Címke: Racing Point Force India

  • A Force India egyelőre nem változtat pilótafelállást

    A Force India egyelőre nem változtat pilótafelállást

    Esteban Ocon és Sergio Perez maradnak a Force India pilótái, legalábbis „rövid távon”, mondta Otmar Szafnauer, a csapat vezetője.

    A csapatot egy Lawrence Stroll által vezetett konzorcium vette át, így jogosan merültek fel a pletykák azzal kapcsolatban, hogy fiát előbb-utóbb áthozza a csapathoz, leghamarabb már Monzában.

    Szafnauer-t megkérdezték, lesz-e változás a pilótafelállásban, azt válaszolta, nem lesz azonnali.

    „Rövidtávon, maradnak a jelenlegiek” – mondta. „Később viszont, nem lehetetlen, hogy változás lesz, de sok dologban meg kell még egyeznünk. Nem tudom, nehéz megjósolni, mi lesz a jövőben.”

    A Williams helyettes csapatfőnökét is megkérdezték Stroll-ról, hogy marad-e a Williamsnél a szezon végéig. Claire Williams nem zárta ki, hogy a kanadai már szezon közben csapatot válthat.

    „Vannak váratlan fordulatok a Forma-1-ben, nem igaz? – mondta. „Már az elmúlt hetekben is láthattunk párat. Szerintem elég furcsa, hogy Lawrence tulajdona az egyik csapat és a fia egy másik alakulatban versenyez, de ez a Forma-1!”

    „Jelenleg Lance-nek szerződése van velünk, ezen a hétvégén itt versenyez, és ahogy több információ birtokába jutunk, meg fogjuk osztani azokat.”

    Stroll pályafutását édesapja támogatja, de Szafnauer szerint bizonyította, hogy helye van az F1-ben.

    „Lance kisebb kategóriákban már bebizonyította, hogy képes nyerni futamokat és bajnokságokat egyaránt. Mi is figyeljük, hiszen a vetélytársaink közé tartozik. Esőben mindig megcsillantja tehetségét, ez általában arra utaló jel, hogy jól tudja kezelni az autót. Nem ismerjük igazán, de egyértelműen megérdemli, hogy itt van és nem csak az édesapja miatt.”

  • A Force India megtarthatja pénzdíját

    A Force India megtarthatja pénzdíját

    A rivális csapatok egyöntetű beleegyezésével a Force India nem veszti el a neki alanyi jogon járó „első oszlopos” pénzbevételt, számolt be róla a Racefans.net.

    Egy jogi dilemmát követően a Force India csak akkor vehetett részt a Belga Nagydíjon és az idei szezon maradék felében, ha az FIA teljesen új csapatként regisztrálja őket és elfogadja a késői nevezést. Ez az érdekelt felek hathatós közreműködése folytán meg is valósult, ám mivel a bevételek év végi szétosztásánál kialakított „első oszlopból” csak azok a csapatok részesülnek, akik már két évet teljesítettek az F1-ben, a jogi értelemben teljesen új Force India elvesztette volna ezen jogát. A hírek szerint azonban a teljes nevén Racing Point Force India riválisai beleegyeztek, hogy az új csapat kvázi megörökölje a régi istálló bevételi jogát.

    A „második oszlopból” származó bevételeket a csapat folyó évben megszerzett pontjai alapján számítják ki, ami a Racing Point esetében a Belga Nagydíjtól kezdve összegyűjtött pontokat jelenti, miután a szezon első felében versenyző Force Indiát kizárták a bajnokságból és megfosztották minden eddigi pontjától.

  • Az FIA elfogadta a Racing Point Force India nevezését

    Az FIA elfogadta a Racing Point Force India nevezését

    Többször beszámoltunk már róla, hogy bár Lawrence Stroll megvásárolta a Force Indiát, jogilag még nem elrendezett az ügy, emiatt pedig veszélybe került a csapat e hétvégi, belgiumi indulása is.

    A probléma legegyszerűbb megoldása a névváltás, és egyben új nevezőként való indulás.

    Mostanra döntés is született, az FIA azonnali hatállyal elfogadta a szezonközi nevezést, Racing Point Force India néven. Így a csapat részt vehet a Belga Nagydíjon.

    A Force India Formula One Team Limited eladása mostanra ténylegesen befejeződött, annak üzleti és tárgyi elemei is a Racing Point UK Limitedhez került, mely konzorcium élén Lawrence Stroll áll.

    „Nagyon örülök, hogy erős, pozitív eredményhez jutottunk és üdvözöljük a szezonközi nevezőt, a Racing Point Force Indiát.” – mondta az FIA elnöke, Jean Todt. „Az egyik legkomolyabb kihívás, mellyel a sport szembenéz, az anyagilag stabil környezet megteremtése, azonban köszönhetően a csődbiztosok, az FIA, a Racing Point és a Formula One Management kemény munkájának, most már olyan helyzet áll fenn, mely biztosítja a jövőt minden alkalmazott számára és fenntartja a fair, és tisztességes versenyt a szezon második felében is.”

    „Nagyon örülünk, hogy megoldódtak a problémák a Racing Point Force India körül, és a csapat folytatni tudja a versenyzést a Forma-1-ben.”- mondta a Forma-1 elnöke és vezérigazgatója, Chase Carey.

    „Mérhetetlenül fontos, hogy a teljes mezőny versenyképes, hozzáértő csapatokkal legyen tele és biztosak vagyunk benne, hogy a Racing Point Force India a jövőben egyre erősebbé fog válni.”

    A Racing Point UK Limited vezérigazgatója, a csapatfőnök Otmar Szafnauer is örül természetesen, hogy a csapat folytatni tudja a munkát.

    „Ez egy izgalmas, új fejezet számunkra. Pár hete még bizonytalan jövő előtt álltunk, több, mint 400 munkahely volt veszélyben, most azonban a csapatnak már van háttere a befektetők konzorciuma révén, Lawrence Stroll vezetésével, aki hisz bennünk, mint csapatban, a szakértelmünkben és a rátermettségünkre ahhoz, hogy sikeresek legyünk a pályán. Hálásak vagyunk az FIA-nek, a csődbiztosoknak és a Formula One Managementnek, hogy támogattak minket abban, hogy ilyen kedvező végkimenetelhez érjünk.”