Címke: rajtbüntetés

  • A Force India szerint hasznosak a rajtbüntetések

    A Force India szerint hasznosak a rajtbüntetések

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Ross Brawn szeretné eltörölni a motor- és váltócserék miatti rajtbüntetés szabályát. A Force India vezérigazgatója, Otmar Szafnauer azonban úgy véli, ez a szabály hasznos, hiszen ha a „nagyok” rajtbüntetést kapnak és hátrébb sorolják őket, újabb lehetőségek nyílnak meg a középcsapatok előtt.

    Az Olasz Nagydíjra kilenc versenyző kapott rajtbüntetést, amiből épp a Force India profitált, hiszen így Esteban Ocon a harmadik helyről startolhatott.

    „Ha végeláthatatlan mennyiségű pénzünk lenne, egyetértenék Rosszal.” – mondta Szafnauer. „Hagyjuk mindenkinek, hogy annyit költsön, amennyit akar, de akkor ez már teljesen más helyzet.”

    „Nem lehet azt mondani, hogy kontroll alatt kell tartani a kiadásokat, ugyanakkor ha nem tesszük, ellentmondásba keveredünk. Emlékezzünk csal arra, hogy miért is vannak itt, és az egyik ilyen ok a költségcsökkentés.”

    „A régi időkben, mikor még nem volt megszabva, hány erőforrást használhat egy versenyző, minden versenyen lehetett újat használni és ez nagyon sok pénzbe került. Jövőre már csak három erőforrásunk lesz versenyzőnként. De hogy akadályozzák meg, hogy valaki azt mondja, ‘nem érdekel, hogy három van, van rá pénzem, hogy legyen hat’? Az egyik mód a rajtbüntetés a cseréért.”

    „De ha van jobb megoldás, állok elébe. Amikor a szabályokat hozták, ez volt a legjobb megoldás.

    Bár a rajongók sem elégedettek a rajtbüntetésekkel, a Force India technikai igazgatója, Andy Green is úgy véli, hogy a büntetésekkel megkevert rajtsorrend szórakoztató futamot eredményezett.

    „Mi a gond a rajtbüntetésekkel és a megkevert rajtráccsal?” – csodálkozik Green. „Ez olyasmi, amiről folyamatosan beszélünk, próbáljuk jobbá tenni a show-t. Most ez megtörtént, erre mindenki reklamál a megkevert rajtsorrend miatt. Döntsétek el, srácok. Mit akartok?”

    „Ki nyerte a nap versenyzője szavazást? Ricciardo. Honnan indult? Hátulról a büntetés miatt (és végül 4. lett). A legjobb versenyt produkálta. Mondjátok meg, ha ez rossz. De én nem hiszem.”

  • Brawn: Le a rajtbüntetésekkel és a DRS-sel!

    Brawn: Le a rajtbüntetésekkel és a DRS-sel!

    Ross Brawn elmondása szerint a Forma-1 vezetői szeretnék, ha gátat szabnának a szabályok a rajtbüntetésekkel, mert az már kontrollálatlanná vált.

    A váltóknak és az erőforrások elemeinek cseréje egy idő után rajtbüntetést von maga után, ezeket pedig gyakran halmozzák is a versenyzők. Így lehetséges, hogy például Spában Stoffel Vandoorne 65 rajthelyes büntetéssel vághatott neki a versenynek. Brawn szerint azonban valami ésszerűbb megoldást kell találni erre a kérdéskörre.

    „Utálom, hogy a tachnikai hibák ilyen módon befolyásolják a versenyt.” – mondta Brawn az Autosportnak. „Az megszokott, hogy egy autó műszaki hiba miatt feladja a versenyt, ezt szerintem a rajongók is megértik. De ha egy rajongó azt látja, hogy a hőse a rajtrács végéről indul, azért, mert erőforrást kellett cserélni az autójában, nem jó üzenet a sportról. Erre megoldást kell találnunk, legalább valami másféle büntetést, vagy meg is szüntetni a büntetést, és csak hagyni, hogy a csapat megoldja a (műszaki) problémát.”

    Brawn szerint erről már folynak is a tárgyalások az FIA-vel, és a 2021-es új szabályzásokkal ez is módosulhat.

    Brawn azonban a DRS-es előzéseket is eltörölné.

    „Ez egyfajta kompromisszum.” – mondja. „Amit tehetünk, hogy találunk valami jobb megoldást. Amit valójában akarunk az az, hogy az autók képesek legyenek szélárnyékba kerülni, és tisztán előzni. Szóval most elindítottunk egy programot, mi szerint az autókat olyanra tervezzék, hogy képesek legyenek egymáshoz közel autózni. A jelenlegi F1-es autók ugyanis teljes mértékben arra lettek optimalizálva, hogy egymagukban autózzanak.”

    „A csapatok, mikor a szélcsatornában tesztelnek és létrehozzák a saját CFD programjukat, hogy fejlesszék az autót, azt másoktól elszigetelten végzik. Szóval ha még egy autó a közelbe kerül, ugyanaz a program már nem működik olyan jól. Mi azon dolgozunk, hogy lehetőséget teremtsünk arra, hogy az autók egymás közvetlen közelében is tesztelve legyenek. Szeretnénk ezt 2021-re lehetővé tenni, és akkor olyan autóink lesznek, melyeknek nincs szükségük DRS-re.”

  • A Red Bull pilóták, és Sainz is rajtbüntetést kapott

    A Red Bull pilóták, és Sainz is rajtbüntetést kapott

    Daniel Ricciardo, Max Verstappen és Carlos Sainz Jr. is csatlakozik Fernando Alonsohoz a rajtbüntetettek sorában.

    Ricciardo autójába a hatodik MGU-H került be, melynek köszönhetően tíz rajthelyet kapott, emellett az ötödik belsőégésű motor és az ötödik turbófeltöltő is öt-öt rajthelyet von maga után, így összesen húsz hellyel várhatja hátrébbról a rajtot, mint az időmérőn megszerzett pozíciója.

    Verstappen „csak” tizenöt rajthelyes büntetésre számíthat az ötödik MGU-H, illetve az ötödik belsőégésű motor került be ugyanis az autójába.

    Sainz tíz rajthelyes büntetését az ötödik MGU-H-nak köszönheti. Mind neki, mind pedig Verstappennek ez az első ilyen idei hátrasorolásra.

    Alonso pedig 35 rajthellyel várja a rajtot, számára ez már azonban megszokott.

  • Röviden: Újabb büntetés Vandoorne-nak

    Röviden: Újabb büntetés Vandoorne-nak

    Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Stoffel Vandoorne autójában több erőforrás egységet kicseréltek, ráadásul tegnap a sebességváltót is egy tejesen újra cserélték, így a belga versenyző már 40 rajthelyes büntetésnél tartott.

    Nos, a pénteki szabadedzések után a Honda lehetséges meghibásodásoktól tartva beszerelte Vandoorne autójába idén már kilencedik MGU-H-ját és turbóját, valamint hatodik V6-os motorját és MGU-K-ját.

    A cseréknek köszönhetően Vandoorne 40 helyes rajtbüntetés 65-re nőtt.

    Vandoorne így mégsem használja a Honda továbbfejlesztett erőforrását, az időmérő edzést már a 3.5-ös specifikációval kezdi meg, ugyanazzal mint csapattársa, Fernando Alonso.

     

  • További büntetés Vandoorne-nak, de a két Sauber sem úszta meg

    További büntetés Vandoorne-nak, de a két Sauber sem úszta meg

    A Belga Nagydíj versenyhétvégéjének korábbi szakaszában már beszámoltunk róla, hogy a McLaren erőforrást cserélt hazai futamára készülő pilótája, Stoffel Vandoorne autójában, aminek következményeképp 35 rajthelyes büntetésben részesült.

    A kettes rajtszámú McLarenben a frissen beszerelt egységek közül ez volt a nyolcadik turbó és MGU-H, a hatodik akkumulátor (ES) és vezérlő elektronika (ECU), valamint az ötödik motor és MGU-K.

    A 2015-ös GP2 bajnok Vandoorne autójában azóta a sebességváltót is kicserélték, így már 40 helyes rajtbüntetésnél jár.

    Vandoorne az Autosport.com-nak nyilatkozva elmondta, nyilvánvalóan nem boldog, hogy éppen hazai versenyén kap büntetést, ám a szezon eddigi részében bekövetkezett meghibásodások miatt ez elkerülhetetlen volt.

    A Hondának egyébként egészen pontosan a 3.6-os specifikációjú, továbbfejlesztett erőforrását hallhatjuk majd Vandoorne autójában.

    Azonban nem Vandoorne az egyetlen, aki büntetéssel kezdi meg a spái versenyt: Marcus Ericsson Sauberjének sebességváltójában még a Magyar Nagydíj után találtak némi sérülést, így kénytelenek voltak a csere mellett dönteni.

    Ericsson csapattársa, a Mercedes által támogatott Pascal Wehrlein is hasonlóan járt: a német versenyzőnél is kicserélték a sebességváltót, így mindkettejük az időmérő edzésen elfoglalt pozíciójához képest öt rajthellyel hátrébbról kezdheti majd meg a vasárnapi futamot.