Címke: Ralf Schumacher

  • Ralf Schumacher szerint Micknek nem lesz könnyű dolga Mazepinnel

    Ralf Schumacher szerint Micknek nem lesz könnyű dolga Mazepinnel

    Ralf Schumacher szerint unokaöccsének, Mick Schumachernek nem lesz könnyű dolga idén Nikita Mazepin mellett.

    A Haas csapat idén teljesen lecserélte versenyzőpárosát és két újonccal vág neki a szezonnak Schumacher és Mazepin személyében. A két versenyző személyiség azonban eléggé különbözőnek látszik. Míg a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia meglehetően visszafogott jellem – legalábbis az alapján, amit látni engednek belőle -, addig az orosz sokkalta harsányabb, mi több, már-már botrányos. Azonban Mazepin apja befektetett a csapatba, így félő, hogy részben ő(k) fog(nak)diktálni a csapatnál.

    Így aztán Ralf Schumacher is úgy véli, hogy Micknek nem lesz könnyű dolga.

    „Azt mondanám, hogy Mazepin jó támogatásban részesül az apjától, ugyanakkor tehetséges és jól felkészült” – mondta Ralf a német Sky-nak. „Minden lesz, csak nem könnyű dolog, legyőzni őt csapaton belül.”

    Ugyan Mick F3-as és F2-es bajnokságot is nyert, míg Mazepin csak 5. lett F2-ben, Ralf szerint nem szabad ezekből a statisztikákból kiindulni és alábecsülni az oroszt.

    „A kérdés az, hogy most melyik újonc fog tudni gyorsabban körbe menni a pályán” – mondta. „Ő (Mick) meg fogja találni a helyét a csapatban, de ez egy folyamat, ami időbe telik. Kívánjuk Micknek, hogy úrrá legyen ezen a témán.”

    Az újonc páros március 28-án, a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon teljesítheti majd első F1-es versenyét.

  • Andreas Seidl szerint nem kell sajnálni Sebastian Vettelt

    Andreas Seidl szerint nem kell sajnálni Sebastian Vettelt

    Andreas Seidl nem ért egyet Ralf Schumacher azon kijelentésével, hogy már-már sajnálni lehet Sebastian Vettelt a jelenlegi helyzete miatt.

    Nem alakult túl fényesen az Aston Martin szezon előtti tesztje, ugyanis technikai hibák hátráltatták a csapatot. A német pilóta a három nap alatt összesen 117 kört tett meg, ezzel utolsó előtti helyet érte el ezen a listán (csak az egy napot kapó Roy Nissany végzett mögötte), míg csapattársa, Lance Stroll a 197 megtett körével a 8. lett.

    A szakértővé avanzsált egykori pilóta korábban azt nyilatkozta, hogy már-már sajnálni lehet a négyszeres világbajnokot, amiért ismét nehéz helyzetbe került:

    ,,Szegény Sebastian, számára ez egy teljesen új autó. Azt mondta, hogy a kormányzás másnak érződik és nem boldog.” – osztotta meg álláspontját Ralf Schumacher a német Sky-nak.

    A McLaren csapatfőnöke azonban nem ért egyet honfitársával. Seidl ugyanis úgy véli, hogy a 33 éves pilóta nagyon komoly ellenfél lesz.

    ,,Nem kell sajnálni Sebastiant. Ő egy négyszeres világbajnok, aki rengeteg tapasztalattal bír. Úgy vélem, hogy emiatt egy kis balszerencsén túl tudja tenni magát. Felételezéseim szerint az Aston Martin már az első futamtól kezdve nagyon-nagyon versenyképes lesz Sebastiannal, így számunkra kemény ellenfelek lesznek.” -nyilatkozta Seidl a német RTL-nek.

    A wokingiak vezetője ezen felül megjegyezte, hogy továbbra is a Mercedes és a Red Bull van az élen, ám a két csapat után ádáz küzdelem fog kialakulni a harmadik helyért.

    ,,Nagyon szoros lesz mögöttük. Remélem, hogy harcba leszünk majd a harmadik helyért.”

    Seidl szerint a brit csapat fő kihívói idén a Ferrari, az Alpine az AlphaTauri és a már említett Aston Martin lesznek. Ugyanakkor a 45 éves vezető az Alfa Romeón is rajta tartja a szemét.

    ,,Úgy tűnik, hogy ők is jó munkát végeztek a télen. Nagyon szoros és izgalmas lesz a középmezőny.”

  • Vettel nagy hátrányba került, Ralf Schumacher szerint

    Vettel nagy hátrányba került, Ralf Schumacher szerint

    Minden bizonnyal nem élete legjobb téli tesztjén van túl Sebastian Vettel. A német ugyan jó sok kört tudott tenni új csapatával, de a 117-es körszámával ő tette meg a legkevesebbet az előszezoni teszten.

    A Racing Pointból átalakuló Aston Martinnak nincs könnyű dolga. Az idei autón rengeteg fejlesztés és egyedi megoldás található, azonban ezekkel van probléma is. A Mercedes csapatként kevesebb kört tett meg, mint az Aston, ugyanakkor egyértelműen Vettel volt a legszerencsétlenebb.

    Amíg Lance Stroll 197 kört tudott teljesíteni összességében, Vettel ennél nyolcvannal kevesebbet. Ez a több mint egy teljes versenytáv azért is fájhat nagyon a németnek, hiszen egy új autót, illetve csapatot kell megszoknia, amire minden eddiginél kevesebb ideje, és lehetősége volt:

    „Már majdnem sajnálod Sebastiant. Akiről tudjuk, hogy nagyon érzékeny a csapattal kapcsolatban is, azonban meg kell találnia az önbizalmát az autón belül is. Igazából nem is tudott rendesen kipróbálni mindent.” – mondta Ralf Schumacher a Sky Germany-nek.

    „Szegény Sebastiannak most ott van egy teljesen új autó, amiről már korábban elmondta, hogy teljesen máshogyan irányítható, amit még szoknia kell. És ki tudja, hogy ebből mit sikerült megszoknia.” – zárta Schumacher. Az, hogy Vettel mennyire szokott hozzá az autóhoz a jövő héten kiderül, a szezon első versenyén.

  • Ralf Schumacher is füllentett F1-es karrierje során

    Ralf Schumacher is füllentett F1-es karrierje során

    Korábban már írtunk róla, hogy annak idején Michael Schumacher kamuzott leendő csapatfőnökének, annak érdekében, hogy ülést kaphasson.

    Most kiderült, hogy öccse, Ralf is állított valótlant karrierje során, ám ő nem az F1-es pályafutása hajnalán tette ezt, hanem a végén.

    Ralf Schumacher utolsó F1-es szezonja (2007), a Toyotával, gyengébben sikerült, mint bármelyik korábbi éve. Csak a 16. helyen zárt a bajnokságban. Mostanra elárulta, hogy ekkor nagyon beleunt abba, hogy a sajtó állandóan az eredményeiről, illetve annak hiányáról kérdezi. Ez is vezetett ahhoz, hogy ezzel vége is lett F1-es pályafutásának.

    Arra a kérdésre, hogy mik a tervei 2008-ra, Ralf rendre azt válaszolta, hogy maradni szeretne a sportban. Azóta azonban felfedte, hogy ezt csak azért mondta, hogy a sajtó leszálljon róla, ő pedig csendben vethessen véget a karrierjének.

    „Én mondtam ezt, de a helyzet nem változott” – idézi Schumachert a racingnews365.com. „Azért mondtam (hogy maradni szeretne), mert sok ember beszélt erről és a helyzet bonyolult volt a Toyotánál, szóval nyugalomban akartam befejezni a szezont.”

    Ralf ugyan a 2008-as szezon előtt még tesztelt a Force Indiával, de versenyzésre nem kapott ajánlatot.

    Embed from Getty Images

  • Jordan szerint a McLaren párosa erősebb lesz, mint az Aston Martiné

    Jordan szerint a McLaren párosa erősebb lesz, mint az Aston Martiné

    Idén is izgalmas középmezőnybeli csatára van kilátás, leginkább a harmadik helyért lehet komoly harc. A bronzéremre a tavalyi évhez hasonlóan ismételten a McLaren és az Aston Martin pályázhat komoly eséllyel.

    Mindkét csapat átalakuláson esett át pilóta fronton, Wokingban Carlos Sainz helyére Daniel Ricciardo érkezett, míg az Aston Martinnál a négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel vette át a Red Bullhoz távozó Sergio Pérez helyét.

    Hogy e két csapattól mit lehet várni, arról eltérő vélemények vannak:

    „Nagyon hiszek mindkét csapatban. A McLaren a helyes lépét lépte meg a Mercedes motorral, az Aston Martin pedig Sebastian Vettellel választott jól, akinek most be kell bizonyítania, hogy a Ferrari az elmúlt években alulértékelte őt.” vélekedett Ralf Schumacher.

    „Vettelnek idén teljesítenie kell, és meg kell vernie Strollt. Lance tud gyors lenni, de hiányzik belőle a kiegyensúlyozottság. A McLarent pilóták tekintetében jobbnak látom most, Ricciardo a mezőny egyik legjobbja, míg Norris egy elképesztő tehetség.” – egészítette ki a német mondandóját Eddie Jordan.

  • Rosberg: Vettel újra hőssé válhat a száguldó cirkuszban

    Rosberg: Vettel újra hőssé válhat a száguldó cirkuszban

    Sebastian Vettel újra hős lehet a Forma-1-ben, miután a tavalyi horrorisztikus Ferraris szezonja után 2021-ben már az Aston Martinnál versenyez majd, állítja Nico Rosberg. 2016 világbajnoka a négyszeres világbajnok honfitársáról az Augsburger Allgemeinének nyilatkozott:

    „Szüksége volt már a változásra. A Ferrarinál negatív spirálba került. Az Aston Martinnál újra ő lesz a hős, és ünnepelni fogják. Továbbra is minden idők egyik legjobbja.”

    Egy másik korábbi német nagydíjgyőztes, Ralf Schumacher is egyetért Rosberggel, Vettel átigazolásával kapcsolatban, ő az f1-insider.com-nak nyilatkozott:

    „Amennyiben Sebastian kap egy olyan autót, amellyel újra azonosulni tud, akkor többet várhatunk tőle. A Forma-1-ben az ördög a részletekben rejlik. Kicsit előbb fékezel itt, később fordulsz ott, és máris három tizedet kaptál a csapattársadtól, aki eközben jobban kijön a technikával. A versenyen ez pedig még jobban összeadódik.”

    Szerinte a 33 éves Vettel profitálhat abból, hogy a Ferrari helyett már a Mercedes erőforrásával dolgozhat:

    „Nem csak a legerősebb motor a mezőnyben, hanem a leginkább vezethető.”

    Rosberg ugyanakkor arra számít, hogy 2021-ben is volt csapattársa, Lewis Hamilton dominál majd újra, a gyári Mercedes alakulatával:

    Hihetetlenül tehetséges, és övé a legjobb autó. Az, hogy le tudtam őt győzni ugyanazzal az autóval, külön megerősít a saját sikeremben.”

  • Schumacher 2021-ben a Trident Motorsportnál folytatja!

    Schumacher 2021-ben a Trident Motorsportnál folytatja!

    A Trident Motorsport bejelentette, hogy David Schumacher hozzájuk szerződött a soron következő FIA Formula 3 bajnokságra. A korábbi F1 versenyző Ralf Schumacher fia 2019-ben mutatkozott be a Campos csapatánál a sorozatban. 2020-ban az első hat futamot a Charouz színeiben teljesítette, majd az utolsó három versenyre a Carlinhoz szerződött, de pontot még nem szerzett. Schumacher már tavaly Jerezben és Barcelonában is a jelenlegi csapatával körözött a szezon utáni teszteken, és most így nyilatkozott:

    „Örülök, hogy a Trident Motorsportnál leszek idén, és azt hiszem, hogy kiváló lehetőségeink vannak. A csapat igazán jó munkát végzett, az autó csodálatos volt azon a két teszten Barcelonában és Jerezben. Várom már a szezont. Érzem, hogy elhivatott az alakulat az iránt amit csinálnak, így jó érzéssel vágok neki az évnek.”

    A Trident 2020-ban másodikként végzett a csapatbajnokiban, három győzelmet szereztek Lirim Zendelinek és David Beckmannak köszönhetően. A csapatmenedzser, Giacomo Ricci hozzátette:

    „Davidban nagy potenciál rejlik. Azt hiszem, hogy még jobban meg kell ezt mutatnia, de megvan benne minden, ami a figyelemre méltó eredményekhez kell. Lehetősége adódott arra, hogy összehasonlíthassa a Tridentet más csapatokkal a 2020-as hivatalos szezon utáni teszteken, és büszkék vagyunk rá, hogy minket választott. Kiváló érzéseket sikerült keltenünk Davidben, remek a munkatempója, így azt gondolom, hogy remek eredményeket érhetünk el idén.”

  • Hamilton szerződésének ügye már eléggé kínos, véli Schumacher

    Hamilton szerződésének ügye már eléggé kínos, véli Schumacher

    A Lewis Hamilton 2021-es szerződéshosszabbítása körüli mizéria már kezd kínossá válni, állítja a korábbi Forma-1-es versenyző, Ralf Schumacher.

    Jelenleg már Hamilton az egyetlen, akinek nincs szerződése 2021-re. Persze gyakorlatilag biztos, hogy lesz, azonban ezt még mindig nem jelentették be. Ennek oka elvileg az, hogy még a szerződésben foglalt feltételekről, részletekről egyezkednek. Egyes feltevések szerint Hamilton magasabb fizetést szeretne, mint amit kínál neki a csapat, míg más állítások szerint sokkal inkább a szabadidejéről és az F1-en kívüli kötelező tevékenységek mennyiségéről folyik a vita.

    Mindez a huzavona Ralf Schumacher szerint már egészen ciki… Véleménye szerint ezzel Hamilton nagyot kockáztat. Nem csak saját imidzsén ront, hanem potenciális utódját, George Russellt is egyre jobb pozícióba helyezi ezzel.

    „Egy dolog világos: A Forma-1 nagyobb, mint bármelyik egyén” – mondta Schumacher a német Sky-nak.

    „Már február van, és Forma-1 jelenleg legfontosabb embere, a hétszeres világbajnok, még mindig nem írt alá” – folytatta.

    „Ezt én sajnálatosnak tartom, őszintén szólva azt kell mondjam, hogy egy kicsit kínos. Lewisnak nem szabadna megfeledkeznie a kockázatról sem, amit ezzel vállal.”

    Schumacher hozzátette azonban, hogy ő sem tudja, min folyhat a vita ilyen sokáig Hamilton és a Mercedes között.

    „Mindig azt mondom, hogy szerintem ez csak a pénzről szól, de remélem, hogy nem.”

  • Vettel már túl is van az első napján az Aston Martinnál

    Vettel már túl is van az első napján az Aston Martinnál

    Sebastian Vettel először látogatta meg új Forma-1-es csapata bázisát a héten, állítja több médium is. Ezek szerint a korábbi Ferrari pilóta Silverstoneban járt az Aston Martin gyárában, ahol üléspróba és pár órányi szimulátorozás várt rá. Ezt követően hazatért Svájcba.

    A korábbi Forma-1-es versenyző, Ralf Schumacher a német Skyon elmondta, hogy büszke a honfitársára, a négyszeres világbajnok Vettelre, hiszen újra egy csapat áll mögötte. Ugyanakkor figyelmeztetett pár dologra is:

    „Továbbra is vannak még hiányosságok ennél a csapatnál. Egy éjszaka alatt nem lehet tehénből tigrist faragni.”

  • Pérez a győzelme után tequilázni hívta a Red Bull főnökeit

    Pérez a győzelme után tequilázni hívta a Red Bull főnökeit

    Sergio Pérez a Szahíri Nagydíjon aratott győzelme után, tequilázni hívta a Red Bull irányítóit is.

    A mexikói versenyző egy héttel ezelőtt megszerezte első futamgyőzelmét Bahreinben. A 31 éves pilóta a verseny első körében még az utolsó helyre is visszaesett, majd kihasználva a Mercedes blamáját megtörte a jeget, és a pódium legfelső fokáig meg sem állt.

    Pérez egyfelől hiába ünnepelt, ugyanis további sorsa egyelőre ismeretlen. A Racing Point szeptemberben Sebastian Vettelt választotta, így a mexikói kénytelen most ülést keresni magának. Legnagyobb esélye a Red Bullnál lehet, ugyanis az osztrák csapat nem elégedett Alex Albon teljesítményével. Ugyanakkor a Bikák csak az utolsó futam után veszik számításba a lehetőségeiket, így Péreznek még várnia kell. Ezen felül nem csak az ő neve került elő a Red Bullnál, hanem Nico Hülkenbergé is.

    ,,Remek szolgálatot tett, de mi a koncentrációnkat még mindig Alex (Albon) felé irányítjuk. Sergionak (Pérez) folytatnia kell, amit most csinál. Remek munkát végzett, és ezzel szépen promótálta magát.” -nyilatkozta az osztrák istálló csapatfőnöke a holland Formule 1-nek.

    Christian Horner és Helmut Marko mindenesetre gratulált a győzelmet szerző 31 éves versenyzőnek, aki válaszul tequilázni hívta őket:

    ,,Visszaírt és az kérdezte, hogy meginnék-e egy tequilát. Ez nagyon kedves gesztus volt tőle.” -újságolta el a  47 éves vezető.

    Ralf Schumacher ugyanakkor úgy véli, hogy a Red Bull „kiadó” ülését Pérez fogja megkaparintani, és nem a másik jelöltként emlegetett Hülkenberg:

    ,,Német szemszögből nézve örülnék annak ha máshogy lenne, de nem tudnám elképzelni azt, hogy Hülkenberg még főtéma a Red Bullnál. Úgy vélem, inkább Pérez fogja elfoglalni Albon helyét, ugyanis ő (Albon) megmutatta, hogy nem feltétlenül való oda.”