Címke: R-Motorsport

  • Teljessé vált a 2019-es DTM mezőny, íme a lista!

    Teljessé vált a 2019-es DTM mezőny, íme a lista!

    Véglegesítették a DTM 2019-es rajtrácsát, amelyen újra 18 autó ered neki a szezonnak, és bonyolódnak harcba. Az utolsó bejelentett versenyző Pietro Fittipaldi lett a WRT-nél, így a teljesen újonc csapat újoncokkal vég neki az első szezonjának. Az Audi Sport és a BMW hat autóval képviselteti magát, az Aston Martin pedig négy autót tol fel idén a rajtrácsra. Az, hogy megnyitották a lehetőséget a privát csapatok előtt is, nem aratott nagy sikert. Egyedül az Audi tudott élni vele, és a WRT lett a partnerük, akik némi gyártói támogatás mellett vágnak bele ebbe a kalandba. A BMW teljesen más stratégiával közelített, így képtelenek voltak találni maguknak privát ügyfelet erre az évre.

    A mezőnyben öt bajnokot találhatunk majd: Mike Rockenfeller (2013) és René Rast (2017) Audival indulnak, Bruno Spengler (2012) és Marco Wittmann (2014 és 2016) pedig BMW-vel. A 2010-es bajnok Paul di Resta Aston Martinra váltott, miután a Mercedes kivonult a DTM-ből.

    Öt újoncot is köszönthetünk majd: a brazil Pietro Fittipaldi és a dél-afrikai Jonathan Aberdein a WRT-nél lesznek. A brit Jake Dennis és az osztrák Habsburg Ferdinánd az Aston Martinnal, a dél-afrikai Sheldon van der Linde pedig a BMW-vel próbálhat szerencsét.

    2019-es DTM nevezési lista

    Rajtszám Név Csapat Autó
    3 Paul di Resta R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    4 Robin Frijns Audi Sport Team Abt Sportsline Audi RS 5 DTM
    7 Bruno Spengler BMW Motorsport Team RMG BMW M4 DTM
    11 Marco Wittmann BMW Motorsport Team RMG BMW M4 DTM
    16 Timo Glock BMW Motorsport Team RMG BMW M4 DTM
    21 Pietro Fittipaldi Team WRT Audi RS 5 DTM
    23 Daniel Juncadella R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    25 Philipp Eng BMW Motorsport Team RBM BMW M4 DTM
    27 Jonathan Aberdein Team WRT Audi RS 5 DTM
    28 Loïc Duval Audi Sport Team Phoenix Audi RS 5 DTM
    31 Sheldon Van der Linde BMW Motorsport Team RBM BMW M4 DTM
    33 René Rast Audi Sport Team Rosberg Audi RS 5 DTM
    47 Joel Eriksson BMW Motorsport Team RBM BMW M4 DTM
    51 Nico Müller Audi Sport Team Abt Sportsline Audi RS 5 DTM
    53 Jamie Green Audi Sport Team Rosberg Audi RS 5 DTM
    62 Habsburg Ferdinánd R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    76 Jake Dennis R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    99 Mike Rockenfeller Audi Sport Team Rosberg Audi RS 5 DTM
  • Március elején küldik pályára először az Aston Martin DTM autóját!

    Március elején küldik pályára először az Aston Martin DTM autóját!

    Az új Aston Martin DTM autója március első hetében debütál, ami komoly munkát igényel az R-Motorsporttól és a beszállítóiktól is. Florian Kamelger, az istálló menedzsere erről így beszélt:

    „Az extrém rövid fejlesztési idő nagy terhet tesz a Vynamic csapatára, akik az AF Racing és a HWA-val szövetségben vállalkoztak erre a feladatra. Túl vagyunk ugyanakkor az összes mérföldkövön, és az új Aston Martin DTM autója március első hetében a pályán is bemutatkozhat. Most meg itt a remek alkalom, hogy bemutassuk az autónk alakját, ami egy igazán ügyesen megtervezett modell.”

    A csapat tartott egy sajtótájékoztatót, ahol jelen volt már mind a négy versenyzőjük, tehát Paul Di Resta, Daniel Juncadella, Jake Dennis és Ferdinand Habsburg is.

    Di Resta ennyit tudott mondani:

    „Nagyon lenyűgöz az, ahogy Affalterbachban fejleszt a Vynamic, és hogy hol állunk. Már most csodálatos az, amit mindenki hozzátett ehhez a DTM-es vállalkozáshoz ilyen rövid idő alatt, mióta a tavalyi szezon véget ért. Ez lesz a valaha volt legrövidebb idő alatt kifejlesztett DTM autó.”

    Habsburg így látja a helyzetét:

    „Sokat kell még tanulnom, hiszen fiatal versenyzőként érkeztem meg ebbe a projektbe. A DTM hatalmas kihívás, mivel a világ legjobb túraautósai ellen küzdök majd, így gyorsan meg kell ismerkednem majd az autóval, és minél jobban össze kell szokjunk.”

    Jelen volt a korábbi Forma-1-es és DTM-es versenyző, David Coulthard is mint műsorvezető, és biztos benne, hogy ez a csapat versenyképes lesz:

    „Az R-Motorsport DTM-es projekt egy nagyon professzionális felállás, és az Aston Martin Vantage DTM autók remek értékei lesznek a szériának. Nem látok olyan okot, amitől ne lenne versenyképes az alakulat az első pillanattól kezdve.”

    https://www.facebook.com/RMotorsportRacing/videos/vb.243234422736036/259221118290513/?type=2&theater

  • Daniel Juncadella lett a negyedik Aston Martin DTM versenyző!

    Daniel Juncadella lett a negyedik Aston Martin DTM versenyző!

    Az utolsó versenyzőjét is bejelentette az R-Motorsport az Aston Martin kvartettjébe: Daniel Juncadella lett a kiválasztott. Mellette Paul di Resta, Jake Dennis és Habsburg Ferdinánd alkotják majd a versenyzői felállásukat.

    Juncadella már 2013-ban bemutatkozhatott a DTM-ben, és öt szezonon keresztül a Mercedes-AMG pilótája volt. Az egykori kenyéradója, a HWA most szövetkezik az R-Motorsporttal, illetve az AF Racinggel, és életre hívták az Aston Martin programot.

    A spanyol pilótának tényleg ősi múltja van már a Mercedes márkával, hiszen a Formula 3-ban is már támogatták, de a Blancpain GT-ben és a VLN versenyein is a csillagos márka autóiban foglalt helyet. Tavaly Brands Hatchben is nyerni tudott. Így vélekedik a szerződtetéséről:

    „A tapasztalatommal szeretném segíteni az R-Motorsport munkáját az Aston Martin Vantage DTM autó fejlesztésénél, és szeretném, ha mielőbb versenyképesek lehetnénk a nagyon is szoros mezőnyben. Sok munka áll még előttünk, sok mindent meg kell oldanunk, de biztos vagyok benne, hogy hamar sikeresek tudunk lenni, hiszen nagyon elhivatott a fiatal csapatunk.”

    Dr. Florian Kamelger így nyilatkozott a negyedik pilótájáról:

    „Daniel egy nagyon megbízható toppilóta, és ismerik a DTM-ben. Számítunk a hosszú évek alatt összegyűjtött tapasztalatára, amivel előrelendítheti az Aston Martin Vantage DTM autóját, hogy minél közelebb legyünk a top autókhoz, hiszen erősek a versenytársaink, és a mezőny. Daniel és Paul di Resta is nagyon tapasztalt, pontosan tudják azt, hogy mire van szükség ahhoz, hogy gyorsan fejleszthessük a csomagunkat.”

    Az R-Motorsport tehát ott lesz Hockenheimben a szezonnyitón, négy Aston Martinnal a mezőnyben.

  • Habsburg Ferdinánd a DTM-ben folytatja, Aston Martinnal!

    Habsburg Ferdinánd a DTM-ben folytatja, Aston Martinnal!

    Az R-Motorsport harmadik versenyzője akit bejelentenek a DTM-be és Aston Martint hajthat majd, nem más lesz, mint Habsburg Ferdinánd! Az osztrák, de magyar felmenőkkel is bíró pilóta újonc lesz a szériában, egy teljesen új csapattal.

    A 21 éves versenyző eddig a formaautózásra koncentrált, az elmúlt két évben a Formula 3-ban próbált szerencsét. 2017-ben Makaóban pedig ő lett a sztár, miután negyediknek érkezett be, három keréken egy drámai finist követően, ami a győzelmébe került, mert a palánknak ütközött az utolsó kanyarban. Most, így nyilatkozott:

    „Nagyon várom már, hogy bemutatkozhassam a DTM-ben. Az, hogy egy ilyen prémium profi bajnokságban indulhatok, nagy kihívás lesz. Nem lesz egyszerű ez persze nekem újoncként, hiszen a világ legjobb túraautósai mellé kerülök. Következetesen akarom felépíteni magam, a célom az, hogy minél többet tanulhassak, a lehető legrövidebb idő alatt, és hogy versenyről-versenyre javuljak.”

    A csapatvezető, Florian Kamelger is elismerte, hogy a Habsburg név figyelemfelkeltő lesz a versenyzői között:

    „Ferdinánd még egy formálódó tehetség, aki nagyon is jól illeszkedik a fiatal csapatunkba. Jó eredményeket ért el az F3-ban, ami azt is mutatja, hogy megállná a helyét a nagyon versenyképes DTM-ben is. Óvatosan szeretnénk őt felépíteni, és lehetőséget akarunk adni neki, hogy ilyen magas nemzetközi szinten is kipróbálhassa magát.”

  • A másik pilótáját is megnevezte az Aston Martin DTM-es csapata!

    A másik pilótáját is megnevezte az Aston Martin DTM-es csapata!

    Az Aston Martin a 2019-es DTM szezonra megnevezte a második versenyzőjét is Paul di Resta után: Jake Dennist. Korábban ő már vezethette a Red Bull F1-es autóját is, és az R-Motorsport most vele is szerződést kötött az idei évre. Az eddig Blancpain GT-ben versenyző Jakenek ez nagy ugrás lesz, ráadásul a csapattérsa rögtön egy olyan pilóta lesz, aki megjárta a Forma-1-et is, és még bajnok is lett 2010-ben a német túraautó bajnokságban.

    Annyi előnye lesz talán Dennisnek, hogy 2018-ban is már az R-Motorsport Vantage GT3-asát hajthatta a Blacpain GT Endurance Cupban. Tavaly történt meg az is, hogy kipróbálhatta a Red Bull Forma-1-es autóját is Barcelonában. A 23 éves pilóta érthetően lelkes:

    „Az, hogy a DTM-be kerültem, számomra nagy lépés. Készen állok a megmérettetésre, tudom, hogy itt még bizonyítanom kell. Fejlődni akarok versenyzőként, és a DTM erre kiváló széria lesz.”

  • Megvan a DTM-es Aston Martin csapat első pilótája!

    Megvan a DTM-es Aston Martin csapat első pilótája!

    A brit Aston Martin márka 2019-ben debütál a DTM-ben, és partnerük az R-Motorsport most bejelentette az első versenyzőjüket: Paul di Restát. A skót pilóta 2007-ben mutatkozott be a német túraautó bajnokságban, összesen kilenc szezont töltött el ott, 2010-ben bajnok is lett. Tavaly is harcban volt a bajnoki címért a Mercedesszel, de egy sikertelen szezonzárót követően csak harmadik lett végül. Az új lehetőségnek viszont nyilvánvalóan örül di Resta:

    „Várom már az új DTM szezont, és azt a kihívást, hogy az új csapatomnál az R-Motorsportnál egy Aston Martin Vantage DTM autót vezethetek majd. Ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen tapasztalt istállók és nagy prémium gyártók ellen versenyzünk majd, egy viszonylag kis csapattal. Az a benyomásom ugyanakkor, hogy a csapatom profi, elhivatott és felkészülten indulunk neki az új szezonnak, ami jó érzéssel tölt el. Nagyon várom már, hogy vezethessem az Aston Martin Vantage DTM-et az első teszteken a pályán, és hozzátehessem a magam részét az új autó fejlesztésénél.”

    Az R-Motorsport korábban azt állította, hogy csak egyes 2019-es versenyhelyszíneken indulnak majd, mivel az autójuk fejlesztése megcsúszott, de most megerősítették, hogy ott lesznek a szezonnyitón. Az R-Motorsport főnöke, Florian Kamelger így fogalmazott:

    „Paullal egy olyan tapasztalt és ismert versenyzőre tettünk szert, akinek a sportkarrierje lenyűgöző. Az ő szerződtetése kulcselem az új Aston Martin Vantage DTM autónk fejlesztésénél. Az ismeretei és a nyers sebessége segít nekünk abban, hogy hamar felhozzuk a DTM autónkat egy versenyképes szintre. Tudjuk, hogy ez nem lesz egy egyszerű feladat az R-Motorsport életében, mert a DTM-ben gyári csapatokkal állunk szemben, akiknél nem csak a jól ismert prémium gyártók támogatása adott, hanem megszokták azt is, hogy az elmúlt években sikeresek voltak. Ebben rejlik a kihívás, de ennek örömmel teszünk eleget, és már nagyon várjuk a következő DTM szezont.”

  • Aston Martin DTM 2020: Red Bull és a HWA támogatásával!

    Aston Martin DTM 2020: Red Bull és a HWA támogatásával!

    Az R-Motorsport lehet az a svájci cég, akik az Aston Martin csapatát már amúgy is üzemeltetik a Blancpain GT Endurance szériában, akik felvehetik a versenyt a DTM-ben az Audival és a BMW-vel. Érdekesség, hogy a buliban benne van még az Arden International és a Jota Sport is, sőt a paddock pletykák szerint az egész projektet megtámogatja a Red Bull, illetve a HWA, akiknek biztos lesz is kapacitásuk erre az autóépítésre, miután a Mercedes lelép a német szériából.

    A csapatot feltehetően majd az Arden irányítaná, amelynek az igazgatója az a Garry Horner, akinek a fia Christian Horner irányítja a Red Bull F1-es csapatát, valamint formaautózásban a Red Bull juniorokat is istápolják.

    A Red Bull által támogatott Formula E sztár Sebastien Buemi, a Toro Rosso jelenlegi versenyzője Brendon Hartley és a jelenlegi R-Motorsport Arden gyári pilóták, tehát Nicki Thiim és Maxime Martin azok, akikre alapoznák a programot. Utóbbinak ráadásul DTM-es tapasztalatai is vannak, a BMW-vel.

    Ugyan a DTM új négyhengeres 2 literes szabályzása nem illik az Aston Martin filozófiájába, már megy a spekuláció arról, hogy az autókat esetlegesen azon Honda erőforrásokkal látnák el, amiket a japánok a Super GT-ben használnak, és már most megfelelnek majd a DTM-ben is bevezetendő reguláknak.

    Az R-Motorsport csapatvezetője, Florian Kamelger ennyit árult el az Autosportnak:

    „Mi egy olyan motorsportos márka vagyunk, akik gyorsan fejlődnek, és valóban keresünk más szériákat, ahol új lehetőségek után kutatunk. A DTM is egyértelműen érdekel minket. Nagy potenciált látunk benne, de még nincs semmi konkrétum.”

    Az R-Motorsport folytatja a tevékenységét tehát jövőre is a Blancpain GT-ben, azonban már azzal az új V8-as motorral, amit a Vantage GT3-asban mutattak be az ide 24 órás versenyen Le Mansban. Az R-Motorsport anyacége, az AF Racing pedig komoly szerepet vállalt az Aston Martin Valkyrie hipergyors autójának a tervezésében és megalapozásában. Az is biztos, hogy amennyiben érkezne egy harmadik gyártó 2020-ra a DTM-be, az Audi és a BMW is nagyobb kedvvel maradna hosszabb távon is.

    További gyártókról is pletykálnak még egyébként akik a német sorozatba tartanak, ezek közül aki még erősen tartja magát, az a Ferrari testvér márkája, a Maserati, akiknek az érkezését várják.