Címke: rajtbaleset

  • Hülkenberg magára vállalta a felelősséget a rajtbalesetért

    Hülkenberg magára vállalta a felelősséget a rajtbalesetért

    Nico Hülkenberg elismerte, ő hibázott a Belga Nagydíj rajtbaleseténél, aminek következtében öten is kiestek.

    A Renault német versenyzője saját bevallása szerint „elmérte” a féktávot és a közvetlen előtte feltorlódó autók mögött nagyon sok leszorítóerőt vesztett, a kettő kombinációjának eredményét pedig mindenki a saját szemével látta.

    „Az autóval nem volt probléma” – magyarázta Hülkenberg. „Hihetetlen, mennyire érzékenyek ezek az autók az aerodinamikára: néhány autó elég ahhoz, hogy tapadást és terhelést veszíts. Amikor rátapostam a fékekre, azonnal blokkoltam az első kerekeket és belecsúsztam Fernandóba. Valószínűleg kissé elmértem a helyzetet, túl későn fékeztem. Nem hiszem, hogy Fernando túl elégedett lenne most, de ugyanez elmondható Charles-ról és magamról is.”

    Hülkenberg egymaga eliminálta a mezőny negyedét, a fentebb említett Alonsón és Leclerc-en (és persze saját magán) kívül ugyanis Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen is a balesetben összeszedett sérülések következményeképpen álltak ki a versenyből. Alonso nem először élt át ilyet Spában, a baleset kísértetiesen hasonlított a 2012-es elsőkanyaros ütközéshez, ahol a főkolompos Romain Grosjeant egy futamra eltiltották a versenybírák.

    „Csalódott vagyok” – foglalta össze lelkiállapotát a McLaren spanyolja. „Jó rajtom volt, nyílt előttem néhány lehetőség az egyes kanyarba érkezve. Megpróbálod óvatosan kezelni a helyzetet, normális helyen fékezel, majd belenézel a tükörbe és azt látod, hogy a mögötted lévő srácok úgy versenyeznek, mintha a bajnokság utolsó kanyarjában volnának. Az ilyesféle hibákat, amiket magas kockázatú szituációkban követnek el, keményebben kellene büntetni.”

    A versenyirányítás jelenleg is vizsgálja az esetet.

  • Az olaszok szerint amatőr hibát vétett Vettel

    Az olaszok szerint amatőr hibát vétett Vettel

    Sebastian Vettel túlzottan optimista volt a Franci Nagydíj rajtjánál, amikor eltalálta Valtteri Bottas Mercedesének hátulját, ezzel megpecsételve mindkettejük versenyének alakulását.

    Vettel öt másodperces büntetést kapott az esetet követően, ám Lewis Hamilton szerint nagyon enyhe szankciót szabtak ki a német versenyzőnek. Vettel elismerte, hogy hibázott, ám az olasz sajtó nem kegyelmezett neki.

    „Vettel amatőr hibát vétett, aminek ezúttal komoly következményei vannak. Hiába a nagyszerű autó, a Ferrari ismét elszalasztott egy lehetőséget” – írja a La Gazzetta dello Sport.

    A La Repubblica hozzátette: „Vettel olyan hibákat vét, amiket nem szabad elkövetnie, ha ismét világbajnok szeretne lenni.”

    Max Verstappen, a Francia Nagydíjat másodikként záró 20 éves versenyzőnek korábban voltak incidensei Vettellel, melyek után keményen kritizálta őt a német, így Max kapott az alkalmon, és humorosan megjegyezte, hogy Vettelnek meg kellene változtatnia a stílusát.

    Vettelt nem túlságosan hatotta meg Verstappen üzenete, elmondása szerint elég idős már ahhoz, hogy ne foglalkozzon ennyire nonszensz dolgokkal.

    Fernando Alonso, a Ferrari korábbi versenyzője is egyetért abban, hogy Vettel túlságosan sokat akart Franciaországban.

    „Világbajnoki címért harcoló versenyzőként nagy hibát vétett az első körben. Jól alakultak számára a dolgok, de a későbbiekben nem fog ez ennyire simán menni” – mondta a kétszeres világbajnok.

  • Lauda kevesli Vettel büntetését

    Lauda kevesli Vettel büntetését

    Niki Lauda keményebb büntetést adott volna Sebastian Vettelnek, amiért a Francia Nagydíj első kanyarjában kiütötte Valtteri Bottast.

    Vettelnek a remek rajtja okozta a vesztét, az első kanyarba érkezve ugyanis elfogyott előtte a pálya, blokkolta az elsőket és beleütközött a külső íven forduló Bottasba. A találkozót mindketten megsínylették, a német pedig baleset okozása miatt ötmásodperces időbüntetést kapott a versenybíráktól. Vettel végül az ötödik helyig kapaszkodott fel, míg Bottasnak meg kellett elégednie a hetedikkel – Lauda azonban nem örült az eredménynek.

    „Meglehetett volna” – utalt a potenciális Mercedes kettős győzelemre Lauda. „Nem igazán értem, Vettel miért csak öt másodpercet kapott egy ekkora szarvashiba után. Túl kevés a büntetés, ennél többet is ki lehetett volna szabni. Öt másodperc semmi ahhoz képest, hogy a saját és Bottas versenyét is tönkretette.”

    Az események a pole-ból induló és a versenyt végül könnyedén megnyerő Lewis Hamilton mögött zajlottak, a dobogós ceremónia előtt azonban hallani lehetett, ahogyan a visszajátszásokat látván a brit az „őrült” jelzővel illette Vettel manőverét.

    „Részletesen még nem láttam az esetet, de valamit visszajátszottak ott bent” – utalt vissza Hamilton a fentebbi képsorozatra. „Csalódott vagyok, mert nagy esélyünk volt egy-kettőben végezni, a csapat mindig erre törekszik. Valtteri az idei szezonban látottaknak megfelelően most is remek munkát végzett. Mindannyian olyan kemények voltunk az első kanyarban, amennyire csak tudtunk. Amikor valaki tönkrevágja a versenyed, majd megússza egy kis ejnyebejnyével… nem szabadna, hogy ezek után előtted érjenek célba a futamon.”

    A szenvedő alany meglehetősen lakonikusan reagált a dolgokra, a sérült autóval ugyanis még a hetedik hely is ajándék volt.

    „Fej-fej mellett mentünk az első kanyar felé, én pedig a külső ívet választottam” – magyarázta Bottas. „Elég későn fékeztem, hagytam neki elég helyet belül, de ígyis sikerült nekem jönnie. Defektet kaptam, aminek következtében a padlólemez is jócskán megsérült, meghatározva az egész futamom kimenetelét.”

  • Vettel: Nem maradt helyem a rajtnál

    Vettel: Nem maradt helyem a rajtnál

    Sebastian Vettel „túl jó” rajtot vett, emiatt „nem volt hova mennie” és kénytelen-kelletlen beleütközött Valtteri Bottasba a Francia Nagydíj rajtjánál.

    Vettel jobban rajtolt, mint az előtte lévő két Mercedes, de az első kanyar féktávja felé érkezve beszorult Lewis Hamilton mögé, míg oldalról Bottas és Max Verstappen elzárták a kiutat. A német végül nem tudta tisztán bevenni az egyes kanyart és belecsúszott a külső íven forduló Bottasba, defektet okozva a finnek és törött első szárnyat magának. Vettel produkcióját ötmásodperces büntetéssel jutalmazták a versenybírák, a futam végére azonban sikerült visszaverekednie magát az ötödik helyre.

    „Túl jó volt a rajtom, és végül nem volt hova mennem” – sajnálkozott Vettel. „Az én hibám volt; megpróbáltam korán fékezni, hogy megússzam, de olyan közel voltam az előttem és mellettem lévő autókhoz, hogy nem volt se helyem, se tapadás. Valtteri megpróbálta visszavenni a pozícióját, teljesen jogosan, de a bal kanyar miatt nem volt hova mennem. Igyekeztem lassítani, de ilyen kevés tapadás mellett muszáj volt nyitnom a kormányon, ez pedig azt jelentette, hogy elkerülhetetlen volt a Valtterival való ütközés.”

    A baleset miatt sosem tudjuk meg, a Ferrarinak mekkora esélye lett volna felvenni a versenyt Hamiltonnal és a Mercedesszel. Vettel tempója alapján ugyan lehet saccolgatni, de a teljesen eltérő gumistratégia miatt nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

    „Nem láttam túl sokat a versenyből, ti többet láttatok” – válaszolta a német arra, a győzelemtől fosztotta-e meg magát. „A tempónk jó volt, megpróbáltam átvágni a mezőnyön, de közben szétcincáltam a gumijaimat, így nehéz megmondani, mi lett volna. Mindvégig eltérő keveréken voltunk, a végén pedig jóval frissebbek voltak a gumijaim. Annyira azért volt jó tempónk szerintem, hogy tartsuk a lépést a Mercedesszel.”

    Hamilton hibátlan teljesítményével átvette az összetettbéli vezetést Vetteltől, a néhány nap múlva következő Osztrák Nagydíjon azonban a Ferrari-pilóta megpróbálhat lefaragni valamennyit 14 pontos hátrányából.

  • Niki Lauda szerint is Vettel hibázott

    Niki Lauda szerint is Vettel hibázott

    Niki Lauda is csatlakozott azokhoz, akik Sebastian Vettelt tartják hibásnak a szingapúri rajtbalesetért.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Max és Jos Verstappen, illetve még az olasz sajtó is a Ferrari versenyzőjét gondolja vétkesnek.

    “Egyértelműen Sebastian hibája volt.” – nyilatkozott Lauda. “Nem tudom, miért kockáztatott ekkorát, a bajnoki címért folyó csata ilyen fontos szakaszában.”

    A La Gazzetta dello Sportnak hozzátette: “Ha ez az én időmben történt volna, gyalog kellett volna visszamennünk Maranellóba.”

     

  • Verstappen: Vettel nem kért bocsánatot

    Verstappen: Vettel nem kért bocsánatot

    Max Verstappen elmondása szerint Sebastian Vettel nem vállalta a felelősséget a szingapúri rajtbalesetért és nem kért elnézést.

    Max ugyanis Vettelt hibáztatja a balesetért, annak ellenére, hogy a versenybíróság senkit nem talált vétkesnek az esetben.

    Mikor a fiatal holland versenyzőt arról kérdezték, hogy Vettel elismerte-e, hogy hibázott és bocsánatot kért-e, Verstappen így felelt: „Nem, csak olyasmit mondott, hogy ‘így utólag, valóban másképp kellett volna tenni a dolgokat’. De ami történt, megtörtént.”

    „Vettel a bajnoki címért csatázik, nem kellene ilyen kockázatos dolgokba belemennie, ha tudja, hogy Hamilton az ötödik helyről indul.” – tette hozzá Max. „Ha ez Hamiltonnal történt volna (Hamilton lett volna Verstappen pozíciójában), az teljesen más történet lenne. Az ő szempontjából (Vettel), nem értem, miért történhet ilyesmi.”

    Mielőtt még a versenybírák döntést hoztak volna, Verstappen édesapja, Jos kijelentette, hogy fia vétlen volt az incidensben.

    „Ha megnézik a felvételeket, látható, hogy Räikkönen érkezett jobb oldalon és befelé kormányzott.” – mondta Jos Verstappen az Autosportnak. „De ha közelebbről megnézzük a jelenetet, láthatjuk, hogy Vettel érkezett bal oldalon és Max közöttük volt. Nem tudott se jobbra, se balra menni. Aligha lehet Maxot bármiért is hibáztatni.”

    Jos szerint Vettel büntetést is érdemelt volna.

    „Megérdemelné, komolyan így gondolom.” – mondta, még a bírák döntése előtt.

  • A Racingline.hu olvasói így látták a rajtbalesetet

    A Racingline.hu olvasói így látták a rajtbalesetet

    Esős körülmények között rajtolt ez a Szingapúri Nagydíj. A pole-ban Sebastian Vettellel, mellette Max Verstappen, mögötte Daniel Ricciardo, a negyedik rajtkockában pedig Kimi Räikkönen.

    Räikkönen jól kapta el a rajtot, az első kanyar előtt egymás mellé kerültek hárman: a két Ferrari, köztük Verstappen. A helyezkedés eredménye az lett, hogy a három versenyző összeakadt, mindhármójuk versenye véget ért, ezen felül Fernando Alonso autóját is eltalálták.

    Az FIA megvizsgálta az esetet, és meghallgatta az érintetteket, végül azonban senkit neveztek meg egyértelműen hibásnak, senki nem kapott büntetést.

    Eközben azonban mi is megkérdeztünk titeket a rajtbaleset kapcsán, ti hogy láttátok az esetet, szerintetek ki hibázhatott? A szavazás végeredménye döntetlen lett: Verstappen és Vettel is 27%-ot kapott.
    16% értett egyet a versenybírákkal, és gondolta úgy, hogy sima versenybaleset volt, senki nem hibás.
    Räikkönen 14%-ot kapott, miközben a komolytalan válasz-opciók is kaptak szavazatokat: 10% szerint erről is Maldonado tehet, az eső volt a bűnös 5% szerint, és 1 % szerint pedig a vegánok okozták a rajtbalesetet.

  • Az FIA vizsgálja a rajtbalesetet

    Az FIA vizsgálja a rajtbalesetet

    Esős körülmények között rajtolt ez a Szingapúri Nagydíj. A pole-ban Sebastian Vettellel, mellette Max Verstappen, mögötte Daniel Ricciardo, a negyedik rajtkockában pedig Kimi Räikkönen.

    Räikkönen jól kapta el a rajtot, az első kanyar előtt egymás mellé kerültek hárman: a két Ferrari, köztük Verstappen. A helyezkedés eredménye az lett, hogy a három versenyző összeakadt, mindhármójuk versenye véget ért, ezen felül Fernando Alonso autóját is eltalálták.

    Az FIA közölte, hogy az esetet már vizsgálják, és a verseny után közlik majd, hogy kit ítéltek bűnösnek az esetben.

    E sorok írásakor az élen az ötödik helyről rajtoló Lewis Hamilton áll.

    Alábbi szavazásunkkal te is elmondhatod, szerinted ki hibázott. Persze nem kell az összes opciót komolyan venni. 😉

    [poll id=”25″]