Címke: Racing Point

  • Perez COVID-19 tesztje nem felelt meg, elkülönítette magát

    Perez COVID-19 tesztje nem felelt meg, elkülönítette magát

    Sergio Perez jelenleg mindenkitől elkülönítette magát, és vár az újabb koronavírus teszt lebonyolítására, miután a Brit Nagydíjon elsőre nem volt meggyőző az eredménye, Silverstoneban. A Racing Point versenyzőkének ráadásul jelenése lett volna a csütörtök délutáni FIA sajtótájékoztatón, de a csapatot csak Lance Stroll képviselte. Itt jelentették be azt is, hogy a nem megfelelő COVID-19 teszteredménye miatt Perez önizolálta magát, amíg meg nem lesz a második teszt eredménye. A FIA közleményén kívül a Racing Point szóvivője nem kívánt több információt adni, csak ennyit erősített meg:

    „Checo ma nincs a pályán, mivel a teszteredménye nem volt megfelelő. Elszeparálta magát addig, amíg nincs meg az ismételt tesztnek az eredménye.”

    A teljes paddock személyzetnek legalább öt naponta át kell esnie a koronavírus teszten, hiszen ezt előírta a FIA mint protokoll, minden nagydíjra vonatkozóan a szezonban.

    A Racing Point kénytelen lesz a Mercedes tesztpilótái közül kölcsönkérni valakit arra a hétvégére az esetre, ha Perez tesztje pozitívnak bizonyulna, de van ilyen szerződés a két csapat között. Ezzel adott esetben megnyílna az út a Forma-1-es visszatéréshez Stoffel Vandoornenak vagy Esteban Gutierreznek, hiszen mindketten a Mercedes tesztpilótái. Vandoorne utoljára 2018-ban indult a McLaren színeiben, Gutierrez 2016 óta nem versenyzett a királykategóriában.

  • Eddie Jordan nem alkalmazná Vettelt a Racing Pointnál

    Eddie Jordan nem alkalmazná Vettelt a Racing Pointnál

    Eddie Jordan elárulta, ha ő lenne a Racing Point csapatfőnöke nem feltétlenül alkalmazná Sebastian Vettelt.

    Májusban jelentette be a Ferrari és a német pilóta, hogy jövőre nem folytatják a közös munkát, így azóta kérdéses a négyszeres világbajnok sorsa. A legtöbben a Racing Point/Aston Martin alakulatot mondják befutónak, ám a kanadai-brit csapat jelenlegi versenyzői érvényes szerződéssel rendelkeznek 2021-re is. Sajtóinformációk szerint azonban Sergio Pérez kontraktusában van egy kilépési záradék, amit július 31-ig lehet aktiválni.

    A rózsaszínek hajlanak arra, hogy köreikbe fogadják Vettelt, sőt állítólag már egy szerződést is elé raktak, viszont a 33 éves versenyző egyelőre még nem mondott rá semmit sem. A határidő viszont vészesen közeledik, így a heppenheiminek valamiféle válasszal kell szolgálnia péntekig.

    Ha igent mond Vettel, akkor azzal a Racing Point megszerezne egy nagy nevet magának és így a marketing értékük növekedne, viszont a már megszokott csapategység látná kárát a dolognak. Épp ezért Jordan nem vinné Vettelt az alakulatba, ha rajta múlna.

    ,,Sebastian hiányozni fog a Forma-1-ből. Ő egy négyszeres világbajnok, de ki tudja megmondani, hogy visszatudná-e azokat a napokat hozni, mikor Adriannel (Newey) és Christiannal (Horner) az oldalán oly sok mindent ért el? Hisz a Ferrarinál volt néhány igazán szörnyű éve. Újraélesztheti a szikrát és azáltal a tűzet a lelkesedésével és a karizmájával? Ez az ő korában elég nehéz feladat. Én alkalmaznám-e? Valószínűleg nem, ugyanis túl sok fiatal van a láthatáron. Egy évvel ezelőtt nem sokan fogadtak volna arra, hogy Charles Leclerc teljesen kikészítő őt minden aspektusában az első évében, és lám megtette. Azt akarják mondani, hogy egy hasonlóan jó autóban Vettel harcba tudna szállni Lewis Hamilton ellen? Mentálisan ebben a pillanatban még Charles Leclerc-t sem tudja legyőzni. Akkor így Lewis ellen sikerülne? Nem hinném, és ha én lennék a csapatfőnök, akkor én így tekintenék a dologra. Természetesen egy négyszeres világbajnok bármelyik istálló számára nagy ajándék, de tönkretennéd ezért a csapaton belüli jó ritmust, Serigo (Pérez) plusz pénzével együtt?” – filozofált Jordan az F1 Nation legutóbbi podcastjében.

  • A Racing Pont óvni fog, ha illegálisnak titulálják a fékhűtőit

    A Racing Pont óvni fog, ha illegálisnak titulálják a fékhűtőit

    Otmar Szafnauer kihangsúlyozta, ha az FIA illegálisnak titulálja a fékhűtésüket, akkor óvni fognak.

    A Racing Point megoldása ellen a Renault tett panaszt a Stájer Nagydíj után, ám mivel döntés nem született a következő versenyig, a Hungaroringen is megóvták a franciák a kérdéses elemet. Az enstone-i csapat ugyanis meg van arról győződve, hogy ellenfelük tervrajzokat kapott a Fekete Nyilaktól és így alkották meg a „rózsaszín Mercedesre” keresztelt RP20-as konstrukciót. Ugyan az istállók bizonyos elemek kapcsán használhatják partnerük tervezeteit, sőt egyes alkatrészeket meg is vásárolhatnak tőlük, viszont a fékhűtés 2020 óta nem tartozik ezek közé az elemek közé. A kanadai-brit csapat azonban váltig állítja, hogy nem történt semmilyen információcsere, a szóbanforgó egység a saját terveik alapján készült, amit bizonyítani is tudnak.

    Mivel a két istálló egymásra mutogat, az F1 versenyfelügyelőinek az FIA technikai részlegének segítségével kell tiszta vizet öntenie a pohárba. Szafnauer azonban meg van győződve arról, hogy számukra kedvező döntés fog születni, viszont ha ez mégsem így lesz, akkor arra az eshetőségre is van már megoldásuk.

    ,,Nem hinném, hogy ellenünk ítélnek, ám ha mégis ez történik, akkor óvni fogunk. A fékhűtőink legálisak, nem szegtük meg sem a sport sem a technikai szabályzatot ezzel, vagy az autó más elemeivel.”

    A csapatvezető újfent kihangsúlyozta, az FIA tisztában van azzal, hogyan készült az RP20, ugyanis korábban már ellátogattak az istálló gyárába és megvizsgáltak mindent. Szafnauer ezért találja frusztrálónak azt, hogy ismét túl kell esniük egy hasonló procedúrán, azzal a különbséggel, hogy a Szövetség helyett, most a stewardok kutakodnak.

    ,,Egyetlen egy oka van annak, hogy egy kissé frusztráltnak tűnők, ugyanis nekem minden információm meg van arról, hogyan terveztük és fejlesztettük a fékhűtést, míg a világ többi részének nincs. Mindent az FIA rendelkezésére bocsátottunk, és ők elégedettek volt, ugyanis amit csináltunk az legális, azonban a rendszer nem így működik. A stewardoknak megvan a joguk arra, hogy ítéletet mondjanak, ezért velük is meg kell osztani ezt az információt, ám ehhez egy kis idő kell. Mikor az FIA eljött, hogy megvizsgálja, hogyan terveztük és fejlesztettük a fékhűtőinket, akkor a gyárunkba mentek, kikérdezték a dolgozóinkat, átnézték a rajzainkat amik a tervezési és a fejlesztési procedúrát ábrázolják, megnézték mit csináltunk a szélcsatornába és mit a CFD segítségével, hogyan és miképp jutottunk el idáig, és elégedettek voltak. A stewardok esetében ezt nem lehet kivitelezni, nekik el kell vinni az adatokat, ezen felül szóban és írásban is el kell magyarázni hogy mit csináltunk, így ez egy hosszabb folyamat. Ezt tehát annak az oka, hogy frusztrált vagyok, hiszen tudom, hogy ami tettünk az rendben van. Nem volt itt semmi kiskapu, vagy ilyesmi, minden legális, ezért igen, egy kicsit bosszantó az, hogy folyton arról kérdeznek, mi lesz akkor ha veszítünk.”

  • Sajtó: Vettelnek még a héten döntenie kell az Aston Martinról

    Sajtó: Vettelnek még a héten döntenie kell az Aston Martinról

    Sajtóértesülések szerint Sebastian Vettelnek még a héten el kell dönteni, hogy akar-e csatlakozni a Racing Point/Aston Martin csapathoz jövőre vagy sem.

    A 33 éves pilóta és a Ferrari májusban jelentette be, hogy jövőre elválnak útjaik. A Scuderia azóta talált magának versenyzőt Carlos Sainz személyében, Vettel jövője viszont még mindig kérdéses. A média szerint a Red Bull és a kanadai-brit csapat szolgálhat megoldással a heppenheimi számára, még úgyis, hogy korábban mindkét alakulat elvetette ezt a lehetőséget.

    Bianca Garloff, az Auto Bild szerkesztője nemrég arról számolt be, hogy Sergio Pérez szerződésének kilépési záradéka július 31-ig érvényes, így a német versenyzőnek péntekig kell döntenie.

    ,,Az információink szerint Vettelnek csak bele kell egyeznie a dologba, és amint ezt megteszi, máris az öve lesz az ülés.” – írja Garloff.

    Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke és az Aston Martin részvényese is támogatja azt, hogy a hogy a négyszeres világbajnok a mezőnybe maradjon. Az osztrák vezető továbbá azt is kihangsúlyozta, milyen marketingértéke lenne annak, ha a rózsaszín alakulat becserkészné a 33 éves pilótát.

    ,,Sebastian (Vettel) egy négyszeres világbajnok, aki nagyon gyors és rengeteg tapasztalattal rendelkezik, sőt ezen felül az Aston Martin számára nagyszerű marketingfogás is lenne.”

    Nick Heidfeld azonban úgy véli, honfitársa nehéz döntés előtt áll:

    ,,Nemrég azt mondta, hogy egy top csapatnál szeretné folytatni, most viszont már arról beszélt, hogy csak egy „jó csomagra” van szüksége. Véleményem szerint ez azt jelenti, hogy kinyitotta a kapukat és vár, mert szeretne a Forma-1-ben maradni. Ha megnézzük a Ferrari jelenlegi tempóját, akkor megállapíthatjuk azt, hogy az Aston Martin egy előrelépés lenne a számára. Szerintem ez egy jó opció lehet az alakulatnak is. A Mercedes motor is remekül beleillik a képbe, ám Sebastian lesz az, aki igazán segíteni fog rajtuk. Azzal a tapasztalattal amivel rendelkezik akármelyik olyan csapatnál megállná a helyét, ami komoly célokat tűzött ki maga elé.” -nyilatkozta az egykori versenyző a német Skynak.

  • Szafnauer: Mindig is tudtuk, hogy Stroll gyors és tehetséges

    Szafnauer: Mindig is tudtuk, hogy Stroll gyors és tehetséges

    A Magyar Nagydíjon kisajátították a második rajtsort a Racing Point versenyzői, ám a dobogó ezúttal sem jött össze a rózsaszín gárdának. Éppen ezért a számukra abszolút hazai pályának számító silverstone-i versenyeken ismételten harcba szállnának a csapat történetének első dobogójáért. De vajon tényleg a jelenlegi páros a legjobb-e a brit gárda számára?

    Stroll az eddigi közös idejük alatt rendre alulteljesített a jóval rutinosabb csapattársához, Sergio Perezhez képest. Nem meglepő tehát, hogy Sebastian Vettel és az Aston Martin kapcsán a pletykák általában a kanadai helyére vizionálják a négyszeres bajnokot.

    Azonban a múltheti Magyar Nagydíj egy fordulópont lehet Stroll számára, aki mind az időmérőn mind a futamon egyértelműen gyorsabb a mexikói márkatársánál. Emellett a teljesítmény mellett pedig a csapatfőnök Otmar Szafnauer sem mehetett el szó nélkül.

    „Pontosan erre volt szükséges Lance-nek. Ez egy hatalmas önbizalom löketet adott neki. Mi mindig is tudtuk, hogy megvan a sebessége meg a tehetsége, de hogy ha ezt nyomás alatt csinálja, akkor fejben tudja, hogy képes rá.” – nyilatkozta a csapatfőnök.

  • Haug szerint a Racing Point miatt fanyalgók nem valami sportszerűek

    Haug szerint a Racing Point miatt fanyalgók nem valami sportszerűek

    Norbert Haug szerint nem vall sportszerű viselkedésre az, ahogy a Racing Point autójáról vélekednek az emberek.

    A kanadai-brit csapat tavaly egy új filozófia mentén vágott neki az autó tervezésének, ugyanis konstrukciójukat a tavalyi Mercedes képére faragták. Természetesen a riválisok zúgolódni kezdtek és turpisságra gyanakodtak az ügy kapcsán, így az FIA ellátogatott a rózsaszín alakulat bázisára, hogy megvizsgálja szabályosan ment-e minden. Nikolas Tombazis szerint a csapat le vezette és bizonyítékokkal alátámasztotta azt, hogy nem történt tiltott alkatrész illetve adat csere köztük és a csillagosok között, ám az ellenfelek továbbra is kételkednek ebben.

    A Renault ezért a Stájer Nagydíj után megóvta a Racing Point fékhűtőit mondván,  a Mercedes segítségével jutottak hozzá. Ugyan 2019-ben még szabadon vásárolható elem volt az említett alkatrész, ám 2020-tól már tiltólistás, így ha kiderül, hogy valamilyen úton-módon teljesen megegyezik a Fekete Nyilak tavalyi modelljével, akkor mindkét csapat megütheti a bokáját. Természetesen a Racing Point váltig állítja, hogy nem történt semmi trükközés, sőt Otmar Szafnauer kijelentette, 886 rajzzal tudják bizonyítani igazukat.

    A Mercedes egykori sportigazgatója azonban úgy véli, nem szép dolog azt mondani az RP20-ra, hogy egy az egyben a tavalyi Mercedes mása. Haug szerint inkább el kellene gondolkodni azon, milyen okos és költséghatékony projektet teremtett meg a Racing Point.

    ,,Nem hinném, hogy azok, akik azt mondják: ‘ez csak a tavalyi Mercedes’ sportszerűek lennének. Ez az autó nem a tavalyi Mercedes, és az FIA ezt ki is fogja deríteni. Ez egy nagyon okos projekt, ami a Ferrari költségvetésének töredékéből és a szabályok által megengedett mercedeses elemekből jött létre. Ha meg kell adni a tisztelet, akkor meg kell, ugyanis nagyon ügyesen csinálták. Az FIA is látni fogja ezt, és remélem ezúttal ki is hirdetik. Nem úgy, mint a Ferrari-ügynél, ahol nem lehetett tudni, hogy mi is volt a probléma.” – tette hozzá Haug a német Skynak nyilatkozva.

     

  • Wolff szerint a Racing Point megóvása inkább filozófiai vita

    Wolff szerint a Racing Point megóvása inkább filozófiai vita

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a Racing Point megóvása kis részben szól technikai vitáról, inkább egy filozófiai vita.

    A Racing Point csapata is nyíltan elismerte, hogy az RP20-as fémjelzésű gépjármű, a 2019-es bajnok autó mására sikeredett, méghozzá elvileg szabályosan.

    A jövőre Aston Martinná alakuló csapat jelenleg egyébként vizsgálat alatt van a fékek legalítása miatt, Wolff-ban pedig az a kérdés fogalmazódott meg, hogy vajon miért nem vásárolhatnak a kisseb csapatok több alkatrészt a nagyoktól:

    „Ahogy azt Nikolas Tombazis (FIA) megfogalmazta, ez csak kis mértékben technikai vita, sokkal inkább filozófiai.”

    „Szabad-e a kisebb csapatoknak több alkatrészt a nagyoktól vásárolni kevesebb kutatás-fejlesztéssel, és a nagyobb csapatok hasznot húzhatnak-e ebből, vagy mindenkinek az eddigiekhez hasonlóan a saját kutatás-fejlesztéséből kell főznie?”

    „Ez azt jelentené, hogy a költségsapka alatt is megmaradna a hierarchia.”

    „Példának okáért itt a Racing Point, akik rengeteg kanyarban gyorsabbak nálunk, és ezt jó látni. Nem kétlem, hogy kemény diónak fognap bizonyulni néhány pályán, még ellenünk is.” – mondta Wolff

    Az óvásra Wolff nem akart reagálni, azonban megdicsérte a csapatot, akik szerinte jó munkát végeztek:

    „Nem bírálhatom őket, mivel nem látok a karosszéria alá.”

    „Azt gondolom, hogy a mi oldalunkról szabályos volt. A Racing point csapatával szoros együttműködésben állunk, az egész folyamatot értve.”

    „Úgy néz ki újra tervezték az autónkat. Nem jegyzett alkatrészeket vásároltak tőlünk, és jó munkát végeztek.”

  • A Williams gratulál a Racing Pointnak, míg Verstappen nem hisz a másolásban

    A Williams gratulál a Racing Pointnak, míg Verstappen nem hisz a másolásban

    Dave Robson szerint fenomenális az, amit a Racing Point művelt, míg Max Verstappen úgy véli, másolással nem lehet a bajnoki címért küzdeni.

    A kanadai-brit csapat konstrukciója már február óta foglalkoztatja az F1-es közösséget, ugyanis autójuk kísértetiesen hasonlít a tavalyi Mercedeshez. Andy Green és Otmar Szafnauer többször elmondta, hogy saját készítésű fotók alapján koppintották le motorpartnerük alkotásait, sőt a csapatfőnök azt is elismerte, hogy a tervezési időszakban egy másodperces hátrányt is összeszedtek, addig, míg meg nem értették az alkotásukat.

    Azonban nem mindenki hiszi azt el, hogy ilyen úton-módon tervezte meg a Racing Point az autóját. A Renault szerint tiltott információ és tervrajz csere is történhetett, épp ezért a Stájer Nagydíj után megóvták a rózsaszín alakulat fékhűtőit, mondván listázott alkatrészként nem használhatják ellenfelük ezen gyártmányát. A vizsgálat még azóta is tart, így Lawrence Stroll istállója szabadon használhatta az szóbanforgó elemeket a Hungaroringen is, amiért természetesen a franciák ismét panaszt tettek.

    Az ellenfelek mindeközben azon vitáznak, jó dolog-e az, ha egy erősebb ellenfél konstrukcióját lekoppintják és amit csak lehet megalkotnak ebből. Nyilvánvalóan ez nem újdonság a Forma-1-ben, hiszen a csapatok szokta bizonyos megoldásokat átvenni egymástól, ám olyanra nem sűrűn volt még példa, hogy egy teljes autót másoltak volna le.

    A Williams teljesítmény mérnöke szerint nem jelent veszélyt az RP20:

    ,,A másolás mindig is egy fontos eleme volt ennek a játéknak. Az probléma viszont az, hogy ezek az autók nagyon komplikáltak, így magát a koncepciót kell tudni lekoppintani. Tehát ha megnézheted az összes videót, akkor esély van arra, hogy megérted miért és hogyan működik a Mercedes. Ha képes vagy erre, akkor miért ne tennéd? Egyes alkatrészeket amúgy is egyszerű lemásolni, például néhány fontos aero elem könnyen látható, ezért ha valaki letudja koppintani őket és meg tudja érteni azt, hogyan is működnek, továbbá ezt a saját autójára is át tudja ültetni, akkor az teljesen sportszerű dolog. Ahogy már mondtam, ez mind része a játéknak, és ők (Racing Point) kivételesen hajtották végre a feladatot.”

    ,,A Mercedes fenomenális munkát végez, a tempójuk jóval a mezőny fölé emelkedik. Ez a csúf igazság, és azzal, hogy a Racing Point is megcsinálta, véleményem szerint komolyan meg kell próbálkozni ezzel.” – nyilatkozta Robson a Motorsport-Total.com-nak.

    Ugyanakkor a holland versenyző már nem olyan biztos abban, hogy ez a megfelelő megoldás a bajnoki cím megszerzéséhez. Természetesen a sajtó képviselő őt is megkérdezték arról, mi a véleménye újdonsült riválisairól, ám a 22 éves versenyző szerint a Racing Point ezzel a technikával a legfőbb célt nem fogja tudni elérni.

    ,,Nem, nem fognak soha a bajnoki címért folytatott harcban részt venni. Ne hasonlítsuk őket a Mercedeshez, nincsenek egy szinten velük, mögöttük vannak. Tehát ha másolsz, akkor mindig le leszel maradva.” – véli Verstappen.

     

  • Todt: Évtizedek óta másolják egymást a csapatok

    Todt: Évtizedek óta másolják egymást a csapatok

    Az FIA elnöke, a Ferrari korábbi csapatfőnöke, Jean Todt elmondta, hogy a „más csapatok másolása” téma „évtizedek óta” jelen van a Forma-1-ben.

    Azért lett ez most felkapott téma, mert a 2020-as Racing Point megszólalásig hasonlít a 2019-es Mercedesre. Ezért is lett a gúnyneve „rózsaszín Mercedes”. Többször próbálták már ezért a riválisok megóvni a csapatokat, ezidáig nem jártak sikerrel.

    Dr. Helmut Marko ráadásul jelezte, hogy ha a Racing Point megoldását az FIA teljesen szabályosnak találja, akkor az AlphaTauri is másolni fogja a Red Bullt.

    Ugyanakkor az F1 sportigazgatója, Ross Brawn is elmondta már, hogy „nincs olyan csapat a paddockban, amely nem másolt még semmit” rivális csapattól.

    „Az, hogy másolják egymást a csapatok, olyasmi, ami évtizedek óta jelen van” – mondta Todt a L’Equipe-nek. „Minden csapat számításba veszi ezt, mikor terveznek. Emlékszem, Adrian Newey mindig jött megnézni a Ferrarit a rajtrácson.”

    A Magyar Nagydíj után a Renault megóvta a Racing Point fékcsatornáit.

    „Hogy egy csapat óvást nyújt be az normális” – mondta Todt. „A Red Bull ugyanezt tette Melbourne-ben, hogy igazoltassa a DAS rendszer szabályosságát.”

    „Persze mindig jobb, ha az óvást a versenyhétvége elején nyújtják be, nem utána.”

    „De kétség esetén mindig tiltakozni kell. Ez valójában a szabályok értelmezéséről szól.”

    „Azok a csapatok profitálnak a legtöbbet, melyek a legjobban értelmezték a szabályokat, de nagyon fontos tudni, hogy hol a határ.”

  • Sajtó: Vettel az Aston Martinba, Pérez az Alfa Romeoba tart, Kimi visszavonul

    Sajtó: Vettel az Aston Martinba, Pérez az Alfa Romeoba tart, Kimi visszavonul

    Sajtóértesülések szerint a Racing Point már le is tett egy szerződésajánlatot Sebastian Vettel elé, miközben az Alfa Romeo felkereste Sergio Pérezt.

    Májusban a Ferrari bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a német versenyző szerződését, így a pilótakeringő első fordulója idejekorán indult útjának. A négyszeres világbajnok helyére a Scuderia Carlos Sainzot szerződtette, míg a McLaren Daniel Ricciardót halászta el a Renault-tól.

    Egy kis pihenő után a Renault tette meg a következő lépést azzal, hogy bejelentették Fernando Alonso 2021-es visszatérését, míg most a Vettel/Aston Martin/Red Bull hármas tartja lázban a sportágat.

    Egy héttel ezelőtt a Bild megírta, hogy a kanadai-brit csapat már be is cserkészte a 33 éves pilótát, aki a mexikói versenyző helyét venné át az alakulatnál. Péreznek ugyanis a szerződése tartalmaz egy kiskaput, mely során az istálló július 31-ig dönthet úgy, hogy kiteszi őt. Olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy Lance Stroll lesz az aki távozik, ám nemrég Pérez elmondta, ő sem tenné ki a saját fiát, így nem hinné, hogy Lawrence Stroll meglépi ezt.

    A találgatásokat erősítve Lawrence Barretto a Formula1.com szakírója a sportág hivatalos oldalán egy névtelen forrásra hivatkozva megírta, a Racing Point/Aston Martin már szerződést is ajánlott a négyszeres világbajnoknak.

    ,,Mind Péreznek, mind pedig Strollnak érvényes szerződése van jövőre, de a forrásom szerint Vettel elé már letettek egy kontraktus, viszont a németnek van ideje mindezt átgondolni. Azonban két helyből sehogy sem lesz három. Így, hogy Stroll édesapjáé a csapat valószínűleg Péreznek kell távozni, hiába bizonyította hűségét, hiába ő a tapasztaltabb és a statisztikai mutatók szerint is a két pilóta közül (Stroll és Pérez) ő a sikeresebb is. Annak ellenére, hogy Vettel jövője még nem dőlt el, meglepő módon több istálló is bejelentkezett (sportágon belül és túl) a mexikói pilótáért, mutatva azt, hogy mennyire értékesnek találják a versenyzőt.”

    A Magyar Nagydíj sajtótájékoztatóján megkérdezték erről a 30 éves versenyzőt, aki ugyan konkrétumokat nem akart mondani, ám azt elárulta, hogy egy F1-es csapat már megkereste, valamint más sportágakból is érdeklődtek jó páran iránta.

    Barretto szerint az az egy alakulat nem más lehet, mint az Alfa Romeo. A svájci istálló Kimi Räikkönen helyére tenné Pérezt, aki többek szerint is visszavonulhat idén. A finn versenyző korábban maga is elmondta, hogy benne lehet ez az opció is a pakliban, ám azt is leszögezte, amíg élvezi a versenyzést, addig maradna.

    ,,A forrásom szerint az Alfa Romeo környékezte meg Pérezt. A mexikói versenyző így visszatérhetne ahhoz a csapathoz, ami lehetőséget adott neki az F1-ben, – akkor még Sauber – és akikkel 2012-ben a Maláj Nagydíjon egy lenyűgöző versenyzés után a dobogó második fokára állhatott. Az Alfa Romeo egyik ülése le van foglalva a Ferrari Akadémia versenyzőinek, jelenleg ezt Antonio Giovinazzi birtokolja. Így, az ő helye nincs veszélyben addig, míg a Ferrari a csapat motorpartnere. Pérez ennek értelmében csak Räikkönen helyére mehet. A 40 éves pilóta szerződése év végén lejár, így könnyedén megléphetik ezt a lépést. Viszont míg a Williams és a Haas a fejlődés jeleit mutatja, addig az Alfa Romeo nagyon szenved. Ha nem tudják kideríteni honnan ered az autó gyengesége, akkor nagy esély van arra, hogy a tabella végén maradnak. Leszerződtetni egy olyan pilótát, mint amilyen Pérez is,  viszont egy lottóötössel érne fel az istállónak. A mexikói már régről ismeri a csapat nagy részét, ami előnnyel jár, de többek között az istálló üzleti életét is beizzítaná, amire most nagy szükségük van.”

    Pérez viszont arra törekszik, hogy jelenlegi csapatnál maradhasson, ugyanis velük a dobogó is elérhetővé válhat.

    ,,Miért akarnak Pérez odamenni, (Alfa Romeo), ha tisztában van azzal, hogy mennyire szenvednek? Nos, ez egy igen jó kérdés. Annyi biztos, hogy a Racing Pointot nem akarja elhagyni, különösen úgy, hogy a második illetve harmadik legjobb autó az övék a rajtrácson. Ám, ha kényszerítik őt a távozásra, és ő még nem akar felhagyni a versenyzéssel, akkor az Alfa Romeo egy jó menedék lehetne a számára, ahonnan majd később újragondolhatja a lehetőségeit. A svájci istálló világossá tette, hogy érdeklődnek a mexikói pilóta iránt, ám megértem azt, hogy Pérez ez miért nem viszonozza, ugyanis ő továbbra is elkötelezett a Racing Point felé.” – írja Baretto.