Címke: Racing Point F1

  • Jön az Aston Martin F1? Lawrence Stroll ajánlatot tesz a brit márkára!

    Jön az Aston Martin F1? Lawrence Stroll ajánlatot tesz a brit márkára!

    Az Autocar információi szerint a Forma-1-es Lance édesapja Lawrence Stroll vezeti azon konzorciumot is, amelynek a célja az, hogy megszerezzék a brit sportautómárka részvényeinek a többségét. A milliárdos ajánlatot akar tenni, és övé jelenleg a Racing Point F1 csapata is, amelynek értéke kb. 2 milliárd font. Olyan márkákba fektetett és építette fel őket, mint a Pierre Cardin, Ralph Lauren, Tommy Hilfiger, Asprey és Garrard. Ismert az autógyűjteményéről is, a klasszikus Ferrari gyűjteménye a legismertebb a világon.

    Most az üzleti érdekei és az autógyűjteményének köszönhetően olyan kapcsolatokra tett szert, amely lehetővé tenné, hogy egy konzorcium élén átvehetné az irányítást az Aston Martin felett is, köszönhetően azok részvényei jelenleg mélyponton vannak, és a várható eladásaik sem fényesek az elkövetkezendő időkre. Utóbbin egyébként épp a nemrégiben bemutatott Aston Martin DBX SUV-val javítanának.

    Ráadásul a Racing Point F1-nek és az Aston Martinnak is Silverstone-ban van a bázisa, még ha az Aston székhelye Gaydonban, a Warwickshire-ben található. Lawrence Stroll egyelőre nem nyilatkozott a Racefansnek ezzel kapcsolatban, hiába keresték meg ezzel. Az Autocar ugyanígy járt az Aston Martinnal, ők sem főztek semmiféle kommentárt a hírhez.Tőzsdén is jelenlévő vállalatként szigorú szabályok kötik őket az ilyen nyilatkozatokkal kapcsolatban.

    Az Aston részvény árfolyama jelenleg 5 fonton áll, a mélypont 4 font volt, a legjobb értékük pedig 17 font volt. A részvényeik nagy részét a Strategic European Investment Group birtokolja, akik az olasz Investindustrial privát befektetői csoport része. Jelenleg övék a cég harmada. A társaságot 2018 óta komolyan ellenőrzik, nagyjából 5 milliárd fontért felelnek. Az év korai szakaszában figyelmeztetést is ki kellett adniuk, tekintettel a termékeik globális keresletének a lassulására. 2019 első félévében 80 millió fontos veszteséget könyvelhettek el.

  • Hülkenberg szerint hiba volt 2013-ban a Saubernél versenyeznie

    Hülkenberg szerint hiba volt 2013-ban a Saubernél versenyeznie

    Nico Hülkenberg Forma-1-es karrierje a végéhez közeledik, még ha elméletileg vannak is akár szabad versenyülések 2020-ra. Nehéz helyzetbe került, hiszen gyakorlatilag csak a Red Bull, Toro Rosso, Williams és az Alfa Romeo csapatoknál akadhat hely. Ráadásul a németnek nem éppen a szép emlékei közé tartozik, amikor még az akkori Saubernél versenyzett. Amikor arról faggatták, hogy megbánt-e valamit a versenyzői pályafutása során, így felelt:

    „Utólag mindig könnyű okosnak lenni. Ha visszatekintek, akkor ami nem volt jó ötlet, hogy 2012-ben elhagytam a Force Indiát.”

    Akkor a Racing Point elődjénél versenyzett egy évet, majd 2013-ban csatlakozott a Sauberhez, az okokról ennyit mondott:

    „2012-ben a Saubernek egy igazi rakétája volt. Az az autó igen gyors volt.”

    Akkor Sergio Perez és Kamui Kobayashi összesen négyszer állhattak dobogóra, és a hinwil-i gárda hatodik lett a bajnokságban. Ilyen eredmények egy évvel később azonban már nem jöttek, magyarázta Nico:

    „2013 év elején komoly nehézségekkel szembesültünk. Csak a szezon végére tudtuk összeszedni magunkat. Ez az igazi kihívás a Forma-1-ben: hozol egy döntést az aktuális év eredményei alapján, és nem tudhatod, hogy mi lesz jövőre, vagy azután, hol fog állni a csapat. Nem igazán ez volt a terv, de ilyen az élet!”

    2013-ban végül a hetedik helyet szerezték meg a konstruktőrök bajnokságában, pont a Force India mögött végeztek. Egy év után a Sauber és Hülkenberg útjai elváltak, 2014-re visszament a Force Indiához, ahol három évet maradt. 2017-ben a Renault csapata vette alkalmazásba, de 2020-ban át kell adnia a helyét Esteban Oconnak.

  • Perez szerint stabil szabályzással csökkenthető a lemaradásuk

    Perez szerint stabil szabályzással csökkenthető a lemaradásuk

    Sergio Perez szerint a Forma-1-ben úgy lehet leginkább csökkenteni az élmenőkhöz képest a távolságot, ha nem változtatnak a szabályokon. A csapatok és a Liberty Media jelenleg is vitatkoznak a 2021-es forradalminak szánt szabályváltoztatásokon. A tervek szerint az autók ugyan lassabbak és nehezebbek lennének, de könnyebb lenne velük előzni. 18 inches kerekek, több közös alkatrész illetve egy költségvetési korlát bevezetése is a program része.

    Ugyan Perez aláírt 2022-ig a Racing Pointtal, de figyelmeztetett, hogy le fog lépni abban az esetben, ha 2021-ben a középmezőny nem lesz közelebb az élmenőkhöz. A Marca idézte fel a szavait, mely szerint ezen nagy forradalmi tervek 2021-re alapvetően nem segítenének a sportágon:

    „2014-ben a motorformátumon változtattunk, és a valaha volt legnagyobb távolság jött létre a történelemben a Mercedes javára. Két éve szélesebbek lettek a gumik és az autók, ami miatt újra nőtt a távolság hozzájuk képest. Minden alkalommal amikor változik a szabályzás nő a lemaradásunk, mert a gazdagabb csapatok több pénzt tudnak elkölteni az új autóikra. A kisebb csapatoknak évek kellenek ahhoz, hogy kicsit közelebb kerüljenek, mert addigra a nagyobb csapatok már nem tudnak hova fejlődni.”

  • Több csapat is érdeklődik Kubica iránt, mint tartalékpilóta

    Több csapat is érdeklődik Kubica iránt, mint tartalékpilóta

    Robert Kubica azt már megerősítette Szingapúrban, hogy 2020-ban nem lesz a Williams versenyzője, de a pletykák szerint feltehetően jövőre is marad a Forma-1-ben, tartalékpilótaként. A lengyel média szerint a Racing point kereskedelmi igazgatója járt Varsóban a PKN Orlennél, akiknek köszönhető az, hogy Kubica visszatérhetett a Forma-1-be a súlyos balesete után.

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner pedig kifejtette, hogy érdekelné őket is Kubica, a tapasztalata miatt. Az amerikaiak idén eléggé bizonytalanok voltak a fejlesztéseiket illetően, így egy olyan nagy tudású pilóta mint a lengyel, mindenképp hasznos lenne számukra akár a szimulátorban is. Steiner a lengyel Przeglad Sportowynak nyilatkozott:

    „Persze, hogy érdekel minket. Soha nem dolgoztam vele, de nagyon is komoly ismeretei vannak, ha egy versenyautóról van szó. Számos mérnökünk dolgozott már vele, és nagyon tisztelik. Egyértelműen érdekes lehet számunkra, de nem tudom, hogy akarna-e hozzánk csatlakozni. Ha elérhető, mindenképp fogok vele beszélni.”

  • A PKN Orlen maradna a Forma-1-ben

    A PKN Orlen maradna a Forma-1-ben

    Robert Kubica lengyel szponzora, a PKN Orlen szeretne maradni a Forma-1-ben. A Williams csütörtökön jelentette be, hogy a versenyző nem marad velük 2020-ban, mert csak szenvedett a mezőnyben, mióta visszatért. Kubica a versenyülését pedig javarészt a lengyel olajcégnek köszönhette. A vállalat azonban maradna 2020-ban is a királykategóriában, árulta el Daniel Obajtek, vezérigazgató:

    „Roberttel különféle lehetőségeket vizsgálunk a következő szezonra. A célunk, hogy maradjunk az F1-ben. A PKN Orlen ezért most előrehaladott tárgyalásokat folytat bizonyos csapatokkal.”

    A héten az is kiderült, hogy Varsóban a Racing Point képviselője találkozott a cég elöljáróival. Egyik feltevés az, hogy Kubica lenne a Racing Point tartalékpilótája, ugyanakkor indulna a DTM-ben is, versenyzőként. Szingapúrban az érintett erről ennyit mondott:

    „Jelenleg erről nem beszélhetek. Nem akarok nagyon részletekbe bocsátkozni, de több lehetőséget is megnézek. Nagyon meglepne ugyanakkor, ha csak szimulátoros munkát végeznék. Azon is csodálkoznék, ha jövőre nem versenyeznék.”

  • Az Orlennél járt Varsóban a Racing Point képviselője

    Az Orlennél járt Varsóban a Racing Point képviselője

    Robert Kubica továbbra is a legjobb lehetőségért harcol, Stephen Curnow, a Racing Point kereskedelmi igazgatója pedig Varsóban járt, az Orlennél. Több csapattal is egyeztet Kubica menedzsmentje, és feltehetően a cél az, hogy továbbra is maradhasson a Forma-1-ben.

    Egyre kevesebb az esélye ugyanakkor annak, hogy Robert Kubica versenyzőként a Haasnál köthet ki, a lengyelnek meg több mint valószínű, hogy mennie kell Nicholas Latifi apjának a pénze miatt a Williamstől. Robert és a PKN Orlen ugyanakkor a legoptimálisabb helyzetbe akarják hozni magukat 2020-ban, de továbbra is a királykategóriában.

    Ezen ügymenet kapcsán történhetett meg az, hogy Stephen Curnow ellátogatott az olajcég központjába. Ő a felelős a Racing Pointnál a szponzorációért és a partnerekért. Egyelőre tisztázatlan az, hogy milyen szerephez juthatna Robert a Racing Pointnál, és egyelőre az sem világos, hogy miféle egyeztetések zajlanak a felek közt, de ez hamarosan kiderülhet.

    A Racing Point tulajdonosa, Lawrence Stroll pontosan ismerheti Robert Kubica képességeit 2018-ról, amikor a lengyel a Williams teszt- és tartalék pilótája volt, Lance Stroll, – a kanadai milliárdos fia – pedig a csapat első számú versenyzője.

  • Perez nem aggódik, amiért a csapattársa apja a nagyfőnök

    Perez nem aggódik, amiért a csapattársa apja a nagyfőnök

    Sergio Perez nem foglalkozik azzal, hogy az idei csapattársát Lance Strollt esetleg előnyben részesítenék, amiért annak az apja, Lawrence Stroll vezeti már a Racing Point csapatát. A mexikói már 2014 óta a csapatnál van, ötször végzett a dobogón. Lance Stroll azt követően csatlakozik a most már apja által birtokolt csapathoz, hogy két évet lehúzott a Williamsnél.

    Lance apja egy befektetői konzorcium élén megszerezte a Force Indiát, miután majdnem csődbe jutottak, a Magyar Nagydíj után. Perez azonban nem aggódik amiatt, hogy csapattársának az apja a „góré”:

    „Az a befektetés amit véghez vittek, sikeres, így most már az a dolgunk, hogy mindkét autónk olyan erős legyen, amennyire csak lehet. Mindketten keményen kell, hogy dolgozzunk ezért, együtt kell a csapatot sikerre vinnünk, amennyire csak lehet. Ez mindannyiunk érdeke.”

    Sokan megkérdőjelezik azt, hogy mit keres Lance Stroll egyáltalán a Forma-1-ben, de ezt Perez másképp látja:

    „A srác tehetséges. Járt már a dobogón is, és ha esik, akkor mindig ott van. Azt hiszem, hog egy jó csapatba érkezik, ahol a világ egyik legjobb mérnöki gárdája dolgozik.”

  • Fény derült a Force India új nevére és az újoncok rajtszámára

    Fény derült a Force India új nevére és az újoncok rajtszámára

    Az FIA péntek este közzétette a 2019-es Forma-1-es világbajnokság nevezési listáját, amiből többek között megtudhattuk, hogy a Force India jövőre Racing Point F1 néven folytatja.

    A rózsaszínek a nyár folyamán rendkívül közel kerültek a csődhöz, ám végül egy Lawrence Stroll által vezetett befektetőcsoport megmentette a csapatot és az idei szezon végéig megtartották a Force India nevet. Azonban a jövő évi nevezési listán már Racing Point néven szerepel a silverstone-i istáló, igazából a teljes csapat átalakul. Új versenyző is lesz, igaz, már régóta mindenki tényként kezelte, de csak tegnap jelentették be Lance Stroll érkezését. Ezzel az átnevezéssel a Force India bő 10 éves történelme ér véget, hiszen Vijay Mallya 2007 végén vette át a Spyker csapatot és azóta szerepeltek ilyen névvel.

    Az újoncok rajtszámait is nyilvánosságra hozták: A McLarenes Lando Norris a 4-es, a Williamses George Russel a 63-as és a Sauberes Antonio Giovinazzi a 99-es rajtszámot használja majd. A visszatérő Robert Kubica 88-assal indul.