A motorsportban tevékenykedő nők közül eddig szinte mindenki úgy nyilatkozott, hogy nem ért egyet a grid girl-ök Forma-1-ből való „száműzésének”, ezzel kapcsolatban egy magyar rajtrácslány véleményét is megkérdeztük.
Claire Williams-nek, a Williams csapat helyettes csapatfőnökének azonban szimpatikus a döntés, hogy ettől a hagyománytól megválik az F1. Erről a BBC Sportnak beszélt.
„Haladnunk kell a korral.” – vélekedik Claire, miközben a Williams az F1 egyik legtradicionálisabb csapata, komoly történelemmel.
Williams hozzátette, hogy a Forma-1-nek „a további fejlesztésekre kell fókuszálnia, mely tovább növeli és előremozdítja a sportot.”
Claire azt reméli, hogy más szerepkörök jobban vonzzák majd a sportba a nőket, mint a rajtrácslány szerep.
Miután több rajtrácslány, Bernie Ecclestone és Niki Lauda is nyilvánosan felháborodott a döntésen, a Williams csapat egykori fejlesztő versenyzője, a DTM-et is megjárt Susie Wolff is elmondta véleményét a BBC weboldalán.
Íme Susie szavai:
Az én pozíciómban, a motorsportban eltöltött 25 év során sosem zavartak engem a grid girl-ök. Nem éreztem azt, hogy ez megváltoztatni kívánt prioritása lett volna a Forma-1-nek a fejlődése érdekében. Az F1 tulajdonosai azt mondják, hogy nem szeretnék ezt látni a sport képviseletében, nem így szeretnék ábrázolni a sportot.
A „grid girl-ök” egy hagyomány a sportban. A legtöbb versenyen jól öltözöttek és luxusmárkákat képviselnek. Az Osztrák Nagydíjon népviseletben (dirndl) voltak és megtiszteltetés volt, ha kiválasztottak valakit grid girl-nek egy F1-es versenyre. Mikor a DTM-ben versenyeztem a Mercedes-Benzzel, egyszer beszélgettem egy grid girllel, míg vártam a bemutató körre. Orvosnak tanult, és lenyűgözőnek találta, hogy ilyen közel lehet a versenyautókhoz, és a rajtrácson lehet közvetlenül a rajt előtt.
De hogy pozitívat is mondjak, az F1 tulajdonosai egyértelműen nyilatkoztak döntésükről. Ez nem fogja azt jelenteni, hogy egyik napról a másikra nem lesz majd egy nő sem, aki a motorsportot képviseli. Remélem.
Én létrehoztam a Dare To Be Different szervezetet, hogy megpróbáljak előrelépéseket, erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy segítsem a női versenyző tehetségeket. Vegyük alapul a sport sikeres nőit és állítsuk be őket példaképként, hogy inspiráljanak másokat. Autóztassunk iskolás lányokat F1-es demo autóval és engedjük, hogy álmodozzanak. Növeljük a tehetséges lányok és nők számát a sportban!
A következő generációnak kiemelkedő szerepe van a csapatoknál és az F1 menedzsmentjénél. Személyes tapasztalataim szerint ők sokkal nyitottabban kezelik azt a kérdést, hogy a nők is képesek elérni ugyanazokat a dolgokat, mint a férfiak, egy versenyképes, teljesítmény alapú környezetben.
Én most kíváncsian és reménykedve figyelek. A grid girl-ök távoznak, tetszik, vagy sem, de ami még fontosabb, hogy mi lesz a következő napirendi pont?
Kicsit mintha skizofrénné válna ez a világ. Puffogtatunk elveket, erkölcsöket, olyan hangzatos szavakkal érvelünk, mint egyenjogúság, elfogadás, társadalmi érzékenység. Mindeközben pedig egyre kevésbé vagyunk egyenjogúak, és a legkevésbé sem vagyunk elfogadóak.
A női egyenjogúságnak és a „feminista elveknek” épp arról kellene szólniuk, hogy én döntöm el mi érdekel és akarok-e vele foglalkozni. Hogy a motorsportban versenyzőként, újságíróként, grid girl-ként, vagy épp egy csapat vendéglátó egységében ténykedve szeretnék-e részt venni. De ezen opciókból egyet most épp megszüntettek, az érintettek megkérdezése nélkül. Véleményem szerint, a modern feminista nézetek ezzel a lendülettel mehetnek is a süllyesztőbe…
Ugyanez a helyzet a grid girl-ök esetében is. Társadalmi normákra hivatkozva „száműzték” a rajtrácslányokat, azzal érvelve, hogy lealacsonyítja a nőket a tevékenységük, tárgyiasítják őket. Ők azonban nem érzik így, de akkor mi a gond ezzel? Ha volt/van olyan nő, aki kellemetlenül érzi magát azért, mert egy másik nő épp a rajtrácson áll csinos ruhában és fotózzák, annak valójában saját magával van baja, ellene pedig csak ő maga tehet.
A grid girl-ök jelen vannak a Forma-1-ben, gyakorlatilag attól fogva, hogy megjelent az autókon reklám, a szponzoráció. Ugyanannyira a részét képezik az F1-nek, mint az, hogy kockás zászlóval intik le a versenyt.
Akárhogy is, a lányok maguk döntöttek úgy, hogy szeretnének részt venni ebben.
De sokkal hitelesebb mindez, ha egy magyar rajtrácslány mesél arról, hogy milyen is ez a munka, és megcáfolja a sztereotípiákat.
„Már négy éve hostesskedtem, mikor 2016 májusában az egyik ismerősöm hívta fel a figyelmemet a „grid girl” lehetőségre.” – mesélte a 21 éves, Kristály Fanni. „Biztatott, hogy menjek el a castingra, mivel régóta érdekelt ez a világ, veszteni valóm pedig nem volt.”
Fanni kiváló lehetőségként tekintett erre a feladatra, hiszen ritkán kerülhet az ember ilyen nagyszabású eseményre, és mindjárt a rajtrácsra, neves versenyzők, illetve nagy márkák és cégek képviselői közé.
Nem lehet azonban akárki grid girl, és a tévhitekkel ellentétben az sem elég önmagában, ha valaki szép.
Fotó: Gál András
„A budapesti casting többfordulós volt. Első körben a lányokat a fotóik alapján hívták fel, vagy utasították el. 2016-ban például a barna haj is kritérium volt. A személyes castingon shortban, trikóban és magassarkúban kellett lennünk, hogy megnézzék, hogyan tudunk magassarkú cipőben közlekedni.”
Azt gondolná az ember, hogy a lányoknak semmi más dolguk nincs, mint álldogálni és mosolyogni, „nem kell ehhez ész”. Ez azonban nem így van.
„A sztereotípiákat, miszerint üresfejű lányok flangálnak a rajtrácson, megdöntötte az is, hogy a casting része volt egy szituációs feladat, beszélgetés, angol nyelven. Aki ezen a szűrőn is átment, annak nyílt lehetősége arra, hogy grid girl ruhában is megmutathassa magát. Miután ebben is láttak minket, mondták, hogy majd értesítenek a döntésükről.”
A jelentkező persze sok, de nem sokak felelnek meg minden elvárásnak, és itt már közel sem pusztán arról van szó, hogy valaki szép és csinos-e, vagy sem.
„Amikor én kerültem sorra, talán már a harmadik casting zajlott. Pedig legalább 30 lány jelen volt minden castingon.” – tette hozzá Fanni, akit Forma-1-en, WTCC-n, DTM-en, és Kamion Eb-n is láthattatok már a Hungaroringen.
„Sosem éreztem megalázónak ezt a munkát, épp ellenkezőleg. Nagy elismerés volt számomra, hogy ott lehettem. Sosem kaptunk olyan feladatot, ami nőként bármennyire is megalázó lett volna.”
Hogy a lányok mennyire szerves részét képezik az autósportnak, az is mutatja, hogy legalább annyira népszerűek a rajtrácson, mint a versenyzők, és velük is számos közös szelfi, fotó készül. De ez sem okoz kellemetlenséget, sőt.
„Úgy gondolom, ez is inkább elismerés, ha a vendégeknek szimpatikus a grid girl annyira, hogy egy fotót is készítsen vele.” – vélekedik Fanni. „Ez is csak azt bizonyítja, hogy a szórakoztatás, és élmény szempontjából van helyük a lányoknak a rácson!”
Vicces szituáció is előfordul olykor.
„Általában akkor fordul elő, ha valaki a párjával érkezett a rajtrácsra és a pár női tagja készítette a közös fotót. Aztán ezen mindig jókat nevetnek. De kellemetlen helyzetbe sosem kerültem, mindig tiszteltek a vendégek.”
Fotó: Gál András
De mégis mennyit kell a rajtrácson állni, ha esik, ha fúj? Hiszen a főfutamok mellett a legtöbb esetben betétfutamok is vannak.
„Ez versenyhétvégenként változik. Egyszerre általában 30 percet vagyunk kint. Ebből a nap folyamán 3-4 van. A Forma-1 esetében sokkal többet voltunk kint egyszerre. Váltottuk egymást, de volt olyan is, hogy kivétel nélkül minden alkalommal kint kellett lenni. De nem csak a rajtrácson vagyunk jelen. Autogram osztásokon, díjátadáson is jelen voltunk.”
Fanni azt is elmesélte, hogy ő mit szeret leginkább és legkevésbé ebben a munkában.
„Szeretek szerepelni, így a munkakör tekintetében mindent szerettem. Elismerő, mikor látom, hogy bárhova nézek, mindenhol fotósok próbálják elkapni a legjobb pillanatokat. Középpontban vagyunk, és szerintem ezt a legtöbb nő szereti, főleg ha látja, hogy pozitív a visszajelzés.”
„Természetesen vannak kellemetlen részei is a munkának, hiszen nem egyszerű magassarkúban a forró aszfalton állni, és mosolyogni, mikor úgy érzed, már alig állsz a lábadon. Illetve nagyon korán indultunk ki a Hungaroringre, és viszonylag későn végeztünk. De ez ennek a munkának a része, és ezzel mind tisztában voltunk, és vagyunk.”
A WEC már pár éve megvált a grid girl-öktől, míg a Formula E már gokartos gyerekeket „alkalmaz” a lányok helyett, a Forma-1-ben pedig volt egy kósza kísérlet arra is, hogy grid boyok, azaz rajtrácsfiúk álljanak az autók előtt.
” A rajtrácsfiúkat egyáltalán nem értem, hiszen az érdeklődők nagyobb része férfi. Másrészt szerintem az autók, a pilóták, a veszélyhelyzet amit magában rejt ez a sport, tökéletes kontrasztot alkot a dekoratív, mosolygós lányokkal. Szerintem a férfiak szívesebben néznek egy csinos nőt, mint egy helyes fiút. De ez természetesen saját vélemény. A gyerekek felé való közelítést támogatom, mindenképp nagy motiváció egy gyermeknek, ha a legjobbak között lehet. Rálátást nyerhetnek közelebbről, élményt adnak nekik. Sokkal inkább ez, mint a rajtrácsfiúk.”
Ráadás információként Fanni azt is elárulta, hogy a kedvenc versenyzője Lewis Hamilton. 🙂
Niki Lauda is kritikával illette a Liberty Mediát, amiért úgy határoztak, hogy a jövőben ne legyenek grid girl-ök, vagyis rajtrácslányok a Forma-1-es versenyeken.
„Hogy lehet valaki ilyen hülye?” – mondta Lauda az osztrák Der Standard című lapnak. „A nők önmagukat emancipálják és nagyon jól csinálják. Ez döntés azonban a nők ellen irányul.”
„Szerintem igazán szomorú, hogy megszakítunk egy hagyományt, ami a Forma-1 része, és ezzel egy nőnek se tesznek jót.
Lauda szerint azonban van egy kis reménysugár arra, hogy a döntést megváltoztassák.
„Azt se bánnám, ha állnának grid boy-ok (rajtrácsfiúk) a lányok mellett. Miért ne?” – mondta Lauda.
„Inkább ösztönözni kellene a nőket, mintsem lealacsonyítanám a nőket. De ismét férfiak döntöttek a nők feje felett.”
Vicky Valdazo, egy spanyol modellügynökség főnöke, aki grid girl-öket kivezényli a versenypályára, a Marca című lapnak így fogalmazott: „Ez hülyeség. Ez ugyanolyan munka, mint bármelyik másik. Ez olyan, mintha el akarnánk tüntetni a bányászokat a bányából. Azt is meg kell csinálnia valakinek.”
Tegnap óta top téma a motorsport világában, hogy a Forma-1 vezetői úgy határoztak, nincs már szükség a grid girl-ökre, így idén már nem fogunk táblát tartó lányokat látni a versenyek előtt. A közönség felhördült, a rajtrácslányok pedig arról számoltak be, hogy közel sem igazak az „ellenük” felhozott érvek; épp ellenkezőleg.
A döntésre a sport korábbi vezetője, Bernie Ecclestone is reagált, akinek meglátásai a legtöbb esetben ellentétes a Liberty Mediáéval.
„Ezek a lányok is a show részei.” – mondta Ecclestone a The Sunnak. „A rajongók szeretik a csillogást.”
„Engedni kellene a grid girl-öket, mert a versenyzők és a közönség is kedveli őket és ezzel most senki sem foglalkozik. Ezek a lányok a show, a látvány részei. Nem tudom, hogy egy szép lány, aki egy versenyző Forma-1-es autója előtt áll egy számmal, miért lenne sértő bárkinek is.”
A Liberty Media meglátásai és tervei a Forma-1 irányítását illetően merőben mások, mint azt Bernie Ecclestone-tól megszoktuk. Ez sok esetben előnyös, elég ha csak a digitális platformok fejlesztésére gondolunk.
Most azonban szinte egyöntetűen azt gondolják a rajongók, újságírók, és minden F1-ben érintett, hogy túllőttek a célon azzal, hogy kiiktatják a versenyekről a grid girl-öket. És valóban, egy évtizedek óta meglévő, mindenki által kedvelt hagyománynak vetettek ezzel véget, magyarázatként pedig „feminista” és társadalmi normákat feszegető vélemények születtek. Pedig egy lányt sem kényszerítettek arra, hogy rajtrácslányként tevékenykedjen, és a rájuk irigykedő nőknek sem tiltotta meg senki, hogy kipróbálják ezt.
A grid girl-ök pedig egytől egyig arról számolnak be, hogy bár olykor mostoha körülmények között kellett álldogálniuk, abszolút megérte, mert felejthetetlen élményeket, és barátokat is szereztek. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy bizonyos esetekben még párkapcsolat is születhet a rajtrácslány-tevékenységből, hiszen az a brazil modell, aki pár éve Max Verstappen tábláját tartotta Interlagosban, ma Jos Verstappen kedvese. De Ayrton Senna egykori szerelme, Adriane Galisteu is grid girl volt korábban.
Mindemellett a lányok rajtrácsról való kiiktatásával fontos reklámfelülettől is elesnek a szponzorok.
A lányok mindenesetre nagyon sajnálják, hogy ez az időszak véget ért, és egy pillanatra sem érezték úgy, hogy degradáló, vagy kellemetlen lenne a munkájuk.
„2014 nyarán grid girl voltam a Forma-1-ben, Silverstone-ban, Kimi Räikkönen autójánál.” – mesélte Chantel George a BBC-nek. „Életem legcsodálatosabb élménye volt.”
Chantel azt is cáfolja, hogy túlontúl egyszerű lenne ez a munka.
„Általában 6-kor már a pályán kell lenni, és folyamatosan van dolog délután 5-ig. De az élmény abszolút csodálatos. Királynőként kezelnek a csapatok, akikkel vagyunk, és találkozhatunk a versenyzőkkel, ami rendkívüli élmény.”
Chantel azon érveket is cáfolja, mi szerint ez a szerep túl megalázó a nőknek és tárgyiasítja őket.
„Sosem éreztem magam szexuális célpontnak, senki nem volt velem illetlen és nem éreztem úgy, hogy kihasználtak volna. Imádtam. Sosem fogom elfelejteni az élményt.”
Penny Sturgess egykori rajtrácslány is hasonlóan vélekedik.
„Mi történt a választás szabadságával?”- idézi Sturgesst a Drivetribe.
„Nem csak csodálatos barátokat szereztem, de nagyon élveztem is az élményeket, amiket grid girl-ként szereztem. Megtiszteltetés volt Forma-1-es grid girl-nek is lennem, 20-as éveim elején, és egyszer sem éreztem magam elnyomva, vagy tárgyiasítva. A ruháink is mindig ízlésesek volta… egyszer még szoknya kosztüm is volt… olyasmi amit sokan az irodában viselnek.”
„Igen, a motorsportban a férfiak dominálnak, de bizton állíthatom, hogy a legjobb barátaimnak egy része innen való. Tisztelnek és elismernek, én pedig nagy becsben tartom őket.”
„Mi egy kis család vagyunk, ez olyan hely, ahol otthon érzem magam, önbizalommal tölt el, és minden évben nagyon várom. Vannak, akiktől nagyon sokat tanultam az évek során és igazán szerencsésnek érzem magam, hogy találkozhattam velük. Rendkívüli példát mutattak nekem, fiatal nőnek.”
„Bár 30-asként már nem vagyok ott a rajtrácson, elszomorít, hogy látom, ahogy a barátaim elveszítik a munkájukat, bevételeiket és döntésüket. Megőrült a világ… Szomorú arra gondolni, hogy míg én szerencsés voltam, és a 20-as éveimben ilyen tapasztalatokat gyűjtöttem, más lányok már nem fognak. A fiatal nők önbizalomhiányban szenvednek és a motorsport segített nekem abban, hogy azzá a személyiséggé váljak, aki ma vagyok és csak pozitív élményeket szereztem.”
Charlotte Gash 2015 óta tevékenykedik a motorsportban, ő a talkSPORT-nak beszélt tapasztalatairól.
„Ez versenyenként 50 lányt érint. Szóval ennyi lánynak szűnt most meg a munkája.” – mondta.
„Évtizedekkel ezelőtt a grid girl-ök kevés ruhát és bikinit viseltek és a versenyzők úgy tekintettek rájuk, mint trófeákra. De ez a szemléletmód már a múlté. A vélemények a grid girl-ökről sokkal idejétmúltabbak, mint maguk a grid girl-ök.”
A 23 éves lány tavaly a dobogón állt Lewis Hamilton silverstone-i győzelmekor.
„A silverstone-i élmény nem e világi volt. Olyasmi volt, amiről csak álmodik az ember. A dobogón lenni Hamiltonnal, és nézni, ahogy a győzelmét ünnepli. Olyan dolog, amit soha nem fogok újra átélni.”
„Megőrült ez a világ.” – mondja Lauren Jade, grid girl. „Állítólag ezek a feministák „megvédenek minket”, pedig valójában ezek miatt az idióták miatt elveszítjük a munkánkat! Az elmúlt 8 promócióval töltött évben, főleg a rajtrácson, sosem éreztem magam kényelmetlenül! Azért csinálom, mert élvezem, és mert így döntöttem.”
A Forma-1 hivatalos weboldalán közölte, hogy a 2018-as szezon kezdetével véget vetnek azon hagyománynak, mi szerint egyszerű statisztaként grid girl-öket, azaz rajtrácslányokat alkalmaznak. A döntés pedig érvényes minden Forma-1-es betétfutamra is.
A sport irányítói szerint a rajtot megelőző procedúra a rajtrácson amellett, hogy a csapatok és versenyzők készülnek a futamra, egyéb ünnepségekre, hírességek és promóterek megjelenésére alkalmas, így a rajtrácslányok jelenléte, pusztán „díszként” indokolatlan.
„Az elmúlt évben számos területet megvizsgáltunk, mely szerintünk átalakítást igényel, hogy az illeszkedjen ennek a nagyszerű sportnak az összképébe.” – mondta a Forma-1 kereskedelmi és ügyvezető igazgatója. „Bár évtizedek óta hagyomány a Forma-1-es versenyeken, hogy grid girl-öket alkalmazunk, mi úgy érezzük, hogy ez a szokás nem felel meg a márka értékeinek, és ellentétes a modern társadalom normáival. Nem gondoljuk, hogy ez a szokás lényeges és igényelt lenne a régi és új rajongók által, szerte a világon.”
2017-ben nyolc Forma-1-es versenyhelyszínen képviseltette magát a Racingline.hu. Ezen helyszínek gridgirljeiről, azaz rajtrácslányairól hoztunk nektek egy képgalériát.
Szerinted melyik versenyen voltak a legszebbek a lányok? 🙂
[Best_Wordpress_Gallery id=”81″ gal_title=”2017 F1 Grid girls”]
Két hete lett komoly téma a grid girl, azaz rajtrácslány kérdés a Forma-1-ben. Kiderült ugyanis, hogy felülvizsgálni tervezik a hagyomány létjogosultságát a királykategóriában. Erről részletesebben ide kattintva olvashatsz.
Elsőként a Red Bull versenyzői és Nico Hülkenberg fejezték ki nemtetszésüket az ügyben, ők a lányok maradása mellett vannak. Hasonlóan gondolkodnak a csapatok vezető beosztású személyei is.
Mi pedig titeket, olvasókat kérdeztünk arról, hogy mi a véleményetek, kellenek-e a grid girl-ök a Forma-1-be?
Az eredmény egyértelmű lett szinte mindenki arra voksolt közületek, maradniuk kell a lányoknak a rajtrácson. Kapott pár szavazatot az is, hogy legyenek lányok és fiúk is a rajtrácson, illetve az is, hogy se lányok, se grid boy-ok ne legyenek. Az azonban egyetlen szavazatot sem kapott, hogy teljes mértékben rajtrácsfiúk váltsák le a lányokat.