Címke: Racing Point

  • A győzelem a Racing Point hosszútávú célja

    A győzelem a Racing Point hosszútávú célja

    A Racing Point tulajdonosa Lawrence Stroll egyértelműen kijelentette, hogy a csapatnak nem más a célja a jövőben, mint a győzelem.

    A kanadai milliárdos tavaly vette meg a Force Indiát, ami csak az első lépés volt, hogy a csúcsra juttasson egy F1-es csapatot.

    „Első körben vissza akartuk állítani a csapat pénzügyi stabilitását, és mérnököket felvenni, ami az autó fejlesztését vonja vonja után. Most a középmezőny elején akarunk harcolni, és meg szeretnénk szerezni a konstruktőri negyedik helyet. Hosszabb távon pedig az a célunk, hogy mi legyünk a legjobbak és győzelmeket szerezzünk.” – fogalmazott az idősebb Stroll.

    Az üzletember azonban tudja, hogy ez nem az egyik napról a másikra fog megtörténni, hanem apróbb lépésekben vezet az út odáig. Az egyik ilyen egy teljesen új gyár felépítése Silverstone-ban. Éppen ezért tisztában volt azzal, hogy idén nem lesz könnyű dolga a csapatnak.

    „A csapatnak nem volt meg minden szükséges eszköze, felszerelése, hogy megfelelően felkészüljön a szezonra, így tudtuk, hogy az első pár futam nehéz lesz. Igyekszünk gyorsabban változtatni, mint a többi csapat. Talán nem olyan gyorsan, mint a nagy csapatok, de mi tudásunkhoz képest gyorsan” – tette hozzá.

  • Perez változtatásokat akar eszközöltetni a monacói pályán

    Perez változtatásokat akar eszközöltetni a monacói pályán

    Sergio Perez azt szeretné ha a jövőben változtatnának az alagút utáni sikánon, ahol Kevin Magnussennel csatázott. A Racing Point versenyzője előzést akart végrehajtani, ám a dán  egyszerűen csak átvágta a kérdéses szakaszt.

    A Haas pilótája ezért időbüntetést kapott vasárnap, így a mexikói előtte tudott végezni, ám Pereznek ez nem volt elég, változtatásokat követel a jövőre nézve.

    ,,Nagyon csalódást keltő az, hogy egyetlen lehetőséged van itt Monacóban, meg is próbálkozol vele, és erre az autó ami előtted van átvágja a sikánt, úgy, hogy tudja, hogy ott vagy, és nincs több lehetőséged. Ez egy olyan dolog, amiről beszélnünk kell. Az autónak ami előtted van helyet kell hagynia, és közben már neki sincs hova mennie.”

    Az említett szakaszt már nem egy változtatáson eset át az évek során. Perez szerint azt kell előtérbe helyezni, hogy aki levágja azt kanyart, annak jobban le kelljen lassítani, hogy ne szerezhessen előnyt a másik féllel szemben.

    ,,Úgy vélem egy kisebb sikánnak kellene lennie ott, ha egyesek levágják azt, akkor időt veszítsenek ez által. Ez egy olyan dolog, amit át kell vizsgálnunk és meg kell beszélnünk az elkövetkezendő versenyekre nézve.” – nyilatkozta Perez az Autosport.com-nak.

  • Rengeteg sztár volt Bécsben Niki Lauda temetésén

    Rengeteg sztár volt Bécsben Niki Lauda temetésén

    Niki Lauda temetésére miatt rengeteg ismert ember utazott ma Bécsbe. A Szent István-székesegyházban vettek végső búcsút a háromszoros Forma-1-es világbajnoktól. Lauda élete sokakat megérintett. Az autósport rajongók a sportolói teljesítményét, és az emberfeletti harci szellemét csodálják. Május 20-án azonban magához szólította az Úr, a teste pedig feladta a küzdelmet. Niki Lauda Zürichben, családi környezetben hajtotta végső álomra a fejét, miután az egyik veséjével gondok akadtak.

    Május 29-én pedig az eső ellenére ezrek vettek végső búcsút a huszonötszörös futamgyőztestől. Rengetegen sírtak, gyászoltak, 13:00-kor pedig kezdetét vette a gyászmise. Maga a szertartás nyitott volt, de a Lauda család lemondott minden film- vagy hangfelvételt. Egy órán át tartott a mise, majd a sírt kivitték a dómból, ezt követően már csak a legszűkebb család tartott vele. Niki Lauda végső nyughelye a Neustifter temetőben lesz, ott ahol édesanyja is nyugszik.

    Ismert emberek vettek tőle végső búcsút, és voltak ott a gyászmisén, olyanok mint:
    – a Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton
    – a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff
    – az egykori Forma-1-es pilóta David Coulthard
    – a Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko
    – a Forma-1-es világbajnok Alain Prost
    – Jo Leberer, gyógytornász és személyi edző
    – Jean Todt, a FIA elnöke
    – a Forma-1 igazgatója, Chase Carey
    – a Forma-1 sportigazgatója Ross Brawn
    – Karl Schranz, sílegenda
    – a Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet
    – Walter Wolf, egykori Forma-1-es csapattulajdonos
    – az egykori Forma-1-es pilóta Jean Alesi
    – Sebastian Kurz, a napokban lemondatott kancellár
    – a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner
    – Arturo Merzario, aki 1976-ban a társaival kihúzta Niki Laudát a tűzből
    – Arnold Schwarzenegger filmszínész és korábbi kormányzó
    – a Forma-1-es világbajnok Jackie Stewart
    – a többszörös nagydíjgyőztes Gerhard Berger
    – Alexander Van der Bellen szövetségi elnök
    – Franz Klammer és Hermann Maier sílegendák
    – az egykori Forma-1-es pilóta Alexander Wurz
    – a Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg
    – a Forma-1-es világbajnok Nigel Mansell
    – a korábbi Ferrari elnök és csapatfőnök Luca di Montezemolo
    – Daniel Brühl, aki a Hajsza című filmben alakította Niki Laudát remekül
    – Andreas Gabalier énekes
    – Valtteri Bottas Mercedes pilóta
    – a Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto
    – a Toro Rosso csapatfőnöke Franz Tost
    – Flavio Briatore egykori csapatfőnök
    – Stefano Domenicali egykori Ferrari csapatfőnök
    – Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke
    – Mark Webber korábbi Forma-1-es pilóta és sportkocsi világbajnok
    – Claire Williams csapatfőnök
    – George Russell, a Williams pilótája
    – Günther Steiner, a Haas F1 csapatfőnöke
    – Boris Becker, teniszlegenda

    A templom előtt egy koszorú is látható, amelyet a német rekorder Michael Schumacher családja küldött. Ez áll rajta: „Egyszer még újra látjuk majd egymást. A Schumijaid.”

    Anton Faber a katedrális papja így nyitotta a beszédét németül, de a külföldiek fejhallgatón keresztül szinkrontolmácsolásban hallhatták a szavait:
    „A halál nem csak veszteséget jelent. Nekünk keresztényeknek a halál azt is jelenti, hogy meg- és hazatérünk. Ezen órákban azért imádkozunk, hogy Niki megérkezzen.”

    Ezt követően Lauda korábbi McLarenes csapattársa Alain Prost angolul felolvasott az Ótestamentumból, majd újra Anton Faberé lett a szó.Ismertette a Niki Laudát ért sorsszerű csapásokat, amelyeknél Isten különösen ügyelt rá. Említésre került az 1976-os tüzes balesete Nürburgringen, illetve amikor 1991-ben lezuhant a Lauda Air repülőgépe. Ahogy azonban Faber megjegyezte: „Niki Lauda mindig felülkerekedett, és visszaküzdötte magát.”

    A könyörgés különösen szívszorító volt, mert azt Lauda tíz éves ikrei adták elő, Max és Mia. Ezt követően elhangoztak Niki kedvenc dalai, amelyet özvegye Birgit állított össze. Hallható volt így az amerikai énekes Tracy Chapman „Fast Cars” slágere, de a „Hero” is a Family of The Yeartől.

     

    Faber tovább méltatta:
    „Egyenes jelleme, bátorsága és tettvágya sokaknak mércéjévé vált. Sokat tett a családjáért is.”

    Külön megszólította Anton Faber Lewis Hamiltont is:
    „Lewis Hamilton, Ön ötszörös világbajnokként itt van közöttünk, és a legutóbbi győzelmét neki ajánlotta. Egy egy erős jel, hogy nem a Halálé az utolsó szó.”

    Ezt követően beszédet mondott Arnold Schwarzenegger, Gerhard Berger és Alexander Van der Bellen. A szövetségi elnök így szólt:
    „Lauda megmutatta, hogy mennyi mindent el lehet érni, és miképp tanulhatunk a hibáinkból. A bajnoki címei Ausztriát is magabiztossá és büszkévé tették.”

    Az ex-kancellár Sebastian Kurz is nyilatkozott:
    „Mindenkinek erőt adott ahhoz, hogy baleseteket vagy sorscsapásokat túléljenek. Mindig volt ereje ahhoz, hogy felálljon.”

    Gerhard Berger ennyit mondott:
    „Megemelem előtte a képzeletbeli sapkámat. Remélem, hogy találkozunk még barátom!”

    A világsztár Arnold Schwarzeneggert is megérintette:
    „Nikinek nem voltak határai, sem sebességben, sem amikor a győzelmeit ünnepelte. Ahogy élt, üzletelt és szerette a családját, példaértékű. Amikor még csak gondolkodtam azon, hogy Kalifornia kormányzója legyek, ennyit mondott: „Nem dumálni, csinálni!”

    A gyászmise végén kivitték a koporsóját a székesegyházból a bécsi temetkezési vállalat dolgozói, őket követte a Lauda család, majd a versenyzők: Marko, Alesi, Piquet, Hamilton, Rosberg, Bottas, Prost és Berger. Megható volt, amikor Lewis Hamilton átölelte Niki Lauda Lukas nevű fiát. Ezt követően az út már rendőrmotoros kísérettel a temetőbe vezetett.

    Niki Laudát a versenyzői overáljában és a legendás piros sisakjában temették el, a legszűkebb családi körben.

  • Perez kis híján két pályabírót is elütött

    Perez kis híján két pályabírót is elütött

    Sergio Pereznek volt egy igen meleg pillanata a Monacói Nagydíjon: centimétereken múlott, hogy nem ütött el két pályabírót a boxból kifelé jövet.

    Az eset a safety car fázis alatt történt, amikor a mexikói kereket cserélt, és éppen a boxból igyekezett kifelé az új szett kemény gumijain.

    „A biztonsági autós fázis alatt egy pályabíró majdnem elém szaladt, egy másikat pedig majdnem elütöttem. Ez nagyon rossz volt. Éppen akkor futottak vissza, amikor kijöttem a boxból. Fékeztem kellett, és szerencsém volt, hogy elkerültem őket. Egyébként általában nagyon jól végzik a munkájukat. De a nap végén az a legfontosabb, hogy mindenki rendben van.”

    Az incidens után Perez természetesen nagyon megijedt, a rádión pedig ez hallatszott is: „Majdnem megöltem!” – mondta.

    A Racing Point pilótája 13. lett, de a stewardok beidézték, mert Magnussennel való csatájakor a dán átvágta a sikánt, és ezzel előnyt szerzett.

    Az esetet Perez már meg is osztotta közösségi oldalán:

  • Teljesen új autót épít nyárra a Racing Point

    Teljesen új autót épít nyárra a Racing Point

    Radikális fejlesztési csomaggal készül az idei Német Nagydíjra a Racing Point, amely olyannyira jelentős lesz, hogy gyakorlatilag egy teljesen új autó lesz a végeredmény.

    A Racing Point istálló filozófiai változáson megy keresztül az aerodinamika terén, és szimulátort is váltottak eddig ugyanis a Toyotáét használták Kölnben, de már a Mercedes brackley-i szimulátorában dolgoznak. A Force Indiás-érához képest jóval több erőforrás is áll rendelkezésre, így a fejlesztések is sokkal gyakrabban és gyorsabban érkeznek a csapathoz.

    Az első idei fejlesztéseket Barcelonában vetették be, a júliusi német fordulóra pedig egy még ennél is nagyobb csomaggal készülnek.

    „Ez egy nagy fejlesztési csomag lesz. Az aerodinamikai filozófiánk is megváltozott, de ez egyáltalán nem kockázatos lépés. Mások is megcsinálták azt amivel mi próbálkozunk. Rengeteg minden fog változni, amely komoly hatással lesz az autó körüli légáramlásra.” – nyilatkozta a csapatfőnök Otmar Szafnauer.

    A technikai igazgató Andy Green elmondta, hogy ezen újítások elsősorban a Barcelonaban jelentkező problémák megoldásaira szolgálnak majd.

    „Ez egy nehéz pálya számunkra, különösen az autó egyensúlya miatt. Évek óta nem vagyunk képesek ezt megoldani, de a nyári szünet előtt jön mag pár új alkatrész, amikkel gyakorlatilag egy teljesen új autónk lesz. A legnagyobb problémánk az, hogy a hosszú vagy a 180 fokos kanyarokban túlságosan is elhasználjuk a gumikat, így nem tudjuk végig a kanyarban fenntartani az ideális egyensúlyt.” – fogalmazott.

  • Montoya mégsem mentorálja Strollt a Racing Point szerint

    Montoya mégsem mentorálja Strollt a Racing Point szerint

    A Racing Point cáfolta, hogy Juan Pablo Montoya Lance Stroll mellett dolgozna, mint annak a mentális trénere. Több médium is megírta, hogy a kolumbiai 2019-ben Lance Stroll mellett dolgozik majd az első teljes szezonjában a Racing Pointnál. Montoya személyesen is ott volt Barcelonában múlt hétvégén a Spanyol Nagydíjon, és egyesek azt állítják, hogy látták az istállónál csapatpólóban.

    A GPToday.net azonban úgy értesült a Racing Point egyik szóvivőjétől, hogy „semmi sem igaz a pletykákból, amelyek a barcelonai paddockban terjedtek.”

    Stroll nem fejezte be a futamot, miután ütközött Lando Norrisszal a verseny második felében a kettes kanyarban. Montoya idén újra Roger Penskenél versenyez, akivel továbbra is szerződésben áll az IndyCaros karrierje után. Penske 2019-re is összerakott neki és szintén egykori IndyCar pilóta Helio Castronevesnek egy IMSA programot az Acurával, és a DPi osztályban versenyeznek.

  • Mazepin autózta a leggyorsabb kört a második tesztnapon

    Mazepin autózta a leggyorsabb kört a második tesztnapon

    Több mint 100 kört teljesített a Mercedes színeiben Nikita Mazepin, és elsőként zárta a második tesztnapot, második helyen Alexander Albon végzett, míg a harmadik legjobb időt Antonio Fuoco autózta a Ferrariban.

    Az orosz F2-es pilóta legjobb ideje 1:15.775 lett a C5-ös keveréken, amivel 1.3 másodperccel jobb időt produkált, mint a Toro Rosso újonc versenyzője.

    Mazepin ugyanakkor nem vezetett hibátlanul, a tesztnap reggeli periódusában megforgott a 12-es kanyarban, majd elásta magát a kavicságyban, minek következtében egy rövidebb piros zászlós szakasz szakította meg a gyakorlást. A hiba után a fiatal versenyző 128 kört teljesített, legjobb ideje pedig csak 264 ezreddel maradt el Valtteri Bottas tegnapi leggyorsabb körétől.

    Albon végzett a második helyen, ám az utolsó pillanatokban a Toro Rosso leállt a 10-es kanyarban miután a thai versenyző megfutotta legjobb idejét, azonban ez az esemény, szintén piros zászló periódust vont maga után, viszont a gyakorlást már nem indították újra.

    A harmadik helyet érő időt az olasz Antonio Fuoco futotta meg, legjobb körét a C4-es abroncsokon érte el, mögötte a Ferrari újonca Charles Leclerc végzett, ám ő jelöletlen gumikkal futotta köröket a pályán. A monacói legjobb ideje 1:17.349 volt, azonban csak 44 ezreddel előzte meg az ötödikként befutó Kimi Räikkönent, aki kereken 100 kört pakolt Alfa Romeojába. Utánuk a Renault színeiben Jack Aitken végzett, aki a hatodik legjobb időt autózta a C5-ös keveréken (leglágyabb), ám lemaradása már 1.8 másodperc volt Mazepin leggyorsabb köréhez képest.

    Kevin Magnussen a hetedik lett, ám ő a legjobbját a többiekkel ellentétben a reggeli órákban futotta meg, C3-as gumikon, Nick Yelloly lett a 8., mögötte pedig a Williams tesztpilótája Nicholas Latifi végzett . Dan Ticktum a Red Bullal a 10. időt autózta, C3-as abroncsokon, őt követte már egy másodperces lemaradásban a Mclarenes Oliver Turvey, akit délután Sergio Sette Camara váltotta, ám neki csak 19 kör jutott.

  • Lecserélte rózsaszín vendéglátó egységét a Racing Point

    Lecserélte rózsaszín vendéglátó egységét a Racing Point

    Tegnap már beszámoltunk róla, hogy a Red Bull Racing új vendéglátó egységgel vág neki az európai szezonnak, és a Red Bull Energy Station Holzhaus-zá változott.

    Nem csak ők módosítottak azonban nagyot a megszokott épületükön, hanem a Racing Point is, mely tavaly még Force India néven volt ismert és rózsaszín-fehér színben pompázott.

    Force India, Rich Energy
    A Force India korábbi épülete | Fotó: Horváth Dániel

    A csapat megújulásával, névváltásával, most épületük is megújult, szép nagy üvegfelületek díszítik és pink helyett inkább már a kék dominál.

    Racing Pont

  • Barcelonában is maradna a középmezőny elején a Racing Point

    Barcelonában is maradna a középmezőny elején a Racing Point

    A Racing Point csapatvezetője Otmar Szafnauer reméli, hogy a hétvégi spanyol fordulóban is meg tudják majd ismételni a bakui eredményeket.

    Két héttel ezelőtt a brit istálló idei legjobb futamát produkálta, hiszen Sergio Pérez hatodik helye mellett Lance Stroll is pontot tudott szerezni. Általában Barcelona az a helyszín, amikor a csapatok bevetik az az évi első komoly fejlesztési csomagjukat, így tesz most is a Racing Point, amitől Szafnauer azt várja, hogy ott tudnak majd maradni a középmezőny elején.

    „Barcelona az év első európai versenye, ez mindig egy fontos mérföldkő. Ez az az idő, amikor a legtöbb csapat komoly fejlesztéseket hoz, mi sem vagyunk kivétel ez alól. Mechanikai és aerodinamikai újításokkal próbálkozunk majd pénteken. Nem várok komoly meglepetést a hétvégétől, de szeretném azt látni, hogy ott tudunk maradni a középmezőny elején és erős pontokat szerezhetünk újra.” – mondta.

  • Mégsem lesz Q4 jövőre

    Mégsem lesz Q4 jövőre

    Már régóta hallani olyan híreket, hogy a Forma-1 időmérője jövőre kisebb átalakításon eshet át oly módon, hogy egy negyedik szakaszt is hozzáadnak. Most azonban kiderült, hogy minden valószínűség szerint nem lesz Q4 2020-ban.

    Ezt a változtatást azért vetették fel eredetileg, hogy kicsit nehezítsék a pilóták – beleértve az élcsapatok versenyzőinek – dolgát, ugyanis hibátlan teljesítmény kell ahhoz, hogy bejussanak a Q4-be, vagyis a legjobb nyolcba. Azonban nem volt túl pozitív fogadtatása a dolognak, a csapatvezetők nem tartották túl jó ötletnek, illetve a Pirelli sincs felkészülve a szükséges extra gumiszettek biztosítására. A formátum Kínában a csapatok találkozóján sem kapta meg a kellő támogatást, így az FIA a 2020-as időmérős szabályokat változatlanul tette közzé.

    Most már ott tartunk, hogy a változtatáshoz a csapatok egyhangú beleegyezése lenne szükséges, amire azért elég csekély az esély. A Racing Point technikai igazgatója, Andy Green például teljes mértékben elégedett a jelenlegi kvalifikációs rendszerrel.

    „Az időmérő valószínűleg az egyik a legkevésbé rossz rész. Jelenleg működik a kvalifikáció, úgy, ahogy évekkel ezelőtti bevezetésekor szerettük volna. Már többször próbáltunk rajta változtatni, de nem nagyon lett jobb.”