Címke: Racing Point

  • Csak egy fejlesztés fog felkerülni a Racing Point autóira

    Csak egy fejlesztés fog felkerülni a Racing Point autóira

    A Racing Point csak egy fejlesztéssel készül, míg közvetlen riválisai több újításon is dolgoznak.

    A középmezőny nagyon szoros, ugyanis a kanadai-brit csapat, a McLaren és a Ferrari nagyon közel van egymáshoz a konstruktőri pontok tekintetében. A sort a rózsaszínek vezetik, bár tőlük a vitatott fékhűtők miatt 15 egységet már levontak, viszont korántsem biztos az, hogy ennyivel megússzák. A Renault és Scuderia ugyanis fellebbezett a  stewardok ítélete ellen, így az ügyet a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság foglya tovább tárgyalni.

    Jelen állás szerint a Racing Point konstrukciója a leggyorsabb, viszont a McLaren további fejlesztésekkel fog előrukkolni 2020-ban. Ezt a személetmódot követi a Ferrari is, bár a vörösök korábban azt is jelezték, hogy 2022-ben lehet csak először nagy dolgokat várni tőlük. Az Auto Motor und Sport úgy tudja, hogy a kanadai-brit csapat csak egy fejlesztéssel készül, amit az Olasz Nagydíjon vethetnek be, viszont azután nem fog újítás érkezni az RP20-ra. Lawrence Stroll csapata csak a padlólemez megalkotására koncentrál, amit a 2021-es autón fognak használni, így arra számítanak, hogy az ellenfeleik el fogják kerülni őket. McLaren a motorváltás miatt nemcsak az autó „alján” munkálkodhat, hanem a kasznin is módosíthat, ugyanis jövőre már Mercedes motorokkal felszerelve róják a köröket.

  • Norris szerint nem a McLaren a harmadik erő

    Norris szerint nem a McLaren a harmadik erő

    Az idei Forma-1-es szezonban eddig öt versenyző ünnepelhetett a pódiumon: Lewis Hamilton, Max Verstappen, Valtteri Bottas, Charles Leclerc és Lando Norris. Az előbb felsorolt nevek közül talán Norrisé a legmeglepőbb, mert a McLaren hosszú éveken keresztül szenvedett, ami miatt a dobogós helyezések nagyon távol kerültek tőlük.

    A wokingi istálló versenyzői nem csak az egyéni, hanem a konstruktőri bajnokságban is jól teljesítenek. A McLaren ugyanis jelen pillanatban a negyedik helyen áll a gyártók versenyében, mindössze egy ponttal lemaradva a harmadik helyezett Racing Pointtól. A fiatal Norris és csapata pedig egyáltalán nem számított arra, hogy ilyen erősen kezdik majd a 2020-as évadot.

    „Nem, jelenleg sokkal jobban teljesítünk, mint ahogy arra előzetesen számítottunk,” – mondta a McLaren fiatal brit versenyzője.

    A wokingiak csatája a Ferrarival és a Racing Pointtal továbbra is nyitott, ugyanis a három csapat között rendkívül kicsi a különbség a konstruktőri bajnokságban. Ezen triót azonban a Renault már egy nagyobb lemaradással követi, akik a mostani Spanyol Nagydíjon először maradtak pont nélkül az idei szezonban.

    „Nem nehezítették meg a dolgunkat az utóbbi két szezonban, azonban ettől függetlenül nem dőlhetünk hátra. Emellett azt sem hiszem, hogy a Mercedesnek és Red Bullnak van a legjobb autója.

    „Amikor nem mi vagyunk a leggyorsabbak, megpróbálunk előnyt kovácsolni mások balszerencséjéből. Vagy csak egyszerűen gyorsabbnak kellene lennie, mint a Ferrarinak és Racing Pointnak,” – folytatta Norris, akit elsősorban az utóbbi csapat autója nyűgöz le.

    „Azzal az autóval szinte kötelező lenne az első háromban végezni vagy legalább meg kellene nehezíteniük Max (Verstappen) dolgát,” – zárta a fiatal brit.

  • Häkkinen: A Ferrarinak kell találnia valamit Monzára, Mugellóra és Imolára

    Häkkinen: A Ferrarinak kell találnia valamit Monzára, Mugellóra és Imolára

    Mika Häkkinen szerint a Ferrarinak nagyobb fokozatra kell kapcsolnia és meg kell találnia a sebességét az Olaszországban tervezett fordulókra.

    A Scuderia tavaly még a győzelmekért és a dobogós helyezésekért harcolhatott, idén azonban csak elvétve láthatják magukat a pódiumon. Az új konstrukció és az áttervezett erőforrás nem hozta meg a várva várt áttörést, sőt még nagyobb hátrányt szedtek össze vele.

    A koronavírus miatt az élet úgy hozta, hogy idén három versenyt is rendeznek a napfényes Itáliában, azonban az olasz csapat nem biztos, hogy képes lesz a várakozásoknak megfelelően teljesíteni. Häkkinen a már megszokott elemzésében értékelte többek között a Ferrari teljesítményét is, aminek javulnia kell, ha jól akarnak a hazájukban szerepelni.

    ,,Egyértelmű az, hogy problémák vannak a Ferrarival, ugyanis nekik nem a középmezőnyben kellene harcolniuk a pontszerző helyekért. Ugyanakkor az, hogy Sebastian (Vettel) képes volt visszatámadni és a hetedik helyet megszerezni némi boldogságot hozott nekik. Ám a Ferrarinak abban kell reménykednie, hogy megtalálják majd a sebességüket a hazai versenyeiken, amiket Monzában, Mugellóban és Imolában rendeznek meg.”

    Sergio Pérez visszatért, így Nico Hülkenbergtől búcsút kellett venni. A Racing Point folytatta a jó szereplést ugyanis mindkét pilótájuk masszív pontokat tudott szerezni.

    ,,Lance Stroll negyedik és Sergio Pérez ötödik helye természetesen egy remek eredmény. A Racing Pointnak – amiből jövőre Aston Martin lesz – egyértelműen egy gyors autója van. Hülkenberg ezt meg is mutatta azzal, hogy a silverstone-i második nagydíjon a harmadik helyet szerezte meg a kvalifikáción. Pérez visszatérése mindkettőjük számára fontos volt a tekintetben, hogy megmutassák mire képesek. Lance (Stroll) rajtja remek volt, nagyon éretten kontrollálta a versenyt. A Racing Point most már a harmadik a bajnokságban, de a McLaren és a Ferrari még ott liheg a nyakukban.” – írta Häkkinen az Unibet oldalán vezetett rovatában.

  • Wolff figyelmeztette riválisat az adatcseréről szóló vádaskodások miatt

    Wolff figyelmeztette riválisat az adatcseréről szóló vádaskodások miatt

    Toto Wolff kihangsúlyozta, az az állítás, miszerint a Mercedes is bűnös a Racing Point ügyében „ostobaság”.

    Az elmúlt időszakban napvilágot látott egy olyan pletyka miszerint a csillagosok a 2019-es autójuk szélcsatornamodelljét a kanadai-brit csapat rendelkezésére bocsátották. Ez csak olaj volt a már így is lobogó tűzre, ugyanis a Forma-1 berkein belül nem mindenki hiszi azt el, hogy fotók alapján tervezte idei autóját a rózsaszín istálló. A riválisok többsége szerint tervrajzokat és adatokat is kapott a csapat, sőt, a vitatott fékhűtők tervezésében is közrejátszottak a Fekete Nyilak.

    A Mercedes csapatfőnöke elmondta, erről szó sem volt, sőt ez mind nonszensz.

    ,,Ha a fotókon kívül más eszközök segítségével is másolták volna az autónkat, arról tudnánk. Ezért ezt a vitát véleményem szerint ostobaság lenne folytatni, és én határozottan meg fogom védeni a márkánkat, ha valaki szeretne ezen az úton tovább haladni.” – nyilatkozta Wolff az Auto Bild-nek.

    A hangok azonban nem halkulnak el, sőt, egyre több vádaskodás zúdul a két csapatra. A Renault minden futam után óvást indít a Racing Point ellen, sőt a Ferrarival kiegészülve a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróságon fogják tovább tárgyalni az ügyet.

    Ugyanakkor Günther Steiner szerint nem meglepő az, hogy kollégája ilyen vehemensen tagadja az állításokat:

    ,,Ezt kell tennie, ugyanis nyilvánvaló az, hogy adtak adatokat a Racing Pointnak, ez pedig ütközik a szabályokkal. A Ferrari csakúgy sosem adott volna nekünk ilyeneket.”

    Wolff szerint azonban mindez a politikáról és a Mercedes gyengítéséről szól:

    ,,Úgy vélem, hogy a Racing Point esete remek lehetőséget ad a riválisainknak arra, hogy nyomást gyakoroljanak ránk.” – tette hozzá az osztrák vezető.

    Viszont nem csak a két istálló ellenfelei látják mi ezzel a probléma:

    ,,Ami a Racing Pointtal történt az túl mutatni mindenen. Alain Prost valami olyasmit mondott: ‘ha ez rendben van, akkor mi mind összepakolhatunk, ugyanis ha ezt csináljuk, akkor ez már nem a Forma-1.’ Azt kell mondanom, hogy egyet értek vele.” – osztotta meg véleményét a Sport1-nek Christian Danner.

  • A csapat már tudja, Pérez honnan kaphatta el a vírust

    A csapat már tudja, Pérez honnan kaphatta el a vírust

    Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke elárulta, szerinte hogyan lett beteg mexikói versenyzője, Sergio Pérez.

    Péreznek ki kellett hagynia két silverstone-i fordulót a vírus miatt, miután a Brit Nagydíj délelőttjén pozitív lett a tesztje. Ezután 10 napra karanténba vonult, de a Spanyol Nagydíjon már visszaülhetett a volán mögé.

    Sokan úgy vélték, akkor hibázott, amikor hazament Mexikóba, kórházba kerülő édesanyját meglátogatni, de Szafnauer úgy véli, más volt a ludas.

    „Szerintünk a magánséftől kapta el, akit felvett. Ez bárkivel előfordulhatott volna, ő minden óvintézkedést megtett. A szüleivel evett, és nem rendelt sehonnan. A szakácsot is azután vette fel, hogy visszatért Európába, hogy ne kelljen étterembe mennie. Szerintünk épp tőle kapta el.”

    A csapatfőnök örült a gyors felépülésnek, ezért Pérez kiváló fizikai állapotát dicséri.

    „Jó volt látni, hogy túljutott a víruson. Amikor tesztelték, teli volt vele, de gyorsan túlesett rajta. Szerintem ez azért lehet így, mert kiváló formában van.”

    A visszatérés is jól sikerült a mexikói számára, aki bár csapatársa előtt ért be a célba, egy erősen vitatható büntetés miatt visszasoroltak az ötödik helyre.

  • Kolles: Kizárt dolog az, hogy fotók alapján autót lehet másolni

    Kolles: Kizárt dolog az, hogy fotók alapján autót lehet másolni

    Colin Kolles felkavarta az állóvizet azzal, hogy állítja, hogy szerinte kizárt az, hogy a Racing Point a nagyon is kezes RP20-ast simán a Mercedes W10-esről készült képek alapján építette volna meg. Persze, ezen kijelentéseivel rúg egyet a Mercedes csapatvezetőjébe, Toto Wolffba is. A Renault rendre fel óvást is nyújt be a Racing point ellen. A FIA végül a fékrendszer miatt ítélte el őket, amit az RP20-asban használnak. Ez nem listázott alkatrész, így azt a csapatoknak házon belül kell azt megtervezni.

    Otmar Szafnauer annyit elismert, hogy a technikai csapatuk lemásolta a bajnoki Mercedes tavalyi megoldását. Ugyanakkor szerinte ez a szabályok adta kereteken belül történt, így fellebbeztek a pénzbüntetésük és a 15 pont elvétele miatt a FIA-nál.

    A Magyarországon szakképzett fogorvos Kolles, korábban Forma-1-es csapatok irányítása után ma már a WEC-ben aktív. A Sport1-en beszélt arról, hogy miképp zajlik egy F1-es autó tervezése, egészen a koncepciótól kezdve, annak a bemutatásáig:

    „Kizárt dolog az, hogy fényképek alapján le lehetne másolni egy autót. Nem csak a fékről van itt már szó, hanem az egész koncepcióról. Azt mondták nekem, hogy megengedték nekik, hogy használhassák a 60%-os nagyságú szálcsatorna modelljüket. Továbbá a demó autójukat mintaként, ezeknek az alkatrészeit beszkennelték, majd konvertálták CAD rendszerekbe. Másképp ezt lehetetlen lenne megcsinálni.”

    Kollesnak volt már afférja korábban Toto Wolffal, amikor 2013-ban azzal fenyegetőzött, hogy a felvett beszélgetésüket nyilvánosságra hozza, amelyben az osztrák elég kemény megjegyzései is hallhatóak. Állítólag az F1 akkori ura, Bernie Ecclestone beavatkozásával rendezték a vitás kérdéseket, míg a Mercedes a bíróságon szerzett érvényt annak, hogy a beszélgetés részletei ne kerülhessenek napvilágra.

    A Spanyol Nagydíjat követő beszélgetős műsorban Kolles újra megragadta az alkalmat, hogy taszajtson egyet régi ellenségén Wolffon, akinek részvénye is van Lawrence Stroll Aston Martin projektjében. Nem kétséges, hogy a csapatok és annak a főnökeik között a szövetség sokkal barátibbá vált, mióta a kanadai milliárdos megmentette a Force Indiát, majd újra elindította azt Racing Point néven, és jövőre már Aston Martin néven kell keresnünk az istállót. A ByKolles Racing WEC csapatfőnöke így zárta a mondandóját:

    „Amennyiben Mercedes igazgatósági tag lennék, feltenném a kérdést, hogy a csapatvezető miért vakációzik állandóan egy hajón, és látogatja meg Gstaadot. Ez csak egyike azon dolgoknak, amely szerintem nem egészen megfelelő. Úgy gondolom, hogy nagyon is szoros közöttük a kapcsolat. Ugyan ez a saját álláspontom, de tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, és mások is osztják ezt a véleményt.”

  • Vettel: Nincs már túl sok szabad ülés, ezt mindenki tudja

    Vettel: Nincs már túl sok szabad ülés, ezt mindenki tudja

    Köztudott, hogy Sebastian Vettel és a Ferrari útjai év végén elválnak. A német pedig még nem írt alá sehová jövőre, új csapatot keres.

    A pletykák régóta arról szólnak, hogy a négyszeres világbajnok az Aston Martinhoz igazol majd. Vettelt már látták a paddockban Lawrence Strollal, de a jövőre Astonná alakuló Racing Point csapatfőnökének, Otmar Szafnauernek a kocsijában is. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a rózsaszín csapat pilótája, Sergio Pérez azt nyilatkozta, a pletykák el fognak csendesedni, és nem érkezik a helyére senki.

    „Jelenleg nincs semmi újdonság, és ez még egy ideig így is maradhat” – mondta a helyzetéről Vettel. „Azonban nem kell zseninek, vagy pletykaszakértőnek lenned ahhoz, hogy tudd, nem sok ülés van már szabadon.”

    „Ami most a legfontosabb számomra, hogy megbizonyosodjak róla, hogy jó csomagot kapok. Jó autót akarok, amivel az élen harcolhatok. Ezenkívül a csapatnak törekednie kell arra, hogy még jobb legyen. Nem utolsó sorban pedig nekem is élveznem kell” – zárta gondolatát a német.

  • Pérez kiakadt az igazságtalan büntetése miatt

    Pérez kiakadt az igazságtalan büntetése miatt

    Sergio Pérez öt másodperces büntetése miatt bukta el a negyedik helyet a Spanyol Nagydíjon csapattársával szemben. A mexikóit azért büntették, mert figyelmen kívül hagyta a kék zászlót, miközben Lewis Hamilton lekörözte. Pérez nem hagyta szó nélkül a versenybírók döntését, nagyon igazságtalannak tartotta azt.

    „Nem értem, hová kellett volna lehúzódnom, Hamilton a kör legvégén ért utol, a nagyon szűk és keskeny utolsó szektorban. Nem tudtam hová menni” – érvelt saját igaza mellett az ötödikként végző Racing Pointos. „Nagyon veszélyes lett volna, ha bármit csinálok akkor, mégis megkaptam a büntetést. Nagyon igazságtalannak érzem, de ez van.”

    „Annak legalább örülhetek, hogy nem vesztettünk pontot, mert Lance előzött csak meg emiatt, de a büntetés akkor is kemény volt. A kilences kanyarban szóltak rám, hogy jön Lewis, és a tízesbe elég gyorsan is jött be, de akkor is úgy gondoltam, az első lehetőség az egyes kanyar, hiszen a szűk pálya miatt az elengedés csak rosszul jöhetett volna ki. Úgy gondoltam, csak több időt veszít azzal, hogy elengedem. Nem tudom, mi változott, míg nem voltam itt, de láttam már sokkal durvábbat is, amit megúsztak büntetés nélkül.”

    Pérez hozzátette, örül csapata remek versenyének, valamint annak, hogy sikerült kivitelezniük az egy kiállásos stratégiát.

  • A Renault ismét óvott a Racing Point ellen, de a stewardok gyorsabbak voltak

    A Renault ismét óvott a Racing Point ellen, de a stewardok gyorsabbak voltak

    Ismételten megrovásban részesítették a stewardok a Racing Pointot, ugyanis a csapat továbbra is használja a vitatott fékhűtőit.

    A múlt héten a versenyfelügyelők biztossága megállapította, hogy a kanadai-brit csapat a kérdéses elemeivel megszegte a sportszabályzatot. Büntetésül 15 konstruktőri pontot levontak tőlük, valamint 400.000 euró befizetésére kötelezték őket. Mivel az alkatrészek nem sértik meg a technikai szabályzatot az istálló használhatja őket, ám minden egyes futamon megrovás jár értük.

    A Ferrari, a Renault és a Racing Point is fellebbezett a stewardok döntése ellen, így a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság színe előtt fog folytatódni az ügy.

    Lawrence Stroll csapta viszont továbbra is használni fogja az elemeket, így minden futam után jelenésük lesz az stewardoknál. A Spanyol Nagydíj leteltével az FIA ismét beidézte a Racing Point képviselőit, majd miután megállapították, hogy még mindig a vitatott elemeket használják, jött a már megszokott „büntetés.”

    A Renault ismét óvott, majd visszavonták a panaszt:

    A már jól megszokott forgatókönyv szerint a francia csapat ismételten a stewardokhoz fordult a Racing Point miatt, viszont az óvást később visszavonták, mert a versenyfelügyelők megelőzték őket.

    ,,A Renault DP Word F1 Team panaszt tett a BWT Racing Point F1 Team 18-as és 11-es rajtszámmal ellátott autói miatt. Az óvást időben nyújtották be. A versenyfelügyelői döntések 42. dokumentumának közzététele után viszont visszavonták a tiltakozást. A stewardok ezért úgy határoztak, hogy az ezzel járó költséget visszatérítik a csapatnak.” – áll a hivatalos közleményben.

  • Sajtó: Belgiumban fog szerződést kötni Vettel és az Aston Martin

    Sajtó: Belgiumban fog szerződést kötni Vettel és az Aston Martin

    Sajtóértesülések szerint Sebastian Vettel egy több évre szóló kontraktus fog aláírni a Belga Nagydíjon.

    A májusi bejelentés óta a Forma-1 szereplői azt találgatják, vajon melyik csapatnál fog versenyezni jövőre a német pilóta. Eleinte még a McLaren és a Mercedes is esélyesnek számított, ám a wokingiak Daniel Ricciardo mellett döntöttek, míg a csillagosok a jelenlegi párosukkal szeretnék folytatni a munkát. Ezután az Aston Martin/Racing Point és a Red Bull emelkedett a lehetséges opciók közé A Bikák azonban már többször is elmondták, 2021-re nem tudnak helyet biztosítani egykori pilótájuknak. Ugyanakkor Alex Albon teljesítménye miatt akár felszabadulhat egy hely az osztrákoknál. A kanadai-brit istálló eleinte cáfolta a híreket, majd elismerték azt, hogy beszélnek Vettellel, ugyanakkor azt is kihangsúlyozták, hogy mindkét versenyzőjüknek érvényes szerződése van 2021-re.

    A Krone Zeitung azonban úgy tudja, hogy a négyszeres világbajnok és az Aston Martin a következő futamon fog megállapodni. A La Gazetta dello Sport is megerősítette ezt a pletykát, sőt az olaszok azt is tudni vélik, hogy Vettel fizetése 15 millió dollár lesz évente.

    Pérez szponzorai akcióba lendültek:

    További sajtóértesülések szerint a mexikói versenyző támogatói meg akarják akadályozni azt, hogy a 30 éves versenyző elveszítse ülését Vettellel szemben. Mivel Lawrence Stroll birtokában van a csapat, vajmi kevés esély van arra, hogy saját fiát küldi el. Maga Pérez is elmondta korábban, megértené, ha így döntene a kanadai milliárdos, ugyanis apaként át tudja érezni a helyzetet. Ugyanakkor a Spanyol Nagydíj hétvégéjén Pérez már azt nyilatkozta, hogy a csapat azt közölte vele, hogy folytatni akarják a közös munkát.

    A német Speedweek szerint a pilóta magabiztossága abból fakadhat, hogy a szponzorai készek és hajlandóak még több pénzt fizetni azért, hogy a mexikói megtarthassa ülését.