Címke: Racing Point

  • „Mintha el sem ment volna” – a versenytársak Hülkenberg visszatéréséről

    „Mintha el sem ment volna” – a versenytársak Hülkenberg visszatéréséről

    Nico Hülkenberg kivívta versenytársai elismerését a váratlan visszatérését követően, annak ellenére, hogy végül el sem rajtolhatott.

    Sergio Pérez pozitív tesztje után a Racing Point Hülkenberget kérte fel, hogy helyettesítse korábbi csapattársát. A német nyolc hónap után ugrott újra F1-es autóba, és 13. lett az időmérőn.

    „Láttam megérkezni, és olyan, mintha el sem ment volna. Nyilván nincs ez így, hiszen nem készült fel rendesen, és nem ismeri az autót.” – mondta róla Lewis Hamilton.

    „Ha ez nincs meg, akkor nagy hátrányból indul. De nagyszerű pilóta, ha valaki meg tudja csinálni, ő igen.”

    A legnagyobb kihívás a vezetés fizikai aspektusa jelentette Hülkenberg számára, aki a kevés edzés után nincs hozzászokva a nehézségi erőkhöz. Hamilton mellett Verstappen is megerősítette, nehéz lett így a visszatérés számára.

    „Láttam az első szabadedzés után, és a nyaka az egyik irányba állt. Hosszú nyaka van ez pedig nem feltétlenül előny.”

    „Beszéltem vele még amikor teljes állásban itt versenyzett. Nem volt egyszerű neki. Nem könnyű, bármennyit is edz az ember, amikor először ül be az autóba ilyen sebességeknél – ráadásul ezen a pályán – az nem lesz kellemes.”

    Valtteri Bottas is elismerően nyilatkozott kollégája tempójáról:

    „Fájni fog, hiszen nem tudott felkészülni, mint mi az első versenyen, de szerintem jó munkát végez. Nagy kihívás ez neki, ilyen rövid idő alatt, de jó köröket ment. Nyilván ebben segítségére volt a tapasztalata is.”

    Bár végül az erőforrás meghibásodása megfosztotta a versenyen való részvételtől, ez mindenképp jó jel Hülkenberg számára. Amennyiben ő áll majd rajthoz a 70. Évforduló Nagydíján is, már felkészültebb lesz majd.

  • Harmadszor is óvott a Racing Point ellen a Renault

    Harmadszor is óvott a Racing Point ellen a Renault

    Akárcsak az elmúlt két verseny után, most is óvást nyújtott be a Racing Point autói ellen a Renault, mondván szerintük nem szabályos az.

    Az enstone-i csapat a Stájer Nagydíj után óvott először, mondván egy az egyben átvettek egy olyan elemet (jelen esetben a fékhűtőt) egy másik csapattól, amit a szabályok tiltanak.

    Még az első vizsgálatnak sem született meg az eredménye, noha a hírek szerint a következő héten már erre fény derül.

    A Brit Nagydíj a franciák számára sokkal jobban sikerült, ugyanis Ricciardo 4., Ocon pedig a 6. helyen végzett, miközben a Racing Point csupán két pontot tudott szerezni Lance Stroll jóvoltából. Nic Hülkenberg technikai probléma miatt rajthoz sem tudott állni.

    A Renault a Twitteren egy szűkszavú közleményben tudatta az újabb óvásukat.

    „Bejelentjük, hogy a Renault DP World Forma-1-es csapata egy kérést terjesztetett a stewardok felé, hogy tisztázzák a Racing Point RP20-as autójának legalitását. A végső döntésig további kommentet nem kívánunk hozzáfűzni ehhez a témához.” – tweetelte a csapat.

  • Hülkenberg szerint lett volna még potenciál a Racing Pointban

    Hülkenberg szerint lett volna még potenciál a Racing Pointban

    A silverstonei hétvége kezdete előtt szinte senki nem számított arra, hogy Nico Hülkenberget újfent láthatjuk majd Forma-1-es autóval versenyezni. Azonban miután Sergio Pérez koronavírus tesztje pozitív lett, a Racing Point vezetőségének pótolnia kellett a mexikóit. Választásuk végül a német pilótára esett, aki éppen, hogy csak lemaradt a Q3-ról a Brit Nagydíj tegnapi időmérő edzésén.

    „Úgy éreztem, hogy ebben lehetett volna akár többi is, mert nem sikerült kihoznom a maximumot az autóból,” – értékelt Hülkenberg. „Azonban jelen körülmények között ezt nagyon nehéz lett volna véghez vinni. Nem hiszem, hogy már az első alkalommal sikerül az autó minden lehetőségét kiaknázni.

    „Azonban kicsik voltak a különbségek, egyáltalán nem volt messze a Q3. Különböző keverékekkel próbálkoztunk, ami végül nem jött ki jól a számomra. A ritmust is nehéz volt felvenni, ennyit a mai napról.

    „Szerintem az első tíz versenyző közül is sokan fognak majd a közepes gumikon rajtolni. Érdekes lesz látni majd a fejleményeket. Számomra most minden helyzet újnak számít, szóval a létező leggyorsabban kell belerázódnom ezekbe.

    „Ezek az autók szörnyetegek. Még soha nem éreztem ennyi G-t a kanyarokban, ami miatt különösen nehéz volt a mai időmérő.”

  • Kimi végleg ki akar szállni a Forma-1-ből 2020 végén!

    Kimi végleg ki akar szállni a Forma-1-ből 2020 végén!

    Kimi Räikkönen felkészült arra, hogy végleg kiszálljon az F1-ből 2020 végén, tudta meg az InsideRacing. A finn pilóta jelenlegi szerződése véget ér az Alfa Romeóval idén, és úgy tudni, hogy a hétvégén értesíti a döntéséről a svájci csapatot is. Amennyiben így lesz, akkor Kimi 2001 óta 18 évnyi jelenlét után int búcsút.

    Räikkönen gyengén kezdte az évet, és az Alfa Romeo leginkább a mezőny végén harcol a Haas és a Williams autóival. Magyarországon a 40 éves pilóta lett a legutolsó az időmérőn, ami először fordult elő a karrierje versenyzői folyamán. Ráadásul három verseny után pontja sincs.

    Még mielőtt szögre akasztja a sisakot, elérhet egy újabb F1-es mérföldkövet. Rubens Barrichellonál is több futam teljesítése után ő lesz a királykategória valaha volt legtapasztaltabb pilótája. A brazil 322 futamos indulását októberben a Nürburgringen, az Eifel Nagydíjon érheti be, és akár 329 nagydíjjal fejezheti be a karrierjét, amennyiben idén 18 futam lesz a száguldó cirkuszban.

    Ez a hír táptalaja lehet azon pletykának is, mely szerint Sergio Perez visszatér az egykoron Sauber néven ismert csapatához, így a Racing Point 2021-re a helyére valóban leigazolhatja Sebastian Vettelt.

  • Főnöke nem hibáztatja Pérezt, hogy megfertőződött

    Főnöke nem hibáztatja Pérezt, hogy megfertőződött

    Koronavírus fertőzés miatt kénytelen kihagyni a Brit Nagydíjat, meg lehet, hogy a soron következő 70.Évforduló Nagydíját is Sérgio Pérez.

    A Forma-1 rendkívül szigorú intézkedésekkel igyekezett elejét venni a világméretű járványnak éppen ezért sokan Pérez felelősségét kérdőjelezik meg abban, hogy ő lett az első fertőzött F1-es pilóta.

    A mexikói maga elismerte, hogy Magyarország után hazautazott Mexikóba, ahol a sérülést szenvedett édesanyját látogatta meg. Ám a felesége a közösségi oldalára olaszországi nyaralásról is rakott fel képet, amit aztán a teszt eredménye után egyből le is törölt.

    Otmar Szafnauer azonban nem tesz szemrehányást versenyzőjére az utazásai miatt.

    „Utólag okosnak lenni könnyű, de a világon mindig lesz ilyen. Nincs olyan kikötés a szerződésében, hogy engedélyt kellene kérnie ahhoz, hogy meglátogassa a családját.” – kezdte.

    „Nem hiszem, hogy Checo bármi rosszat is csinált volna, amikor hazament a családjához. Ez ugyanaz, mint amikor a Ferrari visszamegy Olaszországba.” – védte meg Pérezt.

  • Szafnauer: Nem szeretünk beszélni a szerződéseink részleteiről

    Szafnauer: Nem szeretünk beszélni a szerződéseink részleteiről

    Otmar Szafnauer is már kénytelen volt megszólalni, miután kiderült, hogy Sergio Perez szerződésében van egy lehetséges kilépési záradék. Ennek hatására a mexikói pilóta többet is tudhatna a sorsáról július 31 után, de a Racing Point azt állítja, hogy nincs ilyen záradék Perez kontraktusában.

    A pink csapat jelenleg Sebastian Vettellel egyeztet egy lehetséges versenyülésről 2021-re, amikor a csapatot már majd Aston Martin néven kell keresni. Lance Stroll és Perez jelenleg pedig hosszabb távon is elköteleződött az istállóhoz, de egyiküknek mennie kell, amennyiben a felek megegyeznek. A csapatfőnök így nyilatkozott erről az Autosport.com-nak:

    „Általában nem szeretünk a szerződéseink részleteiről beszélni, de most megragadom a lehetőséget, hogy elmondjam, az az opció, amiről beszélnek, az nem igaz.”

    Perez ugyanakkor megerősítette, hogy vannak más záradékok is a szerződésében, amelyek lehetővé teszik, hogy idő előtt felmondja azt. Ezek javarészt a szponzori szerződésekkel függnek össze.

    Vettel csütörtökön annyit közölt, hogy nem kell kapkodnia a jövőjével kapcsolatban, és nincs döntési kényszerben. Annyi biztos jelenleg, hogy hat évnyi szolgálat után elhagyja a Ferrarit.

  • Hivatalos: Nico Hülkenberg visszatért az F1-be a Racing Point színeiben!

    Hivatalos: Nico Hülkenberg visszatért az F1-be a Racing Point színeiben!

    Gyakorlatilag csak három futamot hagyott ki 2019 óta Nico Hülkenberg, aki a hétvégén Sergio Perez helyére ugrik be korábbi csapatához. Nico utoljára 2016-ban volt az akkor még Force India néven futó alakulat tagja, így ismeri a csapatot és a körülményeket. Lawrence Strollék pedig neki szavaztak inkább bizalmat, pedig elérhetőek lettek volna számukra a Mercedes tesztpilótái is, Esteban Gutiérrez és Stoffel Vandoorne is. A megállapodás egyelőre két versenyre szól, mivel a mexikói kénytelen lesz kihagyni a következő versenyhétvégét is, a kötelező 10 napos karantén miatt.

    Hülkenbergnél szerencsére amúgy is nála volt a bukósisakja, hiszen egy GT tesztre készült a Nürburgringen, így gyakorlatilag haza se kellett ugrania, hanem csak a célállomása lett megváltoztatva a GlobeAir gépének, akik amúgy is támogatói a németnek.

  • Vettel állítja, bőven van ideje arra, hogy jövőjéről döntsön

    Vettel állítja, bőven van ideje arra, hogy jövőjéről döntsön

    Sebastian Vettel elmondta, rengeteg ideje van arra, hogy a jövőjéről döntsön, és e tekintetben semmilyen nyomás nem nehezedik rá.

    A német versenyző kipihenten és vidáman érkezett meg a silverstone-i pályára. A Magyar Nagydíj után ellátogatott Maranellóba, hogy bepattanjon a szimulátorba gyakorolni és  segítse csapata munkáját, ezután az edzésre fordította a figyelmét, megejtett pár telefonhívás, majd a maradék időt feleségével és három gyermekével töltötte.

    A Brit Nagydíj helyszínén azonban nagy érdeklődés vette körül, ugyanis ma jár le Sergio Pérez szerződésének záradéka, így ha a négyszeres világbajnok jövőre az Aston Martinnál szeretne versenyezni, akkor választ kell adnia a csapatnak. Sokan ezért arra számítottak, hogy a hétvégén Vettel bejelent valamit, ám a 33 éves pilóta elutasította ezt, mondván nem történt semmi, ezért nincs mit megosztania.

    A német F1-Insider Helmut Markot is megkereste a témával kapcsolatban, ugyanis köztudott az, hogy az osztrák még mindig tanácsokkal látja el a német bajnokot.

    ,,Ahogy én tudom, van még ideje dönteni.” – árulta el a Red Bull 77 éves vezetője.

    Vettel a csütörtöki sajtótájékoztatón hasonló nyilatkozatot adva elmondta, egyáltalán nem kell sietnie semmivel sem:

    ,,Nem sürget az idő, ezért csak ismételni tudom magam. Talán hetekkel később már tudok valamint mondani, de az is lehet, hogy ez egy ennél is hosszabb folyamat lesz. Számomra az a legfontosabb, hogy a csomag passzoljon hozzám, ugyanis ennek mentén tudom meghozni a legjobb döntést. Idővel majd tehát kiderül mi lesz.”

    Három opció áll a heppenheimi előtt: vagy folytatja, vagy kihagy egy évet, vagy pedig végleg visszavonul. A német versenyző azonban nem engedett bepillantást a lapjai közé:

    ,,Egy dolgot mondhatok, képes vagyok teljesíteni, ha a csomag is alkalmas rá. Nem titok az, hogy nyerni akarok, nem változott tehát semmi sem.”

    Azzal, hogy Nürburgring bekerült a naptárba a négyszeres világbajnok a hazájában is versenyezhet idén. Ugyanakkor az októberi időpont miatt nagyon trükkös körülmények is fogadhatják a mezőnyt.

    ,,Egy nagyszerű pálya, ami rengeteg tradícióval rendelkezik. Az időjárás tartogathat nagy meglepetéseket. Ugyanúgy lehetséges az, hogy 0 fok lesz, mint az, hogy sütni fog a nap 20 fok mellett.” – újságolta Vettel, aki nem mellesleg német Szibériának nevezte a környéket.

    Ugyanakkor az idei autó miatt nem lehet boldog a 33 éves versenyző. John Elkann korábban elmondta, hogy a Ferrari legkorábban 2022-ben szerezhet győzelmeket, és ezt a nézetet a négyszeres világbajnok is osztja:

    ,,Úgy vélem a Ferrari szurkolóknak és nyilvánosságnak joga van tudni az igazságot. Sajnálom a dolgozókat, ugyanis mindent megtesznek annak érdekében, hogy sikereket érjünk el.”

    Silverstone-ba így nem vár nagy lehetőségekre Vettel, ugyanis tisztában van lemaradásuk mértékével:

    ,,A pálya nem igazán fekszik nekünk, így sereghajtók leszünk.” -tette hozzá.

  • Hülkenberg is szóba jöhet mint Pérez helyettese

    Hülkenberg is szóba jöhet mint Pérez helyettese

    Az idénre ülés nélkül maradó Nico Hülkenberg akár már most hétvégén is visszatérhet a Forma-1-be. A német a Racing Point egyik autójába ülhet be, miután Sergio Pérez pozitív koronavírustesztet produkált, így nem versenyezhet. A mexikói távolmaradását nemrég az FIA erősítette meg, rá most karantén vár.

    A Motorsport.com értesült mindarról, hogy Hülkenberg visszatérhet a csapathoz, ahol már 5 évet lehúzott. 4 szezont versenyzett végig, a 2012-est, és a 2014-2016-ig terjedőket. A németnek adott esetben át kellene esnie egy koronavírus teszten, és meg kellene egyeznie a Racng Point csapatával is.

    Pérez viszont a jövő hétvégi, szintén silverstone-i futamot is ki fogja hagyni, hiszen a brit szabályoknak megfelelően egy pozitív teszt után kötelező a 10 nap karantén.

    A Racing Pointnak alapvetően nincs kifejezett tartalékversenyzője, aki ilyenkor beugrana. A Mercedesszel osztoznak az ilyen pilótákon, így akik szóba jöhetnek, az Esteban Gutierrez és Stoffel Vandoorne. Előbbi viszont 2016 óta nem ült Forma-1-es autóban versenyen, utóbbi pedig a Formula E berlini futamaira készül.

  • Hivatalos: Pérez második tesztje pozitív lett, nem indul a hétvégén!

    Hivatalos: Pérez második tesztje pozitív lett, nem indul a hétvégén!

    Az FIA hivatalosan bejelentette, hogy Sergio Pérez második koronavírus tesztje pozitív lett, így nem indul a versenyen.

    A mexikói versenyző már a csütörtöki sajtótájékoztatón sem vehetett részt, ugyanis első tesztje nem felelt meg az előírásoknak. A pilóta és a Racing Point pár embere elővigyázatosságból önkéntes karanténba vonult, majd később a második tesztnek is alávetették őket. Pérez eredménye azonban pozitív lett, így ő már biztos nem vehet részt a Brit Nagydíjon.

    A Forma-1 és az FIA a következő közleményt adta ki az eset kapcsán:

    ,,A mai bejelentést követően, mi szerint Sergio Pérez a BWT Racing Point versenyzőjének koronavírus tesztje nem felelt meg, az FIA és az F1 kénytelen megerősíteni azt, hogy a pilóta második tesztje pozitív lett. Pérez az illetékes egészségügyi hatóságok utasításai mentén önkéntes karanténba vonult, és továbbra is a fent említett szerv iránymutatását fogja követni. A Brit Nagydíj szervezői a helyi egészségügy szervezettel és az FIA Covid-19 miatt létrehozott delegációjával együttműködve kontaktkutatást végzett el, és a versenyzővel közeli kapcsolatban lévőket elkülönítette. Az FIA és a Forma-1 által létrehozott eljárás ugyanakkor lehetővé tette az esemény gyors lezárást, így a hétvége további programjaira ez nem lesz nagyobb hatással.”

    A szabályok szerint Pérez nemcsak a hétvégei eseményeiből, hanem a következő futam programjából is kimarad. A Racing Point nem jelentette még be, hogy ki helyettesíti a mexikói pilótát. A korábbi megegyezés szerint erre a Mercedes tartalék versenyzőinek, Stoffel Vandoorne-nak és Esteban Gutiereznek lesz lehetősége.

    Pérez nemcsak az idei évre pecsételheti meg sorsát, ugyanis holnap jár le a kilépési záradéka. A Racing Point ugyanis az események tükrében könnyebben dönthet Sebastian Vettel mellett, és engedheti el a 30 éves versenyzőt.