokartot cseréli a német Formula 4-re.

    A 16 éves versenyző apja saját csapatában, az US Racing színeiben fog rajthoz állni 2018-ban.

    „Nagyon boldog vagyok, elégedett az első teszttel.” – fogalmazott David.