Címke: Racing Point

  • A Racing Point szerint a többiek is másolták a Mercedest

    A Racing Point szerint a többiek is másolták a Mercedest

    Andy Green, a Racing Point technikai igazgatója szerint a sport a másolás elkerülésének irányába fog elmozdulni a jövőben.

    „Most a szabály tisztázása során jelezték, nem lehet másolni az elemeket, sem pedig átvenni azokat. De a szabályokban nem ez van írva. Ez egy rossz értelmezés.”

    „Hogyan bizonyítom be, hogy nem egy másik autó filozófiáját vettem át? Mi számít annak, és mi nem?” – vélekedett Green.

    „A McLaren sem használhatná az új első szárnyát, amit a Mercedesről mintáztak. De bárki is panaszkodott amiatt? Vagy csak nekünk nem lehet?”

    „Ha nem lehetne más dolgokat átvenni, akkor befagynának a különbségek, és legjobb megoldás kiemelkedne a többi közül. Szerintem ez nem az, amit a sport 2022-ben el akar érni.” – utalt a szabályváltozásokra a Racing Point technikai igazgatója.

    „Továbbra is nézni fogjuk a többieket új ötletekért és inspirációért. Ha a többiek azt mondják, ők nem teszik, és minden egyes ötlet az ő tulajdonuk, akkor álmodnak. Nézzék a Renault-t – az autó egész eleje a Mercedes-filozófia másolata.”

    „A leghangosabban tiltakozók másoltak a legtöbbet.” – véli Green.

  • Heidfeld szerint Vettel bebiztosította magát Stroll ellen

    Heidfeld szerint Vettel bebiztosította magát Stroll ellen

    Nick Heidfeld szerint Sebastian Vettel a szerződés aláírása előtt kikötötte, hogy egyenlő bánásmódot szeretne az Aston Martinnál.

    Nemrég Helmut Marko osztotta meg aggályait azzal kapcsolatban, hogy a Racing Point csak a tulajdonos fiának, Lance Strollnak adja az új fejlesztéseket. Sergio Pérez ugyanis csak akkor rendelkezhet velük, ha már három másolat elkészült a komponensekből. Az osztrák tanácsadó attól fél, hogy a német pilótára is hasonló sors fog várni, ugyanis a kanadainak elég nagy presztízzsel járna az, ha legyőzné a négyszeres világbajnokot.

    A BMW-Sauber egykori versenyzője egyet ért azzal, hogy a 21 éves Stroll jelenléte még problémákat okozhat Vettelnek, ugyanakkor hozzátette: szerinte honfitársa már bebiztosította magát e téren.

    ,,Ha a csapattársad a tulajdonos fia, akkor nagyon  óvatosnak kell lenned. Nagy valószínűséggel ugyanis a fiát fogja favorizálni a tulaj. Pérez már panaszkodott amiatt, hogy csak akkor kapja meg a fejlesztéseket, ha Lance (Stroll) számára már a pótalkatrészek is elkészültek. Mindazonáltal biztos vagyok abban, hogy Sebastian (Vettel) elővigyázatos volt, és a szerződésében van egy olyan záradék, ami garantálja az egyenlő bánásmódot. Ha nem így lenne, az nagyon meglepne, sőt elég örült dolog is volna. Sebastian nem lehet ennyire naiv.” – nyilatkozta Heidfeld.

  • Nemrég Lawrence Stroll is elkapta a koronavírust

    Nemrég Lawrence Stroll is elkapta a koronavírust

    A Racing Point szóvője megerősítette, hogy Lawrence Stroll koronavírus-tesztje is pozitív lett.

    Sergio Pérez nyári esetével kezdődött a csapat vírus kálváriája, majd ezt követte a mostani eset, mikor is kiderült, hogy az Eifel Nagydíjon betegeskedő Lance Stroll is elkapta azt. A 21 éves pilótát a futam utáni napokban tesztelték, így derült ki, hogy koronavírusos. Azóta viszont már negatív tesztet produkált, így a Portugál Nagydíjon már ismét autóba ülhet.

    Ugyanakkor kanadai-brit csapat szóvivője elmondta, hogy az alakulat tulajdonosa is átesett a betegségen.

    A 61 éves üzletember október 8-án az Aston Martin brit központjába látogatott, ezért tesztet kellett végezni rajta. Annak az eredménye negatív lett, így Stroll visszatért svájci otthonába. Vasárnap a Racing Point által felállított protokoll szerint ismét tesztelték, viszont az már pozitív eredményt mutatott. A ‘rózsaszínek’ tulajdonosa ezután 10 napos karanténba került, majd annak lejárta után visszatért a munkájához, ugyanis nem produkálta a tüneteket.

    Lawrence Stroll nem utazott el Oroszországba és Németországba, a legutóbbi futam amin, részt vett az a Toszkán Nagydíj volt.

  • A Racing Point már a Mercedes idei felfüggesztését használja

    A Racing Point már a Mercedes idei felfüggesztését használja

    A Racing Point megerősítette, hogy már a Mercedes idei hátsó felfüggesztését használják az idei konstrukciójukon.

    A silverstonei istálló idei autója kísértetiesen hasonlít a Mercedes tavalyi autójára, ami miatt a rivális a rózsaszín Mercedes és Tracing Point gúnynevet is ráaggatták az RP20-ra.

    „Már az elején hangsúlyoztuk, hogy csak a Mercedes tavalyi elemeit használhatjuk fel az autónkon,” – nyilatkozta a csapat technikai guruja Andy Green az Auto Motor und Sportnak.

    „Ezt követően indultunk el egy más fajta irányba a fejlesztésekkel a szélcsatorna adatok alapján. Az autónk jövőbeli kinézetét nem a Mercedes fogja inspirálni, hanem a saját újításaink.

    „Többek között ezért van az, hogy a Mugelloban bevetett új aerodinamikai elemek teljesen különböző volt a Mercedes által használtaktól. Úgy gondoljuk, hogy ez a fajta filozófia előnyösebb lehet a számunkra.”

    Green azonban azt is elárulta, hogy az RP20 hátsó felfüggesztései már megegyezik a Mercedes idei hátsó felfüggesztésével.

    „Kellett hoznunk egy újítást még május előtt, mielőtt bevezették volna a zseton rendszert. A felfüggesztésnek pedig fel kellett kerülnie az autóra annak érdekében, hogy a következő szezonban már a Mercedes erő aktuális erő átviteli rendszerét is megkapjuk.

    A Racing Point technikai guruja szerint nem jó az, hogy a rivális csapatok emiatt hangoskodnak és kritizálják őket.

    „Minden, amit csinálunk arra megy ki, hogy a 2019-es autót a 2020-as szintre juttassuk fel. Mindenkinek ez volt a célja a szezon elején. Az ellenfeleink azt szerették volna elérni, hogy csak a tavalyi alkatrészeket használhassuk. Most pedig megkaptuk a 2020-as hátsó felfüggesztést. Jól van ez így?”

  • Lance Stroll is koronavírusos volt a közelmúltban, de már elmúlt!

    Lance Stroll is koronavírusos volt a közelmúltban, de már elmúlt!

    Tehát nem csak egyszerű rosszullét volt: Lance Stroll F1-es versenyző a közösségi médiáján osztotta meg, hogy az egészsége már rendben van, de az Eifel Nagydíj utáni koronavírus tesztje a Nürburgringen pozitív lett. Így fogalmazott:

    „Újra 100%-ban rendben vagyok, azóta pedig már egy negatív teszten is túl vagyok. Ez hétfőn volt. Most úgy érzem, hogy újra jó formában vagyok, és nagyon várom már, hogy a csapatnál vezethessek Portugáliában.”

    Az Eifel Nagydíját kénytelen volt kihagyni a Racing Point pilótája, miután szombaton a harmadik szabadedzés előtt beteget jelentett, hiszen rosszul volt. Azonnal Nico Hülkenberg lett a beugróember, és immáron harmadszor helyettesítette a Racing Point egyik pilótáját.

    Miképp érezte magát Stroll azon a szombaton és az azt követő napokban? Erről íz Instagramján írt:

    „Szombaton reggel rosszul éreztem magam, miután gyomorproblémákkal ébredtem.”

    Azonnal önkéntes karanténba vonult, így már meg sem érkezett a bokszutcába, erről így vélekedik:

    „Nem voltam elég fitt a versenyzéshez, így vasárnap reggel máris hazarepültem. Mivel továbbra sem éreztem jól magam, elvégeztettem este egy koronavírus tesztet. Hétfőn közölték, hogy az eredmény pozitív lett, ezért otthon maradtam a karanténomban tíz napig. Szerencsére csak enyhe tüneteim voltak.”

    A kanadai versenyző immáron a második Forma-1-es autóversenyző Sergio Perez után, akinek pozitív lett a COVID-19 tesztje, ő már nyáron átesett ezen. Ugyan Stroll már az Eifel Nagydíj hétvégéje előtt rosszul érezte magát, mégis megérkezett a pályához. A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi szerint nincs is ezzel baj, mert megfelel a sorozat higéniai koncepciójának.

  • Marko: Remélem Vettel igazságos bánásmódban részesül majd

    Marko: Remélem Vettel igazságos bánásmódban részesül majd

    Helmut Marko reméli, hogy az Aston Martinná váló Racing Point egyenlő bánásmódban részesíti majd Sebastian Vettelt és Lance Strollt.

    A német versenyző az elsők között csatalakozott anno az osztrák tanácsadó által vezetett junior programhoz. A 33 éves pilóta és a Red Bull négy bajnoki címet szerzett a 2010-es évek elején, majd a hibrid-éra letaszította a trónról az istállót. Vettel új kalandra vágyott, ezért a Ferrariba igazolt, ám a kezdeti idillikus hangulat végül megszakadt. A heppenheimi pilóta és a csapat hibát-hibára halmozott, így a bajnoki cím megszerzésének az esélye is elsétált mellettük.

    Marko viszont bízik abban, hogy a ‘régi Vettel’ visszatér, és az Aston Martinnál kivirágzik, viszont az is benne van a pakliban, hogy ugyanúgy szenvedni fog ott is.

    ,,Szokatlanul sok hibát vét újra és újra. Ezt nem lehet cáfolni. Ezen felül 2-3 tizeddel mindig lemarad Leclerc mögött. Sebastian egy érzékeny ember és már egy ideje a Forma-1-ben van. Ez a szeparáció nagyon nehéz a számára. Ez nem az a Vettel akit mi ismerünk. Mi szeretnénk azt, hogy visszatérjen az a Sebastian, aki négy bajnoki címet nyert.” – nyilatkozta a Red Bull tanácsadója.

    A 77 éves vezető szerint egykori pártfogoltját a Ferrarin belül zajló politikai játszmák (Nicholas Todt és Leclerc befolyása) őrölték fel.

    ,,Sosem volt még ilyen helyzetben, és negatív spirálba is került. Néha még újonc hibákat is elkövet, aminek minden bizonnyal pszichológiai okai van. Ez megmutatta mennyire fontos a tiszta fej és a mentális erő a versenyzésben. Ebben a pillanatban nála ez nem működik.”

    Marko ugyanakkor Vettel új csapata miatt is aggódik. Az osztrák tanácsadó kiemelte, nagyon reméli, hogy egyenlő bánásmódban részesül majd a két pilóta, és nem hajlik majd a csapata keze jobban Lance Stroll felé.

    ,,Egy elég versenyképes csomaguk lesz. Viszont mikor azt hallod, hogy az összes fejlesztés Stroll junior autójára kerül fel, és Pérez akkor kapja csak meg őket, mikor lesz három másolat belőlük… Remélem, hogy igazságos bánásmódban részesül majd (Vettel). Lance Stroll imidzének elég jót tenne ugyanis az, ha legyőzne egy négyszeres világbajnokot.”

     

  • Úgy tűnik, Stroll versenyezni fog Portugáliában

    Úgy tűnik, Stroll versenyezni fog Portugáliában

    Igaz, hogy a legutóbbi Eifel Nagydíjat ki kellett ülje, de most már a Racing Point arra számít, hogy pilótájuk, Lance Stroll vissza tud ülni az autóba.

    A nürburgringi fordulót a kanadai gyomorproblémák miatt hagyta ki, ezt honfitársa, Jacques Villeneuve furcsállta is, mondván még hasfájással is autóba ül az ember.

    „Arra számítunk, hogy Portugáliában már újra autóba ül” – erősítette meg a Racing Point Strollal kapcsolatban.

    Megkezdődtek a találgatások, hogy a koronavíruson kívül mi eredményezheti még azt, hogy valaki ne üljön autóba az adott hétvégén.

    A holland riporter, Jack Plooij felvetése a következő: „A legtöbben még fájó hassal is versenyeznének. Nyilván, ha olyanná válik a helyzet, ki lehet hajtani a boxba. Egyesek azt mondták, hogy Lance összekapott édesapjával. Állítólag helikopterrel akart a hoteltől a pályáig utazni, de az apja ezt nem engedte. Tiltakozásul nem akart rajthoz állni.”

  • Steiner: Jelenleg nem tárgyalunk Hülkenberggel

    Steiner: Jelenleg nem tárgyalunk Hülkenberggel

    Rengeteg találgatás övezi azt, hogy a Forma-1 beugrója Nico Hülkenberg vajon kapni fog-e ülést jövőre, és ha igen, akkor hol. Mind a Red Bull, az Alfa Romeo, mind pedig a Haas csapatával szóba hozták már a német versenyzőt. Egyébként Günther Steiner úgy nyilatkozott, hogy jelenleg nem tárgyalnak vele.

    Úgy tűnik, hogy a Haas csapata, jelenleg Nikita Mazepinnel is kapcsolatban van. A Sport1 szeme láttára beszélgetett a csapatfőnök a Formula 2-es pilóta édesapjával az Orosz Nagydíjon.

    „Mr. Mazepin szeretné, ha a fia kapna egy Forma-1-es ülést. És valószínűleg a fia még jobban is akarja ezt. De először is el kell döntenünk, hogy milyen irányba tartson a csapat, és csak ezek után tudunk leülni az érdeklődőkkel az asztalhoz.” – mondta Steiner.

    Egyébiránt nagyon valószínű, hogy az egyik Ferrari junior is helyet kaphat a Haasnál, mivel az olasz csapat partnercsapata. Ez lehet Mick Schumacher, Callum Ilott, vagy Robert Schwartzman:
    „Közeli együttműködésünk van a Ferrarival, szóval, amennyiben mi a Formula 2-ből felhozunk egy pilótát, valószínűleg Ferrari pilóta lesz.”

    Steinernek egyébként nincsen ellenére, hogy Schumachert szerződtesse:
    „Igazából nem vagyok ellene. Ki ne szeretne egy Schumachert a Forma-1-ben? A formája alapján, amiben jelenleg versenyez. De ez a döntés a Ferrarin múlik.”

    Nico Hülkenberg, aki szintén egy potenciális jelölt az ülésre, találkozott a Haas csapatával a Nürburgringen. Egyébként Steiner cáfolta, hogy jelenleg tárgyalnának vele:

    „Nem beszéltem Nicoval az elmúlt hetekben. Előbb csapatként, tudnunk kell, hogy mit akarunk, és utána lehet majd tárgyalni. Nico egy nagyra tartott versenyző az F1-ben, tudjuk, hogy mire képes, de nem lenne fair azelőtt beszélni az emberekkel, hogy tudnánk, mégis mi a legjobb számunkra.” – zárta Steiner.

  • Racing Point: A McLaren és a Renault is a Mercedest másolja

    Racing Point: A McLaren és a Renault is a Mercedest másolja

    A Racing Point csapata sokat szerepelt a hírekben a szezon első felében, leginkább az autójuk és a Mercedes 2019-es autójának nagy hasonlósága miatt. Az FIA éppen ezért kivizsgálta az esetet, és megbüntette a csapatot. Andrew Green, az Aston Martinná alakuló gárda technikai igazgatója szerint sohasem a Mercedes teljes másolása volt a cél.

    „Nagy a különbség az autó működésében. Mivel mindig csak kis dolgokkal kísérleteztünk, sosem lehettünk igazán magabiztosak. Mostanra már látjuk az előnyeit. A tervünk egyébként is az volt, hogy megpróbáljuk ebben a szezonban. Átmeneti megoldás volt, mielőtt egy teljesen új autót építünk 2021-re, ami már 2022-re módosult.” – fejtette ki Green az Auto, Motor und Sport-nak.

    „Kezdettől fogva azt mondtuk, hogy a Mercedes 2019-es autójának koncepcióját fogjuk használni kiindulási alapnak. Hozzátettük ehhez a 2020-as Mercedes hátsó felfüggesztését Oroszországban, mivel az ő általuk gyártott sebességváltót használjuk, szóval amennyiben ezt nem tettük volna meg problémákba ütköztünk volna.” – mondta Green.

    Egyébként Green szerint ezzel egyébként semmiféle probléma nincsen:

    „Mindössze annyit csináltunk, hogy egy 2019-es autót egy 2020-as autóvá alakítottunk. A többiek ezt a szezon kezdetén tették meg. Ők azt szerették volna, ha 2019-es alkatrészekkel megyünk, miközben mindenki más már fejlesztett az autóján, ez volna fair?”

    „A McLarennek egy új első szárnya van, ami teljesen egyértelműen olyan, mint a Mercedesé. Biztosan ez is másolásnak minősül? A Renault is lemásolta egyébként a Mercedes szárnyának elejét. Egyedül a Racing Point nem másolhat. Azok a csapatok hangoztatták a legtöbbet, hogy ez milyen rossz dolog, amelyek most a legtöbbet másolnak.” – zárta Green.

  • Seidl: A McLaren már a Renault mögött van

    Seidl: A McLaren már a Renault mögött van

    Andreas Seidl szerint a McLaren már a Renault mögött jár „egy-két tized másodperccel”. A wokingi istálló csapatfőnöke úgy véli, hogy mindenféleképpen fejlődniük kell, ha az évad végén az enstoneiak előtt szeretnének végezni a konstruktőri bajnokságban.

    A McLaren zseniális formában kezdte a 2020-as szezont, ugyanis Lando Norris már a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon dobogóra tudott állni Valtteri Bottas és Charles Leclerc mellett. Ezt követően pedig Carlos Sainz Jr-nak is sikerült szereznie egy második helyet a kaotikus Olasz Nagydíjon.

    Azonban a két dobogós helyezés ellenére a wokingi istálló csak a negyedik helyet foglalja el a konstruktőri bajnokságban. Ugyan csak négy ponttal vannak lemaradva az előttük álló Racing Pointtól, azonban maguk mögé is erősen figyelniük kell, ugyanis a Renault a Spa-i hétvége óta remek formát mutat és az Eifel Nagydíjon Daniel Ricciardo révén meg is szerezték az első dobogójukat a 2011-es Maláj Nagydíj óta.

    „Előrébb szeretnénk lépni az autó fejlesztésével, hogy képesek legyünk lépést tartani a többiekkel ebben a kiélezett harcban,” – mondta az egykor még Porschénál dolgozó Seidl. „Ugyanakkor el kell ismernünk azt, hogy a Racing Point egy rendkívül erős konstrukcióval rendelkezik már a szezon legeleje óta.

    „A Renault pedig olyannyira sokat fejlődött az év elejéhez képest, hogy már előttünk járnak a nyers tempót tekintve. Számunkra is fontos lenne az előrelépés, ugyanis maximalizálni szeretnénk az előttünk álló lehetőségeket.”

    A francia istálló fejlődése pedig már abból is látszik, hogy Ricciardo az utolsó öt versenyen több pontot szerzett – szám szerint 57-et – mint a McLaren két pilótája összesen (54).

    „Az még rendben van, hogy a Renault-k egy-két tizeddel gyorsabbak az időmérőn, azonban az már nem, hogy nem vagyunk képesek mindkét autóval pontokat szerezni,” – utalt vissza Seidl az Eifel Nagydíjra, ahol Norris egy biztosnak tűnő hatodik helyet veszített el egy motorhiba miatt.

    „Ez már a harmadik ilyen alkalom, ami egyáltalán nem tesz jót az esélyeinknek. Fontos, hogy tanuljunk ezekből az esetekből és leszegezett fejjel haladjunk tovább a céljaink felé.”