Címke: Racing Point F1

  • Hülkenberg továbbra is visszatérne az F1-be, teljes munkaidősként

    Hülkenberg továbbra is visszatérne az F1-be, teljes munkaidősként

    Nico Hülkenberg elismerte, hogy a legutóbbi tartalékos szereplése után is szeretne teljes munkaidőben visszatérni az F1 mezőnyébe. A német pilóta 2019 vége óta versenyülés nélkül maradt, amikor az akkor még Renault-nak nevezett alakulatnál Esteban Ocon váltotta.

    Azóta Hulk háromszor is beugrott az egykori Racing Point alakulatnál, amikor Sergio Perez és Lance Stroll helyére ült be, miután mindketten 2020-ban COVID-19 fertőzés miatt maradtak ki.

    Az idei szezonnyitó Bahreini Nagydíjon újra be kellett ugrania Sebastian Vettel helyetteseként, akinek pozitív lett a koronavírus tesztje, majd Szaúd-Arábiában is beugrott a négyszeres világbajnok helyett, miközben Vettel felépülése folytatódik.

    Annak fényében, hogy Kevin Magnussen az idei szezonra meglepetésre visszatért a Forma-1-be, és a Haasnál Nikita Mazepint váltotta, Hülkenberget arról faggatták, hogy reméli-e még, hogy hasonlóképp visszatérhet egy versenyzői ülésért. Az Aston Martin tartalékpilótája továbbra is nyitott erre, bár elismeri, hogy ez nem biztos, hogy könnyű lesz. Hülkenberg a médiának nyilatkozott, köztük a RacingNews365.com-nak:

    „Igen, természetesen, ha lenne egy jó lehetőség.

    „Egyértelműen készen állok rá, miután távol voltam, majd újra megéltem Bahreint az időmérős rohanással, a verseny izgalmával és az első körben való csatározással. Rengeteg nagyszerű dolog történik a Forma-1-ben. Nagyon szórakoztató, tehát ha ott a megfelelő lehetőség, akkor persze, de ez nem egy könnyű feladat.”

    Miután Bahreinben megkapta a felkérést, hogy Vettel helyére üljön, Hülkenbergnek az új autókhoz való gyors alkalmazkodással kellett szembenéznie, tekintettel a rengeteg frissített technikai szabályra, amelyek azóta léptek életbe, hogy utoljára részt vett egy versenyhétvégén. A német azonban összességében elégedett volt a sakhiri versenyhétvégéjével:

    „Szerintem, mindenkinek nagyon meredek a tanulási görbéje ezekkel az új autókkal. Rengeteget kell még tanulni, és ez a következő hónapokban is folytatódik majd. Nekem ez nyilvánvalóan igen nagy tanulási görbe volt.

    Jól sikerült a hétvége. A verseny mulatságos volt, de ugyanakkor nehéz is. Nyilvánvaló, hogy pár éve már nem versenyeztem. Annyi minden történik egy futam alatt, a dolgok folyamatosan változnak, így nehéz volt lépést tartani mindezzel. Az autóval kapcsolatos problémákkal amik vannak, törődni kell, de önmagában, azt hiszem, elég jól ment.”

  • Szafnauer: Mindkét félnek jobb, hogy elhagytam az Aston Martint

    Szafnauer: Mindkét félnek jobb, hogy elhagytam az Aston Martint

    Otmar Szafnauer úgy véli, minden félnek jobb volt, hogy a télen elhagyta az Aston Martint, mielőtt az Alpinehoz új Forma-1-es csapatfőnökeként csatlakozott volna. Szafnauer sokáig volt a silverstone-i székhelyű Aston Martin F1-es csapat főnöke, egészen a Force India korai időszakáig visszamenőleg. Tavaly kiderült, hogy az Alpine-hoz való átigazolás küszöbén állt, ami kérdéseket vetett fel az Aston Martinos jövőjét illetően. Szafnauer novemberben Interlagosban még azt mondta, hogy „nem áll szándékában távozni”, és hosszú távú szerződése van, miután a médiában megjelent híreket „spekulatív találgatásoknak” nevezte.

    Januárban azonban az Aston Martin megerősítette, hogy Szafnauer távozott az F1-es csapata vezérigazgatói és csapatfőnöki posztjáról. Az Alpine-hoz való váltását aztvégül án február közepén, a szezon előtti tesztek megkezdése előtt jelentették be. A Motorsport.com kérdésére, hogy mi változott azóta, hogy azt állította, nem áll szándékában elhagyni az Aston Martint, Szafnauer kifejtette, hogy „eltelt némi idő”. Erről az F1 heti második előszezoni tesztjén Bahreinben beszélt már:

    „Azon a ponton nem állt szándékomban távozni. Aztán az idő haladt előre, és a dolgok megváltoztak az Astonnál. Úgy gondoltam, hogy mindkét fél számára jobb, ha máshol keresgélek.”

    Szafnauer kulcsszerepet játszott abban, hogy a csapat 2018-ban a Force Indiától a Racing Pointhoz került, miután előbbi pénzügyi összeomlása után Lawrence Stroll megmentette az istállót. A csapat 2021-re Aston Martinra változott, miután Stroll részesedést szerzett a brit autógyárban. A korábbi McLaren F1 vezér, Martin Whitmarsh kinevezése az Aston Martin új csoportvezérigazgatójává azonban kérdéseket vetett fel Szafnauer pozíciójával és feladatkörével kapcsolatban, amely szerinte változatlan marad. Szafnauer az Alpine F1-es menedzsmentjének szélesebb körű átszervezésének részeként csatlakozott az Alpine-hoz. Ennek keretében a korábbi ügyvezető igazgató, Marcin Budkowski is távozott. Így folytatta:

    „Igazán élvezem itt a munkát, ez a hatodik napom. Pár napot eltöltöttem a gyárban, próbáltam körbejárni és annyi emberrel találkozni, amennyivel tényleg csak lehet az első napokban. Kellemes csalódás volt, hogy sok olyan arcot láttam ott, akiket a múltamból ismertem, legyen szó a Hondáról, a British American Racingről, vagy akár a Force Indiáról. Tudom, milyenek ilyen helyzetben az emberek. Nagy potenciál van bennük, hasonló gondolkodású emberek, akik egy irányba húznak, és jól akarnak teljesíteni. Nagyszerű múltjuk van. Nyertek már korábban, remek az infrastruktúrájuk, szóval nagyon várom már, hogy együtt dolgozhassak velük.”

  • A BWT lesz az Alpine F1 csapat névadó szponzora 2022-ben

    A BWT lesz az Alpine F1 csapat névadó szponzora 2022-ben

    Az Alpine Forma-1-es csapat bejelentette, hogy névadó szponzori partnerséget kötött a BWT víztechnikai céggel.

    Megállapodásuk több évre szól, és a csapatot hivatalosan is BWT Alpine F1 Teamre keresztelték át. A BWT 2017 óta kiemelt kapcsolatban áll a silverstone-i bázisú Force India/Racing Point/Aston Martin csapattal. A bejelentés részeként az Alpine megerősítette, hogy a BWT ismert rózsaszín színe bekerül a 2022-es F1-es autójuk festésébe. Cédric Journel, az Alpine értékesítési és marketing alelnöke így nyilatkozott:

    „Nagy örömmel jelentjük be, hogy a BWT lesz az Alpine F1 Team névadó partnere a következő években. Az Alpine és a BWT fenntarthatósági programja teljes mértékben megegyezik az egyszer használatos műanyagok kiküszöbölésével, és örömmel egyesítjük erőinket, hogy világszerte sok embert, munkatársainkat, partnereinket, ügyfeleinket és szurkolóinkat meggyőzzük a műanyaghulladék csökkentéséről. Emellett az F1 által biztosított hatalmas globális platformot arra fogjuk használni, hogy támogassuk a BWT-t a tiszta, biztonságos és egészséges ivóvíz igazságtalan elosztása elleni küzdelemben.”

    Az Alpine változatlan versenyzői felállással vág neki az évnek: Fernando Alonso és Esteban Ocon maradnak, utóbbi tavaly Magyarországon szerezte meg első futamgyőzelmét és a csapat első sikerét. A csapat felső vezetésében azonban változások történtek: Marcin Budkowski és Alain Prost az idény kezdete előtt távoztak az istállótól.

    Az Alpine még a hónapban, február 21-én bemutatja a 2022-es autóját, amely az A522 nevet kapja.

  • Perezt Verstappen és a média motiválta

    Perezt Verstappen és a média motiválta

    A Red Bull-os Sergio Perez szerint nagyon intenzív volt az első szezonja a csapatnál, hiszen 2021-ben Max Verstappennel alkottak csapatot. A mexikói a 2021-es szezon előtt csatlakozott a Red Bullhoz a Racing Point-tól, miután Sebastian Vettel miatt elvesztette a versenyülését.

    Pereznek időbe telt, mire megtalálta a helyét az energiaitalosoknál. Amikor ez sikerült, akkor nagyon felpörgött. Úgy érzi, hogy a Verstappen által az előző szezonban gyakorolt nyomás segített neki, ahogyan a média reakciója is, amikor csatlakozott az istállóhoz. Sergio az elmúlt szezonban egy győzelmet aratott: megnyerte az Azerbajdzsáni Nagydíjat a bakui pályán. Perez összesen 16 top tízes helyezést ért el az idényben, és úgy érzi, hogy kimerítő éve volt Verstappen ellen. A GPFansnek nyilatkozott:

    „Nagyon intenzív volt, rendkívül kimerítő. Rengeteg munka folyt a háttérben, és nagy volt a teher. Amikor a Red Bull Racingnél vagy, nagy rajtad a nyomás, és mindenki azt figyeli, hogy mit csinálsz. A média is sokkal keményebb egy Red Bull-pilótának, ami érthető. Igen, nem volt könnyű, ugyanakkor ez egy másik szintre emelt engem. Az, hogy Max a csapattársam, tényleg magasabbra teszi a lécet, de ez igazán boldoggá tesz.”

    Perez örült, hogy a Red Bullhoz kerülhetett a holland mellé, aki az elmúlt szezonban megnyerte első Forma-1-es világbajnoki címét, ezért így folytatta:

    „Nagyon élvezem a pályafutásom ezen szakaszát, kifejezetten boldog vagyok, és ez a legfontosabb.”

    A mexikói 2022-ben ismét Verstappen mellett fog versenyezni. Reméli, hogy javítani tud a tavalyi szezonban a versenyzők bajnokságában elért 4. helyezésén.

    A Forma-1 az idei szezonban új szabályokat vezet be, és a Red Bull, amely a Honda tavalyi szezon végén történt kivonulását követően saját motorgyártó céget hozott létre, arra fog törekedni, hogy egymás után újra megnyerje a versenyzők bajnokságát, miközben 2013 óta először próbálja megnyerni a konstruktőri bajnokságot is.

    Checo reméli, hogy a 2022-es idény március 18-20. között kezdődő 2022-es szezonnyitó Bahreini Nagydíjon, a szahiri pályán – amely 2020-ban első Forma-1-es győzelmének színhelye volt – az első helyért szállhat harcba.

  • Stroll 200 millió fontot fektet be az F1-es csapata új főhadiszállásába

    Stroll 200 millió fontot fektet be az F1-es csapata új főhadiszállásába

    Az Aston Martin tulajdonosa, Lawrence Stroll hajlandó akár 200 millió fontot is befektetni a márka Forma-1-es csapatának új gyártóközpontjába. A Financial Times-nek adott interjújában a kanadai milliárdos elmondta, hogy célja, hogy a következő öt évben 1 milliárd fontra növelje a csapata értékét. A 37 000 négyzetméteres bázisuk a Brit Nagydíj versenypályája, a northamptonshire-i Silverstone közelében található.

    Várhatóan az új létesítmény építése 2023 elejére fejeződik be, miután a világjárvány miatt eltolták az építését. Stroll azt is elmondta, hogy az 550 fős csapatát több száz új munkatárs felvételével kívánja bővíteni.

    A Ralph Lauren és Michael Kors divatcégekkel csinálta meg a szerencséjét Stroll, akinek fia, Lance az Aston Martin versenyzője, és tavaly 500 millió fontos mentőakciót hívott életre a brit autógyár miatt. Ezután a Racing Point F1-es csapatban meglévő tulajdonrészét felhasználva, – amelyet 2018-ban 90 millió fontért vásárolt meg -, 60 év után először visszahozta az Aston Martint a motorsportba.

    Sikerült szerződtetnie a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt a csapathoz, ami remek húzás volt az új alakulat számára. Az interjúban elmondta, hogy annak ellenére folytatja az új beruházást, hogy a közelmúltban fellépő beszállítói hiányok felhajtották az árakat:

    „Az acél drágult, a fűrészáru drágult, a munkaerőhiány miatt a munkaerőárak emelkedtek. Valószínűleg 10 százalékos költségnövekedésünk van a koronavírus-járvány előtti árhoz képest.”

  • Mateschitz: Nem volt nyomás a thai befektetőktől, hogy tartsuk meg Albont

    Mateschitz: Nem volt nyomás a thai befektetőktől, hogy tartsuk meg Albont

    A Red Bull márka tulajdonosa, Dietrich Mateschitz elárulta, hogy nem volt a csapatán nyomás, hogy tartsák meg 2021-re Alexander Albont, szerinte a thai pilóta jövője kizárólag a teljesítményén múlt. 2020 második félévében folyamatosan ment a spekuláció Albon jövője miatt a csapatnál, mivel folyamatosan gyenge teljesítményt nyújtott csapattársához, Max Verstappenhez képest.

    Az energiaitalosok végül helyette a Racing Pointtól érkező Sergio Perezt választották, de sokan úgy gondolták, hogy Albon 2021-re is tud majd hosszabbítani, és bizonyíthat, köszönhetően a Red Bull saját thaiföldi befektetőinek. A Speedweeknek adott interjújában Mateschitz széjjelzúzta ezen elméleteket és utalt rá, hogy a thai befektetői sosem helyezték nyomása alá, hogy tartsa meg Albont. Racionális magyarázatot adott arra, miért választották Perezt:

    „Ezeket a hírek emberek agyszüleményei. Két erős versenyzőre van szükségünk jövőre. Perez egyike azoknak, akik a legjobb teljesítményt nyújtják, és sosem volt esélye még olyan autóban, mint például a miénk. Megérdemelte ezt a lehetőséget. Célunk az volt, hogy a lehető legjobb elérhető pilótát ültessük a másik versenyülésünkbe, és csak a teljesítmény számított, hogy ki tud több pontot szerezni.”

    Arra a kérdésre, hogy Perez saját jelentős támogatói köre számított-e, Mateschitz úgy válaszolt, hogy ez nem változtatott a helyzetén:

    „Azt sem tudom, hogy kik támogatják. Ez nem számított. Amennyiben hoz magával támogatókat, annak örülünk. A pilótaülésnél nem számított, de egy bónusz érték a csapatnak.”

  • Stroll nem neheztelne apjára, ha kitenné a csapatból

    Stroll nem neheztelne apjára, ha kitenné a csapatból

    Lawerence Stroll igen nehéz döntés előtt áll. Nagyon úgy néz ki, hogy Sebastian Vettel a jövőre Aston Martinná alakuló gárdához fog szerződni, ám ha ez ténylegesen valóra válna a csapatnak búcsút kellene intenie egyik jelenlegi pilótájának.

    Két variáció áll fent Vettel érkezése esetén. Vagy Perezt teszik parkolópályára, aki egyébként 2014 óta versenyez a csapatnál, és 2022 végéig szerződése van, vagy a tulajdonos fiát, Lance Strollt kellene félreállítani.

    Utóbbi megértené, ha végül neki kellene átadnia helyét a csapatnál a németek négyszeres világbajnokának:

    „Ilyen az élet. Vannak a munkakapcsolatok, és van az apa-fia kapcsolat. Ha kitenne a csapatból, nem neheztelnék miatta. Ez a biznisz. El kell fogadnom, és tovább kell lépnem az életben, és küzdeni a holnapért.” – mondta Stroll a Channel 4-nek.

    A fiatal kanadai versenyző egyébként nagyon pozitívan beszél a közte és apja között lévő viszonyról:

    „Nagyon könnyű kapcsolatunk van. Jó kapcsolatunk van, és hagy nekem elég helyet. Azt teszi, amit tennie kell a pálya széléről. Próbálja a lehető leggyorsabbá tenni az autót, és összehozza a megfelelő embereket.” – zárta Stroll.

  • A Racing Point egy filmes nap keretein belül „tesztelt”

    A Racing Point egy filmes nap keretein belül „tesztelt”

    A leállást követően elsőként a Racing Point vitte pályára idei autóját egy forgatási nap keretein belül.

    A július 5-én kezdődő szezonra több csapat is teszttel melegít. A Mercedes és a Renault a 2018-as konstrukcióval felszerelkezve indult gyakorolni, míg a kanadai-brit csapat és az AlphaTauri egy filmes nappal oldja meg a visszarázódást a normális kerékvágásba.

    A szabályok kimondják, hogy tesztelni csak két évnél régebbi autóval lehet, azonban akad egy kiskapu a regulában. Forgatás céljából az aktuális járművet is fel lehet használni módosított abroncsokon, viszont összesen csak 100 km-t teljesíthetnek azok, akik ezt választják.

    A Racing Point a silverstone-i aszfaltcsíkon Lance Stroll segítségével lépett pályára tegnap. A munkát már korán megkezdték, ugyanis el akarták kerülni a délutánra jósolt rossz időt.

    Az előzetes hírek szerint a Ferrari is pályára viszi az egyik régebbi autóját Fioránóban, az AlphaTauri pedig június-24-én utazik majd Imolába.

  • Stroll 200 milliós részvényt vehet az Aston Martinban, megállapodtak?

    Stroll 200 milliós részvényt vehet az Aston Martinban, megállapodtak?

    A Racing Point F1 tulajdonosa Lawrence Stroll nagy csomagot vásárolhat az Aston Martin részvényeiből. Tavaly év végén az AutoCar és a RaceFans együtt hozták nyilvánosságra azt, hogy a milliárdos kanadai üzletember érdekelt lehet egy 200 millió fontos befektetésben a legendás brit autómárkánál.

    Azóta annyi történt, hogy az Aston bejelentette hogy sokat zuhant a nyeresége tavaly, a pénzeszköze mindössze 108 millió font, miközben az adóssága közel 1 milliárd font. A részvényeinek az ára egy év alatt 60%-ot csökkent.birtokolnak a Daimler részvényeiből is,

    A Bloomberg szerint Stroll befektetésével 20%-ot szerezhetne a cégből, de közben egyeztetések zajlanak azzal a kínai Geelyvel is, akik nagy részt birtokolnak a Daimlerben is, amely a Mercedes anyacége. Az Aston Martin közleményében ennyi áll:

    „Továbbra is egyeztetünk olyan potenciális stratégiai befektetőkkel, akikkel hosszútávú kapcsolatot alakíthatunk ki, és nem kell feltétlenül tőkét is bevonni.”

    Ugyanakkor ha Stroll lenne a befutó, akkor megtehetné, hogy a silverstone-i bázisú Forma-1-es csapatát amelyet 2018 nyarán szerzett meg, átnevezhesse. Tavaly volt már egy kudarcba fulladt kísérlete, akkor a Lola nevét akarták volna felvenni. Ahhoz, hogy ez végbemehessen lesz szava a Red Bullnak is, mivel jelenleg az Aston a névadó szponzoruk, és a Valkyrie hiperautón is közösen dolgoznak.

  • Marko: A Red Bull és az Aston Martin szerződésben állnak

    Marko: A Red Bull és az Aston Martin szerződésben állnak

    Dr. Helmut Marko cáfolja azon értesüléseket, mely szerint a Red Bull elveszthetné a névadó szponzorát. Arra kellett gyorsan reagálnia, mely szerint az Aston Martint megveheti a Racing Point F1 tulajdonosa, Lawrence Stroll. Az energiaitalosok egyik top menedzsereként ennyit nyilatkozott:

    „Szerződésünk van.”

    Feltehetően Marko azonban csak 2020-ról beszélt. A híradások szerint Stroll megvásárolhatja az angol márkát, átnevezheti a Silverstoneban székelő csapatát, valamint a klasszikus brit versenyautók zöldjét használhatja.Jelenleg azonban semelyik fél, tehát Stroll, a Racing Point sem az Aston Martin nem kommunikál erről a lehetséges felvásárlásról semmit sem. Egyedül az Aston Martin vezérigazgatója, Andy Palmer tett egy utalást a Reutersnek:

    „Nem keresünk aktívan más befektetőt. Ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy nem érkezhet esetleg.”

    Azt is hangoztatta ugyanakkor, hogy az Aston Martin Stroll nélkül is a megfelelően ésszerű úton halad a siker felé.