A Race of Champions a motorsportok egyik legnépszerűbb éves, közös eseménye, amelyen minden évben jelen vannak a különböző szakágakat képviselő versenyzők, köztük F1-es versenyzők is.
Idén, tavalyhoz hasonlóan, a Race of Champions az észak-svédországi Pite Havsbadban kerül megrendezésre, ahol a versenyzők havon és jégen mérik össze tudásukat, különféle autókkal.
A Race of Champions Nemzetek Kupáján, január 28-án, szombaton kétfős csapatok versenyeznek országuk képviseletében, majd január 29-én, vasárnap megrendezésre kerül az egyéni Race of Champions.
Két korábbi Forma-1-es világbajnok már megerősítette részvételét: Egyikük a frissen visszavonult Sebastian Vettel, aki már 11. alkalommal vesz részt ezen az eseményen. Tavaly döntőbe jutott, ám végül a ralilegenda Sébastien Loebtől kikapott, így végül csak második lett. Partnere a német csapatban másodszor is Mick Schumacher lesz.
A finn csapat is komoly lesz szintén két F1-es versenyzővel. A már nem aktív kétszeres világbajnok Mika Häkkinen ismét visszatér, csapattársa pedig egy az F1-ben még aktív, de a ROC-on újonc Valtteri Bottas lesz. Bottas tavaly debütált volna, de az utolsó pillanatban visszalépett, és helyére a W Seriesben szereplő Emma Kimilainen érkezett a finn csapathoz.
Az ötödik Forma-1-es pilóta – bár már visszavonult -, akinek a részvételét már megerősítették, nem más, mint a Race of Championson már rutinos David Coulthard lesz. Csapattársa Nagy-Britannia képviseletében a háromszoros W Series bajnok Jamie Chadwick lesz.
A Formula 2 bajnoka és egyben az Aston Martin tartalékpilótája, Felipe Drugovich is részt vesz a versenyen, Latin-Amerika képviseletében. Csapattársának kiléte még nem ismert.
A tavalyi Nemzetek Kupáját a norvég apa-fia raliversenyző páros, Petter és Oliver Solberg nyerte, megelőzve az amerikai Jimmie Johnsont és Colton Hertát.
A Race of Champions eddig megerősített idei résztvevői:
Sebastian Vettel szerint a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon rendezett búcsúünnepség extra nehézzé tette a visszavonulást a Forma-1-ből.
A német autóversenyző a sportág történetének egyik legmeghatározóbb és legsikeresebb pilótájaként fejezi be pályafutását, aki négy világbajnoki címet és 53 futamot nyert. A Yas Marina Circuit versenypályán megrendezett hétvége tele volt Vettelre való emlékezéssel, amelynek keretében a paddock több száz tagjának részvételével pályabejárást tartottak, és a versenyzőtársak is üzentek neki. Vettel bevallotta, hogy az ünnepségek csak tovább fokozták az esemény érzelmi töltetét. A Servus TV-nek beszélt erről:
„Kicsit furcsa volt, hiszen nem igazán tudod, hogy mire számíts. Igen szerencsés vagyok, hogy ilyen szép búcsún ünnepelhettem. A többi versenyző elismerése is sokat jelent nekem. Ez igazán különleges volt, így ez kétszer olyan nehézzé teszi a dolgot.”
Vettel utolsó F1-es szezonját az Aston Martinnál töltötte, a versenyei nagy része a középmezőnyben zajlott. Korábbi alakulata, a Red Bull, amellyel az összes Forma-1-es címét megnyerte, dominált a 2013 óta – Vettel utolsó előtti éve a Milton Keynes-i székhelyű alakulatnál – első kettős bajnoki sikeréhez vezető úton. Max Verstappen nagy fölénnyel szerezte meg második világbajnoki címét, amelyről Vettel is elismerően nyilatkozott:
„Csak gratulálni tudok Maxnek – a 2022-es teljesítménye fenomenális volt. Még soha nem volt olyan Forma-1-es pilóta, aki ennyire megérkezett volna, és ráadásul rögtön egy kicsit pimasz is volt. Már most hihetetlen érzéke van, ez látszik, amikor látod, amit csinál az autóval. És rendkívül gyorsan értelmezi a helyzeteket a versenyen. Csak a kalapot lehet emelni előtte.”
Vettel nem vázolta még fel, hogy visszavonulása után mit tervez csinálni az F1-es pályákon túl.
A jövő évi Race of Champions gálán azonban újra versenyezni fog, Mick Schumacher oldalán a Team Germany színeiben.
1984-ben a Mercedes az akkor részben újjáépült Nürburgring hatalmas bulit tartott: a kor legnagyobb menőit beültették a 190E 2.3 16 szelepes csodájukba, és megversenyeztették őket.
Egyfajta Race of Champions volt ez a dolog, amely márkakupát végül a #11-es rajtszámú csillagos autó nyert meg, es feltörekvő csillaggal, bizonyos Ayrton Sennával a volánnál.
Az akkor 24 éves brazil olyan F1 világbajnokokat és nagy neveket vert meg, mint Niki Lauda, Carlos Reutemann, Keke Rosberg, John Watson, Denny Hulme, Jody Scheckter, Jack Brabham, Klaus Ludwig, James Hunt, John Surtees, Phil Hill, Manfred Schurti, Stirling Moss, Alain Prost, Udo Schütz, Jacques Laffite, Hans Herrmann, Elio de Angelis és Alan Jones. Történetesen ez lett a 12 körös futam utáni végső sorrend is, de Ayrtonnal az élén.
Most azonban az ötödik helyen végzett Watson autója lett eladó, mivel Sennáén érthető okokból ül a Mercedes-Benz. Spanyolországban adták fel a hirdetést a #9-es rajtszámú legendás autóra, amely a leírása szerint 28 ezer kilométert futott, az ára pedig jó 60 millió forintnyi. Ebben az árban pedig benne van az is, hogy a Daimler mérnökei változtattak némileg a mezőny autóin a gyárihoz képest. Rövidebb váltó, keményebb rugó és lengéscsillapító, sportkipufogó, szélesebb Pirelli gumik, kisebb kormánykerék, rejtett áramtalanító, bukókeret és tűzoltórendszer, és kész is a versenyautó.
Érdemes megvizsgálni jobban a kesztyűtartó fedelét is az ajánlat képei között. 😉
Kiss Norbert 2022-ben is parádésan szerepelt a sportágában, hiszen immáron másodszor lett eredményes a Révész Racing alakulatával. Így már négyszeres kamion Európa-bajnoknak mondhatja magát. Látja ugyanakkor azt is, hogy min kellene változtatni a hazai autósport életben, hogy az még jobbá váljon, és a jövőben még több sikernek örülhessünk, nemzetközi szinteken is. Az MNASZ tisztújító ülése előtt kérdeztük az e-sportolóként indult, majd a magyar a túraautózásban elért magyar bajnoki címei után, a kamionsport egyik legeredményesebb versenyzőjévé vált szombathelyi autóversenyzőt.
Szujó Zoltán személyében új kihívója akadt a jelenleg regnáló elnöknek. Zolival személyes is a kapcsolatotok, hiszen több alkalommal is dolgoztatok már együtt…
Valóban, hiszen volt, hogy A Forma-1-es közvetítéseken dolgoztunk együtt. Suzukival pedig autóversenyzőként is kipróbálta magát a magyar bajnokságban, így van némi pályaautós tapasztalata is. Kommentálta már az én kamionversenyeimet is, tévében és élőben a helyszínen, a Hungaroringen. Az biztos, hogy bármibe is fog, alapos, és nagyon koncentrál a feladatára. Nem is célszerű zavarni például a közvetítés vagy konferansz előtt fél órával, valami nem a témához kapcsolódó dologgal. Biztos vagyok benne, hogy végig gondolta, amikor elindult most jelöltként, és hiszem azt, hogy tenni akar a magyar autósportért ő, és a mögötte álló csapat is.
Nem megkerülhető téma a magyar autósportolók utánpótlás helyzete. Te hogy látod ezt a kérdést?
A szimulátorozás világából érkeztem annak idején, ahol Wéber Gábor vagy Michelisz Norbert is elért sikereket. Nekem ez a mai napig szívügyem, aktív versenyző vagyok a digitális világban, nemzetközileg jegyzett szinten is. Itt az lenne a fontos, hogy az MNASZ égisze alatt legyenek magyar szimulátorbajnokságok, az elérhető, valóságot a legjobban leképező, komoly szimulátorokkal. Nyilván olyan programsorozat lenne szerencsés, ahol a nyertes, vagy a top három akár kipróbálhat élesben is egy versenyautót.
Fotó: Makai Gergely Photography
Itt tenném hozzá azt is, hogy jelenleg a gokart után nincs nagyon sok alternatívája egy fiatal tehetségnek Magyarországon. A formaautózás nagyon drága, túraautós szinten is gyakorlatilag most van a Swift Cup Europe, és semmi más. Ezt követően azonban már nehéz helyzetbe kerül egy ifjú versenyző, mert bármely nemzetközi TCR-alapú sorozat drága. Hogy egy kicsit hazabeszéljek, érdemes lenne pedig elindulni juniorként is a kamionversenyzés irányába.
Mire gondolsz itt pontosan?
Annak idején, pont Major Benedekkel szinte úttörőként bizonyítottuk azt, hogy fiatalon is lehet sikeres valaki a kamion Európa-bajnokságon. Akkor ő 17 éves volt. Ez a dolog sajnos megszakadt, pedig elmondhatom nyugodtan, hogy a kamionsport jelentősen olcsóbb, mint mondjuk a túraautózás, akár csak európai szinten. A leginkább közönségbarát a környezet, négy versenyünk van egy hétvégén, a lehető legtöbb versenykilométert lehet megtenni a kontinens legmenőbb, akár Forma-1-es színvonalú pályáin. Most is vannak ugyanakkor nagyon fiatalok a sportágunkban. Tavaly versenyzett 16 évesen Aliyyah Koloc, idén pedig a 21 éves Teo Calvet megnyerte a Promóter Kupát is. Jó lenne látni újra, egy magyar fiatalt is, kamionnal versenyezni.
Térjünk vissza egy kicsit a pályaautózáshoz, ott mi a gond szerinted?
Nehéz megmondani, de az sajnos világosan látszik, hogy a magyar OB nem túl népszerű. Kevés a nevező, kevés a néző. Ezzel szemben például egy brit túraautós hétvégén rengeteg a csapat, versenyző, autó, őrületesen jó versenyek vannak, komoly közönség előtt, és olyan piknik hangulatban, mint amilyen Le Mansban szokott lenni, a 24 órás alatt. Mindez tévés közvetítés mellett. Nem tudom mit kellene tenni ahhoz, hogy idáig jussunk, de ez lenne a jó irány, és ezt szeretnék látni akár a motorsportot támogatók is.
Az sem igaz, hogy aki sikeres a saját területén, annak a helyzete rózsás. 2015 végén akkor kétszeres Európa-bajnokként nem tudtuk normálisan folytatni. A szövetséghez meg hiába is mentünk volna segítségért.
Fotó: Makai Gergely Photography
Mi lenne szerinted az optimális megoldás ilyen téren?
Sokkal nagyobb elismertséget érdemelne a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség, és rajtuk keresztül a valóban sikeres sportolók és csapatok. Irigykedve nézem más magyar sportszövetségek lehetőségeit is, ahol akár állami támogatások is érkeznek így a sportegyesületeknek, sportolóknak, és nyugodtan tud mindenki dolgozni. Szeretném azt látni december 2 után, hogy a sikeres magyar csapatok és versenyzők is kapjanak olyan megbecsülést, mint akár az olimpikonjaink vagy az olimpiai sportágak.
Ami viszont biztos, a széthúzás, és az egymással acsarkodás nem fog sose segíteni, de sajnos ez jellemző sajátosság. Ezért van az, hogy korszakonként általában csak egy-egy nagyon eredményes magyar autóversenyzőről beszélhetünk. Egy jól működő szövetség pont abban tudna segíteni, hogy nem csak egy-egy magyar tehetségről beszélhessünk, bizonyos időközönként, aztán meg pánikoljunk, ha nincs utódja. Jó, ha 25 évenként feltűnik egy-egy nemzetközi szinten is magasan jegyzett magyar autóversenyző.
Mi kell tehát ahhoz, hogy még több sikeres autóversenyzőnk legyen, és mit tehet ezért a szövetség?
Világos működés kell, a lehető legegyszerűbb bürokráciával. Segítsenek, hogy egyáltalán hogyan kell elkezdeni, menjen a tehetségkutatás, tehetséggondozás, szigorú teljesítmény szűrőkkel és nem utolsó sorban anyagi segítség és annak értelmes átlátható alapokon nyugvó szétosztása.
Én kifejezetten jó ötletnek tartom, hogy nyilvánossá tegyék a szövetségi szerződéseket. Ahhoz, hogy ne szürke tartományban mozogjanak a dolgok, ez kifejezetten fontos, meg amúgy is sajnos kíváncsi a természetem! (nevet) De, azért jó lenne, mert az ilyesmiből is lehet tanulni.
Mit szeretnél látni tehát december másodikától kezdve?
Hogy minden olyan hibátlanul menjen egy csapásra, ahogy az megy nálunk is, a Révész Racingnél! (nevet) Viccet félretéve: olyan elnököt, és olyan elnökséget, olyan szakág vezetőkkel, akik pontosan tudják szakmai alapokon, hogy mi a dolguk, és nincs alibizés. Révész Bálintnál is csupán annyi az elvárás, hogy mindenki 100% odaadással csinálja a munkáját, én a kormánynál, a mérnököm a pálya szélén, a szerelők a versenykamionom körül. Ha mindenki pontosan elvégzi a munkáját a dolog működik, és sikeres lesz. Összességében láthatóbbá és profibbá és elismertebbé kellene válni a szövetségnek, mint ahogy a már említett olimpiai sportágak szövetségeinél.
Közelebb kell újra hozni a nézőkhöz, rajongókhoz az autósportot. Azt hiszem, hogy a szövetségnek is bele kell tennie a kapcsolatrendszerét, a lobbierejét egy adott esemény sikerébe, és minden platformon segíteni az ebben résztvevők munkáját, hogy valóban közös legyen a végén az öröm.
Fotó: Makai Gergely Photography
Zárszóként milyen olyan titkos vágyad van, amit jó lenne elérni a következő ciklus alatt?
Jó lenne részt venni magyarként egy Race of Champions rendezvényen, én legalábbis örömmel vállalnék egy ilyen felkérést. Ugyanakkor felkészült az ország arra is akár, hogy egy ilyen magas színvonalú, ám nem teljesen véresen komoly program tiszteletét tegye Magyarországon is. Azt hiszem, ahhoz hogy bármelyikben is érdemben gondolkodni lehessen, mindenképp kell a szövetség akarata, és sportdiplomáciai ereje. Rajtam nem múlna a dolog, én mindent megtennék a magyar csapat sikeréért!
A NASCAR 10 részes „Race for the Championship” doku-sorozata a „Drive to Survive”-ra hajaz, és ezt a stílust használja az izgalom fokozására.
Amióta az F1 2018-ban bemutatta a Netflixen a „Drive to Survive” című sorozatát, kevesen vitathatják, hogy ez segített növelni az érdeklődést a sportág iránt, különösen az észak-amerikaiak körében.
A sorozat a NASCAR-versenyzőket is a rajongói között tudhatja.
„Még nem fejeztem be a legutóbbi szezont” – mondta a NASCAR Cup regnáló bajnoka, Kyle Larson. „De nagyon jó munkát végeznek vele, és határozottan sokat nőtt a rajongótáboruk.”
„Mindannyian élvezzük a drámát, amit belecsempésznek, és ez határozottan izgalmasabbá teszi a versenyeiket.”
A Drive to Survive olyan pezsgést és megnövekedett látogatottságot eredményezett, amelyre a NASCAR is felfigyelt.
A NASCAR már többször dolgozott saját sorozatokon: legutóbb a Netflixen a „Race” című hatrészes doku-sorozattal Bubba Wallace-szal, valamint az USA Networkön az „Life in the Fast Lane” című valóságshow-val Austin Dillon főszereplésével.
De mindkét műsor egyetlen versenyzőre összpontosít. A Drive to Survive több F1-es versenyzőre és csapatra összpontosít, a pályán és azon kívül is. Úgy tűnik, hogy ez a formátum nyerte el a nézők tetszését.
„Azt mondanám, hogy most egy kicsit nagyobb figyelemmel nézem (a Forma-1-et)” – mondta Joey Logano. „Nagyon érdekesek számomra a kulisszák mögötti dolgok, szóval szerintem elég nyilvánvaló, hogy sikeres volt, és szerintem okos dolog, hogy mi is keressük a módját, hogy ugyanezt tegyük.”
A NASCAR most adaptálja a Drive to Survive formulát egy új műsorral az USA Networkön, amely több versenyzőre és csapatra, köztük Larsonra, Loganóra és Ryan Blaney-re fókuszál.
A Race for the Championship ugyanazt a Drive to Survive forgatókönyvet fogja használni, a versenyzők és csapatok hétről hétre történő bemutatásában.
„Nagyon jó munkát végeznek, hogy háttérben maradnak, és nincsenek az utadban, ami nagyon jó” – mondta Larson. „Így továbbra is a munkádra koncentrálhatsz, nincsen egy kamera a vállad felett 0-24-ben.”
Larson hozzátette, hogy a produkcióban részt vevők megértik, mi folyik a sportban, és ez sokat segít.
https://www.youtube.com/watch?v=P1xg79ywzu8
A NASCAR nagy reményeket táplál a sorozat iránt
A 10 hetes sorozat nagy része a NASCAR Cup Series bajnokságban résztvevő versenyzőket követi majd. De a hangsúly nem csak a heti versenyeken lesz, hanem azon is, hogy mi történik a pályán kívül.
„Az életünket vették filmre” – mondta Logano. „Jó lesz ezt nézni, és azt, hogy mindenki másképp csinálja a dolgokat, és hogy a versenypályán kívül mennyire más az életünk. Mindenkinek más a gyerekeinek száma, vagy házas, vagy nem, vagy bármi más. Mindenkinek más az élete. Jó lesz látni.”
A NASCAR reméli, hogy a sorozat ugyanolyan visszhangra talál a nézők körében, mint a Drive to Survive, azzal, hogy megmutatja a sportban résztvevők életét.
„Remélhetőleg az emberek élvezik majd” – mondta Ryan Blaney. „Tudod, hogy egy kicsit jobban megismernek minket, és akár több információval szolgálunk nekik a versenyekről, hétvégékről, akár több információt kapnak rólunk a magánéletünkben.”
És ahogy a nézők jobban megismerik a versenyzőket, van remény arra, hogy másképp fognak rájuk tekinteni.
„Úgy érzem, hogy ez csak egy újabb szintje annak, hogy emberibbé váljunk” – mondta Kyle Busch.
Egy olyan polarizáló versenyző esetében, mint Busch, a nézők egy másik oldalát láthatják a versenyzőnek.
„Azt hiszem, a gazember humanizálása, mondjuk úgy” – mondta Busch mosolyogva. „Szeretném, ha sokkal többről ismernének, mint arról, ami minden hétvégén a televízióban látható.„
A négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel nem először vett részt Race of Championson, egyszer meg is nyerte azt, de első alkalommal fordult elő, hogy úgy vett részt az eseményen, hogy az nem aszfalton zajlott, hanem terepen, ráadásul havas, jeges talajon.
Mindezek tükrében nagyon szép eredménnyel zárt a vasárnapi egyéni versenyen, hiszen a döntőig jutott, és bár végül alul maradt, ilyen terepen a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb ellen kikapni egyáltalán nem szégyen.
Ezen kívül Vettel utasként is megfigyelte, hogyan vezetnek a ralisok, nagyon bejött neki a műfaj és jelezte, hogy elgondolkodik rajta, hogy a jövőben majd elindulna-e tereprali-versenyeken. Elmondása szerint egyelőre nem túl jártas a szakágban, de most érdeklődni kezdett.
„Mindig is élveztem nézni, hogy mit csinálnak. Ez egy másik szakág, szóval így is jól érzed magad az autóban, csak éppen sok a különbség” – idézi Vettelt a The Race.
„Nagyon hasonlóan a Forma-1-hez vagy bármelyik kategóriához, rengeteg munka van a színfalak mögött, az itinerek elkészítése és az összes lehetséges információ megszerzése kapcsán; ugyanez a helyzet velünk is, amikor a versenyre készülünk, és ott van az azt követő elemzés is.”
„A sport fejlődik, és többről van szó, mint csak a vezetésről, ami szintén kihívást jelent. Szóval biztos, hogy nem könnyű csak úgy beleugrani és nagyon jónak lenni benne.”
„Szükségem van időre és tapasztalatra, de ha valaki hajlandó adni nekem lehetőséget és egy esélyt, és sok ideje van, akkor szívesen kipróbálom.”
„Azt hiszem, ez olyasmi, ami versenyzőként nagyon kielégítő, hogy játszhatok az autóval és több mozgásterem van.”
„Általában, amikor az autó kitör, azonnal korrigálsz, és vesztettél egy kis időt. Itt viszont szerintem sokkal több szürke zóna van. Oldalra kerülsz, talán egy kicsit rossz az időzítés, de korrigálhatod.”
„Természetesen be kell kerülnöd abba az igazán kis időintervallumba, hogy tökéletes legyél. És láttad a különbséget! De ez határozottan olyasmi, amit élvezek.”
Vettel és Loeb a ROC döntőben | Fotó: Courtesy of Race of Champions
Arról is beszélt, hogy élte meg a hétvégi ROC-on való vezetést
„Ez olyasmi, amihez a vezetési stílusomat tekintve határozottan nem vagyok annyira hozzászokva” – mondta Vettel.
„Normális esetben, amikor az autó oldalra megy, megpróbálom minél hamarabb korrigálni, és visszatenni az egyenesbe, ami itt nem a leggyorsabb megoldás.”
„Nagyon izgalmas, és szerintem ez egy nagyszerű hely a világon” – utalt Vettel a svéd, sarkvidék-közeli helyszínre. „Sok munka volt, az időjárás nem igazán segített ezen a hétvégén, és nem könnyítette meg a helyzetet, de az emberek nagyszerűek voltak.”
„Miután az elmúlt két évben kihagytam a Race of Championst, és a világjárvány is végigjárta a világot, nagyszerű volt visszatérni. És nagyszerű volt a normalitás érzése is, már amennyire ez lehetséges volt.”
„Ez egy nagyon-nagyon nagyszerű visszatérés volt, és nagyon szeretnék visszatérni egy ilyen helyre havon és jégen.”
A ralikirály Sébastien Loeb volt az ellenfele, akitől ki is kapott, de már csak azért is megsüvegelendő Vettel döntős szereplése, mert bár ő is nyert már korábban ROC-ot, az épített, aszfalt pályán történt, míg a hétvégi havas, off-road pálya egyértelműen a ralisoknak kedvezett. Bár a végén Vettelnek jobban meggyűlt a baja a pezsgős üveggel, mint a havas-jeges tereppel.
A német versenyző azonban a vezetésen túl is sok élménnyel gazdagodott, és az sem kizárt, hogy érdeklődni kezdett a ralisport iránt. Nem Oliver Solberg mellé ült be az anyósülésre a Nemzetek Kupája során, de bemutató során az „igazi” Stig mellé is beült egy Audi Quattro S1-be.
A svéd Stig Blomqvist a RoC-on bemutatta azt az Audit, amellyel 1984-ben ralivilágbajnok lett, Vettel pedig utasa volt a demo során.
Arra a kérdésre, hogy ez egy olyan élmény volt-e, amit kipipálhat a bakancslistájáról, Vettel így felelt: „Több annál. Azt hiszem, ez az autó klasszikus, de aztán az, hogy esélyt kaptam arra, hogy a Stiggel mehessek – méghozzá az igazival, nem a kitaláltal* -, nagyon király volt” – idézte Vettelt a The Race.
„Nagyon hálás vagyok, hogy Stig még mindig részt vesz ilyen típusú eseményeken, aztán könyörögtem, hogy beülhessek az autóba, és kihasználtam a lehetőséget, hogy mellette mehessek.”
„Több szempontból is varázslatos volt. Szóval nagyon élveztem.”
Bár ez a bemutató autózás kedvére volt, elhessegette azt a gondolatot, hogy például Monte-Carlóban is beüljön az anyósülésre egy raliautóba.
„Ebben az autóban nem biztos, hogy utas lennék egy olyan ralin, mint akár Monte-Carlo vagy más helyszín, ahol a leghosszabb egyenesek és gyorsabb kanyarok vannak!” – mondta a négyszeres Forma-1-es világbajnok.
A döntő előtt még azzal viccelődött az Aston Martin versenyzője, hogy az mindenképp biztos, hogy Seb fog nyerni; utalt azonos keresztnevükre.
A döntő után az immáron négyszeres ROC győztes Loeb, valamint a második helyen végző Vettel megkapták trófeáikat, valamint egy hatalmas üveg pezsgőt. Loeb hamar kinyitotta az övét, Vettelnek azonban sehogy nem sikerült megszabadítania az üveget a dugótól.
Próbálta rázni, hogy a szénsav kilökje, odaütötte az üveget a Polaris kerekéhez, próbálta csavarva kihúzni a dugót, de nem járt sikerrel. Helyette beletört a dugó az üvegbe. Vettel így pezsgő nélkül maradt, és míg Loeb locsolt, Vettel jobb híján lehajolt két marék hóért és azt dobálta.
Végül Loeb átadta neki saját pezsgőjét, hogy ő is locsolhasson kicsit, illetve később külső segítséggel valahogy Vettel üvegéből is kioperálták a dugót.
He's sprayed the bubbly 122 times in F1… but Seb's never had to uncork the bottle before! 🍾😂
❌ Shake bottle ❌ Twist cork ❌ Bash on tyre ❌ Snap cork ✅ Improvise, throw snow instead
Sebastian Vettel egészen a döntőig menetelt, végül egy ralibajnoktól kapott ki.
Vasárnap sor került a Race of Champions egyéni versenyére, vagyis a Bajnokok Tornájára, mely verseny győztesét a „Bajnokok bajnokának” szokásos nevezni.
Az északi sarkkör közelében, Svédországban, Pite Havsbadban megrendezésre kerülő eseményen párhuzamos pályán mérkőznek megy egymás ellen a kisorsolt versenyzőpárosok, egyforma autókkal, egyenes kieséses rendszerben.
Először Colton Herta és Helio Castroneves feszültek egymásnak Polaris PRO XP gépek volánja mögött. Herta 2,6 másodperccel bizonyult gyorsabbnak.
A W Series kétszeres bajnoknője Mick Schumacherrel mérte össze képességeit, rallycross autókat vezetve. Chadwick egy árnyalattal talán jobban rajtolt. Az egyik kanyarban aztán túlságosan driftesre vette a figurát és egy kis időt veszített, de 1,4 másodperccel így is legyőzte Schumachert.
Egy celebrity kör után, RX2e elektromos rallycross autókkal Chadwick és Herta összecsapása következett. A versenyzőnő azonban kicsúszott, jobban mondva bele a hófalba, így Herta könnyű győzelmet aratott.
Sebastian Vettel és Emma Kimiläinen is Polarisszal kezdett. Vettel jobban kapta el a rajtot, és bár féltávnál még szoros volt az állás kettőjük között, végül több, mint két másodperccel Vettel előbb haladt át a célvonalon.
Mika Häkkinen és Jimmie Johnson Porschékkal vágtak neki a körnek egymás ellen. Johnson nagyon nehezen talált tapadást a rajtnál – már amennyire havon lehet -, így rögtön az elején hátrányba került. Végül azonban az amerikai behozta lemaradását és végül legyőzte a kétszeres Forma-1-es bajnokot.
Tom Kristensen és David Coulthard RX2e-kkel mérkőztek meg. Ahogy a hétvége során több alkalommal is, DC most is megkóstolta a hófalat. Végül 4 tizeddel Kristensen bizonyult jobbnak.
A pályaautósok kategóriájából Herta, Vettel, Johnson és Kristensen jutottak tovább a negyeddöntőbe
A nyolcaddöntők off-road versenyzőivel Oliver Solberg és Benito Guerra kezdett, egy-egy Polaris volánja mögött. Solberg 2,8 másodperces fölénnyel ért célba. Így a 2019-es ROC győztes Guerra ki is esett.
Sébastien Loeb Petter Solberggel mérkőzött meg. A két ralilegenda RX2e-vel szántotta a havat egymás ellen. Féltávnál Solberg 9 tized előnyben volt, a célegyenesben nagyon szoros volt az állás, de Solberg keresztbe úsztatta autóját, így végül Loeb győzedelmeskedett.
Helyiek összecsapása következett: Johan Kristoffersson és Timmy Hansen RX Supercar Lites rallycross autókkal álltak rajthoz. Féltávhoz Hansen 2 másodperc előnnyel érkezett, de Hansen „átmászott” a két párhuzamos versenysávot elválasztó hófalon, épp csak visszakeveredett a saját helyére, mielőtt Kristoffersson odaért. Így az összecsapást persze utóbbi győzelmét hozta.
Didier Auriol és Mattias Ekström következett, Porschékkal. Előbbi négyszeres ROC-győztes, és ezzel rekorder, míg Ekström háromszor nyerte meg a versenyt (csak úgy, mint Loeb). Utóbbi győzedelmeskedett, így annak az esélye elszállt, hogy Auriol ötszörös győztessé váljon.
Oliver Solberg, Loeb, Kristofferson és Ekström is a negyeddöntőbe jutott
A negyeddöntőt Vettel és Herta nyitotta rallycross autókkal. Ekkor már a havazás is megérkezett a helyszínre – szemben a tegnapi napsütéssel -, amit erősen fújt is a szél. Az összecsapást Vettel nyerte 1,5 másodperccel.
Polaris volánja mögé ült Kristensen és Johnson; előbbi 1,4 másodperccel nyert és jutott tovább.
Loeb és Oliver Solberg Porschéra váltottak és Loeb 3,2 másodpercet vert a Solberg fiúra.
RX2e-k, valamint Ekström és Kristoffersson következtek és végül Kristoffersson egy századdal(!) verte meg honfitársát.
Vettel és Herta polarisos összecsapásából előbbi jött ki győztesen. Így Herta-Vettel 1:1 lett az állás, de az összideje Vettelnek lett jobb, így ő jutott tovább.
Kristensen és Johnson a második közös körüknek rallycross autókkal vágtak neki. Johnson nyert, így itt is 1:1 lett az állás, ami Kristensen továbbjutását eredményezte.
Oliver Solberg és Loeb másodjára rallycross autókba ültek, párharcuk pedig Loeb továbbjutásával zárult.
Két Polarisszal is megmérkőzött Ekström és Kristofferson. Az összecsapást Ekström nyerte, így itt is 1:1 lett az eredmény, Ekström továbbjutásával
Vettel, Kristensen, Loeb, Ekström jutott tehát az elődöntőbe
A kilencszeres Le Mans győztes Kristensen a négyszeres F1-es bajnok Vettel ellen RX2e-vel indult „harcba”. Kristensen autója azonban még a féltáv előtt megadta magát, így sima Vettel-továbbjutás született.
Loeb és Ekström Porschés köre során Loeb egy ponton nagyon megcsúszott, ezzel időt veszítve, végül azonban mégis bezsebelte a győzelmet a francia.
Vettel és Kristensen újabb megmérettetése Polarisokkal zajlott. Vettel 2 másodperccel gyorsabb volt a norvégnál, így ő az első, aki a döntőbe jutott.
Ekström és Loeb rallycrossos mérkőzését előbbi nyerte, így kettejük harca 1:1-es eredménnyel zárult. Így egy harmadik összecsapás döntött a továbbjutásról.
A harmadik körre Ekström dönthette el, hogy melyik oldalról szeretne indulni, így ő a bal, míg Loeb a jobb sávból rajtolt az RX2e-kkel. Féltávnál Loebnek nagy előnye volt, végül a francia 1,7 másodperccel nyert és jutott be a döntőbe.
Sébastien Loeb | Fotó: Courtesy of Race of Champions
Vettel-Loeb indult a végső győzelemért
A legjobb pályaautós tehát Vettel lett, míg az off-road versenyzőket Loeb képviselte a döntőben. A német is nyert már egyszer ROC-ot, de egyértelmű volt, hogy Loeb, aki idén már megnyerte a Monte-Carlo Rally-t, kemény dió lesz.
Először Polarisszal álltak rajthoz. Féltávnál Vettel 2,6 mp hátrányban volt, végül ki is kapott a kilencszeres ralivilágbajnoktól.
Vettel-Loeb 0:1
Sébastien és Sebastian rallycross autókkal folytatta küzdelmet. Féltávnál 0,2 mp volt Vettel hátránya. Végül 3,6 másodperccel kapott ki.
Vettel-Loeb 0:2
A két Seb ezt követően RX2e-be ült. Loeb hibázott egy kicsit, de a féltávnál már vezetett, miután Vettel is hibázott az alagútban. Végül azonban Loeb csúszott ki, így Vettel nyerte a kört.
Vettel-Loeb 1:2
A negyedik összecsapásukra ismét a Polaris került elő. Féltávnál Vettel volt előnyben 0,7 másodperccel. Végül a célegyenesben Loeb legyorsulta a németet, ezzel pedig megnyerte a kört, és ezzel a Race of Championst is.
Vettel-Loeb: 1:3
Sébastien Loeb negyedjére lett ROC győztes, beérve ezzel Didier Auriol rekordját.
A kaliforniai napsütés láthatóan jól felkészítette Jimmie Johnsont és Colton Hertát a havas útviszonyokra, a USA duója második lett a Race of Champions nemzetek kupáján.
Johnson és csapattársa, Colton Herta – aki az utolsó pillanatban ugrott be a sérült Travis Pastrana helyére -, a norvég apa-fiú párostól, Petter Solbergtől és fiától Olivertől kapott ki a döntőben.
„Ki gondolta volna, hogy két kaliforniai srác itt lesz havon és jégen, és második helyen végez a Race of Champions Nations Cupon” – mondta a hitetlenkedő Johnson egy közösségi médiás videóban.
„Félelmetes nap mindkettőnk számára. Azt hiszem, megleptük magunkat. Mégis úgy gondolom, hogy volt reális esélyünk a döntőben.”
„Volt egy műszaki hibám, ami az első körben elvette a lehetőségemet. Visszajöttem és nyertem a Porschéval. Colton nagyszerűen ment, de egy picivel kikapott Solberggel szemben.”
„Egyszerűen szuper jó nap volt. Túlszárnyaltuk a várakozásokat, és alig várom, hogy ma este jól érezzük magunkat.”
15 év után ez volt az első ROC szereplés Johnson számára, aki második nemzetek kupája győzelmét arathatta volna.
Jimmie Johnson jól ment a hóban is Fotó: Courtesy of Race of Champions
A NASCAR Cup Series hétszeres bajnoka 2002-ben nyerte meg korábban ezt az eseményt a spanyolországi Gran Canarián (földes terepen) a Hendrick Motorsports csapattársával, Jeff Gordonnal és a MotoGP-ben versenyző Colin Edwards-szal felálló Team USA számára.
Johnson és Herta a Race of Champions elődöntőjébe a németek – négyszeres Forma-1-es bajnok Sebastian Vettel és Mick Schumacher – csapatának legyőzésével jutott be.
Ezt követően a döntőbe jutásért a finn csapatot (Mika Hakkinen, Emma Kimilainen) múlták felül. Herta az első fordulóban a négyszeres Indy 500-győztes Helio Castroneves ellen is megmérkőzött.
A lenyűgöző eredményt annak ellenére érték el, hogy csak kevés időt tudtak gyakorolni az autóikkal, miután a hóvihar miatt a pálya pénteken nagyrészt járhatatlanná vált.
Egy Twitter-videóban Johnson elmondta, hogy a versenyen használt négy járműből kettőben is csak néhány kört tudott megtenni.
Fordulópont volt legyőzni a négyszeres világbajnokot
A Race of Champions előtt mindketten versenyeztek a múlt hétvégi a Daytonai 24 óráson ahol Colton Herta megszerezte második kategória győzelmét. Az IndyCar legfiatalabb futamgyőztese most a negyeddöntőt tartotta a fordulópontnak.
„A Németország elleni győzelem nagy fordulópont volt” – mondta Herta. „Tudtuk, hogy Sebastian nagyon gyors lesz, de azt is, hogy Mick a múltban csinált már valamilyen jégen autózós dolgot. Szóval jó érzéke volt a körülményekhez.”
„Miután legyőztük őket, hittünk benne, hogy eljuthatunk a végéig. Aztán ránéztünk a csoportbeosztás másik részére, és aztán azt mondod, ó, ezek azok a srácok, akik miatt tényleg aggódnunk kell, ha egyszer odaérünk a fináléba!”
A technika is beleszólt a Team USA döntőjébe Fotó: Courtesy of Race of Champions
A WRC-ben versenyző Oliver Solberg sem ment el szó nélkül az Egyesült Államok párosa mellett.
„Hatalmas gratulációt kell mondanom a Team USA-nak! Jimmie Johnson és Colton Herta igazán lenyűgöző volt, és fantasztikus volt ellenük küzdeni a döntőben!” – írta a fiatal norvég versenyző egy twitter üzenetben.
Johnson vasárnap ismét a „Bajnokok Bajnoka” címért fog versenyezni az egyéni ROC kategóriában.