Címke: Ralf Schumacher

  • Steiner a Sky-t, Wolff Steinert kritizálja Mick Schumacher miatt

    Steiner a Sky-t, Wolff Steinert kritizálja Mick Schumacher miatt

    Sokan nem nézik jó szemmel, ahogyan Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke Mick Schumacher rossz szereplését és különösen az istállónak milliókba kerülő baleseteit kezeli. Többek között Toto Wolff sem, aki szerint ebben a helyzetben az lenne a legfontosabb, hogy ne helyezzenek nyomást a 23 esztendős versenyzőre.

    Mick Schumacher újabb feledhető versenyhétvégén van túl, miután a célba érkezők közül az utolsó előtti helyen végzett az Azerbajdzsáni Nagydíjon. A Monacóban az autóját csúnyán összetörő pilóta a hétvége előtt elmondta, a folytatásban egyértelműen szerepet fog játszani a hozzáállásában, hogy nem engedhet meg magának több komoly balesetet. Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke eközben világossá tette, hogy tényleg nem, és igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy le kell-e ülnie komolyan beszélgetni a 23 esztendős pilótával, ha ismét autót tör.

    Az tény, hogy Steiner nem szokott kertelni, és nem próbálja meg kozmetikázni Schumacher teljesítményét a médiában. A német Sky-on (Ralf Schumacher, Mick nagybátyja is itt dolgozik szakértőként, és gyakran nem kíméli a csapatfőnököt) azonban többször kritizálták őt azért, hogy nyilatkozataival nem segít Micknek, sőt. 

    Steiner viszont úgy reagált erre, hogy „a Sky megpróbálja megosztani” a Haast. „Vagyok, aki vagyok, és nem fognak megváltoztatni. Szükség van a keményebb fickókra. De továbbra is azt mondom, hogy nem vagyunk olyan rosszak vagy emberetlenek, mint amilyennek megpróbálnak beállítani minket. Mick válláról is próbálom levenni a nyomást. Hogy kívülről próbálják megosztani a csapatot, az nem jó Micknek. Mi belül pozitív és rendes párbeszédet folytatunk. Azt akarjuk, hogy Mick sikeres legyen, és rajtunk múlik, hogy miként érjük el ezt. Nincs szükségünk tanácsra” – nyilatkozta a csapatfőnök.

    „Nekem szükségem van Mickre, Micknek pedig ránk. Hatalmas a kívülről érkező nyomás azzal, hogy minden szót kiforgatnak. Ha nem dolgozunk össze, nem érjük el a célt – jelentette ki, majd hozzátette, nyilván az ő szerepüket sem lehet elvitatni a gyengébb szereplésben. – Tudjuk, hogy nem fejlesztettük az autót, míg a többiek igen, úgyhogy ez sem segít.”

    Günther Steiner, Haas, Azerbajdzsáni Nagydíj
    Steiner nem szokott finomkodni Fotó: Carl Bingham / LAT Images / Haas

    Sascha Roos, a német Sky kommentátora ezzel együtt úgy gondolja, hogy Steiner nem kezeli a legjobban Schumacher gyengébb teljesítményét.

    „Steiner ellentmond saját magának. Ha én valakiről le akarom venni a nyomást, akkor nem helyezek rá nyomást nyilvánosan. Még akkor is, ha bizonyára máshogy értette, az ő pozíciójában óvatosnak kellene lennie azzal kapcsolatban, hogy miként fogalmaz. Régóta itt van már, és tudja, hogy minden szavát háromszor kiforgatják, hogy aztán egy bizonyos módon tálalják” – magyarázta a kommentátor.

    „Steiner a maga módján nagyon érzelmes. Néha ez előtör belőle. Végső soron azonban nem viselkedett megfelelően. Nyilvánvaló, hogy Mick Schumacher nem teljesít úgy, mint azt mindenek előtt ő elvárja saját magától, és mint amit a csapat remél tőle. És az is világos, hogy a csapatfőnöknek az az érdeke, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa.”

    Roos szerint a csapatfőnöknek leginkább azt kellene átgondolnia, hogy nem idejétmúltak-e a vezetési módszerei. „Nem fog változtatni a vezetési stílusán, mert úgy gondolja, hogy eddig is sikeres volt vele. És nem is volt olyan sikertelen. A kérdés az, hogy a stílusa most is releváns-e. Ezt pedig egyértelműen meg lehet kérdőjelezni.”

    Wolff szerint totálisan rossz, amit Steiner csinál

    Nemcsak a Sky és Ralf Schumacher, hanem Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke sem tartja követendő példának Steiner viselkedését, szerinte ugyanis „teljességgel a rossz irány” az, amit a Haas csapatfőnöke képvisel.

    Ralf Schumacher a Sky műsorában nem meglepő módon egyetértett ezzel. „Steiner stílusa megnehezíti a versenyzők dolgát. Elképesztően autokratikusak a vezetési módszerei, ami az én Forma-1-es időszakomra emlékeztet, de ez ma már nem helyénvaló. Nagyon is el tudom képzelni, hogy egy olyan csapatfőnökkel, mint Franz Tost vagy Andreas Seidl, Mick már szerzett volna pontokat” – utalt az Alpha Tauri és a McLaren csapatfőnökére a Toyota, a Williams és a Jordan korábbi pilótája.

    Mick Schumacher, Haas, Azerbajdzsáni Nagydíj
    Schumacheren alighanem túl nagy a nyomás Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas

    A német RTL-nek nyilatkozva Wolff elmondta, „le kell venni a nyomást” Schumacher vállairól. „Mick intelligens, és tudjuk, hogy képes vezetni, ezért engedni kell, hogy az ösztöneit kövesse.”

    A Mercedes csapatfőnöke ahelyett, hogy a további balesetek elkerülésére figyelmeztetné őt, a következőt tenné: „csak szabadjára engedném annak a lehetőségével, hogy ismét a falban végzi. Persze meg kell tanulnia [hogy ne törje össze az autót], de meg kell bízni benne.”

    Idei szereplése és két nagy balesete sokakban már Schumacher F1-es jövőjével kapcsolatban is kérdéseket vetett fel, Wolff szerint azonban továbbra is benne van a pakliban, hogy a hétszeres világbajnok fiának hosszú F1-es karrierje lesz. „Akár Schumacher a neve, akár nem, Micknek megvannak azok az erősségei, amelyek miatt mindig is a látóterünkben lesz” – utalt arra az osztrák üzletember, hogy a jövőben még Mick Mercedeshez szerződését sem zárná ki.

  • Mick Schumacher nagybátyja nekitámadt a Haas csapatfőnöknek

    Mick Schumacher nagybátyja nekitámadt a Haas csapatfőnöknek

    Nemrégiben az egykori Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher azt sugallta, hogy unokaöccse, Mick és csapatfőnöke, Steiner személyiségei ütköznek egymással. Ez még a 23 éves Schumacher legutóbbi nagy sebességű balesete előtt történt, amelyben a Haas 2022-es autója kettétört, Steiner pedig annyit reagált, hogy az eset „nem volt túl kielégítő”, majd ennyit mondott:

    „Meg kell nézzük, hogy erről a pontról hogyan lépünk tovább.”

    Ezek a megjegyzések pletykák halmazát váltották ki Schumacher jövőjével kapcsolatban a Haasnál, de Ralf nagybácsi szerint a 2022 vége előtti szakítás „alapvetően nem opció”, mondta el a német Skynak:

    „Az ilyen kijelentések megint jellemzik Günther Steinert. Túl széles körű értelmezést engednek meg. Ez szükségtelen, hiszen a csapat is sok hibát követett el. Két dolognak kell most összejönnie – egyrészt Micknek vigyáznia kell, hogy ne kövessen el több vezetői hibát. Ugyanakkor a Haasnak is javulnia kell, mert Magnussennek is nehezen boldogul. Fontos, hogy most minden összeálljon, hogy ne legyenek technikai gondok, hogy meg tudja csinálni az edzéseket, és ne hibázzon. Ha mindkét fél jobban dolgozik együtt, akkor nem ebben látok problémát.”

    Amennyiben a Haas és Schumacher útjai mégis elválnak 2023-ra, Ralf szerint Micknek más lehetőségei is lesznek:

    „Azt hiszem, hogy a többi csapatfőnök pontosan látja, milyen potenciál van benne, és vannak más lehetőségek is. Sok minden zajlik most, például egy nagy német gyártó érkezik a Forma-1-be, és nagyon szeretne egy német pilótát. Tehát már csak emiatt is érdemes nyitott szemmel járni.”

  • Tost Schumacher támogatója: Továbbra is hiszek benne

    Tost Schumacher támogatója: Továbbra is hiszek benne

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost mindenkit arra figyelmeztet, hogy adjon időt és teret Mick Schumachernek, hogy megmutassa, mire képes a Forma-1-ben. A 23 éves német versenyző, aki a Ferrari akadémiájának tagja, a Haasnál elszenvedett második szezonjának rázós kezdete után nagy balesetekbe keveredett Szaúd-Arábiában és Monacóban, amelyek miatt az autója ripityára tört, majd Miamiban is.

    A legutóbbi drága csattanása után a Haas főnöke, Günther Steiner azt mondta, hogy Schumacher teljesítménye „nem igazán kielégítő”, és hozzátette:

    „Meg kell vizsgálnunk, hogyan haladunk innen tovább„.

    Schumacher jelenleg egyike annak a két pilótának, akik még nem szerzett pontokat a 2022-es bajnokságban, a másik pilóta a williamses Nicholas Latifi. Az új csapattársával, Kivin Magnussennel szembeni teljesítményének hiánya kétségessé tette azt, amit sokan Schumacher feltartóztathatatlan felemelkedésében láttak az F1 élmezőnyébe.

    Ezen a héten azonban kegyes támogatást kapott Tosttól. Ő korábban azt mondta, hogy a pilótának legalább három évre van szüksége ahhoz, hogy egyáltalán fontolóra vegye a Ferrarihoz vagy az AlphaTaurihoz való átigazolást. Tost, korábban segített Mick édesapjának, Michaelnek és nagybátyjának, Ralfnak a mentorálásában az F1-es pályafutásuk korai szakaszában. Most az ifjú Schumacherről ennyit mondott az F1-Insidernek:

    „Nem szabad most ilyen hamar leírni Micket, én ovábbra is hiszek benne. Nem szabad elfeledni, hogy Mick megnyerte a Formula 3-at és a Formula 2-t, ami nyilván nem véletlenül történt. Micknek talán csak egy kicsit némileg időre van szüksége. Ezt kell megadni neki. Még csak a második F1-es szezonjában van, és teljesen új autóink vannak, amelyeket nehéz vezetni.”

    Norbert Haug, a Mercedes korábbi motorsport-alelnöke, aki az Ezüstnyilak gyári csapatának korai időszakában szorosan együtt dolgozott a hétszeres világbajnok Michaellel is, szintén bátorító szavakkal fordult a fiatalemberhez:

    „Csak megpróbál mindent kihozni az autóból. Amennyiben néhány centiméterrel korábban fordul be, annak csúnya következményei lehetnek.

    „Ettől függetlenül a csapatnak most ki kell állnia mellette. Ha fel tudja oldani a csomót a rendszerében, akkor pontokat fog szerezni.”

  • A Red Bull nem fogja megakadályozni Perez bajnoki esélyeit

    A Red Bull nem fogja megakadályozni Perez bajnoki esélyeit

    A Red Bull nem fogja megakadályozni, hogy Sergio Perez harcba szálljon a 2022-es világbajnoki címért. Dr. Helmut Marko a Sport1-nek beszélt erről:

    „Mindössze 15 pont a lemaradása, így teljes mértékben benne van a világbajnoki buliban.”

    Mindez azt követően történt, hogy a világbajnok és bajnoki éllovas Max Verstappen édesapja és társmenedzsere, Jos bírálta a Red Bullt, amiért Monacóban nem a holland versenyzőnek kedveztek a versenystratégiával.

    Christian Horner csapatfőnök a Bloombergnek elmondta, hogy a Red Bullnak, miután a 32 éves mexikói Perez szerződését a monacói győzelem után nemrég további két évvel meghosszabbították, nincs sportpolitikája kifejezetten az első számú versenyző köré építve:

    „Itt nem beszélhetünk Sergio Perez Racingről vagy Max Verstappen Racingről. Amiről szó van, az a Red Bull Racing. Pilótáink a csapatnak dolgoznak, és viselik ezt a felelősséget. Fontos, hogy tisztában legyenek azzal, hogy az istálló ambíciói nagyobbak, mint a sajátjaik.”

    Az egykori F1-es pilóta, Ralf Schumacher szerint Perez „egész hétvégén jobb volt”, mint Verstappen Monacóban, árulta el a német Skynak:

    „Maxnak ezt egy lehetőségként kellene felfognia, hogy tanuljon pár dolgot a csapattársától. Sergiónak az új autókoncepció jobban fekszik. Olyan pilótaként, aki nagyon jól védi a gumikat, többet tud kihozni az autóból. Ezért Maxnak meg kell próbálnia átvenni Sergio vezetési stílusát a pálya bizonyos szakaszain, például itt-ott egy kicsit óvatosabban vezetni egy-egy kanyarban.”

  • Schumacher ismét elővette Leclerc-t: ennél szerényebbnek kellene lennie

    Schumacher ismét elővette Leclerc-t: ennél szerényebbnek kellene lennie

    Charles Leclerc a Monacói Nagydíj után sem úszta meg Ralf Schumacher kritikáját. A hatszoros futamgyőztesnek ezúttal a monacói pilóta verseny utáni megnyilvánulásai nem tetszettek.

    Ralf Schumacher a Monacói Nagydíj előtt már kritizálta Charles Leclerc-t, amiért szerinte nem hozza ki a legtöbbet a „nagyon jó” Ferrariból. A Hercegségben azonban Leclerc mindent megtett, ami tőle telt, azaz megszerezte a pole pozíciót, majd vezette a versenyt, amikor a csapat rossz stratégiai döntése a győzelmébe került. A verseny után a monacói nem is mulasztotta el kritizálni a csapatát, ami nagyon nem tetszett a 46 esztendős expilótának.

    „Ő is éppen elégszer eltolta már, úgyhogy szerényebbnek kellene lennie. Az ilyesmi megesik. Együtt nyertek és együtt veszítetek. Eddig a csapat kevesebb dolgot szúrt el nála” – mondta a német Sky adásában Ralf Schumacher, aki bizonyára élénken emlékszik még arra, hogy bátyja miként viselte azokat a helyzeteket a Ferrarinál, amelyekben a csapat hibájából estek el a jó eredménytől.

    Egy másik német expilóta eközben a maranellóiak felelősségét hangsúlyozta.

    „A Red Bull stratégáinál tapasztalt nyugalom hiányzott a Ferrarinál, ez pedig a győzelmükbe került. Hallatszott, hogy mennyire pánikoltak a rádióban. Nem értettem, hogy miért nem maradtak kint, vagy miért nem reagáltak korábban. Charles esetében nem volt egyértelmű, hogy mi a jó döntés, végül pedig a rossz döntést hozták, így fenntartva Leclerc monacói átkát” – fogalmazta meg véleményét a 91 Forma-1-es futamon részt vevő Timo Glock.

    Leclerc eddig egy komoly hibát vétett ebben a szezonban, amikor Imolában a biztos dobogótól fosztotta meg magát és a Ferrarit a Variante Altában történt megpördülésével, és végül csak hatodik lett.

  • Ralf Schumacher: Mick ezt nem engedheti meg magának

    Ralf Schumacher: Mick ezt nem engedheti meg magának

    Saját nagybátyja is kénytelen volt kritikus hangnemet megütni a Monacói Nagydíjon súlyos következményekkel járó hibát vétő Mick Schumacherrel szemben. Felipe Massa szerint nem véletlen, hogy a Haas 24 esztendős versenyzője ennyit ront, de úgy véli, ezzel együtt helye van a Forma-1-ben.

    Mint utólag kiderült, Mick Schumacher saját hibájából csapódott a falnak és szakította le autója hátsó részét a Monacói Nagydíjon, mert nagyjából 10 cm-rel letért az ideális ívről, és ráfutott egy nedves részre. Ralf Schumacher szerint ez azonban nem mentség, és unokaöccsének egyszerűen nem lenne szabad ilyen hibákat elkövetnie.

    „Más versenyzők probléma nélkül átmentek ott, de ő nem – mondta a 46 esztendős expilóta a német Sky-nak. – Elsőre azt hittem, hogy valahol eltalálta a szalagkorlátot és lassú defektet kapott, de mint kiderült, csak letért az ideális ívről. Ez egy olyan hiba, amit az ember nem engedhet meg magának. Nemcsak a teljes versenye ment a kukába, de egy ennyire megsérült autónak a költségplafon miatt a csapatra nézve is következményei vannak. Micknek meg kell tanulnia, hogy az ilyen hibáknak nem szabad megtörténnie. Ehhez nem férhet kétség.”

    Túl nagy a nyomás?

    Felipe Massa, Mick Schumacher apjának volt csapattársa szerint a Haas németje ezzel együtt „elég jó a Forma-1-hez”, amit szerinte már bizonyított. „Megnyerte a Forma-3-at és a Forma-2-t, ez pedig véletlenül nem sikerülhet – jelentette ki a brazil pilóta. – Minden tisztelettel, de vannak olyan versenyzők a Forma-1-ben, akik egyértelműen rosszabbak nála.”

    Massa a hibák okáról is beszélt. „Nem lep meg, hogy számos balesetet szenvedett, mert új csapattársa van, aki sokkal nagyobb kihívás elé állítja. Micknek sokkal inkább a határon kell vezetnie, mert Kevin Magnussen megmutatja, hogy mire képes a Haas. Amikor pedig az ember több kockázatot vállal, hibázni is könnyebb.”

    Eddie Jordan, a Jordan-istálló egykori csapatfőnöke szerint Mick Schumachernek ugyanakkor nem lesz gondja a továbblépéssel. „Tanulni fog belőle, és nem lesz tőle lassabb. Talán másként fogja látni a dolgokat. Hála Istennek nem esett baja” – emelte ki a legfontosabbat Jordan.

  • Schumacher: Leclerc túl sokat hibázik

    Schumacher: Leclerc túl sokat hibázik

    Ralf Schumacher szerint a Ferrari versenyzői nem hoznak ki eleget az egyébként nagyon jó 2022-es autójukból.

    Bár Charles Leclerc a barcelonai műszaki hibájával elvesztette bajnoki előnyét, a monacói időmérő edzésen újra ő végzett az élen. A Red Bull-os Sergio Perez még pénteken panaszkodott:

    „Meglep, hogy mennyit veszítünk a Ferrarival szemben. Nem volt túl rossz érzésre az autó, de a Ferrarihoz képest túlságosan le vagyunk maradva.”

    Dr. Helmut Marko szerint a világbajnok és bajnokságot vezető Max Verstappen problémája „az alulkormányozottság és a túlkormányozottság egyvelege”.

    Ugyanakkor legalább jobban jártak, mint a Mercedes autói, Lewis Hamilton ugyanis „könyökvédőért” könyörgött, és kijelentette, hogy „elvesztem az eszem a kib***ott döcögéstől”. Ennyit még hozzátett:

    „Ez nem aerodinamikai pattogás, hanem a bukkanók miatt van. Néha annyira rossz volt, hogy attól féltem, kiesik a szemem a helyéről.”

    A csapatfőnök Toto Wolff is megszólalt:

    „Összességében jó ez az autó, de így, ahogy van, vezethetetlen.”

    Jelenleg tehát úgy tűnik, hogy a Ferrarinak egyértelmű esélye van a vasárnapi győzelemre – még akkor is, ha a korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher kritikát fogalmazott meg. Ő azonban nem a piros autót hibáztatja, hanem a pilótáikat, árulta el a német Skynak:

    „Mindkét Ferrari versenyző nem túl következetesen hajt idén. Sokat hibáznak. Szerintem nem hoznak ki eleget a nagyon jó Ferrariból. Max Verstappen egy olyan pilóta, aki mindig a határon tud vezetni anélkül, hogy nagy hibákat követne el. Ez jelenleg Charlec Leclerc legnagyobb gyengesége.”

  • Steiner: Nem lesz nagy előrelépése Schumachernek 2022-ben

    Steiner: Nem lesz nagy előrelépése Schumachernek 2022-ben

    Mick Schumacher nem lépett nagyot előre a tavalyi első Forma-1-es szezonja és 2022 között. Ebben hisz Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke, aki szerint ráadásul Schumacher nagy tapasztalattal rendelkező nagybátyja, Ralf „karakterben nem illik össze” a 23 éves Mickkel. Steiner igen erősen kritizálta Schumacher Sebastian Vettellel Miamiban történt verseny végi ütközését, ami miatt nulla ponttal áll csapattársa, Kevin Magnussen 15 pontjával szemben. A Speed Weeknek nyilatkozott:

    „Nem mondanám azt, hogy Mick nagy lépést tett a télen. Visszahoztuk Kevint, mert tudtuk, mire képes, és ő egy jó versenyző, aki most egy mérce, hogy megmutassa Micknek, mit érhetne el. Mick persze tudja ezt, és neki is jó esélye van arra, hogy megszerezze első pontjait. Remélem, inkább előbb, mint utóbb, mivel azt szeretnénk, ha ő is pontot szerezne. A Forma-1-ben nem könnyű pontokat szerezni, mert annyi jó versenyző és csapat van.”

    Steiner nem sajnálja a fiatal németet amiért nyomás alatt van, hogy utolérje az idősebb és tapasztaltabb dán Magnussent, és ezt már a német RTL-nek mondta el:

    „Jó lenne, ha Mick már „számlát nyitott volna”, de, sajnos ezt az akadályt még nem sikerült teljesítenie. Egy ponton azonban csak érkezniük kell a pontoknak. Kevin már pontokat szerzett, megmutatta az utat.”

    Steiner azonban tagadta, hogy sokáig haragudott volna Schumacherre Miami után:

    „Keddre elmúlt, majd dolgoztunk tovább. Nem is kérdeztem őt az ütközésről, de nem is kellett – a helyzet elég egyértelmű volt. Talán Barcelonában majd ejtek vele pár szót erről.”

    Amit nem fog javasolni Schumachernek Barcelonában, az az, hogy elkezdjen óvatosabban vagy idegesebben vezetni, hogy ne halmozzon fel hatalmas javítási számlákat? A maradj nyugodt, ne törj össze semmit’ nem működik ebben a sportágban.”

  • Schumacher 28 év után visszaszerezte egykori autóját

    Schumacher 28 év után visszaszerezte egykori autóját

    Az első (vagy második) autója – vagy amit először a saját maga által megkeresett pénzből vett – mindenki számára meghatározó, függetlenül attól, hogy az menő autó volt-e, vagy egy ütött-kopott tragacs.
    Minden bizonnyal az is furcsa élmény, ha az ember sok-sok év után ismét meglátja az utakon egykori autóját, főleg ha nem egy tragacsról van szó, hanem egy szépen karbantartott járműről.
    Így járt Ralf Schumacher is, aki második autójával „futott össze” és nem tudott neki ellenállni: visszavásárolta. Esetében egy Ford Escort Cabrio XR 3i-ről beszélünk.

    „Majdnem 28 év után véletlenül újra láttam (az autót), és muszáj volt megszereznem. 🥰Ez volt a második autóm akkoriban. 100 000 km (van benne) de mintha új lenne!!!! Egyszerűen hihetetlen.” – írta Instagramon.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Ralf Schumacher (@ralfschumacher_rsc) által megosztott bejegyzés

  • Főnöke türelmetlen, de barátja és nagybátyja is megvédte Schumachert

    Főnöke türelmetlen, de barátja és nagybátyja is megvédte Schumachert

    Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke érezhetően kezd türelmetlenné válni Mick Schumacher teljesítményét illetően, de Ralf Schumacher szerint unokaöccse a jó irányba tart, míg Esteban Ocon kiemelte, nem csak barátja tehetett Sebastian Vettellel történt ütközésről.

    Hiába volt közel a pontszerzéshez, Mick Schumacher a szezon ötödik versenyét is a legjobb tízen kívül fejezte be azzal az autóval, amivel csapattársa már 15 pontot szerzett. A Haas német versenyzője csak magának köszönhette a kudarcot, hiszen a verseny hajrájában nekiment Sebastian Vettelnek, amivel a négyszeres világbajnokot is elütötte a pontszerzéstől.

    Noha a felügyelők versenybalesetnek nyilvánították az esetet, és egyik felet sem büntették meg, Günther Steiner, a Haas csapatfőnökének szavaiból érezhető volt, hogy nem repes az örömtől Schumacher manővere miatt. „Ezért csak magunkat hibáztathatjuk. Ki kell aknáznunk a bennünk rejlő potenciált. Nem mondhatjuk mindig azt, hogy jön egy újabb versenyhétvége, mert a szezonnak előbb-utóbb vége lesz, mi pedig a 24. versenyt fogjuk várni.”

    Steiner tehát türelmetlen, ami Ralf Schumacher, Mick nagybátyja szerint szöges ellentétben áll unokaöccse hozzáállásával. „Mick és Steiner személyisége nem passzol egymáshoz. Egy kívülről nézve kemény srác, mint Magnussen, jobban illik a csapatfőnökhöz – ecsetelte a Toyota, a Williams és a Jordan korábbi pilótája, aki pozitívan értékelte Mick Schumacher miami hétvégéjét. – Számomra fontosabb volt, hogy Mick nagyon jó hétvégét teljesített. Következetesen gyorsabb volt a csapattársánál, és saját erejéből alapozta meg a pontszerzést.  Az irány jó, Mattia Binotto pedig pontosan ezt akarja látni.”

    Mick Schumacher, Kevin Magnussen, Haas, Miami Nagydíj
    A baleset nélkül az időmérő után a futamon is legyőzte volna Magnussent Fotó: Zak Mauger / LAT Images

    Azt persze vélhetően a Ferrari csapatfőnöke sem nézi jó szemmel, hogy Mick rendszeresen elkövet kisebb-nagyobb hibákat. A 47-es rajtszámú Haast a miami futam végén támadó, a Schumacher és Vettel közötti ütközést páholyból néző Esteban Ocon szerint ugyanakkor ebben az esetben a pálya is felelőssé tehető. „Az aszfalt teljes katasztrófa volt, mert nem lehetett előzni rajta. Mick részben azért ment neki Sebastiannak, mert a belső íven nem lehetett támadni. Ha valaki lement az ideális ívről, fél másodpercet veszített.”

    A Schumacherrel baráti viszonyt ápoló francia pilóta elárulta, a verseny után szóba került közöttük az eset, de nem gondolja úgy, hogy – noha jóval tapasztaltabb az F1-ben – tanácsokat kellene osztogatnia a németnek. „Beszéltünk róla, de Mick pontosan tudja, hogy mit kell tennie. Ő egy Forma-1-es pilóta, aki nagyon tehetséges, ennélfogva egyáltalán nincs szüksége a tanácsaimra” – szögezte le az Alpine 23 esztendős versenyzője.