Címke: Racing Point

  • Az F1-es paddock, mint egy mini város, de melyik csapat épülete a legszebb?

    Az F1-es paddock, mint egy mini város, de melyik csapat épülete a legszebb?

    Mikor megérkezik a Forma-1 mezőnye egy versenypályára, a paddock területe teljesen átalakul. Az egyszerű betonplaccot „hirtelen” gyorsan felépülő mobil épületek, vendéglátó egységek veszik birtokba, és kialakul egy egyedi kis „város”, mely igen nagy forgalmat bonyolít négy napon át.

    A csapatok saját kis létesítményeiről beszélünk, melyben a csapattagok tartózkodnak, a VIP vendégek, a versenyzők rokonai, valamint ezekben készülnek az interjúk, egyéni sajtótájékoztatók is. Akiknek pedig nagyobb mobil épületre is telik, azok a sajtót is szívesen látják, nem csak interjú idején.

    Ebben a Red Bull jár az élen, övék is a legnagyobb egység, noha ők két csapattal is számolnak, hiszen a Toro Rosso is a Red Bull Energy Station-t használják. Idén ráadásul megújultak, az épület fából van és nagyobb is lett a területe; ezt építik fel és bontják le újra és újra az európai helyszíneken.

    Szintén jókora objektuma van a Mercedesnek, a Red Bullnak és a Ferrarinak is, míg a legkisebb egysége a Haasnak van.

    Most egytől egyik megmutatjuk őket, a képek alatt pedig egy szavazást is találtok!

    Alfa Romeo Racing
    Fotó: Kaiser Erika
    Ferrari
    Fotó: Magyar Gábor
    McLaren
    Fotó: Tajthi Andrea
    William
    Fotó: Williams Racing
    Red Bull Racing, motorhome
    Fotó: Kaiser Erika
    Racing Point
    Fotó: Racing Point
    Renault hospitality
    Fotó: Renault Sport

    https://twitter.com/rich_energy/status/1127502639988727810

    [poll id=”136″]

  • 2020-ra is megtartaná versenyzőit a Racing Point

    2020-ra is megtartaná versenyzőit a Racing Point

    Otmar Szafnauer elmondása szerint nem terveznek változást jövőre sem a Racing Point pilóta felállásában.

    Az idei szezon Sergio Perez zsinórban hatodik idénye a silverstone-i székhelyű csapatnál, de már egy új csapattárssal, Lance Stroll-lal az oldalán, utóbbi édesapja lett az istálló új tulajdonosa.

    Az ex-Force India számára nem indult simán az új éra, hiszen eddig nem tudják hozni a várt eredményeket, hiszen 31 ponttal csupán a nyolcadik helyet foglalják el a konstruktőri bajnokságban, noha a folytatást illetően bizakodóak.

    A Reuters pedig feltette Otmar Szafnauer csapatfőnöknek a kérdést, hogy várható-e valamiféle változás jövőre a pilótákat illetően, amire így felelt:

    „Nem igazán. Lance még fiatal és folyamatosan tanul, rengeteg potenciál van benne. Ez egy teljesen más csapat számára, időbe telik neki, mire teljesen beilleszkedik az új közegbe.  Rengeteget tanítjuk arról, hogy hogyan mennek nálunk a dolgok, és Sergio is sokat segít ebben. Ő már régóta velünk van, így ők ketten remek elegyet alkotnak.” – vélekedett Szafnauer.

  • Perez szerint tisztességtelen volt Ricciardo megmozdulása

    Perez szerint tisztességtelen volt Ricciardo megmozdulása

    Sergio Perez tiszteletlenségnek titulálta Daniel Ricciardo Q1-es megmozdulását.

    Több versenyző is az utolsó pillanatra időzítette gyors körét a kvalifikáció első szakaszában, ezért nagy tumultus alakult ki a pályán. A Racing Point mexikói versenyzőjét az utolsó kanyarban a Renault ausztrál pilótája akadályozta, mikor előzni próbált. Végül a kísérletből nem lett semmi, Ricciardo túl közel került Perezhez, aki meg az üldözés miatt visszazárkózott Lando Norrisra, így a két kakaskodó pilóta kör ideje már a kezdeteknél halálra volt ítélve.

    A Q1 után Perez bosszúsan nyilatkozott az esetről a Sky Sportsnak és tiszteletlennek nevezte Ricciardot, amiért az előzési kísérlettel tönkre tette mindkettőjük időmérőjét.

    ,,Sokan voltunk a pályán ezért tumultus alakult ki, ám mindenki próbálta tartani a távolságot a másikhoz képest. Azonban az, amit Daniel művelt, tiszteletlenség volt. Elszúrta a saját körét, és az enyémet is. Túl közel kerültem Norrishoz, mikor megpróbáltam mért kört futni és úgy vélem Daniel is hasonló cipőben járt. Próbáltunk mindannyian lemaradni és tartani a megfelelő távolságot a másikhoz képest, ám Daniel nem akart ebben részt venni, megpróbált engem megelőzni, ezután nekem kellett megnyomnom az utolsó kanyart, és így kerültem közvetlen Norris mögé.” – értékelte az esetet Perez.

  • Perez közel áll a szerződéshosszabbításhoz a Racing Pointtal

    Perez közel áll a szerződéshosszabbításhoz a Racing Pointtal

    Sergio Perez megerősítette, hogy már csak pár apró simítás és kész lesz az új szerződése a Racing Pointtal a 2020-as szezonra.

    A mexikói pilóta 2014 óta versenyez a csapatnál azóta öt alkalommal is a dobogóra állhatott, még a Force India színeiben. Perez eddig minden évben csupán egyetlen szezonra hosszabbította meg a szerződését és most sem fog másképp cselekedni. Jól érzi magát a csapatnál, a szponzorai is megvannak, szóval csak idő kérdése, hogy megállapodjanak a Racing Point vezetőségével a 2020-as szerződésről.

    „Azt hiszem, hogy jól haladnak a dolgok, az elsődleges célom, hogy a Racing Pointtal folytassam,” – nyilatkozta Perez a Motorsport Weeknek. „A szerződés még nincs kész, még véglegesítenünk kell ezt-azt. Azonban mindannyian tudjuk, hogy a Forma-1-ben addig nem végleges egy dolog, amíg az nincs hivatalosan is bejelentve, azonban nagyon jó helyzetben vagyok, szóval már alig várom a folytatást.”

    A szponzori pénzek mindig jól jöttek a Force Indiánál, azonban miután Lawrence Stroll megvásárolta a csapatot, így már szinte már nincs is szükség a pénzre. A csapat megerősítette, hogy ezentúl a Toyota kölni, hanem Mercedes Brackleyben található szélcsatornáját fogják használni és egy vadonatúj gyárépületet is fel fognak építeni Silverstoneban.

    A tulajdonosváltás és a modernizáció miatt Perez még nagyon sokáig szeretne maradni a Racing Pointnál. „Azt hiszem, hogy a csapatnak elég jók a kilátásai,” – véli Perez. „Nagyon jó lenne, ha még hosszú éveken keresztül a csapat tagja lehetnék, ugyanis nagyon jól érzem magam. Már nagyon hosszú ideje vagyok itt, nincs okom váltani. Még vannak befejezetlen dolgaim a csapatnál annak ellenére, hogy már itt vagyok egy ideje. A következő szezonban pedig még erősebbek lehetünk.”

  • Ocon reméli, hogy már augusztusban tudja a választ a 2020-as terveire

    Ocon reméli, hogy már augusztusban tudja a választ a 2020-as terveire

    Esteban Ocon úgy gondolja, hogy sűrűn csengeni fog a mobiltelefonja augusztusban. A Forma-1 világának a nagy része a jól megérdemelt pihenését tölti majd pár nap múlva, és a gyárak is bezárnak erre az időszakra. Günther Steiner a Haas csapatfőnöke azonban úgy gondolja, hogy a 2020-as átigazolási szezon kulcsembere Ocon, aki jövőre már visszatérne a rajtrácsra.

    A Mercedes segítségével a francia pilóta akár olyan csapatoknál is kiköthet, mint a Renault, Racing Point, Haas, vagy a Williams. A Canal Plusnak erről ennyit árult el most Ocon:

    „Meglátom, hogy mi lesz velem, de Budapestet követően már több kérdésem lesz. Sok dolog kialakulhat körülöttem. Az biztos, hogy olyan szünet lesz ez nekem, amikor a telefonom akár többször is felforrósodhat. Viszont addig, amíg ezek a dolgok történnek és az emberek beszélnek rólam, az jó. Reménykedem benne, hogy sikerül egy versenyképes autót találnom. Az álmom az hogy bajnoki címeket és versenyeket nyerjek, így amilyen gyorsan csak lehet, visszatérnék.”

  • Stroll szerint egy apró hiba miatt maradt le a dobogóról Hockenheimben

    Stroll szerint egy apró hiba miatt maradt le a dobogóról Hockenheimben

    A Racing Point versenyzője, Lance Stroll szerint a verseny vége felé elkövetett hibája miatt csúszott le a dobogóról a Német Nagydíjon.

    A kanadai volt az első, akinek az autójára felkerültek a száraz pályás gumik az utolsó előtti biztonsági autós fázisban. A Racing Point azért kockáztatta meg ezt, mivel Stroll a mezőny végén volt. Azonban a kockáztatás bejött, ugyanis Stroll az élre került, miután a többieknek is kellett állni a boxba slickekért.

    Stroll végül a negyedik helyen fejezte be a versenyt, ami a legjobb eredménye az idei szezonban, azonban úgy véli, hogy a verseny végén elkövetett hibája miatt tudta őt megelőzni a harmadik helyen végző Daniil Kvyat, aki a Toro Rosso első dobogóját szerezte meg a 2008-as Olasz Nagydíj óta.

    „A nyolcas kanyarban hibáztam, amikor még nedves volt pálya és én voltam az első, aki bevállalta a száraz pályás gumikat,” – mondta Stroll. „A hiba miatt rá kellett mennem egy picit a vizes műfűre, ami miatt lendületet vesztettem és később Daniil emiatt tudott elmenni mellettem. A hiba nélkül biztosan meglett volna a dobogó, azonban így utólag már könnyű véleményt alkotni az esetről, azonban a negyedik helynek is nagyon örülök.”

    Stroll azt is elmondta, hogy a változó körülmények miatt különösen nehéz dolga volt. A Racing Point versenyzője ötször látogatta meg a boxutcát és szerinte ebből négy alkalommal kapott a körülményekhez képest eltérő abroncsokat.

    „Kihívással teli volt ilyen körülmények között versenyezni. Mindegyik kiállásban komoly kockázat volt, ugyanis soha nem lehetett tudni, hogy miként fog alakulni az időjárás. Ötször álltam ki a boxba, és ha jól számolok, akkor négy kiállást is elrontottunk. Rossz gumin mentünk, ami miatt kétszer is megpördültem a versenyen. Azonban az utolsó előtti biztonsági autós fázis közben kiálltam a boxba száraz pályás gumikért, aminek segítségével az élmezőnyben találtam magam.

    „Talán egy kör erejéig álltam az élen. Talán nem is vezettem egy teljes körig sem. A rádión szóltak a fülemre, hogy „Vezeted a versenyt”, szóval valameddig biztosan én voltam az élen, amíg Max meg nem előzött.”

  • A Racing Point is örül a költségvetési sapkának, pedig ott van pénz

    A Racing Point is örül a költségvetési sapkának, pedig ott van pénz

    Ismert, hogy a Racing Point egyike a leggazdagabb középcsapatoknak köszönhető Lawrence Strollnak, így felettébb érdekelt minket, hogy mi a véleményük a tervezett költségvetési keretről. Otmar Szafnauert kérdeztük tegnap erről Hockenheimben:

    „Azt hiszem, szükséges a költségvetési sapka, és örülünk neki, hogy bevezetésre kerül. Kellően alacsonyan van-e a határ? Reméltük, hogy még alacsonyabb lesz, de együtt érzek és meg is értem azon csapatokat, akiknek most meg kell vágniuk a házon belüli költségvetésüket emiatt. Nem könnyű, de mint első lépés, ez egy üdvözlendő dolog. A csapatunk nem fog mindenáron a költségvetési keret közelébe érni, mert jóval alatta vagyunk, de ez jó irány összességében a Forma-1-nek.”

    Toto Wolff, a világbajnok Mercedes csapat vezetőjeként szintén elmondta erről a véleményét nekünk:

    „Azt hiszem fontos dolog a költségvetési keret bevezetése, mert megakadályozza a top három csapatot abban hogy folyamatosan növeljék a kiadásaikat, és egymásra licitáljanak. Az, hogy ennek most lett egy határa, az jó. Egyértelműen segíteni fogja azt, hogy kisebb csapatok utolérhetik a nagyobbakat, pusztán azzal, hogy gátat szabnak a növekedésnek ezzel. Ahogy már korábban is mondtam: ez a határ továbbra is a kisebb csapatok költése felett van, így az a véleményem, hogy ez egy áttörés, hogy elfogadtuk a költségvetési keretet az elkövetkezendő évekre. A következő lépés majd az lesz, hogy ezt is tovább csökkentsük, illetve meg kell találni a különféle eszközeit annak, hogy vége legyen a költségvetési háborúnak, ami az elmúlt 20-30 évét a Forma-1-nek jellemezte.”

  • Ocon a Renault, Hülkenberg a Haas versenyzője lehet!

    Ocon a Renault, Hülkenberg a Haas versenyzője lehet!

    Komolyan beindult a pletykahíradó, és jön is az újabb csavar: Hülkenberg a Haashoz igazolhat, helyére meg Ocon érkezhet a Renaulthoz. Nico Hülkenberg már harmadik éve a Renault alkalmazottja, de a jövője lóg a levegőben. Szóra hozták ugyan a Red Bull csapatával, Pierre Gasly helyére, de ezt cáfolták. Esteban Ocon mindeközben 2019-ben partvonalon kívül rekedt, miután Lawrence Stroll felvásárolta a Racing Point istállót, és beültette oda a fiát, Lance-t.

    A Haas mindeközben némi válságba került, és beindult a spekulálás a versenyzőikkel kapcsolatban. Ocon-t már szinte be is ültették, miután a jelenlegi versenyzőik ütköztek egymással Silverstoneban. Az ismert szakíró Joe Saward szerint azonban a Renault igazolhat egy francia pilótát, Hülkenberg pedig mehet a Haashoz. A Missed Apex podcastjában így nyilatkozott:

    „Nem hiszem, hogy Grosjeant kirakják még idén, hacsak újra neki nem megy Magnussennek. Az a gond, hogy ha kirakják Grosjeant, akkor egy jobb helyettest kellene találni nála. Hallottam persze vad sztorikat a fiatal Fittipaldival kapcsolatban, de nincs elég szuperlicensz pontja ehhez. Esteban Ocon nem megy a Haashoz. A Mercedesnél vár versenyülésre, nem akarja pazarolni az idejét a Haasnál. Feltehetően Nico Hülkenberg érkezhet majd Grosjean helyére a szezon végén, így az általa hagyott űrt a Renaultnál Oconnal tölthetik be.”

  • Nem csődöl be a Racing Point főszponzora

    Nem csődöl be a Racing Point főszponzora

    A Racing Point névadó szponzora, a SportPesa tagadja azon feltevéseket, melyek szerint kénytelenek lesznek bezárni a céget.

    A SportPesa egy kenyai sportfogadással foglalkozó vállalat, a bezárásról szóló pletyka pedig amiatt röppent fel, hogy a kenyai kormány szigorított a szerencsejátékokra vonatkozó szabályokon.

    A szerencsejáték 2 millió dolláros iparággá nőtt Kenyában, ennek köszönhetően a SportPesa és más hasonló vállalatok gyorsan tudtak növekedni.

    A SportPesa a Racing Pointon túl más sportokban is szponzorál, például angol futball klubokat.

    Mostantól azonban a kenyai kormány szigorúan ellenőrizni fogja a hirdetéseket és a mobilhálózatokon zajló fogadásokat.

    A SportPesa azonban azt állítja, mindez nem kényszeríti őket bezárásra, annak ellenére sem, hogy a helyi hírek szerint akadozik az üzlet.

  • Két részletben érkezik a Racing Point új autója

    Két részletben érkezik a Racing Point új autója

    Komoly fejlesztéseket hoz a nyári szünetig a Racing Point, amely két részletben fog érkezni, az első Hockenheimben a második pedig Budapesten kerül bevetésre.

    Nincs túl jó szezonja eddig a brit istállónak, ugyanis tíz versenyhétvége után csupán a nyolcadik helyet foglalják el a konstruktőri bajnokságban, de a negyedik McLarentől már 41 pontos lemaradásban vannak. Ráadásul az elmúlt három futamon nem tudtak pontot szerezni.

    Perez pedig már Azerbajdzsán óta nem tudott a pontszerző helyen végezni, de így is előrébb áll a pontversenyben a csapattársánál. A Racing Point számára a megbízhatóság jelenthet némi poztívumot, ugyanis Stroll csupán egyszer esett ki versenyen, a mexikói társa pedig egyszer sem eddig.

    Éppen ezért az autó alapvető teljesítménye az amin javítani kell, noha eddig is vetettek be újításokat, de azok nem hozták meg a várt előrelépést, és jelen pillanatban pedig a csapat számára a Q1 is nagy feladatot jelent.

    Emiatt a csapatvezetés úgy döntött, hogy még a nyári szünet előtt egy teljesen új autót építenek, ami két részletben fog megvalósulni.

    „A kasztni kivételével minden más új lesz. A korábbi években egy ekkora átfogó fejlesztés nem lett volna lehetséges a pénzhiány miatt.” – fogalmazott Andy Green főtervező.

    Első lépésként Hockenheimre az autó hátsó része teljesen megújítva, vagyis új lesz a hátsó szárny, a diffúzor, és a motorborítás is. Magyarországon pedig az autó eleje lesz módosítva, ebbe beletartozik többek közt a az új első szárny, az ehhez tartozó terelőelemek, új orr, illetve az elülső felfüggesztések is.

    Green még megjegyezte, hogy a nyári szünet utánra is várhatóak további fejlesztések majd.